GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY, FEBRUÁR 2.

Teljes szövegű keresés

401GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY, FEBRUÁR 2.
Szűz Mária tisztulásának és Jézus templomi bemutatásának ünnepe, a gyertya megszentelésének napja.
A szentelt gyertya, mint Krisztus jelképe, egyike a legrégibb szentelményeknek. Középkori előzmények után az újkorban is volt rá példa, hogy a városok és falvak nagyobb mennyiségű gyertyát vásároltak, ezt Gyertyaszentelő napján a pap megszentelte, majd kiosztották a hívek vagy legalábbis az elöljáróság között. A 20. század eleji magyar paraszti gyakorlatban inkább az volt a jellemző, hogy a gyertyát maguk a hívek vitték szenteltetni Gyertyaszentelő napján a nagymisére.
Valamikor szinte minden magyar katolikus parasztházban tartottak szentelt gyertyákat, amelyek színes szalagokkal díszítve és a szentképek mellett falra akasztva meghatározták a szobák összképét, hangulatát. A szentelt gyertya felhasználásának sokfélesége a szenteltvízével vetekszik. Végigkísérte az embert a születéstől a haláláig. Az újszülött mellett Gyertyaszentelő Boldogasszony napján szentelt gyertyát kellett égetni, hogy a gonoszok ne tudják kicserélni. Avatás idején a fiatalasszony gyertyával a kezében járta körül az oltárt. A haldokló kezébe égő szentelt gyertyát adtak, hogy az ördög ne tudjon rajta győzedelmeskedni. A szegedi táj népének hagyománya szerint a világ végén, amikor három napig sötétség lesz, csak a hétszer szentelt gyertya fényeskedik majd. Ezért igyekezett minden család a szentbúcsúkba díszes gyertyapárt venni, azt hét esztendőben megszentelve a szobában tartani.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem