III.
III.
János Zsigmond Békést teszi testamentuma egyik végrehajtójává s Huszt várát is nekik hagyja. Békés nősülése, lakodalma. A felsőmagyarországi összeesküvőkkel (Dobó, Balassa stb.) szövetkezik (1568). A porta beleegyezését nem sikerül megnyerniök. Szokoli Mehemed nagyvezér haragja Békésre.
A gyenge-egészségű János Zsigmondon mindinkább erőt vett a betegeskedés s ezzel arányban nőtt Békés befolyása a benne föltétlenül bízó fejedelemre s az államügyek vezetésére.
1567 folyamán a fejedelem betegeskedése komolyabb mérvet öltött, – környezete nem kevéssé aggódott életéért. Ő maga is jónak látta elkészülni a legrosszabbra. Végrendeletet csinált s annak egyik végrehajtójává Békést nevezte ki. Róla is megemlékezett benne, neki hagyván Csákyval és Hagymásival együtt, Huszt várát 30,000 frtnyi zálogösszegben. Békés ezzel is újabb lépést tőn a hatalom lépcsőjén.
A fejedelmi kegy által nyert magas álláshoz, kitűntetésekhez és gazdagsághoz még egy hiányzott: a családi élet boldogsága, nevének és vagyonának örököse. Ezt is megérte nem sokára. A fejedelem egészségének jobbrafordúltával 1567 nov. 30-án menyekzőjét ünnepelte Harinnay Farkas leányával, Annával, a kit mind származása, mind szépsége, szívjósága és lelki nemessége méltóvá tett arra, hogy élete párjáúl válaszsza. A lakodalom a királyi udvar, s a főnemesség ünnepe volt. A fejedelem s az országnagyok gazdag ajándékokkal siettek a mátka-pár üdvözletére: a költészet muzsája is meghozta áldozatát a menyekzőre. Schesaeus ékes latin dystichonokban dicsőítette a házas élet boldogságát s a vőlegény és a menyasszony erényeit.* A lakadalmi vers az alkalmi dicsköltemények szokásos magasztalásaival halmozza el Békést, «a ki egykor a boldogtalan hazának ügyét, mint Atlas az eget, vállaival tartandja fel.»
SCHESAEUS: Epithalamium in honorem numptialem magn. d. Casparis Boekes de Korniat stb. eiusque sponsae gen. Annae, egr. d. Wolffg. de Harinna filiae, scriptum a Christiano Schaeseo Mediensi. a. d. 1567. Albae Juli.
De a boldog családi élet, melyet a második évben fiok (Gábor) születése még szorosabbá füzött, nem-tartott soká: 1573-ban «husvétra kelve» nejét elragadta a halál.*
Székely Krónika. Tört. Tár. 1880. 642. l. (Kiadta Barabás Samu.)
5. SCHESAEUS ÜDVÖZLŐ VERSÉNEK CZÍMLAPJA.
A családi élet e rövid időre sem vonta el Békést a politikától. A menyekzői zaj alig csendesedett le s őt ismét a közélet szinterén látjuk szerepelni.
Az 1568. év elején az eddigieknél még nagyobb-szabású politikai tervek élére áll.
Erdély viszonya a portához megváltozott, a mint Szigetvára alatt a nagy Szolimán sírját lelé. Magával vitte Allah árnyékába a fényes igéreteket, a miket «szerelmetes fiának» János Zsigmondnak tőn. A fényes kapu tündöklő trónusát fia Szelim foglalta el, a ki nem késett ugyan a szokásos igérettel, hogy «atyjához hasonló oltalmazója lesz az országnak»; de tényleg semmit sem tett érette.
Békésnek az új szultán uralkodása idején a törökben vetett vérmes reményei csakhamar szétfoszladoztak s jónak látta másfelé fordítani tekintetét tervei valósítására. Politikai vezéreszméjét, a nemzeti királyság helyreállítását, korántsem adta fel, sőt magasabbra emelte zászlaját, mint valaha; de nem a töröktől várta most már diadalra juttatását.
A magyarországi állapotok vonták magokra figyelmét, a hol az elégületlenség mindegyre nagyobb mérveket öltött – a bécsi udvar politikája, az alkotmánysérelmek, a német kapitányok és zsoldosok rakonczátlansága és zsarolásai miatt, melyek csakis a nyomort és elnyomatást növelték, de védelmet legkevésbbé sem nyujtottak a török ellen. – A felsőmagyarországi urak között összeesküvés készült, melynek czélja volt az ország felszabadítása a német uralom alól. Az elégületlenek most is (mint később annyiszor) a természetes szövetségesre Erdélyre vetették szemöket s onnan vártak támogatást.
Békés Gáspár szívesen csatlakozott a mozgalomhoz s magához ragadta a vezérszerepet. A régi czél lebegett most is szemei előtt, – a magyar nemzeti politikának állandó törekvése másfélszáz éven át – csakis az eszközökben történt változás.
Megvillantak gondolatában az eszmék, melyeknek egy emberöltő múlva Bocskay lőn megtestesítője.
Annak az összeesküvésnek, melynek emléke Dobó és Balassa nevéhez fűződik, mozgató szelleme Békés Gáspár vala. Nagyratörő czélja az volt, hogy a magyarországi elégületlenséget felhasználva, Felső Magyarországot lázadásra bírja és a német uralom alól felszabadítva, János Zsigmond mint választott magyar király alatt egyesítse Erdélylyel. A mit a török segélyétől hiába várt: maguk erején óhajtotta végrehajtani, de azért a töröknek jóváhagyása mellett.*
L. KÁROLYI Árpád. A Dobó-Balassa-féle összeesküvés történetéhez.
Amíg ügynökeik által egész Szlavoniáig izgattak; lépéseket tettek a portán is, hogy a szultán beleegyezését megnyerjék. Erdélyből követek jártak a portára, a kik ezt tárgyalták. 1568 decz. havában Gyulay Mihály ment be s jelenté a nagyvezérnek, hogy «annyira el vannak telve Magyarország előkelői a német ellen való gyűlölettel s annyira boszúsak a császárra, hogy önként elhatározták János Zsigmondhoz mint magyar vérből való fejedelemhez pártolni; csak a porta adjon erre engedélyt.»* De ekkor már meg volt kötve a porta és Miksa között a béke 8 esztendőre s Mehemed nagyvezér nem akarta azt meg szegni sem Erdély, sem a pártos magyarok kedvéért.
Wyss a császár portai követének jelentése 1568 decz. 11. (bécsi állami levéltár, Turcica).
Pedig a magyarországi urak közül mind többen pártoltak Erdélyhez: Dobó István, Balassa János, Homonnay Gáspár, Bocskay György, Báthory Miklós résen állottak, némelyek pedig egyenesen átmentek az erdélyi udvarhoz. Ezek közé tartozott első sorban Forgách Ferencz, a volt váradi püspök, a történetíró és Gyulaffy László, a volt veszprémi kapitány, és többen.
1569 tavaszán az erdélyi udvar ismét beküldé Gyulayt a portára – és pedig fényes igéretekkel. A portai követ megbizásának sarkpontja az volt, hogy a magyarországi elégületlenek befogadására engedélyt eszközöljön és ennek fejében 40,000 arany évi adót s a nagyvezérnek 50,000 arany ajándékot igért. Wyss, a császár portai residense, sikeresen ellensúlyozta a nagyvezérnél az erdélyiek törekvését. Gyulayt most is kedvezőtlen válaszszal bocsátották (ápril végén) vissza, sőt csauszt is küldötték utána, hogy a fejedelmet nyugvásra intsék és a pártos magyarok kiűzését követeljék. Sőt oly nagy volt a portán az ingerültség (ha a császár portai követének hinni lehet), hogy már azon tanácskoztak a nagyúr hívei, mi módon nyomúljanak Erdélybe, hogy megfékezzék a nyugtalan fejedelmet. Az ingerültség főkép Békés ellen irányult, a hit a portán a fejedelem és a magyar urak lázítójáúl tekintettek. Mehemed nagyvezér szerette volna megragadni az alkalmat, hogy bosszút álljon Békésen a zimonyi megalázásért. «Azért csalogatja a magyarokat Békés Gáspár Erdélybe – mondá a nagyvezér a császár követének – hogy azok segélyével János Zsigmondot láb alól eltegye s a fejedelemséget a maga kezébe kerítse». Mehemednek elméje az egész nyáron azon járt, hogy Békést a portára csalja. Barátságot szinlelve fölszólítá, hogy a szultán kézcsókolására siessen; biztosítá a porta kegyeiről s azt igérte neki hűsége jutalmáúl, hogy a fejedelem magtalan halála esetére őt teszik Erdély fejedelmévé. Mehemed azt hitte, hogy Békés ez igéretektől elcsábítva, a portára fog sietni, «a hol a gaztetteiért méltó büntetéssel fog lakolni, mint minden bajnak és rossznak fő okozója s a magyar elégedetlenek fő bújtogatója».* De Békés átlátott az ellene szőtt fondorlaton s nem ment lépre. Belátta azonban azt is, hogy a töröl ellenzése miatt a magyarországi felkelés nem vezethet sikerre.
Wyss jelentése 1569 szept. 1. (ugyanott).
