IFJÚKOR
IFJÚKOR
A házasulandók korcsoportjának helyzete a hagyományos falusi közösségekben kivételezett volt. A serdülőkor és a házasság közti néhány év valamelyes szabadságot, a szerelem, udvarlás, szabad párválasztás lehetőségeit, a lányok bizonyos fokú kímélését a gazdaság, háztartás teendői alól, valamint a szépségükkel, ruházkodásukkal, készülő kelengyéjükkel kapcsolatos reprezentációt egyaránt jelentette. Egyúttal bizonyos közösségi szerepeket speciálisan ez a korcsoport töltött be: ők voltak a közösségi termékenységvarázsló rítusok gyakorlói (Morvay J. 1984). Az erre a szerepre való alkalmasság eredetileg valószínűleg összefügg az „érintetlenség” állapotával: a szüzesség – hasonlóan minden „új”-hoz és „első”-höz – mágikus szerepek betöltésére alkalmassá tesz, mint ezt sok európai hiedelem és töredékes magyar adatok is bizonyítják. A magyar néphitben szórványosan a szűz lányhoz kötődhetett a köpülést kísérő mágia sikeressége, a határ betegségtől, betegségdémonoktól óvó körülszántása, szűz fiúhoz az „új tűz” meggyújtása, „érintetlen személy”-hez a kincsásás. Gyógyító kötéseket is készítettek szűz lány által font fonálból; a gyógyászatban használták a szűz lány vizeletét és menstruációs vérét.
Erre a korcsoportra irányult a termékenység-, szépség-, egészségbiztosító mágia, és ebben az életszakaszban zajlottak a téli naptári ünnepek szerelmi jósló eljárásai. A szépség-, 633egészségvarázslás a lányok egyéni mágikus gyakorlatában is szerepet kapott: az ő közösségben betöltött szerepük – férjhez menési kötelezettségük – is megkívánta a mindenkori szépségideálnak megfelelő piros, kerek arc, fehér bőr, hosszú haj mágikus úton való biztosítását is: mosdás harmatról, almáról, hajnövesztő füvek főzetével. Az egészség és termékenység mágikus úton való biztosítása az ünnepi közösségi rítusok egyik legfontosabb – és egyben legrégibb – célja: az állatok és a szántóföld jó hozama mellett az asszonyok termékenysége az egész közösség létérdeke volt. Ez a közösségi varázsköltészet: az ünnepi jókívánságok, szerencsekívánó mondókák, rítusénekek (lucázás, regölés, lakodalmi jókívánságok, szentiváni-ének) – mégoly magas esztétikai szintű szövegeiben is tükröződik a mai napig. E körbe tartoznak a Márton- és aprószenteknapi, húsvéti vesszőző, korbácsoló szokások is, csakúgy, mint a húsvéti locsolás, vagy a közös, patakban való nagypénteki fürdés. Ezek mindegyikének legalábbis egyik gyökere valamely egészséget vagy női termékenységet biztosítani kívánó mágikus rítus, amely a közösség leány és legény tagjaira irányult: őket locsolták, vesszőzték, „regölték össze”, „párosították össze”.
