IX.
IX.
Az 1843/44. évi országgyűlésről hiányzott Deák, ki a szabadelvű ellenzéknek országosan elismert vezére volt. Deák távollétében másnak kellett átvenni a vezetést, nehogy a kormányos nélküli hajó hajótörést szenvedjen. Felette nehéz feladat volt ez, mert a szabadelvű követek között nagy volt a véleménykülönbség s mély politikai bölcseségre volt szükség ahhoz, hogy a veszedelem pillanatában az ellentétek szakadásra ne vezessenek. A vezető szerepét Deák távollétében Klauzál Gábor vette át, ki azonban nem politikai bölcseségével, hanem elragadó szónoklatával vezette győzelemre a szabadelvű ellenzék ügyét.* Klauzál nem állott egyedül a parancsnöki hídon, nehéz és felelősségteljes munkájában hűséges segítőtársai voltak Beöthy Ödön és Bezerédj István, a szabadelvű ellenzék kipróbált bajnokai. Ez a triumvirátus volt hivatva Deák pótlására s a mint Bezerédjnek 1843 május 23-án Bezerédj Etelkához intézett leveléből láthatjuk, sok sikerrel dolgoztak együtt. Azt írja ugyanis a nevezett levélben: «Az ifjú követek bizodalommal közelítenek hozzánk öregekhez. Mi Klauzállal és Beöthyvel igen jól egyetértve cselekszünk.» Az volt az egyetlen hiba, hogy mindhármukban túltengett a szónoki hév s ez a szónoki hév nem volt mindig alkalmas a szerteágazó vélemények összetartására. Különösen Beöthyre vonatkozik ez, kiben a szónok határozottan 227nagyobb volt, mint az államférfiú.* Klauzálról és Bezerédjről ezt már kevesebb joggal mondhatjuk el, mert bennük határozottan voltak államférfiúi tulajdonok is s e tulajdonaikat az 1843/44. évi országgyűlés alatt nem egyszer érvényesítették a reform és a szabadelvű ellenzék érdekében.
Geschichtliche Fragmente und das ungarische Staatsleben neuerer Zeut (Leipzig, 1846.) II. k. 190. s kk.
Magyar szónokok és statusférfiak 26. l.
Bezerédj azon politikusok közé tartozott, kik eszményeikért lelkesülni s lelkesíteni tudtak. Lelkesedése mellett azonban uralkodni is tudott magán s nemes méltósággal foglalkozott tárgyaival. Az 1843 augusztus 9-iki országos ülésen a kerületi napló kinyomatása mellett mondott beszéde a leghiggadtabb szónok beszédének is beillenék, pedig nagy ügyről, a sajtószabadságról volt szó. Az elnöklő személynökkel szemben azon reményének adott kifejezést, hogy az uralkodó «azon nemzeti jogot, mely a sajtóval való szabad élést foglalja magában», el is fogja ismerni. S ha e remény valóra nem válnék, ha most el nem érhetnék kívánságaikat, ki kell tartaniok, hogy elérjék. Hazafiúi kötelességük, hogy kívánságukat az uralkodó elé terjeszszék, s míg az ellenkezőről határozottan meg nem győződnek, bízniok kell a kormányban is.
Bezerédj a szabadelvű politikának meggyőződött híve, nem alkalmazkodó politikus s így mindannyiszor, mikor szabadelvű eszményeit veszelem fenyegette, bátran szembeszállt a veszedelemmel. Az 1843–44. évi országgyűlés alatt erre bőven nyílott alkalom, mert a konzervativ elemek mindjobban megerősödtek s szembe szálltak a haladással. Különösen Zsedényi Eduárd volt az, ki nagy buzgalommal szónokolt a szabadelvű törekvések ellen s Bezerédjvel ismételten összeütközésbe került. Már az első kerületi ülésen, 1843 május 14-én is Zsedényivel kénytelen vitatkozni, ki ellenezte a szabadelvű ellenzék azon indítványát, hogy a követi igazolások a személynöktől az országgyűlés elé utaltassanak. Ez az indítvány eredetileg Bezerédjtől származott, a mint ezt 1843 május 19-én Bezerédj Etelkához intézett 228levelében olvashatjuk, s ez indította arra, hogy az indítvány legtekintélyesebb ellenzőjével vitára keljen. A szabadelvű ellenzék álláspontja diadalra jutott s Bezerédjt is beválasztották azon választmányba, mely az igazolásra volt hivatva. E felszólalás kapcsán Bezerédj sok szeretettel emlékszik meg Deák Ferenczről, ki a vármegyei konzervativ nemesség mesterkedése következtében elmaradt az országgyűlésről. Nem fojthatta el fájdalmát, hogy üresen látja a követi széket, melyen «azon férfiú ült, kiben oly sok szeretet, tisztelet, bizodalom és oly méltán egyesült és ki országgyűlési pályáján a honnak oly kitünő, oly sok, oly hasznos szolgálatokat tett». Ezzel kapcsolatosan erősen elítéli azon mesterkedéseket, melyek Deák Ferencz elmaradását okozták. E felszólalás tanuságot tesz azon benső viszonyról, mely Bezerédj és Deák között fennállott s tanuságot tesz azon általános tiszteletről, mely Deák egyéniségét környezte.
Ugyanezen ügygyel foglalkozott az 1844 január 20-iki kerületi ülésen is, melyen hasonló módon az országgyűlés számára követelte e jogot. «Ha politikai kiskorúságban szenvedünk – úgy mond – ennek főoka épen az, mert nincs az országgyűlésnek kellő jogállása.» A megyék autonomiáját éppen nem látja az által veszélyeztetve, ha az országgyűlés igazolja a követeket, mert ha a követ elveszti a megye bizalmát, minden igazolás ellenére is visszahívható. Ha választási téren visszaélés történt, ennek eldöntésére az országgyűlésnél hivatottabb bírót nem ismer. Csupán a kormány érdeke az, hogy ilyen ügyek ne kerülhessenek az országgyűlés elé, a nemzet érdeke azonban az ellenkezőt követeli, mert a megyékben érvényesülhet a kormány befolyása, az országgyűlésen azonban nem. A megyék érdekeit a leghathatósabban a megyék összessége, t. i. az országgyűlés védheti meg. A megyei autonomiát nem szeretné annyira túltengetni, hogy Magyarország «az erőtlen Sveicz» mintájára alkotott foederativ statussá legyen, hanem a törvény korlátain belül működő autonom megyéket kíván, a hol nincsenek souverain jogok.
229Ez országgyűlés alatt komoly vita tárgyát képezték a követválasztási visszaélések, melyek Bezerédj előtt nagyon jól ismertek voltak s ezért teljes meggyőződéssel küzdött ellenük. Az 1843 június 14-iki kerületi ülésen tárgyalják az első követválasztási ügyet 1100 fehérmegyei nemes folyamodványa alapján. A választási visszaélések a kormánypárt javára történtek s így a kormánypárt ellenezte a beadott felfolyamodás felolvasását. Ezzel szemben Bezerédj határozottan mellette szólalt fel s a kormánypárt részéről kijelentett ellenzést hevesen ostromolta: «Oly jog támadtatik itt meg, mely nemzeteknek a palladiuma, mit más nemzet vérrel szerzett meg, náluk systemák biztosítják, másoknak charták octroyroznak.»
A folyamodvány tárgyalás alá került az 1843 augusztus 23-án tartott országos ülésen s a tárgyalásban Bezerédj is részt vett. Beszédét a kerületi ülések törvényes állásának kidomborításával kezdi, a mely minden kétségen felül áll: «nem valami interimalis vagy előkészületi tanácskozás az többé, hanem a magyar országgyűlésnek valódi kiegészítő, diplomatikus alkotó részét teszi». A kerületi üléseknek ezen «diplomatikus fennállásából» következik, hogy jussuk van petitiókat átvenni, azokat tárgyalni, felettük határozni és az országos ülés elé terjeszteni. Az országos ülés viszont köteles tárgyalni azt, a mit a kerületi ülések határoztak. Minthogy tehát a fehérmegyei petitiót «a kerületi ülés letárgyalta, az országos ülés is köteles azzal foglalkozni.» Az országgyűlés a megyék összessége s a megyék összességének joga van az egyes megyék felett bíráskodni, a mint régibb országgyüléseken is megtörtént, hogy «az országgyűlés nemcsak rosszalta a megyéket, hanem még pecséteiket is összetörte és kitörölte a megyék sorából». A petitionális jogot kétségbe vonni annál kevésbbé lehet, mert a petitió hivatása az egyes polgárok jogát a törvényhatóságok ellenében fenntartani, s ha a petitio indokolatlan, döntse azt el a vizsgálat s bűnhődjenek a rágalmazók.
A fehérmegyei petitio alkalmat adott arra, hogy az országgyűlés 230a választási visszaélésekkel foglalkozzék s törvényes eszközökkel törekedjék azoknak gátat vetni. Bezerédj e kérdés eldöntésében is tevékeny részt vett s a nemes czél érdekében érdemes munkát fejtett ki. 1843 deczember 21-én a kerületi ülésen előadja, hogy a baj orvoslását a népneveléstől és a népképviselettől reméli. A népnevelés meg fogja szüntetni a hivatalkórságot, a mely tömérdek baj kútfeje. A közdolgokbani tanácskozás szabadságát meg kell óvni, de ki kell zárni az etetést-itatást, muzsikát, zászlókat s mindent, a miből véres összeütközések szoktak származni. A véres összetüzésektől irtózik első sorban Bezerédj, de a többi visszaélést is ki szeretné zárni, mert «ez úton az oligarchák szokták a vagyontalanokat nullificálni». «Össze lehet gyülekezni a nélkül, hogy a boros csapokat megeresztenők» s ajánlja is a «politikai bőjtöket», nehogy «a csapok megeresztése által alkalmat adjunk embervér eresztésére». A választási visszaélések büntetését szükségesnek tartja, de nem tartja megengedhetőnek, hogy valaki egész életére megfosztassék a választási jogtól, mert egész vármegyét is érhet e büntetés s ez esetben a választási jog gyakorlása lehetetlenné válnék.
Az 1844 január 4-iki kerületi ülésen újból felszólal ez ügyben. A megvesztegetés ellen Bezerédj véleménye szerint feltétlenül törvényt kell hozni, mert «ezen mindinkább elharapózó rossz dictatorságra vezet s magának a szegény nemességnek érdeke, hogy vele vissza ne élhessenek a rosszakaratúak». Ez esetben nem kötelezi Bezerédjt utasítása a lelki kényszer hatása alatt szól a tárgy mellett: «Magyarország feketére rágalmazva áll a külföld előtt s a nemesség és ezen testület tekintete megkívánja, hogy a vesztegetés ellen törvény alkottassék.»
A milyen hévvel szólal fel a törvény mellett, olyan óvatos abban, nehogy a törvény a szabadság rovására essék. Ez okból első sorban független bíróságot sürget, melyet nem a kormány nevez ki. Egyetlen alkalmas bíróság az lenne szerinte, mely «az országgyűlésen egyiktől másikig választatnék». Határozott törvényt 231sürget továbbá, mely «a lehetőségig specifikus esetekre» legyen alkalmazva s a büntetést is konkrete szabja ki, egész községeket azonban ne lehessen kizárni a szavazásból.
A választási jog kiterjesztését is sürgette Bezerédj s nem retten vissza az elnöklő személynök által elrettentéskép felhozott monstre meetingektől, mert az 1844 márczius 14-iki országos ülésen tartott beszéde szerint ezeket «nem a választási jognak széles kiterjesztése okozta, hanem éppen az ellenkező, t. i. e jogok megszorítása, mely Irland földnépének kellő befolyást nem engedett». Ez okozta, hogy törvényes úton nem gyakorolhatva befolyást a politikára, kénytelenségből «monstre meetingekhez folyamodott s törvénytelen kitörésekben keresett kárpótlást».
Az országgyűlés tekintélyét Bezerédj minden felé helyezi s minden kártékony befolyás ellen kész megvédelmezni. Az 1843/44. évi országgyűlés folyamán az Uray elleni tüntetés nyujtott erre alkalmat, ennek tárgyalása kapcsán szólal fel Bezerédj az 1844 márczius 2-iki kerületi ülésen. Véleménye szerint minden rendetlenség, minden rendzavarás rosszalást érdemel ott, a hol a nemzet képviselői tanácskoznak. Azonban a puszta rosszalás nem elegendő, ki kell keresni a kútforrásokat, melyekből a rendzavarás származik, mert ha a kútforrások betömetlenül maradnak, minden orvosszer sikertelen.» Ilyen kútforrásnak tartja Bezerédj azt, hogy az országgyűlés Pozsonyban nincs természetes helyén: a szűk terem, rossz feljárás, méltóságtalan hely, mind oly befolyást gyakorolnak, mely alól az ember magát ki nem vonhatja. A másik ok, a melyen segíteni kell, hogy a nemzeti fejlődés nincs biztosítva, sőt állandóan veszélyeztetve van, minek természetes követkeménye, hogy a követek állandóan felingerült lelki állapotban vannak. Legyen tehát «a kormány más állásban irántunk, győzzön meg tettleg arról, hogy nemzeti életünk s legszentebb érdekeink veszélyen kívül vannak és a felingerült kedélyállapot meg fog szünni». A harmadik ok a szabad sajtó hiánya, a mely nélkül alkotmányos élet el sem 232képzelhető. A nyilvánosság a szabad sajtó elnyomásáért azzal bosszulja meg magát, hogy «túlságos kicsapongó formákban mutatkozik, melyek normális állapotban elő nem fordulnának», mert a sajtó a legjobban tudja orvosolni az általa ütött sebeket s bizonyosan megszüntetne mindent, mi a renddel ellenkezik s hatásával korlátozná a kicsapongásokat, melyeket a nyilvánosság felingerültségében elkövet.
Az Uray-ügygyel kapcsolatos kihágásokat Bezerédj szerint a vizsgálat van hivatva megállapítani, kívánatosnak tartja azonban, hogy a vizsgálat eredményei az országgyűlés elé terjesztessenek. Ha a vizsgálat megerősíti a felmerült vádakat, keményen meg fogja róni az esetet. Azon reményének ad azonban kifejezést, hogy «az ijfúságban önként fel fog ébredni a becsületérzés» s be fogja bizonyítani, hogy különleges szabályok nélkül is meg fogja gátolni az ilyen esetek ismétlődését.
Elismeri, hogy a követek tanácskozási rendje sem mindig kifogástalan, de nagyobb testület tanácskozása természetszerűen zajjal jár s nem tűr «marionettszerű gépmozdulatokat». Hivatkozik Benthamra, a ki kifejti, hogy a hosszabb tanácskozások folyamán eltűnik a figyelem s ezért tanácsos a tanácskozásokat rövidebbre fogni. Eddig semmi olyas nem történt az országgyűlésen, a mi a véleményszabadságot sértette volna, mert «ha az olykor hallatszó zugás-sziszegés képes volna a véleményszabadságot elnyomni, ez csak bizonyítaná, hogy a tábla tagjai igen gyarlók s nem alkalmasak a törvényhozói pályára». A férfit éppen az akadályok lelkesítik s emlékeztet az egykori franczia követek példájára, a kik fenyegető veszélyekkel szemben is kifejezést adtak meggyőződésüknek.
Olyan törvény hozását indítványozza tehát, mely a tanácskozás szabadságát biztosítja. Házszabályt sürget továbbá, mely a fenti törvény keretén belül intézkedjék. A törvénynek és házszabálynak azonban Bezerédj szerint már Pestet, az «ottani helyzetet, épületet s többi körülményeket kell czélul venni, nem Pozsonyt».
233A mennyire megbecsülte e téren a lényeget, oly könnyen túltette magát a puszta külsőségeken, a melyekhez a konzervativ elemek szigorúan ragaszkodtak. Kitűnik ez az 1844 június 19-iki országos ülésen a hallgatóság ügyében az elnökkel szemben elfoglalt álláspontjából. Az elnök az egyik hallgató illetlen magaviselete miatt kiutasította a hallgatóság azon részét, a melyik nem volt magyar ruhában. Bezerédj Szentkirályival egyetemben a magyar ruha kötelezővé tételét kifogásolta azon indokolással, hogy a követek sem húznak magyar ruhát, a mikor a főrendiházi ülésekre mennek. Az a felfogása, hogy «a csendes hallgatás több figyelmet érdemel, mint a kard és attila» s nem talál a magyar ruhában semmi bűvös erőt, mely a csendet megőrzi, mert «attilában karddal szinte úgy lehet illetlenkedni, mint más öltözetben». Midőn e felszólalás kapcsán az elnök és Szentkirályi között összeütközés támadt, Bezerédj is ismételten előadta véleményét, melynek lényege az volt, hogy a rend és csend fenntartása ügyében egyetért az elnökkel, a magyar ruha tárgyában elfoglalt álláspontját azonban nem tartja következetesnek. Bezerédj és Szentkirályi egyedül maradtak felfogásukkal, még Beöthy Ödön is az elnök mellett foglalt állást, pedig 234Bezerédj felfogása kétségtelenül helyesebb volt, mert a törvényhozó testület iránti tiszteletet nem a hallgatóság ruhájában, hanem magaviseletében kereste és találta meg.*
Országgyűlési napló IV. k. 208. l.
36. PEST A XIX. SZÁZAD ELEJÉN.
A vallásügyi vitában 1843 augusztus 11-én erélyesen megvédi a parlamentarismus alapelveit: az elnököt megilleti ugyan szerinte az intés és figyelmeztetés joga, de rosszalását csupán az országgyűlés fejezheti ki. Az elnök csupán a tanácskozásokat vezeti, a határozathozatal joga az országgyűlésnél van s ha az elnök maga határozhatna, akkor az országgyűlés önállása megszünnék. Már azt sem tartja helyesnek, hogy az elnök a vitatkozásokban részt vesz hivatkozik az angol parlamenti gyakorlatra, a hol az elnöknek nem szabad vitatkozni, vagy ha részt akar venni a vitában, akkor másnak kell átadnia az elnöklést. Az elv megvédelmezése mellett nem habozik kijelenteni, hogy az elnöklő személynök parlamenti érzékében megbízik, mert tapasztalatai azt igazolják, hogy elnöki hatáskörét soha nem lépte át.
Nyilvánvaló itt a Bezerédj szándéka: meg akarja menteni az elvet, a mely a kormány emberei és a szabadelvű párt között ellentéteket támasztott s meg akarja teremteni a parlamenti békét, melyet az elnök eljárása veszélyeztetett.
A magyar országgyűlés régi betegségével, a sérelmekkel és kívánságokkal szemben, melyek tárgyalása sok értékes időt rabolt el mindig, egészséges újítást ajánl. Az javasolja az 1844 június 10-iki kerületi ülésen, hogy szakítsanak az eddigi szokással, mely szerint az összegyűjtött sérelmeket és kívánságokat egy törvényben küldötték fel, a melyek közül rendesen csupán a jelentéktelenebbekre kaptak választ, hanem terjeszszék fel ezeket egyenként. Javaslatát azonban nem fogadták el, továbbra is a régi együttes felterjesztési mód mellett maradtak.
Bezerédj nem centralista s az önkormányzati rendszer elleni támadásokkal szemben mindenkor felveszi a harczot. Az 1843 235október 3-iki kerületi ülésben Zsedényivel ismételten polemizál s az önkormányzati rendszer elleni ellenszenvét azzal magyarázza, hogy nem ismeri a népet s bizalmatlan iránta. Bezerédj szerint nagy tévedés a népet úgy «tekinteni, minta csendnek-rendnek ellenségét, melyet azért gyámság alatt kell tartani s karszalagon vezetni». A nép tudja a legjobban, hogy mi a baja s hol kell segíteni rajta, az önkormányzat joga tehát méltón megilleti; különösen pedig megilleti a városokat, mert itt született meg az egész önkormányzati rendszer.
Magyarországon Bezerédj szerint már csak azért sem lehet a centralista rendszert meghonosítani, mert a kormány nem tette magát érdemessé a nemzet bizalmára. Azt természetesnek tartja, hogy «a franczia életét és mindenét feláldozza Napoleonért», mert Napoleon érdemessé tette magát a bizalomra. Magyarországon ellenkezően áll a dolog. II. József kormánypolitikája alapjában jó volt, de teljesen figyelmen kívül hagyta a nemzetiséget. Az utolsó 50 esztendő alatt pedig olyan politikát követett a kormány, a mely egyenesen a magyarság ellen van. Mindezek teljesen indokolttá teszik Bezerédj szerint, hogy a magyar nemzet az önkormányzati jog fenntartása mellett foglaljon állást s ellenezze az ellenséges kormány megerősödését.
Ugyanilyen szellemben polemizál Zsedényivel az 1843 november 11-iki kerületi ülésen, mikor az évenkénti országgyűlés iránti indítványát tárgyalják. Megyei intézményünket olyannak tartja, a mely közvetlen befolyást gyakorol az országos ügyek intézésére s ez az utasításadási jogot teljesen indokolja. Máskép áll az ügy ott, a hol a követeket nem önkormányzati testületek, hanem választókerületek küldik az országgyűlésre, a melyek csupán választási czélra gyűlnek össze s így utasításokat nem adhatnak. Maga az országgyűlés is a centralisatió bizonyos nemét képviseli, a mely elismeri, ápolja és tiszteli «a municipiumok életét, a nép önkormányzási jogát s mindenütt szabadon hagyja fejleni az életműködéseket». Ezzel szemben áll az a centralisatió, a mely «minden életet a kormányban akar összehozni, 236nemzeti önálló életet nem akar elismerni s a nemzetet csak oly lélektelen gépnek tekinti, melynek a kormány ad életszikrát s mozgató erőt». Ez utóbbit halálra vezető intézménynek tekinti, a melyet egyetlen igaz magyar sem pártolhat.
Mint a szabadelvű reformok s a demokratikus átalakulás bátor és megingathatlan szószólója mutatkozik be az 1844 július 4-iki kerületi ülésen, a hol Zsedényivel szemben megvédelmezi az ellenzéki törekvéseket s kemény kritika tárgyává teszi a főrendek magatartását. A magyar ellenzék Bezerédj szerint nem hivatalszerzési érdekből küzd az országgyűlésen, mert magyar országgyűlési követnek «hivatalhoz jutni nem nagy mesterség. Egy kis elisio, utasításmegszegés és az út nyitva áll». A magyar ellenzéket országos érdek vezeti működésében: Magyarország jövő boldogsága s ez a czél igazán nemes.
Visszautasítja Zsedényi azon vádját, mintha az ellenzék czéljai merő megvalósíthatlan ábrándok lennének. Hangoztatja, hogy nem a néptől ered a monarchia veszedelme, hanem a kiváltságos osztályoktól: «a status annál betegebb, minél kevesebb tagja bír jogokkal egészen azon pontig, a hol az utolsó polgár jogával kialszik végszikrája is a szabadságnak». Magyarországon a főrendek nem csupán az országgyűlés munkáját bénítják meg, hanem más téren is bajokat hoznak az országra. Így a horvátországi zavarok is jórészt onnan eredtek, hogy a magyar nyelv jogainak biztosítására javasolt törvény elfogadását halogatták.
Ez erős, de igazságos kritika miatt hasonlította Zsedényi Bezerédjt a franczia forradalmi korszak szónokaihoz, a min Beöthy Ödön annyira felháborodott, hogy erélyesen védelmébe vette Bezerédjt: «Szepes Saint Just és többekhez hasonlítá Tolna követét, kinek igéi reggeli imádságtól napalkonyatig csupa tiszta örök igazság», mondja Bihar követe s a mellett, hogy beszédjeiben ezt a kifejezést maga is sokszor használta, ez az «örök igazság» lehetett az, a mely Bezerédj nevéhez tapadt.
237Az országgyűlés berekesztése tárgyában érkezett királyi leirat az 1844 augusztus 13-iki kerületi ülésen felszólalásra készteti Bezerédjt s nyugodt hangon, de határozott alakban a kormányra hárítja a felelőséget az országos politikában bekövetkező visszaesésért. A törvényhozás czélja szerinte a nép javának előmozdítása s e czélra kell törekednie a legfőbb hatalomnak is, mely a törvényhozás egyik része. A királyi előterjesztések a haladás jegyében készültek s a nemzet jövendő jólétének előmozdítására szükséges teendők egész sorozatát tartalmazták, most mégis úgy látszik, mintha megbánta volna tettét a kormány, vagy mintha nem is lett vonla szándéka a felébresztett reményeket valóra váltani. Az országgyűlés bizalommal fogadta a kormány előterjesztéseit, minden erejével közreműködött a kormány terveinek előmozdításán s most a kormány teszi lehetetlenné működésének eredményes befejezését. Nem sürgette az országgyűlés a sérelmek orvoslását, hanem «egyedül azon munkálkodott, miképen lehessen a kegyes királyi előadásokban kijelölt tárgyakat minél előbb életbe léptetni». A törvényjavaslatok felterjesztését a főrendek akadályozzák meg, de ha a kormány komolyan életbe akarja léptetni azokat, akkor befolyását ez értelemben érvényesítheti is. Az idő rövidsége nem szolgálhat akadályul a törvényjavaslatok elintézésére, mert «szilárd akarattal, rövid idő alatt is sokat el lehet érni». Nem látja még idejét a szemrehányásoknak, mert «ha a kormány közremunkálni akar, ezen rövid idő alatt sokat teljesíthet». Az országgyűlés megtette a kötelességét, most a kormányon a sor, hogy igéreteit beváltsa.
Sajnos, Bezerédj reményei nem váltak valóram a kormánypolitikában a konzervativ felfogás jutott diadalra s az országgyűlés nem teremtett olyan eredményeket, melyek a szabadelvű haladás ügyét biztosíthatták volna.
