4. Táblás fejfák
4. Táblás fejfák
Kifejezetten egynézetre szánt sírjelek. Főként a Dunántúlon terjedtek el, Baranya, Somogy, Tolna, illetve Pest megye református temetőiben. Vastagabb deszka két oldalát szimmetrikusan, íves díszítésmóddal fűrészelték ki. Gyakran áttört, csipkézett szegélydíszű. A Sárközben és a Nyugat-Dunántúlon az így kialakított körvonal kifejezetten emberi alakra utal. A típus másik csoportja az egyszerű oszlop, amely – vízszintes vagy ívelt záródásával – közvetlenül utal a kő sírtáblákra. Általában kevéssé díszítettek. A felirat hordozására szánt legegyszerűbb változataik a függőleges karóra, oszlopra erősített névtáblák, melyek országszerte megtalálhatóak a legszegényebbek, idegenek sírjain. A Duna–Tisza közén elvétve epitálfának (vö. epitáfium) is nevezik. Az áttört, gazdagon díszített táblás fejfák készítéséhez asztalosszerszámok – különösen fúrók és fűrészek – szükségesek, s jártasság e mesterségben.
5. ábra. Fejfatípusok, Trizs (Gömör m.)
6. ábra. Sírjeltípusok, Ragály (Gömör m.)
96A fejfa- és sírfeliratok tartalmi vizsgálata kívül esik vizsgálódásunk célkitűzésén. Röviden annyit jegyezzünk meg, hogy ezek az utóbbi másfél évszázad során terjedtek el. Ez idő alatt sajátos műfajt alakítottak ki a népköltészetben – a sírjel költészetét. Időbeli változataik mellett helyi s egyéni változatok is ismeretesek. Szerzőik sokszor nem maguk a földművesek, hanem papok, kántorok, tanítók, írnokok, jegyzők, rigmusfaragó parasztemberek. Ez a tény magyarázhatja a feliratok gyakran patetikus, dagályoskodó fogalmazásmódját, a városi sírfeliratok modorának utánzását. A feliratok tartalmi szerkesztésmódja azonos szabályokat követ: feltünteti az elhunyt nevét, illetve annak kezdőbetűit, s halálának évszámát. Ezekhez az alapadatokhoz aztán a halott személyére, illetve a rokonság fájdalmának kifejezésére vonatkozó – a sírjelek felirataiban általánosan használt – kiegészítő sablonokat fűznek. A szöveget országszerte azonos formula nyitja: „Itt nyugszik…”, illetve zárja: „Béke poraira. Nyugodjék békében”. Gyakoriak a rövidítések, melyeknek nagybetűs sora egyúttal díszítőelem is.
ABFTIRA = A Boldog Feltámadás Idejének Reménye Alatt
ABFTRA = A Boldog Feltámadás Reménye Alatt
ABFRA = A Boldog Feltámadás Reménye Alatt
SZ = Született
MH = Meghalt
BLPF = Béke Lengjen Porai Felett
BP = Béke Poraira
BH = Béke Hamvaira
Megemlítjük az országszerte elterjedt, ún. „nevető fejfák” sírfeliratait. E sajátos, önállósult folklórműfaj – mint a sirató-parafrázisok – igen ritkán volt valóban sírjeleken is megtalálható.
A kidőlt fejfát általában a sírba temetik. A gazdátlanokat a rászorultak összeszedik, s fűtenek vele, bár ezt a faluközösség nem nézi jó szemmel, s a hiedelemtörténetek is elítélő példákat tartalmaznak.
A sírhant fejfával ellentétes oldalán találunk általában kettő vagy három egyszerűen megfaragott, mélyen a földbe szúrt rudat. Ezek neve Északkelet-Magyarországon lábfa, a Tisza mentén lábtól valófa, Erdélyben kopjafa is. Nevüket a síron való elhelyezésükről kapták. A protestánsok az ország nagy részén a temetési menetben e rudakon vitték ki a koporsót a temetőbe. A két, három rudat aztán az elhantolás végeztével az elhunyt lába felől a sírba szúrták, legtöbbször úgy, hogy a középső magasabban álljon. Másutt – például a Közép-Tisza mentén – csak egy lábfa áll szemben a fejfával.
A protestáns sírkövek főbb formai osztályait képezik a lapos táblák, illetve a négyzetes alakú obeliszkek.
Kő sírjeleket állítottak a falun élő protestánsok gazdagabb rétegeihez tartozók már a 18. században, míg a szegényebbek a múlt század középső harmadától alkalmazták. A parasztság polgárosodásának egyik kísérőjelenségeként értelmezhetjük e folyamatot, melynek eredményeképp a falusi temetőkben a fa sírjeleket fokozatosan felváltják a kőből készültek.
Az olvashatatlanná vált feliratú, elhasadt, kidőlt sírkövet – ha még éltek az elhunyt hozzátartozói – újravésték, hogy szövegét felújíthassák. Legtöbbször azonban a sírba temették, a temetőút kövezésére használták, vagy házépítéskor befalazták.
Igen ritkán előfordulnak falusi temetőinkben vasból öntött protestáns sírjelek. Az a néhány, amelyet ismerünk, túlnyomórészt az obeliszk formához áll közel, s a köveken 97megtalálható díszítmények öntött, domborított változatait viseli. Amint a vaskeresztek, úgy a sírjelek is a nagy vasgyárak, öntőműhelyek hatósugarában találhatók meg.
A sírjelek sajátos csoportját alkotják a szív alakúak, a kőből készült, főként barokk és rokokó stílű változatok mindenekelőtt a Dunántúlon (Kisalföld, Fertő környéke, Balaton-felvidék) terjedtek el, de megtalálhatóak az ország más területein is, a hazai jezsuita mozgalom egykori főbb kisugárzási körzeteiben. A katolikusok a sírjel kétharmadát kitevő táblát alakították ki szív formájúra, s annak közepére állították a kereszt barokkosan megfaragott jelét. A reformátusok pusztán a szív alakú táblát alkalmazták. A legarchaikusabb paraszti készítésű darabokat a balatonfüredi, balatonudvari és szigetszentmiklósi reformátusok temetőiből ismerjük. Az egyszerűbb szívformák egy csoportja átmenetet alkot az ún. Mózes-tábla – ugyancsak kettős ívvel lezárt – formája felé.
A sírokra rendkívüli esetekben kiegészítő jelek kerülnek. Így például a házasulandó korú leányok, legények sírjelére – az elmaradt lakodalomra utaló – pántlikát, keszkenőt, bokrétát kötnek, s így viszik azt koporsója előtt temetéskor a sírhoz, s állítják sírjára.
A mezőségi Széken még a legutóbbi években is kimentek a zenész cigányok halottak napján este a temetőbe, hiszen az utóbbi években elhunyt legények, leányok szülei rendre meghívták őket gyermekeik sírjához, hogy húzzák el annak kedves nótáját.
A Kis-Küküllő menti székely falvakban a véletlen szerencsétlenség áldozatainak sírjaira nemcsak hosszú – a gyászos eseményt elbeszélő – verset róttak, hanem piros zászlót is kötöttek rá.
A világháborúk hősi halottai emlékműveinek megkülönböztetett helyzete, a helyi hagyománytól általában eltérő kialakításmódja és jelképisége az integráló társadalom ideológiájának erőteljes behatolásáról tanúskodik a helyi kultúrában.
