I. A lengyel zavarok, orosz-török háború, Galiczia megszállása.
I.
A lengyel zavarok, orosz-török háború, Galiczia megszállása.
A lengyel zavarok, orosz-török háború, Galiczia megszállása.
32. Hadi jelvények.*
32. A fejlécz hadi jelvényekkel. (87. l.) Richter Aurél rajza.
A hétéves háborútól a franczia háborúk kitöréseig tartó közel 30 évi korszakban sokkal csendesebb folyásúvá válik Dévay Pál élete. Ezrede, mely 1765-ben új ezredtulajdonosáról, báró Török Andrásról a Török-ezred nevet vette fel, a háború után 1763-ban Máramarosszigetre helyeztetett át; 1766-ban már Szatmáron, 1768-ban Debreczenben állomásozott, 1771-ben [Liptó-?] Szentmiklósra kerűlt.* Hogy Dévay is mindenütt állandóan ott volt-e ezeken a helyeken, bizonyossággal nem állíthatjuk, mert míg a törzskar e városokban volt, egyes osztagok és századok a környező vidéken voltak elhelyezve. Így tudjuk, hogy mikor a törzskar Szatmáron állomásozott, az ezred egyes részei szerte voltak elszórva Szatmár, Bereg, Ugocsa, Máramaros egyes községeiben.* Annyi bizonyos, hogy hosszú hétévi küzdelmes külföldi táborozás után végre alkalma nyílt, hogy a magyar társadalommal újból fölvegye soká megszakított érintkezéseit. A daliás fiatal huszárkapitányt, annyi ütközet hősét, kétségtelenűl mindenütt szívesen látták, kényeztették, ünnepelték s bőven kivehette részét a társasélet élvezeteiből. Ezekről fáradhatatlanúl gondoskodott víg, mulatós kedélyű feljebbvalója, Gvadányi József gróf, a ki 1758 óta őrnagya, 1765 óta alezredese, 1773 óta ezredese volt a Jászkún-, illetve Török-ezrednek; a gróf mindenütt nyílt házat tartott s dévaj kalandokkal, bravúros vadászatokkal űzte el a maga és tiszttársai unalmát.* Az ezred szatmári tartózkodása idején tette egyebek között emlékezetes kirándulásait Peleskére a Becsky-család vendégszerető portájára, melynél vele együtt kétségtelenűl kapitánya, Dévay Pál is nem egyszer megfordúlt.
Wrede: Gesch. der k. u. k. öst. Wehrmacht III/b. 72 5. l. – Szentmiklóst azért gondoljuk Liptószentmiklósnak, mert akkor már katonai kordon állott a galicziai határok mentén.
Széchy Károly: Gróf Gvadányi József, 113. l.
Széchy Károly: Gróf Gvadányi József, 100., 106., 113. l. és passim.
E gondtalanúl mulatozó garnizon-élet nehány éve után a korszak politikai eseményei csak 1769 óta terelték Dévayt ismét a háborús élet sodrába.
Miután ugyanis Szilézia vitatott birtokának kérdése a hubertsburgi békében végleges elintézést nyert, még azon évben Lengyelország felé fordúlt az európai diplomáczia tekintete.
A hétéves háború folyamán oly siralmas szerepre kárhoztatott, jóformán hontalanná tett szász választófejedelem, III. Ágost – egyúttal lengyel király – hét hónappal a hubertsburgi béke megkötése után meghalt (1763 október 5.). Szász választói trónján azonnal fia, Frigyes Keresztély követte; Lengyelországban azonban új királyválasztásra kerűlt a sor. Még tartottak ennek előkészületei, mikor hirtelen meghalt Frigyes Keresztély is, tizenhárom éves korban hagyván maga után utódúl fiát, III. Frigyes Ágostot. E haláleset végzetessé vált Lengyelországra. Enélkűl valószínűleg negyedízben is a szász választót emelték volna a lengyel trónra, mely már-már öröklő jellegűvé kezdett válni. A szász jelölt kiskorúsága azonban alkalmat adott a beavatkozásra II. Katalin czárnőnek, a ki volt kedvesét, Poniatowsky Szaniszló gróf egykori pétervári lengyel követet akarta a Piasztok koronájával megjutalmazni. Minthogy e jelölést Poroszország is támogatta, a lengyelek Katalin kegyenczét meg is választották (1764 szeptember 7.). S ezzel megkezdődött Lengyelország bomlása.
33. Gróf Gvadányi József.
(A M. Tört. Képcsarnok olajfestménye után.)*
33. Gróf Gvadányi József. (89. l.) A M. Tört. Képcsarnokban őrzött olajfestmény után. E kép meglehetősen eltér az eddig ismert Gvadányi-arczképektől, de a «Tört. Képcsarnok műtárgyainak leíró lajstroma (Bp., 1907.)» 91. l. 40. sz. a. határozottan a «lovas tábornok, költő I. Gvadányi József» arczképének mondja. (L. u. o. 39. sz. a. II. Gvadányi József alezredes arczképét.)
Alighogy Poniatowsky a trónra lépett, az idegen hatalmak beavatkozásukkal vallásháborúba kergették az országot. Orosz- és Poroszország, Nagybritannia és Dánia a katholikusokkal egyenlő jogokat követeltek a lakosság görög keleti és protestáns vallású részének. S mikor az 1766. évi országgyűlés katholikus többsége e jogokat nem akarta megadni, a más vallású «dissidensek» konfederáczióba egyesűlve fegyvert fogtak jogegyenlőségűk kivívására. Ausztria a katholikusok érdekében fegyverkezni kezdett, de az orosz-porosz szövetség lekötötte hadi erejét. Az 1767-iki viharos lengyel országgyűlés, melynek tartama alatt Repnin herczeg orosz követ a krakói és kiewi katholikus püspököket a katholikus párt főbbjeivel együtt elfogatta s Oroszországba hurczoltatta, eredmény nélkül ért véget. Az idegen hatalmak fenyegetéseitől megfélemlített 1768-iki országgyűlés végre a dissidenseknek kedvező törvényt hozott, mire viszont a katholikusok álltak konfederáczióba s pártot ütöttek. Iszonyatos belháború tört ki, melyben a király által támogatott dissidenseket orosz csapatok segítették a katholikusok ellen. Az orosz seregek a menekülő katholikusokat török területre is követték s ez alkalommal a török uralom alatt levő Balta várost is elpusztították. Erre a porta (1768 októberben) hadat üzent Oroszországnak.
Mária Terézia nem nézhette közömbösen az országai határán dúló harczokat. A megszorúlt Poniatowsky már 1767-ben bizalmas tanácsért Bécsbe küldte öcscsét, kinek Kaunitz kanczellár, «mint magánember», azt a tanácsot adta, ne engedje a király magát megfélemlíteni az oroszok és poroszok fenyegetései által, hanem szövetkezzék az ország katholikus papságával és nemességével. Mária Terézia pedig egy angol diplomata előtt kijelentette, hogy nem nézheti nyugodtan az orosz seregnek Lengyelországba való nyomulását s nem engedheti, hogy egy vele barátságban élő fejedelem vakmerően elnyomassék. Miután már elébb elrendelte a fegyverkezést, az orosz-török háború kitörése után elhatározta, hogy határtartományainak védelmére erős katonai kordont állít fel Teschentől kezdve az erdélyi havasokig, végig a Kárpátok mentén, ezzel elejét veendő az esetleges határsértéseknek, ellenséges portyázásoknak s alattvalói bárminemű megkárosításának.*
Arneth, i. m. VIII, 124., 128. l.
Ebbe a kordonba, melynek felállítása 1769 februárban rendeltetett el, már belevonatott a Lengyelországnak elzálogosított szepesi városok területe is. Mivel ugyanis a fegyveres lengyel konfederáltak ide is menekültek és innen szervezték az ellenállást, a gyámoltalan lengyel király maga kérte fel Mária Teréziát, hogy e kerületet egyelőre osztrák katonasággal foglaltassa el.*
Arneth, i. m. VIII, 171. l.
)
34. Szaniszló lengyel király.
(Louise Elisabeth le Brun olajfestménye után, I. S. Klauber metszete.)*
34. Szaniszló lengyel király. (91. l.) Louise Elisabeth le Brun olajfestménye után I. S. Klauber metszete.
A kordont Hadik főparancsnoksága alatt gróf Eszterházy Imre tábornagy és Gräven tábornok szervezték. Dévay Pálnak most az a feladat jutott, hogy a vereczkei szorost őrizze a lengyel konfederáltak esetleges betörései ellen.*
«… supervenit pax, cujus in fluxu ubi nimirum comendantius Generalis comes Emericus Eszterhazy supremus, vicecomendans vero Generalis Gréfén Militiae in Hungaria extitissent, ad avertendas Polonorum Confederatorum in Hungariae limitibus excursiones in periculosis passibus Vereczkiensibus continuo applicitus fueram.» Dévay-kézirat, 4. l.
A kordon ugyan névleg a lengyel konfederáltak, de tényleg a hatalmaskodó oroszok ellen volt felállítva, a miről Dévaynak csakhamar – még 1769-ben – alkalma volt meggyőződni. Az oroszok ugyanis ez évben Vereczkénél betörtek a határon, – két orosz lovas karabélyos század és ötszáz kozák. Dévay csekély számú huszáraival vitézűl közéjük vágott. Az összeütközés hevében őt magát két lándzsaszúrás és egy horzsoló lövés érte s a lova is megsebesűlt; mindamellett vitézűl kitartott; tiszttársát, Kovásznay századost és már elfogott századát kiszabadította a fogságból, harmincz oroszt levágott, számos lovuk is elesett s végűl az egész betörő csapatot visszakergette a határon túlra.*
Dévay 1791-iki kérvénye, MTR. levélt. F. IV. D. 14/6. Tanukúl hivatkozik akkori feljebbvalóira: «andurch Beweise meines entschlossenen Muthes und Tapferkeit abgelegt, wovon noch die Herren Feldmarschälle Grafen Lacy und Colloredo, dann mein Regimentsinhaber General der Cavallerie Graf von Esterhazy als damaliger Truppenkommandant, lebende Zeugen sind». – Reichstadt in Böhmen, 9. Oct. 1791.
Azalatt Rumjanczov orosz tábornok a törökök felett Choczim mellett kivívott győzelem után egész Moldvát Jassy fővárossal és a Havasalföld legnagyobb részét Bukaresttel együtt elfoglalta. De itt a háború nyomán rettenetes arányokban föllépett a pestis. Jassyból jutott az orosz táborba; onnan elterjedt Volhyniában, Podoliában és Vörösoroszországban, Kiewig és Moszkváig; csak ez utóbbi városban és környékén kilenczvenezer ember lett a dögvész áldozata.* A dögvész kitörése után Dévayt a vereczkei szorosból egy huszárszázaddal, a baden-durlachi gyalogezred két századával és hétszáz fegyveres paraszttal a moldvai havasok határára küldték kordonúl a pestis behurczolásának meggátlására.*
Rotteck, Allg. Weltg. VIII, 282. l.
«gerente bellum cum Turcis Moscovitarum Generali Ramanczov (ne pestis inferatur per Turcas) cum mea centuria Equestri et duabus Turlachianis pedestribus una cum 700-tis armatis rusticis intra albos Moldaviae montes habitando, omnia ad maximum contentum Supremae Generalitatis observaveram, usque ad copiarum Caesarearum in Galliciam introgressum; de quibus et aliis multo pluribus sedulibus operibus meis Excellentia Sua Josephus Colloredo, qua ejus temporis Supremus Inspector, plurimum disserere valeret.» Dévay-kézirat, 4. l.
35. Kozákok a XVIII. században.
(Ebner L. metszete a Szépművészeti Múzeumban.)*
35. Kozákok a XVIII. században. (93. l.) Eredetije a Szépművészeti Múzeumban. A metszet aláírása: Ru<s>ss</s>isch Kay<s>s</s>erliche Co<s>s</s>acken. Nach der Natur gezeichnet und gestochen von Ludwig Ebner. Zu finden in der Academischen Kunsthandlung in Augsburg.
Ezt az újabb veszedelmes feladatot Dévay híven és körültekintően, új parancsnoka: Colloredo József gróf tüzérségi főfelügyelő* teljes megelégedésére teljesítette. Azalatt monarchiánk újabb hadi készületeket tett. Lacy tábornagy megbízást nyert, hogy 1772 nyarára az Al-Dunánál s a török határon 60.000 emberrel álljon készen fegyveres beavatkozásra a törökök érdekében. Az orosz-porosz szövetség, hogy a fenyegető veszedelmet elkerülje, azzal hárította el az osztrák közbelépést, hogy felvetette Lengyelország felosztásának eszméjét s Ausztriának részt ajánlott a prédában. Mivel azonban az oroszok az osztrák részesedést nagyon szűk határok közé akarták szorítani (még Lemberget s a sóbányavidéket sem akarták átengedni), Mária Terézia a két szövetséges hatalmat megtörtént tény elé állította: az osztrák-magyar seregek már 1772 májusban minden előzetes nyilatkozat nélkül bevonultak Lengyelországba. A foglaló sereg főparancsnokságát a királynő kedvelt Hadikjára bízta, a ki alatt Eszterházy Imre gróf altábornagy és d’Alton gróf vezérőrnagy vezették az egyes hadtesteket.* Dévay Pál, a ki mindeddig a moldvai határon őrködött, most felszabadúlt és ezredével ő is részt vett Galiczia megszállásában, a hol aztán szintén jelentékeny szolgálatokat tett. Ezrede – a Török-ezred – a bevonúlás után 1772 óta Samborban, 1774 óta Stryjben állomásozott. (Mind a két helyen – 1773 óta – gróf Gvadányi József volt az ezredese.)* «Sok volna és alig is lehetséges – írja emlékiratában minden itt viselt dolgomat elmondani, a mit nagy buzgalommal végeztem egészen a legközelebbi porosz háborúig. Hadik ő excellentiája melegen be is ajánlott ezekért engem József császár ő Felségénél, kiemelve sok fáradozásomat és ernyedetlen éberségemet. De hogy katonai dolgaim végére mennél rövidebben és szabatosabban eljussak, folytatom a következőkben.»*
Colloredo József melsi és wallseei gróf (szül. 1735, Regensburg, † 1818.). A hétéves háborúban kitűnt Prágánál és Görlitznél; 1763-ban vezérőrnagy; 1777-ben mint altábornagy József császárt elkísérte franciaországi útjára; ezután a tüzérség főfelügyelője lett. (Wurzbach.)
Arneth, i. m. VIII, 278., 283. és X. 81. l.
Wrede: i. m. III/b., 725. l. és III/a. 246. l.
«Multum et vix possibile foret omnia industriosa acta mea usque ad Bellum subsecutum Borussicum hic exponere. De quibus Suae Sacrosanctae majestati Josepho per Excellentiam suam Hadik propter innumeras passiones et indefessas vigilantias meas summopere recomendatus fueram: ut tamen eo brevius et accuratius ad exitum fatorum meorum militarium devenire valeam, prosequar sequentibus.» Dévay-kézirat, 4. l.
36. Gróf Rumjanczov Péter emlékérme.*
36. Gróf Rumjanczov Péter éremképe. (94. l.) Ig. Leger műve.
37. Lengyelország felosztása.
(Egykorú gúnykép.)*
37. Lengyelország felosztása. (95. l.) Egykorú angol metszet az Ernst-múzeumban. V. ö. A Szépműv. Múzeumnak a Marczali «Mária Teréziá»-jában (273. l.) reprodukált metszetével.
Kár, hogy az emlékiratnak e szűkszavúsága folytán nem tudunk meg további részleteket a lengyel tartományok katonai megszállásáról és szervezéséről. A bevonuló csapatoknak utasításuk volt, hogy szigorú fegyelmet tartsanak, a lakossággal csínján és kímélettel bánjanak s a porosz és orosz tisztekkel és katonákkal szemben előzékeny magatartást tanusítsanak. A katonai megszállás befejeztével gróf Pergen János (magyar indigena), mint kiküldött polgári kormányzó 1772 október 3-ikán Lembergben falragaszokon tudatta a birtokba vétel megtörténtét s e tényt a következő napon hivatalos Tedeummal ünnepelte meg.*
Arneth, i. m. X, 81. l. V. ö. Wurzbach i. m. (Perger életrajza).
II. Frigyes csapatszemléje.
(Egykorú metszet után.)*
II. Frigyes porosz király csapatszemléje. (97. l.) Egykorú metszet után. Megjelent a Marczali: Világtörténet IX. kötetében.
Dévay jászkun ezrede, mely ott volt a megszálló csapatok között, 1765 óta – a mikor vitéz ezredesét, báró Török Andrást ezredtulajdonossá nevezték ki – a Török-ezred nevet viselte.* Azonban 1775-ben ezt az ezredet feloszlatták: ezredesi osztagát a császárhuszárok ezredébe, alezredesi osztagát a 10. számú, őrnagyi osztagát a 6. sz. huszárezredbe kebelezték.* Dévay Pál a Nádasdy-ezredhez helyeztetett át,* s új ezredével 1776-tól 1778-ig Tarnopolban állomásozott egészen a bajor örökösödési háború kitöréseig.*
Wurzbach, i. m. (Török József életrajza.) A keresztnév itt hibás, Wrede i. m. következetesen Andrásnak mondja.
Wrede: Gesch. der k. u. k. öűst. Wehrmacht, 1901. III/b. k., 231., 260., 286.l. – Az ilyen feloszlatások néha büntetésből történtek a csapatok fegyelmezetlensége miatt. Jelen esetben a könnyűvérű, rosszúl gazdálkodó Gvadányi ezredesre volt panasz, ki ezért mellőzésben is részesűlt. – Széchy, i. m., 112. l.
Dévay-kézirat, 5. l.: «Post reductum Törökianum Regimen Ego ad Nádasdyanum translatus sum».
Wrede, i. m. III/a, 279. l.
