IBYKOS DARVAI
IBYKOS DARVAI
Szinte világszerte elterjedt – akár hiedelem, akár népmese formájában – az a történet, mely szerint két gyilkos megöl egy embert, aki, mielőtt kiadná a lelkét, darvakat vagy más madarakat, égitesteket, növényeket hív tanúnak. A gyilkosok nevetnek. A „tanú” azonban váratlanul megjelenik, a gyilkosok elárulják magukat, és elnyerik büntetésüket. A nap mindent kiderít (AaTh 960) mesetípus jól ismert a magyar néphagyományban is. Az áldozat többnyire egy koldus, a „tanú” pedig a Hold vagy egy darumadár (Szabó L. 1975: 27; Dömötör T. 1977: 535; Bosnyák 1977: 32).
E történettípus az irodalomban is ismert, az ókortól kezdve napjainkig. Ibykos darvai (AaTh 960A) történetét Schiller Die Kraniche des Ibykus c. balladájában fogalmazta meg. A korinthoszi játékokra igyekvő híres énekest két rabló meggyilkolja. Mielőtt meghal, a levegőben repülő darvakat hívja tanúnak. Amikor a játékok, versenyek zajlanak, a színház fölött darvak húznak el. Midőn az egyik gyilkos mondja a másiknak, hogy „Ibykos darvai”, gyanússá válnak. Elfogják őket, a tettüket bevallják, s meglakolnak a gyilkosságért (Beke 1947: 125).
Ennek az ősi történetnek nálunk is éltetője, terjesztője az a népi felfogás, hogy egyrészt a kimondott szónak mágikus ereje van, hogy a haldokló utolsó kívánságának mindenképpen teljesülnie kell, másrészt az, hogy az igazság mindig napfényre derül, a bűn sohasem marad megtorlatlanul.
