MŰFAJI SAJÁTOSSÁG
MŰFAJI SAJÁTOSSÁG
A história nem tartozik a népköltészet klasszikus műfajai közé. Hosszú ideig a kutatók figyelemre is alig méltatták, noha akarva-akaratlan ismételten beleütköztek. Mivel a históriák általában nem ütötték meg azt az esztétikai szintet, ami korábban a tanulmányozás egyik feltételét jelentette volna, nem kerülhettek az érdeklődés körébe. Csak a történeti kutatás kibontakozása teremtette meg a lehetőséget jelentőségük felismeréséhez és ezzel együtt kutatásuk megindításához. A história ugyanis, átmeneti jellegű, közbülső műfaj lévén, a szóbeliség és az írásbeliség határán helyezkedik el és mint ilyen, a népköltészet és az irodalom több műfajával érintkezik. Jelentőségét is nagyrészt ez határozza meg: a sokirányú kapcsolat és az átmenetiség, mely módot ad a műfaj átalakulásának sokoldalú, történeti vizsgálatára.
A história, mint elnevezése is mutatja, tulajdonképpen versbe szedett történet, melyet előadója, a históriás, énekelve mutatott be, mégpedig úgy, hogy a verses szöveget előzőleg papírra nyomtatta, mit ének közben szövegkönyvül használt, és amit közönsége is az ének után megvehetett, és a szöveget belőle elolvashatta, megtanulhatta. A históriában még szorosan együtt élt az ének és az olvasmány.
E kétarcú műfaj, a história – minthogy a versbe szedett történeteket énekelve adták elő –, kapcsolódott az epikus énekköltészet messze nyúló hagyományaihoz, átvéve, megőrizve, továbbéltetve azok több lényeges elemét. Ezek a formai, szerkezeti elemek ily módon a merőben más énekalkalmak során az új témájú, újabb jellegű dalokba épülve, századunkig továbbéltek és szerepet kaptak.
De az igen régi múltra visszatekintő epikus elemek szívós fennmaradása mellett az a tanulság sem lényegtelen, amit a história mint viszonylag rövid életű és így könnyen áttekinthető, közvetlenül tanulmányozható műfaj kínál a kutatóknak. A műfaj élete ugyanis szűk időhatárok közé szorult, és így jól körülhatárolható. Fellendülésének, virágzásának időszaka is viszonylag közeli, felbomlása és fokozatos átalakulása pedig szinte a szemünk előtt zajlott le. Mindez lehetőséget ad a műfaj életének, történetének tüzetesebb áttekintésére és főleg alakulása feltételének, környezeti tényezőinek pontosabb megfigyelésére, melyek tanulsága jóval túlnyúlhat a műfaj szűk keretein. A szöveg ugyanis, mely mint az ének segítője került először a parasztember kezébe, egy merőben új kultúra megérkezését jelentette: az írásbeliség kezdetét, az íráson-olvasáson alapuló s az eddigiekhez képest új művelődési forma beköszöntését.
A história azonban nemcsak ének, hanem olvasmány is, hiszen szövegét papírra nyomták, eladták, így azt a közönség kézbe vehette és olvashatta. Ez a tény végül is jóval 382nagyobb jelentőségű annál, mint aminek az első pillanatban látszik: a szövegtanulás egyszerű segítésénél. A szöveg ugyanis, amely az éneket segíthette, amikor a közönség kezébe került, egyúttal annak az új művelődési formának a jelentkezését is jelezte, amely a szóbeliség helyébe az írásbeliséget állította, és amely az eddigiekkel ellentétben erősen individuális jellegűnek bizonyult. Ez a művelődési forma, mely a históriák megjelenésével még csak kezdeti fokon, töredékesen mutatkozott meg a parasztság között, az idők folyamán kiteljesedett és általánossá vált.
Mindennek persze megvoltak a szélesebb gazdasági és társadalmi, sőt technikai feltételei, és a folyamat sem zajlott le egyik napról a másikra. Mindenesetre az átalakulás kezdetén e speciális műfaj, mint a polgári fejlődéshez átvezető időszak jellegzetes műfaja, nagymértékben segítette az átalakulást és biztosította az átmenetet.
