I.
I.
2. A BÉLDI ÉS VITÉZ CSALÁDOK CZÍMEREI.
A gyermek- és ifju-kor. Az erdélyi viszonyok általános jellemzése. Béldi Pál szülei. Béldi Kelemen és Bánfy Zsuzsánna. Aldatok Kékedi Zsigmond életéhez. Hogyan jut Béldi Pál Bethlenvára birtokához. Béldi házassága stb. 1600–1648-ig.
ERDÉLY különállásának fénykora a XVII. század közepétől kezdve lassankint hanyatlani kezdett, úgy hogy Apafy Mihály uralkodásának második felében az önállóság igényeinek már csak árnyékával birt. Midőn a magyar nemzetiség fentartásának eszméje a magyar királyság eszméjének fentartójától elszakadni kényszerűlt, Erdély és a részek különválásának tényét a Zápolyák kezdték meg és hajtották végre sok tehetséggel biró s hatalmas, de részben még magyarországi államférfiak segítségével. Tisztán erdélyi kormányt csak Báthory István alkotott. Báthory Kristóf belügyekre fordítván figyelmét, bátyja művét szilárdította, míg az ide-oda csapongó Báthory Zsigmond, kielégítést sem a törökkel való viszonyban, sem országa külön állásában vagy úgynevezett önállóságában nem találván, már-már véget vet vala az erdélyi kormányzásnak s affectált catholikussága Rudolf karjai közé kergeti vissza az elszakadni vágyókat, nehéz viszonyok közé sodorván az ingadozó Erdélyt. A válságos helyzeten sem a kegyetlen Básta, sem a szédelgő Mihály vajda, sem az erdélyi rendek Csáky István és Székely Mózes vezérlete alatt nem lévén képesek uralkodni, csak Bocskay István tudta meghatározni az igaz álláspontokat s rövid uralkodása alatt, teljesen átértvén Erdély különállásának rendeltetését s meggyőződésének hatalmas fegyvertények által szerezvén tekintélyt, ismét erős alapra fektette az ingadozó alkotványt; melynek kormányát Rákóczy Zsigmond csakhamar a tékozló és léha Báthory Gábornak adta át. Bethlen Gábor az iktári, Erdély büszkesége volt az, ki nemcsak megoldotta a szőnyegre került kérdéseket és nemcsak meghatározta a külön álló Erdély feladványait, hanem úgy tetszett, mintha századokra szóló jövendőt alapított volna birodalmának, meghatározván Erdély állami életének feltételeit és czélját úgy a belügyek terén, mint külpolitikájának változhatatlan irányát szemben a császári és királyi kormánynyal és szemben a fényes porta nagy hatalmával, hatalmas ítélő tehetségével belátván, hogy Erdély önállóságának, különlétezésének, erélyesen kormányozhatóságának egyedüli alapja csak is a két császári udvar versengése. Jól tudta ő, hogy Erdély Magyarországnak elválhatatlan kiegészítő része, s míg a két császári udvar előtt hol pontos fizetéssel, hol csattogó kardjával tekintélyt szerze, Magyarország teljes rokonszenvét főként a nemzetiség és másodsorban a közbe jött s alkalmas eszközűl szolgáló vallási szabadság nagy érdekeinek védelmezése által tudta megnyerni, fejleszteni és megszilárdítani. Bethlen hagyományainak csak külső rétegét, a Brandenburgi Katalin és az epigon Bethlenek kormányát dobta el, – de elméletének hű követője s lényeges alkotásainak okos megtartója volt I. Rákóczy György, ki ha magánjellemét s az értelmi tehetségeket illetőleg nem is mindenben hasonlított nagy élődjéhez, országát kifelé épen oly tekintélyben s népét ép oly jólétben tudta megőrizni, amint kezébe vette; de amint szemeit 1648-ban örökre behunyta, Erdélyország önállóságának fényes ege örökre elhomályosúlt. Fia II. Rákóczy György egyénileg talán még szebb tulajdonokkal birt mint ő maga, lovagiasabb, urasabb ember volt, de hiú és nagyravágyó, ki saját sorsát, helyzetét kicsinynek találta, és azt nem látta be, hogy nagyobbakra nem való. Nem volt körültekintő, okos ember, nem itélte meg magát helyesen s nem vette észre, hogy alig bír annyi szellemi és anyagi tehetséggel, a mennyi az erdélyi fejedelmi szék betöltésére elég. És nem számította ki, hogy elég szép feladat, ha helyét híven betölti ott, hová sorsa rendelte; hisz úgy is, ha egyik vagy másik nagy hatalom gyengül, meghátrál: Erdély felett okvetetlen a másik fog uralkodni s majd az átmeneti korszak eléggé dicsteljes pályát nyujt, s tán meg sem fordúlt fejében, hogy ez idő szerint az erdélyi fejedelemnek nincs más feladata, mint tovább is folytatni a körültekintő politikát, őrködni, hogy az éretlen ambitiók ne siettessék a végfelbomlást és várni az időtől, mely meghozza a válságokat, ki fogja jelölni a teendőket s megteremti az embereket, kik befejezzék az eseményeket. II. Rákóczy György maga szakállára akart nagy ember lenni az ahoz való eszközök nélkül, gyenge karokkal gyakorlatlan kézzel kapott a sors kerekébe s az események nagy gépezete mint könnyű játékszert összetörte.
II. RÁKÓCZY GYÖRGY.
Lanfranconi Enea birtokában levő egykorú metszvényről.
Az ő trónralépésével kezdődő negyven esztendő lehetett volna Erdélyre nézve a további békés virágzás kora. A várakozás, figyelés, a még jobban megerősödés s a döntő pillanatban, mikor a félhold hatalma elhanyatlott, a sokkal tekintélyesebb felléphetést előkészítő időszak. És épen az ő hiábavaló merészkedései miatt lett az örökös belháború, a trónért való véres küzdelmek, a kivégzések, az egymásra fenekedés, a török közvetlen beavatkozása, az elszegényedés, az erkölcsök elfajulása, a nyomor, a gyávaság; az elpuhulás, az intrigák, a ligák és végre a tehetetlenség korszaka.
Leszámítva I. Rákóczy György némely birtokszerzési erőszakoskodásait, Erdély aranykora 1613-tól azaz Bethlen Gábor trónralépésétől 1657-ig azaz II. Rákóczy Györgynek lengyel koronát kereső, de szerencsétlenűl végződő hadjáratáig tartott, mely 44 év alatt az ország földjét idegen ellenség nem taposta. Az ország népe jólétre, sőt gazdagságra emelkedett s mégsem puhult el, mert a magyarországi dicsőséggel teljes, kevés pusztulással járó hadjáratok mintegy állandó fegyvergyakorlatúl szolgáltak. A fejedelmek személye és kormánya tekintélyben tartatott, a törvény által védve volt a legszegényebb polgár s ugyan e törvény előtt tisztelettel hajlott meg a legkevélyebb aristokrata. Díszben, királyokhoz méltó fényben emelkedett ki a fejedelmi udvartartás s alakult és fejlődött oly társadalmi élet, melynek sajátságos önállósága, tiszta magyarsága páratlanul áll a magyar állam történetében s melynek rokonszenves humánus volta még ma két-három század eltelte után is vissza tükröződik s a valódi erdélyi körök modorán, nyelvén és világnézletén ma is fölismerhető.
De aztán az 1657-ik évi lengyel hadjárat után a Barcsay Ákos, Rhédei Ferencz, Kemény János, Apafy Mihály első idejében, mintha az államélet minden vad elemei felszabadultak volna, ázsiai viszonyok közé sülyedt az ország.
A rend felbomlott, a béke messze tűnt, gyilkos csaták, török-tatár rabság fogyaszták a népet; égetés, pusztítás, rettenetes adók, zsarolások emésztették fel a vagyont, inség lépett a jólét nyomába. A tekintély alásülyedt, féktelen szabadság váltotta fel a törvénytiszteletet, mely a látszólagos nyugalom beállta után sem tért soha többé igazában vissza. Apafy Mihály harmincz éves uralkodása az előbbi korszak dicső hadjáratainak s törvénytiszteletének csak szomorú árnyéka, csak hivságos parodiája vala. A kormányzás csak külsőképen, csak formailag állott fenn, lényegileg csak vonaglott. Ha olykor veszedelmesebbé válható kicsapongásokat büntetni akartak, sem a fejedelemnek, sem az országnak nem volt hozzá elég tekintélye, sőt bátorsága sem s a megrettent államférfiak ligákhoz folyamodtak, melyek aztán tág tért nyitottak az aljas cselszövényeknek, az önző gonoszságoknak s e ligák korszakában nem volt többé biztos sem a becsületesség, sem a hazafiság; nem védelmezte a hazafiakat sem a törvény, sem az igazság s a vagyonosság, az előkelőség és vitézség okul szolgáltak a pusztulásra. De utoljára még ez a drákói eszköz is erőtlenné vált, az ország felbomlásnak indult, az önállóság utolsó csillagocskája is elhomályosúlt, míg végre 1687-ben Lotharingi Károly temérdek sergei, mint a gonosz élet büntető furiái megrohanván Erdély védtelen várait és városait, elseperték a mult idők fényes emlékeit s Erdély függetlenségének utolsó maradványait.
Ama boldogabb korszak szülöttje, neveltje s e gonosz idők egyik kiváló, sajátságos áldozata BÉLDI PÁL, kinek élettörténetét megismerni nem lesz érdektelen, már csak azért sem, mert ennek részletes tanulmányozása sok adatot nyújt, s biztos világot vet nagy hirnevű ellenfelének, Teleki Mihálynak államférfiui fényes tehetségeire.*
Azok közül, kik eddig róla írtak, első helyen kell említenem kortársait, BETHLEN Miklóst és CSEREI Mihályt, kik legtöbb adatot hagytak róla a mi számunkra, de bár az egész embert akarták ismertetni, nem megbizhatók, mindkettő egyoldalú és czélzatosan tudósít. CSEREI munkája nem is történetírás, hanem a haldokló fejedelemség szomorú epopeája, melynek kietlen tájképei és siralmas életrajzai közé költői szükségletképen szép és rokonszenves színekkel – de a valóságnak meg nem felelőleg – festette be Béldi Pál arczképét, kinek hazafiságában, hősiességében és szabadságszeretetében mintegy vigasztalását kereste és találta az elkeseredett búsmagyar. Azonban hogy CSEREI nem érez oly mélyen, mint a mily gyakran hullatja könyeit, bizonysága az, hogy az ő szemében a császári seregek vezérei, katonái csak oly kevéssé rokonszenvesek, mint Tököli vagy Rákóczy kuruczai; ő csak azt szereti, a mi erdélyi és csak azt, a ki Erdélyben született; az erdélyi szász és oláh inkább kell neki, mint a magyarországi magyar, a királyhágóntúli Rákóczy vagy Radvánszky okkal, oknélkül neki nem tetszik. Hogy még is néha ezen, néha az ellenkező másikon s ismét néha a harmadik párton van, a min olykor kortársai sem tudtak eligazodni, csak azt mutatja, hogy a politikában nem volt valami erős meggyőződése s hogy ő tulajdonképen nem is volt politikus, hanem csak olyan költői hajlamú búslakodó hazafi, kinek családja sok vagyont vesztett a válságos időkben, ki minden bajnak okául azt tartotta, hogy már nincs erdélyi fejedelem, ki sokat látott, sokat hányódott, de még mindig kereste az életmódot, ki ma Tököli-huszár volt s kevés idő mulva az osztrák sereg élelmi biztosa. Tolla gyakorlott; emlékező, képzelő tehetsége kifejlett, élénk, vannak szép érzései, bírja jól a nyelvet s állandó nagy hatása még is csak abban rejlik, hogy akkor is, azóta is és ma is sok ember van olyan, mint ő, a ki busúl, sóhajt és költői fohászkodások közt könnyezik, de annyi esze sincs, hogy a saját maga sorsáról – annyival kevésbbé, hogy hazája sorsáról komoly itéletet alkothasson. – Bethlen Miklós komolyabb munkát akar írni, ő már nem csak siralmas krónikás, hanem államférfi is, ki az általános enyészet romjain az új idők csiráját is keresi s a jobb jövendő reményeit is érzi. Cserei panaszai szerint vége a világnak, nincsen mentség. Bethlen okoskodásai szerint a dolgok menete nem szakadt meg, mégis csak élünk, mozgunk, keresni kell a megélhetés módjait, a nemzetnek élni kell tovább is, az államélet lehető legjobb formái után kell törekednünk. Ő Béldi Pált gyakorlati szempontból veszi bírálat alá s hiszi, hogy ha nem is mindent, de sok jót tehetett volna, ha gyorsan, ha okosabban jár el, ha megfogadja az ő tanácsait, mert sok tekintetben együtt tartott vele. De végre is elsuhan fölötte s mélyebben nem bocsátkozik sem az ember, sem politikája jellemzésébe, sőt egy-két oda nem illő, frivol megjegyzéssel sérti egykori elvtársa emlékét. (Szász atyánkfiai, kik ez időben éltek, minél kevesebbet jegyeztek föl Béldi Pál történeteiről, pedig Brassó és Szeben jó egyetértésben volt véle.) Az újabb időben SZILÁGYI Sándor a «Magyar nemzet vértanui» czímű munkájában egy a m. tud. akademiában felolvasott értekezését adta ki, melyet ő maga is csak adversariának nevez és igen méltán, mert a különben gondosan írt értekezés csak azt a feladatot tűzi ki, hogy Cserei hősét regényes híréből-nevéből kiforgassa, mely szándéka nagy részben sikerült is, sőt czáfoló buzgalmában kitüzött czélján talán túl is lődözget; Béldi Pál egyéniségét azonban főként adatok hiánya miatt ő sem tudta teljesen átérthető egészszé alakítani; s ennélfogva SZILÁGYI műve más tekintetből válik nagyon érdekessé, ő ugyan is szokott realis modorában, mint Erdély történetei nek legjobb ismerője s az újabb kritikai modor egyik harczosa, a reánk maradt írott és nyomtatott ismeretes adatokat mind összeszedte és munkájából – mely 1867-ben jelent meg – világosan kitünik, hagy Béldi Pál életéről tulajdonképen mily kevés adat maradt fenn az ismert történeti és krónikai munkákban, vagy az eddig napfényre került okiratokban. Nem tehetem, hogy e helyen meg ne emlékezzem egy jó nevű költőnk művéről is, ki Béldi Pál emlékével szeretettel foglalkozott. Néhai Szigligeti Ede egyik ha nem is a legjobb, de minden esetre leghatásosabb tragediájának hőse Béldi Pál. Ő is tett történelmi tanulmányokat, de a mi nagyon természetes, Cserei regényes felfogását vette alapul; a hol némely jelenet, különösen Béldi Pálné, Vitéz Zsuzsánna föllépése férje és Teleki Mihály közé, a drámaíró számára, mintegy előre meg van írva. Az egyes újságokban és folyóiratokban napfényre került közlemények sem adnak bővebb tudósításokat sem életrajzához, sem az úgynevezett forradalmi törekvéseihez. Így például régebbi és újabb életírói sem emlékeztek meg életének igen nevezetes mozzanatáról, t. i. tatárrabságáról; pedig valószinű, hogy e fogságában, kiváltásában s késő hazatérésében gyökereznek életének minden azután bekövetkező eseményei; a régi krónikások közül csak Kemény János említi nevét azok közt, kik 1657-ben a capitulatióba beleegyeztek s az újabb időben, 1862-ben jelent meg egy 1659-ben márczius 28-án kelt s Dániel Ferenczhez intézett levele, melyet Hopánban, a krími tatárrabságban írt. (Lásd «Történelmi Kalászok.» Szerkesztette THALY Kálmán, kiadja Dániel Gábor. Pest, 1862.) Azonban nemcsak hogy az ily elszórt egyes adatok maradtak figyelmen kívül, de sőt születési évét sem találtam sehol följegyezve.
Édes atyja volt Béldi Kelemen, édes anyja Losonczi Bánfy Zsuzsánna. Béldi Kelemen maga is előkelő szerepet vitt Erdély közéletében s jónevű, tekintélyes ember volt. Előbb Székely Mózesnek, azután Bethlen Gábornak kedves embere vala. Ferencz testvérével együtt nagy pártolója lévén Székely Mózesnek, ennek buktával 1603-ban kibujdosnak.* Később visszatérvén Kelemen, 1607-ben a jezsuiták bennmaradását pártolja és a kiüzetésök ellen készült tiltakozást aláirja. Hogy ez időben már befolyásos ember volt, bizonyítja Rákóczy Zsigmond fejedelemnek (1607) egy Dersi Petki Jánoshoz intézett levele, melyben Béldi Kelemen peres ügyeit figyelmébe ajánlja. Báthory Gábor erdélyi fejedelem pedig Gyulafehérvárt 1608 augusztus 27-én kelt levelében országgyűlésre hívja azon év szeptember 21-ére Kolozsvárra.* Ez országgyűlésen tevékeny részt vesz s itt is a fejedelem mellett tart. Nem sokkal azután Háromszék főkapitányává neveztetik ki. Úgy látszik, hogy azután Bethlen Gábornak is oly buzgó híve lett, mint az előtt volt Báthory Gábornak. 1613-ban Arkosi Benkő János a maga és neje Kövér Barbara és Szotyori Szonda Gábor nevében ellene mond, hogy Béldi Kelemen Árapatakon és Erősdön (Fehér vármegyében) levő Gyöngyösi-rész nevű jószágba beiktattassék. Mind a mellett, hacsak részbirtokok szerzése által is, de a fejedelem kegyelméből folytonosan gyarapodik. Bethlen Gábor ugyanis a Domáldon, Nagy- és Kiskenden, Balavásárán és Szénaverősön az úgynevezett Baládfi részt magasztaló szavakkal ajándékozza neki, s megerősíti egy örök eladási szerződését, mely szerint Fejér György uzoni birtokát neki eladja, habár később e Fehér György gyilkosság bűnébe esett is. 1614-ben megegyezik özvegy Geréb Ferenczné Mihálcz Anna aszszonynyal az árapataki és erősdi részjószágok felett. Ugyan ez évből egy kis erőszakossági emlék is maradt fenn róla, mely már kezdi jelenteni a nagy urak közé tartozást. Ugyan is Felejtár Miklós nevű szabadost megfogatta, mivel a jobbágyságra reá nem akart állani, de 100 frt kezességen elbocsátotta.
Lásd NAGY Iván: Családkönyve, I. k. 279. l.
Küllapján Béldi Kelemen írásával: «Csak emlékezetre tartom, fejedelem sajátkezű aláirása». Eredetije Méhesen gróf Béldi Ákos úr levéltárában.
1625-ben már tanácsúr, a székelyeknek főgenerálisa s mint ilyen Radul vajda ellen táborba száll Brassó mellé. 1627 elején meghal s eltemettetik Gyulafehérvárt; a mikor egyszersmind végrendelete is kihirdettetik, melynek azonban ellene mond Bethlen Krisztina; mind azon által a végrendelet minden akadály nélkül teljesült s pl. a vagyonösszeírás Rücsön, Bodolán, Uzonban, Árapatakán 1627 april 26-tól kezdve jul. 22-ikéig végrehajtatott.
Neje az említett Bánffy Zsuzsánna, losonczi Bánffy Boldizsárnak és Patócsi Erzsébetnek második leánya, ki előbb a XVII. század első éveiben Bethlen Gergelynek volt felesége, de ez a férje 1613-ban elhalálozván, másodszor hozzá ment férjhez,* kitől hat leánya és két fia született JÁNOS és PÁL a jelen munka hőse. Születése idejéhez csak közvetett adatokból lehet hozzá vetni. Annyit tudunk, hogy Pál a legkisebb gyermek volt, mert úgy fiútestvére, mint leánytestvérei öcscsüknek czimezik hozzá intézett leveleikben. Azt is tudjuk, hogy édes atyja 1627-ben meghalt. Ha most még hozzá veszszük azt az adatot, hogy I. Rákóczy György udvarában, a schola aulicában, II. Rákóczy Györgygyel, – ki 1621-ben született – együtt nevekedett és tanult, születését az 1621 és 1626. évek közt lefolyt időre kell tennünk. Még van egy adatunk, hogy t. i. 1636-ban Béldi Pál az ítélőmester előtt retractatiót tesz s minthogy ezt későbbi gyakorlat szerint a magyar nemes ifju a törvényes kor elérésével – a 14 év betöltésével – tehette, ez adat is az 1622-ik születési évre vall. A fejedelmi udvarba és fejedelmi iskolába I. Rákóczy György kedves udvarmestere, Kékedy Zsigmond, az ifju Béldieknek közel rokonuk és legnagyobb pártfogójuk, hatalmas főúr szerezte be a csinos, eszes ifjat.
Gróf LÁZÁR Miklós jegyzeteiből.
Kékedy Zsigmond Kékedy Györgynek és csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Katalinnak fia, «kit gyermekségétől fogva, szegény állapotból nevelt vala a fejedelem Bethlen Gábor».* Ő, ki 1619-ben Bethlen fejedelemnek bejárója, nagyatyjának a nótázott Andrássy Péternek erdélyi javaiból igyekezett magának kiváltás által birtokot szerezni. A fejedelemnek 1619. julius 13-án kelt eredeti levelében* ez áll: «minthogy Mátyus János és neje Kelemen Veronika Kékedy Zsigmondnak bejárónknak Csíkban levő őstől maradt jószágát az mi törekedésünkre remittálták» .
Lásd: KEMÉNY János Önéletírása.
A gróf Lázár cs. levéltárában.
Az 1619-ben bejárónak czímzett Kékedy a fejedelemnek egy 1621 febr. 5-én Nagy-Szombatban kelt levelében meg csak étekfogónak (dapifer) van irva, mely alkalommal egy pozsonyi lázadó házát és szőllejét neki adományozza* de aztán csakhamar mint főasztalnokot látjuk és egy 1625 aug. 18-án kelt iratban pedig már főlovászmester.*
Lásd: Tört. Tár 1885. évfolyam, IV. füzet.
Egy másik oklevélben így van róla emlékezet: «primo quidem officio cubica larii, sive aparitorio, deinde Dapiferorum Magistri, postremo Agazonum et Stabuli praefecti».
Kékedy I. Rákóczy György kegyeit is hamar meg tudta nyerni. Mint udvarmester lépett e fejedelem szolgálatába s csakhamar a leghívebb emberei közé tartozott, ki a Brandenburgi Katalinnal folytatott ügyekben,* valamint a Zólyomi Dávid elfogatása és pereltetése alkalmával is mindig híven áll mellette. 1632-től kezdve Belső-Szolnok vármegye főispánja s egyszersmind «nagyságos» czímet nyer. Az előttünk fekvő okirat szerint* Rákóczy 1632-ben nov. 8-án kelt adománylevelével Bethlen várát 13,800 frtban Kékedy Zsigmondnak adományozza. Mely adománylevél magyarúl iratván bő kivonatban így hangzik:
Lásd: Gróf Csáky István életrajza. Budapest, 1883. 54. l.
A gyulafehérvári káptalan kiadványa, mely Barcsai Ákosnak 1659-ik évi magyar nyelven szerkesztett requisitorium mandatumára adatott ki. Eredetije a gr. Béldi Ákos úr cs. ltárában Méhesen.
«Mi Rákóczy György etc. Tudtára adjuk mindeneknek ez jelenvaló levelünknek rendében, hogy mi, méltó és tisztességes tekintetünk lévén jeles és hűséges s kiváltképen való állhatatos, kedves szolgálatjáról az mi hívünknek az tks és ngs Kékedi Zsigmondnak, az mi főhopmesterünknek és tanácsunknak etc., melyeket ő minden alkalmatossággal és minden reábízatott dolgokban szorgalmatossággal cselekedett az mi előttünk való boldogemlékezetű erdélyi fejedelmekhez és mihozzánk is, az mi fejedelemségünknek kezdetitől fogván, nagy lelki állhatatossággal és nagy dicséretes hűséggel viselte mi hozzánk is ő magát és hogy jövendőben is azon hűséggel viselendő lészen. Annakokáért egészlen és épen Bethlen várát és mind épen és egészlen ahoz való jószágokat, portiókat, melyeket az előtt azon Bethlen várához birtak és környüle vannak, ismét egészlen és épen Belegalyát, Szészarmát, Kis-Kajont, Nagy-Kajont, Dögmezőt, Körtvélyest, hasonlóképen egészen és épen az portiókat Málomban, Fugyiban az kik vannak mind Belső-Szolnok vármegyében, az melyek annak előtte voltak ugyan az néhai ngs Haller Zsigmondé de Hallerkő, de az halála által és magvaszakadása által az mi országunknak régi bevött törvénye szerint mi reánk és az mi kegyelmes rendelésünkre törvény szerint maradott és szakadott egyszersmind minden ő jövedelmeivel, hasznaival együtt, tudni illik szántó földeivel művelt és műveletlenekkel stb. stb. akármi néven nevezendőkkel igaz régi törvény szerint azhoz tartozókkal együtt az ő igaz mértékjök és régi határok szerint az megnevezett Kékedi Zsigmondnak és örökösinek, maradékinak és még legatariusinak is, mind az két ágra minyájoknak tizenhárom ezer és nyolczszáz magyar forintban és forintért, igaz elkelhető és vele élhető pénzért és pénznek summájában, adni, ajándékozni, kötni és inscribálni elvégeztük vagy elszántuk. Ugy mind azon által, hogy Kékedi Zsigmondtól életében és ő utána örököseitől, maradékaitól az férfiui ágról sem mi, sem az utánnunk való fejedelmek és egyebek, az kiknek közük volna hozzá, viszsza ne válthassuk, váltathassuk, foglalhassuk, foglaltathassuk. Bizonyoson elhivén azt mi, hogy az megnevezett Kékedi Zsigmond sem örököse, sem maradékja s még legatariussai is az mi fejedelmi kegyelmességünkről feledékeny és háládatlan nem leszen stb. stb. Kelt az mi városunkban Váradon 8-ik napján Szent-András havának 1632. esztendőben.»*
Igen valószínű, hogy ez adománylevél eredetileg latin nyelven íratott; de a minden iratot magyarizáló Barcsai Ákos idejében, a ki a mandatumokat is magyarul adta ki, fordíttatott magyarra, t. i. 1659-ben.
Később Rákóczy a kiszökött és törökké lett dersi Petki Ferencz nagysajói jószágát is Kékedynek adományozta.* Első neje losonczi Bánfy Margit volt, kivel még 1630-ban együtt élt; második neje pedig Barkóczy Anna, Barkóczy László leánya.*
Kékedy lakása Vajdaszentiványon volt s itt is halt meg 1638-ban. Haller Gábor naplójában 1638 jun. 29-én írja: «este hét óra tájban holt meg a szegény Kékedy Zsigmond». Melith Péternek Esterházy nádorhoz julius 27-én Szatmárról kelt levelében ez áll: «mostan Fehérvárt volna az fejedelem, Kékedy uramat ott temetteti el, a kit sokan szánnak, igen elaprósodván ők is ez veszedelmes elaggott világ vége felé». (Lásd: Erd. Országgy. Emlékek, X. k. 203. l.)
A Béldi Pállal való rokonságát pedig e két kis – gróf Lázár Miklós jeles genealogunk által készített táblázat mutatja:
De a jó rokon nemcsak hogy Béldi Pál kitűnő neveltetéséről gondoskodott s befolyását az udvarnál megalapította, hanem a két Béldi fiúnak t. i. JÁNOS-nak és PÁL-nak vagyonosodási állapotjukat is szivén hordozta s Bethlenvárban 1638. jun. 19-én kelt végrendeletében a két Béldi fiút illetőleg ezeket mondja Kékedy Zsigmond:*
Lásd: Kékedy Zsigmond Belső-Szolnok vármegye főispánja, fejedelem ő nga tanácsa és főudvarmesterének végrendeletét, egykorú hivatalos másolatban gróf Béldi Ákos úr méhesi levéltárában.
«Nékem az én kegyelmes uram – I. Rákóczy György – Bethlen várát hozzá tartozó józságaival együtt jámbor szolgálatomért conferálta, én is azon igazságommal hagyom Bethlen várát, minden hozzá tartozó jószágival, örökségivel, valamint én birtam, életéig az én szerelmes társamnak Barkóczi Annának u. m. ezeket az porcziókat, bethlenit, Bélyegalyát, Fügeit (Fugyit), Szészarmát, Körtvélyest, Kis-Kajont, Nagy-Kajont, Dögmezőt, Kőfarkát, málomi porcziómmal, hoc tamen declarato, ha az úr Isten ez világból kiszólítaná az én szerelmes atyámfiát, temetése után az felyebb megírt váram s jószágaim maradjanak Béldi Jánosra és Béldi Pálra. Exceptis ez porcziók közül, valamely porcziókat jámbor szolgáimnak hagynék vagy jóakaróimnak, ki feleségemnek holtom után gondviselője lenne».
2. BETHLEN ÉS A BETHLENI BETHLENEK CZÍMERE.
«Az mogyorói kastélyomat minden hozzá tartozó jószágimmal hagyom az én szerelmes atyámfiának, míg az én nevemet viseli, u. m. mogyoróit, holt marosit, nagy oroszfalvit dédai, tapolczai, ligeti, monori, Kledeni (vagy Gledeni), kis sajói, vajolai, szász- és magyarrégeni porczióimmal együtt ha pedig az én szerelmes atyámfia Barkoczi Anna nevemet megváltoztatná, az kastély maradjon Béldi Jánosra és* Pálra et ad eorum successores».
Egy másik példányon az és helyett e két szó áll: eo deficiente.
«Vajdaszentiváni udvarházamat, hasonlóképen hozzá tartozó jószágival együtt, hagyom ugyan szerelmes atyámfiának Barkoczi Annának, valamig az én nevemet viseli, ha penig nevemet megváltoztatja, hagyom egyenesen Béldi Pálnak u. m. Szent-Iván és Péterlaka nevezetű falumat. Hasonlóképen mezőbodoni és tóháti portiómat az feljebb megírt mód szerint hagyom az én szerelmes atyámfiának cum omnibus pertinentiis, ha penig nevemet megváltoztatja, hagyom Béldi Jánosnak és Pálnak».
«Nagysajói kastélyomat u. m. Nagy-Sajót, Ölymöst (vajjon nem Ölyvest?), Radlát, Várhelyet, Budakot, Ardaut, Frist, Alső- és Felső-Sebest, hagyom életéig az én szerelmes társamnak, holta után maradjon az bátyámra Kékedi Balázs uramra, és utánna való maradékira, ha penig ő keme deficiálna, szálljon az két öcsémre Béldi Jánosra és Pálra.
Kodori udvarházamat, Kodort, Gyékényest, Görpényt, Pestest, Kányát hagyom Kékedi Jánosnak, ilyen conditio alatt, hogy Magyarországból bejőne, mindenekben az én szerelmes társamnak szolgáljon, ha penig deficiálna, maradjanak azok is az két öcsémre Béldi Jánosra és Pálra».
«Szentkirályt jószágostól hagyom Béldi Jánosnak és Pálnak.» stb. stb.… Tovább így szól a végrendelet:
«Res mobiliseim felől így testálok: az jobbik lovamat hagyom az én kegyelmes uramnak, az azután való két jobbik lovaim maradjanak az két ifjura».
«Az fehérvári házamat szőlőimet, szekerini porcziómmal hagyom éltéig feleségemnek, holta után az két öcsémnek Béldi Jánosnak és Pálnak.* Minden arany mívemet hagyom az én szerelmes atyámfiának, excepto az kis bécsi függőt hagyom Béldi Judith hugomnak, egy arany lánczot, száz arany forintot. Keresztesi Ferencznének (Béldi Kata) és Kálnoki Istvánnénak (Béldi Anna) hagyok ötven-ötven aranyat egy-egy lánczra».
A nagy terjedelmű végrendeletből csak azon részeket közöljük, melyek általában a Béldiekre s különösen Béldi Pálra vonatkoznak.
Az idősebb Béldi fiú János azután nem sokára megházasodott s feleségül vette Csomaközi Zsófiát. BÉLDI PÁL pedig udvari iskolázását udvari szolgálattal váltotta fel s mint az öreg fejedelem bejárója és étekfogója folytonosan az udvar körül tartózkodott.
1645-ben márczius 24-én a két testvér minden hivatalos beavatkozás, vagy megelőző törvényes eljárás nélkül, csupán négy fölkért nemes ember baráti közbenjárására szépen megosztozott az ősi birtokokban, ú. m. a bodolai, uzoni és árapataki jószágokban* s valószínűnek látszik, hogy ekkor Béldi Pál 24 éves volt.
Ez osztálylevélből hátrább a társaséleti viszonyok leirásánál egypár részletet közölni fogunk.
Béldi János ekkor már családos ember volt, mert egy kis leánya is született vala. Különben úgy látszik, valami csendes, békés tudományos ember lehetett s a mellett nem is volt egészséges, mert 1648-ban Béldi Pál már Béldi Jánosnak hátra hagyott özvegyével Csomaközi Zsófiával osztozik. Ez az osztály is szép simán folyt le s egyebek közt ily tétel is fordul elő benne: az könyvek redeáljanak BÉLDI PÁL-nak; tehát az első osztálynál Béldi János vette volt magának az őstől maradt könyveket. Itt azonban az osztozásnál jelen voltak: Váradi Veres Ambrus itélő mester, bikali Vitéz György, kisbuni Bethlen János, girothi Torma Péter, gyalakuti Lázár György, váradi Virginás István fiscalium regalium director.
Béldi Pálnak ez a sógorasszonya másodszor férjhez ment Gyulai Ferenczhez, valószínűleg ahoz, ki később 1660-ban Nagy-Várad védelmezésében lett nevezetessé, mert ennek egy Váradon 1651 aug. 20-án kelt levele van a családi levéltárban, mely Béldi Pálhoz van intézve s melyből megtudjuk, hogy néhai Béldi János kis leánya elhalt s Béldi Pál örökli kis vagyonkáját.
3. GYULAI FERENCZ ALÁIRÁSA.
Ezek szerint tehát Béldi Pál egyedüli örököse lett jól szerző édes atyjának, néhai Béldi Kelemennek és a Kékedy Zsigmond-féle végrendeletnek, melynek hasznát az által tudta siettetni, hogy Kékedynével Barkóczi Annával minél hamarább szerződésre lépett, minek következtében az özvegy a Béldiekre jelzett jószágokat neki azonnal átadta.
Minthogy pedig bikali Vitéz Györgynek nevét az 1648-ik évi osztozáskor először látom Béldi Pál körében feltehető, hogy leánya a szép Vitéz Zsuzsánna ekkor már vagy jegyese vagy tán neje is lehetett s így biztosabb adat hiányában el kell fogadnunk, hogy Béldi Pál 26–27 éves korában házasodott s ez idő óta volt férje a később elég híressé vált bűvös-bájos Vitéz Zsuzsánnának.
Ez időben halt el (1648) az öreg fejedelem s temetésén Béldi Pál mint fegyverbe öltözött lovag vett részt.
