CSÁK MÁTÉ 1260–1321*
CSÁK MÁTÉ
1260–1321*
1260–1321*
MAGYAR TÖRTÉNETI ÉLETRAJZOK
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
ÉS
MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT MEGBIZÁSÁBÓL
SZERKESZTI
SZILÁGYI SÁNDOR
ÉS
MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT MEGBIZÁSÁBÓL
SZERKESZTI
SZILÁGYI SÁNDOR
BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT KÖNYVNYOMDÁJA
1888
TRENCSÉNYI CSÁK MÁTÉ
1260 – 1321
1260 – 1321
IRTA
PÓR ANTAL
PÓR ANTAL
BUDAPEST
MÉHNER VILMOS KIADÁSA
1888
Czímlap Trencsény várával. Dörre compositiója
2. JEAN DE FRANCE HORÁIBÓL.
A XIV. század, melyet méltán nevezünk az Anjouk korának, a magyar történelem legfényesebb szakasza. Míg a nemzeti egység ereje, a király tekintélye, az ország terjedelme nagyot gyarapodott e korszakban, az alatt a nép jólétben, gazdagságban elégűlten élt, az ipar és kereskedés, a tudomány és művészet felvirágzott.
Érthető, hogy Magyarországot archiregnumnak, Európa főországának kezdék nevezgetni, s a magyar király barátságát mindenünnen keresték.
Pedig ezen, történelmünkben többször visszakerülő, gyors föllendülést közvetlenűl igen szomorú idő előzte meg.
Ama, szinte rendessé vált szokás, hogy a fölserdűlt korona-örökös, mint ifjabb király az ország harmadrészében függetlenűl uralkodott, a bomlás csiráját fejtette ki, melynek a IV. Béla és V. István között ismételten kitört viszályok, a szerencsétlen Kún László uralkodása, III. Endrének szilárdságra már nem juthatott kormánya, az Árpádház kihalta után pedig a trónkövetelők és pártkirályok vetekedése hosszú évtizedeken át bő táplálékot nyújtott.
Mintha az ugyanakkor részekre foszladozó német birodalom s a függetlenségre törekvő német fejedelmek példája nemcsak a lengyel földön vonzott volna! Nálunk is találkoztak, kik mentől nagyobb önállóságra vágyódtak, habár e vágy a királyi hatalom csorbításával, a törvények megvetésével, a középsorsú nemesség és nép elnyomásával járt is.*
Károly király saját szavai: «Nobis in aetate tenera constitutis et nondum plene regni gubernacula adeptis, dum infideles barones et nostrorum progenitorum, quondam illustrium regum Hungariae nefandissimi proditores, commissoresque in eorumdem regum personas multiplicis criminis laesae maiestatis, oppresso regali solio, regnum et regia iura undique occupata detinerent manu violenta, fideles regni nobiles potiores, ne nobis et sacrae corona: devotione debita adhaerrent, dirae necis perimentes excidio ceteros inferioris status fine vario consumentes.» FEJÉR. CD. VIII/III., 593.
Leginkább felötlő typusa ez iránynak TRENCSÉNYI CSÁK MÁTÉ, ki mint szellemi tehetségével, úgy anyagi erejével is felülmulta kortársait és független, csaknem királyi hatalmát kiterjesztette a róla maig is Mátyusföldnek nevezett nagy vidékre, mely a Duna mentén Pozsonytól Visegrádig s a Dunától északra a Kárpátok határgerinczéig, sőt azon túl is terjedett.
Valóban szerencséje volt a magyar nemzetnek, hogy trónjára a Gondviselés Károly-Róbertet, szent Lajos franczia királynak, a bölcs és hatalmas uralkodónak unokáját helyezte, kinek családi hagyományon alapuló igyekezeteit az ország integritásának megőrzésére főleg a középsorsú nemesség hathatósan istápolta s hosszú küzdelem után győzelemre is segítette.
Mert a királyi egységes hatalom helyreállítása nem járt hosszantartó és kemény küzdelem nélkül, mígnem a szétvonó elemek paralyzálva, a hatalmaskodó zsarnokok letiporva, részben kiirtva levén, a nemzeti lét legvitézebb harczosai sorából új aristokratia lépett nyomukba.
E kort tevén kutatásaink tárgyává, okvetetlenűl nagy figyelmet kellett fordítanunk Trencsényi Csák Mátéra, ki teljes két évtizeden át határozólag folyt be Magyarország sorsára. Kit ne érdekelne e felötlő alak, ki a nép hagyományában maig is él?
E férfiúval foglalkozik tanulmányunk . . . Nem annyira életrajzát adjuk, mihez adataink elégtelenek, mint inkább a kort rajzoljuk, melyben vezérszerepet játszott, s a melybe hogy őt helyesen beilleszszük, lehet csak feladatunk.
Az olasz múzeumokban nem ritkán látunk reconstruált szoborműveket. A föld színe alatt, vagy a tenger fenekén találtak római és görög jeles művekből egyes darabokat, torsókat, melyekhez a hiányzó részeket jeles művészek nem kevesebb elmeéllel, mint művészettel hozzácsinálták. De megesett az is, hogy utóbb a hiányzó eredeti részeket is megtalálták, miből nem egyszer kitűnt, hogy a reconstruáló művész minden igyekezete daczára sem helyesen egészítette ki a torsót.
Ilyesmi megeshetik e művünkön is – annál könnyebben, minthogy oly mozaik kép helyreállításához fogtunk, melynek csak egyes kövecseit tartotta fönn számunkra, késő unokákra, a mostoha idő.
De ez nem lankasztotta komoly igyekezetünket, melynek eredménye aligha több, mint hogy egy-egy nyommal előbbre vittük édes hazánk történetének ismeretét.
A rómaiaknak ugyancsak jeles történetíróik voltak, kiknek művei sok tekintetben maig is nehezen elérhető mintáink: mégis csaknem két évezredbe telt, míg Niebuhrban és iskolájában a római történetírás regenarátoraira talált.
Iparkodtunk teljesíteni kötelességünket: kutatni a mily mélyre csak lehetett, s az igazat fürkészni.
Azonban már ez, általunk tárgyalt középkor egyik bölcsésze helyesen mondá: « Igyekezzünk bár, mennyire csak tőlünk telik, mégis könnyen megtörténik, hogy sokféle csorba esik munkánkban».*
KEMPIS T. 1, 19. Nogáll fordításában.
Az emberi művek tökélyesedése lassú munka . . .
Ha az újabb korok történetírójának az a baja, hogy nehéz a történeti adatok sűrű berkében eligazodnia, a XIV. század történetírója mentségeűl még mindig az anyag elégtelensége szolgál.
3. KRÓNIKAIRÓ A XIV. SZÁZADBÓL.
I.
II.
III.
IV.
V.
VI.
VII.
VIII.
I. FÜGGELÉK. A «CSÁK» NÉVRŐL.
II. FÜGGELÉK: NAGY ABA LÓCZ-OT POZSONY VÁRMEGYÉBEN) DONCHA ASSZONYTÓL HARMINCZKÉT MÁRKÁN MEGVESZI.
HASONMÁSOK SZÖVEGE:
MEGJEGYZÉSEK A KÉPEKRŐL.
