EMBERI VÁLADÉKOK
EMBERI VÁLADÉKOK
Az emberi eredetű váladékok a népi gondolkodás szerint mindig az egész embert jelképezik, vagyis a rész áll az egész helyett. Ez az elv érvényesült sok esetben a betegségokozás vagy rontás esetén, és a gyógyításban is. Nemcsak nálunk, de más népek hitvilágában szintén mágikus erőt tulajdonítottak az emberi és állati eredetű váladékoknak, különösen pedig az ürüléknek, s ezeket gyógyszerként alkalmazták.
A nyálnak és a köpésnek gazdag hiedelemköre van a magyar néphitben (Dörfler 1896). Általánosan elterjedt szokás volt a seb nyalogatása a fertőzés megakadályozására. Feltehetőleg ez a gyakorlat az emberiség egyik legősibb, elemi, az állatvilágban is megfigyelhető gyógymódja volt. A köpést elsősorban a betegséget távol tartó, bajelhárító szerepében ismerték országszerte, így például, mikor valaki először megnézte az újszülöttet, háromszor kiköpött egy kicsit, nehogy megverje a szemével. Ugyanezt tette az anya is (hármat jobbra, hármat balra), hogy erős legyen a gyereke (Bodrogköz, Alföld – Zsova 1971: 367). Szembeköpték azt, akinek a szemén árpa volt (Zemplén). Nyállal kenték régen a torokfájást, a kelést és a kisgyermek szája szögletében keletkezett kiütést (kucikot), különösen hasznosnak tartották reggel az első cseppeket, az ún. éj- vagy éhnyálat.
Felhasználták az anyatejet (pl. a fájós szembe és fülbe fejtek belőle), de a havi tisztulásban lévő asszony vérét is alkalmazták például bőrkeményedések ellen (Zemplénben). Ugyancsak erre használták a taknyot, az emberi ürüléket és vizeletet is. Ez utóbbit még sokféle bőrbetegség mosására és kenegetésére vélték hasznosnak. Különösen a vizelet volt elterjedt gyógyítószer a falusi lakosság körében (Pócs 1964: 205; Grynaeus 1965: 392), hidegleléses emberrel megitatták, fájós fülbe csepegtették, azonkívül – s ez különösen elterjedt mágikus felhasználási módja volt – a szemmel vert gyereket, vagy csak az arcát, ezzel megmosták (a Felvidéken és az Alföldön – Vajkai 1937a: 146; Grynaeus 1965: 409). Az emberi hajszálat füstöléskor használták: ha valakire gyanakodtak, hogy tudtán vagy akaratán kívül megrontotta a kisgyereket, akkor kértek a hajából, és azt parázsra dobva azzal füstölték meg a kicsit. Ebben a szokásban a füstölés motívuma volt a fontos, de a pars pro toto elve alapján az emberi tartozék is lényeges volt. A vizeletet és az ürüléket pedig nemcsak szégyellt, tabu jellegük miatt vélték hasznosnak, hanem valószínűleg a bennük koncentrált anyagok révén is hatottak.
