I.
I.
129. BUDA VÁRÁNAK EGYKORÚ KÉPZELETI KÉPE*
Mátyás várának egykorú képzeleti képe (459. l.) a velenczei Corvin-codexből. Fénykép után.
(1490.) A Mátyás váratlan halálától teremtett helyzet bonyodalmai és veszélyei; a veszteség érzete s a közréműlet; az orgyilkosság gyanúja alaptalan. Beatrix egy pillanatra a helyzet urává lesz; a főurak az ő s a Corvin János vezetése alatti kormánytanács kezeibe teszik le a legfőbb hatalmat; a királyválasztó országgyűlést Beatrix hívja össze. Mátyás ravatala fölött megindúl a versengés. Beatrix rejtélyes magaviselete gyanút kelt a Corvin érdekét pártoló milanóiaknál. Mátyás holttestét Budára, onnan Székesfehérvárra viszik. Beatrix és Corvin Budán székelnek; a helyzet Ulászlónak látszik kedvezni, az ő megválasztását pártoló püspökök Beatrixban reményt keltenek az új királylyal kötendő házasságra. A királyválasztó országgyűlés összejön; sikertelen kísérlet János Albert lengyel herczeg kikiáltására; az Ulászló pártja Corvint visszaléptetni igyekszik, ez Budát megszállva hagyván, a koronával a délvidékre vonúl, de serege a Csontmezőn megveretvén, megszűnik mint trónjelölt szerepelni. A főurak most már, élükön Nagylucsei Orbán egri püspökkel, a kormányzati jogokat egészen magához ragadó királynéval egyezségre lépnek az Ulászló megválasztása érdekében oly módon, hogy neki fölajánlják az Ulászló kezét, maguk között azonban elhatározzák, hogy e házasságot soha létrejönni nem engedik. Ulászlót a választógyűlés kikiáltja királylyá, küldöttség megy érte, mely Farkashidán közli vele a választási föltételeket. Ulászló megkoronáztatik s mindjárt titkos tárgyalásokat indít a gazdag Bianca Maria Sforzával kötendő házasság iránt, noha már formai házasság köti Brandenburgi Borbálához. A főurak gyülekezete előtt kijelenti, hogy kényszerűségből, házasságot köt Beatrixszal, de e házasságot soha érvényesnek elismerni nem fogja; azután Beatrixhoz megy, hol Bakócz Tamás győri püspök, megelőző nyilatkozataik alapján a királyt és királynét házastársaknak nyilvánítja, mire Ulászló nyomban távozik.
Mátyás váratlan halálát világesemény jelentőségével ruházták föl bekövetkezésének időpontja és körülményei.
Uralkodásának majdnem összes törekvéseit a czélpontra juttatta, a nélkül azonban, hogy az elért eredményeket a jövő minden eshetőségével szemben biztosítani képes lett volna. Ezért osztrák hódításai, Bécs birtoka, a trónutódlás, magyar birodalmának teljessége, belső alkotásainak fönntartása, a törökök elleni küzdelem továbbvitele: megannyi nyílt kérdés gyanánt néztek halála perczében bizonytalan megoldás elé s vonták a külömböző belső és külső hatalmi érdekek összeütközését elháríthatatlanúl az országra és hozták mozgásba a legtöbb középeurópai államot.*
Sigism. dei Conti (id. mű II. 5.) azt mondja: «Cuius (Mathiae) obitu eo maior christianae rei iactura facta videbatur, quod apparabat graves de regno contentiones futuras».
A magyar nemzet fájdalma vesztesége fölött csak lassankint jutott szóhoz; a hivatalos gyásznak túlzásaiban épen nem őszinte hangjai nem némíthatták el a hatalomért való tusakodás hamar kitört zaját. A valódi közérzület kifejezését csak a katasztrófa pillanatában mutatkozó általános megrendülésben és szinte ösztönszerű ijedelemben,* a király halálát csodajelekkel környező naiv néphitben* s nehány elfogulatlan és mélyenlátó kortárs följegyzéseiben ismerhetjük föl.
«Omnia timore et pavore plena sunt», írja az ortei püspök a pápához Mátyás halála napján intézett már id. jelentésében. (Velenczei Szent-Márk könyvtár.)
Bonfin (Dec. IV. lib. VIII. 474. l.) ezeket a csodajeleket említi föl: az 1490. év januárja elején égzengés volt hallható; Mátyás halála után a Duna szokatlan áradása következett be, mintegy jelezve a védőjétől megfosztott országnak a törököktől való elárasztását; a király halála napján eldöglött a budai ketreczében tartott két oroszlán; Buda vidékéről a hollók mind Székesfehérvárra – a királyok temetkezési helyére – költöztek, Komáromban gólyák véres összecsapását látták. Hasonló természeti tüneményekkel hozta a firenzeiek néphite két évvel később a Lorenzo de’ Medici halálát öszeköttetésbe. (Reumont: Lor. d. Med. II. 562. l.)
«Ugy látszott, – írja Bonfin a Mátyás méltatlan utódjának uralma alatt befejezett magyar történelmében, – mintha Mátyással Pannonia dísze, ereje, híre is összeomlott volna. Az ország főbbjein oly rettegés vett erőt, mint egy pásztorától megfosztott s fenevadaktól környezett nyájon… a kik Mátyás alatt a terhes adók miatt nyögtek, most annak hatszorosát szívesen megfizetik vala, ha azzal halottaiból föltámaszthatták volna a királyt… Voltak, kik Mátyás csontjait sírjából kiemelni szerették volna, azok csodaerejével vélvén az ország határait megvédelmezhetni… Városokban és falvakban mindenki siratta őt s a nép tisztelete fölébe helyezte őt minden volt és leendő királyának.»*
Dec. IV. lib. VIII. 477. l.
A Mátyás és a magyarok iránt nem éppen barátságos, szintén egykorú Tubero elismeri, hogy a magyarok utóbb, az Ulászló kormányzatának nyomorúságai közepett, nem bírva vágyukkal, mintegy visszaesdették a Mátyás elköltözött szellemét.*
«Regem Mathiam, quasi viventem, impares desiderio, implorabant.» Id. m. 243. l.
Az elhúnytak egy olasz híve, a Rómában követségben időző Florio Roverella, ki lelkesen ragaszkodott a Corvin János trónjelöltségéhez, ezt írta, társával, a veszprémi püspökkel egyetértve, a halálhír vételekor barátjának, Francesco Fontanának:
«A felséges magyar király halála úgy lesújtott, mintha azt vettem volna hírűl, hogy magamnak kell meghalnom! Az ő isteni erényei nemcsak egyeseknek, hanem az egész kereszténységnek javára szolgáltak… örök gyászt és keservet hoz ránk e veszteség.»*
Modenai áll. lev. tár. Cart. dipl. estero.
A csapás miatt való följajdúlás, a végzetbe való belé nem nyugvás támasztotta azt a gondolatot is, hogy a király hirtelen halála nem történhetett természetes úton, hogy ebben gonosz kezek munkáltak közre s hogy itt bosszúállással kell igazságot tenni. Voltak, a kik Beatrixban keresték a tettest, kit nehányan Miksa római király, mások valamely olasz fejedelem részéről megvesztegetettnek tartottak; Miksa állítólag házassági igéretet is tett volna neki Mátyás eltávolítása esetére.* Voltak viszont, kik gyanújokat a főurak valamelyike, különösen a nagyravágyó Zápolyai István ellen irányozták.*
Bizonyos Cremonai István levelei Pesaroból és Bolognából 1490 április 20-ikáról és május 12-ikéről a Dipl. Eml. IV. 175. és 198. lapjain; Sambucus János előszava Ransanus Epitomeájához Schwandtnernél II. 513–514. l.
Pray: Annales 203. l. Szalay L. id. m. III. 342. l. Ferrante királynak Eleonora herczegnéhez 1940 május 23-ikáról int. levelében (D. E. IV. 203. l.) az mondatik, hogy az országnagyok elhatározták, miszerint az új királynak föltételűl szabassék Beatrixot nőűl venni és a lázadás s a Mátyás kir. halálának okozóit megbüntetni; ez tehát éppen a Beatrix részéről többek ellen támasztott gyanúról látszik tanúskodni. Azonban a szóbanforgó mondat («che havesse puniti et castigati tutti, quelli havessero commesa rebellione poi la morte de Re Matthia, ad efecto, che nullo presumese commettere novitate») mindenkép homályos és álhíren vagy félreértésen látszik alapúlni, mert sem a Mátyás halála előtt, sem közvetetlenűl azután semmiféle lázadás nem volt, a régibb lázadások részesei pedig részint nem voltak már a szereplők között, részint éppen a királyné bizalmát bírták.
Pray óta összes történetíróink egybehangzóan ellentétbe helyezkedtek ezekkel a föltevésekkel, melyeket legjobban czáfol még Mátyás halálos betegségének az agyszélhűdés kétségtelen jeleit föltűntető befolyása, de melyek ellen szól Miksa jelleme is és az, hogy nem volt olasz «fejedelem», kinek Mátyás megöletése érdekében állott volna; legellenségesebb volt viszonya Velenczéhez, azzal is kibékült végűl s egyes egyidejű levelek, és a későbbi események a Beatrix és Velencze közötti titkos egyetértés fönnállását kizártnak mutatják, sőt köztük a legnagyobb bizalmatlanság jeleit tűntetik föl.*
A velenczei «tizek tanácsa» 1489 november 24-ikéről k. levelében (Velenczei áll. levéltár, Cons. dei X. Misti, reg. 24. c. 115; Ak. tört. biz. más.) megpirongatja magyarországi követét, Dom. Bollanit azért, mert Beatrix királynétól bizonyos alkalommal pénzt fogadott el s ettől jövőre szigorúan eltiltja.
Az kétségtelen – s ez vitte rá az úgyis meglevő gyűlöletet a gyanúra is, – hogy a Beatrix királyné hamar megnyilatkozott törekvéseinek esetleges sikere szempontjából férje halála nem következhetett volna be kedvezőbb pillanatban. Mátyásnak trónja hatalmát és fényét növelni már alig állott volna módjában s szíve vágyának teljesülését: a Corvin János utódlását még egyáltalán nem biztosíthatta. Ha valamivel tovább él, akkor valószínűleg létrejön a házasság fia és a Sforzák herczegi családja között és ez a frigy egy hatalmas és különösen gazdag külföldi uralkodóház érdekét s befolyását vetette volna a mérlegbe a János herczeg javára. Igy azonban e házasság is csakhamar bizonytalanná vált; a kijelölt trónutód még tizennyolczadik évét sem érte el, s bár Mátyás ilyen korban nem kevésbé nehéz viszonyokkal küzdött meg, az vajmi hamar nyilvánvalóvá lett, hogy fia sem nagy eszét, sem erős és határozott jellemét nem örökölte. Végül saját személyére nézve is a királyné odaadhatta magát annak a becsvágyának hízelgő hitnek, hogy harminczhárom éves kora, még mindig fennen dícsért szépsége, bírását, ha azzal a magyar korona is együttjár, bármely trónkövetelőre nézve kívánatossá fogja tenni.
Ezek a körülmények, egyesülve azzal a ténynyel, hogy a Mátyás halálakor Bécsben együtt volt egyházi és világi főurak, a legfőbb hatalmat egy a királyné és János herczeg vezetése alatti kormánytanács kezeibe tevén le, ezáltal valósággal Beatrixot tették meg egy pillanatra a helyzet urává: tényleg alkalmasok voltak benne legnagyravágyóbb terveinek sikere iránt reményt kelteni. Soha oly hatalmasnak nem látta magát, mint a férje halála utáni ez első időben; pedig ez csak csalétke volt a sorsnak, melylyel őt az annál mélyebb bukás örvénye felé vonzotta.
Magában abban a tényben, hogy Mátyásnak úgyszólván még ki sem hűlt teteme fölött, még mielőtt azt a sír magába fogadta volna, már megindúl a trónutódlás miatti versengés és cselszövény, melyben az özvegy s az árva is élénk részt vesznek, nem szabad a kegyelet megsértését látnunk. Oly helyzetben, a minőt ez a haláleset teremtett, szabad királyválasztás jogát gyakorló országban ez elkerűlhetetlen volt; hiszen János herczeg csak atyja végakaratát követte, mikor már a Bécsben levő főurakat egyenkint pártjának megnyerni igyekezett,* s hogyne sietett volna, mikor Miksa római király még a halottasmenet útban létekor kibocsátotta az 1462-iki szerződésre alapított trónöröklési igényét hangoztató kiáltványát.* A mi fölháborító, az annak a látása, mily hamar kész Beatrix dicső férje szándékának meghiúsítása s a maga hatalma érdekében özvegyi fátyolát is elvetni.
Maffeo Trivilliense második jelentése 1490 április 6-ikáról: D. E. IV. 162.
Az április 19-ikéről k. kiáltvány másolata a modenai levéltárban (Cart. Dipl. Est. Ak. tört. biz. más.)
Igaza volt annak az olasz diplomatának, a ki Mátyásnak életszeretetétől sugalt végzetes elbizakodása jelét látta abban, hogy, mintha még hosszú uralkodásra számított volna, a fia trónutódlásának biztosítására szolgáló rendszabályokat késleltette vagy elmulasztotta.* Így járt el nemcsak a házassági ügyben, hanem a nádorság kérdésében is. Az 1486-iki nádori czikkek egyik nyilvánvaló czélzata – mint említettük, – az volt, hogy a király halála esetére a királyné befolyását, melytől joggal féltette Mátyás fia érdekeit, a nádoréval ellensúlyozza; s mégis, mikor e méltóság rövid idejű viselése után Zápolyai Imre nádor meghalt, állását a király betöltetlenűl hagyta, s csak a nádori méltósághoz csatolt bírói teendőket ruházta, mint nádori helytartóra, Nagylucsei Orbán egri püspökre s kincstárnokra, úgy hogy Mátyás halálakor tényleg nem volt nádor, s az országnagyok a királyválasztó országgyűlés egybehívását is – az ő ellenjegyzésök mellett – a királynéra bízták.*
Maff. Trivill. jelent. április 8-ikáról (Milanói áll. lev. t. Sez. Stor. Pot. Estere, Ungheria) hiányosan közölve a D. E. IV. 167. lapján.
Fraknói: Hunyad. és Jagell. k. (M. N. t. IV. 310–311, 333–334. l.)
Bonfin elbeszéli, hogy a Mátyás halálos ágya előtt lefolyt érzékeny jelenetek után a királyné földúlt hajzattal, fájdalmában körmeivel összekarczolt arczczal, teljesen kimerűlve vonúlt vissza szobáiba.* Mindazonáltal még ugyanazon a napon képes volt János herczeggel együtt megjelenni az országnagyok kormánytanácsában, melyben fontos határozatok voltak hozandók s melyből csak a kanczellár, a Sziléziában távollevő nagyváradi püspök hiányzott, kiért azonnal gyorsfutárt küldtek.* Zendüléstől vagy idegen betöréstől félve, mindjárt Mátyás elhúnytával elzáratták a vár s a város kapuit,* Bécs és a meghódított osztrák területek főparancsnoki és kormányzói tisztjét továbbra is Zápolyai Istvánra, Morvaország és Szilézia kormányzatát János, váradi püspökre bízták, a kincstárt pedig Corvin Jánosra, az Orbán püspök kezelése mellett. A meghalt király pecsétjeit, – nehogy azokkal visszaélés történhessék, – a királyné és a herczeg jelenlétében összetörték s azok helyére egyelőre a királyné s a herczeg pecsétjei léptek. Elhatározták, hogy Mátyás tetemét Budára, onnan pedig Székesfehérvárra viszik eltemetés végett s már május 17-ikére összehívja a királyné a királyválasztó országgyűlést a Rákos mezejére.* Szóba kellett jönnie már ebben az első tanácsülésben a trónüresedés idejére esetleg megválasztandó kormányzó kérdésének is, mert a pápai legátus már erről a napról kelt jelentésében említi mint jelöltet Báthori István országbírót és erdélyi vajdát, kit, mint különösen vallásos, derék férfiút, ki ezenkívűl nőtlen és gyermektelen lévén, családi érdekektől mentes, maga is melegen ajánlhatónak vél;* azonban határozatot ez irányban az országtanács nem hozott, bárha ezt, úgy látszik, a királyné s az ő pártján lévő főurak kívánták volna.*
Dec. IV. lib. VIII. 474. l.
Maff. Trivill. első jelent. április 6-ikáról: D. E. IV. 162. l.
Russ Menyhért svájczi követ jelent. közölve Szabó Károlytól a Bpesti Szemle 1862. évfoly. 163. l.
Bonfin id. h. Schönherr: Corvin János 110–111. l.
Pechinoli ortei püsp. id. jelentése a velenczei Szt.-Márk könyvtárban.
Ápril 8-iki követjelentés: D. E. IV. 167. l.
130. MIKSA RÓMAI KIRÁLY, UTÓBB NÉMET CSÁSZÁR.*
Miksa római király, utóbb német császár. (465. l.) Dürer Albert festménye után Löwy fényképe.
Corvin János érdekei mellett csakhamar a tapasztalt és ügyes diplomata egész fegyverzetével szállott síkra Maffeo Trivilliense milanoi követ, kinek megbízója, a Sforza-ház, természetesen a Bianco Mária képviseletileg már megkötött házasságára való tekintettel óhajtotta volna Mátyás végakaratának teljesűlését.* Mindjárt elsőkként Orbán és Tamás püspökökhöz, a kincstárnokhoz és királyi titkárhoz fordúlt, úgy tüntetve föl előttük a dolgot, mintha a milanói herczeg, főkép az ő igéretökben bízva, ajánlotta volna föl húga kezét Jánosnak; azután magával a herczeggel beszélt, bátorságot is öntve belé, de óvatosságra is intve őt, mert a tapasztalatlan ifjú csak nagyon is bízott az atyjának lekötelezett főurak támogatásában, s hogy milyen optimismussal ítélt az első napokban kilátásai fölött, azt egy, az ő párthíveinek neveit tartalmazó, Milanóba juttatott jegyzék tanusítja, mely még Hipolit érseket is azok közé számítja.* A követ türelmetlenűl várta a nagyváradi püspök jövetelét, ki ápril 9-ikén érkezett meg* s kinek ő joggal nagy szerepet szánt a jövő alakulásában s vele mindjárt érintkezésbe is lépett; ellenben gondosan elkerűlte a királynéval való minden tárgyalást. Ennek tervein annyira átlátott, hogy utóbb nem is kézbesítette neki a milanói herczegnek Corvin érdekében hozzá intézett levelét, mert «a szemébe nevetett volna».* Hogy a János herczeg optimisztikus hitét nem osztotta, azt elárúlta azzal, hogy már ápril 9-ikén, tehát három nappal a Mátyás halála után, írt jelentésében fölvetette azt a kérdést, nem kellene-e Madonna Bianca kezét a római királynak fölajánlani? Legsajátabb eszméjének mondta ezt, habár, mint láttuk, azzal Milanóban már régebben is foglalkoztak, s fölhozta mellette azt is, hogy Miksának, ki fösvény atyjától nem remélhet pénzt, kapóra jönne a milanói herczegkisasszony dús hozománya.*
Ápril 6, 8, 9 és 11-ikéről kelt követjelentések a D. E. IV. 161–171. lapjain.
D. E. IV. 166. l.
U. ott 170. l.: «venerdi vene lo Rev. Veseovo Varadino».
U. ott 202. l.
Dipl. Eml. IV. 160–170. l.
131–132. NAGYLUCSEI DÓCZI ORBÁN EGRI PÜSPÖK PECSÉTJE ÉS NÉVALÁÍRÁSA.*
Nagylucsei Dóczi Orbán egri püspök pecsétje és névaláírása. (467. l.) Az előbbi az Orsz. levéltárban őrzött (Dipl. 19375. sz.) 1488. október 28-ikán kelt okleveléről; az utóbbi folv. Vrban(us) Ep(iscopus) p(ro)p(ri)a man(u) a Kállay-családnak a M. Nemz. Múzeum levéltárában letéteményezett 1485. május 7-ikén kelt okleveléről.
Ez is mutatja, hogy habár a főurak egyre biztatták János herczeget, a levegő már ezekben az első napokban telve volt királyjelölésekkel; jelölték Miksát, ki az atyja s Mátyás közötti szerződésre hivatkozott, jelölték Ulászlót, a cseh királyt, ki Albert magyar királynak anyja révén unokája volt, sőt emlegették atyját, Kázmért, az öreg lengyel királyt is. Csak Beatrix maradt rejtélyes némaságban. A pápai követ útján egész általánosságban ajánltatta magát és sorsát a pápa kegyeibe,* egyébként pedig róla csak a Hipolit nevelőjének egy jelentése emlékszik meg, mely kiemeli, minő tisztelet környezi az özvegy királynét, hogy keresik az ő tanácsát az országnagyok; elmondja azt is, hogy mindenki a választandó új király nejéűl szánja őt, hogy azonban ő nem hajlandó többé férjhezmenni.* Ő maga azt vallotta magáról később, hogy férje halálakor szilárdúl el volt tökélve élete hátralevő részét kolostorban tölteni.* A Miksa környezetében azonban szintén sejteni látszottak, hogy a Beatrix keze nagy szerepet fog játszani az utódlás kérdésében; a római király írt is neki mindjárt Mátyás halála után oly levelet, mely «mindkettejök emelkedésének és díszének» előmozdítására való hajlandóságát fejezte ki, de távol állott bármely kötelező ígérettől.* Az egyházi és világi országnagyok közűl különösen Nagylucsei Orbán, Bakócz Tamás s a Gerébek voltak azok, kiknek támogatására, már férje életében tanusított hűségökre való tekintettel, számíthatni vélt Beatrix.
Az ortei püsp. id. jelentésében.
D. E. IV. 425–426. l.
Beatrixnak a pápai követ számára 1494 szeptember 18-ikáról k. informácziója. (Egykorú másolat a Velenczei Szt. Márk könyvtár kézirattárában, Mes. Lat. Cl. 10. No 178.)
Fraknói: Ulászló kir. választ. (Száz. 1885.) 7–8. l. Brasca követ jelentése Innsbruckból április 17-ikéről (D. E. IV. 274. l.) mutatja, hogy ott is beszéltek már ekkor Beatrix és Ulászó esetleges házasságáról.
Eközben Mátyásnak mindjárt másodnapon fényes ravatalra helyezett teste immár erős szagot kezdvén terjeszteni,* elérkezettnek látták idejét, hogy az udvar a drága halottal együtt elhagyja Bécset, hol az amúgy is nyomott kedélyeket április 11-ikén még egy pusztító tűzvész is megrémítette.* Előbb a Szent-István vértanú főtemplomában tartottak, nagy pompával, gyászistentiszteletet, azután – hét nappal a Mátyás halála után, április 13-ikán – elindúlt a királyné, a herczeg, az udvar, mindannyian mély gyászban, a király koporsójával, számos hajón* le a Dunán az urát vesztett Buda felé. Másnap, Pozsonyba érkezvén a menet, a királyné a herczeggel együtt kiszállott s két napig időzött ebben a kedvelt városában,* hol annyi szép napot élt át, s hol most a város matrónái gyászruhában jöttek ki elébe, vele együtt siratva hősi férjét.* Husvét utáni pénteken, 16-ikán tovább hajóztak s másnap Komáromból bocsátotta ki Beatrix az országnagyoktól ellenjegyzett rendelvényét, melyben – mint «Isten kegyelméből Magyarország királynéja» – országgyűlést hív össze királyválasztás czéljából.*
Tubero id. m. (Schwandtnernél) 116. l.
Bonfin (id. h.) azt mondja: «sexto post die, dum Paschales feriae celebrantur» a milanói követ jelentése szerint (D. E. IV. 171. l.) ez alatt 11-ike értendő.
Bonfin (id. h.) ötvenet mond, Pozsony város kamarai számadásaiban (városi levéltár) az 1490 husvét utáni szerdáról (április 18-ikáról) szóló följegyzésben az mondatik: «mit ettwenigen schiffen«.
Pozsonyi vár. levéltár; «Kammerrechnungen».
Bonfin id. h.
Az edictum egy eredeti példánya Kassa város levéltárában (631. szám.) Közölve Telekinél XII. 486. l. Bonfin (id. h.) azt mondja, hogy Beatrix, elhagyván Pozsonyt, nagy fájdalma miatt az útbaeső királyi várak egyikében sem akart időzni; ennek azonban nemcsak a Komáromból keltezett edictum, hanem az is ellentmond, hogy az utazás Pozsonyból Budáig négy napig tartott.
Április 20-ikán a gyászmenet Budára érkezett; Ráskai Balázs Budavárának még Mátyástól kirendelt parancsnoka megnyitotta a kapukat az özvegy királyné s János herczeg előtt s a rábízott várat az utóbbi rendelkezésére bocsátotta. A herczeg röviden időzött Budán, mert a temetés hosszú vándorútja Székesfehérvárra szólította, Beatrix azonban, kit a sok sírás már egészen elgyötört, nem követte férje koporsóját Budánál tovább. Az ő távollétében a székesfehérvári sírbatétel szertartása is fejedelmi pompával ment végbe április 24-ikén; a pápai legátus, jobbról s balról Corvin János és Hipolit érsektől kísérve, adta meg a kereszténység nagy védelmezőjének a végtisztességet, a nápolyi királyt pedig két követ képviselte veje temetésén: Francesco de Monti és Pietro Ranzano püspök; ez utóbbi tartotta a gyászbeszédet is, a humanisztikus ékesszólás dagályával emelve Mátyás alakját az egekbe.* Isteninek mondta a királyt a fölírás is, melyet utóbb sírjára alkalmaztak.*
Bonfin id. k. 575. l. Tubero 116–117. l.
«Marmore hoc Mathias Corvinus situs est, quem facta Deum ostendunt, fata, fuisse hominem.» (Tuberonál, 161. l.)
A nagy halottról megemlékeztek messze földön is. A pápa, kivel oly sokat viszálykodott, április 29-ikén saját jelenlétében gyászmisét olvastatott a Mátyás lelki üdveért.* Gyászünnepély volt Ragusában is, melynél Aelius Lampridius Cervinus ragusai költő tartott Mátyás mellett Beatrixot is magasztaló beszédet.* Nápolyban már április 28-ikán elterjedt a Mátyás halála híre s a királyi udvarnál napokon át dolgoztak a szabók a sok gyászruha elkészítésén.* Május 5-én a San Domenico-templomban, mely a nápolyi királyok temetkező helyéűl szolgált, fényes ravatalt állítottak föl, királyi jelvényekkel diszítve s a király, a trónörökös, az ország főméltóságai és az összes olasz államok követeinek jelenlétében ünnepélyes gyász-istentiszteletet tartottak a Mátyás emlékére, melynél több mint 300 ember fekete gyászban jelent meg s Ferrante király dicsőítő beszédet is iratott s adatott ki elhúnyt veje érdemeiről.*
Diarium Burchardi (Thusane) I. 407–408. l.
Hegedüs: Analecta Recentiora etc. 65. l.
Leostello: Effemeridi (id. kiad.) 325. és 326. l.
U. ott 328. l. Notar Giacomo id. m. 170. l.
Kétségtelen, hogy a Mátyás halála számos írott részvétnyilatkozatra is szolgáltatott alkalmat, ha azok legnagyobb része ránk nézve elveszettnek tekintendő. A Beatrix atyjának részvétleveléről nincs tudomásunk, a ferrarai herczegi pár gyásznyilatkozatáról Beatrix válasza tanuskodik,* s azt is tudjuk, hogy követeket is készültek küldeni a királyné vigasztalására s érdekeinek támogatására;* továbbá Ercole egy levelét bírjuk, melyben a milanói herczegnek köszöni meg részvétét, s ekként magát is gyászolónak vallja.* A milanói herczeg Corvin Jánoshoz, mint sógorához intézte sajnálkozó sorait, egyúttal buzdítva őt, hogy letörölve könnyeit s leküzdve fájdalmát, törekedjék erős lélekkel atyja örökének elnyerésére, a miben bizonynyal a királyné is támogatni fogja.* Legkorábban Lodovico Sforza írt Beatrixnak, már április 15-én, némi neheztelést árúlva el a fölött, hogy a Mátyás haláláról csak németországi s velenczei hírekből értesűlt; kifejezést adott Mátyás iránti határtalan tiszteletének és rokoni barátságának s egyúttal annak a biztos várakozásának is, hogy a királyné dicső férje szándékának megfelelően anyai szeretettel fogja támogatni a Corvin János természetes igényét a trónra.* Egyes válasziratok mutatják, hogy Beatrixot kiválóbb hívei is fölkeresték részvétnyilatkozataikkal.*
D. E. IV. 207. l. A levél itt a czímben – tévesen – a nápolyi királyhoz intézettnek van mondva.
U. ott 213. l.
U. ott 183. l.
U. ott 176. l.
D. E. 172. l.
Beatrix királyné levele Losonczi Lászlóhoz 1490 április 23-ikáról a gróf Erdődy-család galgóczi levéltárában.
Corvin János visszatérvén atyja temetéséről, Buda várában egy födél alatt lakott a királynéval s valóságos udvar képződött körülötte;* őt uralták a várak, kezében volt a korona, ő számíthatott a seregre, a főurak legnagyobb részére is s mellette működött a milanói diplomáczia. Lodovico Sforza Orbán püspököt külön levéllel kereste föl, támogatásába ajánlván a herczeg ügyét,* sőt testvére, Ascanio útján a pápát is rávenni igyekezett, hogy tekintettel Mátyás érdemeire és a kereszténység érdekére, álljon a Corvin oldalára s hasson ily értelemben a királynéra is;* a Budán és Innsbruckban levő milanói követek pedig sűrűn küldték a jelentéseket, minden, Jánost érdeklő mozzanatáról. Miksa római király síkraszállását a maga vélt öröklési joga mellett a Corvin-párt nem tekintette komoly veszélynek, mert az ország féltékenyen őrzött királyválasztási joga megsértését látta az ő igényében és mert tudva volt, hogy elegendő anyagi eszközökkel sem rendelkezik.*
Schönherr: Corvin János 119. l.
D. E. IV. 177. l.
U. ott 181. l.
Schönherr id. m. 123–24. l.
Május 7-ikén küldi Maffeo Trivilliense az első nyugtalanító jelentést Budáról Milanóba.* Ekkor mutatkoznak első jelei a meghasonlásnak Beatrix és János között. A királyné mindaddig tartózkodásából ki nem lépett; van ugyan nyoma annak, hogy egyes híveit már előbb hű kitartásra s arra kérte, jöjjenek el múlhatatlanúl a királyválasztó országgyűlésre,* de jelöltje személyének elárúlásától gondosan tartózkodott. Budán levő híveivel folytatott bizalmas tanácskozásaiból azonban kiszivároghatott egy s más és így történhetett, hogy a milanói követ a mondott napon írt levele szerint tudni vélte, hogy Beatrix eredetileg önmagát akarta uralkodóúl elfogadtatni, s ez nem sikerűlvén, bátyját, Federigo nápolyi herczeget ajánlotta, a mi azonban szintén visszautasítással találkozott.* Beatrix saját későbbi nyilatkozataiban minderről szó sincs s alig is hihető, hogy Federigo komoly jelöltképpen szerepelt volna egy perczig is, mert arról Nápolyban is tudtak volna, már pedig Ferrante király még május közepe táján hajlandó volt a Corvin János érdekében a milanói herczeggel egyetértőleg a pápánál közbenjárni,* s csakhamar ezután oly értesűléssel kellett bírnia, hogy a választandó király Beatrixot nőűl fogja venni; tehát május legelején a Beatrix hívei körében ily értelmű igazi vagy színlelt megállapodásnak kellett léteznie.*
D. E. IV. 188. l.
Losonczi Lászlóhoz int. előbb id. levele április 23-ikáról.
A Federigo jelöltségét az Udis: Apologiája is említi (l. Rosznernél 452. s köv. l.).
D. E. IV. 199. l.
Ezt mutatja a nápolyi királynak már id. május 24-ikéről Eleonorához intézett levele, mely ily értelmű, Rómából vett hírre hivatkozik; ha a hírhordás és közlekedés akkori viszonyait veszszük alapúl, az értesítésnek legkésőbben május első napjaiban kellett Budáról elmennie.
A másik, még aggasztóbb körülmény, melyről e követjelentés megemlékezik, az, hogy a királyné s a vele tartó Orbán, János és Tamás püspökök hevesen szembeszállottak János herczeg abbeli szándékával, hogy régi hívét, az elfogott kalocsai érseket, a pápai legátus kívánságára szabadon bocsássa.
Váradi Péter személyének nem lehet akkora súlyt tulajdonítani, hogy szabadságának visszaadása csakugyan elegendő ok lett volna a nyílt szakításra a királyné s pártja és János herczeg között; ha tehát ezt kevéssel később mégis bekövetkezni látjuk, nem lehet kételyünk az iránt, hogy csak ürügyet kerestek a Jánossal való szembeszállásra, s hogy ők már május elején tisztában voltak jelöltjük személye iránt, ki nem volt más, mint Ulászló, a cseh király s hogy e jelölést ugyanakkor Beatrixnak teendő házassági igéret föltételével hozták kapcsolatba.*
Schönherr id. m. 123. s köv. l.
A Mátyás végakaratától való elpártolásra ily könnyen hajlandó országnagyok elhatározásánál valószínűleg fontossággal bírt az a tekintet is, hogy Ulászlót könnyen hajlítható jellemnek ismerték mind, különösen pedig Filipecz váradi püspök, és hogy legtöbbjöknek vágya az volt, a Mátyás vaskezű uralkodása után oly királyra tenni szert, kinek «üstökét ők tartják a markukban».* Ámde nagy kérdés, vajjon az ily tekintetektől megszabott minősítésnek Corvin János is meg nem felelt volna-e? s ezért nem akarjuk tagadásba vonni, hogy az ország helyzetéből merített komoly és józan érveket is lehetett harczba vinni egy oly király jelölése mellett, ki más országok uralmában is támaszszal bír, s egy oly nemzeti királyjelölt ellen, ki a szükséges személyes tulajdonok hiányában a külhatalmak megrohanásával szemben saját és országa önállóságát fönntartani esetleg nem lett volna képes.
Fraknói, Hunyadi és Jagell. k. (M. N. T. IV.) 334. l.
Beatrix, mikor négy évvel később sérelmeit a pápa ítélőszéke elé terjesztette, a pápai követ előtt úgy adta elő a történteket,* hogy ő, a mint özvegygyé lett, kolostorba kívánt vonúlni, s ez elhatározásához ragaszkodott akkor is, midőn a magyar főpapok és főurak őt ostromolva kérték, hogy az állam biztonságának és a közbékének megtartása érdekében menjen férjhez a választandó királyhoz. Azt azonban elárúlta, hogy ő kolostorba vonulása alatt sohase értette világi javairól való lemondását, sőt inkább követelte a rendektől, hogy férjhezmenetelekor kapott hozományát és őt megillető egyéb javait, melyek tekintetében írásbeli megállapodásokra hivatkozott s melyek teljes értékét merész számítással nyolcszázötvenezer aranyra tette, neki szolgáltassák vissza. E követelésével szemben az országnagyok – Beatrix elbeszélése szerint – még buzgóbban újították meg maradására és férjhezmenetelére vonatkozó kérésöket, azzal is indokolván azt, hogy az uratlan és ellenségektől fenyegetett országra nézve ily összeg előteremtése az anyagi romlással volna egyértelmű; miért is – különösen Bakócz Tamás püspök indítványára, – azzal a kérelemmel fordúltak a nápolyi királyhoz, venné ő reá leányát, hogy a rendek kívánságát teljsítse, sőt eszközölné ki a pápa közbenjárását is ebben az irányban. A nápolyi király állítólag írt is Beatrixnak sajátkezű levelet ily értelemben, mire aztán a magyar főurak a nápolyi követ, Francesco de’ Monti, kezeibe letett esküvel fogadtak hűséget királynéjuknak, kit semmi körülmények között elhagyni nem akartak.
Beatrix id. 1494 szeptember 18-iki informácziója. (Velenczei Szt-Márk könyvtár.)
133. CORVIN JÁNOS PECSÉTJE.*
Corvin János pecsétjét (473. l.) Fahrnbauer J. G. rajzolta a bécsi állami levéltár 1491. márczius 7-ikén kelt okleveléről. Körirata: IONANNS (így) CORVINVS NATVS. S(erenissimi) D. MATH(iae) RE(gis) HV(n)GAR(IAE). BOHEM(iae).
Ebből a kétségkívűl czélzatosan kiszínezett előadásból valószínűnek látszik az, hogy Beatrix, ismerve az ország szorúlt anyagi helyzetét, túlzó követelésekkel igyekezett az országnagyokra nyomást gyakorolni s magának a királyválasztás kérdésében döntő befolyást biztosítani. Még kétségtelenebbnek tűnik föl a királyné e saját vallomásából az, – a mi iránt a beavatottak kezdettől fogva tisztában lehettek, – hogy ő a Corvin János ügyét soha egy perczig őszintén föl nem karolta, hanem csak a saját érdekét tartotta szem előtt. Hogy azonban Ulászlónak kedvező személyes tekintetek lettek volna eljárásánál elhatározók, az, – bár talán némileg rokonszenvesebbé, vagy legalább menthetőbbé tenné magatartását, – semmi valószínűséggel sem bír. Kimutattuk már, mily kevés alapja van annak a föltevésnek, hogy Ulászló iránt már férje életében szenvedélyes vonzalmat érzett volna; ép oly kevéssé állítható, hogy Miksa őt megbántotta volna. Az valószínű, hogy szívesebben fogadta férjűl Ulászlót, kit ismert s kedvelt, mint a személyére nézve ismeretlen Miksát, de ha azt látta volna, hogy ez utóbbinak megválasztatása könnyebben vihető keresztül, bizonyosan lemondott volna Ulászlóról; szóval: elhatározásánál «szíve néma maradt, csak nagyravágyásának érdekei voltak mértékadók».*
Fraknói előbb id. m. 7. l.
A helyzet csakugyan Ulászlónak kedvezett; az ő jelöltségének könnyebben voltak a magyarok megnyerhetők, mint a Miksáénak, s miután nehány, Corvintól elpártolni kész főúr – különösen a ravasz váradi püspök, – meg voltak győződve arról, hogy a királyné őszinte és buzgó támogatását addig is, a míg arra szükségök van, csak úgy biztosíthatják jelöltjüknek, ha az házasságot ígér az özvegynek, csakhamar meg kellett születnie a gondolatnak: a trónjelölt kezét ajánlani föl Beatrixnak, nem meggondolatlanúl és könnyelműen, mintegy merész kísérletképen, hanem kezdettől fogva az ígéret megszegésének eltökélt szándékával. S így egy csataterv, a mely kettőnek együttes győzelmét látszott czélba venni a többiekkel szemben, a vélt győztesek egyikét is, mint kijátszottat, csakhamar a vesztesek sorába juttatta.
134. CORVIN JÁNOS NÉVALÁÍRÁSA.*
Corvin János névaláírása. (475. l.) Az Országos levéltár Dipl. 19.644. száma, 1490. május 5-ikén kelt okleveléről. Olv.: Johannes Corvinus dux manu p(ro)p(ri)a.
Corvin János a kalocsai érseket május 20-ikán csakugyan véglegesen szabadon bocsátotta s Beatrix királyné már néhány nappal később, 24-ikén udvarával együtt elhagyta Buda várát s nem ó-budai palotájában, hanem Orbán egri püspöknek közelebb, a vízi-városban fekvő házában telepedett le. Nyilván az volt a szándéka, hogy magát a várban Corvin Jánostól fenyegetettnek tüntesse föl, ki állítólag udvari embereit hozzá bejárni nem engedte.* A Hipolit kormányzójának jelentése szerint* ez az átköltözés az országnagyok tanácsára történt, kik semmi áron nem akartak megválni a királynétól, őt méltóságában minden körülmények között megtartani kívánták, bárha ő maga az ország elhagyására is késznek nyilatkozott. A dolgok mibenlétébe valószínűleg mélyebben pillantott be a milanói követ, ki a királyné e lépését a János herczeggel való szakítás nyílt jelének tekintette, melylyel az országgyűlésre gyűlekező főruaknak is irányt akart jelezni, s lakóhelyének választását azzal a szándékkal hozta összeköttetésbe, hogy folytonos érintkezésben maradván a pártján levő országnagyokkal, a királyválasztás intézésének titkos szálait kezében tartsa.*
Bonfin Dec. IV. lib. IX. 483–484. l.
D. E. IV. 212. l.
U. ott május 22-ikéről és 25-ikéről kelt jelentések, 201. és 204. l.
Ugyane követ már akkoriban tisztában volt az iránt, hogy János jelöltsége máskép mint a fegyveres hatalom túlsúlyával sikerre nem vihető s főkép a nagyváradi püspök állásfoglalását tekintette döntőnek a választógyűlés hozandó határozatára nézve. Ez a két férfiú, Filipecz János püspök és Maffeo követ, igazi diplomatiai simulékonysággal közeledtek egymáshoz, sőt bizalmaskodtak egymással. A püspök elragadtatással beszélt Lodovico Sforzáról s a követjárása alkalmával Milanóban töltött napokról, és mintegy megelőzve a Maffeo legtitkosabb eszméjét, ezt azzal igyekezett a Corvin jelöltségének elejtésére s az Ulászlóénak fölkarolására rávenni, hogy a Sforzák iránti szolgálatkészségéből Bianca Mariának a cseh királyt ajánlotta jegyesűl János helyett. Világos tehát, hogy a ravasz kanczellár már ekkor el volt határozva Beatrixot alkalmas pillanatban félretolni; viszont a királyné úgy látszik azzal igyekezett a maga önzetlenségét kimutatni, hogy azt híreszteltette, mintha ő nem is a maga kezét, hanem a mostohanővéréét, a nápolyi királynak akkor még csak 11 éves legifjabb leányáét szánta volna Ulászlónak.*
U. azon jelentések szerint.
Habár az országgyűlés május 17-ikére volt összehíva, a rendek csak a hó vége felé kezdtek gyűlekezni. Ugyanekkor megjelentek már a trónkövetelők követei is: a német császáré és római királyé, a cseh királyé és a lengyel királyé; e legutóbbiak nem magának az öreg Kázmér királynak érdekében jöttek, nem is az ő elsőszülött fia, a cseh király ügyében, hanem a harmadszülött János Albert lengyel herczeg ügyviselőiként, kinek jelöltségét saját testvérbátyja ellenében állítólag édes anyjuk állította föl.* Június legelején a fegyveres bandériumokkal együtt már mintegy 10.000 lovas táborozott sátrak alatt a Rákoson.*
Tubero id. m. 123. l.
Beltr. Costabili jelentései: D. E. IV. 214. és 428. l.
Június első hete a választási föltételek megvitatásával telt el s a választás eredményére nézve még teljes bizonytalanság uralkodott. A főurak a Nagyboldogasszony pesti templomában – a mostani belvárosi templomban – tartották üléseiket s a tanácskozás magyar nyelven folyt, úgy hogy Hipolit, a gyermekérsek, azokból alig értett meg valamit.* A helyzetet jellemző módon a választási föltételek közé iktatták azt is, hogy a választandó király a Mátyástól behozott újítások eltörlésére s a Mátyástól és Beatrixtól «helytelenűl és jogtalanúl elfoglalt jószágok» visszaadására ígéretet tegyen;* másrészt azonban a királyné addig élvezett jövedelmeinek biztosítása is, úgy látszik, választási föltételként szerepelt, legalább erre következtethetünk a Miksa által fölajánlott pontozatok szövegéből.*
D. E. IV. 430. l.
Fraknói: Ulászló kir. választ. 105. l.
D. E. IV. 377 l.
Június 7-ikén az urak Nagylucsei Orbán püspök, mint nádori helytartó vezetése alatt kivonúltak a Rákosra, hogy a köznemesség jelenlétében hallgassák meg a trónkövetelők követeit. Ilyenekűl elsőként Filipecz János és Bakócz Tamás püspökök jelentkeztek, mint a – Corvin János igényeinek szószólói. A herczeg fölkérésére tették, a ki két legnagyobb ellenfelét akarta talán ilyen módon lefegyverezni, noha mindenki tudta, hogy a püspökök ékes és hangzatos szavai egészen ellenkező törekvéseket lepleznek.*
Schönherr id. m. 131–132. l. Sigism. d. Conti (id. m. II. 7. s köv. l.) úgy adja elő az országgyűlésen történteket, hogy azon elsőnek a kalocsai érsek szólalt föl, Miksát ajánlva s mellesleg földícsérve Beatrixot; azután a nagyváradi püspök ajánlotta Ulászlót s javaslatát elfogadták a rendek. Habár a beszédek szövege is közölve van, ez az előadás semmiesetre sem egyezik meg a tényekkel.
Azután következtek az idegen követek előterjesztései. Ezek sorában szerepeltek Bonfin szerint a nápolyi király követei is, kiknek föladata az volt, hogy küldőjük barátságos érzelmeit tolmácsolják a rendekkel szemben s őket arról is biztosítsák, hogy a királyné mindenben tanácsukkal élni s az ország érdekéhez alkalmazkodni kíván.* Azonban egykorú levelek szerint a nápolyi király és trónörökös a Beatrix támogatására külön követeket is küldtek, kik még június 27-ikén útban voltak,* s csak augusztus végén értek Budára.*
Dec. IV. lib. IX. 481. l.
Costabili jelentése Ferrarába: D. E. IV. 431–432. l.
D. E. IV. 256. l.
Számítva a köznemesség türelmetlenségére, a katonai vitézségéről ismert fiatal János Albert herczegnek többnyire a felvidéki megyékből toborzott hívei, kikhez azomban Mátyás legdicsőségesebb vezérei: Báthori István, Kinizsi és Magyar Balázs is csatlakoztak, meglepetésszerűen akarták a királyválasztást eldönteni s mialatt még folyt a követek kihallgatása, a lengyel királyfit Magyarország királyává kiáltották ki. Kisebbségök azonban oly szembetűnő volt, hogy a kísérlet csúfos kudarczot vallott, s annak részesei másnap odahagyták a tábort, Báthori pedig az Ulászló pártjához állott. Ez a kudarcz mindazonáltal még sok vesződés okozója lett, mert János Albert magát e kikiáltással törvényesen megválasztottnak tekintette s nem sokára be is tört az országba.
135. A RÁKOS MEZEJE.*
Rákos mezeje. (479. l.) Dörre Tivadar eredeti rajza.
Báthori átpártolása még szembetűnőbbé tette az Ulászló pártjának túlsúlyát. Az ő híveként érkezett meg Budára Zápolyai István is, kit már osztrák földön megnyert magának adományleveleivel; a királyné s Ulászló körül tömörűlő főpapok és főurak annál biztosabban kezdtek győzelmökre számítani, mert a lengyel párt elvonulása magával vonta az élelmi szereiből kifogyott köznemesség legnagyobb részét is, kik között pedig épen Corvinnak volt legtöbb híve. Filipecz és Bakócz püspökök már most alkuba bocsátkoztak a reményét mindinkább veszítő herczeggel, hogy őt igénye elejtésére s a korona kiszolgáltatására rávegyék. Az alku június 11-ikén létre is jött, s eszerint Corvin beérte volna Bosznia királyának czíme mellett e tartomány, valamint Horvát-Szlavon-Dalmátországok és sok magyar s osztrák vár birtokával. Azonban a kalocsai érsekkel együtt Jánoshoz csatlakozott Erneszt Zsigmond,* a dúsgazdag pécsi püspök, látván e fejleményeket, hirtelen elhagyta a választógyűlést, leutazott a délvidékre s onnan magával hozta Ujlaki Lőrincz herczeget, a volt bosnyák király fiát s a délvidék legtekintélyesebb főurait mintegy hétezer főre menő csapattal. Ennek a váratlan segítségnek a láttára Corvin megbánta engedékenységét, s új párthívei meghiúsították az ellenpárt tervét, mely a számban megfogyott országgyűlés által június 15-ikén a Boldogasszony-templomban már Ulászlót királyúl akarta kikiáltani. Az ellentét élesebb volt mint valaha, Corvin pártja Budavárába zárkózott s Báthori István csapataival már-már ostrom alá készűlt azt fogni, mikor Corvin, 1000 főnyi őrséget hagyván hátra, híveivel, a koronával s a kincstár és a palota drágaságaival megrakott szekerekkel elhagyta Budát s dél felé vonúlt.*
Istvánffy, Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV. 1622-iki kiad. 12. l. azt mondja, hogy a magyarok «Hampo»-nak nevezték.
Schönherr id. m. 134. s köv. l.
136. A PESTI NAGYBOLDOGASSZONY-TEMPLOMA.
(Most belvárosi templom.)*
A pesti Nagyboldogasszony-temploma (most belvárosi templom). (481. l.) Dörre Tivadar eredeti rajza.
A királyválasztás e heves vajúdásai alatt Beatrix látszólag még mindig nem lépett ki tartózkodó helyzetéből, bár mindenki tudta, hogy az Ulászló pártját vezető főpapok vele legbensőbb egyetértésben vannak s mint királynét és a végrehajtó hatalom tényleges fejét minden oldalról illő tisztelet környezte, úgy hogy az Ujlaki Lőrincz herczeg körül csoportosuló délvidéki főurak is Budára érkezvén, első teendőik közé sorolták nála tisztelegni.
Az eredetileg kormányzótársként szerepelt Corvin János teljes háttérbe tolásával vezette az ország kormányát az egri püspök házából, ennek mint nádorhelyettesnek közvetítésével.* Rendeleteket adott ki külömböző közigazgatási és pénzügyekben, bíráskodott, szabadalmakat osztott és erősített meg,* s birtokokat adományozott, igyekezett főleg arra irányozván, hogy a beléegyezésével választandó királynak híveket gyűjtsön, a mi nagy mértékben igénybe vett anyagi eszközeinek pótlását is tette idővel szükségessé. Nyilván ily politikai czélból adományozta Revistye, Szászkő és Lipcse várakat s uradalmakat Orbán egri püspöknek s testvéreinek, Balázsnak és Jánosnak,* budai dunaparti saját házát a hozzátartozó halastóval együtt Drágfi Bertalannak és Rozgonyi Lászlónak,* később a hűtlenségbe esett Kolbász Miklós zarándmegyei birtokait ugyancsak Losonczi Lászlónak és fiainak,* a szintén hűtlenségbe esett Érsek Máténak, a Váradi Péter testvérének budai házát pedig Szentgyörgyi és Bazini János és Zsigmond grófoknak.* A pártütőként elesett Rosályi Kún Jakab jószágait Perényi Jánosnak adta,* s ugyanarra ruházta – bizonyos 8000 aranyra rúgó tartozás és egyéb szolgálatok fejében – Szikszó mezővárost, mely fölött a Mátyás adományából rendelkezhetett.* Fraknó várát és Kis-Mártont, – bár a Corvin tulajdona volt, – «szükségből» Zápolyai Istvánnak 17.000 aranyért zálogba adta, úgy hogy e javakat utóbb a farkashidai egyezményben kellett János herczegnek visszaszolgáltatni.* Ingóságokban és drágaságokban is sok ajándékot osztott szét, még több ígéretet tett, s viszont fenyegetésektől sem tartózkodott.* Egy Milanóba küldött értesítés szerint a kalocsai érseket bíbornokság, sőt – a mi legvalószínűtlenebbűl hangzik, – az esztergomi érsekség ígéretével igyekezett a maga pártjára édesgetni.* Az ő anyagi forrásainak bővítésére szolgált nyilván a Hipolit embereinek az az igyekezete is, hogy az esztergomi érseknek bizonyos, Mátyás által megvont tizedjövedelmei most visszaszereztessenek.*
Udis Apologiájában (Rosznernél 472. l.) is ez mondatik: «… ipsa (Regina) gradatim, ac sensim interea Regni potestatem occuparet…»
Lásd a Kassa sz. kir. város titkos levéltárában 102. sz. a. (a városi privilegiumok megerősítése tárgyában) s nyilv. levéltárában 633. sz. a. (György harminczadszedő ügyében) 634. sz. a. (u. a. ügyben), 635. sz. a. (Márton jászói prépost panasza ügyében), 638. sz. a. (ismét György tricesimator ügyében) és 639. sz. a. (Gombkötő György pere mostohaanyja ellen) levő 1490. évi okiratokat és Beszterczebánya vár. levéltárában az 1490 április 29-iki oklevelet.
Szalay L. id. m. III. 1357. l. Magyarorsz. várm. és városai, Hontmegye 94. l. Barsmegye 324. l.
1490 június 4-ikéről Budáról k. okl. Orsz. levéltár. D. 19.651. sz.
A gr. Erdődyek galgóczi levéltárában. 1490. július 7-ikéről k. okmány.
1490 július 18-ikáról Budáról k. okl. Orsz. d. levéltár 19.662. sz. közölve: C. Wagner, P. de Warda Epist 3. l.
Schönherr id. m. 151. l. jegyzet.
1490 június 20-ikáról Budáról k. függőpecsétes okl. a b. Perényi család levéltárában, a Nemz. Múzeumban.
Orsz. Levéltár D. 19.658. sz.
Udis Apolog. 475. l. Tubero id. m. 238. l. Kachelmann id. köt. 117. l.
Dipl. Eml. IV. 229. l.
U. ott 430. l.
A magyarok ugyanis nagy tévedésben voltak, mikor a Beatrix bőkezűségétől elvakítva, azt hitték, hogy ő a Mátyás idejében kincseket gyűjtött. Kétségkívűl sok pénz folyt az ő kezeibe, de – mint láttuk, – sokkal rosszabbúl gazdálkodott, semhogy nagy vagyona lehetett volna. A rendesen jól értesűlt milanói követ már a Mátyás halála utáni szeptember elején azt jelenti urának, hogy a királynénak egy fillérje sincs, ellenben van 100.000 aranyra menő adóssága.* Ezt igazolni látszanak a bányavárosok terhes megadóztatására már ekkor is irányzott intézkedései* s méginkább későbbi, pénz fölhajtását czélzó, kétségbeesett erőlködései.
U. ott 256. l.
Hatvani (Horváth) M. Magy. tört. Okmánytár II., 14. l.
A mi pedig a kincstár akkori helyzetét és kezelését illeti, arról nehéz világos képet alkotnunk. Az országtanács a kincstárt – mint láttuk, – János herczeg rendelkezése alá bocsátotta, de egyúttal az egri püspök, mint kincstárnok kezelésére bízta. Bonfin szerint Mátyás halálakor pénzben és ingóságokban 400.000 arany értéket hagyott hátra;* nem tudjuk, hogy mennyi volt ebből a pénz, de az előbb említett követ már május 8-ikán úgy tudta, hogy a király után annyi pénz sem maradt, a mennyiből a temetés költségeit fedezni lehessen.* Tény az is, hogy Corvin Jánost megrohanták a Mátyás hitelezői követeléseikkel; csak Firenzéből a királyi palota díszítésére szállított szőnyegek és szövetek után több mint 26.000 arany forint maradt fizetetlen,* s úgy a herczeg, mint emberei mindig Milanóból kértek és vártak pénzbeli támogatást; Ulászló pedig bejövetelekor teljesen kiürült kincstárt talált.
Dec. IV. lib. VIII. 474. l.
D. E. IV. 197–198. l.
Schönherr id. m. 182. l.
A házasság kérdésében Beatrix még mindig a lemondás és önfeláldozás szerepét játszotta kifelé, megértetni akarván, hogy csak az ország parancsoló érdeke indíthatná őt özvegyi fátyola levetésére. A milanói követnek is azt mondja, hogy kolostorba kíván vonúlni;* nővérének írt levelében halálsejtelmekről szól: «Az én Monsignorém (t. i. Hipolit) hál’ Isten, kitűnő egészségben van s ha majd felnő, magasabbra remél emelkedhetni (nyilván a bíbornokságra gondol), a mi meg is fog történni, hacsak a magyar királyné meg nem hal előbb!»*
D. E. IV. 224. l.
U. ott 231. l.
Nem bízik Filipeczben és többi híveiben föltétlenűl, s ezért titokban fönntartja az érintkezést Miksával is, kinek híveihez tartozott az ő rokona Frangepán,* s kinek követei utasítást kaptak arra, hogy őt támogassák;* lehet, hogy ezzel csak azt akarta elérni, hogy Miksát a milanói házasság tervétől visszatartsa. Állítólag a pápát arra kérette legatusa útján, hogy a kereszténység érdekében kötelezze őt második házasságra* s lehet, hogy biztatásai vették rá az országgyűlés elején reményét veszített római királyt, hogy június közepén újabb követeket küldjön Budára.* A királyné bizalmatlansága indíthatta az Ulászló-párti főurakat arra, hogy Filipecz váradi püspököt június közepe táján Bécsbe küldjék, Ulászlót, ki abban az időben 15.000 főnyi sereggel már elindúlt Prágából Magyarország felé, a Beatrixnak teendő ígéretre rábeszélendők, noha a beavatottak már ekkor egyetértettek arra nézve, hogy e házasság létrejöttét soha meg nem engedik s a királynétól, mihelyt veszélytelenné tehetik, szabadúlni fognak igyekezni.
Schönherr id. m. 225. l.
Szalay L. id. m. III. 347. l. jegyzet.
Maffeo Triv. jelentésében, D. E. IV. 206. l.
Costabili jelent. u. ott 430. l.
137. II. ULÁSZLÓ.
(Egykorú festmény után.)*
II. Ulászló. (485. l.) Dietrichstein Zsigmond és Rottal Borbála lakodalmát ábrázolja 1515-iki olajfestménynek a gráczi tört. múzeumban őrzött egykorú másolatáról.
A Corvin váratlan szökése Budáról gyorsította az események folyását. Az együtt maradt országos rendek körülzáratták Budavárát s Báthori és Kinizsi vezérlete alatt tekintélyes sereg, – melyhez a királyné és Hipolit is hozzájárúltak bandériumaikkal, – vonúlt ki sietve a szökevények üldözésére. A Sárvíz vidékén, Gyönk közelében érték őket utól s rövid küzdelem után az úgynevezett «Csontmezőn», július 4-ikén szétverték és futásnak indították a Corvin hadait. Az ütközetben a királyné nehéz vértes lovassága úgyszólván elhatározó szerepet vitt.*
Bonfin Dec. IV. lib. IX. 485–486. l. Tubero id. m. 131–134. l. Fraknói: Ulászló kir. vál. 113–115. l. Schönherr id. m. 145–148. l.
Ez a csata mindenkorra eldöntötte a Corvin sorsát; mint trónkövetelő többé nem jött számba; a győzelem hírére az egri püspök azonnal megadásra kényszerítette Budavár őrségét s elfoglalta a mit a várban talált; a János herczeg hívei ellen pedig hűtlenségi pert indítottak.
Július 12-ikén vonúltak be a győztesek Budára; Báthori és Kinizsi magukkal hozták a foglyokat is, köztük a sebesűlt vránai perjelt, Beriszló Bertalant és mintegy hódolva bemutatták zsákmányukat a királynénak.* Corvin ezután már maga volt kénytelen keresni az újabb megegyezésre való módot, hogy tört reményeiből megmentse a még megmenthetőt.
Tubero id. m. 135. l.
Most tehát az Ulászló pártjának nem állhatott volna már más útjába, mint maga Beatrix; róla azonban tudták, hogy nemcsak királyúl, hanem férjűl kívánja Ulászlót és tudták azt is, hogy ha kívánsága nem teljesűl, kész Miksa előtt megnyitni a maga s a Hipolit várait, a mivel gyakran fenyegetődzött is.* Voltak sokan, kik hálából, vagy Mátyás iránti kegyeletből, vagy ígéreteitől elvakítva ragaszkodtak hozzá,* azt is tudták, hogy ha királynéi méltóságától megfosztják, mértéktelen követelésekkel fog előállani, melyeket az országnak megszorúlt állapotában teljesítenie lehetetlen volna. Állítólag maga Mátyás hagyta hátra azt az utasítást, hogy halála után Beatrixot kellőképen kielégítve menni hagyják,* mint a hogy azt annak idejében Podjebrád Katalinnak biztosították a rendek,* s ha a váradi püspöknek a milanói követ előtt tett nyilatkozatait őszintéknek tekinthetjük, ő ép úgy mint Bakócz püspök Mátyás e végakaratának álláspontján állottak, de nem vehették föl a küzdelmet a többiekkel, kik állítása szerint mind meg voltak vesztegetve a királynétól.* Állítólag Ulászlónak is kétszázezer aranyforintra rúgó jegyajándékot ígért Beatrix, s támogatást a vetélytársai ellen viselendő háborúban;* s végűl a nápolyi királyra is tekintettel kellett lenni, a ki rokoni összeköttetésben volt oly sok tekintélyes uralkodóházzal.
Bakócz levele Maffeohoz 1491 április 29-ikéről. (Milanoi áll. levéltár.)
Hogy Beatrixnak a Mátyás halála után is voltak az országban helyenkint hívei, kik megbíztak benne, azt Csáky Benedeknek adorjáni várában 1490 deczember 21-ikén kiadott végrendelete (a gr. Csáky család lőcsei levéltárában, közölte Sváby Frigyes a Száz. 1873. évf. 649. l.) is tanúsítja, melyben nejét és gyermekeit a királynéra, továbbá Geréb Péterre és Mátyásra bízza, «hogy oltalmazzák; táplálják és fel nevellyék».
Joannes Sambucus Appendixje a Ranzano Epitomejához, Schwandtnertnél II. 513–514. l. «Deinde Beatricem cum sua dote et muneribus expedire…»
Stephanus Kaprinay, Hungaria Diplomatica temporis Math. de Hunyad, Vindobonae 1771., pars II., XLVIII. 453. l.
Dipl. Eml. IV. 226., 229., 241., 242. l.
A teanoi püspök már id. 1494-iki jelentése.
138. II. ULÁSZLÓ NÉVALÁÍRÁSA.*
II. Ulászló névaláírása. (487. l.) Az Orsz. levéltárban őrzött 1490. július 30-ikán kelt farkashidai oklevelen. Olv.: Wladislaus Rex manu p(ro)p(ri)a.
Ezekkel a fontos szempontokkal viszont szembenállott a gyűlölet, melyet Beatrix már a Mátyás idejében keltett maga ellen, a mely most valahára szabad kitörésre számított, s az aggodalom, hogy mindaz a káros befolyás, mely az ő személye által előbbi férje életében érvényesűlt, állandósúlni, sőt fokozódni fog. Ezekhez járult a Beatrix eddigi magtalanságára való tekintet, mely valószínűvé tette, hogy az ország Ulászló halála esetére ismét a trónutódlás bizonytalan esélyei közötti hányatásnak lesz kitéve; állítólag a cseheknek törvényük is volt arra, hogy királyuk özvegygyel egybe nem kelhet.* S végűl Ulászlóra nézve még egy más személyes nagy nehézség forgott fönn, mely abból állott, hogy őt már egy érvényes házassági szerződés kötötte még 1476 óta Achilles Albrecht brandenburgi őrgróf leányához, a szépségéről híres, de szerencsétlen Borbálához, kivel csak azért vonakodott egybekelni, mert az elveszítvén időközben a glogaui herczegségre való örökjogát, nem nyujtotta neki többé az eredetileg remélt előnyöket.* Valószínűleg erre a házassági akadályra való tekintettel ellenezte állítólag a pápai legátus is azt, hogy Ulászló újabb házassági ígéretet tegyen.*
Bonfin: Dec. V. lib. I. 498. l.
Fraknói: Ulászló kir. vál. 196. l.
A teanoi püspök előbb id. jelentése szerint ezt Ulászló állította 194-ben.
Mindezek kétségkívül beható megvitatás és megfontolás tárgyáúl szolgáltak a főrendek és a köznemesség megbizottai között július 14-ikén végbement értekezleten, melynek eredményéhez már akkor – Filipecz közbenjárása következtében – bizonyára bírták a királyjelölt, Ulászló hozzájárulását is.
Ez az eredmény egy oly eljárásban való megállapodás volt, melyről magyar történetíró bizonyos szégyenérzet nélkűl nem adhat számot, mert azt nehéz másnak, mint csalásnak jellemezni. Ha Mátyás tanácsát megfogadják s Beatrixot akkor kielégítve, akár elégületlenűl hazaküldik, vagy ha – a mint Mátyás a hozzá oly közel állott Szilágyival és Vitézzel tett – Beatrixot mint közveszélyes egyént letartóztatták s akár még vagyonát is elkobozták volna, ez az eljárás erőszakosabb, koczkázatosabb, de mindenesetre becsületesebb lett volna. E helyett azomban a rendek – valószínűleg egyetértésben jelöltjükkel – arra határozták el magukat, hogy Beatrixnak ünnepélyesen fölajánlják az Ulászló kezét, ki által házassági ígéretet tétetnek, a királynét addig ámítják, a míg csak erkölcsi és anyagi támogatására szükségük van, Ulászlónak azonban meg nem engedik, hogy házassági ígéretét beváltsa, sőt majd inkább más házasságra késztetik s Beatrixtól szabadulnak – a mikor és a hogy lehet. Az egykorú dalmata Tubero állítása szerint a terv szerzői utólag még el is dicsekedtek vele, hogy a ravasz olasz nővel szemben ugyancsak «olasz módon» jártak el.*
«Italica sane arte, ut Hungari impudenter praedicabant, adversus Italam usi». (Id. műv. 128. l.)
A «méltatlan játék» első jelenete még ugyanaz nap folyt le; a főpapok és főurak megjelenvén Beatrix előtt, hozzá azt a kérést intézték: «adja beleegyezését ahhoz, hogy Ulászló Magyarország királyává választassék és fogadja el őt férjéűl, hogy így továbbra is az ország királynéja maradjon. Ünnepélyesen kijelentették, hogy Ulászlót, ha netalán «ördögi kísértésnek engedve», a házasságot végrehajtani vonakodnék, mindnyájan el fogják hagyni, és «asszonyuk, királynéjok» mellé fognak állani. Beatrix azt válaszolta, hogy az ajánlott házasságban megnyugszik, az Ulászló nevében tett ígéretet elfogadja és beleegyezik abba, hogy «az országgyűlés Ulászlót királylyá és őt királynévá kikiáltsa». Mire viszont a főrendek megjegyezték, hogy ezek szerint ő a házasságot befejezett ténynek, magát Ulászló nejének tekintheti s a gyászt, melyet addig elhúnyt férjeért viselt, most már levetheti.*
Beatrix id. 1494-iki informácziója.
Az esetnek ez a leírása a Beatrix saját nyilatkozatán alapul ugyan, de minden lényeges mozzanatra nézve megegyezik úgy az egykorú egyéb följegyzésekkel, mint a következményekkel. Az Ulászló későbbi nyilatkozataival homlokegyenest ellenkezik ugyan, de tekintve mindkettejök kétséges szavahihetőségét, föltétlenűl megdöntöttnek nem ítélhető az özvegy ama további előadása, mely szerint az urak Ulászlónak a házassági ígéret megtevésére is kiterjedő fölhatalmazását nemcsak követeinek, Schellenberg cseh kanczellárnak, továbbá Petrus de Rosisnak és Vaythimler Benedeknek szavaival, hanem a királynak fölmutatott sajátkezű levelével is igazolták.*
U. ott.
Másnap azután a rendek a budavári Szent-György egyházában gyűltek össze országos ülésre, melyen a külhatalmak követei is megjelentek. Szent mise után Orbán egri püspök, mint nádorhelyettes, elfoglalván az elnöki széket, indítványára az országgyűlés egyhangúlag és lelkesedéssel kimondta, hogy Ulászló cseh királyt Magyarország királyává választja, azzal a föltétellel, hogy a választási hitlevelet megerősíteni s Mátyás özvegyét nőűl venni és uralkodótársúl fogadni tartozik.* Az erre nézve kiadott értesítésekben a rendek írásban is hivatkoztak az özvegy királynénak e választásba való beléegyezésére.*
Dipl. Eml. IV. 242. és 245. l. Fraknói id. m. 197. l.
A magyar Rendeknek St. Pölten városához írt német nyelvű értesítése a Történelmi Tár 1908-iki I. füzete 154. lapján.
Bonfin szerint a nép is lelkes örömmel fogadta a választást s egész nap visszhangzottak az utczák az Ulászló nevétől. De legboldogabb volt maga Beatrix: az ablakai alá tóduló nép közé pénzt szóratott,* az őt szerencsekívánatokkal üdvözlő pápai követnek már megígérhetni vélte a törökök fölötti biztos diadalt,* s Hipolit által azt iratta a mantuai őrgrófnak, hogy az országra a legnagyobb szerencse vár e választás következtében.*
Bonfin Dec. IV. lib. IX. 487. l. Bél M. Notitia etc. I. 3., 231. l.
Fraknói: id. m. 198. l.
Hipolit levele június 16-ikáról a mantuai áll. levéltárban. (Másolat az Akad. tört. biz. másolattárában.)
Igazság szerint a kilátások épenséggel nem voltak oly rózsásak. Mikor a rendek másnap a többi trónkövetelők követeit részesítették megfelelő választásban, a Miksa küldöttei írásban is benyujtott szemrehányó, sőt fenyegetődző nyilatkozattal vágtak vissza,* s már kevéssel később hírek jöttek a felvidékről, melyek szerint János Albert lengyel herczeg a Szepességről már kibocsátotta kiáltványát, melyben a rákosi választás alapján az országlakókat csatlakozásra szólítja föl.*
Fraknói id. m. 199. l.
Szalay L. id. m. III. 362. l.
Ily körülmények között legsürgősebbnek látszott Ulászlót seregével együtt behozni az országba, s Corvin Jánossal már csak a korona kiadatása czéljából is megegyezni. Az utóbbi nem járt nagy nehézségekkel; július 24-ikén írták alá az egyezményt, mely majdnem mindazokat az előnyöket biztosította Jánosnak, a melyeket a rendek az összeütközés előtt fölajánlottak, s azonkívül párthíveinek teljes amnestiát adott.* Másnap a váradi püspök vezetése alatt fényes küldöttség ment az ország határa felé az Ulászló fogadtatására, kinek – a milanói követ tudomása szerint – első költségeire már előre küldtek 10.000 aranyat.*
Schönherr id. m. 156. l.
Maffeo Triv. jelent. július 26-ikáról, D. E. IV. 244. l.
Július utolsó napján, Farkashidán – Nagyszombat és Sempte között – ment végbe a találkozás és hódoló üdvözlés, melynél Filipecz János hosszú, ékes beszédben fejtette ki a király előtt az ország választási föltételeit. E beszéd maga, a fönnmaradt s hitelesnek tekinthető följegyzések szerint nem szólott a Beatrixszal Ulászló hozzájárúlásával űzendő játékról, de kétségtelen, hogy az eljárás lényegére nézve Ulászló s az urak között vagy – mint Beatrix állította – már előbb, vagy legkésőbb Farkashidán, a választási föltételek s a Corvinnal való egyezség elfogadása alkalmából jött létre a megegyezés.*
A farkashidai egyezmény egy példánya az orsz. levéltárban: D. 19.658. sz. A koronázási hitlevél Marczalinál (Tört. kútfők) az id. helyen.
139. II. ULÁSZLÓ PECSÉTJE.*
II. Ulászló pecsétje. (491. l.) Fahrnbauer J. G. rajza a bécsi állami levéltár eredeti példányáról. Körirata: * S(igillum) * SERE(nissimi) * PRIN(cipis) * D(omini) * WLADISLAI * D(ei) G(ratia) * REGIS * HUNGARIE * BOHEMIE * DALMACIE * CROACIE * ETC(etera) *
Tubero úgy adja elő a történteket, mintha a váradi püspök hivatalos beszédjének bevégeztével mintegy baráti tanácsként mondta volna Ulászlónak a következőket: «Országunkban van Corvin Mátyás neje, a nápolyi király leánya, kit híréből bizonynyal jól ismersz… Tudjuk, hogy ő téged házasságra akar csábítani; drága áron igyekszik az ország főbbjeit e tervéhez közbenjárókúl megnyerni. De tudd meg, hogy vele a magyarok olasz módon akarnak elbánni, őt ámítani akarják mindaddig, míg pénzét, melyben legnagyobb ereje rejlik, tőle mind el nem szedték. Óvakodjál tehát, nehogy ígéreteitől elcsábítva meddő házasságra add magadat, a mit Mátyás király is megbánt, vagy családod hagyományos becsületét könnyelműen oly ígérettel kösd le, melynek teljesítését megtagadni voltál kénytelen. A tartózkodás egyéb okait szeméremérzetből inkább elhallgatom… de hogy baráti kötelességemnek s Magyarország megbízásának teljesen megfeleljek, azt tanácsolom, hogy ezt a nápolyi asszonyt kerüld mint a dögvészt s a gonosz szellemet s az ő kecsegtetéseit tekintsd megmérgezetteknek; okulj a Mátyás balsorsán, alapítsad meg szerencsésebben házi életedet, őrízd meg egyszerű cseh erkölcsödet minden tengerentúli minta mételyétől.» Ulászló pedig minderre való ráállását készségesen kijelentette.*
Id. m. 140–143. l.
Alig képzelhető, hogy a magyar küldöttség szónoka ily meztelen cynismussal tárgyalta volna beszédjében a tervezett fortélyt, de az egykorú tudós krónikástól szájába adott szavak tagadhatatlanúl híven jellemzik az eljárást, melyet Beatrixszal szemben a valóságban követtek az országnagyok s kifejezik azt a lángoló gyűlöletet s egyúttal azt a félelmet, melyet a magyarok a királyné iránt éreztek. Hogy ilyen tanácsot adtak a küldöttek Ulászlónak, sőt eskü alatt ígéretét vették a Beatrixtól való tartózkodásra, azt ő maga is bizonyította négy évvel később a pápai legátus előtt tett nyilatkozatában,* habár valamivel előbb az ő érdekében készült névtelen, de hivatalosnak tekinthető védőirat úgy tünteti föl a történteket, mintha a rendek tőle a Beatrixszal való házasságnak vagy elfogadását, vagy legalább elfogadásának színlelését kívánták volna, s mintha ő lett volna az, ki a házasság gondolatát – már Brandenburgi Borbála iránti kötelessége szempontjából is – mereven visszautasította volna.*
A teanoi püspök id. 1494-iki jelentése.
Udis Apologiája (455. l.) «… legati ex Ungaria veniunt, qui cum multis concionibus Regnum deferunt, et ea inprimis, uti Beatricem Reginam uxorem acciperet, aut si nolit, pro sua regnique salute, se accepturum simularet. Delatum … regnum … cum omnibus condicionibus Rex accepit, unam tantum, de accipienda Beatrice obstinate recusavit, Barbariti haud coniugii immemor, quod pontificia nondum auctoritate seiungerat».
Augusztus 9-én Ulászló kíséretével ünnepélyesen bevonúlt Budára; de már megelőzte őt öcscse, a harczias János Albert herczeg, ki a megelőző napon seregével táborba szállott a Duna bal partján, Pest mellett, úgy hogy a két trónkövetelő testvért s hadaikat csak a folyam választotta el egymástól. Mindazonáltal úgy látszott, hogy egyik sem kívánja ügyét fegyveres döntésre bízni; Ulászló követeket küldött öcscséhez, majd maga ment át hozzá, fölajánlotta lemondását a lengyel trónra való elsőszülötti örökjogáról, de a megegyezés nem sikerült. Végre János Albert seregének könnyebb élelmezhetése czéljából a felső tiszavidékre vonúlt, Szerencsnél tábort ütött s dúlva a környéket, Kassát vette ostrom alá.*
Fraknói: Ulászló kir. vál. 203–204. l.
Beatrix még mindig városbeli lakásán húzódva meg, képzelhető türelmetlenséggel várta, hogy Ulászló, kit már férjének vélt tekinthetni, ölelésére siessen. Hiszen Nápolyba oly híreket küldött, hogy ott már augusztus 12-én lovagjátékokkal készűltek ünnepelni a magyar királyné újabb házasságát,* s Ferrante másik leányához, a ferrarai herczegnéhez intézett leveleiben nagy megelégedésének adott kifejezést Beatrix és Magyarország ügyének oly szerencsés fordulata fölött.* Végre – állítólag sokszori könyörgésére,* – augusztus 14-ikén meglátogatta Ulászló a királynét, de ez a látogatás rettentő csalódás okozója lett. A király mindössze arról biztosította Beatrixot, hogy őt oly tiszteletben s érdekeit oly védelemben fogja részesíteni, mintha nővére volna, mert Mátyás iránti testvéri szeretetből ilyennek tekinti. A királyné természetesen egészen más szavakat várt s e föllépés annyira megzavarta, hogy ő, ki rendesen minden helyzetbe bele tudta magát találni és sohasem fogyott ki a szép szóból, most alig tudott beszélni. Meglepetése azonban Ulászló távoztával féktelen dühbe csapott át; heves szemrehányásokkal és szidalmakkal támadta meg a körülötte levő urakat. Majd többeket hivatott, kik kelletlenűl jöttek színe elé, hűtlenséggel vádolta őket s különösen szemökre lobbantotta, miért nem engedték meg neki, hogy a Jánossal megkötött egyezség után elfoglalja a királyi várlakot s ő maga adja azt át a királynak, ki akkor megértette volna, hogy őt nem tekintheti csupán «nővérének». Az urak igyekeztek megnyugtatni őt, bizonygatván hogy ígéretöket meg fogják tartani s rajta lesznek, hogy a király beléegyezzék a házasságba, de az ő akarata ellenére utóvégre se tehetnek semmit. Azonban Beatrix indulatát ez le nem csillapította; nyolcz napi határidőt tűzött ki a király által teendő kötelező nyilatkozatra, a nélkül, hogy határozottan meg tudta volna jelölni a következményeket, melyekkel e határidő elmulasztása fog járni. Egyszer azzal fenyegetődzött, hogy vissza fogja követelni hozományát s a király halála után viselt összes költségeit, melyek összegét már előbb ötszázezer aranyra számítgatta, de melyekkel szemben a magyarok úgy látszik már ez időben emlegetni kezdték a királynétól és híveitől az országból kivitt kincseket;* majd azt hangoztatta ijesztésképen, hogy elhagyja Budát s Esztergomba vonúl vissza. A király, ha a főurak a házasság dolgát emlegették, kitérőleg felelt; arra utalt, hogy ilyen dolgot nem szabad elhamarkodni, majd a hozományt emlegette, a melyre más házasság esetében volna kilátása, mert szegénysége közismert vala, az ország pedig ki volt zsarolva s kétfelől fenyegette háború; a Beatrixtól ígért hozományban úgy látszik nem nagyon bízott, mert azt legfeljebb a nápolyi király adhatta volna, a kitől pedig nehéz volt valamit kicsikarni.
Leostello: Effemeridi etc. 358. l. Az ünnepély közbejött gyászeset miatt maradt el.
Dipl. Eml. IV. 253. l.; a nápolyi király egy korábbi, augusztus 13-ikáról k. levele a modenai levéltárban (Lett. d. Princ. Est. Napoli, Busta I.)
«quasi mendicato» mondja Maffeo milanoi követ szeptember 8-iki jelentésében, melyből a következőket is veszszük. (D. E. IV. 255. s köv. l.)
Jacopo Trotti követjelentése Milanóból Ferrarába 1490 október 13-ikáról: Modenai levéltár id. osztály.
140. NAGYLUCSEI ORBÁN PÜSPÖK CZÍMERKÖVE.
(A Magy. Nemz. Múzeumban.)*
Nagylucsei Orbán püspök czímerköve (495. l.) a M. Nemz. Múzeum régiségtárában.
A halasztásra kedvező ürügyül szolgált a koronázás mielőbbi megtartása, mit már az ellenjelöltek támadó föllépésével szemben is siettetni kellett. Miksa csapataival bevette Bécset, János Albert pedig magát a magyar földet dúlta; azt persze Beatrixnak nem kellett tudnia, hogy e gondok közepett a házasságtervezés is javában folyt, csakhogy egészen más irányban. A milanói követ, látva hogy Corvin Jánosból nem lett király s hogy a rendek Ulászló kezét Beatrixnak lekötötték, megbízatását megszűntnek tekintette s kifejezést adva a neki tett ígéretek megszegése fölötti méltatlankodásának, elhagyta Budát s Pécsváradra vonúlt az Ascanio Sforzának adományozott apátságba. E föllépése mindenféle mentegetődzésre és magyarázatra szolgáltatott alkalmat a váradi, győri és szerémi püspökök részéről, melyekből kiviláglott az, hogy valami Milanót érdeklő fordulatra gondolnak. Szeptember elején bizalmas értekezlet volt az egri püspöknél, melynek tulajdonképeni czélja a kincstár siralmas állapotának s az e végből teendő intézkedéseknek megbeszélése volt. Ez alkalommal mint egyedüli mentő eszme az merűlt föl, hogy a mindenre kapható Ulászló Milanóval kezdjen – mielőbb nyerendő hozomány reményében – házassági tárgyalásokat, a mire való hajlandóságukat a váradi és győri püspökök mindjárt közölték is a milanói követ megbízottjával. Nem lehet egyébiránt tagadni, hogy a házassági terv mellett, bár az az előzmények után a hitszegés jellegével bírt, fontos politikai szempontokat is lehetett fölhozni s hogy annak Milanóban való fölkarolását a magyar urak annál inkább remélhették, miután a herczegi követ maga pendítette meg ezt az eszmét akkor, mikor még a Miksa jelöltsége állott előtérben, s maga a milanói herczeg az Ulászló és Beatrix házassági tervének mindjárt első hírére azt a kérdést vetette föl: nem volna-e ez a házasság még megakadályozható?*
Fraknói: Ulászló kir. vál. 205–209. l. Dipl. Eml. IV. 245, 253. és 259. lapjain levő követjelentések; a milanói herczeg követutasítása 1490 augusztus 8-ikáról a milanói levéltárban: Sez. Stor. Pot. Est. Ungheria.
Míg szigorú titokban ilyen terveket szőttek ugyanazok, kik az Ulászló kezét Beatrixnak kötötték le, az új király sietett magát a Visegrádról lehozott koronával megkoronáztatni. Szeptember 13-ikán elhagyta Budát s 18-ikán ment végbe Székesfehérvárott a koronázás, melynél – miután a kalocsai érsek távolmaradt s a gyermek Hipolit a szertartást nem végezhette, – Thúz Osvát zágrábi püspök volt kénytelen a Szent-István koronáját az Ulászló fejére tenni. Ugyanő lett a kincstárnokságban utódja az elbetegesedett Dóczi Orbán egri püspöknek, míg a kanczellárságra Bakócz Tamás győri püspököt emelte Ulászló; ez a méltóság a nagyváradi püspökséggel együtt azáltal lett üressé, hogy Filipecz János püspök, miután Ulászlót trónjába iktatni segített, de ravasz politikájával a házassági kérdésben megoldhatatlan bonyodalmat teremtett, állítólag régi fogadalmat teljesítve lemondott minden rangjáról és javadalmáról s a ferenczrendieknek tőle alapított olmützi kolostorába vonult.*
Bonfin Dec. IV. lib. X. 493–497. Tubero id. m. 126, 141–142, 145–146. János püspöknek a Lobkowitz-levéltárban őrzött s másolatban az Akad. tört. bizottságának másolatgyűjteményében található, Olmützből írt levelei sem visszavonulása okaira, sem később a közviszonyokra esetleg gyakorolt befolyására világot nem vetnek. A milanói követ még július 15-ikén azt jelentette herczegének, hogy a váradi püspök életét félti a királynétól s ezért más országba fog költözni; (D. E. IV. 243. l.) azonban ez valószínűleg csak egyike volt azoknak a túlzó mondásoknak, melyekkel Filipecz Maffeo előtt kényszerhelyzetét bizonyítani igyekezett.
A koronázó-várost kevéssel ez után az ünnepély után más, vészesebb zaj verte föl nyugalmából. Miksa hadaival már szeptember közepén magyar földön állott s mind közelebb nyomulva Buda felé, nemsokára Székesfehérvárt vette ostrom alá; János Albert Kassát tartotta ostromzár alatt, délen és keleten a török nyugtalanította az országot;* Ulászlónak tehát székvárosába kellett sietnie s ezer nehézséggel és szükséggel küzdve az ország megmentéséhez hozzáfognia.
Fraknói id. m. 211. l.
Szorúlt helyzetét Beatrix fenyegetődzésre használta föl; Budát elhagyva unokaöcscsével, Hipolit érsekkel, ennek esztergomi várába vonúlt vissza* s megint azt hangoztatta, hogy várait, névszerint Esztergomot, Diósgyőrt* és Zólyomot az ellenség kezeibe fogja adni, ha Ulászló házassági ígéretét be nem váltja; sőt fenyegetéseinek nyomatékot adandó, állítólag seregét is gyarapította.* Most már a főurak is ostromolták a királyt, hogy békítse ki valamikép az özvegyet,* kit ez időben állítólag többször meg is látogatott,* újólag szívére kötötték azonban azt is, hogy vele házasságra semmi szín alatt ne lépjen. A ki egyszer elindúlt a képmutatás útján, az csak újabb meg újabb cselfogásokkal juthat rajta tovább; így járt most Ulászló is.
Ezt Istvánffy (id. m. 7. l.) mondja s ezzel egyezőleg beszéli el Ulászló ide-oda utazásait. (8. l.)
Hogy Beatrix diósgyőri várának biztos őrízetéről gondoskodott, Csapi János várnagyhoz int. a Gr. Zichynek zsélyi levéltáráb. levő rendelvényéből kitűnik. (Száz. 1869. 605. l.)
«validissimum comparasse exercitum» (Udis 467. l. s más helyeken is).
«Beatrix … szűnetlen kalapál vala az Urakon, hogy véget tennének az ő dolgában», írja Heltai (id. m. II. 301. l.)
Követjelentés Milanóból Ferrarába november 1-ről, Modenai levéltár id. oszt.
Alig hogy Budára érkezett, titokban magához hivatta Maffeo Trivilliense milanói követet; éjnek idején, álruhában kellett ennek a király előtt megjelennie, ki őt csakis Bakócz győri püspök és Schellenberg cseh kanczellár jelenlétében fogadta s vele bizalmas tárgyalásba bocsátkozott a közte s Bianca Sforza között kötendő házasság ügyében, fősúlyt a hozományra helyezvén, melyre nézve valóságos alkudozás folyt a követ és a kanczellárok között.* A derék Maffeo, ki még kevéssel előbb annyira föl volt háborodva a magyar urak szószegése fölött, arra nem is gondolt, hogy ő és az ő udvara is szószegést követtek el Corvin János irányában, mikor az ő aráját a választandó magyar királynak – akár Miksának hívják, akár Ulászlónak, – kezdettől fogva árúba bocsátani hajlandók voltak. Egyelőre megállapodás csak oly irányban történt, hogy Maffeo haladéktalanúl Milanóba fog utazni az ügynek élőszóval leendő eligazítása végett. Bakócz kanczellár akkora buzgalmat tanusított ebben az ügyben, hogy Lodovico Sforza kevéssel később indítva érezte magát, neki levélben köszönetet mondani s őt arról biztosítani, hogy bátyja, Ascanio útján igyekezni fog részére mielőbb megszerezni a bíbornoki kalapot.*
Dipl. Eml. IV. 273., 279. l. Fraknói: Bakócz Tamás 41–42. l.
Dipl. Eml. IV. 275. l.
Ezzel majdnem egyidejűleg, október 4-ikén, a király összehívta tanácsosait s azok előtt ünnepélyesen nyilatkozatot tett aziránt, hogy kénytelen ugyan Beatrixszal formaszerű házasságot kötni, de ezt a házasságot végrehajtani nem fogja, sőt mint kényszerhelyzet szülöttjét előre érvénytelennek jelenti ki.
Ulászlónak ezt a «protestátióját» majdnem szószerint egybehangzó szöveggel közli történetírója és udvari embere, Bonfin,* és az ő megbízásából a keletkezett házassági pörben három évvel később szerkesztett névtelen védirat;* a nyilatkozat lényege ez:
Dec. V. lib. I. 498–499. l.
Udis Apolog. (id. kiad.) 456–457. l.
«Mikor Magyarország királyává választattam, többen sürgetőleg kértek, fogadnám el Aragoniai Beatrixot hitvesemül s ígérték, hogy ez esetben ő nem csak 200.000 aranyból állott hozományának, hanem az őt egyéb czímen megillető 300.000 aranyának visszakövetelésétől is eláll, illetőleg ez összegeket a hadi költségek fedezésére átengedi. Miután azonban Beatrix szándéka megváltoztatásával ígéretei teljesítését megtagadta, a házasság megkötését azonban követelte, hatalmas sereget szervezett, külföldi uralkodókkal szövetkezett, azokat titkon ellenem való támadásra ösztökélte, fenyegetésekkel élt: hogy ha nőül nem veszem, várait az ellenségnek adja át, engem az országból kiűz, híveimet ellenségekűl fogja tekinteni: Isten és ember előtt kijelentem, hogy én mindezen okoknál fogva, de főkép meddőségére való tekintettel, Beatrix királynéval házasságot kötni nem akarok, s ha mégis ily értelmű nyilatkozatot tettem és fogok tenni, erre csak a ti buzgó kérésetek, az ország érdeke s a szükség kényszerít. Elbocsátván ugyanis cseh seregeimet, a királyné részéről az országot és a kereszténységet fenyegető veszélyeket máskép elhárítani módom nincs. Ennek következtében a ti tanácsotok kikérése után s fölhívásotokra, a fortélyt fortélylyal lévén kénytelen kijátszani, színleg házasságot fogok kötni Beatrixszal,* hogy így elhárítván e veszélyt, az ellenséget annál könnyebben elűzhessük. De nehogy valaki gonosz csellel vádolhasson, tanuságot teszek előttetek a felől, hogy Beatrixot nőmül sohasem kívántam, most sem kívánom s ha vele – mint mondják – «per verba de praesenti» házasságot kötök is, azt mindenkor érvénytelennek és semmisnek fogom tekinteni».
Udisnál: «simulandum esse matrimonium, non inutile duxerim, immo necessarium, et artem arte eludendam etc.» Bonfinnál: «Nunc vero … ejus sponsalia simulentur, atque ars arte quodammodo deludatur, faciam, quod vobis placere sentio etc».
Ez a nyilatkozat, mely a kor politikai erkölcsének egészen megfelelő megkülömböztetést tesz az «ars» és a «dolus», a fortély és a csalárdság között, több, szembetűnő valótlanságot tartalmaz. Nincs semmi adat arra, hogy Beatrix az 500.000 aranyra vonatkozó ígérete teljesítését megtagadta volna; Ulászló mindaddig azon az állásponton volt vele szemben, hogy a nevében tett házassági ígéretet el nem ismerte és nincs nyoma annak, hogy azt ilyen vagy amolyan föltételekhez kötötte volna. A Beatrix «seregszervezését» Ulászló ellen irányúlónak tekinteni alig lehetett, miután annak a «seregnek» épen az ő pártja igen jó hasznát vette Corvin ellenében a csontmezei ütközetben. Nevetséges túlzás az is, hogy a király a Beatrix magatartását olyannak tüntette föl, mely a kereszténységet veszélyeztette.
Itt jelzett szándékához képest Ulászló értesítette a királynét is, hogy kész ugyan a házasságot megkötni, de ennek fontos okokból titokban kell történnie; Beatrix, úgy látszik, ármányt nem gyanítva s csakhogy mielőbb czélt érjen, beléegyezett, hogy a házasságkötés az ő lakásán, csak néhány bizalmas ember jelenlétében menjen végbe.*
Fraknói: Bakócz T. 39–40. l.
Kétségtelennek tekinthető, hogy Beatrix akkoriban a mély gyászt már letette;* milanói jelentés szerint azonban erre az alkalomra, melytől ő nemcsak szertartást várt, hanem házaséletük megkezdését is, különös gonddal földíszítette magát: arczát kifestette, fejdíszt tett föl, hajfürtjeit arcza körül lebocsátotta, szóval épen nem «özvegyi tisztességgel» nézett a látogatás elé s lakását már házasoké módjára rendeztette be.*
Udis, Apolog. 473. l: «nigra vela deponuntur». Az id. október 13-iki milanói követjelentés is ezt mondja.
«haveva facto apparecchiare in casa sua il lecto nuptiale et factolo ponere in terra etc». Egy, Lod. Sforzához int. jelentés egykoru másolata a milanói levéltárban (Sez. Stor. Pot. Est. Ungheria), melyet ott október 15-ikéről és Maff. Trivilliensétől valónak tartanak; azonban Maffeo már 14-ikén elhagyta Budát (Trotti november 27-iki jelentése a modenai levéltárban.)
141. BAKÓCZ TAMÁS.*
Bakócz Tamás nagy éremképe. (501. l.) A M. Nemz. Múzeumban őrzött eredetiről.
Ulászlót csak az egri és győri püspök, Báthori István, Kinizsi Pál és Schellenberg cseh kanczellár kísérték el, Beatrixot néhány udvari embere, Geréb Péter, Losonczi László s a nápolyi követek környezték, midőn a király nyomban a főurak előtt tett nyilatkozata után Beatrixnál az esti órákban megjelent.* A kölcsönös üdvözlés és rövid társalgás után a király, a királyné és a győri püspök néhány beavatott főemberrel a terem egyik szögletébe vonúltak, hol kísérőik körülvevén őket, a többi jelenlevők sem szavaikat nem érthették, sem mozdulataikat nem láthatták. Itt Bakócz győri püspök összefogva jobb kezeiket, a királyhoz ezt a kérdést intézte: «Felséged akarja-e a jelenlevő királyné ő Felségét a szent római egyház rendje szerint törvényes hitveséűl fogadni?» A király ezt válaszolta: «Igen». Azután a püspök a királynéhoz fordúlt: «Akarja Felséged az itt jelenlevő király ő Felségét a szent római egyház rendje szerint törvényes hitveséül fogadni?» Mire a királyné e szóval felelt: «Akarom». Erre a püspök megáldotta a házasfeleket. Azután Ulászló megujította azt a kérelmét, hogy a dolog «bizonyos akadály elhárításáig» titokban maradjon s csakhamar búcsút vevén, hazatért, «sem csókkal, sem mosollyal, sem nyájaskodással» nem mutatván, hogy hitvestársától búcsúzik, hanem ellenkezőleg «komoly arczczal mint idegen az idegentől» vált meg a királynétól,* azt az elértek fölötti öröm s másrészt csalódott reményei miatt keserűség és a fölkeltett gyanú érzelmeitől hányatott kedélylyel hagyva hátra.
Istvánffy szerint ez a jelenet is Esztergomban folyt le, a hová Ulászló Pozsonyból a Dunán jött le s onnan Visegrádra ment tovább. (8. l.) Ez azonban nem valószínű, sőt inkább azt kell hinnünk, hogy a színlelt házasságkötés Budán, a Beatrix lakásán s az Ulászló megelőző protestácziójával egyazon napon történt, a mi mellett szól az előbb id. névtelen jelentés, mely szerint Beatrix a királyt «la nocte de Sto Francesco» (október 4-ikén) várta és a Beatrix id. 1494-iki informácziója, mely meg is nevezi október 4-ikét mint azon napot, melyen a házasságkötés végbement. Bonfin csak ennyit mond: «haud multo post» (t. i. a protestáczio után); a teanoi püspök id. jelentése: «quodam die», azonban Udis Apologiájában (457.) ez áll: «Hec protestatus paucis post diebus… clamdes tina sponsalia peragit». Egy Kassa városához intézett rendelvény tanusítja, hogy Beatrix október 20-ikán budai «saját palotájában» volt. (Kassa város nyilv. levéltára, 643. szám.)
Ez utóbbit Bonfin mondja (id. h.); a házasságkötésnél mondottakat szó szerint közli a teanoi püspök többször id. 1494-iki jelentése, egyúttal Ulászló ama szavait is, melyekkel e közlés igazságát elismerte. Ettől a Beatrix id. 1494-iki információja csak annyiban tér el, a mennyiben szerinte a «vis et volo» szavak használtattak a házasságkötésnél, holott utóbb épen abból is formáltak semmiségi okot, hogy Ulászló az «igen» szót használta az «akarom» helyett.
