KERESZTNÉVADÁS
KERESZTNÉVADÁS
A gyermek keresztnevének kiválasztását is hagyományok szabályozták. Általánosnak mondható az a gyakorlat, hogy elsőszülött fiú az apa vagy az apai nagyapa névét örökölte. Lányoknál nem vették olyan szigorúan, de a sok testvér közül legtöbbször viselte egy az anyja, anyai nagyanyja nevét. Ahol a fiatal pár a férj családjával, velük egy fedél alatt élt, az apai nagyanyát is megillethette a tisztesség, hogy egy kislányt róla nevezzenek el. További gyermekeknél elhalt családtagok nevei jöttek számításba, azzal a megszorítással, hogy halott kistestvér nevére nem jó ismét keresztelni, mert magával viszi ezt a gyermeket is. Voltak vidékek, ahol a keresztszülők után nevezték el az újszülöttet. Más oldalról közelítve, a névadásban az volt az általános szempont, hogy megszokott hangzású legyen a név. Így egy falun belül egyidejűleg kisszámú keresztnév volt használatban. E szokások mellett a katolikusoknál, többnyire a pap kezdeményezésére, a születés napjának védőszentje, vagy a dátumhoz közel eső ünnepű, közismertebb szent nevét adták a gyermeknek. Voltak protestáns vidékek is, ahol naptár után kereszteltek. Ezen alapvető tendenciákon túl, számolnunk kell helyi névdivatokkal, aminek eredményeként adott időszakban egy-egy népszerű történelmi személy, bibliai alak, helybéli földbirtokos és családtagjainak keresztneve gyakrabban fordul elő. Az alföldi mezővárosokban, a kisnemesi falvakban már a múlt század végétől, a századfordulótól vannak adatok a kettős keresztnévre. Mindezeket figyelembe véve, adott esetben döntő szava a férj szüleivel együtt élő házaspárok gyermekeinél az anyósnak, ha külön laktak, az anyának volt. A régi névadási gyakorlat szívósan tartotta magát, helyenként csak az utóbbi negyedszázadban mutatkoztak a bomlás jelei.
