X. BEZERÉDJ ÉS AZ 1832/36. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS IGAZSÁGÜGYI TÁRGYALÁSAI.
X.
BEZERÉDJ ÉS AZ 1832/36. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS IGAZSÁGÜGYI TÁRGYALÁSAI.
BEZERÉDJ ÉS AZ 1832/36. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS IGAZSÁGÜGYI TÁRGYALÁSAI.
Az úrbéri munkálat letárgyalása után 1833 november 25-én egy másik nagyjelentőségű munkálat, az igazságügyi munkálat tárgyalásához fogtak a követek, a mely ismét tág teret nyitott a reformtevékenységre. Igazságügyi szervezetünk teljesen középkori volt még ekkor s az igazságügyi szabályok a középkori társadalmi és jogi viszonyokhoz voltak alkalmazva. Az újkor szelleme már régen megdöntötte a középkori intézményeket, a mikor Magyarországon ez intézményeknek gyakorlati kiküszöböléséhez, illetőleg reformjához fogtak. A feladat magasztos volt, megvalósítása azonban rengeteg nehézségbe ütközött, mert százados előítéletekkel kellett felvenni a harczot s a külföld fejlettebb intézményei szerint kellett átalakítani a hazai elavult rendszert.
A feladat megoldására a magyarság legjobbjai vállalkoztak s e díszes gárdában találjuk Bezerédjt is. Mint vámegyei tisztviselő 326ismerte igazságszolgáltatásunk fogyatékosságait, mint sokat olvasott ember ismerte a külföld fejlettebb intézményeit s mint felvilágosodott szellem kellő reformérzékkel bírt. Míg az úrbéri munkálatnál gazdasági és társadalmi téren mutatta ki politikai rátermettségét, addig az igazságügyi munkálatnál mint felvilágosodott jogász tűnik ki, a ki nem csupán a reformjavaslatok megvédésében járt elől tiszteletreméltó bátorsággal, hanem bölcs reformokat is indítványozott, melyek a messze jövő képét rajzolják meg az ébredő szabadság korszakában.
93. DEÁK FERENCZ NÉVALÁÍRÁSA.
Az igazságügyi reformmunkálat alapját az úrbéri munkálathoz hasonlóan az 1790/91. évi LXVII. törvényczikk vetette meg, mely kidolgozására országos bizottságot küldött ki. A bizottsági munkálat nem jelent meg nyomtatásban, pedig hatalmas alkotás volt s méltón sorakozott volna az úrbéri munkálat mellé. Az 1832/36. évi országgyűlés az igazságügyi reformmunkálat első részét, mely a törvényszéki szervezetet foglalta magában,* teljesen letárgyalta, törvénynyé azonban a főrendek ellenállása miatt nem lehetett. Az igazságügyi munkálat második részét, mely a polgári törvénykönyvet tartalmazta,* már kerületi ülésekben sem tudták letárgyalni; az úrbéri törvényjavaslat annyi időt és energiát kötött le, hogy erre nem nyílott alkalom. Az igazságügyi munkálat tárgyalásainak tehát nem volt gyakorlati eredménye s csupán a szabadelvű követek politikai bölcsesége mentett meg belőle egyet s mást. Ha még sem hallgatjuk el a tárgyalásokat, ennek oka főleg abban rejlik, hogy Bezerédj kimagasló egyéniségének annyi jellegzetes tulajdonságával találkozunk ezek alatt, hogy lehetetlen 327azokat hallgatással mellőznünk. Itt is ugyanaz a bölcs, felvilágosodott s előretörő szellem, a milyennek az úrbéri tárgyalások alatt mutatkozik s ha az igazságügyi javaslatnak egy évtizeddel később történt tárgyalása alatt Tolna vármegye nagy fiát az ország legjobbjai közé meghívták, a meghívást nagyrészt azon szerep magyarázza, melyet az igazságügyi javaslat első tárgyalása alkalmával vitt.
Elaboratum regnicolari deputationis juridicae circa coordinationem juridicorum dicasteriorum.
Projectum legum civilium.
Az úrbéri munkálatról az igazságügyi munkálatra való átmenetet Csapó Dánielnek Tolna vármegye nevében az 1833 november 22-iki kerületi ülésen előadott indítványa képezte a békebírói intézmény meghonosításáról és a községi bíróságok szervezéséről. Indokolásában kiemeli, hogy ez intézmények a népet erkölcsi és polgári mivelődésre és emelkedésre késztetik, a hazafiakat pedig alkalmassá teszik, hogy «a polgári társaság igazaiban, kötelességében és áldásában teljesebb mértékkel részesülhessenek». A községi bíróságot illetőleg különösen azon jó hatást hangsúlyozza, melyet «a felekkel egysorsú és együttélő biróság» gyakorol. A földesúri bíráskodással szemben Tolna vármegye nevében kijelenti, hogy azt csupán «mint a közhatalom s az igazgatásnak az idő körülállásai szerint a földesurakra bízott részét s ágazatját» tekinti, mely «minden jussértés nélkül a törvényhozó hatalma által mindenkor alkalmaztatható», tehát minden jogsérelem nélkül visszavonható. Ez indítvány indokolásában mindazon elvek bennfoglaltatnak, melyeket az igazságügyi munkálat tárgyalása folyamán Bezerédj is ismételten hangoztatott s így Tolna vármegye nemességének felfogását tüntetik fel. Élénk fényt vet ez arra a felvilágosodott és szabadelvű szellemre, mely a vármegyében uralkodott. E szellem megteremtésében Bezerédj mindenesetre tevékeny részt vett, de része volt benne az egész vármegye nemességének, a mely megértette Bezerédjben a korszellem intő szavát s habozás nélkül követte azt. A törvénykezési munkálatnak a bíróságok szervezetéről szóló részéhez Bezerédj először az 1833 deczember 7-iki kerületi ülésen szól hozzá s a községi bíróságok 328behozatalának elvét védelmezi meg. A jobbágyság érdekében szól, mert «egyik főérdeke forog fenn azon milliomoknak, kiknek javakróli, sorsokróli elrendelkezését önbefolyásuk nélkül a törvény a rendekre bízta». Nem tartja megfelelőnek a javaslat azon intézkedését, hogy «a földesúr a maga emberét rendelje azon községek törvényszéki előlülőjévé», mert ez elvenné a törvényszékek önállóságát s megszüntetné a törvényszék tagjai közötti szükségszerű egyformaságot. Legjobbnak tartja az olyan bíróságokat, melyek «a felekkel egysorsú, velük együttélő, állapotjaiknak minden részvételébe s kútforrásaiba avatott» tagokból állanak; a földesúri érdekeknek megvédelmezésére pedig elegendőnek tartja a kijelölési jog meghagyását. A kinevezett bíróval szemben bizalmatlansággal viseltetnék a község s bírótársainak békés együttműködése sem lenne biztosítva. Sürgeti végül a községi bíróságok szervezetének teljes kiépítését, mert így «éppen azon bíróságok hagyattak rendelkezés nélkül, melyeknek arra legnagyobb szükségük volt».
Nagy hatást gyakorolt az 1834 január 13-iki kerületi ülésen tartott beszéde, melyben azon elvet védelmezte meg, hogy ügyvédből is lehessen bíró. A bíróválasztás elvének kimondása után minden megszorítást a választás szabadságának rovására ír, helyénvalónak tartaná azonban a megszorítást, ha a bíró a főispán önkényétől függne. A bírói függetlenség elvével sem tudja idokolni az ügyvédek kizáratását a bírói tisztől, mert a függetlenség nagyon is relatív fogalom s a legfüggetlenebbnek tartott ember sokszor «a függés legrútabb bilintseit viseli». Ha az ügyvédek kizárását érdekeltségük eléggé indokolná, akkor sokkal inkább kizárandók lennének szerinte a peres felek, mert azok érdekeltsége aránytalanul nagyobb. Az sem szolgálhat számára megfelelő indokul, hogy az ügyvédi foglalkozás gyakorlása olyan tulajdonságokat fejleszt ki, melyek a bíróban nem kívánatosak, mert ez tisztán a törvények hibája. Jó törvények az ügyvédeket «jobb és nemesebb védelmezésmódokra» kényszeríthetik.
329Bezerédj helyes álláspontja nem érvényesülhetett, a követek többsége azon véleményen maradt, hogy ügyvédből nem lehet bíró.
Az 1834 január 27-iki kerületi ülésen a szentszékek jogkörének módosítása tárgyában szólal fel s indokolásul előadja, hogy a szentszékek a bíráskodási jogot a törvényhozás megbízásából gyakorolják, e megbízás pedig «azon köztisztet vagy közhivatalt annak sajátjává nem teszi», tehát teljes joggal módosítható vagy vissza is vonható. A szentszékek joghatósága elé utalt házassági perekben a vagyonjogi ügyek természetüknél fogva polgári bíróságok elé valók s a szentszékek ezek eldöntésére nem rendelkeznek kellő szakismeretekkel. Azt tartja tehát, hogy a házassági vagyonjogi ügyeket el kell venni a szentszékektől s a polgári bíróságoknak kell átadni. Igaz, ez után a házassági perek két bíró elé fognak kerülni, de ezt a házasságok érdekében jónak tartja, mert «nem árt, ha több vesződséggel jár a dolog, annál jobban meggondolják a felek s annál többet követnek el az egyezség fenntartására, mielőtt ama lépést megtennék».
E szakasz kapcsán nehány hevesebb szabadelvű követ ismét fel akarta vetni a vallásügyi sérelmeket, de szerencsére elejtették a tervet, a mely a tárgyalásokat felesleges módon elnyújtotta volna.*
Bezerédj 1834 január 24-iki levele Sztankovánszkyhoz.
A jászok és a kúnok különálló törvényszéke, az ú. n. nádori bíróság megszüntetését sürgeti Bezerédj az 1834 február 7-iki kerületi ülésen s a megyei törvényszékekhez hasonló szervezetet követel számukra. Analógiát lát a jász-kún kerületek és a vármegyék között s minthogy az országgyűlés a megyei törvényszékek szervezetét a kor színvonalára igyekezett emelni, annál jobb szervezetet nem adhatnak a jászok és kúnok számára sem. A nádori bíráskodás megszüntetését különösen azért tartja szükségesnek, mert «egy személyben többféle méltóságot 330egyesíteni nem tanácsos», az ország legelső tisztviselőjét káros «a nemzet egy részével különös isolált összeköttetésben tartani», az igazságszolgáltatásnak minden hazai polgárra nézve egyenlőnek kell lenni s végül a jász-kún kerületek évi 2000 aranya nem indokolja e különös kedvezményt.
A katonai kerületek rendezéséről beadott torontáli indítványt melegen pártolja az 1834 február 11-iki kerületi ülésen, s indokul azt hozza fel, hogy nem a törvényhozás szervezte azokat, már pedig alkotmányos országokban a közigazgatás minden ágának a törvényhozó hatalomtól kell származni. Elismeri, hogy vannak ügyek s ilyenek a katonaiak – melyek külön bíróságot kívánnak, de ezek szervezése a törvényhozás hatáskörébe tartozik. Az országban «oly törvényhatóságot, legyen az bár polgári s egyházi, egyáltalán el nem ismer, mely a sanctiót nem a törvényhozó hatalomtól vette».
Az ügyvédi képesítést illetőleg az 1384 február 15-iki kerületi ülésen adta elő véleményét, különösen pedig az ügyvédi függetlenség és szakképzettség intézményes biztosítását ajánlotta a követek figyelmébe. A függetlenség biztosításának szükségét azzal indokolta, hogy «az igazságot minden félelem és tartózkodás nélkül kimondhassa még maga a legfőbb bíró ellen is». Hivatkozik a külföldi példára, a hol «némely ügyviselői eljárásokat tsak a prókátorok egy elválasztott osztályára bízzák, kik feltett süveggel, a függetlenség küljelével szólnak az ország felsőbb törvényszékei előtt is, s ezek közül tiszteli most egy nemzet képviselőinek előlülőjét». Szakképzettségül pedig a doktorátust követeli az ügyvédektől, mert «a készülőt a törvénytudománynak egész kiterjedésében való tanulására kényszeríti, sőt más tárgyak ismeretére is viheti, melyek az igazság kiszolgáltatásának fognak gyümöltsözni». Az ügyvédi kar testületi szervezését azonban nem pártolja, mert «éppen az ügyészek belső principiumival ellenkeznék, az egyesek függetlenségét és szabadságát rontván meg s magában foglalná a tzéhek minden rossz oldalit». Szerinte «ily esetben a visszaélések igen 331súlyosak, mert a perek gyakran örökségképpen szállnak által, vagy pénzért adatnak el a prókátori stallumok». Ellenzi azt is, hogy a képesítő vizsgálaton ügyvédek is részt vehessenek, mert «a corporátióknak önválasztással újításukat másutt sem látták jónak», s javasolja végül az osztályzatok megszüntetését is.
1834 április 2-án ment át a bírósági szervezetről alkotott törvényjavaslat az országos ülésbe s Bezerédj mindjárt az április 3-iki ülésen hosszabb beszédet tartott a békebíróságok mellett, a mi kedves eszméje volt. A békebíróságokat a rendes bíróságoktól külön választandóknak tartja, mert «a rendes bírónak törvényes hatalma megfélemlíthetné a feleket, hogy nem okoknak nem engedhetnének, hanem mert ellenkezni nem mernek a bíróval». Tagadja a személynök azon állítását, hogy «nem találkoznak elegendő személyek, kik a békéltető tisztet fizetés nélkül elvállalják», mert bízik a nemzetben, bízik a vármegyei szellemben, a mely éles ellentétben áll a bürokratikus szellemmel. Amíg akadnak férfiak, kik hivatalt nemcsak fizetésért, hanem nemesebb ösztönből vállalnak, fenn fog maradni a vármegye is, s e hivatalviselési készség fennmaradásában törhetlenül bízik. Kiemeli végül a békéltető bíróságoknak a nemzeti karakterre és közmorálra való kívánatos befolyását, a mely abban áll, hogy a békéltető a rendes bíróval ellentétben «egyezteti az érdekeket és engeszteli, hogy egymással megférve élhessenek». A rendes bíró a szoros ragaszkodás, a békéltető a méltányosság elvét, az «első az ellenkezést, a másik az egyesülést, a barátkozás lelkét kelti fel a nemzetben s fogyasztja a perlekedés indulatját».
Bezerédj érvelése annyira helytálló volt, hogy a békebíróságokat ellenző személynök nem zárkózhatott el a békéltetés kitűnő eredményeinek elismerésétől, s csupán azon állításához ragaszkodott, hogy a vármegyék nem fognak szükséges számú békebírót találni.
A békebíróság intézményének Bezerédj buzgó apostola maradt tovább is s midőn a törvényszéki szervezet ügyében a 332főrendekkel vitáztak a követek, az 1835 január 28-iki kerületi ülésen is e pont mellett szólalt fel Bezerédj. Különösen azon elvet védelmezi, hogy a békéltetésnek meg kell előznie a rendes pert s nem lehet sikere a békéltetésnek, ha «az nem a per kezdete előtt, hanem miután a hosszas perlekedés után a felek erszénye kiürült s unalom és bosszúság lepte el szíveiket, és ekkor is a perbeli bírák közbenjárásával eszközöltetik». Buzgólkodása természetesen kárbaveszett, mert az egész törvényjavaslat elbukott. A mint Bezerédjnek 1834 márczius 14-én Sztankovánszkyhoz intézett leveléből tudjuk, a kormány nagyon félt ez intézménytől s Tolna vármegyére különösen neheztelt a javaslat felvetése miatt.
A békebíróság előtt kötött egyezségek és a perbeli egyezségek érvényessége között tervezett megkülömböztetés ellen szól Bezerédj az 1834 április 5-iki országos ülésen s azon tényt állítja a követek elé, hogy a szegény nemesség elvesztette jószágait érdekeit tehát nem sérthetik az ilyen egyezségek. «Igen is a kisebb nemességnek hanyatló állapotja komolyan és sürgetve kíván segedelmet a törvényhozástól, de ezt az activitas principiumában ugyan nem találta és nem is fogja fellelni.» A szerződések megtámadhatóságának rendszere olyan intézmény, mely a hazai földbirtokrendszer legerősebb fogyatkozása, «hazánknak pedig materialis s moralis tekintetben a legnagyobb s valódibb praejudiciumot okozza, melyet, fájdalom, orvosolni mindeddig nem tudtunk». De a békebíróságok czéljainak biztosítása érdekében nem szabad az egyezségek hatályát kétségessé tenni, mert «éppen az fogná az egyezéseket gátolni a békéltető előtt, ha azoknak biztosságot nem adnánk». Erkölcstelennek tartja azon elv kimondását, hogy «ne lehessen igazán egyezni, minekelőtte jól ki nem perlik a felek magukat». Ez éppen olyan intézkedés lenne, mintha megtiltanák «a betegnek, hogy ne gyógyuljon, minekelőtte rendszeres orvoslás alatt nem volt». Ez okok alapján annak kimondását kéri, hogy a békebíróságok előtti egyezségek és a perbeli egyezségek 333joghatálya egyenlővé tétessék, a mi azonban nem ment keresztül.
94. DEÁK FERENCZ.
Az 1834 április 8-iki országos ülésen megújította a községi bíróságok szervezése tárgyában ismételten felvetett javaslatát, azonban újból eredménytelenül. «Ha a törvényhozónak ügyeletét oly intézetekre is kell terjeszteni, melyek a népet erkölcsi és polgári előmenetelre biztassák, segítsék, ezen tekintet annál gyengédebb kötelezéssel látszik fent forogni, mivel azokat illeti, 334kik a miénkkel nem egészen egyforma állapotjuknak tökéletesítését, befolyásuk nélkül, a mi igazságunktól és javukat tárgyazó gondosságunktól várják». Gyakorlati példákkal igazolja ez intézmény jó hatásait: a saját bírósággal bíró községeknek «vidámabb az előmenetele, gyarapodóbb az élete, odavonzóbb a telepedése a népnek». A községi bíróságok jó hatásai közül főleg azt emeli ki, hogy a «falusi lakosokat önmaguk kimívelésére s becsülésére hatalmasan indítva, polgári lelket ébresztene bennük és a községek polgári kifejlődésekre igen czélirányosan fogna szolgálni». Nem tartja helytállónak azon ellenvetést, hogy a nép még nem elég érett az intézmény életbeléptetésére, mert rendesen az új intézmények felállítása után szokott kitűnni, hogy «megvan azon állapot, melyre mint az intézet szükséges feltételeire sokáig vártunk volt».
Az úriszéknek a törvényszéki szervezettel kapcsolatos tárgyalása alkalmával az 1834 április 10-iki országos ülésen azon tervezett rendelkezés ellen szól, hogy «a földesúr saját és tulajdon költségén tartandó emberét tehesse az ítélőtanács előljárójává». Ez intézkedés szerinte hátráltatná a község lakosai és a bíróság működése közötti összhang kifejlődését, melyre a bíróság eredményes működése érdekében feltélenül szükség van. De veszélyeztetné e gyakorlat a bírói függetlenség elvét is, mert a földesúr ez úton erős befolyást gyakorolhatna a bíróság működésére. «Az előljáróknak kandidátiója az úrbérben elegendőnek látszott a karok előtt a földesúri kapcsolat fenntartására: itt se menjünk tovább és ne alkossunk egy új, a nép előtt ismeretlen, a földesúrnak terhes tisztséget, mely majd mégis éppen ezen földesúri kapcsolatnak egyenes és mellékes hatással is több kárt, mint erősséget adhatna.»
A városi törvényszékek szervezése érdekében lefolyt vita alatt Bezerédj ugyanzon felvilágosodott álláspontot foglalta el, melyet az úrbéri törvény tárgyalása közben ismételten kifejezésre juttatott. E felfogást már 1833 deczember 12-én Sztankovánszky Imre tolnamegyei főjegyzőhöz intézett levelében indokaival 335együtt előadta s ezzel a modern szabadelvűség ihletett bajnokának vallotta magát. Szomorúan állapítja meg a kerületi tárgyalásokból, hogy «mely sok balelőítélet és indulatoskodás s in propria viscera ható indulatoskodás létez még sokban»; az «usus az usus – erre van mindég a provocatio és ez alá rejtezik a féltékeny s a melléktekintetű». Bezerédj eszménye az, hogy «azon nemeseknek, kik állandóan polgári életet élnek, a városban és ezzel magukat ő hozzájuk önként hozzácsatolják, érdekük azt kívánja, hogy városi jurisdictio alatt legyenek» s ezzel a nemesség kiváltságos állásával szemben újabb intézkedés életbeléptetését kísérli meg, hogy az állampolgárok törvény előtti egyenlősége előkészíttessék. «Ha cseléddé lehet a nemes ember és ha jobbágygyá lehet, ha katonává lehet, szerzetessé, és felfüggesztheti különös statusára nézve nemesi exemptióját, miért csak az egy polgári statusban ne tehesse azt?» kérdezi joggal és kifejti azon indokokat, melyek a nemesség érdekében kívánják a városi lakosság feletti egységes bíráskodást. A nemesség érdeke, hogy a városi lakosság sorában elvegyülhessen, mert ellenkező esetben heterogen elemek maradnak, melyek szaporodását és megerősödését a városi lakosság minden eszközzel meg fogja akadályozni. De nem csupán a nemesség, hanem a magyarság érdeke is azt kívánja, mert a nemességgel a magyarság fog megerősödni a városokban, a magyarság megerősödése pedig nemzeti érdek.
E téren vallott felfogásának azonban Bezerédj nyilvánosan nem adhatott kifejezést, mert, a mint az 1834 január 24-én kelt utasításból kitűnik, a vármegye felfogása más volt. A vármegye ugyanis csupán az esetben óhajtotta a városokban lakó nemességet a városi bíróság joghatósága alá helyezni, ha önként alávetnék magukat.* Ezért hallgatott e felfogásával az országgyűlésen Bezerédj s ezért közölte eszményét csupán meghitt barátjával.
Tolna vármegye levéltára.
336A honoratioroknak a városi bíróságok joghatósága alá rendelése tárgyában szól az 1834 április 11-iki országos ülésen. A honoratior elnevezés szerinte igen tág fogalom s ha a városi bíróságok joghatósága alól kivétetnének, a városi lakosságnak igen nagy része nem tartoznék ide. Ez sok zavarra és nehézségre adna akalmat s káros következménynyel járna egész igazságszolgáltatási rendszerünkre. A honoratiorok nem részesei a vármegyei törvényhatóságnak s ezért a városi bíróság alá tartoznak. Bezerédj felfogásával ellentétes nézetet vallott a követek többsége s a városok nyilvánvaló sérelmére kivették a városi bíróságok joghatósága alól a honoratiorokat,* a mi a városi követek körében nagy elkeseredést keltett s keserű kifakadásokra adott alkalmat. Az 1834 április 14-iki országos ülés olyan viharos jelenettel zárult e miatt, hogy csaknem megismétlődött a vallásügyi viták Tagen-esete s Pozsony város követe közel állott ahhoz, hogy kijelentései miatt perbe fogassék. Érezniök kellett a városi követeknek, hogy a vármegyei követekkel nem egyenrangú tagjai a törvényhozásnak s sorsukról a jobbágyokéhoz hasonlóan a nemesség intézkedik.
1834 április 13-án írja Csapónak: «Én az elsők között voltam, ki a mutatkozó vélemény ellen vitatkozni kezdtem, hogy minden tekintetből a városi jurisdictio alatt kell hagyni a honoratiort, a mit instructionk is tart, csupán a nemesek kiviteléről szólván: Bár huszonhárom vármegye volt utóbb ezen vélmény mellett minden várossal együtt, csak mégis az ellenfél győzött.»
Bezerédj őszinte lelke átértette az igazságtalanságot, a mely a városokat érte s 1834 április 18-án Sztankovánszkyhoz intézett levelében bőségesen kifejtette az okokat, melyek a városok érdekének felkarolása mellett szólanak. Az első okot a gyakorlati politikából meríti: a főrendek bizonyosan a városok pártjára fognak állani és «ha mi akkor is ellenkezünk, végképpen eltaszítjuk őket tőlünk és a főrendek és kormány alá kénytelenítjük bujni». A városokkal való békés együttműködésre Bezerédj szerint a nemzeti törekvések sikere érdekében nagy szükség van, mert «bizony úgy eltaszítunk magunktól mindenkit, hogy legjobb akarattal sem tudunk majd semmit is kivívni és 337a legislation kívül is úgy felkél ellenünk minden érdek, hogy nem tudom mi mód állunk meg». A vármegyei intézmény biztosítása érdekében is szükség van végül szerinte a városok jóindulatának bizosítására: «Ha a városi érdekekkel a mi vármegyei alkotmányunkat nem békéltetjük meg, mely utóbbi ellen az oligarchia és centralisaló systema dolgozik, nehezen fog az fennállani és csak a polgári erővel gyarapodva győzi le ezen két más elvet». A termelés két tényezőjét a mezőgazdaságot és ipart egy táborba szeretné hozni, hogy az alkotmányos szabadság azon idő szerinti biztosítékát, a vármegyei rendszert az oligarchiával és kormánynyal szemben megvédelmezze. Új perspektívát nyit ez Bezerédj gondolkozására: az alkotmányos szabadság ellenségeit az oligarchia és kormány képezik előtte, a vármegye pedig a szabadság biztosítéka. A termelőosztályok, a jobbágyság és polgárság érdekeinek előmozdítása a jövő politikusává avatják őt, a ki a feltörekvő társadalmi osztályokat a magyarság számára akarja megnyerni, hogy ezzel a magyarság jövőjét biztosítsa.
A városok érdekeinek mellőzése egyenesen felháborítja Bezerédjt a szűk látókörű nemesek ellen, a kik nem csupán a saját, de az ország érdekeit is veszélyeztetik politikai elfogultságukkal. 1834 április 24-én e tárgyban a következőket írja Csapónak: «Nem csak a materialis rendetlenség elmellőzése tekintetében, de a városoktól való elidegenedés, azoknak tőlünk el és mások karjaiba taszítása, a vármegyék ellen majd lassan-lassan minden érdeknek ellenséges felköltése, az ezer reactio is diaetán és diaetán kívül is mire vezet?… Mert hát mi nemesek az országban mindenhatók vagyunk-e, nekünk csak akarnunk kell és mindenkit reánk haragítunk, csak hajolni fog-e előttünk és nem kelni-e fel egyesülve?» Bizony igaza volt Bezerédjnek: az a társadalmi osztály, a mely a kormánynyal állandóan hadilábon állott, melyet a főnemesség nem fogadott be körébe, mely a jobbágyság és polgárság ellensége volt, nem képviselhette jogosan az ország érdekeit s nem maradhatott a 338politikai élet irányítója. A szabadság ügye szenvedett vereséget a városok vereségével, a mint Bezerédj 1835 február 23-án Csapóhoz intézett levelében írja s e vereség főoka az volt, hogy a nemesség a saját szabadsága elleni törekvést látott a városok állásfoglalásában. A jövőben keresi Bezerédj a vigasztalást: «A hamis, hirtelen, egyoldalú felfogásokból eredő indulatoskodás ellen az idő a legjobb orvossá és kényszerítve is megszerzi a csendes elméveli érett megfontolást, melyet úgy látszik, most sokan megtagadnak». A jövő igazságot szolgáltatott Bezerédjnek s igazolta felfogását.
A megyei törvényszéki szervezet tárgyalása alkalmával az 1834 április 21-iki országos ülésen bejelenti, hogy Tolna vármegye hajlandó a többségnek engedve beleegyezni, hogy «szünjék meg az alispáni és szolgabírói külön ítélőszék és törvényszék formájában gyakoroltassék a megye bírói hatalma». Szükségesnek tartja azonban, hogy azon elvek, melyek a régi bíróságokban «hazai alkotmányunk lelkével és az igazságkiszolgáltatás elveinek kívánatival» összhangban megvoltak, az új bíróságok szervezésével se mellőztessenek el. Ilyennek tartja a bíróválasztás elvét, a melynek fenntartását a vármegyei rendszer is követeli. Az új bíróságnak nem szabad alkalmat nyújtani az elkülönzés elvének megerősödésére sem, mert ez az ügynek ártana. S végül annak kimondását kéri, hogy minden per «ugyanazon bíróság előtt kezdődjék».
Ez utóbbi elv érdekében az 1834 április 22-iki országos ülésen is felszólal, s sürgeti, hogy «egy legyen az első bíró mindenféle perekben, hogy szünjenek meg a bíróság illetősége iránti kifogások, hogy találja ki-ki első bíráját odahaza». Utal a megyei törvényszékek joghatóságának történeti fejlődésére, melynek folyamán változó alakban jelent meg. E fejlődést oktalanság volna lezárni, hanem ellenkezőleg teret kell nyitni számára. A megyei törvényszékek ilyetén szervezése után a kerületi táblákat megszüntetné, mert ez intézményeket «a bíróságok rendszeréhez képest alkalmatlanoknak, részszerint feleslegeseknek 339látja». Külön kitér beszéde végén a «felségbántás és hazaárulás» eseteire, melyeket nem látna «helyesnek a megyei törvényhatóságok alól kivenni». Álláspontja azonban nem nyert többséget az országos ülésen.
A megyei törvényszéki bírák időszakos vagy élethossziglan való választása tárgyában folytatott vita során az 1834 április 23-iki ülésen az időszakos választás mellett szólal fel. Az időszakos választás mellett felhozott első érve nem éppen helyt álló, mert a bírói függetlenség védelmét emeli ki, holott éppen az időszakos választás biztosítja a legkevésbbé a bírói függetlenséget. Helyesen mutat rá azonban a bírói függetlenség különböző veszedelmeire, az értelmi és erkölcsi felsőbbségtől a megvesztegetésig, melyek ellen előzetesen bajos a bírót megvédelmezni, utólagosan viszont könnyű a helyt nem álló bírót az időszakos választások alkalmával kibuktatni. Ez elvek érvényesülésében csupán a Bezerédj becsületes lelke hihetett, a gyakorlatban egészen más elvek érvényesültek s ezért érvelése itt sem volt helytálló. Helytállóbbak azon érvek, melyek szerint időszakosan választott bíróságokban nem fejlődhetik ki a kasztszellem s a bürokratia hibái nem honosodhatnak meg. E téren azonos elveket vallott Bezerédj Deák Ferenczczel, ki az élethossziglan választott tisztviselők intézményét ellentétesnek tartotta alkotmányunk alapvető intézményével, a vármegyével. Az örökös bírósággal Bezerédj szerint megszűnnék a vármegyei közönség bírói hatalma s a bírói hatalom kivétetnék a vármegyei közönség befolyása alól is: «Az ekkép konstituált bíróság találna idő folytával alkalmas módokat, hogy a lassan-lassan elszokott közönségtől magát inkább-inkább függetlenné tegye, elkülönözze, s végre mintegy önállású hatalom lépjen fel a megyék közönségének ellenében.»
Az 1834 április 28-iki ülésen azt indítványozza Bezerédj, hogy a szabad királyi városok felebbviteli bírósága, a tárnokszék töröltessék el s joghatósága a királyi kúriára ruháztassék át. Indítóokul a törvénykezés rendszerének egyszerűsítését s a 340felesleges bíróságok eltörléséből származó költségkimélést hozza fel. Ismétli a nádori bíróság eltörlésére felhozott azon érvét is, hogy nem czélszerű, ha egy személy több hivatalt visel, mert ha a tárnoki állás régi joghatósága visszaállíttatik, nem marad ideje a bíráskodásra. Főleg azonban a társadalmi egyesülés elvének érvényesítése szempontjából tartja fontosnak a tárnokszék eltörlését. A mikor a tárnoki széket szervezték, az «elkülönzés lelke uralkodott, mindenki különös törvényekre iparkodott, századunk szelleme ellenben az érdek egyesítésében áll». A kamarai függés szomorú emlékei alól akarja felszabadítani a városokat, hogy a köz javára szabadon érvényesíthessék üdvös befolyásukat. A tárnoki szék megszüntetése esetére sürgeti, hogy a királyi kúria tagjai sorába is neveztessenek ki városi polgárok, kik a városi polgárság ügyeiben jártasak. Ez újítástól már 1834 január 24-iki felszólalása szerint azt reméli, hogy a polgárok bizalmát fogja nevelni, ha látni fogják, hogy polgártársaik a legfőbb hivatalokban ülnek.
Az indítvány megbukott, ámbár életrevalóságához szó sem fér. A messze jövő képét rajzolta meg Bezerédj, de a képet a kortársak még nem értették meg. Az egységes Magyarország áll előtte, a hol polgár és polgár között nincs különbség, a hol a törvény előtt mindenki egyenlő. Ez nem humanisztikus indítvány, hanem az élesen látó politikus, a bölcs államférfiú javaslata, melyet csak a késő utókor értett meg.
Az 1834 május 16-iki országos ülésen Somsics indítványt tett a hűtlen tanácsadók felett ítélkező bíróság szervezéséről, a mit az elnöklő személynök hevesen ellenzett, a követek többsége azonban az indítvány mellett nyilatkozott s ilyen értelemben szólott Bezerédj is. Véleménye szerint ugyan a nyilvánosság mint sok másban, úgy «a status tisztjeinek visszaéléseik, kötelességszegésük és mindazon rossz ellen, mi e tekintet alatt a nemzeti jólétet és polgári szabadságot fenyegeti, a legbiztosabb oltalom és orvoslás», mégis szükségesnek tartja a javasolt külön bíróság szervezését. E törvényre az alkotmány biztosítása 341érdekében van szükség s a kötelességüket teljesítő és az alkotmányhoz hű tisztviselők nem fogják rettegni. Az indítványozott intézmény életbeléptetése a királyi személynök ismételt felszólalása után elhalasztatott, pedig ezzel alkotmányos életünk egy nevezetes lépéssel jutott volna előbbre. Hogy milyen érvekkel lépett fel e javaslat ellen a kormánypárt, azt Bezerédj 1834 márczius 30-án Sztankovánszkyhoz intézett leveléből láthatjuk, a hol ezeket írja: «Ragályi azt veté ellen, hogy most kezd a császár magyarokat is választani tanácsosai közé – nem kell ily törvénynyel elvenni ettől kedvét s ellene volt.» Nem annyira a nemzeti érdek sugallta tehát a javaslat ellenzését, 342mint inkább az érvényesülési vágy, a mely sok kitünő eszme temetője lőn.
95. RAGÁLYI TAMÁS ARCZKÉPE.
Az ügyvédek jogállását illető tárgyalások közben ismételten felszólalt Bezerédj s függetlenségüket törekszik biztosítani. Az 1834 május 21-iki országos ülésen azon intézkedés ellen szól, hogy a bíró az ügyvédet eljárása miatt megróhassa. Az ügyvédnek szerinte két tulajdonsággal kell bírnia, t. i. műveltséggel és függetlenséggel, hogy tudja és merje is védelmezni ügyfeleinek érdekét. Az ügyvédi függetlenséget veszélyezteti a tervezett intézkedés, mert «a bírónak önkénye alá vetnék az ügyészt». A fiatal bíró az öreg ügyvédet ez intézkedés életbeléptetése esetén «csaknem mint a gyermeket maga elébe rendelheti és mivel eljárását késedelmesnek tartja, megfeddheti». Ez nem csupán az ügyvédi kar függetlenségét támadná meg, hanem külső tekintélyét is veszélyeztetné, Bezerédj érvei ez alkalommal sem részesültek kellő figyelemben, a szakasz megmaradt.
Ugyanekkor az ügyvédek fegyelmi büntetése tárgyában is szólott, mert az ügyvédi kar még inkább alárendeltetnék a bíráknak, ha a bírák fegyelmi hatósága alá kerül. Ez úton az ügyvédi kar legértékesebb része szakítani fog pályájával s csupán azok maradnak ügyvédek, kiket «a bíró meg akar szenvedni és ezek nem annyira a felek pártfogói, mint a bírónak emberei leendnek». Felszólalása ez ügyben is eredménytelen maradt s 1834 május 22-én keserű humorral írja Sztankovánszkynak: «Az ügyészek és prókátorok jó szándékaim, minden iparkodásaim és ad rancedinem usque tett expectoratioim mellett sem nyertek sikert – most olvassák a taxaknak utóbbi paragraphusait – egyék meg.»
1834 május 22-én tárgyalták le a követek a bírói szervezetről szóló szakaszokat s azokat átküldték a főrendeknek, a hol azonban olyan ellenzéssel találkoztak, hogy az úrbéri harczokkal elfoglalt rendek energiája nem volt elegendő az ellenállás megtörésére s a törvényjavaslat jobb időkre maradt.
343E javaslatra czélzott Bezerédj, midőn követi végjelentésében «a mágnások táblájának többféle igen fontos kívánatok ellen, melyeket a nemzet képviselői által nyilatkoztatott, hajthatatlan ellenszegülését» megrója, mely miatt sok a nemzet képviselőinek többsége által elhatározott tárgy Ő Felsége elébe nem juthatott». Ez eljárással szemben nem az országgyűlés reorganisatiójában keresi az orvoslást, hanem «a komoly eltökéllett és állandó nemzeti akaratban», a mely feltétlenül hatást fog rájuk gyakorolni. Ez akarat irányítása azonban a törvényhatóságok hatalmában van, a melyet állandóan szemük előtt kell tartaniok.
A bírói szervezet letárgyalása után a polgári törvénykönyv szövegezéséhez fogott az országgyűlés s ez alatt első sorban az örökösödési jog kérdéséhez szólott hozzá Bezerédj.
Az 1834 június 28-iki kerületi ülésen a végrendelkezési szabadság védelmére szólal fel s előadja, hogy ezen intézkedésből nem proletáriusok fognak származni, hanem egy olyan néposztály, a mely «keblének moralis tehetségeire és nem az ősiségnek minden ipart leverő képzésére fogja építeni élte boldogságát». Ezzel szemben a régi állapotot erős szavakkal ítéli el: «Azért nincs mi nálunk az önerővel emelkedő néposztály oly arányban, mint másutt; mert az ősiségből eredő bizonyos örökség ideája tunya elbizakodást csepegtet a szívekbe s az ipart és előmenetelt első csirájában megöli…»
Az 1834 június 30-iki ülésen jelenti be a kerületi elnök, hogy Tolna vármegye első követe, Csapó Dániel betegsége miatt kénytelen követi tisztéről lemondani s innen kezdve Bezerédj képviselte a vármegyét. Bezerédj mindjárt másnap a július 1-i kerületi ülésben nagy beszédet mond az örökösödési törvény azon tervezett intézkedése ellen, hogy az osztályos atyafiak 32 éven belül megtámadhatják a végrendelet alapján történt osztályt. Kifejti, hogy a tervezett intézkedés az egyenetlenség magvát hintené el a családok között s a családok sorsa a nemzet sorsa, ellenséges családok nem adhatnak egységes nemzetet. Fájdalommal állapítja meg, hogy az egyenetlenség és 344viszálykodás a magyar nemzeti jellege, s nem czélirányos e baj orvoslása helyett a viszálykodás számára új forrást nyitni. Nem kívánja az elégedetlen osztályos atyafit megfosztani azon jogától, hogy sérelmét törvényes úton orvosolhassa, de az orvoslást azonnal meg kell kísérelni, nem pedig 32 esztendő mulva. Régen 32 esztendő nem volt sok, de most «ezen időszakasz alatt egy országnak sorsa, képe, alakja és systemája egészen megváltozik, és többet tesz, mint ez előtt 100 és több esztendő.
A törvénytelen gyermekek örökösödése ügyében szólal fel az 1834 július 17-iki kerületi ülésen s kifejti, hogy az emberi művelődés fejlődésével fokozatosan javult ezek sorsa. Az előítéletek sötét századaiban szégyenfolt, mindenféle polgári jogokbóli kizárás és ezerféle rossz volt az, mit nekik a társadalom osztályrészül juttatott. Lassan-lassan azonban gondoskodni kezdtek felőlük «a haladott kornak szelidebb erkölcsei», lelenczházakat alapítottak, megszüntették a becstelenség igazságtalan foltját s a polgári jogokra alkalmasakul ismerték el. «Ideje, hogy egy lépéssel előre haladjunk, nem csak rossztól való oltalmat éreztessünk velük, hanem részesítsük a polgári jogban is, hogy valamint az Isten őket emberekké teremtette, úgy élhessenek is a társaság és emberiség minden jóvoltával». Bezerédj indítványa egyelőre csupán az, hogy a hol törvényes ágyból született gyermekek nincsenek, a szerzeményekben ab intestato örökösödjenek és pedig anyjuk után mindenesetre, atyjuk után pedig, a mennyiben az bizonyos és kétséget nem szenved. Ez intézkedés nem sérti senki érdekeit, a fiskusnak pedig «ily kizárására kapkodni nem illik». Azon ellenvetésre, hogy ez intézkedés sérti a házasság érdekeit, hivatkozik arra, hogy a törvénytelen gyermekek örökösödését csupán törvényes gyermekek nem létében kívánja életbeléptetni. Azon ellenvetést pedig, hogy ez intézkedés az erkölcstelenség kútforrásává válhatik, azzal czáfolja meg, hogy a fajtalanság órájában senki sem gondol magzatjának örökösödésére s a halállal fenyegető kemény törvények 345sem voltak képesek az indulatok pillanatát legyőzni. «A szelidebb törvény nem fog a moralitasnak ártani, sőt az igazság és könyörületesség indító okain kívül maga az erkölcsiség alapjának erősítése is az indítvány mellett szól, mert ennek leghatalmasabb eszköze oly törvény alkotása, mely által minden polgár megengesztelődik s hálára s jóindulatra ébresztetik a status iránt. Ellenben az erkölcstelenség rúgója minden intézet, mely a polgároknak bármely nemét is arra kényszeríti, hogy magukat a társaság jóvoltából kitagadott számüzötteknek tekintsék s nemcsak köteleseknek ne érezzék magukat a status védelmezésére, de gyűlölséget is tápláljanak azon törvények iránt, melyek őket ártatlanul büntetik…»
Ez indítvány egyike Bezerédj legszebb tetteinek s olyan előítéletek megdöntésére van hivatva, a melyeket századok megszokása alapozott meg. Indokolása pedig olyan államférfiúi bölcseséget árul el, a mely messze megelőzi korát s az elnyomottak felszabadítása iránti küzdelemnek megdönthetlen érve marad… Az előítéletektől ment gondolkozó, az elnyomottak felszabadításáért harcoló államférfiú nem téveszti szem elől a bölcs mérséklet elvét s a törvénytelen gyermekek jogait csupán fokozatosan kívánja érvényre juttatni, hogy annál biztosabban elérje czélját, az elv elismertetését.
Bezerédj indítványa nagy hatást gyakorolt s diadalának hatása alatt írja az ülés után Csapónak: «Megtettem már a törvényes házasságon kívül született gyermekeknek – a törvényesek nem léte esetében – az anyának és a bizonyos atyának szerzeménybeni örökösödése iránti indítványunkat, és gondold, az is nagy majorítással in principio el van fogadva, holnap az ízenkénti rendelkezés lesz csak már tárgya a tanácskozásnak.»
E tárgyban egyetértett vele Tolna vármegye, mely 1834 május 10-én kelt utasításában azon indokolással indítványozza ez intézkedést, hogy «elegendő alap és ok találtatván ily törvényre az emberiségben, melynek hatalmas szava a szinte 346emberiségtől ihletett polgári intézkedés emelte lelkének példájával azon ellenvetésnek, hogy a tárgyalt törvény a házasságon kívüli nemzésnek az erkölcsiség kárával fogna kedvezni, erejét már igen meggyengíti».*
Tolna vármegye levéltára.
Hasonló szabadelvű s haladó szellemet árul el Bezerédj a hitbizományokkal szemben elfoglalt álláspontjával, melyet 1834 július 14-én Csapóhoz intézett levelében fejt ki. A «birtok tulajdonának tellyes volta» a fő motívum, mely a hitbizományok elleni állásfoglalásra serkenti. Ezzel kapcsolatosan az ősiség intézményének megdöntését is czélozza, a mely a vármegyei utasítás értelmében kötelességévé tétetett. E nehéz és felelősségteljes munkában Csapót vallja mesterének, kihez így ír: «Bár köztünk volnál édes Danim, lásd, a mit te a successio és testamentum tárgyában instructiónk valódi értelme és czéljához képest czélirányosnak és szükségesnek találtál: nyit nékem ez állapotban is utat és mutatja, következteti itt is, instructiónk szerint milyennek kelljen lenni eszközlődésünknek.»
Július 24-én már eredményről számol be e tárgyban Csapónak. Eddig is csak rosszat eredményezett ez intézmény, mert ez teremtette meg az elavult «insurrectionak systemáját» s ez tette lehetővé ab absentismust. Ezentúl még több veszélylyel fenyeget, mert «a praejudiciumbeli invalidatónak eltörlése vagy megszorítása után a kis nemességtől még inkább összeszednék a holtkézi fideicommissariusok a jószágot».
A királyi fiskus örökösödése kérdésében az 1834 július 24-iki kerületi ülésen Kölcseyvel szavaz s hosszú beszédben indokolja meg szavazatát. A fiskus örökösödése évenként mindössze 50–60.000 forint jövedelmet hajt az államnak, ezzel szemben «egész legiókban áll a belőle eredő károk nyomatékos súlya». Ilyen kár a vállalkozói kedv hiánya, mely a birtok bizonytalanságából származik. Ez az oka, hogy a közvélemény örökös oppositióban van a királyi fiskussal vagyis a kormánynyal. 347Erkölcsi szempontból is káros ez intézmény, mert az utolsó birtokos minden áron arra törekszik, hogy a fiskust kijátsza. A birtok bizonytalansága miatt hitelhez nem juthat a birtokos s tág tere nyílik a viszálykodásnak is. Egy szóval annyi mindenféle rossz származik Bezerédj szerint ez intézményből, hogy «évenkénti nyomorult 50.000 forint jövedelem miatt» az átoknak ily nyomasztó súlyát nem szabad az országra szabadítani. A donationalis rendszer nem enyhítheti a bajokat, mert «megszűnt ez már az lenni, a mi eredeti institutiójában volt, t. i. az érdem jutalma». De az adományrendszer szerint a fejedelem a jószágot «legatariis… cessionariis záradékkal» is adhatja s ezzel a fiskust az örökösödésből kizárhatja; a mit pedig a fejedelemnek szabad, azt a törvényhozástól sem lehet elvitatni.
96. KÖLCSEY FERENCZ.
A felségsértés bűnéért járó jószágelkobzást nem tekinti bűntetésnek, hanem azon «barbarus idő maradványának, midőn a polgári társaság tagjai örökös harczban lévén, egymást jure belli pusztították». Idézi Arcadius és Honorius kegyetlen, másrészt 348Marcus Aurelius emberséges törvényét, melyek összehasonlítása nyilvánvalóvá teszi, hogy azon embertelen törvényt, mely az ártatlan maradékot sújtja, el kell törülni.
Az 1834 augusztus 7-iki kerületi ülésen az osztatlan javak felosztása tárgyában szólal fel s pártolja az e tárgyban beadott indítványt. Az ilyen jószágok a hitbizományokkal közös szempont alá esnek s gátolják a tulajdonosokat abban, hogy földjükkel szabadon rendelkezhessenek. Nem vonhatók e kategória alá az olyan közös birtokok, a melyek a tulajdonosok szerződése alapján kerültek közös igazgatás alá, vagy pedig közös czél elérése érdekében van kimondva a közös igazgatás, p. o. az erdőtörvényben, a hol az erdők védelmét a legjobban a közös igazgatás szolgálja. Ez utóbbi szempontok védelmére az 1834 augusztus 8-iki kerületi ülésen ismételten felszólal és hangoztatja, hogy csupán az örökösödés elvén épült osztatlan javakra vonatkoztatja a felosztást. A gazdasági egyesüléseket azonban fenntartandóknak véli, mert «csak így lehet a nemzeti jólét előhaladásának tág mezején oly czélokat elérni, melyeknek kivitelére eldarabolt egyes magános erdők elégtelenek».
Itt elakadtak az igazságügyi reformjavaslat tárgyalásai s a ráfordított rengeteg idő és energia kárba veszett.
