SZABADTÉRI KERESZTEK, KÉPOSZLOPOK ÉS SZOBROK
SZABADTÉRI KERESZTEK, KÉPOSZLOPOK ÉS SZOBROK
Magyarországon gonoszűző célzattal már a középkori évszázadokban is állítottak kőkereszteket, elsősorban útkereszteződések mellett. A keresztállítás szokása különösen a 18. századi, barokk időkben vált igazán gyakorivá. A jobbágyfelszabadítás után a magyar parasztság anyagi ereje is gyarapodott ahhoz, hogy a kőkeresztek építésének költségét viszonylag könnyen viselni tudja. Ezért különösen sok útszéli keresztet állítottak a 19. század második felében. A ma álló keresztek többsége ebből az időből való.
A keresztállítás már önmagában is jellegzetes vallásos megnyilatkozás. Szabadtéri keresztjeink nagy többségét nem az egyház állíttatta, hanem a hívek fizették költségüket. Az egyház csak felszentelte, megáldotta az egyéni buzgóságból állított kereszteket. A szentelés nagy ünnepséggel, a helyszínen bemutatott misével és prédikációval történt (Fekete J. 1984: 90). Az új keresztnek Szegeden keresztapát és keresztanyát is választottak (Bálint S. 1977: I. 349). Legtöbben fogadalomból, hálából emeltettek keresztet házuk előtt, birtokuk végében, illetve útkereszteződés mellett. Az ilyen kereszteket legtöbbször arról a személyről vagy családról nevezte el a nép, aki állíttatta. Néha az egyéni áldozatkészség kevésnek bizonyult, ezért több ember, esetleg az egész faluközösség adakozására volt szükség egy-egy kereszt fölállításához. A keresztek egy része régi sorscsapások emlékét idézi. Ez gyakran elnevezésükben is tükröződött, így például van pestisköröszt, sáskajáró köröszt stb.
A falubeli és határbeli keresztek gondozása, tisztítása, virágozása az alapító család, vagy ennek kihalása, esetleg elköltözése után a környéken lakók feladata volt. Leginkább asszonyok, lányok viselték gondját a kereszteknek. Általában szombati napon vittek hozzájuk virágot. Halottak napján gyertyát égettek a tövükben.
Az útszéli feszület tisztelete és megbecsülése általánosnak mondható a magyar katolikusság körében. A kereszt előtt elhaladó férfiak rendszerint megemelték kalapjukat, a nők pedig keresztet vetettek. Egyéni ájtatosságként sokszor előfordult a kereszt előtti magános imádkozás. Néha több asszony, vagy egy egész rózsafüzér-társulat együtt kereste föl a keresztet, hogy koszorút helyezzenek el rajta, és elé térdelve többek között esőért könyörögjenek. Baranyában, mindenszentekkor a virágokon és az égő gyertyán 354kívül apró pénzdarabokat is raktak a keresztek elé. Ez a szokás a halottak napi alamizsnaosztásra vezethető vissza. Ugyancsak Baranyából ismerjük azt a szokást, hogy a feszületek tövében lévő Mária-szobrokat jámbor asszonyok mindenszentek napján felöltöztetik (Tüskés 1980: 109).
Fontos szerep jutott a nép vallásos életében azoknak a kereszteknek, amelyek a búcsújárások útvonalába estek. Ezeket a búcsúsok énekkel és imákkal köszöntötték. Így hagyományos megállói, állomásai voltak a zarándokútnak.
A változó időpontú áldozócsütörtök előtti hétfőt, keddet és szerdát körösztjáró napoknak nevezte az egyház és a nép egyaránt. Ezeken a szép májusi napokon a hívők papjuk vezetésével kereszttel és lobogókkal körmenetszerűen, harangzúgás közepette kivonultak a határ egy-egy keresztjéhez, annak emlékezetére, hogy Krisztus kivezette tanítványait az Olajfák hegyére. A keresztnél és útközben énekeltek, imádkoztak. A baranyai Husztóton Szent Antal napján is ment körmenet a keresztekhez (Lonovics 1865: I. 260; Tüskés 1980: 110).
A távoli szegedi tanyák lakói vasárnaponként ritkán mehettek templomi misére. Ezért számukra jó időben útszéli kereszteknél, majd tanyai iskolákban tartottak misét. Az összegyűlt tanyasiak a misét bállal kötötték egybe. Vidám szórakozásukat misebálnak nevezték (Bálint S. 1957: II. 161).
A kereszthez hasonló tiszteletben részesültek az út menti fülkeszerű képoszlopok, gyakori nevükön Mária-képek, valamint a különböző szentek faluszéli és határbeli szobrai. Utóbbiaknál elsősorban a szent ünnepén imádkoztak. Templom nélküli településeken a fülkeszerű képoszlopok esetenként kápolna alakú épületté nőttek, amelyben oltárt is lehetett állítani. Vasárnap délután ezeknél a Mária-képeknél és kápolnáknál gyűltek össze az asszonyok, hogy elvégezzék közös jámbor ájtatosságukat.
