A KELENGYE ÉS JEGYAJÁNDÉK ELŐKÉSZÍTÉSE
58A KELENGYE ÉS JEGYAJÁNDÉK ELŐKÉSZÍTÉSE
Kelengyének nevezzük azt a ruha- és bútorneműt, azokat a használati tárgyakat, amelyeket a menyasszony magával vitt vőlegénye házához. Ezek személyes szükségleteit fedezték, tulajdonát képezték. Tárkány Szücs Ernő e tárgyakat kiházasítási javaknak nevezi, minden bizonnyal jogosan, felfogásával azonosítjuk magunkat (Tárkány Szücs 1981). A moldvai csángóknál a századfordulón a következőképp készítették elő a nevezett ruhaneműket:
„Ez alatt a jegyes-idő alatt a menyasszony házánál legalább egyszer és legfeljebb kétszer varró van. A varró napján a menyasszony házánál már reggel 9–10 órakor összegyűlnek a meghívott szomszéd, ismerős vagy rokon lányok és legények. A varróba a vőlegény is elmegy. A vőlegény fogad cigányt és visz bort, pálinkát, mézespálinkát. A menyasszony házánál az összegyűlt fiatalság egy része segít a főzésnél, mert két étkezés van a varró ideje alatt, nagyobb része pedig varr. A lánynak varrják a fehérneműt, melyen a hím már régebben elkészült. A legények is varrnak zsákokat, polyvákat, durvább dolgokat. Munka közben énekelnek, tréfálnak, este aztán abba hagyják a munkát és jó későig táncolnak muzsikaszó mellett, rendesen az udvaron, télen úgy, mint nyáron” (Wichmanné 1936: 59).
Ez a kalákamunka azonban csak a kelengye, a jegyajándék befejezéséhez nyújtott segítséget. Köztudomású, hogy azokon a vidékeken, ahol az asztal- és ágynemű, valamint a fehérnemű házi szövésű vászonból készült, ott az anyák leánygyermekük születése után hozzákezdtek a számára való fonás-szövéshez. A serdülő lányok számára is rendelkezésre állott jó néhány év, hogy maguknak dolgozzanak, bár az ő feladatuk inkább a fonás volt. A kelengyébe kerülhetett anyától, nagyanyától származó darab is, de lehetőleg csak új, vagy megkímélt állapotú. A leánykérők elfogadásánál fontos szempont volt, hogy a kelengye készültségi foka olyan-e, hogy a jegyesség rövid ideje alatt befejezhető. A kalotaszegi kelengyéről szóló tanulmányban megfeszített munkáról olvashatunk a jegyesség idején. Ugyanott tudjuk meg, hogy nyolcéves programot dolgozott ki egy anya a kelengye előállítására (Fél–Hofer 1970). A kalotaszegi községek kelengyéi mennyiségükben meghaladták az országos átlagot, de mindenütt az asszonyok egyik legmegerőltetőbb feladata volt leányuk kelengyéjének előállítása.
A jegyajándékok közt sok helyütt szerepelt a hímzett ing és gatya, amelynek befejezésére ez volt az utolsó alkalom.
A jegyajándékok egy részét vásárolni kellett, a házi szövés-fonás visszaszorultával nőtt a vásárolni valók aránya. Így közbeiktatódott egy ünnepélyes vásárlás is.
„A kézfogás és áldomásivás közti időt a kialkudott jegyajándékok bevásárlására szokás fordítani, mellyben a két fél mellett legszerencsésebb egy harmadik. A mesterember ugyanis ki ismervén kikkel van dolga – a kivánt czikkeket, tudva, hogy a házasodó legény néhány forintért nem igen koczolódik mátkája előtt – két árra szabja, de meg is veszik rajta” (Molnár I. 1855: 100).
