NAGYBÖJT

Teljes szövegű keresés

NAGYBÖJT
A hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó időszak a keresztény egyházban a húsvéti előkészület ideje. A 40 napos böjt a 7. századtól vált szokássá, 1091-ben II. Orbán pápa iktatta törvénybe.
A hamvazószerda, böjtfogószerda, szárazszerda, aszalószerda stb. elnevezés utal egyrészt az e naphoz kötődő hamvazás egyházi és laikus szokására, másrészt jelzi a böjt kezdetét. A templomban a mise után az elmúlt évi szentelt barka hamuját a pap megszentelte és keresztet rajzolt a hívek homlokára. Általános hiedelem szerint úgy vélték, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje. A hamvazás tréfás formájára is van példa, Szajánban a múlt században a legények vödör kormos vízzel, rossz meszelővel az útjukba kerülő lányokat „möghamvazták”. Az ilyen lányról azt tartották, hogy a következő farsangkor férjhez fog menni (Bálint S. 1980b: 252). A jelmezes, maszkos tréfás hamvazásról a farsangi dramatikus játékok kapcsán megemlékeztünk. A hamvazószerdát követő csonkacsütörtökön még el lehetett fogyasztani a farsangi ételek maradékát.
Nagyböjtben az egyházi előírások, laikus vallásos megnyilvánulások, étkezési, szórakozási, mulatozási tilalmak mellett mégis kialakultak bizonyos hagyományos szokások és játékok, elsősorban a parasztifjúság körében. Ipolyvarbón a mancsozás volt a lányok és legények kedvelt böjti játéka. Csoportosan játszották. A játék eszközei botok és golyók voltak. A magasba dobott golyót kellett az ütővel eltalálni, akinek nem sikerült, kiesett a játékból. A cifra mancsozóbotot a legények faragták a nekik tetsző lányoknak. Az ugyancsak Ipoly menti Tesmagon kásának nevezett fogócskázással szórakoztak a fiatalok.
Szegeden és környékén a legények métáztak, dóléztak, csülköztek, a lányokkal együtt pedig énekes-táncos játékokat játszottak. Turán az említett csülközés mellett a másik kedvelt játék volt az ún. kutyasutu. T alakban összerótt gerendákból készítették a forgó alkalmatosságot, melyre egy-egy legény ült és kettő forgatta, míg el nem szédültek (Schram 1972: 66).
149A lányok böjtben rongy- vagy tehénszőr labdával labdáztak, köcsögöt dobáltak. A labdázásra az Alföldről, a köcsögdobálásra, csutizásra, csöntörözésre főként a Dunántúlról vannak adatok.
A böjti leányjátékoknak két jellegzetes változata volt: a kanyargós vonulás kisebb lányok körül és a karikázók. A Nyitra megyei Béden és Menyhén nagyböjtben nagylányok játszottak kisebb lányokkal. A játékot ulicskázásnak, hajujvárazásnak nevezték. Ebben a játékban talán egykori avató rítus nyoma él. A menyhei változatban a magukkal vitt gyereket keresztgyereknek hívták, a kisebb pedig a lányt keresztmamuskának szólította. Ének után a nagylány megkérdezte a keresztgyereket: „van-e szeretője?” Azután magasra dobott egy követ és hangosan kiabálva mondta: „Ilyen magas ágya legyen, ilyen magas létrán járjon bele!” Az ének pedig így hangzott:
Hajujvár mit keres hajujvári biró bálták!
Innét onnét amonnét az uj várnak mellőle
lányodat kéretjük!
Melyiket?
Szebbiket keskeny magasabbikat,
keskeny magasabbikat!
          (Hemerka 1982: 53–54)
A bédi és menyhei játék hosszabb szövegű változatát jegyezte le Kodály Zoltán a század elején (MNT I. 659., 660. sz.).
Kedvelt játék volt az ún. pilikézés. Három kisebb guggoló lány körül énekelve, kanyargósan vonultak a többiek.
A legismertebb böjti leányjáték a karikázás volt, melyet neveztek cickomozásnak, szinalázásnak is. A tánctilalom a karikázóra nem vonatkozott. A leánykörtáncról, a karikázóról a kutatás megállapította, hogy rendkívül archaikus szokás, mely elsősorban a tavaszi idényhez kötődött (Tátrai 1984).
A böjti vasárnapokon a magyar nyelvterületen általában szokás volt a lányok, esetleg lányok és legények közös végigvonulása a falun énekléssel, játékkal megszakítva. Böjti vasárnapokon a Hont megyei Déménden kapus játékkal vonultak végig a falun. A feltartott kezek alatt a sor átbújt énekelve: „Új vár, új vár fényes vár, borsos kapitánya, megyek bátor jó vitéz, megyek hidon által” (MNT 1. 831. sz.). Az egyeki fiatalok kedvelt játéka az ún. szederindázás volt. Lányok és legények egymás kezét fogva járták az utcákat, és az első pár feltartott keze alatt vonult át az egész sor. Énekük a következő volt:
Szederinda, levelinda
Bujj, bujj szitakéreg, rostakéreg,
Mindjárt hazaérek.
          (Barna 1979: 85)
Nagyböjti szokás volt az ún. sajbózás. A név a német Scheibe ’korong’ szóból származik, a szokás is német eredetű. A legények készítették a fakarikákat, melyeket hosszú botra tűztek, megtüzesítettek és a fejük felett lóbálva deszkához csapták és elrepítették, miközben kiáltották, hogy kinek a számára küldik. Elszórt adataink vannak a szokásról, 150egyházias és elnépiesedett változatairól. Például a Szatmár megyei Kaplonyban egyházi énekeket énekeltek, és a korong repítésekor szentek nevét kiáltották. Nógrádverőcén pedig már a fiatalok szórakozásaként írják le, amikor a legények az általuk kiszemelt, kedvelt leány nevét kiabálták a sajba néven emlegetett tüzes karika eldobásánál (Bálint S. 1976: 189–190).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages