III. II. József török háborújában (1788–1790).
III.
II. József török háborújában (1788–1790).
II. József török háborújában (1788–1790).
Dévay e háborúban nem vett cselekvő részt; emlékiratában egy szóval sem említi azt. E körűlménynek magyarázatát abban lelhetjük, hogy mivel II. Frigyes e háborút elejétől fogva ellenezte, sőt vége felé egyenest szövetségre lépett a portával, a poroszok ellen Cseh- és Morvaországban figyelő hadtestet kellett felállítani: Dévay ezredével együtt e tartalékba kerűlt. A parancsnoksága alatt levő Eszterházy Imre-ezred tényleg 1785 óta Reichstadtban, 1790-ben a porosz határhoz még közelebb eső Gabel községben állomásozott:* 1791 október 9-ikén ismét Reichstadtban találjuk Dévayt, a ki innen újítja meg 1779-iki kérvényét a Mária Terézia-rendért, miután az ezredesi rangot már elnyerte.* Ugyaninnen kelt több magánlevele, melyeket alább közlünk. Az ezred történetírója szerint az Eszterházy-huszárok állomáshelye még ez évben Pardubitzba kerűlt,* tehát ez egész időszakon át megmaradt Csehországban.
Wrede, i. m. III/a, 244. l.
MTR. Levéltár. F. IV, D. 14/6. alatt. (Dévay kérvénye.)
Wrede, i. m., i. h.
Dévay életének megelőzőleg tárgyalt időszakába esik minden bizonynyal családalapítása is. Önéletrajzában erről nem szól, s így e hézagot máshonnan kell pótolnunk.
Nagy Iván genealogiai munkája szerint Ugronovics Borbálát vette feleségül.*
I. m. III, 309. l. (Dévay czím alatt.)
A ledeniczei vagy ledeneczi Ugronovics nemes család trencsénmegyei birtokos volt; az 1689-iki nemesi összeírás szerint ez évben Bittsén volt megtelepedve. Nagy Iván közli a XVIII. század elejétől a családfát is; de ezen a családfán az általa Dévay Pál feleségéűl említett Borbála egyáltalán nem szerepel. A közölt családfa különben is fölötte hiányos és számos tévedésben leledzik.*
A Nagy Iván munkájában közölt családfa a következő:
Kristóf 1735 septemvir, f. Kubinyi Anna; László, 1748 f. Ebeczky Julianna; I. István 1787 trencs. Alispán, f. Dobay Anna; II. István; I. János alispán, kir. tanácsos; II. János; Anna f. Akay János; Mária f. Gubernáth János; Francziska f. zalabéri Horváth János; Mária f. Sipeky Sándor
A Nagy Iván-féle családfának hézagait pótolja és tévedéseit helyreigazítja az a családfa, melyet hiteles családi okmányok és följegyzések alapján Sipeky Béla, az Ugronovics család anyai ágon való leszármazója és a családi történet alapos ismerője állított össze s e munka számára szíves volt rendelkezésre bocsátani.* Szerinte a családfa így alakúl:
Sipeky Béla úr Borsiczon, 1914 deczemberében kelt levelében.
ledeneczi Ugronovics István f. Huszóczy Katalin; I. Kristóf 1596; Gáspár 1622; I. Pál f. Hrabovszky Erzsébet; Anna f. Podhorszky Miklós; II. Pál; II. Kristóf septemvir 1. f. Akay Erzsébet 2. f. Szmrecsányi Mária; Anna Borbála f. id. b. Révay Gáspár; III. Kristóf hevesi alispán † 1763; Krisztina f. b. Révay Gáspár; Klára f. Görgey János; Mária f. Hrabovszky József; László f. Ebeczky Julia; IV. Kristóf szül. 1735 † Gyöngyös, 1786; Erzsébet f. Novotha László; Mária f. Gáffor János; II. István 1726 f. Dobay Mária; I. János 1732; Anna f. Akay János; Francziska szül. Dobó 1747 szept. 12, † 1814 f. zalabéri Horváth József (1764 óta); Ágnes f. Gubernáth Ferencz; Julianna f. Pongrácz József; II. János f. Bencsik Nepomucena; Mária f. Sipeky Sándor; Jozefa †
A mint látjuk, Ugronovics Borbála neve még e teljesebb családfán sem fordúl elő. Azonban a családfa közlője erre nézve a további kutatás számára becses útbaigazítással szolgál, megjegyezvén hogy: «ezen családnak még Felső-Magyarországon is volt egy ágazata, melynek sarjai ott, jelesen Heves megyében és Gyöngyösön volnának keresendők». Ezt a véleményét egy 1742-ben Ugronovics László (Kristóf szeptemvir fia) által kezdett családi krónikára alapítja, melynek elején a mondott László ezeket írja: «Van ugyanis két fiam, István és János, s egy édes testvérem, Kristóf [hevesmegyei alispán], a kinek ugyan Kristóf nevű hétéves fia van».* A krónika folytatásában aztán Lászlónak egyik fia (valószínűleg István) ezeket írja: «Előző utazásom alkalmával utoljára tettem tiszteletemet Gyöngyösön Ugronovics Kristóf nagybátyámnál, ki azután az 1763-ik évben, a mennyire emlékszem, július havában elhúnyt, hátrahagyván három leánygyermeket és fiát Kristófot, a ki, mikor ezeket írom, Isten kegyelméből nemes Heves vármegyének aljegyzője».* Ehhez a közlő a következő megjegyzést fűzi: «Nagyon könnyen meglehet, hogy ezen filiabus tribus között a Nagy Iván szerinti Dévay Pálné – Ugronovics Borbála is előfordúl».
«Signatura per me Ladislaum Ugronovics intuitu genealogiae in anno 1742 facta. Habeo nam duos filios, Stefanum et Johannem, fratrem autem carnalem et uterinum Christoforum, qui aeque habet filium Christoforum annorum 7.» Sipeky Béla úr idézett levelében.
«Ea occasione praevii itineris Dominum quoque Patruum Christoforum Ugronovich Gyöngyösini reveritus sum, qui dein Anno 1763 mense quantum memini Julio supremum obiit diem, relictis filiabus tribus et filio Christoforo Dei benedictione dum haec scriberem Incliti Com. Hevesiensis vicenotario.» Sipeky Béla, id. levél.
41. Gyöngyös látképe.*
41.Gyöngyös látképe. (107. l.)
Ezek az útbaigazítások a közölt családfával együtt annyival becsesebbek, mert tetemesen megkönnyítik annak a fejtörő rejtélynek megoldását: miként ismerkedhetett meg a hol távoli harcztereken küzdő, hol meg a Tiszán túl, az északkeleti és keleti Kárpátokban és keleti Galicziában, majd Csehországban állomásozó huszártiszt a trencsénmegyei családból való nemes kisasszonynyal? – Igen egyszerű a megoldás, ha fölteszszük, hogy Dévay Pál a hevesmegyei Gyöngyösön lakó előkelő alispáni Ugronovics-családhoz szüleivel együtt már gyermekkora óta járatos volt. Ifjabb Ugronovics Kristóf, az alispánfi és későbbi megyei tisztviselő, kit az elébb közölt feljegyzés 1742-ben hétévesnek mond, e szerint Dévay Pállal egy évben, 1735-ben született s így kortársa, valószínűleg tanulótársa és játszópajtása is volt. E régi barátság révén mehetett aztán a háborús idők elmúltával, a harczi babérokkal övezett vitéz huszártiszt és régi czimbora szívesen látott vendégűl háztűznézőbe a gyermekkora óta ismert előkelő Ugronovics-házhoz, a mely leányos háznál három leányszív is egyszerre feldoboghatott a daliás, hírneves fiatal levente láttára.
A nyomok tehát ismét a gyöngyösi római kath. plébániahivatalhoz vezettek, melynek hiteles közlései mindenben megerősítették föltevésünket. Ezek szerint Ugronovics Mária Borbála, Ugronovics Kristóf és Tarródi Apollónia leánya, 1748-ban született Gyöngyösön s ez évben április 28-ikán kereszteltetett meg.* Nénje Teréz, 1732-ben, huga, Rozál, 1753-ban született. Kor tekintetében a három leánytestvér közűl épen Borbála illett legjobban Dévay Pálhoz, kinél 13 évvel volt fiatalabb; nénje három évvel idősebb volt Dévaynál, huga 18 évvel fiatalabb.
1748 die 28 Aprilis Joannes Kálmán Parochus bapt. Mariam Barbaram P. D. Christophori, Ugronovics Ord. Commissarii et Perill. Dae Apolloniae Tarródi Levantibus Sp. Do Paulo Almasi et Sp. Da Anna Kada, Consorte Dni Sp. Stephani Gosztony˙ Subst. V. Comitis. Vivant!» (Kivonat: Gyöngyös, 1915. január 24. Lehóczky Endre, káplán.)
A gyöngyösi plébániahivatal anyakönyveinek tanusága szerint Dévay Pál tényleg 1769-ben esküdött meg Ugronovics Borbálával:* tehát ugyanabban az évben, a mikor a vereczkei szorosban a betörő orosz kozákokkal vívott harczban megsebesűlt. Valószínű, hogy sebei gyógyítása végett szabadságot kapván, Gyöngyösre ment a szülei házhoz s felépülése után határozta el magát a nősülésre, 34 éves korában; mátkája ekkor 21 éves volt. A menyasszony apja, Ugronovics Kristóf alispán ekkor már nem élt; hat évvel előbb húnyt el. A család feje ekkor ifjabb Kristóf volt, ezidőtájt Heves megye aljegyzője, Dévay Pál ifjúkori barátja.
Lehoczky Endre gyöngyösi r. kath. káplán hivatalos közlése: ad 31. sz. 1915, Gyöngyös, 1915. I. 24.
)
42. Horváth József levele: 1. lap. (109. l.) 1792 május 27-én Bécsben kelt. Olvasását l. a mű 135–6. lapján.
Mivel a nagytekintélyű zalabéri Horváth József, később (1792) Zala vármegye országgyűlési követe, már 1764-ben nőűl vette ledeniczei Ugronovics Francziskát, István leányát és Borbála unokahugát, Dévay Pál e házasságával sógorságba s közelebbi atyafiságos érintkezésbe kerűlt az előkelő, befolyásos és nagyvagyonú zalabéri Horváth családdal is.
Dévay Pál eme házasságából a Kempelen Béla genealogiai művében található s e könyvünk 6. lapján jegyzetben közölt Dévay-családfa szerint csak egy leány származott, Dévay Mária, a ki 1774-ben, vagy 1775-ben született.* Ebből a tényből arra lehet következtetnünk, hogy Dévay korán jutott özvegységre.
Az egykorú gyászjelentés szerint 1830 márczius 14-én bekövetkezett halálakor 56-ik évében járt.
A zalabéri Horváth családban fennmaradt hagyomány szerint* ez egyetlen leánynál maga az uralkodó Nagyasszony, Mária Terézia vállalta a keresztanyai tisztet, s ez alkalomból ajándékozta meg a csecsemőt a saját, és férje, I. Ferencz arczképével, melyek a családban máig fennmaradtak.*
A hagyományt egyezőleg közölték a szerzővel Wickenburg Márk gróf és Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő, mint egyenes leszármazók.
zalabéri Horváth Ferenczné, szül. Puteani Natalie bárónő tulajdonában. Eredeti fénykép után a 115. lapon mutatjuk be.
Ez a leány, miután anyját valószínűleg zsenge korában elvesztette, az angol kisasszonyokhoz kerűlt nevelőbe (valószínűleg Bécsbe), a hol gondos kiképzésben részesűlt. A családi hagyomány szerint németül (s bizonyára francziáúl is) jobban beszélt mint magyarúl, mivel az idegen környezetben anyanyelvében magát nem igen gyakorolhatta. Felserdűlvén, 1791-ben 16–17 éves korában atyja özvegyi házához kerűlt Reichstadtba, a hol akkor Dévay mint az Eszterházy-huszárok ezredese állomásozott. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, zalabéri Horváth Imrével, a ki akkor mint fiatal huszártiszt Dévay ezredében szolgált s pár év múlva, 1794 táján vezette oltárhoz. Mivel Horváth Imre, mint az előbb említett Józsefnek és Ugronovics Francziskának fia, atyja halála után a zalabéri Horváth család feje lett, Dévay Mária így később mint nagyasszony vonúlt be a zalabéri kúriára.
43. Mária Terézia.
(Eredeti fénykép a zalabéri Horváth-család birtokában levő olajfestmény után.)*
43. Mária Terézia. (111. l.) Eredeti fényképfelvétel a Mária Terézia által keresztlányának Dévay Máriának keresztelőajándékúl adott eredeti olajfestmény után, mely özv. zalabéri Horváth Ferenczné, szül. Puteani Natália bárónő tulajdonában van.
Dévay Pálnak e családi körűlményeire érdekesen világít rá számos sajátkezűen írt levele, melyeket sógorához, zalabéri Horváth Józsefhez intézett, ki azidőtájban már nagy tekintélynek örvendett s az 1792-iki országgyűlésen nemes Zala vármegye követe volt, tehát Deák Ferencz elődje. E levelekben, melyek az 1791. évtől kezdve maradtak fenn, nejét már sehol sem említi, tehát akkor már régebb idő óta özvegyi soron lehetett. Legrégibb fennmaradt leveléből megtudjuk, hogy állandóan Reichstadtban állomásozik, Csehországban; 1791 nyarán fürdőkúrát használt (alkalmasint Pöstyénben); ez alkalommal megfordúlt Pozsonyban is, a hol – mivel Horváth Józseffel és nejével már nem találkozhatott – ennek leányait, kik ott a Nôtre-Dame apáczáknál nevelőben voltak, meglátogatta; visszautaztában pedig betért Borsiczon az Ugronovics-kúriára, hol azonban elhalt neje rokonait szintén nem találta. Ugyane levélből kitűnik, hogy a loyális érzelmű katonát már ekkor élénken foglalkoztatják a franczia forradalom egykorú eseményei s már előre látja a háborús beavatkozás eshetőségét. Mind e családi viszonyokkal és háborús hírekkel bővebben megismerkedhetünk e levelének teljes szövegéből, melyet itt a kort jellemző eredeti helyesírásával egész terjedelmében közlünk:
«Szerelmes drága kedves Sogorom!»
«Meg vallom sajnálom szivembül, hogy Posomban nem lehetett szerencsém Uri baradtságtokhoz és Attyafiságos szeretettel ölelni mind kettőktöket; az Kiss Asszonykákot meg látogattam Notterdamaknál, frissen talaltam, mely vigasztalassal meg elegedhettem, hogy csak azokhoz lehetett szerencsém; Én ha bizonyossan meg tudhattam volna fürdőbül visza térésemet Borszitsban, ahol hasonloképpen szerencsétlen valék, mivel egyiket sem találhattam oda haza, kész lettem volna Galantáig is ujra Trenchén varmegyebül visza fordulni csupán Attyafiságos ösmeretségtekért; jövendőre hagyom tehát azon szerencsémet Uri baradtságtokhoz, Edes kedves Sogorom.»
«Az Niderlandban [= Belgiumban] fekvő Blanckenstein Regementbéli fiad [Ferencz] felől mindenképpen kivántam értekezni; Báró Szentkereszty Obristleutnant jó Baráthom jót is roszatis ír felőle, hogy aplicatiojában és visseletére semmi panasza sem volna, hanem adosság tetető, és majd 1800 forintokig contrahált volna, mi okbúl nem tudhatom, de a mint észre vettem talán rosz vigyázáss volt utánna, ujra kértem es recommendáltam mint nekie, úgy Va˙ feö Strazamester Urnak.»
)
Dévay ezredesi diplomája.
(Eredetije a zalabéri Horváth-család levéltárában a M. N. Múzeumban.)*
Dévay ezredes diplomája. (113. l.) Eredetije a zalabéri Horváth-családnak a M. N. Múzeumban letéteményezett levéltárában. Szövegolv.:
Wir Joseph der Zweyte von Gottes Gnaden erwählter Römischer Kayser, zu allen Zeiten Mehrer des Reichs, Kőnig in Germanien, Hungarn und Bőheim etc: Erzherzog zu Oesterreich, Herzog zu Burgund und zu Lothringen etc: etc: Entbiethen N. allen und jeden Unseren Obersleütenanten, Oberstwachtmeistern, Rittmeistern, Hauptleüten, Leütenanten, Fähnrichen, Unteroffiziers, und insgemein allen Kriegsleüten zu Fuß, und zu Pferd, was Nazion, Würde, Standes, oder Wesens die sind, so sich in Unsern Kriegsdiensten befinden, Unsere kais. kőnigl. Gnad, alles Gutes, und geben Eüch hiemit gnädigst zu vernehmen, daß Wir Unseren, des Esterhazyschen Hußaren Regiments bestellten Oberstleütenant, und lieben getreüen Paul Devay, in huldreichester Rucksichts deßen seithero Uns, und Unserm durchlauchtigsten Erzhaus geleisteter, und weiters anhoffender treü eifrigen, und ersprießlichen Diensten, im Militare erlangter Erfahrung, und anderer demselben beywohnenden guten Eigenschaften, dahero zur Bestättigung Unserer höchsten Zufriedenheit zu Unseren kais. kőnigl. Obersten zu Pferd gnädigst ernennet, erhoben, und bestellet haben. – Befehlen dahero allen, und jeden Obbemeldten gnädigst, und ernstlich, daß Ihr dasjenige, was in Unserm Namen ermelter Paul Devay mit Eüch sammentlich, oder jedem insonderheit dieses aufhabenden Karakters wegen anordnen, und gebieten wird, jederzeit ohne einiger Verweigerung gehorsam und richtig vollziehen, und Eüch also gegen Ihn erzeigen sollet, wie es Eüch gemäß aufhabender Pflicht zu verhalten geziemet; – Hieran vollziehet Ihr Unsern gnädigsten Befehl, Willen, und Meinung. – Gegeben in Unserer Residenzstadt Wien den Vier und Zwanzigsten Monatstag Jäner im Siebenzehen Hundert Neünzigsten –, Unserer Reiche: des Römischen im Sechs und Zwanzigsten, der Erblichen aber im Zehenten Jahr. – Joseph m. p. – A. Gr. Hadik. Ad Mandatum Sacrae Caesaro Regć Majestatis proprium. Von Wurfel m. p.
«Az alattam való fiad pedig [Imre] Edes Sogorom még ekkoráig igen jó visselte magát, szép tiszt, és applicatioja is igen derekass, hanem a mint hallom fülhegygyel ez is két holnapi oda lételem alatt [a fürdőkúra alkalmából] valamely adosságot csinált, de még ekkoráig végére nem járhattam, meg tudván bővebben tudtodra adom, magát is elől fogom venni – csak hirtelen nem akarom agrediálni [megtámadni]. Imre különben derék legény, szeretem magam is; az zulagja cum fine hujus [e hó végével] kitelt, addig is még attyafiságos tudosítassodat kaphatom jövő holnapra anticipálok nékie, az egész Esztendőbélit leg jobb lészen akar eő Excellentiájának Proprietarius Urnak [az ezredtulajdonos Eszterházy Imre grófnak] le tenni, akar pedig Bécsi Agensomnak Karl nevezetűnek.»
44. Az Ugronovics-kastély Borsiczon.*
44. Az Ugronovics-kastély Borsiczon (Trencsén m.) (113. l.) Richter Aurél rajza. A kastélyt 1741-ben Ugronovics Kristóf septemvir építtette.
»Mi naponként várjuk az jó szerencsét, hogy bennünket is valami jó Háború érhettne, talán az franczia revolutio minékünkis nyujt valami alkalmatosságot; úgyis sacrificuma az szegény király és királyné azon áttkozott nemzettnek; reménlem, tudva vagyon kiillantások [a franczia királyi pár szerencsétlen szökése június 20-ikán] de ujra megfogattatván visszavitettek Parisban az jámborok. Most egyebet hirtelen nem irhatok, jövendőben többet, már három levelemre nem válaszoltá(l) Edes Attyám fia, Imre fiad is azon panaszolkodik, Leányom ösmeretlenűlis csokollya kezeiteket, itt vagyon vélem. Én pedig attyafiságos szeretetekben és gratiátokban ajánlott még élek, vagyok s mindig csokollak benneteket 1000» [= ezerszer].
Edes kedves Sogorom igaz szivü attyadfia sogorod Dévay Pál m. p. Oberster.
Reichstatt 18a july 1791.*
Eredeti levél, Barcza Károlyné, Horváth Irma úrnő tulajdonában.
E levél után egy hónappal, 1791 július 26-án Dévay ismét ír «szerelmes drága kedves sógorának», bőven értesítvén őt Imre fia dolgairól s a reichstadti garnizoni élet egyéb újságairól:
45. I. Ferencz császár.
(Az özv. zalabéri Horváth Ferenczné birtokában levő eredeti olajfestmény után. Mária Terézia ajándéka keresztlánya, Dévay Mária részére.)*
I. Ferencz császár. (115. l.) Eredeti fényképfelvétel az özv. zalabéri Horváth Ferenczné birtokában lévő eredeti olajfestmény után.
«Csudálkozva értem attyafiságos leveledbűl – írja –, hogy bujdosóban maradtak leveleim; holott bizonyosan tudom, hogy az többi között Posombúl írtam, melyben tudtodra adtam, hogy az Kiss Asszonykákat* Posomban az Notterdámáknál meglátogattam; nem tehetek rúla, hogy elvesztek. Én sem vettem több leveledet ezen egynél, magam is sajnállottam, hogy egyben nem jöhettünk valahol Magyar Országban; sed quod difertur non aufertur [= de ami késik, nem múlik], csak az Úr Isten éltessen bennünket. Valamint előbbi levelemben tudtodra adtam fiadnak dolgát, Dominus Emericus [Imre úrfi] hazudott egy kevesség, reménlvén Attyátúl hamarabb pénzt nyerhet; végére jártam minden dolgának: igaz, valami keveset vesztett is; amint hallom, vagy kétszer öszvejöttek iffiú Tiszt urak, kikkel generose [bőkezűen] jádszott; de ez nem oly nagy vétek még, mert böcsületes Társaságban volt. Második: egy fiatal szép Asszonykával, Tisztnével ösmeretség mellett talán szerelemben is kapott; ide is ment valami költség: ezt magunkrúl tudhattyuk, mivel mi sem voltunk jobbak iffiú korunkban. Harmadik pedig: az szolgájának cziffra rókatorkoss gazdagon ezüst sinórokkal és sujtással ruhát csináltatott, mely alkalmas pénzben kerűlt. Igy tehát mind ezeket öszve vetvén: csak pénzzel járják a búcsút.* Több adóssága nincsen; 220 forintoknak végére jártam, és maga is meggyónta minden töredelemmel és szánakodással; mert megadtam Én nékie, hogy pénzen nem vészi, úgy, hogy sírva fakadott. Attya maga többet nem adhatott volna; igírte, fogadta, mindenképpen magát mindenektül oltalmazni. Az játékot mindenképpen eltiltottam, az szerelmes ösmeretségnek végét szakasztottam, az hazukságnak minden származandó végeit eleiben adtam, – bizonyos légy benne. Csupán a mint észre vettem, 40 vagy 50 aranykát szeretne az erszényében ha zörögne, azért kívánt Dominus Fráter 500 forintokat; – azon 200 forintokkal itt való Horn nevű kereskedőnek tartozik. Mit parancsolsz felőle, elvárom tudósításodat. Az zulagját [Zulage, zsebpénz], amint írtam, Bécsben Agens Karl házánál lehet letenni, – Magam és Regementem Agense [ügynöke]. A mellett bizonyossá tészlek, hogy ez után még nagyobb szem és vigyázás lészen utánna. Amint hallom fülhegygyel, ezt mondaná: «ha az Bátyám [Ferencz, aki Belgiumban a Blankenstein-ezredben szolgált] annyit költ, Én is magamot böcsületes Társaságban mutathatom mindenkor». Ezért is derekassan megmostam, és így az Profustúl [porkolábtól] most ecczer nékie megkegyelmeztem; remélem többé Édes Szüleinek szomorúságot nem fog okozni. Maga ruhájára is költött valamit, igaz; itt egy uniformis pikkeles nyereg szerszámot vett az Regementűl, de eő is csak úgy füzette, mint más Tiszt úr, 20 ft 22 x-okkal [krajczárokkal]. Mind ezeket eleiben raktam; avval qualifikállya, hogy eő azt írta volna, hogy itt mindeneket dupla áron kell füzetni. Az igaz is, hogy drágább, roszabb ország nincs eő Fölsége ditióiban [tartományaiban]; adná az Isten, hogy akarmerre, csak mozdítanának bennünket, akar franczia, akar török ellen, hogy innend szabadúlhatnánk; de még ekkoráig legkevesebb jelensége nincs; – itt fogunk kínlódni talán örökössen. Másszor többet; Imrének most az ecczer engedgy meg Édes Sógorom, igen szépen kér. Azonban atyafiságos szeretetedbe ajánlott, míg élek, vagyok Édes Sógorom, holtig való barátod, sógorod Dévay Oberster. – [Utóiratban:] Hugom Asszony Tettes társadat atyafiságosan ölelem és tisztelem, leánykám pedig ösmeretlen is kezeiteket csókollya. Níderlandból [Ferenczről] régen semmi tudósítást nem vettem».*
zalabéri Horváth József leányait. Hárman voltak: Erzsébet [Lízi], utóbb gróf Festetich Péterné, Francziska [Franczi], utóbb gróf Festetich Jánosné és Rozália, utóbb Almássy Jánosné.
«Csak pénzzel járják a búcsút:» Akkoriban járatos közmondás lehetett, olyféle jelentéssel, mint az ismeretes német közmondás: «Umsonst ist der Tod;» efféle dolgok pénzbe kerűlnek.
Eredeti levél Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő birtokában.
Azonban hiába volt «nagyobb szem és vigyázás» Imre után: a ravasz Cupido most is túljárt az öregek eszén. Az ezredesnek háta mögött tovább szövődött «Dominus Emericus» szerelmi viszonya a «fiatal, szép asszonykával», miről a fiatal huszártiszt atyja, Horváth József, ki akkortájt betegeskedett, kerülőúton szerezhetett tudomást. Sietve értesítette róla a fiatal huszártiszt jóságos, de szigorú mentorát, mire ez Reichstadtból 1791 szeptember 28-ikán a következőkben felelt:
)
46. Részlet Horváth Imre leveléből. (117. l.) Olvasását l. e mű 232–4. lapján.
«Én valójában szívesen fájdallom beteges állapotodat, kedves sógorom; kívánom, hogy az Úr Isten mennél előbb fordítsa meg előbbi egésségedet... Én úri atyafiságos tudósításod után elővettem Dominus Emericust; bizonyára rosszban töri a fejét, mert sok szép, és másfelől kemény intéseimre nem nagyon sokat hajtott; a mint kivallotta előttem sírva, nyomós és terhes adósságokat contrahált hírem nélkűl és tilalmom ellen: egy helyett 300 ftokat Horn nevű bürgernél; az Uraság forstmesterinél 500 ftkat; egy oberlieutenanttúl felvett – ki is eő Excellentiájánál Adjutans – 300 ftot; más két helyett pedig mester embereknél 24 frtot; azon Thors nevezetű kereskedőnél pedig, melyrűl írtál, hogy megparancsoltad nékie, az attya contójára semmit se adgyon nékie, 36 frtkat; ugyanazon ember többet nem is adott nékie. Így 1160 frtokra megyen mindöszve. Sajnálom, szégyenlem is, hogy annyira ereszkedett az jó Eöcsém; hova tette, semmiképen ki nem csavarhatom tűle, és meg nem vallya előttem; csak azon esedezik, hogy valamely kevés üdőre bocsássam el eőtet, hogy az Attyának lábaihoz borúlhasson és mindeneket meggyovonhasson nekie. Reménlem, nagyobb része arra az Tisztnére fordúlt, melyről már írtam ecczer, noha Én mingyárást eltiltottam tűle Magyar Országról feljövetelem után, az Asszonyt pedig másfelől Attyához parancsoltam menni, kinek az Ura Níderlandban [Belgiumban] vagyon; de akkor már megeshetett az egész dolog. Maga legjobban ki fogja vallani Édes Attya előtt, mert Én szavát nem vehetem, mi esett közöttök. Profussal, mindennel fenyegettem, de azt is meggondolván, hogy még nagyobb gyalázattyára lenne, úgy Szüleinek pedig több szomorúságot okoznék. Már tehát, Édes Sógorom, mint Édes Attya, cselekedgy véle a mint legjobbnak gondolod; mert ha adósságtételekrűl fel nem hágy, semmi sem lészen belőle; láttya Isten, eleget intettem és az Istenre is kértem, hogy Édes Szüleit ne szomorítsa. Én nyomában, sarkában mindenütt nem lehettem. Az úri szolgálatban elegendő applicatióját láttam, tapasztaltam; így örömem vala benne, distinguáltam is mások előtt; de egyéb erkölcseit ki nem tanúlhattam ez mostani szempillantásig. Parancsolj tehát felőle Édes Sógorom, hogy hozzád elbocsássam-é vagy sem, mivel az Istenre is rimánkodik, hogy csak eő most Édes Attyának lábaihoz borúlhasson és minden hibáirúl, vétkeiről bocsánatot nyerhessen; soha ennek utánna meg nem történik. Talán egyébb is vagyon az lelke ösmeretin, mellyet előttem titkolni akar. Kérlek, nékem vétekűl ne tulajdonítsd, mert jobban sajnálom, mint ha magam gyermeke lett volna. Én egyébnek nem tulajdoníthatom, csupán Bécsi educatiójának».
«Azon adósságokat fogom bővebben investigálni, most ide haza nem lévén sem az forstmeister, az Hadnagy Beél pedig [az előbb említett adjutáns] Magyar Országon vagyon eő Excellentiája jószágában Redén; akkoron specificatióját megküldöm valóságával edgyütt.»
«Örvendek Ferencz fiadnak [az elsőszülöttnek] szerencsés kimenetelin; Én is azonnal írtam felőle. Csak ugyan vagyon mostani iffiu emberekkel baj; nulla calamitas sola;* legjobban gyermek- és iffiu eszeknek kell tulajdonítani. Többen is vannak itten, az kikkel még több bajom vagyon: baj most az iffiu emberek közt élni és vélek bánni; csak az Úr Isten tudgya, mennyi bajt okoznak.»
«Semmi baj nem jár egyedűl»; rendes alakjában: calamitas nulla sola.
«Az meglett békességgel [szisztovai béke a törökkel, 1791 augusztus 4-én] kevés reménségünk lehet az előmenetelre; mindazonáltal talán sokáig nem tart; az supernumerális [számfeletti] Tiszt mindenütt sok, hogy disponálnak vélek, elválik; üdőtűl kell várni. Én ugyan gyermekeidnek előmenetelében iparkodni fogok Édes Sógorom, csak módgyát láthassam. Azomban ölellek, csókollak mindkettőtököt, Leánykám pedig kezeiteket csókollya, és atyafiságos szeretetekben ajánlott, míg élek, vagyok – alázatos atyafi szolgád, Dévay Pál Oberster.»
Érdekes e levél utóirata, melyben kitör a vitéz ezredesnek a csehországi henye garnizonélet felett érzett keserűsége:
«Mi – úgymond az utóiratban – itt fogunk Csehországban veszni; atta volna az Isten, hogy inkább ketskeméti pusztán nyargalhatnánk. Eleget rimánkodtam Fölséges Császárunknál, de ex inferno nulla redemptio;* elég keserves életünk vagyon.»*
«A pokolból nincs megváltás.»
Eredeti levél, Barcza Károlyné Horváth Irma úrnő birtokában.
A következő 1792. év elején már tetőpontjára hágott zalabéri Horváth Imre szerelmi bonyodalmának válsága; és Dévay Pál e bonyodalom gordiusi csomóját huszárosan, karddal vágja ketté, a mint 1792 január 19-ikén kelt leveléből értesűlünk, melyben a következőket írja sógorának:
«Magam is éppen Theresienstadtban az Divisiómnak [az Eszterházy-ezred ott állomásozó egyik osztagának] megtekéntéssére voltam; azalatt vettem régen ohajtott atyafiságos úri leveledet. Igen jól esett, hogy Orosz kapitány uramnak [ki az ügybe, úgy látszik, illetéktelenűl beavatkozott] oly kathegorice feleltél, – nálam még nem dicsekedett válaszával. Én azon vagyok, hogy mennél nagyobb csendességgel és jó móddal complanálhassam [kiegyenlíthessem] az dolgot; jelentette ugyan már magát E. kapitány [az érdekelt férj] satisfactióért, de ez 24 órai Profusnál való tétellel complanáltatik. Hanem azon vagyunk most, hogy feleségét visszajuttathatnánk nekie. Az gyermeket már Prágában provideáltattam örökössen, Dajkára oda való vitelére és örököss nevelésére 100 frtokat adtam. Ez meg éppen mintha az világra nem is jött volna. Már most egyébb hátra nincs, Édes Sógorom, ha az E. kapitánynénak valamit resolválsz-é? vagy sem. Én törvény elé nem örömest ereszteném a dolgot, ha lehet! Üdőtűl kell várni, még feleletet vehetek Níderlandból [Belgiumból, ahol a férj állomásozott]; de már akarhogy, akarmint, azon fogok lenni ut et capra et caules maneant [hogy a kecske is jóllakjék, és a káposzta is megmaradjon], és magadnak is, kedves Sógorom, annyiban amennyiben contentumodra [megelégedésedre] lehessen ezen szomorú Históriának vége. Külömben jól viseli magát; az szolgálatban applicálta magát elegendőképpen; reménlem bizonyossan, hogy adósságot sem tett volna, ha azon átkozott titkos szerelmekben el nem merűltek volna. Bizonyára magam is vétkesebbnek tartom az Asszonyt, mint eőtet. Az iffiu meg vagyon szomorodva elegendőképpen, de legjobban szívére vette, hogy Édes Szüleit megbántotta és eőket annyira megszomorította; igíri, fogadja, hogy többé nem lészen illyetén dolog, csak most az Úr Isten kiszabadítsa és Attyáinak kegyelmeket újra megnyerhesse. Azt gondoltam tehát, hogy valami zulagot csakugyan resolválhatnál nekie, hogy az adósságtételt elkerűlhesse, mert az ország drága kimondhatatlan; az két cselédgyére is könnyen elmégyen gageja [gázsija]. A 1a decembris [deczember 1-e óta] ugyan nálam vagyon asztala, Ebédgye, vocsorája, és örömest tiszta szívbűl, azon okbúl, hogy szemem előtt lehessen; nálam semmi roszra alkalmatossága nem lehet és mindennap tapasztalom, hogy megbánta cselekedetit, mivel sohajtva gyakran elől hozza: csak most az ecczer eőtet az Isten kiszabadítsa, soha többé eő általa senki meg nem szomorodik».
)
47. Részlet Horváth Imre német leveléből. (121. l.) Olvasását l. e mű 216. l. 34. jegyzetében, magyar fordítását a 215–6. lapon.
«Már most következik:
Az 600 frtbúl füzettem ki
| 1o magának zulagot pro Aug. Sept. Oct… | 150 frt |
| 2o Kapitány Löppert Urnak posztjára... | 100 » |
| 3o Thors kereskedőnek tudva való... | 36 » |
| 4o Az gyermekkel Prágába... | 100 » |
| 5o Zulagja pro november (igen kért)... | 50 » |
| 6o Azon adósság is Hornnak... | 100 » |
| Sa 536 frt. |
«Így több nem maradott kezemnél, melyet Agens Karlnak letétettél, azon 600 frtbúl, 64 frtnál. Eztet, ha parancsolod, nekie adhatom, mivel fejér ruhái, mondgya, hogy igen megszakadoztak, talán jó lészen arra fordítani, ha megengeded. – Ebben az országban nincs mód, hogy egy jól született böcsületes Ember elélhessen gagejábúl [gázsijábúl], ha nem ollyatín szegény legény, ki altisztségből ment elől!»
«Végére járván még hátra maradt adósságának, következnek e képpen:
| «Hadnagy Beél Urnak, tudvalevő Adjutansa eő Excellentiájának [valószínűleg Eszterházy Imre gróf ezredtulajdonosnak], most már helyben vagyon az Regementnél... | 464 frt |
| Az forstmeisternél, 6 pro centi a 2a January 1791 | 500 » |
| Herrenhausser Hornnál 300 frt, marad még | 200 » |
| Regement Szabójának... | 60 » |
| Summa | 1264 frt. |
«Miolta az Regementnél vagyon, csináltatott egy rókamállyal béllelt campagne vidrás mentét, 2 pár nadrágot és két uniformis lajblit; az szabóé tehát roszra nem ment. Hogy eztet is tudhassad, miben vagyon, posztót és egyébb készületet az Regementtűl vett, de annak az ára reménlem, kitelik az Guthabungjából [zsoldköveteléséből] alkalmasint. Így tehát magadot mindenekrűl, Édes Sógorom, kívántalak informálni kívánságod szerént; most már disponálhatsz, a mint legjobb, mert az interes is szaporítani fogja az adósságot; már most az Hadnagy is praetendállya, mivel maga is szükségben vagyon; ő Excellentiája visszaküldötte az Regementhez, és most egy lova sincs, drága pénzen kell nékie szerezni!»
«Más újsággal nem szolgálhatok, hanem hogy parancsolatot vettem, azonnal engedelemmel [szabadságon] levő Tiszt urakot vissza az Regementhez citálni; a mellett Bécsbűl írják, hogy azon 30.000 Embereket, melyek stipulálva vannak [Lengyelországnak az oroszok által tervezett második felosztása alkalmából] Musquákhoz segedelműl resolválta volna eő Fölsége; 27.000 Emberek pedig innend Imperiumba [a német birodalomba] masiroznak. Én ugyan Tamás vagyok benne, hogy mozdulnánk, de meglehet; Én azonnal tudtodra fogom adni. Az alatt is drága Hugom Asszonyt kedvesivel, veled edgyütt 1000 [ezerszer] ölellek csókollak mind azon jóknak ohajtásával; Leánykám kezeiteket csókollya, – bár ösmeretségtekhez juthatna ecczer; jól formálta magát az Englisi dámáknál [angol kisasszonyoknál].»*
Eredeti levél Lemény Jánosné zalabéri Horváth Mária úrnő birtokában.
*
Így fejeződött be a délczeg fiatal huszártiszt, zalabéri Horváth Imre viharos szerelmi drámája, hogy nemsokára helyet adjon annak a békés szerelmi idyllnek, mely két évvel később Dévay Máriával kötött boldog házassági frigyében ért véget. Miután a tapasztalt öreg katona megértő rokoni jóindulattal átsegítette Dominus Emericust a huszáréletpálya elmaradhatatlan gyermekbetegségein: a szerelmi bonyodalmakon és pénzügyi kalamitásokon, – itt is bizonyságot adván stratégiai képességeiről, – a fiatalok csakhamar összebarátkozhattak az ezredes asztalánál, hol Imrének 1791 deczember elseje óta «ebédgye, vocsorája» volt. Itt vett aztán gyógyító írt sajgó szerelmi sebére az üde, fiatal Mariska társaságában, a ki ártatlansága bájával csakhamar elfeledtette a régi szerelmi ideált.
Az ezredes leánya különben zárdai nevelése mellett is, melyet a bécsi «englisi dámáknál» nyert, egészen apja lánya lehetett: amolyan amazon természetű, erélyes, nyiltszívű katonalány (Soldatenkind). Anyját még kora gyermekkorában elvesztvén, helyette mindenben daliás, vitéz apját vette eszményűl és mintaképűl. A családi hagyomány szerint apját lóháton még a harcztérre is elkísérte: fennmaradt egykorú pasztellképén is huszáros szabású zsinóros bekecs simúl karcsú termetéhez. Hogy mennyire kivált a férfias kedvtelésekben, arról ma is tanuskodik az a díszoklevél, melylyel Erdődi Pálffy Károly gróf kanczellár, mint a «Diana Cacciatrice» nevét viselő bécsi úri vadásztársaság nagymestere ünnepélyesen kijelenti, hogy Dévay Mária, akkor már zalabéri Horváth Imréné szavazás alapján közmegelégedéssel felvétetett rendes tagúl «ebbe az ép oly régi mint híres társaságba, mely sérthetetlen törvénye szerint csak olyanokat fogad kebelébe, a kiknek erre jogos igényük van úgy örökös nemességük, mint a vadászat gyakorlásában szerzett hosszú tapasztalatuk alapján»* («tant par leur noblesse héréditaire, que par une longue expérience acquise dans l’exercice des chasses»).
Bécs, 1799 június 2-án kelt eredeti franczia nyelvű díszoklevél. Aláírások: Charles Comte Palffy, grand Maître Deputé; Comte de Hardegg, Chancellier; Crés, secretaire. – Leményi Jánosné Horváth Mária úrnő birtokában.
)
48. A «Diana Cacciatrice» vadásztársaság tagsági oklevele Dévay Mária részére. (125. l.) Eredetije Leményi Jánosné, zalabéri Horváth Mária tulajdonában. Az aláírások olvasása e mű 124. lap 22.j Jegyzetében.
Dévay Pál, kinek egyetlen leánya iránt érzett bensőséges szeretete és apai büszkesége számos levelének minden rá vonatkozó sorából kisugárzik, jóleső megelégedéssel láthatta, mint szövődnek egyre szorosabbra a gyengéd érzelem szálai Mariskája és a megtért fiú között, a ki megbocsátható ballépése mellett is szíve szerint való kötelességtudó jó katona, «szép tiszt», »derék legény» volt. Már sejthette, hogy életének nagy fordulata előtt áll: egyrészt remélnie lehetett, hogy egyetlen leánya jövőjéről megnyugtató módon gondoskodhatik, másrészt pedig már előre vetette árnyékát az a «jó háború», mely után a vitéz katona a hosszú sivár garnizonélet unalma közben annyira kívánkozott: friss és hervadhatatlan babérok vártak rá e hadjáratokban, melyekben alkalma nyílott régi érdemeit tetézni. Már küszöbén állott tábornoki kinevezésének és a Mária Terézia-renddel való kitüntetésének, – régi vágyai, ifjúkori álmai teljesűlésének.
49. Gróf Pálffy Károly kanczellár névaláírása.*
49. Gróf Pálffy Károly kanczellár névaláírása. (126. l.) Dévaynak gróf Wickenburg István tulajdonában lévő bárói okleveléből. Olv. Comes Carolus Palffy.
