ÁPRILIS 24. SZENT GYÖRGY NAPJA
ÁPRILIS 24. SZENT GYÖRGY NAPJA
Az igazi tavasz kezdetét a néphagyomány e naptól számítja. Róheim Géza történeti és interetnikus összefüggésében vizsgálta a Szent György-napi szokásokat és hiedelmeket. Kutatásai szerint Kelet- és Nyugat-Európa folklórjában vízválasztó, hogy a tavaszi évkezdő szokások Szent György-naphoz vagy május elsejéhez kötődnek-e. Németország keleti részén, a szláv nyelvterületen és Magyarországon ez a határnap Szent György napja. Az ókori Rómában Paliliát ünnepelték, mely pásztorünnep volt. E hagyomány továbbélése mutatható ki a hazai állattartás szokásaiban is (Róheim 1925: 263–280).
Az állatok Szent György-napi első kihajtásához számos hiedelem és szokás fűződött, mellyel az állatok egészségét, szaporaságát, tejhozamát igyekeztek biztosítani. Gonoszelhárító, termékenységvarázsló célzattal a marhákat láncon, fejszén, ekevason, tojáson, a gazdasszony kötényén stb. hajtották át. Nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a vesszőnek, zöld ágnak is, amellyel az állatokat először hajtották ki a legelőre. Medvesalján a gazdák csipkegallyat vágtak, és az ólajtóba keresztbe fektetett gallyon át hajtották ki az állatokat, hogy a boszorkány meg ne rontsa őket. A legelőre menet pedig ezzel a gallyal ütögették, hogy sok tejet adjanak. A csipkevesszőből azután ugyancsak mágikus célzattal, például Hidegkúton szárat faragtak a vajköpülőhöz (Kotics 1986: 90–91). Az Ipoly menti falvakban az aprószentek-napi vesszővel hajtották ki az állatokat. Füstöléssel is igyekeztek távol tartani a rontást. A medvesalji Almágyon a gazda a karácsonyi morzsával füstölte állatait, hogy a rontó hatalmak ne vigyék el a hasznukat. A Hortobágy vidékén a gulyások, csikósok, juhászok füstölték meg a jószágot, mert úgy vélték, hogy akkor nem bitangol el, és elháríthatják róla a rontást. Az Ipoly menti palócok az istálló védelmére zöld gallyat tűztek az ajtajára, fokhagymafüzért helyeztek rá, és füstöltek.
Hagyományosan Szent György napjához kapcsolódó jellegzetes pásztorszokás Kalotaszegen az ún. tejbemérés. Ilyenkor állapítják meg, hogy a gazdák a nyár folyamán lemért tejmennyiségnek megfelelően milyen sorrendben, mennyi tejet kapnak. A tejbeméréshez termékenységre utaló vagy serkentő mozzanatok kapcsolódnak, például a lányok, a juhászok és a juhok vízzel való leöntése. Mérán a legnagyobb ünnepnek tartották: „Még a lakodalomnál is nagyobb, mert lakodalomkor nem minden családtag jelenik meg, csak a szülők s a nagyobb gyerekek. Itt a legöregebbektől a legfiatalabbig mindenki jelen van” (Vasas–Salamon 1986: 149). Evés-ivás, táncmulatság zárta a napot. 146A pásztorok, béresek szegődtetésének ideje volt Szent György-nap, mely a következő Szent Györgyig vagy Szent Mihályig volt érvényben. A pásztorok megajándékozásának egyik alkalma is volt. Medvesalján a csordás előző nap végigjárta a falut. Azoktól a gazdáktól, akiknek az állatait őrizte, tojást és szalonnát kapott, és megkínálták borral, pálinkával.
Szent György napját a magyar néphit rontásra, varázslásra alkalmas időpontnak tartotta. Jellegzetes megnyilvánulása ennek a hitnek a harmatszedés – különféle mágikus célzattal. Harmatot szedtek a tejhaszon érdekében. Zagyvarékason vászonabroszt vagy a kötényüket húzgálták a harmatban, miközben mondogatták: „Mind szedem…”, vagy „Vaját viszem, tejét nem, vaját viszem, tejét nem”. Közben egy marék füvet is szedtek. Ezt a tehén elé tették. A harmatos ruhadarabot pedig a tejesfazékba facsarták ki, hogy sok vaj legyen (Pócs 1964: 156). A Mura-vidéken harmatszedés közben ezt mondogatták: „Viszek is hagyok is”, vagyis nem viszik el az egész hasznot, hagynak másnak is (Penavin 1988: 87). A harmatszedéssel tehát nemcsak a tejhaszon elvitelét vélték, hanem a termőföldét is. Az Ormánságból való leírás szerint: „Akinek gyenge vetése van, az Szent György napján éjfélkor menjen ki a mezőre egy lepedővel és ahol szép vetést talál, azon húzza végig maga után a lepedőt, rá a saját vetésére, hogy a harmatot rávigye, akkor szép lesz a gabonája” (Zentai T. 1983: 154). Az e nap hajnalán lepedővel szedett harmatból a kenyértésztába cseppentettek, hogy szebbre süljön a kenyér. E sokfelé ismert hiedelem mellett van olyan század eleji leírás Borsod megyéből, mely szerint a harmattal pogácsát készítettek, amit megszárítva, megsózva adtak a tehénnek, hogy jól tejeljen.
Szent György éjszakáján különösen féltek a boszorkányok rontásától. Az Ormánságban úgy tartották, hogy akinek a kapufélfáját ezen az éjszakán a boszorkányok megfaragták, annak ezzel elvitték a tejhasznát. Közismert hiedelem, hogy a boszorkányok különböző tárgyakból (pl. kútágas, lepedő, kötény) tejet tudnak fejni. A boszorkányok rontása ellen védekeztek a már említett zöld ágakkal, füstöléssel, fokhagymával, a tejesköcsögök gyógyfüvekkel (pl. úrnapi füvek) való kimosásával.
Szent György napját a néphit alkalmasnak tartotta a földbe rejtett kincs keresésére, melyről úgy hitték, hogy minden hetedik évben Szent György-napkor lángot vet. A kincskereséssel kapcsolatban a következő berettyóújfalusi élményelbeszélést idézzük:
„A Leszkai kocsissal is kimentek Szentgyörgy iccakáján oda, ahol lángot láttak. Csak úgy bömböltek a bikák. Három bömbölés hallatszott. Arra tartotta balkézzel a kefét az egyik, amerről a bömbölést hallotta (látni nem lehetett, csak hallani) a másik addig kiásta a pinzt. Ott ment el egy hosszúszakállú ősz, öreg ember s azt mondta: jól tették, hogy kiásták, nem kell tovább őrizze… s eltünt. Isten födgyinek hijják aszt a hejet: kincses hej a” (Sándor M. 1976: 206).
Az egész magyar nyelvterületen elterjedt hiedelem él a Szent György-nap előtt fogott gyíkkal és kígyóval kapcsolatosan. Nagykőrösön a Szent György-nap előtt fogott gyíkot a torokgyík megelőzésére tartották alkalmasnak. A gyík torkánál háromszor végighúzták gyűrűsujjukat, majd megkenték a saját torkukat háromszor. Medvesalji falvakban azt hiszik, hogy amelyik kézzel megfogták a gyíkot, azzal gyógyítani lehet. A jászdózsaiak szerint a Szent György-nap előtt fogott kígyóval tudást lehet szerezni. A moldvai magyarok úgy hiszik, hogy aki Szent György előtt kígyót üt meg, annak nagy lesz az ereje, de ha a kígyó elmegy, akkor elviszi az illető erejét.
Ugyancsak a magyar nyelvterületen általánosan elterjedt hiedelem él a Szent György-nap előtti mennydörgéssel kapcsolatosan. Turán azt tartották, hogy ha Szent György-nap 147előtt megdördül az ég, bő áldás lesz. Ahonnan hallatszik, abból az irányból várható egész esztendőben az eső. Jászdózsán a mennydörgés, akárcsak az aznapi eső, bő termést jelent.
Időjárásjósló hiedelmek is kapcsolódnak a Szent György napja körüli időszakhoz. Úgy vélik például a bukovinai magyarok, az Ipoly menti falvak lakói is, hogy ha e nap előtt megszólalnak a békák, az korai tavaszt és nyarat jósol. A Szent György-nap előtt megszólaló béka a medvesalji falvakban esőtlen nyarat jelez. A békát gyógyításra is használták ezen a vidéken. Kiszárított békával és ráolvasással szemölcsöt gyógyítottak.
A Gyimes-völgyi magyarok szerint, aki Szent György-nap előtt megfürdik a szabadban, az egész évben nem lesz rühes.
Az ágynemű szellőztetését tiltották ezen a napon különböző okokra hivatkozva, például a Gyimes-völgyi magyarok szerint sok égzengés lenne, a berettyóújfalusiak a jószág pusztulásától féltek.
Szent György napját általában a kukorica, bab, uborka vetésére tartották alkalmas időpontnak. Jó előjelnek tartották a termésre, ha a varjú nem látszott ki a búzából.
Az egész magyar nyelvterületen ismert az e naphoz fűződő naphívogató gyermekdal, melynek csallóközi változata az alábbi:
Süss föl nap, Szent György nap,
Kert alatt a kislibáim
megfagynak.
Teritsd le a köpönyeged
Adjon isten jó meleget!
(Marczell 1985: 40)
Kert alatt a kislibáim
megfagynak.
Teritsd le a köpönyeged
Adjon isten jó meleget!
(Marczell 1985: 40)
A húsvéti szokásokkal mutat rokonságot, hogy ilyenkor is sor kerülhetett határjárásra, a kutak megtisztítására, a határjelek felújítására (Bálint S. 1977: I. 312–314).
A Szent György-naphoz kapcsolódó szokások, hiedelmek elsősorban a tavasz kezdetével kapcsolatosak. Sárkányölő Szent György a lovagok, lovasok, később pedig a cserkészek, felszerelése miatt a fegyverkovácsok és szijjártó céhek patrónusa volt.
