IDŐBEOSZTÁS
IDŐBEOSZTÁS
A nap és a hold látszólagos mozgásán, az évszakok, a vegetáció váltakozásán alapuló természetes ciklusok kezdetéhez kapcsolódó szakrális/mágikus – ünnepi – tevékenység tagolja, teszi ciklikussá a „mindennapi idő” folyamatát. Az évek és évszakok közti 622átmenetek ünnepei, csakúgy, mint a hét munkanapjait lezáró pihenőnap, a nappalokkal váltakozó éjszakák, a napot kezdő éjfél a mindennapi élet társadalmi-gazdasági tevékenységeinek véget és kezdetet adnak. A gazdasági és háztartási munkafolyamatok kezdésének hagyományos időpontjai „szent tevékenység” által megjelölt ünnepi pillanatok, amelyek a mindennapi tevékenységek menetét megszakítják, még ha csak a búzavetést vagy kenyérsütést megkezdő keresztvetés pillanatára is: ily módon a mágikus-vallásos tevékenység ideje a mindennapi tevékenységek időszakaszaival mintegy váltakozva létezik. A szent időpont vagy időszak az ilyenkor hagyományos rítusok ismétlése által a múlttal teremt kapcsolatot, amely egy archaikus szinten a túlvilággal, istenséggel, a halottakkal, a nép, a törzs, a család őseivel való kapcsolatteremtést is jelentette, akik az áldozat fejében a következő „mindennapi” ciklus tevékenységének szerencsés kimenetelét biztosították a közösség számára; másrészt az áldozatokhoz kapcsolódó jósló cselekmények révén megtudakolható volt tőlük a jövő.
Az évi ünnepi ciklusok Európa minden népénél gyökereiben kereszténység előtti rendszerére rakódtak rá a keresztény egyház ünnepei, Krisztus vagy Szűz Mária életének eseményeivel, a szentek emléknapjaival jelölve meg egy-egy naptári dátumot. Sokszor beépítettek a vallás által előírt rítusokba az időpontokhoz-időszakokhoz kapcsolódó, népenként, nyelvterületenként változó, eredeti hagyományokat. Ennek eredményeképpen nincs olyan keresztény ünnep vagy nevezetesebb szent névnapja a naptárban, amelyhez ne fűződne – a vallásos rítusok mellett – gazdag mágikus hagyomány. Az ünnepi rítusok, az ünnepekhez, jeles napokhoz kötődő mágia egész Európa újkori parasztságának kultúrájában ciklikus ismétlődést mutat. A helyi különbségeket a kereszténység előtti hagyományok eltérései mellett az időjárás és vegetáció ciklusainak különbségei, másrészt a hivatalos időszámítás, a naptári év egészének eltolódásai okozzák. Mindenütt megkülönböztethető azonban egy tél eleji, télközépi évkezdő ciklus, egy tavaszi évadkezdő, továbbá egy őszi évadzáró ciklus. A régi római márciusi, a későbbi római és keresztény januári, a kelta őszi, az egyházi év tél eleji kezdetéhez (advent) fűződő „kezdő” rítusoknak és mágiának egyaránt fennmaradtak különböző maradványai. A Julianus- és Gergely-naptár, a római és a pravoszláv egyház naptárai közti időeltolódások részint azonos jellegű mágikus tevékenység különböző területeken más-más időpontokban való megjelenését, részint egyazon helyen különböző időpontokban való megismétlését, továbbá a két, eredetében hasonló ünnepi dátum közti ünnepi időszakok létrejöttét eredményezte. Ilyen a magyar néphitben például Luca–karácsony köze, a karácsony és újév, illetve vízkereszt közti időszak („a karácsonyi tizenketted”). (van Gennep 1943–1958; Propp 1963a; Csicserov 1957; Dömötör T. 1964a.)
A magyar néphit legfontosabb „évkezdő” időpontjai: a katolikus halottak napja (nov. 2.), az adventkezdő szent névnapok (Katalin- és András-nap; nov. 25. és 30.), a Julianus-naptár szerinti évkezdet napforduló-időpontját dátumában őrző Luca-nap (dec. 13.), a mai napforduló-dátumhoz legközelebb eső karácsony, továbbá újév és vízkereszt (jan. 6.) napja. Erre az időszakra a következő év gazdasági sikereit, a családtagok egészségét, termékenységét, halálát befolyásoló, megjósló cselekmények, és több-kevesebb intenzitással bizonyos halotti, illetve „boszorkányos” vonások jellemzőek, amelyek eredetileg az e periódusban megjelenő halottaknak, ősöknek adott áldozatokkal voltak kapcsolatban. Másodlagosan az évkezdő halotti időszakok a boszorkány és egyéb rosszindulatú hiedelemlények működésének időszakává lettek: Luca napja, a karácsonyi tizenketted, ezen belül különösen karácsony éjszakája „rossz”, rontásveszélyes időszak, „boszorkányos” 623idő, ezért a megelőző, elhárító mágiának is fontos alkalma (Nilsson 1916–19; Schneeweiss 1925; Ránk 1949; Megas 1958; Pócs 1965).
A téli ciklust követő tavaszi–nyár eleji ünnepekhez kapcsolódó mágia sok hasonlóságot mutat Európa egyes népeinél. Az azonosságok alapja elsősorban a vegetáció – kis időeltolódással mindenütt azonos – tavaszi megújulása, ezzel összefüggésben a nyári mezőgazdasági munkaidény kezdete; másodsorban a régi naptárak tavaszi évkezdő dátumainak Európa sok területén őrzött maradványai.
A tavaszi–nyár eleji jeles napokhoz kapcsolódó hiedelmek, mágikus cselekmények részint az egész Európában általános téltemető, tavasz- vagy nyárbehozó zöld ágas termékenységvarázsló rítusokba, valamint a farsangi alakoskodások szokásaiba ágyazódva élnek, részint évadkezdő termékenységvarázsló cselekmények, amelyek sokszor az egyházi rítusokba olvadtak, és az egyház által vagy az egyházi rítusok népies átértelmezéseként keletkezett szokásként élnek (húsvét, Márk-nap). Máskor csak dátumukban kötődnek az egyházi szent névnapjához (mint a Szent György-napi állatkihajtás mágiája). A farsangi termékenységvarázslás általában a húshagyókeddi nagy evés-iváshoz kötődik egész Európa farsangot ünneplő népességénél. A magyar parasztságnál is általános volt a farsangi étkezéshez és annak egyes ételeihez kapcsolódó termésvarázsló mágia. Európa egészére jellemző volt, hogy valamely – vagy egy-egy helyen több – tavaszi–nyári ünnepnek is voltak halotti, másodlagosan „boszorkányos” vonásai. A magyar néphitben elsősorban Szent György napja (ápr. 24.) ilyen, hasonlóan Közép- és Délkelet-Európa több szomszédos népéhez. A húsvétnak és pünkösdnek elsősorban Délkelet-, Kelet-Európa pravoszláv területein vannak halotti vonásai. A magyar néphitben a pünkösdölés, pünkösdi királyválasztás közösségi szokásai mellett főleg mint a harmattal kapcsolatos termékenységvarázslás: a „harmatszedés” dátuma ismert. Május elseje (Valpurgis-éj; nálunk Fülöp és Jakab napja) Közép- és Nyugat-Európában halotti-boszorkányos jellegű. A boszorkányperek szórványos adatai szerint a 17–18. században még a magyar néphitben is volt e napnak ilyen szerepe. A dátum egy római termékenységünneppel is egyenes összefüggésben van (Liungmann 1941; Szendrey Zs. 1941b, 1941c; Dömötör T. 1964a).
A nyári ciklus csúcspontja egész Európában Szent Iván, vagyis Keresztelő Szent János névnapján (jún. 24.) ünnepelt nyári napforduló, amelyet Elő-Ázsiától Nyugat-Európáig hasonló, tűzgyújtással vagy májusfával kapcsolatos rítusokkal ültek meg. A Szent Iván-éji tűzgyújtás a magyar néphitben is sokféle egyéni mágikus cselekményt is „magához vonzott”: szerelmi jóslás, szépség-, termékenységvarázslás. Helyenként az ünnepnek halotti-boszorkányos vonásai is vannak (Bellosics 1902; Marót 1939; Szendrey Á. 1959).
Az őszi ünnepi ciklusnak évadzáró jellege van egész Európában; termésbetakarító közösségi szokásokkal, állatbehajtó ünnepekkel, amelyekről a termékenységi mágia vagy jóslás jellegzetesen évadkezdő cselekményei általában hiányoznak. Európa több, archaikus hagyományokat őrző déli, északi, északkeleti peremterületén kimutathatóak az őszi betakarító ünnepek kapcsolatai az évadkezdő halotti-termékenységi rítusok felé: a halottaknak a termésből adott áldozat révén. Ennek a „körforgásnak” – egyáltalán az őszi évad ilyen jellegének – nincs nyoma a jelenkor magyar néphitében (Rantasalo 1919–1920; Zelenin 1927; Ujváry 1969; Szabadfalvi 1964).
Az évi ciklus e nagy körforgásán belül vallásonként, népenként, nyelvterületenként, olykor kistájanként, vagy helyi védőszentek kultusza esetén akár községenként változó naptári jeles napokhoz kötődő hagyományok tagolják a hétköznapok menetét.
624Egyes gazdasági tevékenységek – különösen a földművelés – vonatkozásában a talaj, a klíma, az illető növény természete által meghatározott objektíve lehetséges időszakon belül igen sok munkának vagy munkakezdetnek kijelölődött a „jó” naptári időpontja, vagy két naptári dátum közé ékelt időszaka: így például nálunk az őszi takarítást, ágynemű-szellőztetést Nagyboldogasszonykor (aug. 15.) volt szokás végezni. A munkavégzés előírásán túl mind a katolikus naptár Mária-napjaihoz, mind a különböző szentek névnapjaihoz fűződhettek egyéb – akár kultuszuktól teljesen idegen – hiedelmek, mágia, jóslás, előjelek is. Ezekben az esetekben a keresztény naptár dátumai sokszor eredetileg is az év e periódusához tartozó mágikus tevékenységnek adtak keretet, de a profán hiedelmeknek a keresztény vallás dátumaihoz való rögződése később is, folyamatosan a jelenkorig végbemehetett. Sokszor éppen egy egyházi személy vallásban betöltött fontos szerepe miatt kötődtek kultuszához másodlagosan a paraszti mágia elemei. Erre jó példa a Mária-névnapok fontos szerepe a mágia naptárában (pl. Sarlós, Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához – júl. 2., márc. 25. – kapcsolódó gazdasági tevékenységek). Különösen az egyes mesterségek védőszentjeinek helyi kultuszához tartozott a paraszti mágia sok, tartalmában hasonló vonása. Például Szent Flóriánnak – mint a tűzzel kapcsolatos foglalkozások védőszentjének – a napján, május 4-én, kultuszának dunántúli kisugárzási területén „új tüzet” gyújtottak a férfiak; Páduai Szent Antal napján, június 13-án – a szarvasmarhák védőszentje volt – a marhabetegségek népies gyógymódjai jelentek meg (Bálint S. 1977; Klaniczay 1981).
A napév legkisebb szakasza, a nap, a nappal és éjszaka váltakozásával tagolódik emberi és természetfeletti időre, a hétköznapi tevékenységgel töltött nappalra és a természetfeletti lények, halottak megjelenésével, működésével jellemezhető éjszakára, amely egyúttal a mágia végzésére alkalmas időszak is.
A naptárral rögzített időpontok mellett mindig léteztek, és a naptári dátumok mellett továbbéltek bizonyos természet nyújtotta időpontok, természetes ciklusok, amelyek kezdetét általában valamely, az évben először megjelenő természeti jelenség, növény jelentette: az első mennydörgés (fej- vagy derékfájás gyógyítása kötődik ehhez az alkalomhoz), növények virágzása, fecske megjelenése, az első harmat, az első békakuruttyolás, az évben elsőnek meglátott béka, gyík, kígyó (utóbbiaknak a népi gyógyászatban van nagy szerepük). Például Csanádpalotán „minden vetést olyan napon kezdtek, amikor először látták meg ősz elején a Fiastyúkot, hogy bő termés legyen” (Magyar Néphit Topográfia 11. kérdőíve).
A napév ciklusán alapuló hivatalos rendszerek mellett a holdnaptár szerinti rendszer is érvényes volt egész Európa mágiájában. A nem holdnaptárral rendelkező népeknél szinte kizárólag a mágiában van szerepe a holdfázisok adta természetes ciklusoknak. Az újhold, kisebb mértékben a holdtölte a magyar néphitben is általánosan elterjedt „kezdő” dátum. Az újhold vasárnap, újhold péntek és különösen az újhold szombat „hónapkezdő” hiedelmeiben, egészség-, bőségvarázsló cselekményeiben olyan zsidó hagyományok hatásának is szerepe volt, amelyek még a katolikus egyház rítusaiban is teret kaptak (a 18. században újhold vasárnapján szentségkitétel és körmenet volt – Grynaeus 1971: 770; az időbeosztásról általában: Ujváry 1969: 101–102; Leach 1972; Honko 1975: 71; Fejős 1979; Pócs 1983a).
