V.
V.
A nemesi adómentesség olyan erős bástyája volt a magyar nemesi társadalomnak, hogy megostromlása csaknem lehetetlen feladatnak látszott. Nem csak arról volt szó a közteherviselés elvének felvetésekor, hogy a társadalmi megkülönböztetés eltűnjék, hanem anyagi áldozatokat is kellett vállalni, s ha az első a módosabb nemesség körében keltett ellenhatást, úgy az utóbbi a szegényebb nemességet nyugtalanította. A nemesség mindkét osztálya egyetértett azonban abban, hogy az ősi jogot nem adja fel s minden kitelhetőt elkövetett megmentésére. A közszükségletek viszont folyton nagyobb áldozatokat követeltek az adózóktól s az adóteher további emelése az adózók fennmaradásának veszélyeztetése nélkül már alig volt lehetséges. Ehhez járult, hogy a jobbágyvédelmi törvények a mezőgazdasági munkásság helyzetének javítását czélozták, nem lehetett tehát a törvények jótékony hatását az adóteher emelésével megsemmisíteni s szükségképen el kellett jutnia a magyar politikának a nemesség megadóztatásának gondolatához.
Elsősorban a közigazgatási költségek fedezéséhez szükséges adóról, az úgynevezett házi adóról volt szó, melynek a nemesség általi viselése annál méltányosabbnak látszott, mert a közigazgatás csaknem kizárólag a nemesség érdekeit szolgálta. Főleg Kossuth Lajos fejtett ki ez eszme megvalósítása érdekében 178nagy tevékenységet a Pesti Hirlapban, s kimutatta, hogy a nemesi adómentesség régibb eredetű, nem vonatkozhatik tehát az újabb eredetű házi adóra, melynek viselését Sztáray Albert gróf is kizárólag a nemességre hárította.*
Horváth: Huszonöt év II. k. 142. s k.
Kossuthon kívül gróf Dessewffy Emil is nagy sikerrel szállt síkra a házi adó kérdésében s az «Alföldi levelek»-ben az igazság, méltányosság és józan politika alapján sürgette a teher elvállalását.
A nemesség csupán az állandó adót ellenezte, attól nem idegenkedett, hogy meghatározott czélra átmenetileg áldozzon. Erre már voltak példák a multban s ezek alapján vetette fel gróf Széchenyi István a «két garasos adó» tervét. Ez adó nemesre és nem nemesre egyaránt kiterjedt volna s minden hold föld után 35 éven át évi két garas adóterhet jelentett. Ez adó elfogadása esetén 35 esztendő alatt törlesztendő 100 millió forintnyi államkölcsön felvételét javasolta Széchenyi, a mely gazdasági érdekű beruházásokra lett volna fordítandó.
A nemesi adómentesség megszüntetésének terve országszerte felizgatta a kedélyeket, a szabedelvű körökben megértést és lelkesedést, a konzervativoknál ellenszenvet keltve. A vármegyei politikát egyidőre ez a vitapont foglalta le s sok szomorú emlék fűződik az akkori vármegyei közgyűlésekhez. Nemességünk örök dicsősége marad, hogy legjobbjai nem irtóztak a közteherviselés elvének elfogadásától, sőt ők voltak az eszme zászlóvivői, s a legjobbak között volt Bezerédj István is.
A közteherviselés elvét Bezerédj kezdettől fogva olyannak tekintette, melynek megvalósítására szükség van, ha az ország haladni akar. Igazságtalannak tartotta az állami terheknek kizárólag a népre történt áthárítását s igazságos lelke minden igazságtalanságtól, tehát ettől is irtózott. Felfogását az 1843/44. évi országgyűlés tárgyalásai alatt is határozottan kifejezésre juttatta s erélyesen sürgette a közteherviselés kimondását. A 179kerületi napló kiadása kapcsán nyilatkozik ez ügyben először az 1843 május 23-iki kerületi ülésen, a hol kijelenti, hogy «a közszükségek fedezésének eddigi módszere rossz, azon Isten áldása nincs, sőt egy bizonyos átok fekszik». A közterhek viselése az egész nemzet kötelessége, e kötelezettséget életbe kell léptetni.
31. GR. DESSEWFFY EMIL.
Az 1844 márczius 4-iki kerületi űlésen foglalkozott e tárgygyal behatóbban s felszólalásában annyi hév jutott kifejezésre, 180hogy valósággal elragadta a hallgatóságot. Beszédét azzal kezdi, hogy fájdalom és szégyen vesz rajta erőt, mikor látnia kell, hogy ez ügyet védelmezni szükséges: «Okokkal akarni támogatni a közteherviselés elvét ugyan nem olyan-e, mintha okokkal akarnók megmutatni, hogy a nap fénye meleg s a jég hideg.» A nemesség adómentességi jogot élvez s e nagy kiváltságért semminemű ellenszolgáltatást nem teljesít. «Minthogy már annyi idő óta nem insurgáltunk, nem adózunk; mivel kizárólag hozunk törvényt, s bírjuk a haza hivatalit, tisztségeit, melyekért magunkat még jól meg is fizettetjük, nem adózunk; mert élvezünk minden jót, mit a magyar haza nyújt, nem adózunk» ez a szomorú valóság Bezerédj szerint, mely a hazai állapotokat jellemzi.
Nem ismer olyan törvényt, mely a nemességet az adó fizetésétől eltiltja s ha volna is olyan törvény, az igazságtalan, sőt gyalázatos volna. Mátyás király igazságos adótörvényeket hozott, ezért kapta «az igazságos» melléknevet. Halála után megszüntették e törvényeket s ez idézte elő a következő szomorú korszakot. Valóra vált azon elv, hogy «igazság nélkül nincs üdv.»
Az adómegtagadás másik oka Bezerédj szerint a fösvénység s ez esetben ismét azon igazság érvényesül, hogy «a fösvény kétszer fizet». Adózás útján megszabadulhatna Magyarország azon közvetett adóktól, melyek a hazai ipar felvirágoztatását megakadályozzák s ezzel az ország gazdasági fellendülését lehetetlenné teszik: «Mihelyt adózunk, azonnal nem kell sok könyörgés, repraesentatió, míg ellenben ha nem adózunk, meg vannak kötve kezeink s az igazságtalanság zsibbasztó érzése lenyomja, csüggeszti, lelánczolja lelkünk röptét. Nézzük nemzeti jólétünk szomorú állapotját, a népben lakó keserű érzést, ellenséges indulatát, kárörömét, minden a nem adózás követkeménye.» Figyelmeztet József császár kijelentésére, mely Pálffy kanczellárhoz intézett levelében olvasható: «Magyarországnak csak egyetlen módja van mostani alacsony coloniális 181állásából kivergődni, ha t. i. adózik, mert addig Ausztria sohasem tér el eddigi rendszerétől.» A közteherviselés Bezerédj szerint Magyarország gazdasági felvirágzásának egyetlen eszköze s ezért felszólít mindenkit, kor és nemkülönbség nélkül, hogy társadalmi úton hasson a közteherviselés elvének terjesztésére: «A gyermek midőn mosolyogva símul anyja keblére, édes hízelgések közt nyerje azt meg ez ügynek, az ősz szülő halálos ágyán gyermekeinek adott áldása feltételéül tegye azt, ne boldogítson magyar leány szerelmével olyat, ki nem adózik. Midőn mindenről van szó, mindent kell tenni s egész erővel. Ha az anyaszentegyház virágzó idejében, melyre vallásos ihlettel emlékszünk vissza, a közönséges bűnöst ki lehetett zárni az anyaszentegyház kebeléből, már meg nem tért és ki nem békült Istennel és az ő szent igazságaival: nem elég ok-e hasonlóan annak bűne, ki magáéval együtt a nemzet lelki, testi életét öli el. Bélyegezze az egyház bűnné a nem adózást, kereszténység, Isten, emberiség s nemzetség elleni bűnné.» Kevés tárgyi érvet lelkesedése égő tüzével olyan elragadó szónoklattá alakított át Bezerédj, a mely alkalmas volt arra, hogy cselekvésre késztessen. Nem meggyőzni, megindítani akart ez esetben, mert anyagi áldozatot meggyőzéssel nehéz kieszközölni, a megindított lélek ellenben inkább kész az áldozatra. E meggyőződés bírta rá Bezerédjt, hogy ne állambölcseleti érvekkel s külföldi példákkal álljon elő, melyeknek kétségkívül bőviben volt, hanem kizárólag a hallgatóság szívéhez szóljon s tettre indítson. «Féljük Isten ítéletét s az egész művelt világ ítéletét, ha a kérdés rosszul dől el», e kijelentéssel fejezte be szónoki színvonalon álló beszédét s valósággal alig lehetett a teremben szív, a mely meg nem remegett e szavak hallatára.
Midőn pedig Zsedényi a közteherviselés melletti érveket czáfolni igyekezett, az 1844 márczius 5-iki kerületi ólésen újból szót emelt Bezerédj s védelmére kelt a megtámadott ügynek. A közteherviselés elvének védelmében azon alapszerződésre hivatkozik, melyet «atyáink Ázsiából kijöttükkor kötöttek vala, 182hogy a mit közös erővel szerzendenek vala, abból bárki közülök ki ne rekesztessék». Akkor fegyverrel működtek közre az ország javára, most pénzzel kell ugyanezt tenni. Az úrbéri telkeken lakó nemességet az 1832/36. évi országgyűlés megadóztatta s ezzel «az úrbéri nemesség már sorsosa és természetes szövetségese lőn az adófizetőnek». Ébrednek már az adófizetők tömegei s követelni fogják azon «egyszerű és igen is érthető igazságot», miszerint «ha a legszegényebb osztálya a magyar nemességnek szegénységétől adózik, adózzék a gazdagabb is és a nemesi egységet, az una eademque nobilitas következését a fizetésben meg ne tagadja.» Követeli az úrbéri telkeken lakó nemeseken kívül a városi polgárság nevében is a közteherviselést, lévén «azok is tagjai a szent koronának és az aristokratiához tartoznak, az úgymondott nemesi terheket viselik, itt ülnek velünk és mégis adóznak». Követeli végül a közteherviselést a 12 millió nevében s ez elv elvetése nem egyeznék meg szerinte «azon felelősséggel, melylyel azok, kik a népek sorsával intézkednek, Isten után tartoznak».
A közteherviselés elvét rokonszenvvel fogadta az országgyűlés s mindkét házban diadalt aratott. A mily könnyen ment azonban a megegyezés az elvben, éppen olyan nehéz volt a részletek megállapítása. A főrendek voltak most is az ügy kerékkötői. Az volt az elvük, hogy a nemességet fokonként kell az adózáshoz szoktatni s a követek által a következő országgyűlésig megajánlott 10 millió forint helyett csupán 3 milliót voltak hajlandók megszavazni. A követek viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy az adómegajánlás joga őket illeti meg. A főrendek szokásuk szerint most sem engedtek s ez ellentét miatt, mely az országgyűlés végső szakában támadt, nem valósíthatta meg az országgyűlés a közteherviselés elvét. Bezerédj nem nyugodott bele a dolog ilyetén elintézésébe, s a mint másutt láttuk, szíve sugallatából megelőzte a késedelmeskedő törvényhozást.
