II.
II.
Neveltetése. Anyja halála. Nővére Anna Julia házassága.
MIKOR Esterházy legidősebb fia, István, megnősűlt és Lakompakot kezéhez vette, a nádori udvar Lakompakról Fraknóra, onnan fél esztendő mulva Semptére, majd pedig Nagy-Szombatba költözött, hol a nádor – ki 1637-ben Losy Imre érsek posztóutczai palotáját örök áron megvette, – ezentúl sokszor heteket, sőt hónapokat töltött, kivált télen; részint hogy hanyatló egészségét a jóhírű Jung Ábrahám orvossal ápoltassa, részint hogy nagyheti ájtatosságát az általa épített egyetemi szentegyházban végezhesse.
Itt látta Palkó is legelsőben a nagypénteki processiót, a feldíszített úr-koporsót, és e mellett «a franciscánus barátoknál bizonyos csudálatos angyalok járását», a mit sokáig nem bírt elfelejteni, «nem tudván, micsoda látás légyen az».
Ez idétt hozták melléje Esterházy Sándort, az újvári vicegenerális fiát; kivel azután együtt nevelkedett és tanult. Eleinte bizonyos Bornemisza János volt a tanítója. Csakhogy ez pćdagogiai hivatottságát rövid időn alaposan discreditálta.*
Sándorka atyja Érsekújvárból gránátalmákkal lepte meg kis öcscsét, Palkót. «Midőn azt megszerettem volna s enni akarnék belőle,» – panaszolja a gyermek idézett naplójában, – «Bornemisza János álmából nagy haraggal fölserkenvén, kijött kamarájából s összetörve egy pomogranátot, héjastól kalánnal a számba tolta. Visszarántva a kanalat, egyik felső fogamat is kivonta; midőn pedig a mellette való is inogna, azt kalapácscsal beütvén, azután kipökette velem. Mely dolgáért igen megharaguván atyám uram, kicsapatta az udvarból Örsi Zsigmond kapitány uram által.» Kismartoni hgi főlevéltár, i. h. 7. lap.
A két gyermek mentorságát azután Tordai János prćceptor vette át. Az ő felügyelete mellett mentek 1639 karácsony táján a Dunántúlra. «Mert engem» – írja Palkó – «Esterházy István bátyám uram elkért s Lakompakra vitetett, a hol, igen szeretvén, lovat s holmi más ajándékot adott nekem. A farsangot is ott töltöttük. 1640 bőjtre pedig Kis-Martonba jöttünk. Husvét napjaiban, midőn atyámuram a szentegyházba ment a franciskanusokhoz, engem lóra ültettek s úgy mentem a hintó mellett, ugyanazon lovon ülvén, melyet Esterházy István bátyám uram adott. – Pünkösd után megint elkért bátyám uram engem atyám uramtól Lakompakra.»
Itt töltötte aztán a gyermek az egész nyarat, s csak őszre kelve mentek át a nádornéval Semptére, a hol Nyári Krisztina a következő 1641. év január 17-dikén utolsó magzatának, az erőteljes Ferkónak, életet adván, maga – rövid szenvedés után – örök álomra húnyta le szemeit.
Palkónk elvesztette a gondos, szerető anyát. Atyját pedig teljesen megtörte e csapás. Emésztő bánatával anynyira magába zárkozott, hogy környezete hiába kisérlett meg minden vígasztalást. Mikor a közeledés minden kisérlete hiúnak bizonyúlt s a nagyúr senkit maga elé bocsátani nem akart: Esterházy Dánielné a kis kedvenczre, Palkóra gondolt. Ehhez képest – olvassuk a gyermek emlékezésiben – «erővel beküldött, hogy vigasztaljam atyám uramat. Én azért nem mervén szintén elejébe, csak a kárpit alól dugtam ki a fejemet és sokáig néztem atyám uramra; kit midőn látott volna, reám tekintett, de semmit sem szólott. Én is azért csakhamar kiszaladtam, gondolván, hogy talán haragszik reám.
Másnap újra beküldtek az asszonyok. Akkor is csak a kárpit mellől néztem ki, de megint rám tekintvén, semmit nem szólott egyebet, hanem hogy mit akarok? Nem mertem ott tovább lenni, a hol láttam iszonyú sírását atyám uramnak. A falhoz tartva fejét, jajgatott nagyon.»
Harmadnap kalácsot adott Esterházy Dánielné a gyermeknek s czukrot is ígért, ha bemegy s tréfálkozik a bánkódó nádorral. A kárpit mögűl most «Gyöszte, Kuszi!» megszólítással hítta elő kedvenczét a megtört atya, ki a gyermek ártatlan nyájaskodásán megmosolyodott végre és meghagyta, hogy mindennap bemenjen hozzá, mikor magánosan vagyon. «A minthogy ebédet, vacsorát mind vélle köllött ennem ennek utánna. Bőjtben eltemetvén szegény asszonyom anyámat, jöve híre, hogy Esterházy Istvánné ángyomasszonynak leánya lett Lakompakon. Mi is azért a temetésről Nagyszombatból Sentére jöttünk s onnan a husvéti ünnepek után Kismartonba.
Midőn pedig ott volnánk júniusban, hozák hírét szegény István bátyám halálának, ki Bécsben holt meg, s onnan aláhozatván, Nagyszombatban temették el. Minket pedig Julianka nénémmel együtt Lákompakra kívánt Turzó Örzsébet nénémasszony, szegény Esterházy István uram özvegye.*
I. m. 17. és 18. 11.
Itt történt, hogy Palkónk Thurzó Erzsébet leányával, Orsolyával, beteg nagynénjénél játszadozván, a kismartoni ferenczesek guardiánja, páter Stracz, egy olaszországi franciscanussal meglátogatta a beteget s midőn eltávoztak, az idegen szerzetes azt jósolta Palkó felől, hogy egykor atyja székiben fog űlni s az ágyon ülő kis leánykát (Orsolyát) nőűl veendi. Ez utóbbi jövendölés még inkább megkedveltette Palkónkat Thurzó Erzsébettel, ki ezután nem is ereszté el őt maga mellől. Ott maradt egész nagy nénjének haláláig, ki 1642-ben, ugyanaz nap, ugyanaz órában halt meg, mint egy évvel előbb férje, Esterházy István.
Thurzó Erzsébetet Nagyszombatban helyezték örök nyugalomra. Leányát, Orsolyát, Palkónk atyja saját gyermekeivel Nagy-Héflányba vitte.
Itt élt az özvegy nádor szerettei körében, a kik között Anna Júlia már gyönyörű hajadonná fejlődött. Ő volt az özvegy nádor házának legszebb ékessége. Testi bájai s művelt szellemének kiválósága egyaránt alkalmasok valának őt a nagyúri ház sokszor fejedelmi vendégekkel dicsekvő társaskörének központjává emelni. Kortársai, úgy a hazaiak, mint a külföldiek, föltétlen hódolattal adóztak a művelt lelkű úrhölgy elragadó tulajdonságainak, melyek által hasonlithatlanúl kimagaslott a korabeli hajadonok legelőkelőbbjei közűl.
Kezéért ama kornak legelőkelőbb fiai versenyeztek. Mindenekelőtt Zrínyi Miklós, a költő, látogatott el a héflányi kuriára, a végre, hogy Julianka nénémet elvegye – írja Esterházy Pál az ő emlékezéseiben. – «A kertben sétálván azért, Zrínyi uram engem meglátott és magához hívott. S kezemet fogva fölemelt a földről és megcsókolt, mondván Tar Mihálynak, a ki akkor ott állott:
– Nem sok ember tudja, micsoda gyermek légyen ez! – Kire mondá Tar Mihály:
– Talán szerencsés leszen, mert hetedik gyermeke az úrnak; igen is szereti, majd jobban a többinél. – Kire felele Zrínyi Miklós:
– Bár sok ilyen gyermek volna Magyarországon! – Kit én ugyan igen szívembe vettem akkor, s tekintvén Zrínyi uramat, eszembe vettem, hogy egyféle természetűek vagyunk, kit nékem atyám uram esztendővel azelőtt megjelentett vala.
26. GRÓF ESTERHÁZY PÁLNÉ ORSIKA.
Azon kertbe néném asszony is kijött, kit meglátván azután megírt Zrínyi Miklós uram megkedvellett s kívánta is házastársúl elvenni; mely dolog, a mint hallottam, mások miatt múlt el. Nem sokára azután jött el Nádasdy Ferencz uram, a ki is kérvén néném aszszonyt, oda adták neki, s az 1643.* esztendőben a lakodalma is megvolt Kismartonban. Vőfély Illésházy György uram volt, a császár képi Lippay György esztergomi érsek, lengyel király követje egy Kazanovszky nevű lengyel úr volt, a ki igen kívánta volna nénémasszonyt Casimirus herczeg számára, a ki azután lengyel királylyá lött. Mert Bécsbe jövén Casimirus herczeg, ki László lengyel király öcscse volt, Kismartonba is eljött vala, a hol néném asszonyt megszemlélvén, megszerette, s igen kicsinyben múlt, hogy el nem vette, hanem hirtelenséggel meghalván bátyja, a királyságra kelletvén menni, ángyát vötte el, a kitől semmi maradéka azután nem lőn; az franczia asszony volt. És így a lakodalom megszolgáltatván, hazavitte Körösztúrra Anna Júlia néném asszonyt Nádasdy Ferencz sógor uram, a hol is nagy pompával való vendégség tartatott nagy főurak jelenlétében.»
Ezt a tollhibát maga Esterházy Pál helyesbítette a Családi naplóban, a hol nénje lakodalmi ünnepét helyesen 1644 február 6-ára teszi. L. SZILÁGYI S. i. m. 8. 1.
Az 1644 február 6-án végbement családi ünnep, melylyel Esterházy Anna Júliának és gróf Nádasdy Ferencznek, a későbbi országbíró- s belső titkos tanácsosnak lakodalmát megűlték, a legszélesebb körökben keltett érdeklődést s méltó büszkeséggel töltötte el az örömben részes két főúri családot. Az öreg nádor örömét fokozta még az a reá nézve épen nem közönyös körűlmény, hogy a vejével folytatott tudományos hitvitázó eszmecserének sikerűlt Nádasdyt a kath. egyház hívéűl megnyernie.
Nem hiányoztak a leghatalmasabb főemberüket vesztett protestánsok táborában olyanok, kik gúnyosan hiresztelték, hogy Nádasdy nem a nádor meggyőző érvei, hanem a leányának szép szemei miatt tért vissza atyái hitére. Jóllehet Nádasdynak meggyőződésből történt áttérését egész későbbi élete igazolja.
Emelhette a főúri nemzetség családi örömét az a kitüntető figyelem is, melyet Eleonora császárné tanúsított Anna Julia iránt, szeretete jeléűl arany mellkereszttel ajándékozván meg őt.*
Egyéb ékszereinek gazdag jegyzékét lásd a kismartoni főlevéltárban: «Consignatio Clenodiorum et aliarum prćtiosarum rerum Herulć Julić Esterházy traditarum.» Továbbá «Consignatio rerum aurearum et argentearum Ctć Annć Julić Esterházy assignatorum.» És «Specificatio nonnullarum vestium et mundorum muliebrium Com. Juliannć Esterházy in frustris 3 consisten.» Rep. 7. Fasc. C. N. 27, 28, 29 és 30.
Nádasdy egy negyedszázadon át élvezte a jótékony hatást, melyet emelkedett szellemű neje valódi őrangyalként gyakorolt az ő nagyratörő lelkére; családfáját pedig tizennyolcz új névvel gazdagította.
27. KÖRÖSZTURI KASTÉLY.
