IV.
IV.
Bacsányi költői munkássága Kassán. – Alkalmi költeményei. – Költői levelei. – Kisebb versei. – Politikai költeményei.
Bacsányinak, mint aesthetikusnak, megismertetése után, Bacsányiról, a költőről fogok szólani. «Azt akarom, hogy ha csakugyan poétának szűlt a természet, jó poéta legyek, vagy pedig, ha az nem lehetek, inkább – semmi.»* Ezekkel az önérzetességre valló szavakkal mondja ki ítéletét a saját költészetéről. Ezekből s más hasonlókból az tűnik ki, hogy ő jó költőnek tartotta magát s alkotásaival meg volt elégedve, hiszen máskülönben nem lett volna költő e nyilatkozat után.
Lev. Arankához. 1791. Toldy k. 245.
De melyik költő nem tartja jó költőnek magát? Hogy igazán az-e, azt azután a kritika és az idő dönti el.
Bacsányi, mint már mondottuk, néhányadmagával nem csatlakozott a korabeli költői irányok egyikéhez sem, nem vallotta mesterének sem Voltairet, sem Horatiust és Vergiliust, sem Goethét, sem Gyöngyösit, hanem mindeniktől tanúlt valamit és arra törekedett, hogy a különböző irányoknak azokat az eszközeit és tulajdonságait tegye magáévá, melyeket a magyar költészet fejlesztésére a legüdvösebbeknek tartott. A klasszikus irodalmat, a modern nemzetekét, valamint a régi magyar irodalmat tanúlmányozta s tanúlmányainak eredményeit értekezéseiben és költeményeiben felhasználván, elméletileg és gyakorlatilag gyümölcsöztette.
Költeményeiben, mint látni fogjuk, különböző műformákat és versformákat használ s különböző irányok hatását mutatja.
Ebben a fejezetben csak azokról a költeményeiről szólok, melyeket Kassán a Magyar Museum korában írt s melyeknek egy része a Museumban is jelent meg.
A költemények keletkezésének korát meglehetős nehéz megállapítani s pontosan csak az alább következőkét lehet. Ezek kétségtelenűl kassai működésének idejében készültek. Sok közülök jóval később jelent meg nyomtatásban, bizonyára jelentékeny változtatásokkal, úgy hogy a költői fejlődés tanúlmányozására nem nyújtanak nekünk elég biztos adatokat, annyival kevésbbé, mivel az egyes költemények pontos időrendi csoportosítása egyáltalában nem lehetséges sem a kiadások, sem a kéziratok alapján.
29. «BATSÁNYI JÁNOS VERSEI» CZÍMLAPJA.
Ebben a csoportban több, ú. n. alkalmi költeményt találunk. Az alkalmi verseket mindig bizonyos előítélettel fogadjuk és ezt az előítéletet a tapasztalás eléggé igazolja. Bacsányi e néhány költeménye sem ment az alkalmi versek hibáitól. Az Orczy István halálára írt gyászversek ifjúkori töredékek s kevés a költői értékük, ilyen a Búcsúvétel (gróf Mnisech Mária Amália sírjánál) is. Az elégia (gróf Andrássy Mária halálára), mely csak töredék, már magasabb színvonalon áll s a rendes alkalmi versek fölé emelkedik, mikor a nemzeti elkorcsosulást ostorozza, s szép az a néhány sora is, mely az elhalt ifjú leány szépségét festi.
E versek közé sorozhatjuk a Báróczi Sándorhoz írt töredéket, mely Bárócziról, mint a magyar nyelv védőjéről mond néhány magasztaló szót.
Ide tartozik a herczeg Hohenlohe Károlynéhoz, született báró Reviczky Judithoz írt dicsőítő költemény is, mely a herczegnőt, mint a honleányok mintaképét magasztalja. Bevezető része Berzsenyi híres ódájára emlékeztet. Ugyanazon hangulat szülötte (1790-ben, II. József halála után keletkezett).
Legérdekesebb közöttük az a költeménye, melyben báró Orczy Lászlót ünnepli főispáni beiktatása alkalmával (Abauj vármegye örömünnepén). Baróti Szabó versével együtt önállóan jelent meg: «Két hazafi érzékenységei tekintetes nemes Abauj vármegye örömünnepén (1790)» czímen.
Nem dicsőíti túlságosan az ünnepeltet, hanem a haza sorsával foglalkozik legnagyobbrészt. Erős vonásokkal festi II. József korát, azt a szomorú kort, midőn:
«Titokban sírt a jó hazafi, s hallgatott,
Mert, ha szólt, pártosnak s bolondnak tartatott.»
Mert, ha szólt, pártosnak s bolondnak tartatott.»
A régi rend visszatértét nagy lelkesedéssel üdvözli s József újításait kárhoztatja, így a nemesség megadóztatását is, a mi a szabadelvű Bacsányitól igen különös. Ezt tán azzal magyarázhatnánk meg, hogy az általános öröm őt is elragadta s így egészen a konzervatív nemes szemével nézte Józsefnek ezt a törekvését, melyben csak az ősi jogok eltiprását látta. Sokkal egyszerűbb magyarázata különben ennek az ellenmondásnak a vers alkalmisága, mely a költőt gátolta érzelmeinek és egyéni nézeteinek érvényesítésében s hogy ennek daczára megírta költeményét, annak okát pedig az Orczy-család iránt érzett hálájában kereshetjük. – Érdekes, hogy ez a konzervatív irányú verse és a Francziaországi változásokra czímű híres forradalmi költeménye a Magyar Museum II. kötetében egymás mellé került. Az említetteket mind hazafias hang jellemzi, mely elnyomja az egyén magasztalásának hangját. Bacsányi mindig a hazára vonatkoztatja a megénekeltnek életét, érdemeit s ez mindig megóvja őt a hízelgéstől, mely az efféle költeményekben oly gyakori.
Másik nagyobb részét ennek a csoportnak költői levelek teszik, melyeket a XVIII. századbeli franczia költészet hatása alatt írt. A Levél egy régi várból «a nemzeti nyelv és nemzetiség ügyében» legszebb költői levele Bacsányinak. Nincsenek benne hosszadalmas történelmi reminiscentiák, inkább a reflektáló elem a túlnyomó. Elégikus borongással s Horatiuséra emlékeztető bölcselkedéssel kezdődik. A haza sorsán való aggódás hangját azután a nemes lelkesedésé és reményé váltja fel.
A Virág Benedekhez intézett Serkentő Válasz a haza múltjával és jelenével foglalkozik s szintén a jövőnek a reményével végződik. A török egykori hatalmáról s mostani sülyedéséről elmélkedik, majd a háborúskodó emberiséget ítéli el s történelmünk kimagasló mozzanatairól szól, a véres honfoglaló küzdelmekről, majd a török által ránk mért csapásokról (Várna, Mohács, török hódoltság), a belső viszályokról és a vallásüldözésről. A jelen is szomorú, az elnyomatás korát éljük (ezt a két versszakot kifogásolta a czenzor). Múltunk s jelenünk is szomorú, de jövőnk tán jobb lesz.
Küzdjünk a nyelvért s a nemzetiségért, meglesz érte a jutalom, az utókor elismerése.
Az egész költeményen nemes hév ömlik el, de terjengőssége sokat árt neki.
Ugyanezeket a gondolatokat s érzelmeket variálja a Hazafiúi aggódás czímű Szentjóbi Szabó Lászlóhoz írt levél.
Tudakozódik Szabó holléte után. Mióta Mohács vidékére ment, hallgat. Itt azután hazafi bánata vesz rajta ismét erőt s Mohács mezejét apostrofálja, mint később Kisfaludy («Hajh, iszonyú térség, gyászos temetője hazámnak!»).
A viharos múltról itt is a jelenre tér át, melyet igen sötétnek lát. A jövő is kétesnek látszik. Munkálkodnak-e a nemzet javán az ország nagyjai, hát a tudósok, költők? Mit mível Virág, Koppi, Verseghy, Kreskai? Miért hallgatnak?
30. «BATSÁNYI JÁNOS POÉTAI MUNKÁI» CZIMLAPJA.
A költeményt a meleg bensőség hangja teszi széppé, melylyel kedves Szabójához szól. Tudjuk, hogy ennek volt része az inkriminált Boszús tünődés, mely Bacsányinak állásába került. Aesthetikai szempontból csak használt a költeménynek, hogy ez a hosszas, oda nem illő rész kimaradt. A Barcsai Ábrahámhoz írt rövid levélben Orczyról emlékezik meg, ki «néki atyja helyett édes atyja vala» s az akkori politikai forrongást is érinti. A többihez képest gyenge. A költői levelek közé kell sorolnunk a Tartóztatást is, habár költőinek épen nem költői. Baróti Szabóhoz van intézve a Rájnissal való polemia alkalmával s czélja Rájnis sértegetése. Ez a gondolatmenete: Ne felelj neki, hisz csak azt akarja. Ne alázd meg magad azzal, hogy szóba állsz vele (I.). Engem is gyaláz, ingerel, de én fel sem veszem (II.). Mit nyernél vele, ha semmivé tennéd? Mit nyert Apollo Marsyas lenyúzott bőrével (III.)? De ha semmikép nem tér eszére, rajzold le képét, hogy megundorodjék magától (IV.). Mindent eltűrni gyáva és illetlen dolog, a rágalmakért boszút kell állani (V.).
Látjuk, hogy a vége ellentmond az elejének. Az egész durva, polemikus hangon írt jambuszokba szedett próza.
Még egy Virághoz intézett levele van, a Búsongás, mely szintén 5 kis részre oszlik. Ezek közül az első a legszebb, legtömörebb, leghangulatosabb.
Hogy ez «élénken emlékeztetne» Petőfi szeptember végénjére, mint Bérczy Jenő állítja, nem találom.* Inkább Barcsai Ábrahám «A télnek közelgetése» czímű költeményére* emlékeztet, mely az ősz átmenetét a télbe éppen így hozza kapcsolatba a múlandó ifjúsággal, persze terjengősen. Bacsányi 8. sora sokkal kifejezőbb és szebb, mint Barcsai 8 strófája. A 2. pontban a halálról szól, a harmadikat Orczy István emlékezetének szenteli; a negyedikben jó szándékainak irígy üldözését panaszolja s az utolsóban keserűen jövendöli halálát. Ezt a mély keserűségről és életúntságról tanúskodó költeményt kassai üldöztetése korában írhatta. A halál gondolata erősen foglalkoztatja.
B. J. Bacsányi János. 31. l.
A Bessenyei György Társasága. 1777. 28. l.
Ezeken kívűl van még ebből a korból egy-két epigrammája, melyek közül A martinyesti ütközetben elesett magyar vitézek sírkövére (1789) az ismert görög epigrammának alkalmazott fordítása.
Két kis szerelmi költeményét már az életrajzból ismerjük.
Végül még három politikai költeményéről kell szólanom, melyek szintén ebbe az első periódusba tartoznak. Az első Az Európai hadakozásokra czímű, melyben arról elmélkedik, hogy Isten az embert békességre teremtette s az mégis az öldöklésben keresi dicsőségét.
Messze felülmúlja ezt a következő kettő, mely már egészen politikai, még pedig forradalmi. Bacsányi első forradalmi költőnk, habár, mint életrajzából láttuk, a szó teljes értelmében nem lehet forradalmárnak neveznünk. E két költemény hatalmas fellobbanása a társadalommal elégedetlen érzelem tüzének, a mely azonban hamar kialszik, elfojtva a józanság, a beletörődés hamujától.
A Francziaországi változásokra (1789) czímű költeményében a Bastillét és a hűbéri államrendszert leromboló franczia népet s a szabadság felkelő napját üdvözli, midőn a nemzeteket s a zsarnokokat figyelmezteti a párisi eseményekre:
«Nemzetek, országok! kik rút kelepczében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében;
S gyászos koporsóba döntő vas igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhattátok;
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri,
Jertek! s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párisra vessétek!»
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében;
S gyászos koporsóba döntő vas igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhattátok;
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri,
Jertek! s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párisra vessétek!»
Rendkívüli tömörség és erő nyilatkozik az egészben, minden sorából forradalmi láng csap elő, minden kifejezés éles és súlyos, minden szó mintha kalapácsütés volna: rút kelepcze, rabság kínos kötele, gyászos koporsó, vas iga, a felszentelt hóhérok vérét kérő természet s a két utolsó sorban a forradalom vésztjósló sötétsége. «Ily fenyegető hangot nem hallott költészetünk többet, – mondja Arany László* – míg Petőfi a pozsonyi rendekre még véresebb szavakkal nem riadt.» Kazinczy ezt tartotta Bacsányi legjobb versének.*
A magy. politikai költészetről. Bp. Szemle. 1874. 7. kiad. 88–131. l.
Kazinczy Lev. Kisfaludy K.-al és körével, 102. l.
A másik, a legújabb időkig ismeretlen* költemény méltó párja ennek. Czíme: A látó, tartalma még világosabb, s hangja nem kevésbbé erős.
Az Irodtört. Közlemények 1898. évfolyamában közöltem Bacsányiról szóló tanulmányomban, melynek a jelenlegi átdolgozott és bővített kiadása.
)
BACSÁNYI»LÁTÓ«CZ. KÖLTEMÉNYE.
(Eredeti kézirata az Akadémia könyvtárában.)*
Bacsányi «Látó» (80. l.) czimű költeményének eredeti kézirata a M. Tud. Akadémia levéltárában van.
Olv.:
Vídúlly, gyászos elme! megújúl a’ Világ,
’S elöbb, mint e’ század végsö pontyára hág.
Zengj hárfa! Hallgasson ma minden reája,
Valakinek kedves nemzete ’s hazája,
’S valaki a’ magyar változó ég alatt
Még a’ szabadságnak híve ’s ember maradt
Oh ti! kiknek szívek örök búba merült,
Im, reménytek’ nem vártt víg napja felderült;
Im, az igazságnak terjednek sugári,
Dőlnek a’ babona’ fertelmes oltári,
Mellyek a’ setétség’ fene bálvánnyának
Annyi századoktól vérrel áradának.
Ama ditsö nemzet felkelt ím egészen,
Melly a’ két Világnak megváltója lészen,
’S mellynek már lántzoktól szabad vitéz karja
Mutattya, mit tehet eggy nép, ha – akarja!
Az ember’ elnyomott örökös jussait
Délre hozván, porba veri bálvánnyait;
’S mig köz ellenségink poklokra süllyeszti,
Hozzánk ím! ölelö karjait terjeszti
«Állyon-tel az Erkölts’ imádandó széki!
Nemzetek, országok, hódollyatok néki!
Uralkodgyék közttünk Ész, Érdem, Igazság,
Törvény ’s Egyenlöség, s te áldott Szabadság.
A’ föld’ kereksége megrendül e’ szóra,
’S láttya, hogy érkezik a’ régen vártt óra.
A’ letapodtatott emberi nemzetnek
Tsontyaiból épültt thrónusok reszketnek.
Rémülve szemlélik közelgetö sorsok’
A’ vérre sovárgó koronás gyilkosok;
Ők! kiknek még imént száz-ezrek’ halála
Tsak eggy intésekben, eggy szavokban álla;
’S kiknek több nagy város’ tüzes leomlása
Olly vala, mint annyi hangyaboly’ romlása.
Vídúlly, gyászos elme! megújúl a’ Világ,
’S elöbb, mint e’ század végsö pontyára hág.
’S elöbb, mint e’ század végsö pontyára hág.
Zengj hárfa! Hallgasson ma minden reája,
Valakinek kedves nemzete ’s hazája,
’S valaki a’ magyar változó ég alatt
Még a’ szabadságnak híve ’s ember maradt
Oh ti! kiknek szívek örök búba merült,
Im, reménytek’ nem vártt víg napja felderült;
Im, az igazságnak terjednek sugári,
Dőlnek a’ babona’ fertelmes oltári,
Mellyek a’ setétség’ fene bálvánnyának
Annyi századoktól vérrel áradának.
Ama ditsö nemzet felkelt ím egészen,
Melly a’ két Világnak megváltója lészen,
’S mellynek már lántzoktól szabad vitéz karja
Mutattya, mit tehet eggy nép, ha – akarja!
Az ember’ elnyomott örökös jussait
Délre hozván, porba veri bálvánnyait;
’S mig köz ellenségink poklokra süllyeszti,
Hozzánk ím! ölelö karjait terjeszti
«Állyon-tel az Erkölts’ imádandó széki!
Nemzetek, országok, hódollyatok néki!
Uralkodgyék közttünk Ész, Érdem, Igazság,
Törvény ’s Egyenlöség, s te áldott Szabadság.
A’ föld’ kereksége megrendül e’ szóra,
’S láttya, hogy érkezik a’ régen vártt óra.
A’ letapodtatott emberi nemzetnek
Tsontyaiból épültt thrónusok reszketnek.
Rémülve szemlélik közelgetö sorsok’
A’ vérre sovárgó koronás gyilkosok;
Ők! kiknek még imént száz-ezrek’ halála
Tsak eggy intésekben, eggy szavokban álla;
’S kiknek több nagy város’ tüzes leomlása
Olly vala, mint annyi hangyaboly’ romlása.
Vídúlly, gyászos elme! megújúl a’ Világ,
’S elöbb, mint e’ század végsö pontyára hág.
Míg előbbi versében csak czéloz és figyelmeztet, ebben már szabadon ujjong s lelkesedve üdvözli a franczia nemzetet, mint a világ megváltóját. A forradalom heve elragadja, a szabadság, egyenlőség, igazság, erkölcs nagy eszméi betöltik lelkét s vad fenyegetéssel fordúl a zsarnokok ellen. Amaz a verse tömörebb, ez kissé el van nyújtva, de több benne az eszmei tartalom. Hatalmas forradalmi szónoklatként hat az emberre ez a költemény, melyet az érzelem heve, a gondolatok szabad röpte s a dikczió ereje Bacsányi legjobb verseinek sorába emel.
