IV.
IV.
Esztergom ostroma. A birodalmi sereg kezére jut.
E GYŐZELEM távolabbi eredményei csakhamar mutatkoztak: Kara Mustafa serege maradványaival Buda alól Belgrádba vonúlt; Thököly a felsőbb megyékből visszahúzódott; – Esztergom őrsége pedig, mely a bástyafokról szemtanúja volt a párkányi testvérhad borzasztó megsemmisülésének, annyira megfélemlítettnek látszott, hogy a vár ostroma most már a hódolás alapos kilátása mellett volt megkezdhető.
A párkányi menekültek alatt leszakadt régi híd kijavítására s az átkelés forcirozására gondolni sem lehetett, a vár fenyegető ágyúival szemben.
A szövetséges hadsereg átszállítására tehát mindenek előtt új hídról kelle gondoskodni, az ellenséges várágyúk lőtávolán kívűl.
Hídverésre legalkalmasabb pontúl a Dunapart azon része kínálkozott, mely a Körtvélyes és Nyáras szigetek átellenében a viszonylag keskeny Dunaágakat uralja.
S valóban e két szigetet már október 11 és 12-én megszállotta a szövetséges gyalogság. A Komáromból minden készletben álló ostromágyúval együtt leszállított hajóhíd bekötése pedig október 13-án szintén megkezdetett.
Stainau tábornoknak Komáromnál fekvő bajor gyalogosai Esztergom alá rendeltettek s 16-án érkeztek ide, három nappal előzvén meg a mintegy 1200 főnyi bajor lovasságot.
Esterházy Pál nádor Pozsonyból 6000 magyarral, Baden-Durlach őrgrófja pedig 5000-nyi sváb csapat élén volt útban Esztergom felé.
Komárom és Győr parancsnokai utasíttattak a szükséges élelmi szerek szállítására. (Október 12. és 13-án a fenyegetett várba is érkezett egy török csapat Budáról, valószínűleg élelmi- és lőszerekkel, mert pár órai időzés után – a párkányi ütközet sebesültjeivel – ismét Buda felé vette útját.)
Thököly az elégületlen magyarok nevében Szobieszky interventióját vette igénybe, a császártól méltányos békekötést eszközlendő, de a nemeslelkű szabadítónak ez alkalommal is tapasztalnia kellett, hogy Bécs a szerencsében minden mértéken fölűl elbizakodott s boszankodva kellett látnia, hogy a mennyi hévvel esedeztek volt szabadító karjáért, épen annyi hidegséggel utasítják most vissza mérsékletet ajánló békeszózatát. E hálátlanság fölött elkedvetlenedve, kijelenté a király, hogy lengyeleivel csak pár napig hajlandó még a párkányi rév védelmére táborban maradni. A lothringeni herczeg személyes kérelme mégis hatott rá annyira, hogy nyomatékos segélyét nem vonta meg az 1683. év ez utolsó hadi vállalatától, mely Esztergom visszafoglalásával csattanós befejezést volt adandó az eddig lefolyt véres drámának.
A lengyel király békétlensége gyorsabb cselekvésre készté az eddig cunctátorkodó császári fővezért.
Az öreg Duna hídja október 16-án, a szigetközi Dunaágaké pedig 19-én használható állapotba helyeztetett s Lothringen e napon táborkarától s mérnökeitől kísérve, szemle alá vette a vár környékét, a nélkűl, hogy e vállalkozásában a várőrség részéről háborgattatott volna.
Sőt a sz.-tamáshegyi erőd is úgy szólván ellenállás nélkül került Scherffenberg gróf hatalmába, ki cernirozó csapatával a (palánkra tüzet vetett s aztán a fellegvárba igyekező) török őrségből mintegy 200 embert levágott ugyanennyit fogságba ejtett.
A várat és várost domináló tamás-hegyi erődnek könnyelmű feladása és az a körűlmény, hogy a dunai átkelés megakadályozására török részről kísérlet sem tétetett, remélni engedé, hogy a török magát a várost sem fogja kitartóan védelmezni.
A szövetségeseket föllelkesíté a sz.-tamáshegyi könnyű győzelem; míg ellenben a nagy ármádia futását és a párkányi hadsereget oly közvetlen közelből látott várőrség meglehetősen demoralisálva volt, annyival inkább, mert egész határozottsággal ütötte föl fejét a hír, hogy a nagyvezér már Buda alól is tovaindúlt Belgrád felé, s eszerint fölmentő seregre alig volt kilátás.
A legjobb reménynyel vezényelte tehát Lothringen a Komáromból megérkezett bajorokat október 20. és 21-én, saját gyalogosaival együtt, az esztergomi partra.
Nyomukban vonúlt át a német lovasság.
A felvonulás azonban, a feneketlen útak miatt, teljes három napot vett igénybe, úgy, hogy a szövetségesek csak október 22-én este foghattak ostrom-ütegeik felállításához.
A bajorok, az egész várost megkerülve, Párkánnyal szemben foglaltak állást a Víziváros ellen. A Duna sz.-györgymezei partján három üteget állítottak fel.
A császári tűzérek Sz. György és Sz. Tamás hegyeiről a fellegvárra irányozták ostromágyúikat.
Október 23-án már az egész birodalmi sereg Esztergom körűl táborozott.
Mercy vezérőrnagy egy lovasosztálylyal a dömösi útat állta el, hogy az ostromló sereg a meglepetés esélye ellen Buda felől biztosítva legyen.
Szobieszky lengyelei a balpartot tartották megszállva s Párkánytól nyugatra felállított ütegeikből szakadatlanúl lőtték Esztergom várát.
Az október 24-ére virradó éjjelen, daczára a szakadó esőnek, sikerűlt a bajorok dunaparti ütegét négy, a tamáshegyit pedig két ágyúval megerősíteni. Reggeli 9 órakor már ezekből is megeredt a tüzelés Esztergom ellen. 25-ének reggelére újabb 10 ágyú és nyolcz mozsár járult a sz.-tamási és sz.-györgyhegyi ütegekhez.
E közben az ötezer főnyi bajor hadosztály ostromárkaival teljesen megközelítette a vízivárost, melyet október 25-én délután öt órakor az első rohammal sikerült is bevennie.*
Elsők voltak a városban: Lymburg-Styrum gróf ezredes, ki az alsóváros bástyáján a Duna melletti kis kaput zúzatta be; és a Croy hgek.
Az őrség, melynek ellenállása egyébiránt itt sem volt valami erélyes, a mohamedán lakókkal együtt a fellegvárba vonúlt vissza, a honnan heves tüzeléssel üdvözölték az alsóvárosba hatolt hős bajorokat.
Ezek azonban feltartóztathatlanúl nyomultak most fölebb-fölebb, s ötven embernyi veszteség árán megvették a toronyhoz vezető meredélyt és belefészkelték magokat a kapu védőműveibe.*
Legtöbb halottja volt a «gr. Starhemberg» ezrednek, melynek itt négy tisztje is elesett.
A következő éjjel ismét sikerűlt néhány ostromágyút vontatni a többször említett hegyi ütegekhez; a bajorok pedig aknamunkához láttak az éj sötétjében.
26-án az ostromlók minden oldalról bombazáport zúdítottak a szorongatott várra; miközben a vitéz gyalogság – nem törődve a sűrűn hulló kézi gránátok és lehengergetett kövek által soraiban okozott csekély mérvű veszteséggel – hatalmába kerítette a külső sánczárkokat. Délelőtt 10 órakor a déli kapu közelében mintegy két ölnyi rés is lövetett. S minthogy most már a bajorok töltött aknája szintén robbanásra készen állott, a várőrség pedig – melyet szabad mozgásában a városból fölmenekült hatezer főnyi muzulmán lakosság szorongása is feszélyezett – egyre szűkebb védelmi körre szorult: Lothringen Károly hg. elérkezettnek vélte az alkalmas időpontot arra, hogy Szobieszky beleegyezésével és nevében Ibrahim diarbekiri basát, mint Esztergom parancsnokát, a vár föladására szólítsa fel.
Szobieszky – meghódolás esetén – az őrségnek szabad fegyveres elvonulást ígért. De Ibrahim 24 órai megfontolási időt kért; mire aztán hatványozott ostromtűzzel és aknarobbantással válaszoltak a szövetséges hadak.*
Az alig öt napig tartó ostrom alatt több mint hétezer golyó röpíttetett a sziklavárba.
Éjfél előtt egy órával megjelent erre Ibrahim követe azon kijelentéssel, hogy kezesek állítása mellett hajlandó még az éj folyamán az átadási feltételek írásbeli meg állapításához hozzájárulni.
S másnap, október 27-én mindkét részről aláíratott a nagyfontosságú egyezmény, mely szerint:
1. minden lőszer, ágyú és védmű a várban hagyatván;
2. megengedtetik az őrségnek, hogy magát két napi eleséggel, kenyérrel és hússal elláthassa; készletben levő kávéját, szörpjét, ruháit, szóval minden podgyászát magával vihesse; melyeknek tengelyen egész Budáig leendő szállíthatására
3. a szükséges szekerekről Lothringen hg. fog gondoskodni; sőt
4. ugyan ő néhány hajót is bocsát az elvonuló őrség rendelkezésére, melyen ez az esztergomi révből Budára eljuthat.
5. Ha e hajók nem vehetnék föl egyszerre az összes málhát, a visszamaradó rész az alsóváros alkalmas épületeiben török őrizet alatt tartatik, míg a hajók ismét térhetnek.
6. Elégséges révész hiányában az elvonuló őrség fog evezősökről gondoskodni.
7. Az itt elsorolt föltételek mellett Esztergom vára a szövetséges hadak előtt megnyittatik, a török őrség pedig a szükséges kocsik és hajók átvétele után legott elvonul.
8. A várban lévő keresztény foglyok visszanyerik szabadságukat; viszont,
9. a török őrség is családostól és mindenestől szabadon vonulhat Budára.
Ezek szerint tehát Esztergom keresztény kézre kerűlt, a benne lévő összes ágyúkkal s tűzérségi szerelvényekkel; a török őrségnek és lakosságnak pedig nyitva állott Buda felé úgy a szárazföldi, mint a vízi út.
28-án reggel a kezesek kölcsönös kicserélése után két császári zászlóalj szállotta meg a kapukat, melyek küszöbét e napon 4000 török harczos és 6000 fegyvertelen mohamedán lépte át megszégyenülten és a kétes jövendő nyomasztó sejtelmeivel.
Jó részök a szárazföldi útat választotta, 1600 császári lovas födözete alatt. Más részök hajókra szállott s ezek közűl többen soha sem látták Budát; mert egyik hajó – túlságosan megterheltetvén – az indulás után csakhamar elmerűlt.
A vár börtöneiből pedig huszonöt keresztény fogoly sietett a nagyszerű székesegyházba (mely sok ideig moshéként használtatván, most újra beszenteltetett) harangzúgás és ágyúdörgés közben adni hálát Istennek a szerencsés szabadulásért.
Esztergom várába, melylyel 35 ágyú, két mozsár, 840 mázsa lőpor, 10,924 ágyúteke és 5151 kézi gránát esett a győzők martalékául, ezer főnyi keresztény helyőrség rendeltetett azután a Starhemberg ezredbeli Karlowitz őrnagy parancsnoksága alatt.
És Lothringen még ugyanaz napon sietett az örömhírt megírni császári urának; magasztalással említvén a számosak között Serényi, Scherffenberg és Starhemberg grófokat; Croy, Pfalz, Neubug hgeket, és a rettenthetlen bajorokat, kiknek vitézsége alig 100 keresztény harczos élete árán visszavívta Esztergom szabadságát.
Szobieszky ezután még Szécsényt és Kis-Szebent szerezte vissza Leopoldnak, majd Lőcsét is s ezután visszatért Krakkóba, hol decz. 23-án ünnepélyesen fogadták.
