ALKALOMHOZ KÖTÖTT TÁNCOK

Teljes szövegű keresés

251ALKALOMHOZ KÖTÖTT TÁNCOK
Szélesebb értelemben alkalomhoz kötött táncoknak nevezzük mindazokat, amelyek az ünnepi szokások keretében fordulnak elő. Vannak azonban közöttük olyan sajátos táncformák, amelyek az illető szokás legfontosabb rítusaihoz (pl. a lakodalomban a menyasszony fölkontyolásához, vagy a temetésen a halott sírba tételéhez) kapcsolódnak. Ezeket a magyar néptánckutatás rituális vagy szertartásos táncoknak nevezi. A nemzetközi szakirodalomban előfordul a szakrális és a mágikus tánc elnevezés is (Kaposi–Maácz 1958; Martin 1978a; Sachs 1933). E táncok funkciója, a táncos szokások sokrétűségénél fogva, igen sokféle lehet. Egyes rituális táncok célja elsődlegesen a termékenységvarázslás, a megtisztítás és a bajelhárítás. Más szertartásos táncok a fölavatást, a tiszteletadást szolgálják, vagy valamilyen társadalmi csoporthoz (mesterséghez, szervezethez) való tartozást fejezik ki. Mindemellett e táncok célja lehet például a szertartás ünnepélyességének fokozása vagy a résztvevők szórakoztatása is. Egyetlen tánc esetében is több kimondott és rejtett funkciót fedezhet fel a kutató, amelyek állandóan változó funkciórendszert alkotnak (Peterson-Royce 1977; Martin 1979a, 1979b).
Mi indokolja még a sajátos funkcionális különbségeken kívül e táncok külön kiemelését? Elsősorban az a körülmény, hogy a szertartásos funkció erősen befolyásolja, sőt esetenként meghatározza a táncok formai és zenei sajátosságait, általános karakterét. Az előírt szokásrend, a hely, az időpont, a résztvevők meghatározottsága, és e kötöttségekhez ragaszkodó hajlam révén néhány táncunk a szórakozó táncoktól teljesen elütő formában maradt fenn, mint például a boricatánc vagy a különféle labirintustáncok. Gyakori az az eset is, amikor a rituális funkcióban magukat a szórakozó táncokat találjuk. Azonban a szokáskörnyezet ekkor is rányomja bélyegét e táncok hangulatára, előadásmódjára, mint például a dél-alföldi halottas táncok esetében.
Az alkalomhoz kötött táncok vizsgálatában a néptánckutatás a népzene- és népszokáskutatás nyomán jár, amelyek már jelentős munkát végeztek az alkalomhoz kötött folklórjelenségek körülhatárolásában és közzétételében (MNT I–V.; Dömötör T. 1983).
A magyar néptáncok iránti érdeklődés kezdeti szakaszában, a múlt században a rituális táncok voltak szinte az elsők, amelyek fölkeltették a kutatók érdeklődését (Zajzoni Rab 1862; Réső Ensel 1867). Ebben az időszakban kerültek napvilágra azok a korábbi följegyzések, útleírások és naplórészletek is, amelyek a rituális táncok több évszázados történetére vetettek fényt. Azóta ismerjük például a Magyar Simplicissimus leírását a 17. században szokásos halottas táncokról, Apor Péter följegyzéseit a 17. század végi erdélyi lakodalmi táncokról (Ipolyi 1854; Apor 1972). Azután a 19. század 252második felének zenetörténeti, néprajzi, munkáiban, honismereti, nyelvészeti és néprajzi folyóirataiban s a kor nagy történeti-népismereti összefoglalóiban sorra jelennek meg a táncos népszokásokra vonatkozó adalékok. A 20. század elején Réthei Prikkel Marián már önálló tanulmányt szentelt a magyar halottas táncoknak. Írása nyomán több tudósítás is érkezett az ország délkeleti részéről, amelyek mind a halottas táncok élő gyakorlatát bizonyították (Réthei Prikkel 1906b; Gárdonyi 1906; Kálmány 1912).
A magyar néptáncról szóló első jelentős összefoglalásban már külön csoportban találjuk a rituális táncokat. Réthei a „Különleges táncok”, a „Jelképes és játékos táncok”, valamint az „Alkalmi táncok” c. fejezetekben foglalkozik velük, jelezve, hogy az alkalomhoz kötött táncok nem alkotnak egyöntetű, könnyen elhatárolható csoportot tánchagyományunkban (Réthei Prikkel 1924).
Gönyey Sándor és Lajtha László A magyarság néprajzában már más módszerrel közelítenek e táncokhoz. Ők a magyar és az európai tánctörténeti emlékek ismeretében egy szélesebb etnológiai alapra helyezve elemzik a magyar tánckutatás friss eredményeit. Az általuk megállapított hat műfaji csoport (1. ősi körtáncok; 2. férfiak egyes tánca; 3. botos tánc; 4. katonatáncok, verbunkosok; 5. vegyes páros táncok; 6. dramatikus, állatutánzó, idegen eredetű táncok) mindegyikében külön-külön hívják föl a figyelmet azokra a táncformákra, amelyeknek feltehetően szertartásos gyökerük van (Lajtha–Gönyey 1943).
Az 1930-as évek óta rendszeresen folyó mozgófilmezés során több szertartásos táncot is sikerült még filmen megörökíteni. A Néprajzi Múzeum és az MTA Zenetudományi Intézet filmtárában máig kb. 5 ezer méter filmanyag gyűlt össze e táncokról. A kutatóintézetek és múzeumok adattáraiban jelentős kéziratanyag található velük kapcsolatban, és a felszabadulás óta is számos könyv, résztanulmány jelent meg róluk.
Az 1951-ben meginduló Magyar Népzene Tára sorozat nagy nyereség az alkalomhoz kötött táncok kutatása szempontjából is, mert kötetei számos adalékkal szolgálnak a dallamokkal együtt élő táncokról és játékokról is (MNT I–VII.). Közülük tánc szempontjából a Lakodalom c. két kötet emelkedik ki, amelyben Lugossy Emma a rituális táncok egy csoportjának, a lakodalmi szertartásos táncoknak máig legteljesebb gyűjteményét nyújtja (Lugossy 1956).
Kaposi Edit és Maácz László összefoglaló kötete a történeti és a mai néprajzi anyagból válogatott gazdag példatárral mutatja be az alkalomhoz kötött táncokat a táncalkalmak s táncos népszokások ismertetése kapcsán (Kaposi–Maácz 1958).
A magyar halottas táncok és játékok tanulmányozásában jelentős előrehaladást jelentett Morvay Péter és Pesovár Ernő kutatása, akik elősegítették e jellegzetes táncforma európai elterjedésének és történeti hátterének jobb megismerését (Morvay 1951; Pesovár E. 1968).
Az utóbbi években az alkalomhoz kötött táncok kutatásában a legnagyobb lépést Martin György A magyar körtánc és európai rokonsága c. könyve jelenti, amely néptánchagyományunk e fontos, rituális hagyományokkal rendelkező típusának komplex (formai-zenei-funkcionális) elemzését adja sokszínű táji változatainak, történeti emlékeinek és széles európai rokonságának bemutatásával (Martin 1979a). Fontos munkának számít e területen Lányi Ágoston; Martin György és Pesovár Ernő körverbunkról szóló monográfiája, mert minden eddiginél több adatot szolgáltat e táncfajta formai, zenei sajátosságairól és legényavató szerepéről (Lányi–Martin–Pesovár E. 1983).
A rituális táncok kutatásának vázlatos áttekintése is mutatja, hogy a magyar tánchagyomány 253e funkcionális csoportjának kutatása jelentős eredményeket ért el, de teljességre törekvő összefoglalás e témában még nem készült. E tekintetben kissé elmaradtunk a környező népek tánckutatásától (Wolfram 1936–1937; 1966).
Mi sem vállalkozhatunk jelen esetben másra, mint az eddigi eredmények összegezésére. A következőkben megpróbáljuk az eddig összegyűlt gazdag, de módszerességében igen különböző szintű szakirodalom alapján bemutatni a magyar tánchagyomány alkalomhoz kötött rétegét. A bemutatás a magyar tánctípusok sorrendjében történik.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages