KATOLIKUSSÁG ÉS ORTODOXIA
KATOLIKUSSÁG ÉS ORTODOXIA
Az a sajátos helyzet, amelynek gyökerei az unióra nyúlnak vissza, a görög katolikusok körében máig ható módon vallásukhoz való viszonyulásukban érdekes kettősségre és egy igen erős vallási identitás kialakulására vezetett. Ennek egyik külső megnyilvánulási formája az, hogy a keleti szertartáshoz való ragaszkodás a Rómához való egyidejű szoros kötődéssel párosult. A vallás normális működési feltételei között mindez nem mutatkozik meg szembetűnően, annál inkább észrevehető kritikus helyzetekben. Példa erre a mind etnikailag, mind vallását tekintve kisebbségbe került kelet-szlovákiai és kárpátaljai magyar görög katolikus lakosság reagálása a második világháború utáni évtizedekben egyházuk említett beolvasztására. Ezt a megoldást egyik helyen sem tudták elfogadni. Técsőn például a magyar ajkú görög katolikusok a római katolikus templomba kezdtek eljárni, s vallásos életük ezt követően a római katolikus vallásgyakorláshoz igazodott. Kelet-Szlovákiában a magyar görög katolikusok nem fogadták be a pravoszláv egyházhoz való csatlakozást aláírt papokat – még a vallásgyakorlás bizonyos fokú felfüggesztése árán sem. A magyar lakosságú, Ung-vidéki Csicserben 18 évig, 1968-ig a görög katolikus felekezetnek nem volt papja. A hívek egy része a római katolikus templomba járt ezalatt, többségükben azonban vasárnaponként a saját templomukban, pap nélkül, maguk tartották az istentiszteletet (Bartha E. 1983: 113).
Amíg a görög katolikusok erősen törekedtek szertartásuk, vallásos hovatartozásuk megőrzésére, etnikailag, legalábbis a jelenlegi Magyarország területén, jelentős számban magyarrá váltak. Eredeti etnikai jegyeiket mára már jobbára csak hagyományos műveltségük bizonyos rétegei, s esetenként helyi elnevezésük – oroszok, korábban rácok – őrzik. E népnevek azonban gyakran nem is elsősorban a nemzetiséget, mint inkább a vallást jelentették, amely itt differenciáló erőként működött a magyarsághoz való viszony alakulásában (Bartha E. 1984b).
