MIHÁLY, SZEPTEMBER 29.

Teljes szövegű keresés

MIHÁLY, SZEPTEMBER 29.
Szent Mihály arkangyal ünnepe. A mennyei seregek fejedelmének titulált Szent Mihályt kódexeink Úr a Mihály arkangyalként is emlegetik. A hagyomány szerint ő a túlvilágra költöző lélek kísérőtársa, bírája, a halott vőfélye. Ezzel függ össze a hordozható ravatal Szent Mihály lova elnevezése.
Szent Mihály az egyik legkedveltebb templompatrónus a Kárpát-medencében. Következésképp sok falu és város népe tart templombúcsút szeptember végén. Eger plébániatemplomának búcsúján a plébános megvendégelte a város vendégeit és szegényeit. Hasonló szegényetetésre más Szent Mihály-napi templombúcsúkon is sor került.
Szent Mihály napja a gazdasági év nevezetes fordulójának számított. Ezen a napon verték szét a nyájakat, adták számba az állatokat. Sok helyen ezen a napon fogadták a pásztorokat. Nevezetes volt a székesfehérvári Szent Mihály-napi juhászfogadás. A juhászok ilyenkor a Sebestyén-templom körül gyülekeztek. Tatán Szent Mihály napján volt a juhászok ünnepélyes céhmiséje.
Híresek voltak a Szent Mihály-napi vásárok.
A szegedi tanyák népe Szent Mihályt Borszűrő Szent Mihályként is emlegette. Ekkor kezdődött a Katalin-napig tartó kisfarsang, vagyis az őszi lakodalmak ideje.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem