EGÉSZSÉGÜGYI GONDOZÁS
22EGÉSZSÉGÜGYI GONDOZÁS
Az anya és az újszülött egészségügyi gondozása a bába kötelessége volt. Naponta felkereste a házat, ellátta a csecsemőt, megmosdatta, megkente az asszonyt, tanácsokkal látta el. Azonban csakúgy, mint a szülés körüli teendőkben, a gyermekágyas gondozása, a felmerülő rendellenességek orvoslása terén is nehéz különválasztani, mi volt a közösségben hagyományozódott szokás, s mi származott a bábáktól. A bába tagja volt a faluközösségnek, s egyrészt a többiekkel azonos ismeretekkel ő is rendelkezett. Másrészt engednie kellett – nemegyszer meggyőződése ellenére – a vele szemben támasztott elvárásoknak. Erre, különösen ha több bába volt a faluban, megélhetési gondjai is kényszerítették. S ha sikerült megtagadnia egy-egy, egészségügyileg ártalmasnak tudott eljárást, megtette azt más a gyermekágyas környezetéből. Általános hiedelem volt, hogy a nőt nem szabad mindjárt szülés után elaludni hagyni, mert többé nem ébred fel. Megoszlanak a vélemények, ehet-e ilyenkor vagy sem. Egyesek úgy tartják, ha jóllakik a szülést követően, nagy hasa marad. Mások szerint egyen bátran, amit csak kíván, hogy hamarabb erőre kapjon. Az alkoholtartalmú italokat, főleg a pálinkát gyógyító, erősítő hatásúnak tartották. A vízivástól viszont több helyen tartózkodtak, nehogy nagy hasuk maradjon, vízibetegséget kapjanak vagy „fejükbe menjen a tej” tőle. Korábbi gyakorlat szerint a gyermeket csak megkeresztelése után kezdte el szoptatni az anyja, addig teákat kapott vagy más szoptatós asszony táplálta. Az anya tejelválasztásának megindítására a legkülönfélébb ételeket, italokat, emlők füstölését, borogatását, gőzölését, masszírozását tartották eredményesnek. Mágikus gyógymódként ugyanazokat alkalmazták, mint később az elapadt tej visszavarázslására. A századfordulón még hittek abban, hogy a tejelválasztás megindulását láz (tejláz) kíséri. Enyhítésére főleg izzasztáson alapuló eljárásokhoz folyamodtak, másrészt az emlőkön alkalmaztak helyi kezelést. Elszórtan még századunkból is van adat arra, hogy az előtejet a gyermekre nézve károsnak tartották, s kifejték vagy nagyobb gyermekkel, felnőttel kiszopatták. Az emlők ilyenkor fellépő betegségei között nemigen tettek különbséget, általában csecsfájásról való gyógyszereket, gyógymódokat tartottak számon. Gyakran vezették vissza a bajt szemverésre, rontásra. A legutóbbi időkig tartotta magát azon nézet, hogy a szülés utáni vérzés hasznos. Bár ismertek voltak vérzéscsillapító hatásúnak tartott gyógymódok (főleg növények felhasználásával, borból készült meleg italok, illetve fürdők, gőzölések, borogatások), ezeket csak legvégső esetben alkalmazták, orvoshoz pedig még a két világháború között is legfeljebb a módos családok fordultak. Azért, hogy a gyermekágyas lába ne maradjon visszeres, mozsarat tettek mellé az ágyba; lábdagadás megszüntetésére ráolvasással kísért fürdőket, borogatásokat alkalmaztak.
A gyermekágy idején a férj, nagyobb gyermekek igyekeztek elvégezni az asszony szokásos munkáit. Ha nem volt nagy dologidő, egymást váltották a látogatók, akik készséggel segítettek bármiben. Édesanyjára, komaasszonyára, s ha egy fedél alatt laktak, anyósára mindig számíthatott a gyermekágyas. Az Alföldön, különösen első gyermeknél, nem volt ritka, hogy a fiatalasszony hazaköltözött a szülés, gyermekágy idejére szüleihez.
