VI.
VI.
Az elégületlenség okai Zsigmond ellen. A nikápolyi vereség. A Laczkfiak lázadása. A kőrösudvarhelyi vérnap. A temesvári országgyűlés. Az idegenek ellen hozott rendszabályok. Zsigmond családi politikája. Venczel bukása. Az egyházszakadás és a német trónviszály. Bonifácz pápa viszonya Zsigmondhoz. Zsigmond fogsága. Az Alsániak szerepe Zsigmond trónjának védelmében. Tárgyalások a király szabadon bocsátása érdekében. Alsáni Bálint résztvesz a pápai tanácskozáson. Zsigmond visszanyeri szabadságát.
Az elégületlenség Zsigmond ellen kezdettől fogva fennállott az országban. Igaz ugyan, hogy a nápolyi párt akkor, midőn Zsigmond neje halála után egymaga maradt a magyar trón birtokában, nagyjában meg volt törve s a dinasztiaváltozás jelentőségével biró eseményt minden nagyobb rázkódtatás nélkül megy végbe. Azonban a nápolyi király titkos hívei nem békültek ki a helyzettel és csak a kedvező alkalomra vártak, hogy Zsigmond ellen fejüket felüssék.
Az alkalmat erre Zsigmondnak nikápolyi veresége szolgáltatta. E csatavesztés után Zsigmond király nem tért vissza országába, hanem a csatából megmenekült főurak egy részével hajóra szállva, a Fekete-tengeren Konstantinápolyig hajózott.
A kormányával elégedetlen főurak felhasználva távolmaradását az országtól, nyiltan megindították ellene az izgatást. A mozgalom élén a két Laczkfi István állott, kik már régóta titkos összeköttetésben állottak a nápolyi királylyal. Az ő kezdeményezésükre hivatott meg László király a magyar trónra. Arra azonban, hogy atyja örökségét már ekkor elfoglalja, tényleg nem gondolhatott. A nápolyi királyságban az Anjou Lajos ellen folytatott küzdelem lekötötte a királyt, ki magyarországi igényeinek érvényesítésére csak később gondolhatott. A magyar királyi trónra való jogát azonban legalább külsőleg igyekezvén kifejezni, pártjának legfőbb támaszait, a két Laczkfi Istvánt helytartóvá nevezte ki, ezáltal is jutalmazva érdemeiket, melyeket maguknak szereztek. Az ő nevükkel találkozunk azokban a tárgyalásokban is, melyek László király és a török szultán között folytak, s melyek czélja volt László és Bajazed leánya között házassági összeköttetést létrehozni és ez által is a török szultán támogatását László részére megnyerni. Ezek a tárgyalások azonban eredményre nem vezettek.*
V. ö. Schönherr Gyula, Az Anjou-ház és örökösei. Milleneumi történet III. kötet 434–436. ll.
Zsigmond király ezalatt Konstantinápolyból visszatért Magyarországba. Jóllehet az ellene támadt lázadás ekkor már országszerte, de legfőkép a délvidéken nagy lánggal lobogott, Zsigmondnak sikerült csakhamar a helyzet urává válni. A lázadóknak sikerült Dabisa utódját, Osztoja bosnyák királyt a maguk részére vonni, de Zsigmond a hűségén megmaradt magyar urak segélyével mégis szerencsésen le tudta verni a délvidéki lázadást. Az 1397 elejére Körösudvarhelyre összehívott gyűlésen, melyre az ellenpárt főemberei, a Laczkfiak is meghivattak, véres megtorlást ültek a lázadók fölött. A két Laczkfi István a királypárti hívek karjdok alatt vérzett el Zsigmond jelenlétében, a többiek fej- és jószágvesztésre itéltettek. A király most előkészületeket tett a török elleni háborúra, de ez erre az évre abbanmaradt. A végek védelme és egyéb ügyek elintézése végett Zsigmond 1397 szeptember 24-ikére Temesvárra hirdetett országgyűlést, mely a honvédelmi kötelezettség általános elvének kimondásával fordulópontot képez a honvédelem terén.*
Az 1397-iki országgyűlés végzeménye Knauz Nándortól. Magyar Történelmi Tár. III. kötet 191. s k. ll.
A temesvári országgyűlés végzéseinek egy pontja a király környezetében lévő idegenekről szól, kikre nézve kimondja, hogy Zsigmond környezetét karácsonyig elhagyni tartoznak, sőt az országból is távozni kötelesek. A vád, mely e végzésben Zsigmond ellen foglaltatik, nem volt alaptalan. A király környezete jórészt idegenekből állott, kik közül nem egy országos méltóságra emelkedett. Az idegen, jórészt kalandorokból álló környezet befolyásának tulajdonította az ország közvéleménye az ország pénzügyeiben beállott zavarokat is, melyek a koronajavak elzálogosítására vezették. Az a szigorú rendszabály azonban, mit a temesvári országgyűlés az idegenek ellen hordott, jórészt csak irott malaszt maradt, s ezért érthető, hogy Zsigmond ellen az elkeseredés és elégületlenség folyton növekedett és ez kifejezést is nyert abban a lanyhaságban, melylyel a török elleni vállalkozások történtek. 1399-ben Zsigmond nagyobb erélylyel látott a török elleni hadjárathoz és személyesen indult el Mircze havasalföldi vajda segélyére, azonban e hadjáratról csakhamar visszatérve, egész törekvését családi politikájának szentelte.
Venczel római és cseh király helyzete idővel úgy a birodalomban mint Csehországban tarthatatlanná vált. Csehországban családi viszályok dúltak, Zsigmond és unokatestvérei, Jodok s Prokop a Venczel ellen nyilvánuló elégületlenséget saját hasznukra igyekeztek kizsákmányolni. A birodalomban pedig, melynek ügyeivel jóformán semmit sem törődött, a választófejedelmek szintén ellene fordultak és végre is megvalósították már régebb idő óta tervezett szándékukat, hogy Venczelt trónjától megfoszszák.
Venczel 1398-ban Rheimsban találkozott VI. Károly franczia királylyal, kivel az egyházszakadás megszüntetése felől tárgyalt, s megegyezett vele abban, hogy úgy IX. Bonifácz mint XIII. Benedek pápát lemondásra fogják felszólítani. Ez egyezségnek az egyházszakadásra nézve ugyan semmi gyakorlati eredménye nem volt, ellenben Venczel ezen szövetkezése Francziaországgal újabb ok volt a választóknak, hogy őt trónjáról letegyék. Venczel teljesen közömbös magaviselete a birodalom ügyei iránt, a franczia szövetség, a flórencziek izgatásai a birodalom fennhatósága ellen, végre is megérlelték a válaszófejedelmek elhatározását. A mainczi, kölni és a rajnai választók 1399 ápril 11-ikén Boppardben szövetségre léptek, melyhez később még többen is csatlakoztak. Kötelezték magukat, hogy a birodalmat érdeklő minden ügyben egyetértéssel fognak eljárni, állást foglalnak mindenki ellen, ki az ő akaratuk ellenére kisérli meg a birodalmi legfőbb hatalmat kezébe venni és hogy megakadályoznak minden törekvést a király részéről, mely a birodalom jogainak csorbítására irányul. A királyválasztásra nézve azonban nem történt intézkedés, erre nézve csak az határoztatott, hogy a birodalom megüresedése esetére mindegyik választó választói jogát magának rezerválja, vagyis azt teheti, a mit jónak lát, személyre nézve tehát nem kötik le magukat. Venczel letétele az 1400 február 2-ki frankfurti tanácskozáson határoztatott el, az új király személyére nézve itt nem történt még megállapodás, de a luxemburgi házat a trónról kizárták, csak az augusztus havában tartott oberlohnsteini tanácskozás alkalmával történt az új személyre nézve megállapodás és augusztus 21-ikén Rupprecht pfalzi választófejedelem választatott meg az előző nap letett Venczel helyébe a római király méltóságra.*
L. erre nézve Lindner, Deutsche Geschichte unter den Habsburgern und Luxemberger II. kötet.
36. VENCZEL KIRÁLY PECSÉTJE.
Venczel király a rheimsi találkozás alkalmával az egyházszakadás megszüntetése felől Zsigmond nevében is igéretet tett. IX. Bonifácz pápa ennek folytán Zsigmonddal szemben is éreztette neheztelését, jóllehet nyiltan nem lépett el ellene. Nápolyi Lászlóval Bonifácz pápa már rég jó lábon állott, a minek első sorban László vette hasznát az olaszországi téren kivívott eredményekben. László magyarországi törekvéseiben is támaszra talált a szentszéknél, és noha Bonifácz a Zsigmond és László küzdelemben eleintén határozottan Zsigmond pártjára állott, az 1401-ik évben Magyarországon lefolyt eseményekben a pápának kétségkívül nagy része volt.
Zsigmondnak törekvései, hogy Venczel letétele után Csehország koronáját magának megszerezze, oly időben indultak meg, midőn hazánkat a török újabb támadással fenyegette. A helyett, hogy e támadásokkal erélyesen szembeszállana, Zsigmond minden idejét a cseh korona megszerzésére fordította és ez szította azt az elégületlenséget, melylyel iránta az ország rendei már régóta viseltettek. Az elégületlenség 1401 ápril havában nyilt lázadásban tört ki a király ellen, kit a rendek elfogva, Visegrádra szállítottak, a királyi trónt megüresedettnek jelentvén ki.
Az új király személye körül csakhamar szakadás állott be. A míg az egyik párt Nápolyi László felé fordította szemét, a másik párt Jagello Ulászlónak ajánlotta fel a magyar koronát. Egy csekély töredék pedig Vilmos osztrák herczeget óhajtotta a trónra emelni. Garai Miklós bán, Eberhard zágrábi püspök, Stibor vajda és még többen, ekkor elérkezettnek látták az időt a fogoly király érdekében fellépni. Főleg Garai Miklós igyekezett minden tekintélyével odahatni, hogy Zsigmond javára döntessék el a kérdés. Az ő befolyásának volt tulajdonítható, hogy Zsigmond az ő őrizete alá helyeztetett s utóbb Visegrádról Siklós várába vitetett és végül az egész ügy Zsigmond javára oldódott meg.
Alsáni Bálint bibornok és családjának tagjai e nehéz időkben is törvényes urak pártján állottak. A lázadások, melyek Zsigmond ellen kitörtek, a délvidékről indultak ki, és első sorban az ő püspökségét sujtották. Már az 1387-ki koronázás alkalmával sem jelenhetett meg az ünnepélyen, mert ekkor is püspöki székhelyét kellett a lázadók ellen megvédelmeznie.* A Horváti-féle lázadás ellen családjának két tagja, László és Miklós, vitézül küzdöttek és a fölkelők fogságába kerültek. Az 1388-iki lázadás leverésében, mely Szerém és Valkó megyék területén szintén a nápolyi király édekében tört ki, az Alsániakat újból Zsigmond pártján találjuk.* Az 1401-ben folyt tárgyalásokban pedig, melyek Zsigmond szabadonbocsátását czélozták, Alsáni Bálint bibornok is részt vett.
Schönherr i. m. 397. l.
Ugyanott 408. l.
E tárgyalások 1404 augusztus végén Patán folytak le. Résztvettek bennök Alsáni Bálint, az esztergomi és a kalocsai érsekek, a váradi, győri, veszprémi és egri püspökök, a nádor, az országbiró, az erdélyi vajdák és számosan a főurak közül. Tárgyuk Zsigmond szabadonbocsátása és visszahelyezése volt. Az ország rendei föltételül tűzték ki, hogy az idegenek birtokában lévő összes várak adassanak vissza, de kivették Stibor vajda várait, kimondván egyúttal, hogy ha e feltétel nem teljesíttetik, új királyt választanak a magyar trónra. Hosszas tárgyalások után e föltétel elfogadtatott, az idegenek kezei között lévő várak átadattak, mire Zsigmond visszanyerte szabadságát és az ország rendei október 26-ikán Pápán újból elismertek királyuknak.*
L. a Garai Miklós és János részére 1406 augusztus 6-ikán kelt. kir. adománylevelet. Hazai okmánytár. VII. kötet 432. s kk. ll.
37. A SIKLÓSI VÁR.*
A siklósi várat Cserna Károly rajza után közöljük, mely megjelent a Magyar Nemzet Története III. kötetében.
)
IX. BONIFÁCZ PÁPA.
(A bécsi udvari könyvtár XV. századi kódexében.)*
IX. Bonifácz pápa arczképét (107. l.) a bécsi udvari könyvtár 412. sz. XV. századi kódexéből közöjük, mely Joachim fiorei apátnak és Anzem marsicói püspöknek a római pápákról szóló jövendölését tartalmazza.
