V. Dévay Pál az 1796. évi hadjáratban.

Teljes szövegű keresés

V.
Dévay Pál az 1796. évi hadjáratban.
(Fedezi Mannheim alatt a sereg visszavonulását a Rajnán túlra; – szerepe a Renchen és Malsch mellett Moreau ellen vívott ütközetekben; – fedezi Károly főherczeg visszavonulását a Dunához; – döntő támadásával megszerzi a neresheimi győzelmet; – feltartóztatja a franczia sereget Augsburgnál és Münchennél; – üldözi a visszavonuló Moreaut az előhaddal a Höllenthalon át a Rajnáig; – döntő támadása Emmendingennél; – részvétele a schlingeni csatában és a hüningeni hídfő ostromában.)
Az 1796. év új korszakot nyit meg a hadviselés történetében. Két fiatal hadvezér, a 27 éves Bonaparte s a 25 éves Károly főherczeg, egy időben dobja sutba az előző hadjáratok elavúlt módszerét, mely lassú mozdulataival, bonyolúlt haditerveivel, számos különböző hadi czél egymás mellé rendelésével s a seregek túlságos felaprózásával már nem tudott megfelelni a változott életviszonyoknak. Mind a két hadvezér felismeri és alkalmazza azt a helyes alapelvet, hogy a hadjáratoknál egységes főczélt kell kitűzni, annak minden más czélt alárendelni s az egész haderőt gyors mozdulatokkal a határozó ponton összevonva az ellenséget részenkint túlerővel megsemmisíteni. De míg Bonaparte a minden hagyomány nyügétől ment ifjú köztársasági sereg élén e helyesnek fölismert elvet saját belátása szerint minden akadály nélkűl alkalmazhatta, addig Károly főherczeg lépten-nyomon akadályokra talált a régi hagyományokon nevelt osztrák hadsereg öreg tábornokainak csökönyös maradiságában, a kik kellő megértés híján sokszor csak tétovázva vagy kelletlenűl hajtották végre parancsait. Bizonyos az, hogy 1796-ban mind a két hadvezér már ez új stratégiai elveket követte, s mind a kettő ennek köszönhette sikereit.

I. Napoleon.
(Isabey festménye után.)*
84. I. Napleon. (263. l.) Isabey festménye után.
A Clerfayt által 1795 deczember 21-én kötött fegyverszünet a Rajnán túl még jókora területet hagyott osztrák kézen. Az osztrák és franczia hadállások közt Baseltől Speyerig a Rajna választotta el a két sereget. Azonban a Rajnán túl is Speyertől nyugatra egészen Zweybrücken közeléig s onnan északkeletre a Rajna melletti Bacharachig terjedő határon innen a Pfalznak jó része és egész Rhezin-Hessen az osztrák seregek által volt megszállva. Bacharachon túl egészen Bonnig ismét a Rajna, onnantól kezdve a Sieg folyó volt a demarkaczionális vonal a két sereg között. Köln és Düsseldorf a Rajnahidakkal együtt a francziák kezén voltak s nekik könnyű átkelést biztosítottak.*
A határvonal részletes leírása: Károly főherczeg, Ausgewählte Schriften, II, 9. l.
Az osztrák haderő e vonalon két részre volt osztva: a felsőrajnai sereg állásai (Wurmser parancsa alatt) Baseltől egészen Zweybrückenig terjedtek; az alsórajnai sereg (Clerfayt lemondása után Károly főherczeg alatt) Zweybrückentől a Sieg folyóig volt felállítva. A szemben álló franczia haderő ugyancsak két részre vált: délen Wurmser seregével szemben Moreau, északon Károly főherczeggel szemben Jourdan állott. A szemben álló két haderő gyalogsága kezdetben csaknem teljesen egyenlő számú volt; a lovasságra nézve azonban az osztrákok több mint kétszeres túlsúlyban voltak.*
Károly főhg 71.000 gyalog, 22.700 lovas
Wurmser 60.000 « 22.000 «
O.-magyar 131.000 gyalog, 44.700 lovas
Jourdan 65.000 gyalog, 11.000 lovas
Moreau 71.500 « 6.500 «
Franczia 136.000 gyalog, 17.500 lovas
(Károly főhg, i. m. II, 18–21. l.)
Dévay dandára Wurmser felsőrajnai seregéhez volt beosztva. E sereg balszárnya a Baseltől Philippsburgig terjedő szakaszon a Rajna túlsó partján volt elhelyezve, Latour táborszernagy parancsa alatt; ide tartoztak a Rajna könyökénél Fröhlich altábornagy hadosztálya, Strassburggal szemben pedig Condé herczeg franczia emigráns csapatai és a sváb segédcsapatok. Mannheim körűl a Rajna innenső és túlsó partján állott a centrum, Sztáray* altábornagy alatt. Kaiserslautern körűl a jobbszárny, Mészáros altábornagy alatt.* Dévay, Landstuhlnál elfoglalt állásában, ennek a jobbszárnynak a franczia kézen levő Zweybrücken ellen előretolt elővédje volt s észak felé már összeköttetésben állott Károly főherczeg alsórajnai seregének szélső csapataival.
Sztáray Antal gróf (1740–1808), máltai lovag. 1759-ben zászlós; végigküzdötte a hétéves, bajor örökösödési, török és franczia háborúkat. 1789-ben vezérőrnagy, beveszi Sabácot; 1791 óta a vitéz Sztáray-ezred tulajdonosa. Laudon iskolájából való kitünő generális. «Mit persönlicher Tapferkeit, ja man kann dreist sagen, Bravour, verband er raschen Überblick, Umsicht in seinen Anordnungen, und, wenn es eine Entscheidung galt, eine Ausdauer, die durch nichts erlahmte [Wurzbach].
Károly főhg, i. m. II, 18. l.
Minthogy az erőviszonyok a fegyverszünet tartama alatt elég kedvezőknek látszottak, a bécsi haditanács – a két vezér ellenvetéseit mellőzve – offenzivát vett tervbe. Ehhez képest Károly főherczeg tavasz kezdetén beható szemlét tartott a hadállások felett és Trier felé szándékozott támadni, a mint Dévay emlékiratában is említi.* Azonban az egész hadjáratnak más fordulatot adott Bonaparte váratlan diadalmas előnyomulása az olaszországi harcztéren. A Rajnánál még tartott a fegyverszünet, mikor a fiatal korzikai, seregét már április 10-én megindítva, azt győzelemre vitte s már május 14-én Milanoba bevonúlt, kevéssel utóbb pedig Mantovát is ostrom alá fogta.
«Vere dein ineunte, perlustratis prius bene stationibus militaribus, Archi Dux Carolus copias versus Treviros progredi jubens hostem in partibus illis aggredi anhelabat.» I. f. 11. l.
Ez események csakhamar éreztették hatásukat a rajnai harcztéren is. Károly főherczeg és Wurmser május 21-én felmondták a fegyverszünetet s az ellenségeskedéseknek a tíznapi felmondás leteltével június 1-én kellett kezdődniök. De már május 31-én Wurmser parancsot vett, hogy seregének csaknem egy harmadrészével a Bonaparte által fenyegetett Mantova felszabadítására siessen.* Ezzel a felsőrajnai sereg 82.000 emberről 57.000-re csökkent Moreaunak 78.000-nyi seregével szemben. Az erőviszonyok ily hátrányos megváltozása folytán minden offenziváról le kellett mondani. A támadást tehát június 1-én a francziák kezdték; még pedig nemcsak a felső Rajnánál, hanem az egész vonalon. Míg Moreau serege Mannheim felé szorította a felsőrajnai seregnek a Rajnán túlra előretolt csapatait, addig Jourdan, Kölnnél és Düsseldorfnál egész seregével átkelve a Rajnán, Károly főherczeget a Siegen túl hátrálásra kényszerítette Mainz felé.*
21.924 gyalogossal és 3296 lovassal, összesen 25.220 emberrel, 82.000-nyi seregéből. – (V. ö. Károly főhg, i. m. II, 22. l.)
«sed postquam hostis penes Düsseldorf et Coloniam Agrippinam magnis cum viribus Rhenum trajecisset, [Archidux Carolus] pro majori securitate cum parte exercitus Mannheimium versus [est].» Dévay, i. f. 11. l.
Az amúgy is válságos helyzetet még válságosabbá tette a hadvezetőségben hirtelen beállott változás. Wurmser utasítás szerint Latour táborszernagynak adta át a vezényletet, ki azonban már nem vitte önállóan a parancsot, hanem Károly főherczeg főparancsnoksága alá rendeltetett. Ez intézkedés később igen üdvösnek bizonyúlt, mivel teljesen egyöntetűvé tette a hadműveletek tervezését és vezetését;* átmenetileg azonban tagadhatatlan nehézségeket szült és zavarokat okozott, melyek a hadjárat kezdetén nagyon is éreztették hatásukat.
Dieser Umstand, der die Einheit im Commando erzeugte, war ein Glück für Oesterreich und rettete... die Ehre seiner Waffen im Feldzuge von 1796. – Károly főherczeg, i. m. II, 27. l.
A míg az olasz harcztérről a riasztó hírek meg nem érkeztek s még bízni lehetett az offenziva sikerében, a felsőrajnai sereg Sztáray alatt levő centruma is átkelt a Rajnán s a francziák ellen felvonúlva május 17-én már Mannheimből Kaiserslauternbe tette át főhadiszállását, ott egyesűlve a Mészáros által vezényelt balszárnynyal. Alighogy azonban Wurmser nagyszámú csapattal elhivatott a seregtől, s az ellenségeskedések június 1-én megkezdődtek, nyilvánvalóvá lett, hogy a megapadt seregnek a franczia túlerővel szemben a védelmet nyújtó Rajna vonala mögé kell húzódnia, hogy eredményes defenzivát fejthessen ki. Ehhez képest már június 3-án kiadatott a parancs az általános visszavonulásra, Sztáray altábornagy vezénylete alatt.*
Feldzug vom Jahre 1796, aus der Verlassenschaft des Obersten Mac-Dermotti (Kriegsarchiv, Sammlung des Erzherzogs Carl, 1796. F. 13, N. 8.) A hadjáratnak e leírása azért kiválóan érdekes, mert a szerző legtöbbnyire Dévay dandárához volt beosztva s így szereplésére vonatkozólag sok érdekes dolgot említ. Ezentúl «Mac-Dermotti» czím alatt idézzük.

85. Károly főherczeg.
(Az eredeti olajfestmény a M. Tört. Képcsarnokban.)*
85. Károly főherczeg. (267. l.) Krafft Péter olajfestménye a M. Tört. Képcsarnokban. Id. Weinwurm Antal eredeti fényképfelvétele.
*
A míg Sztáray a centrummal e parancs értelmében rögtön megkezdte a hátrálást vissza Mannheim felé, hogy ott a Rajnán átkeljen, azalatt Mészárosnak a balszárnynyal egyelőre Kaiserslauternnál kellett maradnia, hogy a centrum visszavonulását fedezze. Ékalakúlag előre tolt állásában így igen exponált helyzetbe jutott, s azért az alsórajnai seregnek szomszédjában levő szélső hadtestétől kért támogatást. E czélra már június 5-én Dévay tábornokot küldte át a Landstuhlhoz közel eső Ramsteinbe a Károly főherczeg szélső balszárnyát vezénylő Kray altábornagyhoz, azzal a kérelemmel, hogy könnyű lovasságot rendeljen ki jobb előörsszárnyának fedezésére, a míg ő maga június 8-ika táján új hadállásaiba fog érkezni.*
Lásd ehhez és a következőkhöz a 253. lapon közölt térképet.
Kray – a mint június 6-án jelenti Károly főherczegnek – bajtársi készséggel tett eleget e kérelemnek; azonnal elhelyezte egyes lovascsapatait (Keglevich gróf alezredest ulánusaival, Tevalle őrnagyot egy osztag Vécsey-huszárral, Keczer századost egy osztag Blankenstein-huszárral s még másokat) Dévay veszélyeztetett landstuhli állása mögött s az egész segédcsapatot a Ferdinánd-huszárok új ezredesének, Szentkereszty bárónak parancsa alá rendelte, a ki két osztag huszárával és a 4. szlavóniai zászlóaljjal Ramsteinben, Landstuhl közvetlen közelében maradt főfedezetűl. Ő maga (Kray) azalatt Kaiserslauternbe s onnan tovább Alsenbornba indúlt, vett utasítás szerint.*
Kray jelentése, Ramstein, 6. Juni, 1796. – KrA. EH. Carl, 6, N. 92/o.
Másnap Kray már Kaiserslauternből jelenti, hogy Szentkereszty is odaérkezett s tovább fog menni Alsenbornba; Keglevich gróf azonban ulánusaival Ramsteinig jött s ott érintkezésben maradt Dévay «báró» landstuhli előörseivel.*
Kaiserslautern, 7. Juni 1796. – KrA, EH. Carl, F. 6, N. 92/r.
Még ugyanezen nap – június 7-én – érkezett meg Mannheimből, az új főhadiszállásról, Mészároshoz az utasítás, hogy hadtestével a közvetlen Mannheim előtt fekvő Oggersheim mellett foglaljon állást.*
Truppeneintheilung, Mannheim, 7. Juni 1796. – KrA, EH. Carl, F. 6. N. 91. A megérkezés utánra kijelölt csapatbeosztása a következő volt: A Kovachevich tábornokot helyettesítő Auffenberg ezredes alatt 2 zászlóalj Grossherzog Toscana, 2 zászlóalj Franz Kinsky; Morzin ezredes alatt 2 zászlóalj Eszterházy Antal, 1 zászlóalj Jellachich; Dévay tábornok alatt 12 század Grün Laudon, 6 század 2. szerb ezred, 6 század székely huszár, 6 század Lobkovitz svalizsér, 6 század EH. Franz vértes.
E hadtestnek egész lovasságát, némi gyalogsággal is, Dévay tábornok volt átveendő, mihelyt az összes csapatok Oggersheimbe érkeztek. Előbb azonban meg kellett történnie a visszavonulásnak, a mi annyival sürgősebb volt, mert a francziák már a Mannheimtől nem messze, Neustadtnál álló Hotze tábornokot is kiverték állásából s azzal fenyegettek, hogy elvágják a Kaiserslauternból a Rajnához vezető utat.

86. SZÉKELY HUSZÁR A XVIII. SZÁZADBAN.
(Eredetije a M. Tört. Képcsarnokban.)*
86. Székely huszár a XVIII. században. (269. l.) Eredetije a M. Tört. Képcsarnokban. A metszet felírata: Szekler Gränz Husaren Re„ | giment. | Der Stab liegt zu St. Georg | in Siebenbürgen. | Entstand 1762 unter M. Theresia. | Die Gränz Regimenter haben keinen Regiments Inhaber.
Dévay mind ez ideig rendületlenűl megmaradt Kaiserslautern mellett, hogy a Mészáros-hadtest visszavonulását fedezze, de ekkor maga is kényszerűlt a hátrálásra (június 8). Megindúlt tehát a vele levő székely huszárezreddel, a Gyulai féle önkéntesekkel és Branováczky-szerbjeivel. Azalatt az ellenség titkon a hegyeken át már hátába kerűlt, s mikor ő Dürkheimnél a síkságra ért, rá is támadt, de szerencsésen visszaveretett. Így Dévay éjjelre Oggersheim felé mintegy feleúton egy híd mögött fedett állásban helyezkedhetett el dandárával.*
«Ego autem, donec universae copiae nostrae [a centrum] Rhenum non transirent, intrepide penes Kaiserlautern constiti: et post repulsum a Neostadio [Neustadt] D. Generalem Hotze, coactus et Ego retrocedere cum Regimine Siculorum equitum Gyalianisque [tollhiba: Gyulaianis] voluntariis una cum Branovatzkianis Servianis; hostemque ex montibus clam prodeuntem et jam ferme post tergum meum comparentem feliciter repuli: eademque nocte me cum copiis versus Oberheim [helyesen: Oggersheim] in dimidia fere via ad unum pontem collocavi.» Dévay, i. f. 12. l. – Lásd a 253. lapon álló térképet.
Másnap reggel a francziák újból erősen támadtak, de Dévay egy székely huszárosztaggal, egy O’Donell zászlóaljjal s a Branováczky-szerbekkel bátran visszaverte őket, s így nagy fáradalmak után végre Oggersheimbe ért* (június 9).
«postero dein mane me quidem hostis fortiter aggressus, sed ope unius divisionis Siculorum et unius legionis Odonelli cumque Branovatzkianis Servianis animose rejectus est; sicque demum magno labore Obersheimium [Oggersheim] deveni.» Dévay, i. f. 12. l.
A mint ideérkezett, át kellett vennie az egész hadtest parancsnokságát Mészárostól*, kinek a hadvezetőségtől (akkor még Wurmsertől) június 9-én érkezett parancs szerint csapatai egy részével Olaszországba kellett indúlnia (Wurmserrel együtt); a többit Dévaynak kellett átadnia.
Szoboszlai Mészáros János, szül. Kúnhegyes, 1737, † 1801. Mint Dévay, ő is zászlósként kezdte pályáját a hétéves háború kezdetén. Ez időben már altábornagy és a Mária Terézia-r. parancsnoka (Wurzbach).
A Dévay kezén maradt hadosztály még mindig elég számottevő volt: 2 zászlóalj Grossherzog Toscana, 1 zászlóalj Salzburgi, 12 század Grün Laudon, 6 század Lobkowitz-svalizsér, 6 század székely huszár, ezekhez még egyelőre az Eszterházy Antal-ezred és 1 zászlóalj Jellachich-gyalogos. A vett parancs szerint e csapatokkal Oggersheim és Frankenthal községeket kellett az ellenség ellen megvédenie; a három magyar zászlóalj azonban (két Eszterházy és egy Jellachich) június 12-ig bezárólag Mannheim alatt maradt s részben a vár előtt a túlsó parton Mundenheim falu mellett levő elősánczokban való munkákra volt fogandó, részben pedig tartalékúl szolgált. Június 13-án azonban e magyar ezredek is Olaszországba voltak indítandók. Egyebekben Dévay ezentúl Petrasch altábornagy parancsa alá helyeztetett.*
Mannheim, 9. Juni 1796. – KrA, EH. Carl F. 6, N. 4/a–b.
Az átadás megtörténvén, Mészáros még aznap átkelt a Rajnán, hogy az úti előkészületeket megtegye.*
«Obersheimium [Oggersheim] deveni, D. Generalis vero Mészáros Rhenum trajecit.» Dévay, i. f. 12. l. A «Feldzug vom Jahre 1796» szerzője, Mac-Demiotti ezredes szerint «9. Juni ging Fml Mészáros nach Italien bestimmt, und überliess 2 Bat. Toscana, 3 Div. Szekler Husaren dem Herrn General Devay vor Oggersheim.»
Azalatt az ellenség támadása mind fenyegetőbbé vált. Június 13-iki kelettel a mannheimi főhadiszállásról rendelet érkezik Petrasch altábornagyhoz, mely szerint: «Sztáray altábornagy úr csatolt jelentéséhez képest valószínű, hogy az ellenség előörseinket támadni szándékozik. A parancsnokló tábornagy úr ő Excellentiája [még mindig Wurmser] meghagyta nekem, hogy Nagyméltóságodat erről értesítsem s felkérjem, hogy ezt közölje Dévay tábornok úrral s egyben utasítsa, hogy a mennyiben ő maga meg nem támadtatnék, a Flötzbachon inneni területen segítséget nyújtson («die Hände bieten zu wollen») Sztáray altábornagy úrnak. Mindenesetre azonban kívánja ő Excellentiája, hogy Nagyméltóságod a mundenheimi sánczművet egy divizió gyalogsággal megrakja s ágyúkkal is felszerelje, hogy szükség esetén használni lehessen. A lovasság már napkelte előtt nyergeljen, s ezután is egy része éjjel-nappal készenlétben álljon».*
KrA, EH. Carl, F. 6, N. 120/a.
Másnap, június 14-én, a várt támadás be is következett. Lefolyásáról Wurmser a következő napon (június 15) Mannheimből a következő jelentést küldte Károly főherczegnek:
«Már elébb alázatosan jelentettem Császári Fenségednek, hogy kényszerűlve voltam a Mannheim előtti síkon még egy hadtestet állítani fel Maudach és Ringenheim* között abból a czélból, hogy Mundenheim falu előtt a még szükséges sánczmunkákat elvégeztethessem s ezt a munkát fedezhessem.»
Rheingönheim.
«A mióta ez a munka folyik, a szembenálló ellenség erősítéseket vont magához s 10-én és 12-ikén a Rehbach és Flötzbach mentén felállított előörseink állását kikémleltette, mialatt kisebb lovascsatározások is folytak, mindkét részről csekély veszteséggel.»
«13-ikán az ellenség erős gyalogsággal megszállotta a mi előörslánczunkkal szemben Assenheim, Hochdorf és Kronau helységeket s tekintélyes lovasságot gyűjtött össze a Deidesheim és Niederkirchen közötti táborban.»
«Sztáray altábornagy és Dévay tábornok ehhez képest előörseink egész vonalán készen álltak a támadásra, mely 14-ikén reggel napkeltekor be is következett. Az ellenség támadásainak a leghathatósabb ellenállást fejtették ki és Sztáray gróf altábornagy megtartotta Maudach és Ringenheim közötti állását, úgy a mint Dévay tábornok is Oggersheim melletti táborhelyét, a nélkűl hogy a túlerőben levő ellenség őket hátrálásra kényszeríthette volna. Az ellenség rövid időre hatalmába ejtette ugyan Frankenthalt [Oggersheimtől északra], de Dévay ott megtámadta, kiűzte s még egy század gránátosát is foglyúl ejtette*
KrA, EH. Carl, F. 6, N. 132.
Dévay maga ez ütközetről a következőket mondja önéletrajzában:
«Azalatt másnap az ellenséget, ki engem és Sztáray generálist megtámadt, oly szerencsével űztük vissza, hogy ugyanez alkalommal egy egész válogatott zászlóalját több könnyű lovasával együtt fogságba ejtettem; ezután azonban felsőbb parancsra vonalaink mögé vissza kellett vonúlnunk.»*
«Interea sequenti die denuo me et D. Generalem Sztara˙ impetentem hostem adeo feliciter repulimus, ut eadem occasione unam etiam integram legionem selectam hostilem cum compluribus levibus equitibus in captivitatem deduxerim; et hinc post lineas nos retrahere ex mandato opus fuerat.» I. f. 12. l. Ugyanez ütközet említve a május 15-ikén Mannheimből a már átkelt Mészáros altábornagyhoz intézett utasításban: KrA, EH. Carl, F. 6, N. 130.
Mivel attól lehetett tartani, hogy az ellenség másnap támadását megismétli, Wurmser e napon meghagyta a Rajnán már átkelt Mészárosnak, hogy a parancsa alatt maradt csapatokból a rendelet vétele után rögtön küldjön egy osztag Ferdinánd-huszárt erősítésűl Sztáray altábornagynak.*
Mannheim, 15. Juni 1796. – KrA, EH. Carl F. 6, N. 130.
A támadás e napon meg is ismétlődött. A francziák erős hadosztályokkal nyomúltak előre s előörseinket visszavetették a fővonalig. Különösen heves lett a támadás a mundenheimi sánczok körűl, a melyek előtt az ellenség megszállotta a Sztáray által védett Maudach és Rheingönheim falvakat. Egyúttal a Dévay által elfoglalt Oggersheim felé is támadott, de innen lovas ellentámadással és jól irányzott ágyútűzzel visszavettetett.* Dévay előadása szerint: «az ellenség itt újból megtámadott, kit azonban végűl is serényen visszaűztünk.»*
Mac-Dermotti: «Der Feldzug von 1796.» KrA, EH. Carl F. 13, N. 8.
«sed et hic denovo nos hostis invasit, quem tamen sedulo tandem fugavimus.» I. f. 12. l.

87. Gróf Sztáray Antal altábornagy.
(Eredetije a Szépművészeti Múzeumban.)*
87. Gróf Sztáray Antal altábornagy. Az eredeti metszet a Szépművészeti Múzeumban.
Miután egyrészt a mundenheimi sánczok már elegendőkép megerősíttettek, másrészt pedig az ellenség túlerővel szorongatta csapatainkat, a következő napon a Rajnán túl levő összes haderő átkelt a folyón, s a főhadiszállás a túlsó parton Mannheim alatt fekvő Schwetzingenbe helyeztetett át.* Petrasch altábornagy azonban Dévayval együtt egyelőre a mundenheimi sáncz őrizetére rendeltetett.*
Mac-Dermotti, i. f.
Mannheim, 15. Juni 1796. – Wurmser idézett parancsa, EH. Carl, F. 6, N. 132. – Dévay előadásában: «Sicque mihi et D. Generali Petrasch stationes nostrae designatae sunt.» (A helyet nem említi.)
Ezeket így elrendezvén, június 18-ikán Wurmser Mészáros altábornagygyal együtt elindúlt az olaszországi harcztérre. A főparancsot most gróf Latour táborszernagy vette át, kinek ezentúl Károly főherczeg utasításai szerint kellett eljárnia: bátor és becsületes katona, ki azonban régi hagyományokon nevelkedve, nem mindig volt képes kellően megérteni a Károly által követett modern stratégiai elveket.* A vele szemben álló Moreau így sokszor túljárt az eszén s mindjárt parancsnoksága első napjaiban a legválságosabb helyzetbe sodorta azzal, hogy egészen váratlanúl átkelt egész seregével a Rajnán, a hol eleinte legkevésbé gondolták: Strassburgnál. [A következőkre nézve lásd a 279. lapon közölt térképet.]
A főherczeg saját ítélete. Lásd i. m. 242. l.
*
Moreau ugyanis, miután az egész osztrák-magyar sereg átkelt Mannheimnél, június 20-ikán újabb támadást intéztetett a mundenheimi elősáncz ellen, azt a látszatot keltve, mintha itt akarná kierőszakolni a Rajnán való átkelést. Azalatt azonban titkon már mindent előkészített volt arra, hogy Strassburggal szemben, Kehlnél szállítsa át összes seregét a túlsó partra. A mint Mannheim alatt a támadás véget ért, az itt levő összes csapatokat még az éjjel sietve Strassburg felé irányította. Harmadnapra (június 23) már az egész átkelő sereg – 27.500 ember – együtt volt e ponton, és összesen 99 jármű állott készen az átszállításra. Éjfél után fél kettőre megkezdődött az átkelés (június 24) s csakhamar 2500 franczia állott a túlparton. Zsákmányúl ejtve az ott felállított nehány ágyúüteget s megszalasztva a sváb csapatokból álló gyenge helyőrséget, csakhamar elfoglalták Kehl erődjét s azonnal megindúlt a hídépítés: másnap délelőttre már készen állott a híd s június 25-ikén az egész támadó sereg átkelt a túlsó partra.*
Károly főhg, i. m. II, 69–77. l.
A sikerűlt átkelés híre óriási riadalmat okozott a felsőrajnai sereg szétszórt hadállásaiban. A tapasztalt Wurmser már nem volt ott; Károly főherczeg, ki azalatt Jourdant Wetzlarnál döntően megverte, a francziák üldözésével volt elfoglalva; az új parancsnok, Latour táborszernagy, még nem kapta meg utasításait. A fenyegetett ponthoz közel állomásozó tábornokok zavarukban elmulasztották a kedvező pillanatot az átkelés meggátlására, a mi 24-ikén este, mikor a híd még nem volt készen, még sikerrel járhatott volna; ehelyett erősítésekért küldtek. Mire ezek megjöttek, már késő volt; a támadó sereg már a túlparton sorakozott. A közelebb levő Sztáray Antal gróf és Fürstenberg Károly herczeg altábornagyok még június 27-ikén is csak 3000 embert gyűjtöttek össze, a kikhez még 8000 főnyi sváb segédcsapatok is járúltak.* Sztáray Antal maga is csak 22-ikén kapott parancsot, hogy Renchenbe menjen a Kehlnél való esetleges átkelés megakadályozására; mikorra odaérhetett, franczia részről az összes előkészületek már végre voltak hajtva.*
Károly főhg, i. m.
Mac-Dermotti, i. f.
Még aznap, mikor a támadó sereg zöme átkelt a Rajnán, Dévay tábornok is parancsot vett, hogy 3 osztag székely huszárral, 3 lovassági ágyúval és egy taraczkkal erőltetett gyorsmenetekben Sztáray segítségére siessen, hogy Kehlnél a franczia sereg előnyomulását feltartóztathassa.*
Mac-Dermotti, i. f. Az emlékirat szerzője, részletes adataiból ítélve, akkor is Dévayval volt. Itt téved abban, hogy mekkora haderő indúlt Dévayval; alább látjuk, hogy még más csapatok is mentek vele Kehl felé.
Dévay ekkor már nem volt a mundenheimi sánczokban; alább részletesen ismertetett útirányából ítélve, ekkor már Karlsruhe táján lehetett. Hiteles forrásunk szerint június 26-ikán napkeltekor útnak indúlva – az egész székely huszárezreddel, egy osztag Ferdinánd-huszárral s egy ezred német nehéz lovassal*Kuppenheim, Oos, Steinbach és Bühl községeken át estére Niederachernbe érkezett, a hol meg akart hálni.* Alighogy ideért, már megjött Sztáraynak eléje küldött parancsőrtiszte azzal a hírrel, hogy az altábornagyot már reggel óta szorongatja az ellenség, kinek igen csekély erejével nem tud ellenállani: nincs vele több mint a Wenkheim-ezred 3 százada, 2 szerb század és 4 század bajor-pfalzi katona; az ellenség száma meg egyre szaporodik. Felhívja hát Dévayt, hogy a legnagyobb sietséggel igyekezzék hozzá csatlakozni.*
E nehéz lovasok Cavanagh-vértesek voltak, amint az alábbiakból következtethetjük.
Mac-Dermotti, i. f. Minhogy az emlékirat szerzője a Rastadt mellett fekvő Kuppenheimet nevezi első állomásúl, a Karlsruhe mellett levő Mühlberget vehetjük kiindulópontúl, mely a hadjárat befejeztével is állomáshelyéűl jelöltetett ki s Kuppenheimtől 30 kilométerre van. Az egész út így 50 kilométert tenne ki, a mi esetleg sok is, tekintve, hogy ágyúkat is szállított magával. Karlsruhetől tovább északra ekkor semmi esetre sem lehetett, inkább még közelebb.
Mac-Dermotti, i. f.
Dévay a hosszú úttól elcsigázott csapatával rögtön nem indúlhatott. Másnap (június 27-ikén) estére ért csak Renchenig, a hol már állott a csata. Az ellenség már a helységig nyomúlt és kétségtelenűl el is foglalta volna, ha Dévay a már hátráló Sztáray-féle csapatoknak segítségére nem siet egy osztag huszárral és két lovassági ágyújával. A küzdelem rögtön megújult s a két ágyú kartácstüze oly hathatósan működött, hogy az ellenséget nemcsak feltartóztatta a további előnyomulásban, hanem még vissza is szorította előbbi állásaiba.*
Mac-Dermotti, KrA, i. f.
Dévay maga így emlékezik meg önéletrajzában ekkori szerepléséről:
«Nehány nap múlva [a Mannheim alatt folyt ütközetek után], a mikor Moreau generális Kehlnél seregeit erőszakkal átvezette a Rajnán, én azonnal a főherczeg Ferdinánd-huszárok egy osztagával, a székely huszárok egész ezredével s egy német nehéz lovasezreddel Kehl felé rendeltettem; – de már későn: az ellenség legnagyobb része ugyanis akkorra már átkelt a Rajnán. Mégis Sztáray generális rendeletéből Renchen mellett előrenyomuló csapatait megtámadtam és szerencsésen meg is futamítottam.»*
«Paucos vero post dies, dum Generalis Moreau penes Kehl violenter per Rhenum copias suas traduxisset, Ego illico cum una Divisione E. H. Ferdinand et toto Regimine Siculorum una cum uno gravioris armaturae Germanico Regimine versus Kehl progredi destinatus, sed jam sero: major pars enim hostium jam eotum Rhenum trajecerat. Tamen ex mandato D. Generalis Sztara˙ penes Renken praecedentes copias ejus agressus feliciter etiam fugavi.» I. f. 12. l.
A Dévay által hozott segítség azonban még mindig nem bizonyúlt elegendőnek a sokszoros túlerőben levő ellenség további sikeres feltartóztatására. Újabb csapatok meg nem jöttek. Ott voltak ugyan még közelben a Condé herczeg franczia csapatai; – de a fő segítséget dél felől lehetett volna várni, a hol Breisgauban ott állott Fröhlich altábornagy az ő nyolczezer emberével. Másnap (június 28-ikán) hajnalban Sztáray és Dévay végiglovagoltak az előörsvonalon, hogy e tekintetben bizonyosságot szerezzenek. Sajnos, arról kellett meggyőződniök, hogy az ellenség már megszállotta a délre vezető utak csomópontját, Offenburgot s ezzel a Frölichhel való összeköttetést elvágta.* Magukra hagyatva kellett tehát az egész franczia sereg rohamát kiállani, mely még aznap be is következett. Hogy az ütközet nem vált teljes katasztrófává, s utána még elég jó rendben lehetett visszavonúlni, az ismét Dévay érdeme volt, a miért Sztáray altábornagy a csata lefolyásáról írt jelentésében teljes elismeréssel is adózik a vitéz tábornoknak. E jelentésből kiemeljük a következő részleteket:
Mac-Dermotti, i. f. KrA, F. 13, N. 8.
«28-ikán napkeltekor az ellenség egy igen erős hadoszloppal Oberkirchen tájára vonúlt [a Renchen völgye kijáratánál]. Dévay tábornok úr a síkságon nyolcz század székely huszárral, egy osztag Ferdinánd-huszárral s egy század Cavanagh-vértessel a tömegesen előrenyomúló ellenséget leirhatatlan vitézséggel [«mit einer unbeschreiblichen Herzhastigkeit»] egészen délutáni négy óráig feltartóztatta, sőt többször közéje vágott, a mely alkalommal a székely huszárok élén Bora ezredes, Dániel alezredes és gróf Lázár kapitány, továbbá a Ferdinánd-huszárok élén Mecséry kapitány, Kovács őrnagy és báró Szepessy főhadnagy szárnysegéd a vezetésük alatt álló huszárokkal különösen kitűntek. Az ellenséget tetemes veszteségével háromszor is visszavetették, egészen Urloffen községig és mintegy száz emberét elfogták.»
«A míg Dévay báró tábornok úr ily csekélyszámú haddal megállotta helyét az oly nagyszámú ellenség ellen, a francziák a Renchen mögött levő, csak kevésszámú csapattal gyöngén megszállott erdőt egy lovas különítménynyel elfoglalták s ezzel megkerűlték elül harczoló csapatainkat, a miből természetesen elkerülhetetlen szétzüllés (Deroute) támadt.»*
Relation derer vom 24-ten incl. 28-ten Juni 1796 wegen feindlichen Übergang bei Kehl von Offenburg bis Renchen vorgefallenen Affairen und dem Rückzug bis in die Stellung von Stollhofen, Bühl, Baden und das Gersbacher Thal. – Muckensturm bei Rastadt, l. July 1796. – KrA, EH. Carl, F. 8, N. 74/b. (Sztáray, Károly főherczeghez.)
Károly főherczeg az 1796. évi hadjárat általa megírt történetében e csata leírásánál ugyan név szerint nem említi Dévayt, de szintén dícsérőleg emeli ki az «osztrák lovasság» vitézségét: «június 28-ikán – úgymond – a francziák előrenyomúltak. Második hadoszlopuk négyszer is megkísérelte, hogy a síkságba kiérjen («debouchiren»), de az osztrák lovasság mindannyiszor meghiusította kísérletét. A jobbszárnyon azonban Desaix tábornok felhasználta a kedvező alkalmat, hogy több csapat lovasságot az osztrák lovasság oldalában küldjön, a mely még mindig feltartóztatta a második franczia hadoszlopot a síkságra való jutásban. Az osztrákok közt ezáltal zavar támadt.»*
Károly főhg, i. m. II, 81. l.
Dévay maga a következőkben említi a rencheni ütközetben való szereplését:
«Ámde ez az egész munka [t. i. a megelőző napi győzelem] hiábavaló volt, mert másnapra maga Moreau generális egész seregével ránk támadt; és ámbár egészen délig [Sztáray szerint délután négy óráig] az ellenséget valamennyire feltartóztattuk, – a mely alkalommal magam is köröskörűl bekeríttetvén, csak kivont karddal tudtam magamnak utat vágni – akkora sokaságnak mégsem voltunk képesek ellenállani, s azon éjjel és a következő napon egészen Kuppenheimig vonúltunk vissza.»*
«sed hic totus labor inanis fuerat; nam die sequenti idem Generalis Moreau cum toto exercitu nos invadendo, quamquam ad ipsam meridiem usque (me jam per hostem plane in orbem circumvento et nisi stricto ense via aperienda fuerat) hostem aliquantum detinuerimus, tantae tamen multitudini ad resistendum impares, illa nocte et sequenti die usque Kuppenheimium retrocessimus.» I. f. 12. l.

88. A rencheni és malschi ütközet színtere.*
88. A rencheni és malschi ütközet színtere. (279. l.) Tervezte Fest Aladár, rajzolta Hoffer J.
A csatában Buday huszárszázados osztaga élén vitézűl harczolva számos sebet kapott s a francziák fogságába kerűlt;* vele együtt fogságba estek Székely Sándor, Lázár és Gelb tisztek.* Az ütközetet követő napon Dévay bajtársi gondoskodással Vlasits kapitányt hírvivőűl küldte a győztes franczia táborba, hogy a fogoly tisztek részére emberséges bánásmódot eszközöljön ki. Vlasits sikerrel járt el küldetésében s a következő napon (június 30.) a franczia táborból visszatérve írásbeli jelentéssel számolt be útjának eredményéről. E minden ízében érdekes, világos előadásával s eleven és korrekt német stílusával klasszikusnak mondható jelentést itt egész terjedelmében adjuk.
Mac-Dermotti, i. f.
Feldakten, Oberrhein, 1796, F. 8, N. 12 [melléklet].
Vlasits kapitány jelentése Dévay generálishoz.
«Inspachon [Önsbachon] túl akadtam az ellenséges csapatokra, a melyek a 6. sz. dragonyosezredből valók voltak. Ezek Renchenbe vezettek Dessé [Desaix] tábornoknak, az előörscsapatok parancsnokának főhadiszállására, a ki azonban maga távol volt Moreau fővezér főhadiszállásán, Offenburgban. Így a tábornok főszárnysegéde vette át irataimat («meine Depechen») s késztetve meghívott («nötigte mich»), hogy még más tisztekkel együtt nála ebédeljek. A tisztek igen barátságosan viselkedtek s poharazás közben beszédesek lettek, miközben egészen véletlenűl megtudtam, hogy Moreau Renchenbe fog jönni s este felé az egész tábor megindúl. Odamenet sok ágyúzást hallottam; nekem úgy tetszett, hogy Freiburg [im Breisgau] felől hangzik. Az ellenséges tisztek elmondták nekem, hogy Condé herczeg a sváb csapatokkal együtt a Kinzig völgyén vonúlt vissza [a Schwarzwaldba]; csapatai azonban legkevésbé sem viselkednek derekasan. Panaszt emeltek azért, hogy a Cavanagh-vértesek a három összecsapásban a francziák közűl többet elfogván, a foglyokat utóbb lekaszabolták; s felkértek engem, jelentsem Méltóságodnak, hogy ily eljárásnak jövőre elejét vegye, nehogy ők megtorlásra kényszerűljenek.»
«Első kérdésük és legforróbb vágyuk a békét illette, melyet nagyon ohajtanak, a mire nézve ellenmondást sem akarnak tűrni.»
«Ma a 6. számú huszárezredük Renchenbe érkezett s az én szemem előtt indúlt tovább; úgy látszott, a hegység felé vette útját.»
«A mennyire az ellenséges tiszteket hallja az ember, a francziák nagyon erősek s még naponkint újabb csapatokat kapnak.»
«A mint mondják, a Gyulay-féle szabadcsapat legnagyobb része fogságba kerűlt.»
«Az utolsó, 28-iki összecsapásról szólva rendkivűl dicsérték lovasságunkat, a mely hallatlan s részben szerencsés támadásokat intézett erdők ellen, s a melynek parancsnokai minden elképzelhető képességet és találékonyságot tanusítottak s méltó és belátásos tábornokoknak bizonyúltak.»
«Mondták még azt is, hogy Kehl elfoglalásánál a sváb csapatok derekasan viselkedtek.»
«A fogságba esett tisztek valamennyien Strassburgban vannak s mindenfelől azt a biztosítást nyertem, hogy a velük való bánásban semmi híja nem lesz bárminek, a mit csak az emberiesség megkívánhat.»
«Sinzheim [Baden mellett], 1796 június 30.»
«Vlásits (így) s. k.
lovaskapitány.*
KrA, Feldakten, Oberrhein, 1796, F. 8, N. 12.
Vlasits e jelentéséhez mellékletűl csatolta Desaix tábornok főszárnysegédének Dévay írásbeli megkeresésére adott válaszát, a mely szintén fennmaradt és typikusan érdekes tartalmánál fogva megérdemli szószerinti közlését. Ez irat következőleg hangzik.
«A rencheni főhadiszálláson, a Franczia köztársaság 4-ik évében, Messidor 12-ikén.
Boulland főszárnysegéd Deva˙ vezérőrnagy úrnak.
Tábornok Úr,
«Desaix tábornok távollétében én vettem át a levelet, melyet hozzá intézni méltóztatott Buday, Székely Sándor, Lázár és Gelb urak ügyében, kik a Messidor 10-iki (a régi naptár szerint június 28-iki) összecsapásnál hadifoglyokká lettek. Biztos lehet, Tábornok úr, hogy ezek az urak mind abban a segélyben részesűltek, a mit az emberiesség megkíván; sebeik meg fognak vizsgáltatni, a miről Önt értesíteni fogjuk, és a lehető legjobb ápolásban fognak részesűlni. Ön egész biztossággal hozzájuk juttathat mindent, a mire hite szerint csak szükségük lehet: sürgősen meg fogjuk nekik küldeni.»
Tisztelettel vagyok, Tábornok úr,
Boulland,
főszárnysegéd.*
«Monsieur le Général, En l’absence du général Desaix j’ai reçu la lettre que vous avez fait l’honneur de lui écrire concernant Mm. Buday, Alexandre Szekel, Lazar et Gelb faits prisonniers de Guerre ŕ l’affaire du 10 Messidor (28 Juin Vieux Stile). Soyez assuré, M. le général, que ces Mm. ont reçu tous les secours que l’umanité exige, qu’on va prendre des informations sur leurs blessures, qu’on vous en donnera des Nouvelles et qu’on aura d’eux tous les soins possibles. Vous pouvez en toute sureté leur faire passer tout ce dont vous croyez qu’ils ont besoin, on s’empressera ŕ leur envoyer.» – KrA, Feldakten, Oberrh. 1796, F. 8, N. 12 (melléklet).
*
Mialatt ez üzenetváltások folytak, már megkezdődött Sztáray és Dévay visszavonulása erősen megtizedelt és részben szétszórt csapataikkal. A Rajna völgyén északra vonúltak Mannheim felé, hogy ott a sereg többi részeivel egyesűlve még egyszer kedvezőbb esélyek mellett vehessék fel a küzdelmet Moreau seregével, a ki szerencsére nem használta ki teljes gyorsasággal a rencheni győzelmet, s lassú előnyomulásával időt engedett a vert seregnek, hogy magát ismét rendbe szedje.
Az ütközetet követő napon (jún. 29.) Dévay már Baden mellé Sinzheimbe ért dandárával, a honnan jelentést tett Latour táborszernagynak a csata után bekövetkezett további fejleményekről. Jelentéséből megtudjuk, hogy a rencheni csatában Oberkirchenből a Rench patak mentén a hegységbe szorított Wenkheim-zászlóalj és egy szakasz vértes sorsáért nem kell aggódni, mert azok a hegyeken át már szerencsésen visszakerűltek és csatlakoztak; a Renchennél szétugrasztott gyalogságot pedig Szentkereszty lovaskapitány vette fel, a ki Dévay balszárnyát fedezte. Az előörsöket Dévay már Steinbach táján teljesen elrendezte s összekötötte Canisius tábornok előörseivel. Az ellenséghez legközelebb eső Bühlt nem szállotta meg előörseivel, hogy azokat ne tegye ki hirtelen támadásnak, de e pontot erős őrjáratokkal biztosította. Az ellenség eddig csak gyönge őrjáratokat küldött egészen Sasbachig s Dévay vélekedése szerint ott csak figyelő hadtestet akar meghagyni és seregének nagyobb részével a hegyeken át akar kerűlni.* Különben ő már az előző napon kémet küldött, hogy megbízható híreket kapjon úgy a sváb, mint a franczia (emigráns) segédcsapatok hollétéről és állapotáról.*
Az új helyzetre nézve lásd a fentebb közölt térképet.
Dévay jelentése: KrA, Feldakt. Oberrh. 1796, F. 7, N. 134.

89. Ferencz császár és magyar király névaláírása.*
89. Ferencz császár és magyar király névaláírása (283. l.) a Dévay 1800-ban kelt bárói diplomájáról. Olv. Franciscus mp.
Másnap (jún. 30.) Dévay még mindig Baden mellett Sinzheimben áll s onnan újabb jelentést küld Latournak, mely szerint a szétugrasztott ezredek legénységét Borával, a székely huszárok ezredesével már egybegyűjtette és Rastadt felé a táborhelyűl kijelölt Kuppenheimbe indította. Az ő parancsa alatt áll még a székely huszárezred, 3 osztag Ferdinánd-huszár és egy zászlóalj székely gyalogság; Oos falu felé levő előörseinél táborozik még Teschner őrnagy alatt a Wenkheim-zászlóalj nehány összeverődött százada. A D’Alton-ezred két százada, melyek szintén ott voltak Renchennél, valamint a gróf Gyulai szabadcsapat teljesen visszahúzódtak, hogy rendbe szedjék magukat; az utóbbiakra pedig nagy szüksége volna, hogy balról a hegységeket velük megszállathassa.*
U. o. N, 147.
Harmadnapra, július 1-én, Dévay ugyanonnan igen fontos hírrel szolgál Latournak. A francziáknak egyik hadteste ugyanis Kehllel szemben azzal próbálkozott, hogy onnan délnyugatra a Kinzig folyó völgye mentén hatoljon a Schwarzwaldba és azon át eléje kerüljön a visszavonuló seregnek; azonban – a mint Dévay kiküldött kéme hírűl hozta – ott a schwarzwaldi parasztok csapatokba verődve heves puskatűzzel s a hegyekről nagy szikladarabok legörgetésével annyira feltartóztatták, hogy tegnap (június 30) estéig még Schwarzenbergig* sem tudtak előnyomúlni. A Condé csapatai is hír szerint naponként összecsapnak az ellenséggel.* Július 2-án pedig arról értesíti Latourt, hogy Moreau már Renchenbe tette át hadiszállását [Offenburgból].*
Schwarzenberg már a Kinzig völgyét északra folytató Murg völgyében fekszik. L. a mellékelt térképen.
KrA, Feldakt., Oberrh. 1796, F. 8, N. 7.
Vorpostenbericht des Generals Devay: Sinzheim 2. Juli 1796. – Feldakt. Oberrh. 1796, F. 8, N. 32.
Dévaynak eme jelentései a legnagyobb fontossággal bírtak a hadjárat további menetére. Latour táborszernagy, a ki akkor már Rastadt mögött Muggensturmnál tartotta főhadiszállasát, hol a további védelemre megtette az előkészületeket, július 2-án a következő elismerő és buzdító szavakkal válaszol Dévaynak: «Köszönöm a mai kelettel ide bejelentett híreket. Tábornok úr nem vehet magának elég fáradságot, hogy mindarról, a mi az ellenségnél történik, mennél sürgősebb értesülést szerezzen. Ezért Offenburgba és Kelhbe is kémeket kell küldeni, kiket minden eshetőségre jól kell kitanítani.»*
Feldakt. Oberrh. 1796, F. 8, N. 12. «Ich danke für die mir unter heutigem Dato einberichteten Nachrichten. Der Herr General können nicht genug Mühe anwenden um sich von allem, was beim Feinde vorgehet, die schleunigste Kenntniss zu verschaffen. Weswegen auch nach Offenburg und Kehl Kundschafter auszusenden sind, welche auf alle Fälle gut belehrt werden müssen.»
Azalatt azonban Latour más oldalról hírt vett, hogy az ellenség a Kinzig és Rench völgyeiben már a Schwarzwald szivében fekvő Freudenstadtig érkezett s onnan a Murg völgyén lefelé hatolva azzal fenyeget, hogy a visszavonuló Dévay-utóvéd elé kerülve, annak útját elállja. Még ugyanaz nap értesíti Dévayt:
«Freudenstadt megszállása következtében szükségessé válik, hogy tábornok úr eddig Baden felé elhelyezett bal előörs-szárnyát Steinbachból és Bühlből a hegység felé tolja előre Forbach irányában [a Murg völgyében], a már ottan levő Le-Loup-vadászok támogatására, a kikkel összeköttetésbe kell lépnie.»*
Feldakt. Obr. 1796, F. 8, N. 31. (Forbachot l. a mell. térképen.)
A következő napon, július 3-án, a francziák már egészen közel vannak; Dévay jelenti, hogy már Bühlön innen állottak fel számos erős hadosztályban s támadásuk még aznapra várható. Latour még ugyanaz nap három század erősítést küld Dévaynak, hogy a badeni völgyön át Gernsbachig a Murg völgyébe küldje az onnan esetleg hátba támadó ellenség feltartóztatására.* De még ugyanaz nap utasítja Dévayt, hogy a sereg zöméhez közelebb húzódjék, mivel a nála levő gránátos zászlóaljakból további erősítéseket nem adhat, s magának is be kell várnia Károly főherczeget, a ki erős segédhaddal már személyesen közeledik segítségére.*
Feldakt. Obr. 1796, F. 8, N. 53. (Gernsbach, l. a mell. térképen.)
Mac-Dermotti, i. f. KrA.
A túlerő elől csakugyan már másnap hátrálni kellett Dévaynak. Az ellenség július 4-én hevesen támadta az előörsöket; a Wenkheim-zászlóalj két századát csaknem teljesen megsemmisítette; a szerb csapatok is sokat szenvedtek, s a három osztag székely huszár csaknem feleszámra olvadt. Dévay tábornok azonban «mint régi tapasztalt huszár s a hadviseléshez értő katona» («als ein alter geübter Husar und Kriegs-Verständiger») huszárait leszállította lovaikról, s ezeket egymáshoz pányváztatta; a huszárok pedig kezükben a karabélylyal egész az éj beálltáig gyalog csatározva feltartóztatták az ellenséget. Így még elég szerencsésen eljuthatott Kuppenheimig.*
Mac-Dermotti emlékirata. KrA, i. h.
Július 5-én Dévayt tehát már Kuppenheimnél találjuk, a honnan jelenti Latournak, hogy az előörsöket parancs szerint már újra elrendezte, összeköttetésbe hozta Fürstenberg herczeg dandárával s a hegyek felé is előretolta. Az ellenség azonban már egészen közel van; lovassága a síkságon nyomúl előre, de eddig még csak jelentéktelen előcsatározás folyik.* Miután azonban az ellenség a hegységből a Murg völgye mentén is előtört, az előcsatározásból komoly ütközet fejlődött s a francziák Kuppenheimet is elfoglalták.
KrA, Feldakt., Obr., 1796, F. 8, N. 77.
Másnap (július 6) Dévay már visszavonúlt; előörscsapatával Malschnál áll, északra Kuppenheimtől. Itt keresi fel Beaupuy franczia tábornok szárnysegéde, a ki üzenetet hoz Latournak az ellentáborból. Dévay átveszi az általa hozott levelet, tovább is küldi, de kísérő jelentésében egyben figyelmezteti Latourt, hogy vélekedése szerint az üzenet nem fontos, s a küldöncz inkább csak kémkedés czéljából jött.–*
Feldakten, Oberrhein, 1796, F. 8, N. 95. (Bécsi hadi levéltár.)
Ekkor már megérkezett volt a veszélyeztetett felsőrajnai sereghez Károly főherczeg főparancsnok, ki Moreau átkelésének hírére, melyet június 26-án tudott meg, azonnal abbahagyta a Wetzlarnál (június 15-ikén) vereséget szenvedett Jourdan további üldözését s az alsórajnai seregtől elvont tetemes segédhaddal, Hotze altábornagy hadtestével, – 15 gyalogos zászlóaljjal és 20 lovasszázaddal – sietve indúlt Latour segítségére. Az éleseszű ifjú fővezér már teljesen tisztában volt Moreau tulajdonképeni tervével, mely kétségtelenűl az volt, hogy a Schwarzwaldon át a Duna völgye felé nyomúljon s egész seregével Ausztria és Bécs ellen támadjon, mely akkor teljesen védetlen volt. Minden áron eléje kellett hát kerűlnie. De mivel az ellenség már előnyben volt azzal, hogy seregének jelentékeny része máris a Schwarzwald szívében járt, előbb egy erélyes támadással arra kellett kényszerítenie, hogy seregével visszajöjjön a Rajna völgyébe. A főherczeg kezdettől fogva el volt határozva arra, hogy bármily kimenetelű is legyen az ellenségre kényszerített ütközet, utána rögtön átmegy a hegységen a Duna felé, eléje vágva Moreaunak; s mivel a déli átjárókat már a francziák tartották elfoglalva, a Stuttgart felé vezető északi hegyi úton akart eléje kerűlni.
E tervhez képest tette meg további intézkedéseit. Segédhadával július 2-án már Mannheimtől délre Schwetzingenig érkezett s onnan is tovább vonúlva július 5-ikén egyesűlt Latour seregével s átvette a közvetlen főparancsnokságot.* A francziák akkor már, mint az előzőkből láttuk, úgy a Rajna síkságán, mint a Murg völgye felől erősen szorongatták Latour seregét, melynek az nap már Kuppenheimen túl kellett visszavonúlnia. Láttuk, hogy július 6-án már Dévay is Malschig húzódott vissza előörseivel; a fősereg pedig mögötte Mühlburg és Ettingen között zárta el a Rajna völgyét.*
Károly főhg, i. m. II, 88–95. l.
L. a mellékelt térképen.
Most mind a két fővezér – Károly főherczeg és Moreau – döntő ütközetre készűlt. Július 6., 7. és 8. napja előkészületekben telt el. Így Károly főherczeg időt nyert arra, hogy tervéhez képest a szász segédcsapatokat s még néhány gyalogzászlóaljat és lovasszázadot előre küldjön Stuttgart felé egészen Pforzheimig az előre kijelölt útvonal biztosítására.* Ugyanez nap Dévay tábornok parancsot vett, hogy a balszárny biztosítására Malschtól északra Oberweier községnél foglaljon állást;* egyidejűleg Canisius tábornokkal együtt az előhad élére rendeltetvén, Latour kijelölte a parancsa alá adandó csapatokat.* Ezt az intézkedést azonban a főherczeg másnap megváltoztatta. A 9-ére megállapított csatarend szerint a balszárnynak Kaim tábornok alatt a hegységben az Alb folyó völgyében kellett előnyomúlnia; a centrumnak Sztáray alatt a hegység szélén Malsch és Kuppenheim felé; a jobbszárnynak Latour alatt a Rajna mellett. Dévay tábornok a Sztáray alatt álló centrum előhadának élére állíttatott, elég jelentékeny haderővel: 7 század Ferdinánd-huszárral és 6 század Kinszky-svalizsérrel, továbbá mintegy 5 zászlóalj gyalogsággal (2 Pellegrini-, 1 Splényi-, 1 székely és 2/3 szerb zászlóalj).*
Károly főherczeg, i. m. II, 100. l.
Latour táborszernagy Hotze altábornagyhoz, 1796, július 7. Feldakt., Obr. F. 8, N. 105 1/4.
Latour, Durmersheim, 7. Juli 1796. – KrA, Feldakt. Obr. F. 8, N. 105 2/4. (A Dévay alá rendelt csapatok e beosztás szerint a következők lettek volna: 2 század császár-svalizsér, 2 század Coburg-svalizsér, 6 század székely gyalogos, 6 század az 1. szerb ezredből, 4 század a 2. szerb ezredből s «a mi megvan» [«was da ist»] a 2 szlavon ezredből.)
Schlachtordnung der oest. Oberrhein-Armee am 9. Juli 1796. – Károly főhg i. m. II, 102. l.
*
Július 9-én ment végbe a mindkét részről keresett döntő ütközet, melyet a csata középpontjába eső helységről malschi csatának neveznek. A támadást a francziák kezdték. Centrumuk Desaix tábornok alatt Sztáray centruma ellen támadt s Dévay előörseit túlerejével csakhamar kiszorította Malschból. A mint azonban Dévay az előhaddal maga is odaért, a francziákat visszakergette Malschból a falu mögött emelkedő dombig. Miután azonban az ellenség erősítéseket kapott, a harcz megújúlt s megint erős küzdelem folyt e fontos középállás birtokáért. A francziák a falut még kétszer elfoglalták, de mindannyiszor kiverettek s mikor az egész Sztáray-centrum akczióba lépett s a Rajna síksága felől Latour lovasságától is támogatást nyert, végleg visszavonúltak a Malschtól délre elterülő erdőségbe. Ezalatt a jobbszárny is előrenyomúlt s az ellenséget Rastattig űzte vissza. E két vonalon hát teljes volt a győzelem. Azonban a hegyek közt a francziák elé küldött Kaim tábornok teljes vereséget szenvedett; egy egész gránátos zászlóalja fogságba kerűlt és így kénytelen volt Pforzheim felé menekűlni, a hol már ott állottak Károly főherczeg előre küldött előcsapatai. Moreau így ura maradt a Schwarzwaldnak s így Károly főherczegnek nem volt veszíteni való ideje, ha mégis meg akarta előzni a Duna felső völgyében; ezért már a csatát követő napon, július 10-én reggel 8 órakor megindúlt s erőltetett gyorsmenetekben Durlachon át a Pfinzbach völgyébe kerűlve Pforzheimbe sietett.* Itt egyesűlt a már 7-én előre küldött csapatokkal és Kaim tábornokkal, ki a szétugrasztott balszárnynyal a vereség után parancs szerint szintén idetartott. A sereg most itt egy hétig megpihent, rendezkedett és előkészűlt a további hadműveletekre. Ez idő alatt a főherczeg-hadvezér már teljesen megállapodott további haditervében, melynek lényege abban állott, hogy kisebb számú seregével egyelőre döntő ütközetbe nem bocsátkozik, hanem az ellenséget apró csatározásokkal feltartóztatva lassankint visszavonúl Moreau előtt keletre, az osztrák határ felé. Hasonló eljárásra adott parancsot Wartensleben táborszernagynak, a kit távozásakor az alsórajnai sereg élére állított Jourdan ellen. Miután a főherczeg és az általa elvont seregrész távozásával ez a sereg is megfogyatkozott, Jourdan túlereje előtt már szintén visszavonulóban volt a Majna felé. Most ennek a seregnek úgy kellett a visszavonulást intéznie, hogy mennél közelebb jusson a főherczeg seregéhez. Mikor aztán már csaknem összeértek, – így tervezte – akkor hirtelen egyesíti a két sereget s egyesűlt erővel és számbeli túlsúlylyal először Jourdant, azután Moreaut támadja meg, a győzelemre való biztos kilátással.*
A csata leírása: Károly főhg, i. m. II, 106–108. l. Térképe: i. m. melléklete, Schlacht bei Malsch. – Dévay önéletrajzában csak röviden említi e napok eseményeit: «usque Kuppenhelmium recessimus [a június 28-iki reucheni ütközet után], ubi cum Archi-Duce et nonnullis copiis ejus conjuncti per biduum pugnam protraximus, neque de loco nostro moveri potuimus [a július 4-iki és 5-iki csatározások]. Sicque tertia die [nem pontos: július 9-ikén, a malschi ütközet napján], postquam a D. Generali Keim unam totam legionem intra montes hostis intercepisset, ne exercitus ab hoste circuiri possit, Archi-Dux universas copias retraxit.» I. f. 12. l.
Károly főhg, i. m. II, 129. l.

90. Gyalogos a Nádasdy-ezredből.
(Eredetije a M. Tört. Képcsarnokban.)*
90. Gyalogos a Nádasdy-ezredből. (289. l.) Eredetije színezett rézkarcz a M. Tört. Képcsarnokban, «Infanterie Regiment Nadasdy | Der Stab liegt in Epe„ | ries in Ungarn. | tstand 1756 unter M. Terezia.» felírattal.
E geniális terv kivitelében kezdettől fogva fontos szerep jutott Dévay tábornoknak, a ki már a malschi csatában is az ütközet középpontjában állott s azon a ponton diadallal állotta meg helyét. A csata után neki jutott az üldöző ellenség feltartóztatásának terhes és veszedelmes feladata az utóhad élén. Ehhez képest a csatát követő napon, július 10-én dandárával utolsónak indúlt Durlachon át Pforzheim felé; de Durlach és Pforzheim között feleúton meg kellett állapodnia a Pfinzbach völgyében, Wilferdingen helységnél, a fősereg által elhagyott táborhely előtt, hogy az ellenség további előnyomulását feltartóztassa, a fősereg mozdulatait eltakarja, s ezáltal időt szerezzen arra, hogy Károly főherczeg Pforzheimnél teljes rendbe szedje csapatait. Az utóhad Dévay alatt három napig (július 10., 11., 12.) itt is maradt; az előörsöket Dévay úgy állította fel, hogy a Pforzheimbe vezető utat magának biztosítsa.* Július 11-én innen jelenti a főherczegnek, hogy az ellenség az Enz völgyében Neuburgot már elfoglalta, mikor a mieink oda bemenni akartak, s a közeli Ottenhausenban is erős gyalogsággal áll. Ő maga előörseit délre előretolta Elmendingen, Weiler és Hoch-Wetterbach községekig. Canisius tábornokkal érintkezésben van. Visszavonulás esetére parancsot kér, merre vegye útját.* Július 13-án az utóhad tovább vonúlt a wilferdingeni magaslatokon arra a helyre, a hol előzőleg a fősereg táborozott, hogy onnan figyelje az ellenség mozdulatait s hátráltassa előnyomulását; e helyen maradt további három napon át, július 16-áig.*
«10. Juli. – General Devay ward jetzt zur Arričre-Garde bestimmt und rückte vor das von der Armée verlassene Lager bei Wilferdingen ein, wo die Posten so gestellt wurden, dass man immer Meister bei Pforzheim sein konnte.» Mac-Dermotti emlékirata, KrA, EH. Carl, 1796. F. 13, N. 8.
Wülfferdingen 11. July 1796, ˝10 Uhr vormittags. – KrA, EH. Carl, 1796. F. 7, N. 120/h.
«13. Juli rückte die Arričre-Garde auf den Platz wo die Armée campirt hatte auf den Höhen von Wilferdingen um die Bewegungen des Feindes zu beobachten und seine Nachrückung zu verzögern, wo sie bis 16. stehen blieb.» Mac-Dermotti, i. h.
Azalatt Moreau a főherczeg tervei felől való tájékozatlanságában meglehetős sok időt vesztett; végre július 16-án dél felől már közel ért Pforzheimhez és támadással fenyegetett. A főherczeg, tervéhez híven, kitért a támadás elől s július 19-én az Enz völgyén át tovább vonúlt Stuttgart felé. Egyidejűleg Dévay is parancsot vett, hogy a fősereget ez irányban kövesse. Július 17-én tehát ő is megindúlt a hátvéddel a wilferdingeni táborhelyről és Pforzheimen keresztűl az Enz völgyében Enzburgig vonúlt. Ez útjában az ellenség előhada már utólérte a hátvéd utócsapatát s azt zaklatni kezdte; meg is támadta a Ferdinánd-huszárok egyik szakaszát s azt egészen Enzburgig kergette. Itt azonban e huszárcsapat «igazi katonai manővert hajtott végre, – oly szabatosan, mint akár csak a gyakorlótéren»:* a csapatot vezető tiszt hirtelen álljt és frontot vezényelt, a karabélyokkal sortüzet adatott az ellenségre, mely eddig egész rendben nyomúlt utánuk. A lövésre a francziák lovai megbokrosodtak; erre a magyar huszárok leejtették a karabélyt s kivont karddal nekivágtak az ellenségnek, húsz emberét elfogták s a többit megfutamították.*
«machte ein wahres militärisches Manöver, wie auf dem Exercirplatz.» L. következő jegyzetet.
Mac-Dermotti, «Der Feldzug v. Jahre 1796 am Rhein.» I. f.

91. Vértes a Zeschwitz-ezredből.
(Eredetije a M. Tört. Képcsarnokban.)*
91. Vértes a Zeschwitz-ezredből. (291. l.) Eredetije színezett rézkercz a M. Tört. Képcsarnokban. «Kürassir Regiment Zeschwitz. | Der Stab liegt zu Balassa-Gyarmat. Entstand 1683...» felírattal.
Másnap, július 18-án, Dévay parancsot vett, hogy a Stuttgart melletti Feuerbachig nyomúljon előre. Idejött tehát s a mondott község és Stuttgart között emelkedő magaslaton vett állást. Alighogy ez megtörtént, már az ellenség is mutatkozott; a francziák ugyanis St. Cyr tábornok alatt időközben elfoglalták Stuttgartot, kiverve onnan az osztrák lovaselőörsöt; most onnan Cannstadt felé nyomúltak a főherczeg tábora ellen, mely a Neckar folyón túl Mühlhausennél vett állást. Dévay erre egy osztag karabélyossal és két lovassági ágyúval sietve elfoglalta azt a pontot, a hol az országút Stuttgart felől Cannstadt felé ágazik, s lövetni kezdte a francziákat, kik a cannstadti Neckar-hidat minden áron hatalmukba akarták keríteni. Azonban Dévay ágyúi oly heves tüzelést folytattak ellene s csapataink oly erős ellenállást fejtettek ki, hogy miután halottakban és sebesültekben nagy veszteségeket szenvedett, végre is el kellett állania szándékától. Dévay utóhada erre másnap (július 19.), zavartalanúl és minden akadály nélkül kelhetett át a folyón.* Itt végre ismét egyesűlt a fősereggel. [Térkép: 311. l.]
Mac-Dermotti, i. f., a fenti dátum alatt.
Dévay maga önéletrajzában a malschi csata után ez időpontig végzett dolgairól csak egészen röviden emlékszik meg: «Az utócsapatok vezetésére rendeltetvén – úgymond – a durlachi országúton három napon és három éjszakán át folytonos csatározások és összecsapások közben végre Stuttgartig értem, a hol is ott találtam a főherczeget a sereggel.»*
«Ego postrema agmina ducere jussus, publica in via versus urbem Durlach per tres dies et noctes continuis velitationibus et conflictibus rem gerendo tandem Stugardum deveni, ibi Archi-Duce cum exercitu reperto.» I. f. 12. l.
Amint Dévay a főherczeg táborába ért, rögtön parancsot vett, hogy Hotze altábornagy hadtestéhez csatlakozva, dél felé vonúljon a Neckar folyó völgyében, hogy az Ulmhoz vezető utat fedezze. Ez a hadtest tehát már másnap, július 20-ikán, Esslingen és Plochingen között állott fel; Dévay az előhaddal Plochingenig nyomúlt előre.* A francziák már a következő napon (július 21) általános támadást kezdtek: északon Taponnier tábornok Cannstadtnál Károly főherczeg ellen, délen Laroche tábornok Esslingennél Hotze ellen. Az egész vonalon heves ütközet fejlődött. Esslingennél az ellenség három rohamot is intézett, de mindannyiszor visszaveretett; végre is Dévay döntötte el a harczot azzal, hogy Plochingennél átkelt a folyón s a francziákat oldalba támadta, mire az ellenség igen nagy veszteségek után kénytelen volt szándékáról lemondani és előbbi állásába visszavonúlni.*
Térkép: 311. l.
Mac-Dermotti, i. f.
A főherczeg (a ki azalatt Cannstadtot szintén megtartotta a francziák ellen) ezzel elérte czélját. Feltartóztatta az ellenséget s biztosította magának a szabad utat a Duna felé, a nélkűl hogy döntő ütközetbe ereszkedett volna. A csatát követő napon (július 22) mind a két hadtest megpihent s előkészűlt a további visszavonulásra. Dévay Plochingennél töltötte a pihenőnapot s itt vette a parancsot egy további fontos küldetésre. Amíg ugyanis most a fősereg egyenest keletre tartott tovább Donauwörth irányában, Dévaynak egy külön hadosztálylyal délnek Ulm felé kellett vonúlnia, hogy az ottan, valamint alább a Dunán Günzburgban és egyebütt felhalmozott készleteket és szállítmányokat a francziák elől biztonságba helyezze.*
V. ö. Károly főhg, i. m. II, 154. l.
Július 23-ikán tehát megindúlt a Fils völgye mentén s mintegy 40 kilométernyi út után (csak egyórai pihenővel) a «Geislinger Steig» hágón át Urspringig érkezett különítményével, mely 5 osztag Ferdinánd-huszárból és 4 gyalogos zászlóaljból állott. (Egy székely, egy szlavóniai, egy Toscana s egy Leloup-vadászzászlóaljból.)* Onnan másnap (július 24) a Blaubach völgyébe Blaubeuern községig érkezett, Ulm közvetlen közelébe.* Ott azután egy időre megállapodott, várva a további parancsokat. Helyzete itt csakhamar válságosra fordúlt; az ellenség már eddig is nyomában volt s július 26-ikán meg is támadta. Itt hát az elszigetelt különítmény nagy veszedelemben forgott, de szerencséjére ép akkor ért Ulm vidékére Fröhlich altábornagy hadteste, mely még a Kehlnél való ellenséges átkelés után elszakadt a főseregtől s most a Schwarzwald déli völgyein át közeledett Condé herczeg emigráns csapataival együtt, hogy a fősereggel egyesűljön. Ez most (július 28-án) segítséget küldött Dévaynak, ki ennek folytán megállhatta helyét.* Ő maga önéletrajzában a Stuttgarttól Ulmig vezető útjáról ezeket mondja: «Stuttgart városánál és később folyvást borzasztó veszedelmeknek voltam kitéve; miután azonban egy Gyulai-féle zászlóaljat kaptam segítségűl, mely ez alkalommal valóban nagyon vitézűl viselkedett, terhem valamennyire megkönnyebbűlt. Így aztán az egész úton egészen Ulmig sok foglyot ejtettem és számos császári hadikészletet megmentettem.»*
Mac-Dermotti emlékirata.
Térkép: 311. l.
Károly főherczeg, i. m. II, 166–7. l. V. ö. Mac-Dermotti, i. f. KrA, EH. Carl, 1796. F. 13, N. 8.
«penes et post civitatem [Stugardum] indesinenter horrendis periculis expositus fueram; submissa tamen una legione in auxilium Gyulaiana, quae etiam revera semet in ea occasione nimium virtuose gesserat, parum onus meum alleviatum est. Sicque toto in itinere penes complurimos captivos factos copiosos etiam commeatus caesareos salvavi.» I. f. 13. l.
Azalatt Károly főherczeg a fősereggel keletnek vonúlva július 26-ikán a Sváb Jura platójára ért s ezt a természet által meredek hegyoldalakkal várszerűleg megerősített helyet választotta táborhelyűl, Böhmenkirch helység mellett. Moreaut ezzel a legnagyobb zavarba hozta; a franczia fővezér ugyanis eddig Dévay nyomába indúlt Ulm felé; most vissza kellett volna fordúlnia a szűk hegyi úton, hogy a főherczeg ellen fordúlhasson, mi a legnagyobb koczkázattal járt volna, mivel a völgyoldalak meredeksége miatt egész erejét nem fejthette volna ki. Így hát a főherczeg nehány napon át nyugodtan megmaradhatott kitűnően választott helyzetében.* [Lásd a térképen, 311. l.]
Károly főhg, i. m. II, 155–6. l.
Mivel e hely megválasztásával épen az volt a czélja, hogy időt nyerjen s az ellenséget mindaddig feltartóztassa, a míg az Ulm és Günzburg között levő raktárak kiüríttetnek,* Böhmenkirchből július 31-ikén parancsot küldött Hotze altábornagynak, ki tőle délre épen Urspring előtt állott, hagyja meg Dévaynak, hogy különítményével menjen át Ulmnál a Duna jobb oldalára, bontsa le azon a tájon az összes hidakat s maradjon mindaddig a túlsó parton, míg Fröhlich altábornagy is arra a vidékre ér; akkor aztán, maga mellé véve Gyulay ezredest is, keljen át ismét a baloldalra s ott egyesűljön Fröhlich haderejével.*
U. o. 154. l.
Károly főherczeg Hotze altábornagynak; Böhmenkirch, 31. Juli 1796. – KrA, EH. Carl, 1796, F. 7, N. 361.
A vett parancshoz képest a különítmény Dévay parancsa alatt (augusztus 1-én) Ulmon áthaladva átkelt a Dunán s a túlsó parton Osterhausenban vett éjjeli szállást. Az Ulmban levő hadikészletet azonban nem ürítette ki, mivel erre vonatkozólag megkésve vette a parancsot. Úgy látszik, e hibáján kívűl eső mulasztással magára vonta a főherczeg neheztelését, miért is Hotze altábornagy (augusztus 3-án írt jelentésében) kimenti a vitéz tábornokot: «Dévay tábornok úr – úgymond – az állítólag Ulmban levő tüzérségi és gyalogsági fegyverek megsemmisítését elrendelő parancsot csak akkor vette, a mikor már másodszor is átment a Dunán és dandárával a langenaui táborba vonúlt s így lehetetlen volt a meghagyást teljesítenie; azonban Császári Fenséged parancsát sürgősen átküldte Fröhlich altábornagynak, a kinek teljesen módjában áll a dolgot végrehajtani».*
Hotze an EH. Carl; Nieder-Stötzingen (a Duna mellett) 3. August, 1796. – KrA, EH. Carl, F. 8, N. 24.
Dévay önéletrajzában még évek múlva is kicsendűl a meg nem érdemelt neheztelés fölött érzett bántódása: «Parancsot véve – úgymond – csapataimmal átkeltem a Dunán, s helyembe Fröhlich tábornok úr jött, a kinek szigorúan meghagyatott, hogy Ulm városából az összes hadiszereket elvigye, a mit pontosan végre is hajtott; erre nézve ugyan már elébb én is vettem parancsot, de azt más szükségesebb teendőim miatt végbe nem vihettem, ámbár nagyobb biztosság okáért sok más birodalmi városban ezt is megtettem, a mit ma is bizonyíthatnak».*
«accepto mandato cum copiis meis Danubium trajeci, in locum meum succedente D. Generali Fröhlich, cui serio impositum fuerat totum armamentarium ex civitate Ulm auferre, quod et accurate peregit; mihi quidem id jam prius demandatum, sed Ego propter alios magis necessarios labores in effectum ducere nequivi; quamquam id etiam Ego in pluribus aliis civitatibus imperialibus majoris securitatis causa perfecerim quod hodiedum adhuc adtestabuntur.» I. f. 13. l.
Másnap (augusztus 2) Dévay a helyébe jött Fröhlichnek újból átengedte a segítségűl kapott Gyulay-zászlóaljat még két más zászlóaljjal együtt, maga pedig a kapott parancs szerint dandára megmaradt részével (egy székely és egy szerb gyalogzászlóaljjal és három osztag Ferdinánd-huszárral) Leipheimnél átkelve visszament a Duna balpartjára és Langenau mellett ütött tábort.* (Itt kapta a megkésett parancsot az ulmi hadikészletek kiürítésére, melyet már nem hajthatott végre.)
Mac-Dermotti, i. f. E szerző előadása szerint Dévay a Gyulay-zászlóaljon kívül a Bender- és Hohenlohe-zászlóaljat adta át Fröhlichnek. Hogy a Toscana és Leloup-vadász zászlóalj, melyek ugyane forrás szerint Urspringnél még vele voltak, időközben hová lettek, arról nem ad felvilágosítást.
A vonulóban levő összes csapattestek most Donauwörth felé konvergáltak, hogy az oda szintén útban levő derékhaddal Károly főherczeg alatt egyesűljenek. Az egyesűlésre annyival nagyobb szükség volt, mert időközben a szövetséges német fejedelmek békét kötöttek a franczia köztársasággal, minek következtében a sváb és szász segédcsapatok elhagyták a főherczeget, ki most már Hotze hadtestével együtt közvetlenűl csak 14.000 gyalogos és 11.000 lovas fölött rendelkezett.* A főherczegnek az volt a szándéka, hogy Donauwörth táján Moreauval megütközik; – de nem azért, hogy döntést provokáljon, hanem hogy tévedésbe ejtse és időt és módot nyerjen arra, hogy az időközben Jourdan elől ugyancsak Donauwörth tájára vonuló alsórajnai sereggel egyesűlve hirtelen Jourdanra vesse magát.
Károly főhg, i. m. II, 152–3. l.
Dévay mozdulatainak is ebbe az általános haditervbe kellett illeszkedniök. Miután a Dunán átvezető hidakat a francziák elől elrombolta s augusztus 2-ikán visszament a balpartra Langenauig, innen augusztus 3-ikán folytatta útját a Duna mentén Donauwörth irányában s Rammingenig ért, a hol egyesűlt a Hotze altábornagy által részére erősítésűl hátrahagyott csapatokkal: 2 Toscana és 2 Károly főherczeg zászlóaljjal s a Waldeck-dragonyosok 2 osztagával.* Egyúttal parancsot vett Hotze altábornagytól, hogy dandárával Gundelfingenig menjen és addig is Riese altábornagy parancsa alá rendelje magát, kitől további utasításait venni fogja.*
Mac-Dermotti, i. f.
«Iam trans Danubium post civitatem Koltenfingen [Gundelfingen] constitutus, mandatum accepi, ut me cum D. Generali Rieze et copiis ejus, ex tribus legionibus et Regimine Valdek constantibus illico conjungerem.» Dévay, i. f. 13. l. – V. ö. Marsch nach Neresheim. – Hotze an EH. Carl, Niederstötzingen, 3. August, 1796. – KrA, Eh Carl, 1796, F. 8, N. 42. E jelentés szerint a Riese altábornagy és Dévay tábornok alatt álló kombinált hadosztály összetétele a következő volt: «1 Bat. EH. Carl, 787 M. 2 Bat. GH. Toscana, 1445 M. 2 Bat. Pfälzer, 1143 M. 6 Comp. Szekler, 1000 M. 6 Escadr. Ferdinand-Husaren, 900 M. 6 Esc. Waldeck-Dragoner 1000 M. = 5 Bat., 6 Comp., 12 Esc. = 4375 Inf., 1900 Cav.»

92. Katonák a Gyulay-ezredből.
(Kotzka rajza után Conti metszete.)*
92. Katonák a Gyulay-ezredből. (297. l.) Az eredeti metszet a M. Tört. Képcsarnokban. Aláírása: «GRÓF GYULAY SÁMUEL REGEMENTJE. | K. K. Félegyházi Fi, Kotzka írta, mettzette Professor Conti 1789.»
Ez az útja azonban már nem ment símán. Alighogy Rammingenbe ért, megtudta, hogy a helység mögötti dombokon túl Nerenstetten és Dettingen helységeknél már francziák táboroznak.*
Mac-Dermotti, i. f.
A mint másnap (aug. 4.) tovább akart vonúlni, a francziák már rá is támadtak, de nemcsak hogy nem bírták útjában feltartóztatni, hanem még tetemes veszteségeket is szenvedtek. E csetepaté lefolyásáról báró Riese altábornagy, Dévay új felettes parancsnoka, még aznap a következő jelentést küldte a főherczegnek:
«Dévay báró tábornok jelentése szerint balszárnya ma reggel 6 órakor Hausen és Lindenau táján megtámadtatván, a nagyszámú ellenséges gyalogság és ágyúk által egészen Lindenau mögé üzetett.»
«Mivel ennek következtében jobbszárnya erősen ki volt téve az ellenségnek, a tábornok úr délelőtt 11 óra felé egészen lassan Stotzingenig vonúlt vissza. Innen kiküldött lovascsapatai aztán újra megtámadták az ellenséget, sokat levágtak és három foglyot ejtettek, a kik legközelebb be fognak küldetni. A foglyok vallomása szerint az ellenséges oldalon Vandamme tábornok a parancsnok, kinek hadereje három féldandárból áll, egyenkint háromezer emberrel és 250 lovas vadászszal, nem számítva a huszárokat, a kik szintén mutatkoztak.»
«Az ütközet déli 1 óráig tartott. Most minden csendes, azonban úgy látszik, hogy az ellenség a jobbszárny ellen vonúl, s lehet, hogy holnap ezt fogja támadni. Hogy tehát erőmet jobban concentráljam, támadás esetén az összes csapatokat vissza fogom vonni s a terep minősége szerint a Brenz patakon innen vagy túl fogom felállítani.»*
Riese an EH. Carl, Obermedlingen, 4. August, 1796. – KrA, EH. Carl, 1796, F. 8, N. 36.
A visszavonulás másnap, augusztus 5-ikén is tovább folyt. A folyvást előrenyomuló francziák elől Riese altábornagy a Brenz patakon átkelve a Duna mentén Gundelfingenen túl egészen Dillingenig vonúlt vissza.* A következő napon (aug. 6) már Dévay is Dillingennél állott s előörsűl Gundelfingennél Mecséry kapitányt helyezte el egy osztag (200 ember) Ferdinánd-huszárral és 50 Leloup-vadászszal.* A francziák itt csakhamar szorongatni kezdték az előörsöt s már harmadnapra (aug. 8) nagy erővel megtámadták: «Itt az előörsök között – mondja Dévay önéletrajzában – több összeütközés ment végbe, miután az ellenség egy hadosztálya [a Duhesme-féle divizió) mögöttem vett állást [Hermaringen és Giengen községeknél a Brenz völgyében]. Kevés nap múlva erős csapattal megtámadta Mecséry kapitányt, a ki nekem rögtön jelentést küldött veszedelmes helyzetéről és segítséget kért. A legnagyobb gyorsasággal segítségére is jöttem a főherczeg Ferdinánd-ezred és a Waldeck [dragonyos] ezred két-két osztagával s egy osztag gyalogsággal; s még csak együtt sem volt valamennyi [a gyalogosok nyilván még elmaradhattak] már rátámadtam az ellenség seregére: vissza is űztem Gundelfingen mögött levő táborába, miközben két ágyúját, három szerkocsiját és 2–300 emberét elfogtam. Erről az esetről Riese altábornagy rögtön jelentést tett a főherczegnek.»*
Károly főhg, i. m. II, 172. l. Lásd a mellékelt térképet, 311. l
Mac-Dermotti, i. f. – Ez ugyan nem Ferdinánd, hanem székely huszárokat említ, ami nyilván lapsus memoriae. Mecséry Ferdinánd-ezredbeli kapitány volt; s a fentebbi jegyzetben közölt jegyzék szerint Dévay hadosztályában csak Ferdinánd-huszárok és székely gyalogosok voltak.
«ubi inter excubias complures velitationes evenere, si quidem jam hostis cum una divisione post tergum meum collocaverat; et post paucos dies accidit ut Capitaneus Mecsér˙ hostis vallida [sic] cum manu aggrederetur, cui illico statum suum periculosum mihi significanti et subpetias a me imploranti cum duabus EH. Ferdinand et duabus Valdek una cum una pedestri divisionibus summa cum celeritate auxilio adfui et nec adhuc convenientibus omnibus in hostile agmen irrupi: quem post amissa 2 tormenta 3 que munitionis currus rum pluribus quam 200 aut 300 in captivitatem nostram redactis in sua Patria Castra post Koltenfingen [Gundelfingen] situata recedere coëgi; quem actum illico D. Generalis Rieze Archi Duci significavit.» I. f. 13. l.
Mecséry Dániel kapitány, a ki úgy ez alkalommal, mint a három nap múlva vívott neresheimi csatában annyira kitüntette magát, vitézségeért még ez évben elnyerte a Mária Terézia-rend lovagkeresztjét.*
«Rittmeister Daniel von Mecsery, der sich am 8. und 11. August bei Gundelfingen auszeichnete, wurde [1796] Maria-Theresien-Ordensritter.» Thürheim, Gedenkblätter etc., II, 156. l.
*
Mikor az osztrák-magyar balszárny s a franczia jobbszárny előcsapatai között az elébb leírt összeütközés végbement, a helyzet már megérett az általános ütközetre. A két sereg egymással szemben már teljesen felvonúlt a Brenz, a Duna és a Wörnitz által körűlzárt dombvidéken, a Sváb Jura keleti nyúlványain. Az osztrák-magyar sereg arczvonala egyenest nyugatnak, a francziáé keletnek fordúlt. Moreau seregének középpontja Neresheim falunál volt. Ezzel szemben állott fel Károly főherczeg seregének centruma Hotze altábornagy alatt; ettől északra Sztáray alatt a jobbszárny, a Wörnitz völgyére támaszkodva; délre a balszárny Riese alatt, Dévay dandárával a Dunára támaszkodva. [Lásd a 303. lapon közölt térképet.]
Károly főherczeg augusztus 11-ikére határozta el az általános támadást. A csataterv szerint a főtámadást az osztrák-magyar centrumnak kellett a franczia hadállás középpontja ellen intéznie; a jobbszárny előhadának északon csak demonstrálnia kellett a franczia balszárny ellen; ellenben délen a Riese és Dévay által vezényelt balszárnynak a Duna és Brenz mentén Gundelfingenen át kellett előnyomúlnia, hogy a franczia jobbszárnyat visszavetve, az ellenséges centrum hátába kerűljön s azt az osztrák centrummal közrefogja.
A csata reggel 7 órakor kezdődött. Az osztrák centrum ugyan előrenyomúlt, de a franczia centrum állását nem bírta megingatni. «Csak a balszárnyon – mondja maga a főherczeg – vívtak ki az osztrákok teljes győzelmet. Riese altábornagy Duhesme tábornokot előbb Mödlingenből [a Duna mellett], majd Giengenből [a Brenz mellett] kiverte. Duhesme nagy bajjal s az osztrák lovasságtól folytonosan üldöztetve, Böhmenkirchen túl egészen Weissensteinig vonúlt vissza. [Légvonalban 40 kilométer távolságra.] Riese két ágyút foglalt el, Oggenhausenig nyomúlt előre [a franczia centrum hátába] s megszállotta Heidenheimet [hol a francziák hadikészlete volt] s könnyű lovassága [Dévay vezénylete alatt] Hausenig és Gerstettenig nyomúlt [Duhesme nyomában]. A franczia seregpodgyász, hadipénztárak és lőszerkocsik a legnagyobb sietséggel menekűltek Heidenheimből Aalenba [20 kilométer távolságra].
A csata sorsát a balszárnynak ez a sikeres támadása döntötte el. Az ütközet délutáni két órára véget ért, mert egyrészt az osztrák centrum nem tudott előrehaladni, másrészt a francziáknak elfogyott a lőszerük s a trén menekűlése miatt újhoz nem juthattak.*
Károly főhg i. m. II, 194–5. l.
A főherczeg ezzel teljesen elérte czélját; arra nem is gondolhatott, hogy a tetemes túlerőben levő franczia sereget döntő ütközetben megsemmisítse. A csatát csak azért provokálta, hogy további hadműveleteit nehány napon át zavartalanúl folytathassa; ezt az alkalmat pedig bőven megadta neki a franczia jobbszárny és hadipodgyász teljes szétszórása: tényleg napokig tartott, míg Moreau a seregét ismét rendbe szedhette és további üldözésre gondolhatott.
Hogy a Riese-hadtestnek az egész hadjárat további folyamára nézve döntő sikerében ismét Dévay tábornokot illeti az oroszlánrész, az kitűnik úgy az egykorú szemtanuk, mint a saját előadásából is.
«A csataterv értelmében – írja Mac-Dermotti ezredes, mint az ütközetben résztvett szemtanu – pontban 6 órakor mind a két hadoszlop megindúlt; s az első, Dévay tábornok alatt, az országúton Obermeidlingen [Mödlingen] felé oly gyorsan nyomúlt előre, hogy az ott levő ellenséges csapatok arra sem találtak időt, hogy csatarendbe álljanak; legnagyobb részük fogolylyá lett, a többi menekűlt s a menekülők egy része az erdő előtti magaslatokon levő táborba vette magát s ott négy csapatban felállott; míg a lovasság megfutott. Nagyon heves általános ütközet után az ellentállók is az erdőn keresztűl futásban kerestek menedéket. Ezeket a mi lovasaink Dettingenen és Heldenfingenen át egész Gerstettenig üldözték; ... az egész hadtest erre Hermaringen felé egészen Herbrechtingenig nyomúlt előre, a hol tábort ütött. Zsákmányúl esett 400 hadifogoly, 80 ló, 2 ágyú és 4 lőszerkocsi.»*
Mac-Dermotti, Der Feldzug v. 1796, KrA, EH. Carl F. 13, N. 8.
Ebből is világosan látni, hogy ez erélyes és sikeres támadás első sorban Dévay műve. Megerősíti ezt előadást Riese altábornagy jelentése, melyet még az ütközet napján a főherczeghez küldött, miután az ellenség megfutamítása után Herbrechtingennél [a Brenz völgyében] tábort ütött. A jelentés így szól:
«Ma délben épen Oggenhausen felé akartam indúlni, a mikor észrevettem, hogy az ellenség a Giengenen túl emelkedő magaslatokon újból csatarendbe állott. Hogy a nyakamról lerázzam («um mir diesen vom Hals zu schaffen»), mivel az Oggenhausen felé való vonulásomban bal oldalamon nyugtalaníthatott volna, azonnal támadást indítottam ellene («liess ich sogleich Jagd auf ihn machen») és Dévay tábornok nemcsak visszaszorította, hanem egészen Hausenig* és Gerstettenig kergette. Én a tábornokot a tartalékkal («Soutien») idáig követtem s holnap hajnalban innen megindulok Oggenhausen és Heidenheim felé.
Valószínűleg Steinhausen, a Böhmkirch és Weissenstein felé vezető úton.
Ma délután még több foglyot is behoztak, köztük Moreau tábornok főszárnysegédét is.»*
Riese an EH. Carl; Herbrechtingen, II. August 1796. – KrA, EH. Carl F. 8, N. 135.
Ezzel a Riese-Dévay hadtest az ellenséges centrumnak teljesen hátába kerűlt, miután a franczia jobbszárnyat három különböző irányban messze távolságra tökéletesen szétszórta. Maga Dévay az emlékezetes neresheimi csatában való szerepléséről a következőket mondja:
«Azalatt harmadnapra [az augusztus 8-iki előörsütközet után] a főherczeg, ki tőlem mintegy három óra járásnyira állott, megtudta, hogy Moreau tábornok seregünket megtámadni szándékszik. Ezért parancsot vettünk tőle, hogy az ellenség ama hadosztályát, mely Gundelfingen mellett, nem messze a Dunától volt elhelyezve [Division Duhesme], együttes erővel megtámadjuk. Ehhez képest előre elkészített tervünk szerint Riese tábornok jobbról, magam pedig balról [a Duna mentén] rátörtünk a bátor ellenségre;* s bár erősen ellenállott s nekünk – főképen pedig nekem – nem csekély veszteséget okozott, végre mégis bevettük táborát, elvettük ágyúit s 1500 emberét fogságra vetvén, teljes zavarba hoztuk és mintegy hat óra járásnyira tovább kergettük.»*
Dévay szereplését és az egész támadás menetét világosan mutatja a Károly főherczeg idézett munkájához csatolt térképgyűjteményből az 5. számú: «Schlacht bei Neresheim». (Itt ezt vettük alapúl.)
«Interea 3-ia post die praevie resciens Archi-Dux quod Generalis Mureau [sic] exercitum nostrum invadere in proposito habeat, idcirco ab Archi-Duce, a me circiter trium horarum spatio constituto, mandatum accepimus, ut nos quoque eam Divisionem hostilem, quae penes Koltenfingen [Gundelfingen] non procul a Danubio situata erat, unanimi consensu aggrederemur; factaque prius dispositione D. Generalis Rieze a dextera, Ego vero a sinistra impavidum adorti hostem [quamquam autem per non contemnenda nobis, et vel maxime mihi illata damna fortiter resisterit] tandem tamen Ipsa etiam Castra, Tormentorum et 1500 in captivitatem nostram deductorum hominum cum damno totum in confusionem redactum ad 6 horarum usque spatium fugaverimus.» I. f. 13. l.

93. A neresheimi ütközet.
1. Osztrák-magyar sereg: <s>; a)–a1) elővéd (Lichtenstein herczeg); b)–b1) jobbszárny (Sztáray); c)–c1) centrum (Hotze); d)–d1) balszárny (Riese és Dévay.) – II. Franczia sereg: <s> e)–e1)–e2)–e3) a három irányba visszavert jobbszárny (Duhesme); f)–f1) centrum (Desaix); g) balszárny (Saint-Cyr); h) elővéd (Delmas)*
93. A neresheimi ütközet. (303. l. Tervezte Fest Aladár, rajzolta Hoffer J.
Az így elért eredmény teljesen kielégíthette a főherczeget. Felhasználva az ellenség táborában okozott zavart, a csatát követő napon már megtette előkészületeit, hogy egész seregével átkeljen a Dunán. Ehhez képest már éjfél után parancsot küldött Riese altábornagynak is, hogy az üldözést abbahagyva még aznap (augusztus 12) vonúljon vissza előbb elfoglalt állásába Dillingennél, a Duna partján, s azután (13-ikán) e ponton keljen át; maga a főherczeg a deréksereggel a Wörnitz völgyén lefelé haladva Donauwörthnél szándékozott átkelni. A kapott parancshoz képest Riese Dévayval együtt 12-ikén vissza is vonúlt Dillingenig, a hol az ijedségükből magukhoz tért francziák már meg akarták akadályozni az átkelést; 13-ikán azonban mégis szerencsésen átkeltek s maguk mögött az összes Dunahidakat lerombolták. Ezután az egész hadtest tovább délnek vonúlt s az Ulmtól Augsburgba vezető országút mentén, Burgau helységben szállott meg, várva a további intézkedéseket. – *
Károly főherczeg, i. m. II, 195. l. Mac-Dermotti, i. f. – V. ö. Dévay: «sed post mediam noctem ex Archi-Ducis Imperio copias iterum trans Danubium ducere et collocare debuimus, quod et feliciter confectum est. Verum vix ad Danubium appulimus, jam nos [hostis] infestare non destitit.» I. f. 14. l.
A míg a főherczeg a malschi ütközet után a Felső-Rajna völgyéből a leírt módon vonúlt Moreau serege elől a Duna felé, addig Wartensleben táborszernagy a főherczeg utasítása szerint az északi sereggel hátrált a Majna völgyén át Jourdan serege elől, úgy irányítva visszavonulását, hogy folyvást közelebb kerűljön a Duna völgyéhez s így lehetővé tegye a főherczegnek, hogy vele egyesűlve túlerővel vethesse magát előbb Jourdanra, majd ennek teljes leverése után Moreaura.
A főherczeg augusztus 13-ikán már átkelt Donauwörthnél, mikor arról értesűlt, hogy Wartensleben Regensburg közelébe Ambergig érkezett. Most elérkezettnek látta az időt gondosan előkészített tervének végrehajtására. Maga mellé véve seregének felét (28.000 embert), három nappal a donauwörthi átkelés után hirtelen és titkon visszament (Jngolstadtnál és Neuburgnál) a Duna balpartjára (augusztus 17.) és Amberg felé sietett, hogy ott Wartenstebennel egyesűlve, a rég tervezett döntő csapást rámérje Jourdanra. Egy héttel utóbb már a két egyesűlt sereg teljes győzelmet aratott Jourdan felett (ambergi csata, augusztus 24.), s Würzburgig űzte visszafelé. [Erre és a továbbiakra lásd a 311. lapon közölt térképet.]

94. Magyar huszár a XVIII. században.
(Eredetije a M. Tört. Képcsarnokban.)*
94. Magyar huszár a XVIII. században. (305. l.) Eredetije a M. Tört. Képcsarnokban. Aláírása: Ein Ungarischer Husar. | Sicht ein Husar zu Pferd, das er Parade macht, | So nimmt er allezeit die Stellung wohl in acht | Auf seiner Schulter ruht die Blancke Säbel-Klingen Und sein galantes Pferd läst er Carpeten springen. ||
E mellett sikerűlt még a főherczegnek Moreaut teljesen megtévesztenie szándéka felől. Serege másik felét ugyanis (30.000 embert)* Latour gróf táborszernagy alatt visszahagyta a Dunától délre, azzal a meghagyással, hogy folytatva a lassú visszavonulást, a franczia vezért még tovább csalja dél felé és Jourdantól lehetőleg messze távolítsa. Moreau teljesen belement a kelepczébe.
A főherczeg időközben jelentékeny erősítéseket kapott Ausztriából. Károly főhg i. m. II, 203. l.
Mikor megtudta, hogy a főherczeg átkelt Donauwörthnél, hoszszas előkészületek után (mert a Dévay által szétszórt jobbszárnyat és hadipodgyászt újból rendbe kellett szednie) ő is Donauwörthnél kísérelte meg az átkelést; mivel azonban ott a hidat lerombolva találta, fölfelé kellett mennie a Dunán s végűl is Dillingennél kelt át (ugyanott, a hol Dévay a Riese-hadtesttel már 13-ikán átkelt); így a neresheimi csata után teljes egy héttel (augusztus 19.) jutott csak át a Duna túlsó partjára, – mit sem tudván arról, hogy a főherczeg időközben ismét visszament az innenső partra.
*
Azalatt Latour, felhasználva a neki engedett időt, a vett utasítások értelmében a Lech folyó mögé vonúlt: maga a derékhaddal Augsburg mögött vett állást; jobbszárnyát a Lech-torkolatig, balszárnyát az Alpok előhegységeig (Füssenig) terjesztette ki s ezzel amúgy is csekély seregét túlságosan felaprózta. A Lechen átvezető hidakat a visszavonuló sereg maga mögött mind felrobbantotta, hogy az ellenséget feltartóztassa.*
Károly főhg i. m. II, 206–219. l., 234–5. l.
Dévay – a mint láttuk – a Dillingennél való átkelés után Riese hadtestével egy időre Burgauban állapodott meg, az Ulmtól Augsburg felé vezető országúton. Itt Riese megbetegedvén, a hadtest parancsnokságát Mercandin altábornagy vette át, a ki a Lech torkolata mellé Rain faluhoz rendeltetett, mint a jobbszárny parancsnoka. Dévay hadosztálya azonban még az úton elvált tőle, mert parancsot vett, hogy Augsburgba menjen, ott a Latour közvetlen parancsa alatt álló derékhadhoz csatlakozzék s az előörsök vezényletét átvegye.*
«ibique [Burgaunál] valetudinario facto D. Generali Rieze, sub alas D. Generalis Markentin [Mercandin] deveni; et secundo post die ille [Mercandin] cum una parte copiarum fluvium Inn [recte: Lech] trajicere, Ego vero Augspurgum versus movere et D. Generalis Latour exercitus excubiarum curam gerere jussus.» Dévay, i. f. 14. l. – V. ö. Károly főhg i. m. II, 235. l.: «Der rechte Flügel... unter dem Fml. Mercandin deckte bei Rain den Übergang über den Lech.»
Azalatt Moreau, Dillingennél való átkelése után, Latour nyomában haladva (még mindig azon hiszemben, hogy a főherczeg egész seregét követi), augusztus 22-ikén – tehát további három nap múlva – a Lech partjáig érkezett Augsburgnál. Dévay hátvédét, mely már előbb is több csetepatét vívott a franczia előörsökkel, túlerejével még aznap átszorította a folyón s ezután megállapodott Augsburgban. Minthogy másnap (augusztus 23.) kiküldött előörsei több sekélyes gázlóra akadtak s az ottani két lerombolt híd helyreállítása sem mutatkozott nehéz feladatnak, Moreau ezt a helyet választotta a folyón való átkelésre.*
Károly főhg i. m. II, 235. l. – V. ö. Dévay: «et ibidem si quidem per D. Generalis Moreau exercitum quotidie graviter infestaremur, ab Augspurgo usque Friedpergum recessimus.» I. f. 14. l.
Latour ezalatt Augsburgon túl a folyó másik partján vett állást a Friedberg városka felett emelkedő magaslatokon. Mindössze hatezer embere volt itt együtt (4200 gyalogos, 1800 lovas), a kik közűl három gyalogzászlóalj és hat lovasszázad Dévay vezénylete alatt a Lech partjáig volt előretolva. A vitéz, de tehetségtelen vezér elég vakmerő volt itt a francziák óriási túlerejével a küzdelmet fölvenni, noha Károly főherczeg búcsúzásakor ettől egyenesen eltiltotta e szavakkal: «Ha Moreau akár Bécs alá is érkezik, nem tesz semmit, csak én Jourdant megverhessem.»*
« – Wenn auch Moreau bis vor Wien kömmt – sagte ihm dieser [Erzherzog Carl], als sie sich trennten – so thut es nichts, wenn ich nur Jourdan schlage.» Károly főhg, i. m. II, 242. l.
Moreau serege (24-ikén, épen Károly főherczeg ambergi győzelmének napján) minden nehézség nélkűl átkelt félelmetes túlerejével a Lechen s a parton felállított Dévay-előhadat maga előtt elsöpörte. Erre a friedbergi magaslatokat, melyeken Latour állást foglalt, könnyű szerrel oldalt és hátulról is bekerítette s a csekélyszámú osztrák hadat úgy összeroppantotta, hogy ez alig talált utat a menekülésre München felé. Dévay az előhad élén e szerencsétlen ütközetben leginkább ki volt téve a veszedelemnek: két lovát is elvesztette maga alól, a mellén nem csekély zúzott sebet vett s a futó derékhadtól elszakadt. Mindazáltal, leküzdve a sebokozta fájdalmat, vitézűl keresztűlvágta magát s másnapra ismét egyesűlt Latourral, kinek parancsára újból át kellett vennie a sereg hátának fedezését, a míg a vezér a derékhaddal Münchenig eljutott, a hol a város mögé húzódott.*
A csata leírása: Károly főhg, i. m. II, 236–8. l. – Dévay szereplését illetőleg: «ubi [penes Friedpergum] sub D. Generali Latour infeliciter pugnatum est; in qua pugna 2 sub me equos amittendo solus etiam non modicam contusionem in pectore acquisiveram: spreto tamen omni dolore, die alia me cum D. Generali Latour conjungendo pro excubiarum cura remanere debui; Ille vero [Latour] per civitatem München transeundo copias suas retro collocaverat.» Dévay, i. f. 14. l.
Moreaunak még most sem volt sejtelme arról, hogy ugyanaz nap, mikor ő Friedberg mellett oly könnyű szerrel diadalmaskodott, a főherczeg messze észak felé, Ambergnél, döntő csapást mért Jourdan seregére. Azonban mégis meglepte és gondolkozóba ejtette a vele szemben álló sereg csekély száma s e felett való zavarában csak tétovázva és lassan nyomúlt előre, nem tudván, merre fordúljon s hol keresse az osztrák fősereget.* Csak majd egy hét múlva a friedbergi ütközet után (augusztus 30.) érkezett a franczia sereg jobbszárnya Münchenig, a hol most megkezdődtek az előörsi csatározások Dévaynak ott felállított előhadával, mely néhány napi ellenállás után az Isar túlsó partjára szorúlt. Ez azonban csak makacs harczok és elszánt védekezés után következett be. Mint Dévay maga írja: «magam pedig az előörsök élén nap-nap után csatározva számos ellenséges katonát elfogtam, s így az ellenséget néhány napig merészen feltartóztattam, a míg Latour tábornok alkalmat nyert seregét alkalmas módon elhelyezni. De mivel az ellenség nemsokára erős sereggel jött ellenem, a hidon át a város mögé húzódtam, a hol Latour azalatt Fürstenberg és Condé herczegeknek adta át a parancsnoki tisztet.»*
«Erst am 30. [August] kam die Avantgarde des franzönischen rechten Flügels vor Mosach und München an und trieb die österreichischen Vorposten auf das rechte Ufer der Isar.» – Károly főhg i. m. II, 256. l.
«quarum excubiarum occasione per quotidianos minutiores conflictus complurimos ex hostibus intercepi et per aliquot dies audacter hostem detinui, donec commodiores dispositiones facere D. Generalis Latour occasionem non obtinuit. Sed quia hostis non multo postea valida cum manu me iterum aggressus est, coactus me per pontem penes civitatem retrahere, ubi jam a D. Generali Latour ad Principem Fürstenberg ac Conde supremi commendantii offitium translatum est.» I. f. 14. l.
Latour ugyanis azalatt a jobbszárny vezényletét vette át, mely a Duna felé volt elhelyezve, hogy ott a franczia balszárnyat váratlanúl nagyobb erővel megtámadja. Ott szeptember 1-én meg is ütközött, de az ellenséget a Duna mellett elfoglalt állásából nem tudta kiszorítani. A középhad Münchennél most Fürstenberg herczeg parancsa alatt igen csekélyszámúvá zsugorodott: csak négy gyalogos zászlóaljból és tizenkét lovasszázadból állott, meg a Condé herczeg alatt harczoló emigráns segédcsapatból. Vele szemben Ferino tábornok hadteste állott, jóval nagyobb erővel (12 gyalogos zászlóaljjal és 10 lovasszázaddal). A francziák három napon át (augusztus 31., szeptember 1–2.) ismételten megkísérelték, hogy a Dévay utóhada által eltorlaszolt Isar-híd birtokába jussanak, de hasztalanúl; az átkelést nem bírták kierőszakolni. Magát a bajor fővárost bajor őrség tartotta elfoglalva, mely a választófejedelem semlegességére hivatkozva, egyik hadviselő felet sem akarta beengedni.*
A megijedt bajor választó, Károly Tivadar, nemsokára [szeptember 7.] forma szerinti fegyverszünetet is kötött a francziákkal. – Schlosser, XVII, 400. l.
Azalatt Moreau maga a franczia derékhaddal az Isar mentén lefelé haladva Freisingig ért s ott szeptember 3-ikán elfoglalta a folyón átvezető hidat. Eddig az volt a szándéka, hogy az átkelést Münchennél erőszakolja ki s onnan a rövidebb úton nyomúljon tovább az Inn és Ausztria felé; most azonban; hogy a freisingi híd már birtokában volt s a müncheni híd ellen intézett támadások sikertelensége folytán tisztában volt az ottani átkelés nehézségeivel, s mivel alkalmas gázlók híján ott más módon átkelni nem lehetett: elejtette eddigi tervét, s egész serege számára Freisinget választotta átkelő helyűl. Meghagyta tehát a München alatt álló Ferino hadtestparancsnoknak, hogy onnan Freisingig jöjjön s csak előhadát hagyja ott Abatucci tábornok alatt Fürstenberg hadtestének megfigyelésére.*
Károly főhg, i. m. II, 293–4. l.
Nem lehet félreismerni, hogy ez alkalommal Dévay vitéz magatartása ismét döntőleg befolyásolta a hadjárat egész menetét. A müncheni híd szívós védelmével ő volt az, a ki más irányt adott a franczia támadásnak s Moreaut előbbi hadi tervének megváltoztatására kényszerítette. Ő maga így számol be itten viselt dolgairól:
«Itt a várost s a folyón való átkelést folytonos serény csatározásokkal védelmeztük. Én magam az előörscsapatokkal s Enghien franczia herczeggel [Condé herczeg fiával], ki a Condé-féle előcsapatok élén állott, a város külvárosaiban maradtam [magába a városba – a mint tudjuk – a semleges bajor őrség egyik félt sem bocsájtotta], míg az ellenség München vidékét teljesen el nem hagyta; a város határából 150 mázsa lőport, melyet az ellenség magának szeretett volna elfoglalni, a császári seregnek szereztünk meg.»*
«Hic dum civitatem et trajectum hostilem per fluvium Inn [lapsus: Isar!] continuo strenue proeliando defenderemus, ... Ego cum excubiarum agmine et Gallico Principe Dugdangheny [= Duc d’Enghien) una cum Condeianis praecedentibus Turmis eousque in suburbiis Civitatis permansi, donec hostis oras civitatis München totaliter non dereliquisset; ex cujus terriorio non procul a civitate 150 centenarios pulveris pirei, quem etiam occupare desiderabat, pro usu Caesareo abstulimus.» I. f. 14. l.
A míg az Isar folyó mentén e hadműveletek folytak, addig Károly főherczeg folyton diadalmasan nyomúlt előre a Majna vonalán: az Ambergnél augusztus 24-ikén megvert Jourdant Würzburgnál szeptember 3-ikán újra teljesen legyőzte és feltartóztathatlanúl űzte tovább maga előtt a Rajna felé. A majnavidéki német parasztság is fegyvert ragadott s a hol lehetett, bosszút állott a visszavonuló francziákon. Szeptember 8-ikán a főherczeg már majnai Frankfurtot is elfoglalta s Mainzot felszabadította a franczia ostromzár alól.
Mindez eseményekről – manapság ez már hihetetlennek hangzik – Moreau jó ideig nem tudott semmit: még mindig nem tudta, hova lett a főherczeg? – Ennek következtében még szeptember 9-ikén sem volt egész tisztában azzal, hol, mikor és hogyan keljen át az Isaron, noha a freisingi híd már kezén volt. Végre határozatlan hírek érkeztek arról, hogy Jourdan vereséget szenvedett a főherczegtől és visszavonulóban van; parasztok, utazók, újságlapok terjesztették e híreket, melyek végre ily kerülőúton a franczia fővezér füléig is eljutottak. Tartván most attól, hogy a győzelmes főherczeg visszatérő útjában Latourral közrefoghatja s két tűz közé szoríthatja, szeptember 10-ikén végre elhatározta magát arra, hogy lemond további offenzíváról s egész seregével visszavonúl oda, a honnan jött, a Rajna felé. Már másnap (szeptember 11.) megkezdődött a franczia sereg általános hátrálása.*
Károly főhg, i. m. II, passim és 324–5. l.

95. Moreau 1796. évi hadjáratának színtere. (Dévay útja: )*
95. Moreau 1796. évi hadjáratának színtere. (311. l.) Tervezte Fest Aladár, rajzolta Hoffer J.
Ezzel kezdődött meg Moreaunak híressé vált, harminczhét napig tartó «anabasis»-a, mely a modern Xenophonnak «új babérokkal övezte homlokát és csodálatra késztette a szakértőket: mikor az egész világ már elveszettnek hitte, úgy vonúlt vissza, mint egy oroszlán, ki büszke üldözőit tisztes távolban tartja s a vakmerően közeledőt gyors visszafordulással széttépi».*
Rotteck méltatása: Weltg. IX, 209. l. – Schlosser is «meisterhafter Rückzug»-nak nevezi.
– Feladatát mindenesetre megkönnyítette, hogy túlerővel vonúlt vissza a csekélyebb számú üldöző sereg elől.
A mint a francziák visszavonulása elrendeltetett, Abatucci tábornok is, a ki Münchennél még mindig szemben állott Fürstenberg herczeg hadosztályával és Dévay meg Condé herczeg előcsapataival, parancsot vett, hogy az időközben Freisingig ment Ferino-hadtesthez visszacsatlakozzék. Dévay jól szervezett kémszolgálata folytán rögtön tisztában volt a helyzettel; tudta, hogy az ellenség visszavonúlni készűl, – s most igazán elemében volt: huszárosan kellett a hátráló ellenséget üldözni. Ő maga így tudósít az üldözés megkezdéséről:
«A mikor itt a várost s a folyón való átkelést folytonos serény csatározással védelmeztük, néhány nap múlva Abatucci, az ellenséges tábornok, pár órai fegyverszünetet kért, hogy elesett katonáit eltemethesse s a sebesűlteket biztonságban elszállíthassa. [Ez szeptember 11-ikén történhetett, mikor a visszavonulási parancsot megkapta.] Fürstenberg herczeg azonban, mikor ezt az üzenetet vette, mindjárt megszimatolta az ellenség ravasz szándékát, a ki ezzel csak azt akarta elérni, hogy zavartalanúl megszaladhasson, s kérelmét megtagadta. Én aztán – mivel a teljesen eltorlaszolt hídon átmenni nem lehetett – , nem vehettem ugyan rögtön űzőbe a futó ellenséget, de még ugyanazon éjjel százhúsz magyar huszárral [csak Ferdinánd-huszárok lehettek] s egy német könnyű lovasszázaddal [valószínűleg Kinszky-svalizsérekkel] átusztattam a folyót, hogy mihamarabb utólérhessék. Ezek aztán üldözték is egészen Freising városáig; ott utólérték s el is fogták vagy hetven lovasát.»*
«Hic dum Civitatem et trajectum hostilem per fluvium Inn [helyesen: Isar] continuo strenue proeliando defenderemus, per aliquot dies Hostilis Generalis Abaduci [Abbatucci] pro suis interfectis sepeliendis et vulneratis cum securitate remittendis aliquot horarum armistitium imploraverat; verum re significata Principi Fürstemberg, qui hostis astutiam jam olefecit (quod nimirum per hoc nihil aliud nis fugam quaereret) ipsi petitio denegata est; Ego autem fugientem hostem (nam per pontem quia nimium obstructus erat) insequi illico non valens, de nocte igitur agmen 120 Hungarorum equitum cum una Germanica levioris armaturae cohorte (ut eo citius assequi possint) fluvium Inn [recte: Isar] transnatare jubendo, tandem ad civitatem Freisingen ipsos cum circiter 70 equitibus ex illis captis assecutum est.» I. f. 14–15. l.
Latour táborszernagy szintén még aznap értesűlt a francziák visszavonulási szándékáról. Rögtön elhatározta, hogy összes csapatait egybegyűjtve utánuk nyomúl. A vett parancs értelmében szeptember 12-én Fürstenberg és Condé herczegek is elhagyták Münchent s északnak vonúltak a hátráló ellenség nyomában a Duna felé s még aznap a folyamig érve Ingolstadt közelében Bruck község mellett ütöttek tábort. Másnapra (szeptember 13.) odaérkezett maga Latour is a jobbszárnynyal s ott egyesűlt velük.*
Károly főhg, i. m. II, 326–7. l.
Fürstenberg és Condé csapataival együtt Dévay tábornok is útra kelt az előhad élén s már útközben elérve az ellenség utóhadát, azt a Duna partjáig űzte maga előtt. E csatározásról önéletrajzában a következő szavakkal emlékszik meg:
«Magam pedig csak másnap kelhettem útra a főcsapattal [szeptember 12., miután már előző éjjel lovasait Abatucci nyomába küldte]. Déltájban csapataim javával Schrobenhausen város mellett [Brucktól délre] utólértem az ellenséget s itt megütköztem vele; de úgy lovassága, mint gyalogsága is vitézűl ellenállott, míg végre éjjelre Neuburg tájára [Bruckon felűl a Duna mellett] vonúlt vissza, mocsarak és ingoványok közé [a «Neuburger Moos»-nak nevezett lápvidékre]. Mégis a mikor innen [Schrobenhausenbó] kiment – mialatt a hidakat maga mögött lerombolta – , több hátrahagyott társzekerét hatalmunkba ejtettük s hátulsó csapataiból még sok emberét elfogtuk.»*
«Ipse vero nisi die sequenti cum praecipuis copiis circa meridiem ad civitatem Schrobenhaussen insecutus cum eo [sc. hoste] confligendi potestatem habui, qui tam cum equitatu, quam cum peditatu suo mecum fortiter dimicando et resistendo, tandem de nocte versus Neuburgum se retraxerat intra lacunas et paludes; inde egredienti tamen aliquot minutioris [helyesen: munitionis] currus (jam pontibus post se destructis) detraximus et ex tergiversantibus ejus copiis complures etiam intercepimus.» I. f. 15. l.
A következő napokban a Duna és Lech folyók összeszögellése által alkotott sarokban, az Jngolstadt, Augsburg és Donauwörth városok közt bezárt háromszögben folyton folytak a csatározások.
Moreau maga a derékhaddal még szeptember 12-én átkelt a Duna északi partjára, a híd fedezésére Neuburgnál hagyván 4 zászlóalj gyalogságot és 7 lovasosztagot. Egy gyalogzászlóalj s egy félszázad huszár a Neuburgtól Augsburgig vezető országút közepe táján helyeztetett el, Pöttmes helységnél, hogy fenntartsa az érintkezést a Ferino-hadtesttel, mely akkor már Augsburggal szemben a Lech innenső partján Friedbergnél állott, a hol Latour augusztus 24-én csatát vesztett.
Dévay most Mercantini altábornagy alá rendeltetvén, parancsot vett, hogy a Pöttmesnél felállított összekötő előörsre támadva Ferino hadtestét teljesen elvágja Moreau derékhadától. E feladatnak teljes sikerrel meg is felelt. Mivel a főherczeg nagy munkája e részleteket csak futólag említi, annál nagyobb becscsel bír Dévay előadása, mely a Neuburg-Augsburg útvonalon Pöttmes körűl vívott harczokat részletesen írja le:
«Ezek után – mondja Dévay – Mercantini tábornok parancsára azon az úton vettem állást, mely Neuburgból Pöttmes városon át Augsburgba visz. Nemsokára parancsot vévén, hogy az ellenségnek Pöttmes mellett felállított – egy egész zászlóaljból s mintegy ötven lovasból álló – előörsét szétverjem, ellene indúltam; s bár maga mögött az összes hidakat lerombolta, mégis kiűztem onnan; és mikor a szomszéd erdőség felé menekűlt, oly hevesen üldöztem, hogy az egész csapatot részben levágtam, részben elfogtam, s a mi kevés szétszórt ember megmaradt belőle, egészen éjjeli tíz óráig hajszoltam az erdőn, úgy hogy csak igen kevesen tudtak menekűlni.» [Számításunk szerint e támadás szeptember 13-ára esik, miután Moreau 12-én a Dunán átkelt s ezzel a Neuburgtól Augsburgig vezető útvonal erősebb fedezet nélkül maradt.]*
«Sicque ex mandato D. Generalis Mercantini (a főherczeg munkájában: Mercandin; – Dévay versiója helyesebbnek látszik] copias meas ad eam viam retraxeram, quae Neuburgo trans civitatem Petmes versus Augspurg ducit. Interea ad deprimendum ad Petmes [Pöttmes] ex una integra legione pedestri et circiter 50 equitibus constantem hostem destinatus, qui post se ubique pontes dejecerat, eundem tamen inde expuli et se versus proximas silvas retrahentem tanto cum impetu invasi, ut toto illo agmine caeso aut capto residuas reliquias ejusdem usque 10 horam nocturnam in silvis conquerere debuerim, nimium paucis semet subductis.» I. f. 15. l. – Ezt a Dévay által semmivé tett előcsapatot Károly főherczeg is említi: «einige Compagnien Infanterie [Dévay szerint egy egész zászlóalj] mit 2 Escadrons Husaren [Dévay szerint csak mintegy ötven lovas, vagyis fél svadron] blieben in Pöttmes, um die Verbindung mit Ferino zu erhalten, der sich vorwärts Friedberg behaupten sollte.» I. m. II, 325. l.
A Neuburg mellett a Dunahíd őrzésére hátrahagyott őrség, úgy látszik, megkésve értesűlt e támadásról. Csak másnap [szeptember 14] küldött nagyobb erőt a pöttmesi állás visszafoglalására. Dévaynak most erős küzdelmébe kerűlt, hogy e fontos pontot és közlekedési utat az ellenség ellen megtartsa, de ez is sikerűlt neki. Önéletrajzában ez összecsapásról a következő tudósítást adja:
«Éjfél után egy Neuburg tájára küldött megbízható kémem hírűl hozta, hogy az ellenség engem két gyalogzászlóaljjal, egy lovasvadász- s egy könnyű lovasezreddel megtámadni készűl. Erre minden haladék nélkül eléje mentem a támadó seregnek, összevonva összes csapataimat, melyek az egész Modena svalizsérezredből, a Ferdinánd-huszárok egy osztagából, egy császár-huszár századból, a Condé-féle lovasságból és három szerb gyalogosszázadból állottak, s feleúton rábukkanva a felénk tartó ellenségre, váratlanúl és vitézűl rajta ütöttem.»
«Látván a veszedelmet, az ellenség gyalogsága az egyik oldalon az erdőbe futott s ezzel megmenekűlt; de a másik oldalon teljes győzelmet arattunk: egy ezredest három lovasszázadával elfogtunk, a többiek pedig kettenkint-hármankint önkényt adták meg magukat.»
«Azalatt egy másik ponton, hová az ellenség visszaszorítására Homburg herczeget küldöttem a Modena-ezred három századával, a mieink nem csekély szorongattatásban voltak. Én azonban összes többi csapataimmal rögtön segítségükre siettem s az ellenség mindkét lovasezredét részben levágva, részben megfutamítva és sokat foglyúl ejtve, teljesen szétszórtam; csak itt-ott talált némi részük menedéket az erdőben».*
«dum meus Neoburgum versus certae fidei explorator mihi post mediam noctem retulisset hostem me cum duabus legionibus pedestribus et uno chocher [= chasseur, lovas vadász] una cum uno levioris armaturae Regiminibus aggredi velle, omni sine mora contractis copiis meis ex Modena Regimine toto, E. H. Ferdinand divisione, Conde equitatu et una cohorte Caesarei Equestris Regiminis cum tribus Turmis Serviensibus constantibus illi obviam progressus, quem jam fere in media via contra me venientem reperi, insperate et impavide aggressus som; suo periculo viso hostis ex una parte quidem in silvis fugiendo peditatum suum salvavit: verum ex alia capto uno colonello cum tribus suis Turmis, caeteris vero sponte per duos ac tres semet dedentibus totaliter fere obpressus est; et dum ad alium locum tres cohortes ex Modena Regimine cum principe Hamburg [Homburg] ad amovendas hostilis exercitus vires a me exmissas non parum depressit, illico cum universis copiis illuc accurrendo utrumque hostile Regimen partim caedendo, partim fugando et copiosos ex ipsis intercipiendo penitus dissipavi et saltem ope sitvarum pars aliqua sibi salutem comperaverat.» I. f. 15. l.
– Még ugyanaz nap Dévaynak egy felderítő útra küldött csapata igen értékes fogást csinált. Útjában ráakadt egy csoport franczia katonára, kik egy elesett tábornokuknak holmiját és hátrahagyott kincseit [bizonyára zsákmányolt tárgyakat] szállították egy parasztszekéren, melyen csak tiszta aranyban 25.000 forint találtatott. Ez mind a kezükbe esett, a két franczia hadbiztossal együtt, kik a szállítmányt kísérték. Dévay Latour parancsára az egész zsákmányt érintetlenűl a főhadiszállásra küldötte; később azonban magának Károly főherczegnek parancsára a prédából 8000 forint jutalmúl osztatott ki Dévay katonái között.*
«Eadem etiam die alia a me exmissa agmina in nonnullos hostium impegerunt, qui caesi cujusdam proprii Generalis res et Gazam in uno rusticano curru deportatam, – obi in oro puro 25 millia florenorum reperta sunt, comitabantur; haec omnia cum duobus etiam ibidem captis commissariis in manus nostras devenere, quae etiam universa intacte ex D. Generalis Latour mandato ad Supremum Castrense officium transmisi, ex quibus dein successu temporis 8 millia florenorum ex Ipsius Archi-Ducis mandato militibus qua munus honorarium distributa sunt. » I. f. 16. l.
Moreau azalatt Neuburggal szemben elfoglalt táborából északra küldötte Desaix tábornok hadtestét, hogy a főherczeg és Jourdan hollétéről híreket szerezzen. Miután megbizonyosodott, hogy már elkésett attól, hogy Jourdannak segítségére mehessen, elhatározta, hogy homlokegyenest irányt változtat és egész seregével észak helyett délnek vonúl vissza, Augsburg felé. Már szeptember 14-én átkelette a Dunán előhadúl Duhesme hadosztályát; ezt követte 15-én Saint-Cyr hadteste s végül 16-án utóhadúl Desaix tábornok hadosztálya. Ugyanekkor Ferino tábornok Friedberg felől a fősereg elé vonúlt a franczia előhad támogatására. Dévay Pöttmesnél elfoglalt állásában így két tűz közé kerűlt.* Ő maga így emlékezik meg e nap [szeptember 16] eseményeiről:
Károly főhg, i. m. II, 328. l.

96. Moreau franczia tábornok.*
96. Moreau franczia tábornok. (317. l.) Megjelent a Marczali Világtörténete IX. kötetében.
«Harmadnapra [a fent leírt összecsapás után] Moreau tábornok Neuburg felől előre nyomuló seregének előcsapatait a hozzám csatlakozott Enghieni herczeg franczia [emigráns] hadaival egyesűlve folytonos apró csetepatékkal egy fél napig szerencsésen feltartóztattam.»* – Ezután az Augsburgtól Ingolstadtba vezető országúton fekvő Aichach városig húzódott a túlerő elől.*
«Interea die postea tertio progredientis a Neoburgo Generalis Mureau [sic] exercitus praecedentes copias conjuncto jam se mecum [cum] suis Gallicis agminibus Principe Dugdangheny [Duc d’Enghien], per continuos minutiores conflictus media die feliciter detinueram.» I. f. 16. l.
«Ferino rückte von Friedberg gegen Aicha vor, hinter welchen Ort sich das Condé’sche Corps von Pöttmes zurückgezogen hatte.». Károly főhg, i. m., i. h.
A következő napon [szeptember 17] Neuburg tájáról az egész franczia sereg megindúlt délre az Augsburg felé vezető úton s Pöttmes és az azon túl fekvő Gundelsdorf között ütött tábort, tehát ép azon a tájon, honnan előző nap Dévay előhadát kiszorította.* Dévay azonban most sem hagyta az ellenséget nyugton felvonúlni; az út mentén elterűlő mocsarak és ingoványok mögött vévén állást, onnan szakadatlan ágyúzással zavarta a franczia sereg előhaladását. (Ez nap a Dévay alatt küzdő Homburg herczeg halálosan megsebesűlt).*
Károly főhg, i. m., i. h.
«sed accurrente 2-da die toto ipsius [Moreau] exercitu resistendo amplius impar, me retrahendo postque paludes et Lacunas [a Neuburger Moos mocsarai mögé] collocans, inde iter esxercitus ejus ope tormentorom indeficienter infestabam; hacque occasione Princeps Hamburg [Homburg] lethaliter vulneratus.» Dévay, i. f. 16. l.
Másnap [szeptember 18] Moreau befejezte a felvonúlást és balszárnyát nyugat felé előretolva, a Dévay-előhadat tovább Schrobenhausen felé szorította az augsburg-ingolstadti úton a Paar folyóig. Ugyanaz nap délután a mondott úton Ferino tábornok Aichach felől délről nyomúlt Dévay ellen,* a ki így két tűz közé szorúlt, de ezúttal is sikerrel védekezett, mivel már eleve el volt készűlve erre a támadásra. A megelőző éjszakán ugyanis egy megbízható kéme hírűl hozta, hogy az ellenség őt hátulról és mindenfelől körűlzárni szándékozik; azért vonúlt vissza idején Schrobenhausen határába. A Condé-sereg franczia lovasaiból az ellenség sokat elfogott ugyan, de Dévay ezeket is kiszabadította s az Enghieni herczeggel együtt a támadó ellenségből sokat foglyúl ejtett.*
«Während dieser Zeit wurden die feindlichen [österreichischen] Pikete von Portenau bis hinter Schrobenhausen verdrängt, und Ferino postirte sich suf der Strasse von München [recte: Augsburg; – Aichachnál, – lásd elébbi jegyzet] in Verbindung mit der Armee.» I. m., i. h.
«Verum subsecuta nocte [szeptember 17–18] ab exploratore meo intelligens, quod etiam a tergo et undequoque circuire hostis in animo habeat, me ex Petmes us ad plagam civitatis Schrobenhausen cum copiis meis retraxi; veluti etiam revera post meridiem nos et inde et a civitate Aika [Aichach] valida cum manu adortus, feliciter tamen undique repulsus est; qua occasione complurimos ex Condeianis equitibus jam captos liberavi et cum Principe Dugdangheny [Duc d’Enghien] copiosos etiam ex hostibus intercepimus. » Dévay, i. f. 16. l.
A következő napon [szeptember 19] Moreau egész seregével átkelt a Lechen; egy kisebb része a torkolatnál, maga a fősereggel Augsburgnál. Az utócsapatok itt megállottak, hogy az átkelést fedezzék s csak másnap [szeptember 20] mentek át a folyón. Az osztrákok nyomon követték: a balszárny Mercantini altábornagy alatt 5 zászlóaljjal, 14 lovasosztaggal s a Condé-féle franczia csapatoknak az Enghieni herczeg által vezényelt különítményével Augsburgnak vette útját, hová a francziák átvonulása után másnapon [szeptember 21] érkeztek meg. Innen az előcsapatok a lerombolt augsburgi híd helyreállítása után Augsburgon át néhány kilométerre Kriegshaber községig nyomúltak előre.*
Károly főhg, i. m. II, 332–3. l. – «An eben diesem Tage [szeptember 21] rückte... Mercandin auf Friedberg, von wo die Vortruppen unter dem Herzog von Enghien [a ki Dévayval együtt volt] nach Herstellung der Lechbrücke aber Augsburg nach Kriegshaber abgingen.»
Ezeket az előcsapatokat az Enghieni herczeg és Dévay vezették. Dévay ez előnyomulásról a következőkben számol be:
«Mind e dolgok után az ellenség Augsburg felé tartott s a hidakat maga mögött mind lerontotta. Magam parancsot vettem, hogy az előhaddal Aichach városából kiindúlva az ellenséget üldözzem; de mivel a hidak le voltak rontva, semerre nem tudtam átmenni a folyón. Végre a friedbergi bíró nagy buzgalommal és igyekezettel hosszú gerendákból hidat veretett Augsburg felé, a mely elkészülvén, még aznap délután átmentem rajta Augsburgba, de ott az ellenségből már csak kevés elmaradt katonát találtam, a kiket mindjárt fogságra is vetettem. Itt estéig pihenőt engedvén, utána tovább üldöztem az ellenséget s eközben még több elmaradozó katonáját elfogtam».*
«Hic finitis omnibus, hoste Augspurgum versus tendente et ibidem fluvium trajiciente, postque se omnes pontes destruente, Ego cum praecedentibus copiis a civitate Aika [Aichach] eum insequi jussus, per pontes jam destructos nullibi transire valui. Friedpergensis tandem Regni Judicis [Landrichter] operâ et diligentiâ facto infra Augspurgum ex longis trabibus ponte, post meridiem fluvium trajiciendo Augspurgum ingressus [sum], sed ex hostibus jam nihil praeter paucas Reliquias eorum, quibus etiam illico captis, adinveni. Hicque, pont refectionem corporum usque ad vesperum concessam, ulterius etiam insequendo, complures adhuc remanentes in captivitatem abstuli.» I. f. 16. l.
A mint láttuk, Dévay e nevezetes szeptemberi napokban folyton a franczia emigráns lovassággal kooperál az Enghieni herczeg társaságában. Ekkor szerezte az emigráns francziák előtt hírnevét, minek folytán az 1800-ban Londonban kiadott lexikonukban felvették a XVIII. század híres embereinek Pantheonába. Az említett munkában ezeket a jellemző sorokat olvassuk róla:
«de Vay Pál, osztrák tábornok, a franczia forradalom háborújának első hadjárataiban mint huszárezredes szolgált; vezérőrnagygyá neveztetvén ki, 1796-ban Latour seregében a könnyű csapatok élén állott és számos alkalommal kitűnt vitézségével és serénységével («par sa bravour et son activité»), különösen szeptember hóban Pöttmes, Neuburg és Rain környékén, hol az ellenséget zaklatta és sok emberét és szállítmányát elfogtam»*.
«Dictionnaire biographique et historique des hommes marquans du XVIII. siécle.» T. III, p. 462. – Nyilvánvaló, hogy ez adatok nem származhatnak mástól, mint az Enghieni herczeg alatt harczolt Condé-lovasság valamelyik tisztjétől, a ki együtt küzdött Dévayval.

Dévay altábornagyi diplomája.
(Eredetije Leményi Jánosné, zalabéri Horváth Mária úrnő tulajdonában.)*
Dévay altábornagyi diplomája. (321. l.) Eredetije Leményi Jánosné, szül. zalabéri Horváth Mária úrnő tulajdonában. Olv.:
Wir Franz der Zweyte von Gottes Gnaden erwählter Römischer Kayser, zu allen Zeiten Mehrer des Reichs, König in Germanien, zu Hungarn und Böheim etc. etc. Erzherzog zu Oesterreich, Herzog zu Burgund und zu Lothringen, Großherzog zu Toscana etc. etc. Entbiethen N. allen, und jeden Unseren Oberstfeldwachtmeistern, Obersten, Oberstleütenanten, Oberstwachtmeistern, Rittmeistern, Hauptleüten, Leütenanten, Fähnrichen, Unteroffizieren, und insgemein allen Kriegsleüten zu Fuß, und zu Pferde, was Nazion, Würde, Standes, oder Wesens die sind, so sich in Unseren Kriegsdiensten befinden, Unsere kaiserliche königliche Gnade, alles Gute, und geben Eüch hiemit gnädigst zu vernehmen, daß wir Unsern Obersfeldwachtmeister, und lieben getreüen Paul Devay des militarischen Maria Theresia Ordens Rittern in mildester Rücksicht dessen Uns, und Unsern durchlauchtigsten Erzhause geleisteten treügehorsamsten Kriegsdienste, und zur Bezeigung Unserer hőchsten Gnade zu Unserm kais. königl. Feldmarschall Leütenant gnädigst ernennet, und erhoben haben. – Befehlen daher allen, und jeden Obbemeldten gnädigst, und ernstlich, daß Ihr dasjenige, was in Unseren Namen ermeldter Paul Devay mit Euch sammentlich, oder jedem insonderheit dieses aufhabenden Karakters wegen anordnen, und gebieten wird, jederzeit ohne einiger Verweigerung gehorsam, und richtig vollziehen, und Eüch also gegen Ihn erzeigen sollet, wie es Eüch gemäß aufhabender Pflicht zu verhalten geziemet; – Hieran vollziehet Ihr Unsern gnädigsten Befehl, Willen und Meinung. – Gegeben in Unserer Residenzstadt Wien den achten Monatstag Februar in Siebenzehnten Hundert Neün und Neünzigsten – Unserer Reiche: des Römischen, und der Erblichen im Siebenten Jahre. – Franz m. p. – In Ermanglung eines Kriegspräsidenten: Graf Tige m. p. – Ad Mandatum Sacrae Caeso Regć Majestatis proprium: Johann Baptist von Lang m. p.
Moreau most folytatta visszavonulását Augsburgtól Ulmig. Itt már válságos helyzetbe jutott, mert a hegység északi és nyugati átjáróit ekkor már a Károly főherczeg által észak felől előre küldött előörscsapatok tartották elfoglalva. Nem maradt más választása, mint délnyugatnak vonúlni a Duna forrásához s a schwarzwaldi Höllenthal hágóútján Freiburg felé tartani, messze eltérve Strassburg és Kehl irányától. E veszedelmes helyzetéből végre is Latournak végzetes ballépése mentette ki, a ki eddigi sikereiben elbizakodva Ulmtól délre Biberachl kevéssé előnyös helyzetben nyílt ütközetbe bocsátkozott a kétakkora számú ellenséggel (október 2-án; – húszezer emberrel negyvenezer ellen). A csatát természetesen el kellett veszítenie, s ezzel erejét még jobban kimerítette. Moreau további visszavonulása, mely egynapi pihenés után október 4-ikén kezdődött újra, a megvert üldöző sereg ellankadása folytán most már egy egész hétig zavartalanúl haladhatott tovább. Csak 12-én érte utól ismét Latour előhada erőltetett gyorsmenetekkel a francziák utóhadát Donaueschingennél, a höllentháli hágóút kiindulópontján.* Itt lépett újra akczióba Dévay generális, kinek dandára ekkor két század Ferdinánd-huszárból, 6 század Modena-svalizsérből s a péterváradi határőrezred egy zászlóaljából állott.* «Donaueschingen mellett – úgymond önéletrajzában – az ellenség újból erősen ellenállott nekem; később [október 13] Latour generális is odaérkezvén csapataival, sokáig kétes eredménynyel folyt még a harcz, míg végre az ellenség e részeket is teljesen elhagyni kényszerűlt s a Feketeerdőn át Neustadtig és innen Freiburg [im Breisgau] felé vonúlt vissza, magam pedig ez útjában is, utócsapataival még folytonosan csatározva, naponkint számos katonáját elfogtam.»*
«Latour suchte durch starke Märsche einzubringen, was er durch die Schlacht bei Biberach verloren hatte. Am 12. standen... seine Vorposten bei Fürstenberg und Donaueschingen.» Károly főhg, i. m. II, 354. l.
Mac-Dermotti, i. f.: «am 13. Okt. rückte die Avantgarde bis Hüfingen vor, die durch die Brigade des General Devay mit 6 Escadron Modena, 2 Escadrons Erzherzog Ferdinand-Husaren und 1 Bataillon Peterwardeiner verstärkt wurde. »
«Sed penes Donausing [Donaueschingen], dum de novo hostis fortiter mihi resisterat, quorsum etiam D. Generalis Latour cum copiis suis advenerat, revera cum ipso diu dimicatum est ambigue; donec tandem et istas etiam partes relinquere totaliter coactus est et per Nigras Silvas [Schwarzwald] Neostadium; [Neustadt] et hinc Freiburgum versus semet retraheret; in quo itinere cum postremis ejus copiis continuo velitando complurimos ex eis dietim intercaepi.» I. f. 16–17. l.
Amíg e csatározások a franczia sereg hátában folytak, azalatt Moreau előhada Saint-Cyr alatt már 12-én elérte Freiburgnál a Rajna síkját; ezt követték a sereg többi részei is. Október 15-én estére már az egész franczia fősereg kijutott a síkságra, s ottan északra fordúlva folytatta útját Kehl és Strassburg felé.
... Itt azonban már útját állotta az időközben szintén ideérkezett Károly főherczeg, ki seregének zömét a legyőzött Jourdan üldözésére az alsó Rajnánál hagyva, maga már október elejétől kezdve tizenhatezer emberből álló különítményével a felső Rajna felé tartott azzal a szándékkal, hogy ott Latour seregével egyesűlve Moreaura is döntő csapást mérjen. Időközben a Rajnához előre küldött Petrasch altábornagy Kehlt ostromolta s már szeptember 18-án el is foglalta; de e fontos pontot a francziák Strassburg felől nemsokára újból visszavették.
*
Mikor Moreau serege Freiburgnál kiért a Rajna síkjára, akkor már a főherczeg is ott volt a maga hadosztályával, Freiburgtól egynapi járóföldre, Mahlbergnél. Ide rendelte magához Latour seregét is, mely Donaueschingennél a hegyek közt észak felé kanyarodva most már nem követte tovább Moreau seregét a Höllenthalon, hanem október 14-étől kezdve a Kinzig völgye felé térve a főherczeggel igyekezett egyesűlni. Folytonos szakadó záporban 17-én el is ért Mahlbergig, hová az út fáradalmai után emberei és lovai teljesen kimerűlt állapotban érkeztek meg.* Dévay, ki azalatt még tovább zaklatta az ellenség utóhadát, csak később érkezhetett az új főhadiszállásra.*
Károly főhg. i. m. II. passim és 361. l.
«Ferino [a franczia utóhad vezére] zog... immer das kürzere, wenn die Oesterreicher heranrückten. So ging es ihm am 18., als Frelich an diesem Tage die französischen Posten fin drei Colonnen angriff. Prinz Condé marschirte über Waldau und vertrieb den Feind aus Hohlgraben, St. Mergen und bis hintert St. Peter. Die zweite Colonne attakirte den Steig und warf die Franzosen in das Höllthal zurück, wozu eine dritte Colonne... in der Flanke mitwirkte.» Itt kell keresnünk Dévayt is még október 18-ikán.
Moreau most maga is kereste az ütközetet. Északra vonúlt tehát a főherczeg elé, hogy magának kikényszerítse az utat Kehl és Strassburg felé, melyek erős franczia helyőrségekkel voltak megrakva. Szerencsére azonban megint lassan haladt előre; a folytonos felhőszakadások és vízáradások is akadályozták. Ezzel időt engedett a főherczegnek nemcsak arra, hogy Latour seregét magához vonja, hanem még arra is, hogy ezt a fáradt hadat még egy egész napon át ki is pihentesse. A két sereget az őszi esőzésektől kiáradt Elz patak, a Rajna hegyi mellékvize választotta el egymástól; idáig jött a főherczeg 18-án Moreau elé. Minthogy a Rajna síkja teljesen el volt árasztva, e kis hegyi patak völgyéért folyt a küzdelem, mivel csak a hegyi utakon lehetett akadálytalanúl közlekedni.

97. I. Ferencz magyar király.*
97. I. Ferencz magyar király arczképe. (323. l.) Bosch festménye után Durmer E. V. metszete a M. Nemz. Múzeum gyüjteményében.
Október 19-én indúlt meg itt az ütközet, melyet a patak jobbpartján fekvő Emmendingenről neveztek el. A főherczeg csapatai erélyes támadással kiverték a francziákat a völgyet domináló hegyi állásokból, s ezzel a csata sorsát eldöntötték.
Dévay ez első napi ütközetben még nem vehetett részt. Még az előző napon is (október 18.) a francziák utóhadával viaskodott a hegyek között,* s így csak az ütközet napján érkezhetett a főherczeg táborába.
Lásd az előző jegyzetet s 311.lapon közölt térképet.
Ezt az önkénytelen mulasztást azonban bőven helyrehozta másnapi fényes sikerével.
A főherczeg ugyanis elhatározta, hogy a nyert előnyt tovább is kihasználja. Még azon éjjel hozzáfogott, hogy helyreállíttassa az Elz patak hídjait, melyeket az ellenség lerombolt, s másnapra (október 20.) újra általános támadást rendelt el. Ebben a támadásban már nevezetes szerep jutott Dévaynak is, ki időközben eljuthatott a főhadiszállásra. Ő vezette e napon (október 20.) Latour hadoszlopának előhadát, azzal a feladattal, hogy az Emmendingen mellett fekvő Theningenből kiindúlva s az Elz patakon átkelve az ellenséget kiverje a patakon túl elterülő erdőből.
Ez az átkelés csak nagy küzdelem után mehetett végbe. Heves harczok közben csak négyszeres sikertelen támadás után sikerűlt végül estére a folyón röpülő-hidat verni s még ezután is Latour a hadoszlopával innen maradt a patakon; csak a rettenthetetlen Dévay kelt át az előhaddal s így egymaga végezte el az egész hadoszlopra bízott feladatot:* a leghevesebb ágyúdörgés és puskaropogás között kiűzte az erdőből Saint-Cyr tábornokot és társtábornokát [Desaix-t], kik ottani elfoglalt védett állásukat elhagyva, még azon éjjel két hadosztályukkal megkezdték visszavonulásukat Breisach felé.*
«Mit der dritten Colonne rückte Feldzeugmeister Latour von Deningen [Theningen] gegen den Bach, der vor der feindlichen Front lag. Nach einem heftigen Gefechte und vier wiederholten fruchtlosen Angriffen gelang es ihm endlich am Abend eine Laufbrücke über den Bach zu schlagen und die Avantgardt hinüberzusetzen. Die Colonne blieb vor Deningen stehen.» Károly főhg, i. m. II, 366. l.
«Ubi autem ex montibus exivisset [hostis], de novo agminatim ausus fortiter resistere: sed adveniente illuc Archi Duce cum una parte exercitus, ubique cedere debuit [október 19-ikén, Emmendingennél]; et posteaquam per non contemnendum fluvium [a megáradt Elz patakon] abjectis post se pontibus de nocte semet circa Demingen [Theningen] collocasset, capit. B. Vétsey cum 200 Germanicis Caesareanis equitibus et una Turma pedestri versus Ried [Riegel] missus, Ego vero restitutis prius penes Demingen [Theningen] pontibus, fluvium trajiciendo hostem insecuti; uti Cap. B. Vétsey a Ried [Riegel], et Ego inter maximum tormentorum sclopetorumque fragorem ex demingensibus silvis hostiles copias ejiciendo tantum effecimus, ut nimirum Generalis Sincer [Saint-Cyr] et alter ejus consocius [Desaix] positionibus suis prioribus relictis cum 2-bus suis divisionibus nocturno tempore se versus Breisak retrahere coacti sunt.» Dévay, i. f. 17. l.
Dévay erre már másnap kora hajnalban (október 21.) a visszavonuló ellenség után iramodva, még jó darabig üldözte; s bár a futó had maga mögött az összes hidakat lerombolta s ezek helyreállítása sok időt elvett, mégis mindenfelé kiküldött csapataival a falvakban szertekóborló franczia lovasokból mintegy ötvenet, – és társzekereikből tizenegyet elfogott. Ezt az egész zsákmányt a foglyokkal együtt egyenest a főherczeg hadiszállására küldte, ki azalatt szintén délre előnyomúlva időközben Freiburgban ütött tábort. Ezután újabb parancsra még tovább is üldözte az ellenséget egészen Breisachig; ott azonban Desaix tábornok az egész franczia balszárnynyal már október 21-én átkelt a folyón s a hidat maga mögött lerontotta;* ezért már csak kevés elmaradott katonáját lehetett még elfognia.*
«Der Erzherzog wollte am folgenden Tage [október 21.] den Angriff erneuern, aber Moreau hatte sich zum Rückzuge entschlossen. – In der Nacht marschirte Desaix mit dem linken Flügel aut Alt-Breisach und ging daselbst über den Rhein. Am 21. Oktober war der Übergang vollendet und die Brücke abgetragen.» Károly főhg, i. m., II. 366. l.
«post quos persequendos illico adhuc sub aurora profectus (hic in restitutionem pontium non pauco consumpto tempore) tamen circiter 50 in pagis vagabundos equites, in parte vero alia 11 munitionis currus per mea exmissa agmina intercaepi. Hisque omnibus recta Freuburgum transmissis (nam eotum jam hac civitas ab Archi Duce pulso inde hoste occupata est) jussus sum cum copiis meis versus Breisakum intendere; vero jam utraque Divisione hostili [Desaix és Saint-Cyr] Rhenum transeunte non nisi paucis reliquiis ejus potiti sumus.» Dévay, i. f. 17. l.
Dévayval együtt ez alkalommal kitüntette magát báró Vécsey kapitány (Péter, a ki később mint dandártábornok hősi halált halt a wagrami ütközetben). Ez ugyanis Dévayval egyidejűleg a negyedik hadoszlop előhadát vezetve 200 császár-svalizsérrel és 100 gyalogos katonával az Elz patak folyásán alább fekvő «völgyzáró» Riegel falu ellen intézett támadást; s kierőszakolva a hídon való átmenetelt, onnan Desaix tábornok balszárnyát riasztotta ki, ezzel teljessé tévén a Dévay által nyert győzelmet. Dévay maga önéletrajzában kellő elismeréssel adózik vitéz földije és fegyvertársa támogatásának, kinek e fegyvertényét Károly főherczeg is külön kiemeli.*
Lásd az előbbi jegyzeteket; azonkívül Károly főherczeg művében: »Die vierte [Colonne] emportirte Riegel und die dortige Brücke, indem sie von der unteren Elz diesen Ort auch in der Flanke bestürmte.» I m. II, 366. l.
Moreau még az emmendingeni vesztett csata után sem bírta magát rászánni, hogy a Rajna jobbpartját további küzdelem nélkül átengedje Károly főherczegnek. Desaix tábornokot – a mint láttuk – Breisachnál ugyan átküldte a folyón, de csak azért, hogy Strassburgig menve ott a franczia kézen levő kehli hídon újból átkeljen s így hátába kerüljön a főherczeg seregének, hogy azt két tűz közé lehessen fogni. Ez a számítás azonban hibásnak bizonyúlt, a nagy távolság miatt: mire Desaix újból átkelt a folyó innenső partjára, a főherczeg könnyen végezhetett Moreau lefogyott seregével.
*
Moreau ezzel a megmaradt sereggel most tovább hátrált dél felé. Még egyszer szerencsét akart próbálni, s erre a czélra egy rendkívűl erős hadállást szemelt ki magának. Levonúlt Baselig a Rajna könyökéhez, a hol a folyó völgye szűk hegyi szorossá keskenyedik s ott Schlingen falunál a hegyek között állította fel seregét. Hátával a Basel közelében, a Rajna túlsó partján fekvő Hüningen helység franczia kézen levő elsánczolt hídfőjére támaszkodott, mely vereség esetére is fedezett visszavonulást biztosított. E hadállás igen jól volt megválasztva; maga a természet jelölte ki előnyös stratégiai ponttá.*
«Die Stellung der Franzosen war sehr schön. Sie ist von der Natur zu einer guten Position bezeichnet.» Károly főhg, i. m. II, 373. l. Lásd a 311. lapon közölt térképen.
Azonban a főherczeg sem késlekedett. Freiburgi táborából nyomon követte a visszavonuló franczia sereget, s a mikor ez október 22-én a schlingeni állásokat elfoglalta, vele szemben még aznap úgy rendezte el most már számban is nagyobb seregét, hogy négy hadoszlopával a francziák állásait teljesen átkarolta. Egynapi előkészület után, október 24-ikén, minden oldalról megtámadta az ellenséget s miután annak jobbszárnyát a hegyek között sikerűlt teljesen bekerítenie, az egész sereget visszavonulásra kényszerítette. (Schlingeni ütközet.)
Dévay generális e csatában szintén részt vett s hozzájárúlt a kedvező eredmény kivívásához. A Latour vezénylete alá rendelt harmadik hadoszlopban az előhadat vezette, mely a Ferdinánd-huszárok egész ezredéből (tíz svadronból) s a Modena- és «Császár»-svalizsérek 5-5 századából állott.* A hegyes-völgyes, szakadékos terepen e lovascsapatoknak roppant nagy nehézségekkel kellett megküzdeniök. Latour hadoszlopának a franczia sereg centrumát kellett támadnia, mely mély szakadékok mögött, erdős hegyeken felállítva, alig volt megközelíthető; annyival kevésbbé, mert Latour tüzérsége a hosszas esőzések folytán teljesen elromlott hegyi utakon nem tudott felvergődni s így e támadást nem támogathatta. A Dévay lovas előhada azonban mindazáltal előnyomúlt a szakadékos mély völgybe s annak mentén igyekezett az ellenséges centrum oldalába kerűlni; de az ellenséges tüzérség ebben megakadályozta. Azalatt azonban a Nauendorf tábornok által vezényelt balszárny (melynek erősítésére Latour is küldött egy segédcsapatot) kivívta a győzelmet.*
Schlachtordnung der österreichischen Armee am 24. Oktober 1796. (Táblázatos kimutatás: Károly főhg, i. m. II, 377. l.)
Károly főhg, i. m. 378. l. – Dévay előadásában: «Hinc igitur [Breisachtól] cum praecedentibus copiis (Ferdinánd-huszárok, Modena és Kaiser chevauxlegers] versus Höhningen [Hüningen] progredi debui, sequenti autem die accepto ab Archi Duce mandato copias meas intra montes collocandas esse; ubi contracto et ad proelium ordinato prius exercitu Archi Dux Carolus cum totis viribus hostem aggressus est.» I. f. 17. l.
A csata után következő éjjelen Moreau, lemondván a további ellenállásról, visszavonúlt Hüningen felé s a következő napon (október 25.) s annak éjszakáján egész seregével átvonúlt a megerősített hídon a Rajna túlsó partjára. A főherczeg serege követte, de a sánczokkal és tüzérséggel védett erődszerű hídfő védelme miatt az átkelést meg nem akadályozhatta.* Mindazáltal, hogy a visszavonulás még se mehessen egészen simán, Dévay ötven könnyű lovassal és negyven gyalogossal bárkákon sietve átküldte a Rajnán Modena-svalizsérek Auerkammer nevű kapitányát, a kinek sikerűlt is az átkelő seregben nem csekély riadalmat és zavart okozni és számos foglyúl ejtett franczia katonával szerencsésen visszatérni; maga Dévay pedig azalatt az előhaddal az ellenség utócsapataiból sok elmaradozót elfogott.*
Károly főhg, i. m. II, 380. l.
«sicque D. Generalis Muro [Moreau] de nocte usque Höhningen [Hüningen] recessit. Interea Ego ad confundendum hostem Capitaneum Aurkamer ex Regimine Modena cum selectis 50 Equitibus et 40 peditibus ope navium trans Rhenum expedivi, qui cum complurimis ibi in captivitatem deductis feliciter redux non modicum in Hoste tumultum et diversionem causaverat. Nos vero eotum versus Höhningen movendo et hostem insequendo, qui trajecto Rheno se illuc jam receperat, copiosos ex remanentibus retraximus.» Dévay, i. f. 17. l.
A főherczeg, miután ezzel Moreaut diadalmasan átszorította a Rajnán, most azt vette tervbe, hogy e fontos védelmi vonalat egész hosszában biztosítsa a maga számára. Ehhez képest minden fontos átkelőpontot, hídfőket, sánczokat, erődöket, melyek a Rajnán innen még franczia kézen voltak, vissza akart foglalni. Maga a fősereggel Kehl ostromára indúlt: a Rajna déli szakaszán, Baseltől Breisachig, e feladatot Fürstenberg herczeg altábornagyra bízta, kinek különösen arra kellett alkalmat keresnie, hogy a hüningeni hídfősánczot, melyben franczia őrség maradt vissza, minél előbb kézre kerítse.*
Károly főhg, i. m. II, 381. l.
Dévay tábornok most ide osztatott be, a délen operáló Fürstenberg-féle hadtestbe, és serény előörsi szolgálattal mozdította elő az altábornagy hadműveleteit, a míg a kijelölt vonalon (Basel-Breisach) az összes franczia sánczművek el nem foglaltattak.*
«Sicque postea ego subauspiciis Principiis Fürstenberg, donec saltem universa penes Rhenum exstructa vatta Hostilia non expugnaremus, continuo curam excubiarum a Basel fere ad Breisakum sedula cum diligentia gesseram.» Dévay, i. f. 18. l.
Ezek között a legfontosabb volt a hüningeni hídfősáncz. Mikor Moreau itten való átkelése után seregével Strassburg felé tartott, Ferino tábornokot az utóhaddal hátragyta a túlsó parti hüningeni erődben azzal a parancscsal, hogy onnan az előtte levő hídfőt védelmezze. Ferino maga a túlparti erődben maradt; magában a hídfősánczban Abatucci tábornokot helyezte el, kilencz zászlóaljat rendelvén alája őrségűl.

98. Dévay útlevele 1797-ből.*
98. Dévay útlevele 1797-ből. (329. l.) Eredetije Leményi Jánosné, zalabéri Horváth Mária úrnő tulajdonában. Olv.:
Pass. | Wir Karl Ludwig, Erzherzog von Oesterreich, Königlicher Prinz von Ungarn | und Böhmen, Ritter des goldnen Vliess, Gross-Kreuz des militärischen Maria Theresien | Ordens, Kaiserlicher Reichs-Feldmarschall, Kaiserl.[icher] Königl.[icher] Feldzeugmeister, Innhaber eines Kaiserl.[ichen] | Königl.[ichen] Infanterie Regiments, und kommandirender General der Kaiserl.[ichen] Reichs- und Königl.[ichen] | Armeen am Rhein. | Nachdeme Vorzeiger dieses dem kaiser-königl.[ichen] Herrn General Feldwachtmeister | baron v.[on] Devay in Familien Angelegenheiten ein 4 monatlicher Urlaub | nach Hungarn bewilligt worden ist: | So werden auch sämmtlich uns untergeordnete Truppen angewiesen, die übrigen aber geziemend ersucht, gedachten | Herrn General Feldwachtmeister baron Devay nicht nur frey und ungehindert | pass- und repassiren zu lassen, sondern ihm auch allen geneigten Vorschub zu leisten. | zu Mannheim den 23-ten Jänner. | 797. | (P. H.) Karl m. p.
Fürstenberg herczeg most hozzáfogott az ostromhoz, melynek előkészületei egy egész hónapot vettek igénybe. A hídfősánczot elébb futóárkokkal kellett megközelítenie, a melyek mentén tizenhárom ágyúüteget állított fel. Ez előmunkálatok befejeztével november 27-ikén Abatuccit megadásra szólította fel s ennek tagadó válasza után megkezdette a bombázást. November 30-ikán este az ostromló sereg általános támadást intézett a hídfő ellen. A megállapított terv szerint az esti takarodó kürtszava volt a jeladás; a mint ez megszólalt, az ostromlók három erős hadosztályban rohamra indúltak. Az egyik hadosztályt Dévay tábornok vezette az egész Ferdinánd-huszárezreddel (10 század), egy szlavóniai gyalogezred, az első bánáti gyalogezred, a 2. bánáti s a székely gyalogezred egy-egy zászlóaljával.* Az ellenség el volt készűlve a támadásra és heves kartács- és puskatűzzel fogadta az ostromlókat, kik ennek daczára elfoglalták a külső sánczokat s egészen a hídfőig jutva, annak sánczárkába is előnyomúltak. Maga a sánczok tetején csapatai élén küzdő Abatucci tábornok golyótól találva, hősi halált szenvedett a hídfő védelmében, mely még megmaradt a francziák kezén.* Az ostrom még ezután is két egész hónapig folyt s a hídfőerőd őrsége csak 1797 február 1-én kapitulált.*
Kimutatás Károly főherczeg i. m. II. sz. térképmellékletén: «Belagerung des Brückenkopfs bei Hüningen.»
Károly főherczeg, i. m. II, 402–5. l. V. ö. Mac-Dermotti, Der Feldzug v. J. 1796 am Rhein, KrA, EH. Carl, 1796. F. 13, N. 8, és Dévay (i. f. 18. l. ): «fere singulis majoris momenti conflictibus, uti in specie tunc, dum hostilis Generalis Abaduc˙ [Abatucci] occubuisset, semper interfueram.»
Károly főhg, i. m. II, 407. l.
*
Moreau már novemberben fegyverszünetet ajánlott Károly főherczegnek, ki akkor Kehl várát ostromolta. Minthogy azalatt Bonaparte a Wurmser, Gvozdanovich, Davidovich és Alvinczy által vezetett felmentő seregek leverése után (Lonato, Castiglione, Rovereto, Bassano és Arcole mellett) mint ötszörös győző már erősen szorongatta Mantovát, a főherczeg hajlandó lett volna elfogadni az ajánlatot, hogy seregével e mindennél fontosabb olasz vár felszabadítására siethessen s utólagos jóváhagyás reményében nehány ezredét már előre is küldte Tirol felé. Azonban a bécsi udvar parancsára ezeket sürgősen vissza kellett rendelnie és folytatnia Kehl ostromát, mely végre január 10-ikén kezére is kerűlt. De kilencz napra rá [január 19] viszont a sokkal fontosabb Mantova kapitulált Bonaparte előtt, s ezzel az egész hadjárat Károly főherczeg sikerei daczára a francziák javára dőlt el.*
Károly főhg, i. m. II, 386. s köv. ll.
Dévay, a ki november végén még részt vett a hüningeni hídfő ostromában (a mely utolsó csatája volt), nemsokára ez esemény után Kehltől északra rendeltetett előörsi szolgálatra Colloredo-Mels gróf hadtestéhez, a Karlsruhe mellett fekvő Mühlburg jelöltetvén ki állomáshelyéűl. E szolgálatban töltötte el a tél hátralevő részét, egészen az 1797 január második feléig.*
«Hincque [Hüningen tájáról] jam imminente Hieme accepto ab Archi Duce mandato, ut ad Mühlbergum (helyesen Mühlburg], penes Karlsruhe situatam civitatem cum copiis proficiscerer, ubi iterum sub D. Generali Meles-Colloredo curam excubiarum assumpsi.» Dévay, i. f. 18. l.
Tavaszra – Kehl bevétele és Mantova eleste után – a főherczeg (már későn) parancsot vett az udvartól, hogy az Alvinczy-féle vert sereg romjaival Bonaparte ellen vegye fel a küzdelmet Olaszországban. A felsőrajnai sereg felett a főherczeg távozása után ismét Latour gróf táborszernagy vette át a parancsnokságot. Moreau itt hosszú téli pihenő után elég későn kezdte újra a hadműveleteket: a míg Bonaparte Mantova megvétele után már márczius 10-ikén kezdte meg az előnyomúlást, e hó 21-ikén már Görzben, 29-ikén Klagenfurtban és április 7-ikén már Leobenben volt, s ott április 18-ikán már meg is kötötte az előzetes békét, addig Moreau csak két nappal a békekötés után kelt át a Rajnán Strassburg felett, Diersheim községnél. Így hát itt a hadjárat mindössze négy napig tartott: a míg ugyanis idáig is elérkezett leobeni békekötés híre. A francziák azonban már e négy nap alatt is jelentékeny területet foglaltak el a Rajnán innen.*
Károly főhg, i. m., II, 410. l.
*
Ebben a négynapos hadjáratban Dévay tábornok már nem vett részt. Ötévi küzdés és fáradalom után végre ő is szükségét érezte a pihenésnek és 1797 januárban szabadságot kért. Károly főherczeg méltányolta is e kérelmet s 1797 január 23-ikán négyhavi szabadságot engedélyezvén neki, egyúttal Mannheimben ugyane kelet alatt útlevelet is állított ki számára, melylyel a rajta található följegyzés szerint 1797 február 3-ikán este lépte át az osztrák határt az Inn partján fekvő Braunau városnál s a visszautazásban ugyancsak Braunaunál hagyta el ismét Ausztriát 1797 május 9-ikén.* Szabadságidejét nyilván felhasználta arra, hogy meglátogassa Mária leányát, ekkor már zalabéri Horváth Imrénét Bécsben vagy a zalabéri kúrián, s talán fölkereste Gyöngyösön is az ősi szülei házat.
Az útlevél máig is fennmaradt Leményi Jánosné zalabéri Horváth Irma úrnő birtokában, a rávezetett följegyzésekkel együtt. [Lásd 329. l.]
A hadsereghez visszaérkezése után az Anhalt-kötheni fejedelem hadosztályához rendeltetett s elébb a Rajnánál állomásozott, majd az 1797. év további tartamára Pforzheim városát nyerte állomáshelyűl, a magyar császár-huszár- és székely huszárezredekből s a Delins-gyalogezrednek egy zászlóaljából álló dandár élén.*
«Interea ineunte vere hoste rursus copias suas per Rhenum trajiciente [a négynapos hadjárat elején], armistitium subsecutum est; ubi ego hic et penes Forczheim [Pforzheim] cum Caesareo Hungarico equestri ex siculo Regiminibus et una legione ex Delincz [Delins] Regimine sub Principis Anhalt-Ketten [-Köthen] Divisione constitutus [sum] fere integro anno.» Dévay, i. f. 18. l.
Ez év folyamán báró Barco halálával megüresedett a Barco-huszárezred tulajdonosi állása s nehány hónappal utóbb Wurmser halálával a Wurmser-huszároké. Dévay mindkét esetben vitézi szolgálatai jutalmából kérte az ezredtulajdonosi czím reá ruházását, de eredménytelenűl.* E helyett a campoformioi végleges béke (1797 október 17) után, midőn Károly főherczeg seregével Csehországba távozott, Stader tábornokkal együtt Bajorországba rendeltetvén, dandártábornokból lovas hadosztálytábornokká lépett elő. Összesen tizennyolcz lovasezred rendeltetett ekkor alája, nevezetesen: a magyar császár-huszár, a Vétsey-huszár, a Modena-svalizsér, az Anspach-vértes, az első ulánus ezred s még tizenhárom más nehéz lovasezred.
Dévaynak 1797 május 27-ikén és szeptember 16-ikán beadott kérvényei – «ad acta» elintézéssel: Hofkriegsrath, 1797, G. 2838. és G. 4681. sz. a.
E jelentékeny haderő fölött a vezényletet később Mack Károly táborszernagynak adta ugyan át, de mikor ezt a bécsi udvar 1798 szeptemberben Nápolyba küldte az ottani hadsereg újjászervezésére és vezénylésére, a parancsnokságot e bajorországi lovashadosztály fölött ismét átvette.*
«Sicque imminente hieme port abitum cum exercitu Archi Ducis in Bohemiam cum D. Generali Stader in Bavaria remanens usque ad adventum D. Generalis Mack semper divisionis Generalis fueram; cujus curae dein subordinatas mihi copias, ut pote: Caesareum Hungaricum, Vétsey, Modena, Auspach, 1-mum Ulanorum et 13 gravioris armaturae Regimina tradideram; verum illo Neapolim proficiscente, mihi per illum prius officium restitutum est.» Dévay, i. f. 18. l.
99. Zalabéri Horváth Imre és neje Dévay Mária 1798. évi bajorországi útlevele. Eredetije Leményi Jánosné, zalabéri Horváth Mária tulajdonában.
Olv.:
Joseph Johann des heiligen roemischen Reichs | Graf von Seilern und Aspang / der Römisch-Kaiser- | lichen, auch in Germanien / zu Ungarn und Boeheim Koeniglichen | Apostolischen Majestät Kämmerer / wirklicher geheimer Rath / und bevoll- | mächtigter Minister am Kurpfälzischen Hofe und | am baierischen Kreise [et]c. [et]c. | Der Freyherr von Horvath hat nebst seiner Frau Gemahlin und Schwester | seinen Schwiegervater den Kaiserl.[ichen] Königl.[ichen] Herrn General Major Baron von | Devay besuchet, und reiset nach Ungarn zurück; Es werden demnach säm[m]tliche | Orts Obrigkeiten nach Stands Gebühr ersuchet, denselben nebst Suite allen Orten frey, sicher und ungehindert repassiren zu lassen, auch volle dienliche Unterstützung | zu leisten. München am 12-n November 1798: | Jos. Gr[af] Seilern mp. | Gueltig auf– | Ad Mandatum Excell[entissi]mi D[omi]ni Legati. | Gratis. ||
A rövid békeidőt felhasználva, ekkor látogatta meg Münchenben Mária leánya – férjének, zalabéri Horváth Imrének és sógornőjének kíséretében, – hogy atyja múlt évi látogatását viszonozza. E látogatás 1798 novemberre esett; a visszautazásra szóló útlevelet Seilern János gróf, Ferencz császár müncheni követe állította ki az előkelő vendégek és kíséretük részére 1798 november 12-ikén. Hazafelé útjokban november 29-ikén értek Bécsbe s az ottani rendőrigazgatóság följegyzése szerint még aznap folytatták útjokat Magyarországba.*
Az eredeti útlevél Leményi Jánosné zalabéri Horváth Mária úrnő tulajdonában.
Ez idő alatt ment végbe Bonaparte egyiptomi expedicziója, melyet a pápai állam elfoglalása és köztársasággá alakítása, valamint a svájczi köztársaság erőszakos demokratizálása és Piemont annektálása követett. Erre 1799-ben kitört a második koaliczió háborúja a franczia köztársaság ellen, melyet Ausztria a legnagyobb erélylyel s (úgy az olasz, mint a német harcztéren) diadalmasan kezdett meg.
E háború kezdetében azonban Dévay Pál már nem vett részt. Az első koaliczió öt egymásután következő hadjáratának folytonos izgalmai és fáradalmai megviselték az immár hatvannegyedik évében járó öreg katona szervezetét. Talán már ekkor jelentkezett súlyos májbaja, mely nemsokára sírba vitte.* Nyugalom után kívánkozott, s így a király őt még az 1799. év elején – miután kiváló érdemeit az altábornagyi ranggal jutalmazta meg, – a tábori szolgálat alól kegyelemben felmentette; a mely kegyért – mint életiratában említi – személyesen mondott Bécsben ő Felségének illő köszönetet.*
A pozsonyi Sz. Márton-egyház plébánia-hivatalából 1915 február 5-ikén kiállított halálozási anyakönyvi kivonat szerint a halál oka: «obstructio hepatis».
«quo [officio] etiam sine intermissione fungebar, donec inchoato Anno 1799-o per gratiosam Suae Majestatis clementiam Feld Marchal Lieltenantius factus et a servitio campestri dispensatus sum, pro qua erga me ducta benignitate Viennae in persona Sacratissimae Suae Majestati debitas humillimas gratias peregi.» I. f. 18.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages