I. IFJUSÁGA.
I.
IFJUSÁGA.
IFJUSÁGA.
4. BERZEVICZY MÁRTON 1565-IKI PÁRISI ORATIOJÁNAK FEJLÉCZE.*
Berzeviczy Márton 1565-iki párisi oratiójának fejlécze (11. l. ) a bécsi udvari könyvtár példányáról.
A Berzeviczyek ősi hazája Tirolban. – Bevándorlásuk. – Árpádkori őseik. – Birtokviszonyaik Szepes és Sáros vármegyékben. – A család kiválóbb tagjai. – Közszereplésük. – Hanyatlása Mátyás király korában. – Újra emelkedése a XVI. század derekán. – Berzeviczy Márton születése és gyermekévei. – Atyja, Kristóf élete és halála. – Gyermekei. – Márton hivataloskodása Nádasdy Tamás nádor udvarában, a honnan Bécsbe kerül a magyar királyi kanczelláriába. – I. Ferdinánd cseh királyi fogadtatása Prágában, melyen Berzeviczy is résztvett. – Útja a német római szentbirodalomban I. Ferdinánd kíséretében. – Visszatérése 1563 elején Innsbruckba s onnan az év nyarán Bécsbe. – Új czímeres levele 1559-ből mire családjának másik ágából való atyjafiai is új nemeslevelet szereznek 1560-ban. – Márton új adománylevele örökölt jószágairól. – Egyezsége rokonával. Horváth János volt szepesi préposttal s a Frigyes-nemzetségbeliekkel. – Nádasdy Tamás nádor halála. – Miksa főherczeg cseh királylyá koronáztatásának ünnepsége Prágában. – Római királylyá választatása Majnai Frankfurtban, a min Berzeviczy szintén résztvett. – Visszatérése Bécsbe s onnan Pozsonyba, hol Miksát 1563 szeptember 8-án a rendek királylyá koronázták. – Ennek nehézségei. – A koronázási ünnepségek. – Az élelmiszerek árjegyzéke. – Berzeviczy familiárissá való kineveztetése.
Idegenből, német földről vándoroltak be a Berzeviczyék ősei is.* Ezek legrégibbje Rudger, a ki Gertrud meráni grófnővel jött hazánkba a XII. század végén, miután feleségül vette úgy látszik egyik udvarhölgyét.* Ez aztán itthon testvérével, Adolf szepesi préposttal, érdemei jutalmául II. András királytól – a királyné ajánlására – 1209-ben jószágot kapott* s azt olyan vidéken kérte, a milyen bérczes kis hazájuk volt. A Szepességben, a Poprád- s a Bélavize vadregényes tájékán foglalnak szállást. Kakaslomniczon és vidékén telepednek meg, az égbenyúló Lomniczi csúcs aljában, a Kolbach vízesései által nevezetessé vált szép két völgyben; talán, hogy ez a föld is mindig az elhagyott Tirolra emlékeztesse őket; a Wipp-völgyben (Innsbrucktól délre) elterülő Matrei-ra, a honnan eleik származtak.*
A családról szóló legrégibb történeti értekezés «A Berzeviczyek nemzetségének előideje» czímen a Tudományos Gyüjtemény 1819-iki VIII. k. 57–65. l. jelent meg és utána nemsokára majdnem szószerinti német fordításban Hormayr-Mednyánszky «Taschenbuch für die vaterländische Geschichte» I. k. (Bécs, 1820.) 131–141. l.
Rudgert Béla király 1246-iki okleveléből ismerjük; de a Mednyánszky által idézett II. András-féle donatio csak Adolf prépostot és növérét említi.
A király adománylevelének legrégibb kiadása Wagner Károly: Analecta Scepusii I. k. (Bécs, 1774.) 104. l.
Mednyánszky legrégibb ősüket Rutgerus de Matraynak nevezi, Matrei azonban még 1219-ben is a meráni grófok miniszteriális birtoka; Oefele Edmund: Geschichte der Grafen von Andechs (Innsbruck, 1877.) 65. l.
Rudger* fiait: Rikolfot és Hermannt, IV. Béla király 1246 őszén erősítette meg birtoklásukban* s ezentúl a Berzeviczyeket állandóan emlegetik az oklevelek. IV. László idejében, 1278-ban kapják Farkasfalvát és Pikfalvát, a mikhez a XIV. század elején Fridmant, a XV-ikben pedig Leszkován, Wagendrüssel, Erdőfalva és Jemnik községeket szerzik meg egymásután. Gazdálkodó, munkás emberek, kik pénzüket forgatják, jószágaikat zálogba vetik, hogy mikor mások rendbehozták, újra visszaváltsák. Igy Lomnicza, Stepánfalva, Hundertmark, Birbron, Alsó- és Felső Erdőfalva, a Lapsz, Derencsény és Krompach határaiban fekvő birtokrészekkel együtt 1437 óta a zsegrai Pócsoknál hever zálogon; más birtokrészük meg ugyancsak e helységekben, valamint Szent Erzsébet, Hundsdorf és Durstin határán a Görgey, Detrefi, a berzeviczei Schwarz és Szinnyei családok kezén van,* melyekkel össze is házasodtak, ha valami részüket nem birták visszaváltani, hogy idegen tulajdonba ne jussanak. Váruk is van kettő: Dunajecz, melynek kapitánya 1451-ben Berzeviczi-Schwarz János, de halála után másfél évtized mulva atyjafiára, a serkei Lórántfiakra s általuk a Szapolyaiakrá száll; meg Szepesvára, melyet Berzeviczy Péter szerzett zálogjogon Zsigmond királytól, csakhogy Dunajeczczel majdnem egyidőben ez is a Szapolyaiak kezére jut.*
Rudger nevűekkel már 1170 óta találkozunk az andechsi grófok okleveleiben (Acta Tirolensia 1. k. 501. sz. és Oefele id. m. 343/a regesztájában,) de Matrei-belit – a milyennek Mednyánszky nevezi – nem sikerült találni; dr. Szekfü Gyula szives közlése.
Wagner id, m. I. k. 105. l.
Csánki Dezső «Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában» cz. műve r. k. (Budapest, 1890.) 269–270. l. adatai alapján.
Ugyanott a 248–249.l. adatai nyomán.
A Berzeviczyek azonban egyidejüleg a Szepessel határos Sárosvármegyében is megvetik lábukat. Itt először Berzeviczét szerezte meg Rikolf 1274-ben, 1288-ban pedig királyi adományúl kapta a felsőtarczai jószágokat.* Utána 1313-ban Komlós várát szerzi meg, de azt hat esztendő mulva fia, Kakas mester eladta,* hogy árán szántóföldet vehessen. Igy a Berzeviczy családnak száz év alatt már birtokrészük van Láz, Csábolcz, Jerenye, Lipolcz, Langnó, Deléte, Polon, Bajorvágása, Hamburg, Darócz, Berzevicze, Feketekút, Stelbach, Balázsvágása, Estvánvágása és Szlenhau helységekben, a XV. század közepén pedig Juló, Licsért és Abos határaiban. Mátyás király alatt 1463-ban Ábrág, Ujfalu, Szent Imre, Lubolcz, Szuhadolina, Kis-Kassa, Pekelnik és Lemes községekben is földesurak s pár év mulva birtokrészeket szereznek Somos-várában, Szepesfalva, Magyar- és Ujfalu határában is. Ezekben itt-ott a Pócsokkal és Somosiakkal birtokolnak, zálogjog és atyafiság révén.* Váruk is volt Berzeviczén melynek castrumát már egy 1355-iki oklevél említi, de ez később a huszita-csehek kezébe jutott s csak Mátyás király vezérei foglalták vissza.* Főlakhelyük azért mégis ez a község maradt, melyben a Berzeviczyeknek 1427-ben már 58 adózó jobbágyportájuk van, a mi nagy népességre mutat, ha látjuk, hogy ugyanakkor Bajorvágásán csak 10, Lipolczon meg 27 jobbágyházuk volt.*
A kassai százéves egyházmegye történeti névtára és emlékkönyve I. k. (Kassa, 1904.) 427. l.
Dr. Iványi Béla: Bártfa szabad királyi város levéltára I. k. (Budapest, 1910.) 6. sz. regesztája.
Csánki idézett műve 317 l. nyomán.
Ugyanott, a 280. lapon.
U. o. a 290. és 302. lapon.
Nagy életrevalóságra vall, hogy a Berzeviczyek harmadfél század alatt ekkora – két vármegyére terjedő – birtokcsoportot tudtak maguknak szerezni és megtartani. Ám nagy részét vitézi és közéleti szereplésükért kapták, mely nemzetségüket korán főuri rendbe emelte. Már Rudger testvére, Adolf szepesi prépost kitünt a pápánál, császárnál és más fejedelmeknél teljesített követségei révén.* Unokaöcscse, Palán IV. László vitéz harczosa, ki a király ellen fellázadt Güssingeni István és társai seregét veri le. Palán bátyja, Rikolf már szepesi főispán, ennek legkisebb fia, Henrik pedig a XIV. század elején tárnokmester és Szlavónia bánja. Ő, meg legidősebb testvére, Kakas mester, a Görgeyeken elkövetett erőszakoskodásuk miatti bűnbánatuk érzetében betelepítik egyik jószágukra, a vadregényes Dunajecz partján, majdnem a lengyel határon fekvő Lechnicz falu közelébe a karthauziakat.* Zárdájukat a Lipnik-patak alkotta szigeten a nép Vörös-kolostornak nevezte el és egész várszerű építmény.*
Ezekért jutalmazta meg András király; Wagner id. m. 104. l.
Dedek Crescens Lajos: A karthausiak Magyarországban (Budapest, 1889.) 97–101. l.
Történetét megírta Tóth Gy. Elek a Szepesmegyei Történelmi Társulat 1886- iki II. Évkönyvében.
5. BERZEVICZY HENRIK GYÜRŰPECSÉTJE.*
Berzeviczy Henrik gyürűpecsétje (13. l.) fia, Berzeviczy Péter Budán, 1425 szeptember 7-én kelt okleveléről; a Magyar heraldikai és genealogiai társaság szívességéből kapott kliséről.
Közbülső testvérük, Lomniczi János, 1323-ban tarczafői főesperes.* Három fia közül a legkisebbik, Mihály mester azonban Berzeviczét kapván, Berzeviczynek nevezte magát, mely nevet aztán a Kakaslomniczon maradt két idősebb testvér fiai is használják és általánossá teszik a család mindkét ágában. Mihály mester építette magaköltségével Berzevicze keleti felében, a Szent Quirinusnak szentelt templommal átellenben lévő dombon a berzeviczei várat; a miért két bátyja (1355 tavaszán) lemondott berzeviczei részjószágáról, úgy hogy vagyonát tisztán fia, Miklós örökölte és hagyta utódaira.* Ezek közül kiválik Henrik-fia Péter szepesi főispán, Zsigmond király hűséges hadvezére, aki tárnokmesteri méltóságot is kap, mikor pedig királyával Törökországban harczol s ott fogságba jut, szabadulásakor, 1425 őszén a szepesmegyei Jemniket nyeri jutalmul.* Még öt esztendő mulva is nyoma van, halála után pedig a berzeviczei templomba temették s ott levő sírköve a család legrégibb czímeres emléke.* Egyik fia., György, nyitrai püspök,* a másik János meg már Dunajecz vára örökösének nevezi magát, de úgy látszik, tán gúnyból, Schwarz név ragadt reá,* annyira, hogy még kakaslomniczi síremlékén is így van megörökítve.* Mihály testvérének dédunokája a híres Berzeviczei Pohárnok István, Zsigmond királynak husziták elleni harczaiban kitünt vitéz társa, majd föajtónálló s egyúttal a királyné udvarmestere, ki Mátyás király uralkodásának elején (1462 után) a jászok és kunok kapitányaként halt meg.* Utódai közül nyilván senki sem örökölte becsvágyát és nagyratörő szellemét s így a Berzeviczyek hirtelen visszasülyedtek a köznemesi családok sorába. Tagjai egyszerű szántó-vető emberek, kik sovány földjük javításán fáradoztak, országos szerepléshez többé nem jutottak s arra tán nem is vágyódtak. Jóformán maguknak éltek romladozó berzeviczei várkastélyuk alatt – melynek tatarozására sem igen telt – és 1480 után sokáig még csak a megyei életben sem vesznek részt.*5 Mindössze lomniczi kuriájukat alakítja át várkastélylyá Berzeviczy János és Kristóf. De csendesek lettek a Berzeviczyek törzséből sarjadzott s a tarkői várban élő Tarczayak is, kik Tamással 1557-ben kihaltak. Ekkor azonban – száz évvel Pohárnok István szereplése után – a Berzeviczyek újra beszéltetnek magukról. Berzeviczy Antal János király szekeréhez köti a maga szerencséjét és halálával fia, János Zsigmond oldalán is tovább küzd I. Ferdinánd ellen. A király pártján maradt Berzeviczyek közül pedig egy Mártonból és Györgyből törökverő katona vált.
A kassai egyházmegye id. emlékkönyve I. k. 428. l.
A szepesi káptalan előtt tett nyilatkozatukat ld. Fejér: Codex diplomaticus Hungariae IX/2. k. 423. l.
Zsigmond király Tatán, 1425 szeptember 18-án kelt adománylevele ugyanott, a X/6. k. 705. l.
Myskovszky Viktor rendkívül stilizált rajzát közölte Rómer Flóris az Archaeologiai Értesítő 1887. évf. 361. l. Ám úgy feltüntetve, mintha a kisszebeni templomban volna. Ujra kiadták és ismertették czímertani szempontból Csergheő Géza és Csoma József: Alte Grabdenkmäler aus Ungarn (Budapest, 1890.) 32–36. l. – Mi eredeti fényképfölvételről mutatjuk be.
Ekként említi egy 1434-iki oklevél; a Történelmi Tár 1903. évf. 123. l.
Igy nevezi Mátyás király 1461-iki oklevele; a M. N. Muzeumi Széchenyi-könyvtár katalogusának I. k. 708. l.
A Tudományos Gyüjtemény idézett czikkének írója (a 62. lapon) naivul azt állítja, hogy a Schwarz nevet hihetőképpen azért kapta, mivel a Dunajecz mellékén temérdek fekete erdőséget (Schwarzwald) és az ott való falukban német lakosokat birt.
Életrajzát megírta Berzeviczy Edmund: A Magyar Történelmi Társulat Sáros vármegyei kirándulása (Budapest, 1881.) 35–58. l.
Legalább az Iványi-féle bártfai regesztákban többé ezentúl nem fordulnak elő.
6. A KAKASLOMNICZI TEMPLOM ÉS BERZEVICZY-KASTÉLY.*
A kakaslomniczi templom és Berzeviczy-kastély (14. l.). Czéhula Ferencz késmárki fényképésznek Berzeviczy Alberttől kapott fényképfölvételéről átdolgozta K. Sebestyén József.
Ezek juttatják felszínre ismét a Berzeviczyek nemzetségét, mely ekkor – a XVI. század derekán – főlakhelyeik szerint a szepesi (kakaslomniczi) és sárosi (berzeviczei) ágban virult. Az előbbi örökölte a «Schwarz» melléknevet is, melyet az egyidőben feltűnő és gyakori azonos keresztnevek miatt törvényes okiratokban és peres aktákban használtak, hogy félreértés ne támadjon.
7. BERZEVICZY PÉTER SÍRKÖVE.*
Berzeviczy Péter sírköve (16. l.) Szalay Gábor fényképfölvételéről nagyítva. A berzeviczei templom e legrégibb síremlékének felirata: Sepultura . magnifici | viri . domini . Petri . Hermani . de . Brezouice tavernicorum . regalium . magistri . nec | non . comitis . Scepusiensis . ac . suorum .
A Berzeviczyek ebből az ágából származott Márton is. Született 1538-ban a Tárcza patakán s a Feketehegy alján fekvő kis Berzeviczén,* mely már ekkor harmadfél század óta volt ősei kezén. Ezeknek emléke a Mátyás-kori Schwarz Jánosig felmenőleg élt a családban s minden gyermeknek tudnia kellett elei nevét negyedíziglen, a következő sorrendben: Kristóf, Miklós, Ferencz, János.*
Berzeviczy Márton síremléke feliratának 4. sorából. Ezzel tehát elesik Berzeviczy Edmund az a vélekedése, hogy valószínüleg Kakas-Lomniczon született (id. m. 6. l.) és Horányi adata, hogy (1775-ben megjelent «Memoria Hungarorum» cz, m. I. k. 285. l.) Berzeviczy Mohácson született, a mit utána írt hibásan a Lányi–Knauz-féle «Magyar egyháztörténelem» II. k. (Esztergom, 1869.) 390. l. és Szinnyei József is, a «Magyar írók élete és munkái» I. k. 986. l.
Márton sírirata első három sorából.
8. BERZEVICZE.*
Berzevicze (17. l.) Szalay Gábor fényképfölvételéről.
Atyja Kristóf, anyja meg Berthóty Katalin, Raszlaviczai Ilona leánya, míg atyai öreganyja Szinnyei Merse Potentia volt.* Régi jónevű családok, melyekből országnagyok és jeles emberek kerültek ki.* Gyermekéveit a szülői házban töltötte.* A XVII. század közepén átépített egyik berzeviczei kastély helyén állott kis nemesi kuriában nőtt fel. Ott játszadozott a nagy diófa árnyékában,* vagy szaladgált az almáskert pázsitján s a félig kiszáradt haltartó szélén.* Szomszédságában volt a középkori eredetű, de a XVI. század elején olasz kéztől restaurált gótikus templom, melybe vasárnaponként és ünnepnapon szüleivel a harangszó hívására imádkozni járt. Utolsónak kullogott a menetben, mert testvérei közt Márton volt a legfiatalabb s még nővérei is nénjei valának. Ott hallgatták Sebestyén plébános szentbeszédeit, miután énekelni s valószínűleg írni-olvasni is tőle tanult meg. Ez legalább így dívott a kisebb nemesi családoknál, melyeknek iródeák tartására nem telt.
Ezeket a sírirat egyenkint felsorolja.
Ezt külön hangsúlyozza a sírirat szövege.
A sírirat szerint: Pueritiam in patria... exegit.
Említi egy kis olasz diófa mellett az 1579-iki osztálylevél; a Történelmi Tár 1899. évf. 59. l.
Ezeket Berzeviczy egy 1592-iki levelében sorolja fel; a Történelmi Tár 1899. évf. 68. l.
Anyagiak dolgában a régi gazdag Berzeviczy-familia is lehanyatlott s a kicsinyek sorába ejutott. Hiszen mikor Kristófot 1550 elején hirtelen gyengeség szállta meg s papot hiván, megiratta végakaratát, lemondó hangon vallotta be, hogy sem arany-ezüst marhája, sem pénze nincsen. Mindössze öt ép meg két törött ezüstkanalat, három gyűrüt és két aranyat hagyhatott hajadon leányára, Zsófiára, kinek felnevelését és férjhezadását – anya hijján – fiaira bízta. Ezeknek pedig néhány ócska bútordarab, meg egy pár lábasmarha és juh maradt örökségül. Ezeket az apa legidősebb fiára, Bálintra bízta, kérve: gondozza őket György hazatéréseig, a mikor a három fiu megosztozkodhatik rajtuk. Maga Bálint – országos törvényadta jogával élve* – az ingatlanok közül elsőszülött létére a lomniczi kuriát választotta, a mit atyja kezén is hagyott. Így a daróczi udvarház Györgyre esett, azzal a kikötéssel, hogy omladozó háza helyreállításában másik két testvére is megsegítse. Lakóhelyét, a berzeviczei nemesi kuriát az apa végül legifjabb fiára, Mártonra hagyta, miként régi törvényeink is rendelik; lelkére kötvén Györgynek, hogy felnövekedéseig lakja és gondozza.*
A végrendelet ezt így fejezi ki: secundum consuetudinem regni.
Berzeviczy Kristóf 1550 január 22-én kelt végrendelete; a Történelmi Tár 1899. évf 34–35. l. Vesd össze Werbőczy István Hármaskönyve 40. czime 2. pontjával.
9. BERZEVICZY KRISTÓF GYÜRŰPECSÉTJE.*
Berzeviczy Kristóf gyürűpecsétje (18. l.) 1550 január havi végrendeletéről, a Berzeviczy-család kakaslomniczi ágának a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött levéltárából. Rajzolta K. Sebestyén József.
10. A BERZEVICZEI TEMPLOM DÉLI KAPUJA.*
A berzeviczei templom déli kapuja (19. l.) Myskovszky Viktor 1885-iki színes rajzáról kicsinyítve, a Műemlékek Országos Bizottsága rajzgyüjteményéből, a bizottság szíves engedélyével. Megjegyezzük azonban, hogy ez a rajz túlságosan stilizált s az ábrázolt kapu természetben nem látszik ilyen épnek és újnak.
Márton ekkor, mikor nevét először foglalták komoly törvényes írásba, tizenkettedik évében járt s még hét esztendeig örülhetett édes apjának, a ki betegségéből Isten segítségével felépült s továbbra is maga vezette kis gazdasága százféle aprócseprő ügyeit. A gyermekekre inkább egy öreg húga ügyelt. Ez szoktatta őket jó erkölcsre és járta be a felcseperedő nagyobbakkal az atyafiakat: a Horváth, Kapy, Berthóty, Semsey és Bornemisza családok* tagjait, kik viszont egy-egy sátoros ünnepkor kerültek el hozzájuk. De sokáig ez sem tartott, mert a ház feje betegeskedni kezdett és terhére volt a társaság. Válságosra azonban 1557 Gyümölcsoltó Boldogasszony estéjén vált állapota, a mikor megrémült gyermekei ágyához hivatták rokonságát, a Berzevicze másik végében lakó Berzeviczy Márkust és Istvánt, meg Zombory* Gáspárt s előttük tett hagyakozása most már valóban utolsó akaratát fejezte ki. Ez nem igen különbözött korábbi végrendelkezésétől, de egy s másban amannál beszédesebb. Így megtudjuk belőle, hogy Zsófia még mindig hajadon s ő örökölte atyja ingó-bingó marháit: 32 forintot, két arany gyűrüt, két ezüstkanalat, négy tehenet, borjastól és 25 fejős juhot. Ellenben az elhalt Berzeviczy Lénárttól kapott berzeviczei, daróczi; poloni és stellbachi részjószágait fiaira hagyta, úgy, hogy azokhoz leányainak semmi jussa ne legyen.* Ez utolsó földi teendőjét is elvégezvén, Berzeviczy Kristóf másnap, 1557 márczius 25-ikén halt meg s mikor temetése után gyermekei a ládafiát kiürítették, mindössze 74 forintot találtak benne, a mit adósságába fizettek.* Sebestyén plébános temette-e el vagy valami prédikátor búcsuztató szavaival helyezték-e örök nyugalomra, nem tudjuk. De bizonyos, hogy a Felvidéken ezidőben elterjedt protestantizmus itt is megfogta a lakosság lelkét. Berzeviczy Márton ugyanis lutheránus volt valószínűleg gyermeksége óta, mert különben nyoma lenne, ha nagykorában tért volna az új hitre. Másfelől ekkoriban bővíthették ki a berzeviczei templomot erős falazatú körkarzatával ellátott hajójával, melyhez tornyot is építettek. *
Tagjait Berzeviczy Kristóf teszi testamentáriusaivá.
Berzeviczy Egyed közlésében hibásan így: Lombory.
A végrendelet tartalmát végrehajtói Kristóf halála után kilencz hónappal, 1557 deczember 15-én foglalták írásba; a Történelmi Tár 1899. évf. 37. l.
A két idősebb Berzeviczy fiu valamelyikének följegyzése; a M. N. Múzeumi Berzeviczy-levéltár kakaslomniczi anyagában.
A berzeviczei templom 1672-ben lett ismét római katholikussá; de hibás az id. kassai Emlékkönyv (428. l.) amaz állítása, hogy csak 1600 körül vált lutheránussá.
Kristóf három fia közül a dédelgetett legkisebb Márton, szíve fájdalmára nem volt utolsó órájában mellette, mert ekkor már szolgálatban állott s ezért megfogadtatta két bátyjával, hogy örökségét kezeljék s jövedelmének egy harmadrészét félre téve, visszatértekor adják át neki.* Tanuja volt elköltözésének búsuló leánya, Zsófia is, meg tán nénje, Márta, Kellemesi Menyhártné,* míg egy harmadik nővérük, Orsolya, polyánkai Bornemisza Miklósné ekkor már nem élt.*
Ezt maga a végrendelet mondja; a Történelmi Tár 1889. évf. 37. l.
A család kakaslomniczi levéltára egy 1590-iki oklevele szerint.
A Berzeviczy-fiuk idézett följegyzése.
11. BERZEVICZEI TEMPLOM-TORONY.*
A berzeviczei templomtorony (21. l.) Berzeviczy Albert fényképgyüjteményéből.
A szülőhelyétől távol levő Márton ekkoriban Dunántúl, Nádasdy Tamás nádor udvarában tartózkodott. Jó szerencséje juttatta ide fiatalon, a kisnemesek egyetlen fegyvere: tolla révén. Iródeák lett belőle, mint annyi hasonsorsú társából, mivel a hadi pálya mellett ez volt ezidőtájt a legkecsegtetőbb azok részére, kiknek nagy vagyonuk nem maradt és vágyaik mégis nagyratörők. Néhány évig ugyan terhes volt ez a hivatás, mert gyakran napestig kellett körmölni, azt tartván róla a közmondás, illetőleg a deákok filozófiája, hogy: Még a sebes sólyom sem repül mindig, csak az íródeák keze áll meg ritkán.* A jó eszű konczipistát azonban megbecsülték, kitüntették s az hamar rangot, vagyont szerezhetett. Márton is 1558 tavaszán már hites jegyző s mint ilyen kapja «hűséges szolgálataiért» királyi adományul néhai Berzeviczy Antal ama részjószágait, melyek hűtlensége miatt az országra szálltak. E birtokok közül kilencz Sárosban volt, hat meg Szepesben, a Berzeviczyek ősi falvai határában.* Az adomány tehát jelentős, de fontos azért is, mert Márton bátyja, György mint katona immár közel húsz esztendeje szolgált ecsedi Báthory András országbíró alatt, kinek ekkor kapitánya volt.* Ám utána csakhamar Mártonból titkár lett, de úgy látszik ősz elején a nádor közbenjárásával Bécsbe jutott, a császári udvarba. Itt a magyar királyi kanczellárián kapott szolgálatot,* melynek leginkább volt szüksége magyar íródeákra. Kis szolgálat, de Mártont kielégítette, sőt egyenesen reá vágyott, mivel ez a kanczellária – a szünetlen magyar oklevélkibocsátások miatt – mindenüvé árnyékként követte a királyt, mint római birodalmi császárt s így valóra vált ifjukori álma, hogy külső országokba jusson és világot lásson.
Egy névtelen iródeák följegyzése; Gergely Sámuel: Teleki Mihály levelezése I. k. (Budapest, 1905.) VI. l.
Nádasdy Tamás nádor királyi helytartó Sárváron, 1558 márczius 20-án kelt adománylevele; a család berzeviczei levéltárában.
Ezt alább idézett 1559-iki új czímerlevelük mondja Györgyről.
Igy kellett lennie, mivel a Reichsregistratur s a Hofstatus könyveiben, a kegyelmi személyi aktákban – a bécsi állami levéltárban – Márton neve sehol sem fordul elő.
12. NÁDASDY TAMÁS ALÁIRÁSA.*
Nádasdy Tamás aláírása (22. l.) 1543 ápril 22-iki leveléről. Olvasása: Idem Thomas Nádasdy manu propria.
Alig ismerte meg kissé Bécset, Berzeviczy az udvarral november elején Prágába jutott. A csehek királyukat – mint immár császárt – rendkívüli pompával fogadták. Jövetele hírére a menet délben Jeszeniczig vonult elibe. A mint odaért, Ferdinánd föherczeg lováról leszállva, kezet csókolt atyjának, kinek kíséretében volt másik fia, Károly, a papság s a követek. Erre üdvlövések és harsogó zaj közepette végig vonult a menet a következő sorrendben: A rendek 3000 főnyi lovascsapata, élén Lobkowitz László udvari marsallal. A prágai polgárok ugyanannyi lovashada, utána 3000 gyalognép és 3000 katona Ziska-korabeli taborita-ruhában. Ezt követte 1500 fehérbe öltözött fiu, kiket 12 szakállas törpe vezetett; majd 2000 leány, kiknek egyike a császárt latinul üdvözölte. A Károly-féle egyetem scholarisai közül kilencz a múzsákat személyesítette, mindegyik egy-egy ódát szavalván, míg a jezsuiták főiskolájának tanulói idegen nyelvű beszédeket tartottak. Végül jöttek az egyes czéhek képviselői, IV. Károlytól kapott régi zászlóikkal. Ezután a várgróf cseh nyelven köszönté a császárt, a mit kanczellára tolmácsolván, németül felelt reá. Prága falai alá érve, viszont a polgármester fogadta a városatyákkal térdenállva s kísérte, baldachint tartva feje fölé egész a Fekete-kapuig.
Innen a nemesifjak vitték tovább fáklyásmenetben fel a várba, melybe diadalkapun át vonult be; míg oldalvást Silenusnak állítottak olyan szobrot, hogy fehér és vörös bor folyt belőle. A hradsini székesegyház előtt a császár lováról leszállva, megcsókolta a préposttól feléje nyujtott aranyfeszületet és térdelve imádkozott az istentisztelet alatt a főoltárnál. A beállott sötétség miatt a változatos műsor utolsó pontja: az eget ostromló gigászoknak Jupitertől való leveretését bemutató színdarab előadása azonban másnapra maradt.*
Egykorú leírás Bucholtz: Geschichte der Regierung Ferdinand des Ersten VII. k. (Bécs, 1836.) 572–3. l.
Ez ünnepségek lezajlásával az udvar karácsonyra Regensburgba ment. De a beköszöntött 1559-iki újesztendő vele Berzeviczyt is Augsburgban érte s onnan München, Wasserburg és Linz érintésével csak őszire, szeptember közepére tért vissza Bécsbe, a honnan az egész következő évre nem mozdult ki semerre. Még 1561-ben is csupán szeptember végén ment Ferdinánd Prágába, hol az udvar ezidőtől kezd szívesen tartózkodni a Hradsin kényelmes palotájában. Pardubitzba vagy Brandeisba tett rövid néhány napos vadászkirándulásokat nem számítva, itt is hevertek esztendőnél tovább. Csak 1562 október elején ment a császár újból a birodalomba, a frankfurti gyűlésre, melyre majdnem három heti úttal jutott Saaz, Kaden, Schlackenwerd, Eger, Lichtenfels, Bamberg, Hassfurt, Kitzingen, Würzburg és Miltenberg érintésével, mely városokban két napnál tovább sehol sem időztek. A birodalmi gyűlés eloszlása után az udvar deczember elején Speierba költözködött s onnan Landau, Weissenburg, Hagenau, Strassburg, Schlettstadt, Kolmar, Breisach útvonalán karácsony estéjére ért Freiburgba, hol az 1563-ik év elején, Vízkeresztnapja után, csikorgó téli időben az Alpeseken át jutott – Konstanzban tartott egyheti pihenéssel – január végére Innsbruckba. Idejövetelét tanácsosai kivánták, abban a reményben, hogy a trentói zsinat így – tudván, hogy a császár közelben van – talán hamarább véget ér. Ferdinánd itt leányai és unokái körében töltötte idejét, látogatásokat fogadott, néha meg vadászattal szórakozott. De a fáradságot már nehezen tűrte, lóra ülni nem bírt és szemlátomást gyengült. Gyermekeit e miatt aggodalom szállta meg és könnyezve búcsuztak tőle, midőn kisebbik fiával, Károly főherczeggel öthónapi innsbrucki veszteglés után hazaindult, a mi Berzeviczyt és többi kísérőjét is meghatotta.* Június végén, Keresztelő Szent János napja után, s az Inn folyón, meg a Dunán mentek haza, pompás nyári időben, gyönyörű erdős vidéket hasító partok között haladva. Nagyobb pihenőt mindössze csak a bajor földön lévő Wasserburgban tartottak, hol a bajor és württembergi fejedelmek nagy ünnepséggel fogadták a császárt. Aztán hajóra ültek és a szép fekvésű Passaunál osztrák területre jutva, hatodnapra – július 5-ikére – szerencsésen Bécsbe értek* Itt Miksa három mérföldnyire jött császári atyja elibe, kit szép beszéddel üdvözölt. Ferdinándot azonban az országos ügyek nem igen hagyták sokat pihenni egy-egy helyen, pedig beteges öreg testének jól esett volna egy kis állandóbb nyugalom. Most is, szeptember 2-ikán hajón Pozsonyba ment* az országgyűlésre, melynek legnevezetesebb teendője, fiának, Miksának magyar királylyá koronáztatása volt, a mi a mult évről a nádor hirtelen halála miatt maradt el.
A császár ezt az egész innsbrucki tartózkodását Berzeviczy idézett párisi oratiója nyomán ismertettük.
Ferdinánd ez ismertetett öt esztendei járás-kelése napjait Gévay Antal «Itinerar Kaiser Ferdinands I.» cz. Bécsben, 1843-ban névtelenül kiadott hasznos kis művének hivatalos adatai alapján állítottuk össze.
Berzeviczy idézett párisi oratiója nyomán.
13. PRÁGA, A HRADSINNAL.*
Prága, a Hradsinnal (25. l.) régi metszet után.
14. PASSAU.*
Passau (26. l.). Egykoru metszetről.
Ekként Berzeviczy pár év alatt jó darab földet bejárt és sok szép ünnepségnek vált tanujává, a mikről alkalom adtán irogatott is haza egyetmást, a mi figyelmét különösebben megragadta, habár hivatala néha annyira elfoglalta, hogy napokig sem mozdulhatott ki belőle.
A kanczellária vezetője, illetőleg minden magyarországi oklevél ellenjegyzője ekkoriban Oláh Miklós esztergomi érsek és Forgách Ferencz váradi püspök volt, kik hamar megszerették a kezük alá dolgozó s körülöttük forgolodó ifju Berzeviczyt. Az ő előterjesztésükre érte Mártont aztán (1559 május 30-ikán) Augsburgban az a tisztes kitüntetés, hogy mivel az elmult idők háborús eseményei közepette, ősi nemeslevelüket ellopták, a királytól most újat kapott a maga és családja számára. Mártonnak gondja volt reá, hogy a czímerfestő díszesen és stílszerűen fesse meg. Ezért van rajta a pajzs köré csavarodó tűzokádó sárkány, a mit gyermekkorában, régi őse, Berzeviczy Péter tárnokmester sírkövén a berzeviczei templomban annyiszor nézett remegve s az álló zerge egész testtel festve, nem úgy, mint gyűrüpecsétjeiken sokszor hibásan. Bővítést és újítást is nyert egyúttal, egy koronát, melyen ugró zerge áll.
15. OLÁH MIKLÓS ÉRSEK.*
Oláh Miklós érsek (27. l.) fametszetű arczképe, régebbi metszetünkről.
E felsorolt részek közül, a czímereslevél szövege. szerint – a mi alighanem Berzeviczy Mártontól való – a szikla a Berzeviczyeknek a haza és a fejedelem iránti hűségét, a jóban és tisztességben való állhatatosságát mutatja, mely a szerencse forgandósága mellett is kőkeménységű maradt; a szikla meredeksége az erény útjának nehézségeit s felemelő hatását; az éleslátású zerge az okosságot s a lélek nemességét, mely mindenkor megtalálja vagy elkerüli, mit kell tenni a jó érdekében, meg a gyorsaságot jelenti, melylyel az ellenség támadásával szemben magát oltalmazza, miként oltalmazták magukat őseik a Kárpátok alján; a sárkány meg – mely az egyiptomiaknál az évet jelölte – a visszatérő időt jelképezi, illetőleg a tisztességben töltött mocsok nélküli emberi életet.
16. BERZEVICZY MÁRTON CZÍMERKÉPE.*
Berzeviczy Márton czímerképe (28. l.) 1559-ből, a Magyar heraldikai és genealogiai társaság szívességéből kapott kliséről.
Berzeviczy Márton ezt a lebegő angyalokkal, áldozatot bemutató papnőkkel, két nőalakkal és két nőfejjel díszített czímerlevelet a maga s két bátyja, Bálint és György, de egyúttal atyafisága: Tamás-fia Márk és Frigyes fiai: István, Márton és Henrik számára szerezte.* Meg is mutatta unokatestvéreinek őszszel, a mikor öröksége ügyében hazament és szeptember elején a szepesi káptalanban kakaslomniczi részjószágán testvéreivel megegyezett.* Ám azokat nem elégítette ki az, hogy ők is fel vannak benne sorolva, hiszen számra és vagyonra nézve is erősebbek voltak a kakaslomniczi ágnál s így külön czímerlevélre tartottak igényt, annyival is inkább, mert családi levéltárukat is külön őrizték Berzeviczén* és az nem szűkölködhetett armálisuk nélkül. Meg is szerezte csakhamar nemzetségének feje, Berzeviczy Henrik, midőn 1560 tavaszán Bécsbe ment s ott érveit előadván, a maga ága részére külön nemeslevelet nyert a királytól. Ennek czímerképe nagyjában hasonlít az előbbihez, de elmaradt belőle a korona s helyette bővült a kősziklából kinövő szőlőtővel, melynek termését a zerge tépdesi.* Ezzel most már törvényesen is rendeződött a Berzeviczyek két ágának közjogi helyzete. De azért a pereskedés, viszálykodás és irigykedő vetélkedés nem szünt meg köztük.
A czímerkép rajzával együtt közölte Berzeviczy Edmund, a Turul 1903. évf. 99–101. l. De szövegét kiadta már Wagner: Analecta Scepusii I. k. 178–182. l.
A szepesi káptalan 1559 szeptember 4-iki kiadványa a Berzeviczy-család kakaslomniczi levéltárában.
Ezt a szepesi káptalan 1564 május 7-iki kiadványából tudjuk; ugyanott.
Közölve leírásával együtt, a Turul id. 1903. évf. 101–103. l.
17. SZÉLRAJZ A BERZEVICZYEK 1560-IKI CZIMERES LEVELÉRŐL.*
Szélrajz a Berzeviczyek 1560-iki czímeres leveléről (19. l.) Eredetije a Berzeviczy-család berzeviczei ágának a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött levéltárában.
Két esztendő mulva ősi birtokaikra is új adománylevelet szerzett Márton Bécsben a királytól, mivel – az oklevél szavai szerint – az is elveszett. E birtokok ezek voltak: Sárosmegyében részjószág Berzeviczén és Daróczon, nemesi kuriákkal; részbirtok Hambork, Polon és Stellbach határában; továbbá lakatlan földek Kvákov, Szlemov és Zavadka területén; Szepesmegyében pedig: részjószág Kakaslomniczon, kuriájával; részbirtok Hámdorf, Farkasfalva, Birbron, Krompach, Hundertmark és Waldorf határában, valamint üres telkek Puszta-Waldorf, másként Erdőfalva területén.* A három testvér ez ingatlainak egynémely sárosi részjószágát azonban egyik atyjukfia, idősbb lomniczi Horváth János szepesi prépost birta zálogjogon és sehogysem akarta visszaereszteni kezükre, hiába kínálták reá a pénzt. Ezt kellett hát még Mártonnak visszaszereznie, a mi Forgách Ferencz püspök közbenjárásával sikerült is. Az udvar a karácsonyt ekkor Prágában töltötte s a mint a szent ünnepek elteltek, 1562 elején ezekre is új adománylevelet eszközölt ki nekik a királytól, mely különösen hangsúlyozza Mártonnak kora ifjuságától kezdve az udvarban teljesített hű szolgálatait. Könnyű volt neki, mert az adománylevél végig Berzeviczy Márton kezeírása.* Elment vele együtt a megszokott módon a szepesi káptalannak szóló iktatóparancs is. Ámde Horváth uram tudni sem akart az átadásról, hiszen ekkoriban történt, hogy levetvén papi köntösét, megházasodott s így jó lélekkel nem válhatott meg azoktól a jószágoktól, melyeket már rég óta kezelt s majdnem magáéinak tekintett. Nem volt éppen nehéz királyi rendeletet szereznie erre Mártonnak, mely meghagyta Horváth Jánosnak a birtokok visszaadását, hiszen azokat a királytól kapta volt, minthogy a háborús időkben az országra szállottak s a rendelet megint kiemeli, hogy ezt az adományt a Berzeviczyek főleg Mártonnak az udvarban végzett íródeáki működéseért kapták, lévén ő most már a nagyobb magyar kanczelláriának egyik hites nótáriusa.* A királyi mandátumnak lett is foganatja, habár a testvérek csak nagynehezen tudták összeszedni az 1500 forintnyi zálogösszeget, a miről őket Horváth János május 9-ikén a szepesi káptalan lőtt hivatalosan is megnyugtatta.* A lábon álló termés persze még Horváthot illette s így az iktatólevelet a Berzeviczyek csak István király-napján mutathatták be foganatosítás végett a káptalannak.*
Az 1561 szeptember 9-iki nova donationalis levél, a Történelmi Tár 1899. évf. 40–41. l. Ferdinánd egyidejüleg kelt iktató parancsa a család kakaslomniczi levéltárában.
A Prágában kelt 1562 január 9-iki oklevél a család kakaslomniczi levéltárában.
Kelt Prágában, 1562 márczius 20-án; a Történelmi Tár 1899. évf. 43. l.
A szepesi káptalan kiadványa u. o. 44. l. Ez végig Berzeviczy Márton írása lévén, úgy látszik másolatát hitelesíttette, mert másként nem képzelhetjük, hogy ekkor maga hazajött volna.
Eredetije, melyet 1562 augusztus 19-én adtak át a szepesi káptalannak; a család berzeviczei levéltárában.
18. A BERZEVICZEI BERZEVICZYEK 1560-IKI CZIMERKÉPE.*
A berzeviczei Berzeviczyek 1560-iki czímerképe (30 l.) a Magyar heraldikai és genealogiai társaság szívességéből kapott kliséről.
Birtokukat a Berzeviczyek így is különben csak azért kaphatták vissza, mivel Horváth Jánost házasságáért az egyház kitagadván, addig könyörgött Mártonnak, hogy mentené meg az excommunicatiotól, a míg attól – az érsek közbenjárásával – szerencsésen megszabaditotta. Hálából aztán berzeviczei részét magvaszakadtul nekik, a három testvérnek juttatta. Birták is, de mivel a Frigyes-nemzetségbeliek velük sokat veszekedtek a dunajeczi jószág végett, egyezségre léptek és három részre osztották maguk közt. Egyik része a Frigyes-utódokra, másika Márkuséra, a harmadik Berzeviczy Bálint; György és Márton maradékaira jutott s mindegyik új adományt kért a maga részére; oly kikötéssel, hogy ha valamelyik ágnak magvaszakadna, birtoka egyikről a másikra szálljon.*
Valószínüleg Berzeviczy Miklós egykorú följegyzése, a család kakaslomniczi levéltárában.
Ezt az egyezséget egyébként – ismerve atyjafiai veszekedő természetét – az előrelátó legidősebb testvér, Bálint indította meg azzal, hogy a szepesi káptalantól végzést szerzett magának arra nézve, hogy öcscse, Márton, nem kérhette csak magának a zálogon volt dunajeczi részt,* miként Horváthék hamisan hiresztelték, hogy azzal is húzzák, halaszszák a dolgot. Ám az egyenetlenségnek ezzel nem lett vége a familiában, melynek tagjai mindjárt megmozdultak, a mint valamelyikük valami váratlan szerzeményhez jutott. Ez pedig Mártont bántotta leginkább, kinek legkevesebb jövedelme s viszonylag talán legtöbb költsége volt, «mert e nélkül az udvarnál lenni nem jó» írja abban a levelében, melyben húsz tallért kért György bátyjától – habár kétannyival tartozik, – hogy megfizethesse adósainak, ha a birodalomba indulnak.*
A szepesi káptalan 1562 február 10-iki végzése; ugyanott.
Prágában, 1562 június 16-án írt levelében; a Történelmi Tár 1899. évf. 41–42. lapján, hibásan 1561-iki kelettel.
I.FERDINÁND CSÁSTÁR ÉS KIRÁLY KETTŐS FELSÉGPECSÉTJE.
(A Berzeviczy-család 1560-iki czimeresleveléről.)*
I. Ferdinánd császár és király kettős felségpecsétjét (33. l.) a Berzeviczyek Bécsben, 1560 április 10-ikén kiállított czímeresleveléről mutatjuk be kicsinyítve; eredetije a Berzeviczy-családnak a Magyar Nemzeti Múzeumban elhelyezett berzeviczei levéltárában. Körirata arczképes felén kezdődőleg:
FERDINANDVS . DE[I] . CL[EMENTIA] . ELECTVS . ROM[ANORVM] . IMP[ERATOR] . SEMPER . AVGVSTVS . AC . GERMAN[IAE] . HVNGARI[A]E . BOEM[IAE] . DALM[ATIAE] . GROAT[IAE] . SCLAVON[IAE] . RAM[A]E . SERVI[A]E . GAL[ITIAE] . BOSN[A]E . LODOMERI[A]E . CVMAN[IAE] . BVLGARI[A]EQ[VE] (hátlapján folytatólag) REX . ETC . INFANS . HISPAN[IAE] . ARCHID[VX] . AVSTR[IAE] . DVX . BVRGVN[DIAE] . MARCHIO . MORAVI[A]E . ETC . DVX . SLESI[A]E . WIRTENBERGI . ETC . COMES . HABSP[VRGI] . FLAND[RIAE] . TIROLIS . ETC.
19. BERZEVICZY GYÖRGY ALÁIRÁSA.*
Berzeviczy György aláírása (33. l.) Berzevicén, 1560 szeptember 25-én írt leveléről, Lőcse város levéltára XVI. 17. csomójában. Olvasása: Georgius Brzozoviczy.
Hanem e kisebb-nagyobb anyagi gondoknál jelentősebb búsulása is esett Mártonnak, Nádasdy Tamás nádornak 1562 június 2-ikán Eger várában bekövetkezett halálával. Hiszen meghalt pártfogójától annyi jót vött életében, hogy azért egész nemzetségével háládatosnak érezte magát. Teljes meggyőződésből mondta tehát, a mit róla ekkor írt, hogy Nádasdy dicső neve addig fog fényeskedni, a míg a magyar történetek emléke fenmarad.* Sietett is vigasztalni hátrahagyott özvegyét, Kanizsay Dorottyát s tette ezt oly szép hangon, mely az írásban igazán jártas ember tollára vall. Azt a megnyugtató gondolatot fejti ki részvétlevélében, hogy az Uristen a jó és szent embereket atyai akaratából szokta körünkből elhívni – a mi háládatlanságunkért, hogy meneküljenek e világi keserüség szenvedésétől, a mivel bűneinkért ostoroz.
Berzeviczy id. párisi oratiojában.
Ámde Krisztus urunk ölébe viszi őket, a hol «nagy örök dicsőségben vígadnak» a jók társaságában.*
Berzeviczy Márton Kanizsay Dorotytyához Prágából, 1562 július 15-én; az Országos levéltár Nádasdy-levéltárában.
E szép sorainak írása után Márton az udvarral néhány hétre Pardubitzba ment s onnan megtérve Prágába, szeptember 20-ikán tanuja volt annak a nevezetes eseménynek, hogy Miksát a cseh rendek királyukká koronázták. A főherczeg erre a díszes ünnepségre családjával Linzből jött fel, a hová a Bécsben dult pestis elől menekült. Kíséretében volt Albert bajor fejedelem is, számos lovaggal. De valamennyit felülmulta pompában a tanult gersei Pethő János soproni főispán, a maga 400 főnyi díszes huszárcsapatjával,* mely a cseh fővárosban általános feltünést keltett.
Berzeviczy Márton részletes leírása alapján, idézett párisi oratiójában.
20. I. FERDINÁND KIRÁLY.*
I. Ferdinánd király (34. l.) fametszetű képe. Körirata: Ferdinandvs: Electus: Romanorum: Imperator: Germaniae: Hvngariae: Bohemiae: etcaetera: rex: archidvx: Avstriae.
Miksa cseh királylyá koronáztatása 1562 szeptember 20-ikán szintén fényes ünnepségek közt ment végbe. A menet a hradsini székesegyházban a Szent Venczel-kápolnából indult a főoltárhoz, hol Ferdinánd császár várta, két fia s a sléziai főurak kíséretében. A litánia után Miksának meg kellett felelnie a szokásos három kérdésre: Megtartja-e a katholikus hitet? Oltalmazója akar-e lenni a szentegyháznak? Megvédi-e az Istentől nyert országot igazságosan? Igenlő feleletére következett esküje, felkenetése, a kard felcsatolása, a gyűrü felhuzása, a jogar és birodalmi alma átvétele. Ekkor a Burbggraf háromszori kérdésére, hogy akarják-e Miksát királyukul, a rendek hangosan felelvén, a prágai érsek, az olmützi és boroszlói püspökök segítségével fejére tette a koronát, mire Miksa trónra ült s a főurak és rendek sorban elibe járultak és hűségük jeléül térden állva két ujjukkal megérintették koronáját. Mise után 11 asztalnál folyt le a királyi lakoma, reá a lovagjáték, másnap pedig a királyné koronáztatása, majdnem hasonló módon s lakomáján öt asztalt foglalt el nőkísérete.*
Egykorú leírás, Bucholtz id. m, VII. k. 58I. l.
21. MAJNAI FRANKFURT.*
Majnai Frankfurt (35. l.) régebbi metszetünkről.
A prágai gyűlés után Ferdinánd udvarával az impériumba indult, hogy a fiát római királylyá választassa. Ez a választás november 24-én a következő czerimóniák közt foly le Majnai Frankfurtban. Korán reggel a hat választófejedelem Miksa cseh királylyal – a hetedikkel – a székesegyházba ment, társaiéhoz hasonló ruhában, csupán fején volt korona. Mise végeztével, melyen a palatinus meg a szász választófejedelem protestáns létükre nem vettek részt, egyhangulag római királylyá választották a cseh királyt, az aranybulla rendelte ünnepi formaságok között. A mint ennek hírét vitték Ferdinándnak, kíséretével és házanépével ő maga lóháton a templomba jött, a hol császári ornátust öltvén magára, zárthelyre vonult a választófejedelmekkel, hogy jóváhagyja s maga részéről is esküvel fogadja a választási föltételek megtartását. Majd valamennyien a templom közepén felállított páholyban helyezkedtek el, honnan a Tedeum elhangzásával, mikor a heroldok – trombitaharsogás közt – a választás eredményét kihirdették, Miksa, az új római király bemutatkozott az ujongó népnek. A templomból a két uralkodó baldachin alatt gyalog ment lakásáig.* Reá harmadnapra a szultán fényes követségét fogadta, melynek élén a lengyel származású Ibrahim pasa fegyverszünetért esedezett, András-napján pedig a koronázás ünnepsége folyt le a templomban, az előírt szokás szerint.*
Giovanni Micheli velenczei követ jelentése Frankfurtból, 1562 november 24-éről; Venetianische Depeschen vom Kaiserhofe III. k. (Bécs, 1895.) 213–214. l.
Idézett párisi oratiójából.
Ezeknek a világra szóló fényes ünnepségeknek Berzeviczy Márton végig szemtanuja volt. De azért anyagi ügyeiről azoknak közepette sem feledkezett el, megragadván minden alkalmat, a mivel a maga és nemzetsége vagyonát többíthette. Így még el sem indultak volt a nagy útra, midőn a nyitramegyei egbelli királyi uradalomban vadászó Ferdinándtól szeptember elején királyi felhatalmazást nyert a Berzevicze határában fekvő kvakói közös birtok határbejárására.* Mikor pedig visszatérőben, két hónap mulva Majnai Frankfurtban hirét vették hazájukból, hogy a Czibak-család magtalanul kihalt, Bihar- és Zarándmegyei jószágait sietett a maga, meg két kanczelláriai társa és Forgách Simon kapitány számára megkérni s megszerezni.* Erre következett a pörlekedő atyafiak egyezsége, 1563 újévekor, a távollevő Márton nevében is, a szepesi káptalan előtt, az említett három kontroversziás berzeviczei részjószágukon.* Hogy pedig e nagynehezen létrejött egyezséget véglegesítse, Márton a maga és osztályos atyafisága jószágaira most szerezte azt az új adománylevelet, melyre a Horváth Jánossal folyt pereskedés adott okot. Ezt Ferdinánd király Pozsonyban állította ki, két nappal azelőtt,* hogy fiát, a 36 esztendős Miksát szeptember 8-ikán királylyá koronázták.
Ferdinánd 1562 szeptember 7-én a szepesi káptalanhoz; a Történelmi Tár 1899. évf. 46. l.
A Majnai Franfurtban kelt 1562 november 27-iki adománylevél; u. o. 47–48. l.
A szepesi káptalan 1563 január 2-án kiállított transactiója; u. o. 49. l.
A Pozsonyban, 1563 szeptember 6-án kelt pergamen-oklevél a család kakaslomniczi levéltárában.
22. POZSONY.*
Pozsony (37. l.) régebbi metszetünkről.
Ennek a koronázási ünnepségnek sok kellemetlen előzménye vala. A legfontosabb az, hogy a koronázásra nézve nem volt meg a kellő egyezség a magyar rendek s a főpapság közt, a miért Ferdinánd még lejövetelét is elhalasztotta. Mikor pedig Pozsonyba érkeztek, az egyenetlenség hatása fogadtatásán is meglátszott. A köznemesség ugyanis azt követelte, hogy a bevonuláskor Ferdinándot mint magyar királyt fogadják a rendek, Miksát pedig csak mint fiát s nem mint királyt, miként a főrendek kivánták. Többségben lévén ezek fölött, felfogásuk győzött s kétszeri követség folytán Ferdinánd is engedett annyiban, hogy fiát mint kiszemelt leendő királyukat fogadják. Sőt, hogy minden ünneprontó kelletlenséget elkerüljön, maga nem is ment fiával. Miksa tehát augusztus 30-ikán a Dunán lehajózva, Pozsony előtt két mérföldnyire kötött ki s csak másnap ebéd után tartotta meg bevonulását a koronázó városba.
A magyarok kétezernél nagyobb válogatott nemesi lovascsapattal mentek elibe. Ruházatuk s a lovak szerszáma olyan volt, mint a törököké: fényes és ragyogó, tollakkal díszített és zászlókkal ékes. Szép volt Miksa kísérete is: a cseh, sléziai és morva rendek 3000 főnyi vasas Ritter-csapata.
Miksa a felesége, két leánya, testvérei s a salzburgi érsek társaságában ült egy kocsiban. Előtte a Spanyolországba szánt két fia lovagolt, utána a fentiek kísérete, úgy hogy majdnem 7000 lovasban gyönyörködhetett a szem e ritka alkalomból.
A város előtt egy mérföldnyire az esztergomi érsek, az öreg Oláh Miklós fogadta 5–6 főpap meg a rendek kíséretében. Latinul üdvözölte, de nagy visszatetszést keltett, hogy bár oratioját előző nap a rendek kijavították, önkényesen mégis királyként szólította meg a főherczeget és alattvalói gyanánt ajánlta az országnagyokat kegyébe. Miksa nevében a boroszlói püspök, Logau Gáspár felelt szintén latinul, igérvén, hogy a magyarok kiváltságait és törvényeit megtartja, mintha már is birtokában lenne a hatalomnak.
Erre most – ősi szokás szerint – kézcsókra kellett volna a rendeknek vonulnia. De ezeket Miksa önhitt válasza s még inkább az érsek szolgalelkű beszéde annyira felingerelte, hogy mindössze öt-hat csókolt kezet az első sorban állók közül.
Másnap (szeptember 1-én) Ferdinánd is megjött, minden ünnepséget mellőzve; csupán a kikötőben vártak reá a magyarok Miksával, hogy onnan a várkastélyba kísérjék.* Itt helyezkedett el közvetlen kísérete is, míg az urak és nemesek városi polgároknál találtak szállást vagy a falakon kívül sátrakban táboroztak. Eleséget és takarmányt is a polgároktól szereztek jó pénzen. De nehogy velük a lakósok uzsoráskodjanak, egy bizottság – bölcs előrelátással – az országgyűlés idejére a következő árakat szabta meg. Egy három emberre való kenyér 1 dénár. Egy véka montliszt* 20, rozsliszt 10, árpa 15, zab 13, egy malacz 9, egy liba 6, éves kappan 6, idei 5, egy tyúk 4, egy nagy csirke 3, kicsi 2 és öt tojás 1 dénár. Egy font vaj 7, vizahal vagy süllő 6, potyka 4, gyertya 4, friss szalonna 3, füstölt 4, sajt 3, marha- vagy borjuhús 2, birkahús 1,1/2 dénár. Egy pint méz 5, bor 4, közepes 3, borsó 2 dénár. Egy hat ökrös szekér széna 60, négylovas szekéré 40, hat ökrös szekér fa 25, négylovasé 30 s ugyanennyi szalmáé 20 dénár.*
Giovanni Micheli követi jelentése Pozsonyból, 1563 szeptember 2-áról; a Venetianische Depeschen id. III. k, 233–235. l.
Németül így: Mundmehl.
Az eredeti németnyelvű limitatio ujnyomata a M. N. Múzeumi levéltár törzsanyaga 1563-ik csomójában. Latin példányát Id. Bél Mátyás: Adparatus ad historiam Hungariae (Pozsony, 1735.) 303. l.
23. I. MIKSA KIRÁLY.*
I. Miksa király (39. l.) régebbi metszetünkről. Felirata: Maximilianus . II . Romanorvm . Imperator.
Ilyen életviszonyok közt vigadtak hetekig a magyarok, kik Pozsonyban immár másodszor koronáztak a Habsburg-házból való királyt, nem ügyelvén arra, hogy előbb megválasztották s a nádori méltóságot betöltötték volna! Ennek keresztülhajtására most is gyenge volt a köznemesség, mely a választás elvét hirdetve kisebbségben maradt a mindenféle adományokkal lekenyerezett főurakkal szemben, kik lelkiismeretüket azzal nyugtatták meg, hogy az öreg király Oláh Miklóst nádori helytartóvá nevezte ki.
Az országgyűlés egy kis szünete alatt – pár nap mulva – nyert kegye volt az utolsó, a mit Berzeviczy Ferdinándtól kért, a mióta udvarában szolgált s éveken át kísérte fáradságos külföldi útjain. Ez jószágait illette, de a király egyúttal olyan kitüntetésben is részesítette, a mit nem is mert tőle remélni. Udvari bejárójává nevezte ki, elismerő szavak nyomán,* a miben Miksa – kit Olmützig kísért – nemcsak megerősítette, hanem új méltóságában állandó és házi familiárisának mondta «tanult» hű emberét,* kit maga is rég becsült.
Ferdinánd Pozsonyban kelt november 19-iki kinevező levelének egykorú másolata, a család kakaslomniczi levéltárában.
Olmützben kelt 1563 november 24-iki oklevele; a Történelmi Tár 1899. évf. 45. l.
