V.
V.
Frodításai. Voltaire magyar fordításai. «Az orleáni szűz.» Fekete véleménye. Verselése. «A természet törvényeiről Poema.»
Feketének egyéb írói munkássága fordításaiban kulminál. Már a «Mes Rapsodies»-ben több fordítást adott. Horatiust, Benyiczkyt és egyes német műveket francziára fordította. «Magyar Munkáji» közt előkelő helyet foglalnak el francziából, latinból, olaszból és németből átültetett munkái Voltairenek, Ovidiusnak, Ariostonak és Blumauernek.
Voltairenek két munkáját, a «La Pucelle d’Orleans»-t és a «Počme sur la loi naturelle»-t fordította le. Mindkettő 1796-ban kész volt.
Tudjuk, hogy Voltairenek a magyar irodalom újjászületésére gyakorolt nagy hatása nemcsak esztetikai elveinek elfogadásában, hanem nevezetesebb műveinek lefordításában nyilvánult. 1784-ben jelenik meg Péczeli József tollából Zaďre, 1786-ban pedig a Henriás, 1789-ben adja ki Szilágyi Sámuel a Henriade újabb fordítását, ekkor jelenik meg Péczelitől a magyar Mérope és Tankréd, 1790-ben Alzire. Ekkor fordítja le Zehenter Antal Mahometet. Hat év alatt öt voltairei munka. A Henriás két fordítóra is akadt, míg Fekete fordításai sohasem láthattak napvilágot.
Az elsőnek teljes czíme: «Az orleáni szűz. Poéma Voltér Franczia verseiből, fordította magyarra Alethophilos. Isten haragjából régi káplár»; a másiké «A természet törvényeiről. Poema.»
Míg egyrészről Horváth Ádám biztatására fogott a Pucelle fordításához, másrészről Voltaire egy költeménye sem volt annyira alkalmas Fekete tollára, mint épp az «Orleáni szűz». Voltaire ebbe a munkájába oltotta legerősebb gyűlöletét a papság, a felekezeti hagyományok iránt, Fekete soha jobban nem gyűlölte a papságot, fenekedéseit és ármányait, mint éppen az 1790. és 1792-iki országgyűlések után. Voltaire autodaféra vetette benne a nemzeti kegyeletet, mely évszázadokig szuggerálta a keresztény Francziaországot, Fekete emésztő tűzzel üldözi a magyarnak mindenféle felekezetek felületes eszméibe vetett vak hitét. Önkénytelenül is a Pucelle fordításához vezetődött, mivel ebben csúcsosodik ki a deista Voltaire forró megvetése minden papi, nemzetiségi és társadalmi hazugság iránt.
65. AZ «ORLEÁNI SZŰZ» KÉZIRATÁNAK CZÍMLAPJA.*
Az Orleansi Szűz czímlapját (230. l.) a Madách család alsósztregovai levéltárában levő eredeti kéziratról közöljük.
Fekete munkáját nagy gonddal végezte. Mielőtt véglegesen kibocsátotta volna kezei közül, Pesten irodalmi barátaival átrostáltatta. Majd Schediusnak, Gvadányinak, Orczy Józsefnek, Aranka Györgynek küldi, kinek kifogásait, biráló megjegyzéseit a mű hasznára fordította. A kész munkát azután ismételten lemásoltatja és így küldi ifjabb Bánffy György kapitánynyal (1798) az erdélyi társaságnak, melytől kiadását remélhette, mivel a magyarországi czenzura, mely szigorúbb a bécsinél, azt kiadhatónak nem tartotta. Ott, Erdélyben «józanabb a censura,» Magyarországon:
Ha tsak imádságos könyveket nem írnék,
Vagy tsuda hitelre Pápistát nem bírnék,
Nem jön engedelem észszel írott könyvekre.
Vagy tsuda hitelre Pápistát nem bírnék,
Nem jön engedelem észszel írott könyvekre.
A jól és alaposan átrostált munkában Fekete magyar költői munkásságának dicsőségét látta. A verselést, a tárgyat, a fordító vakmerőségét megtámadó korholásokra mitsem hajtott és meg volt erősen győződve róla, hogy ez a munkája túléli őt és korát, sőt még halála után is dicsőséget fog neki szerezni. Egyrészről Volaire iránti szeretete hálálta meg a mesternek vonzalmát, másrészt elérte vele azt, hogy folyékonyan és lelkiismeretes pontossággal fordított munkájával bebizonyította, hogy a magyar nyelv pallérozására hivatott egyéniség. Ennek tudatát maga is emlegeti: «Hogy ezen fordításommal is, úgy mint minden egyéb tehetségemmel dicső Hazámnak használni, s anya nyelve pallérozásában részt kívántam venni, arról kedves olvasóm meg légy győzve és a tzél kedvéért meg botsátván gyarlóságom hibáit, kegyesen fogadjad a magyar köntösben öltözött orleáni szüzemet. Szerencsésnek fogom tartani magamat, ha a magyar vállban, szoknyában, csak némi neműképpen is olly szépnek látszik, mint franczia ruhájában. Ha látom, hogy fordításommal kedvet találtam, utolsó napjait hanyatló életemnek továbbis szolgálatodra fogom szentelni, kedves hazámfia.»
Hogy Voltaire iránt érzett hála is ösztönözte a munkára, annak naiv és kedves bizonysága az Orczy Lőrinczhez az «Elysiom»-ba írt verséhez, illetőleg leveléhez írt utóirat:
Voltért is köszöntsed, nem hiszem, hogy bánnya,
Hogy őt fordította régi Tanítvánnya.
Tőletek magyarúl ha talán megtanult,
Meg látja Szűzéről Muzsám miként danúlt.
Hogy őt fordította régi Tanítvánnya.
Tőletek magyarúl ha talán megtanult,
Meg látja Szűzéről Muzsám miként danúlt.
Hogy pedig a munka nagy közönségre talált, annak bizonysága, hogy azt nemcsak Fekete volt kénytelen több példányban barátainak sokszoros kérésére lemásoltatni, hanem, hogy azt mások is – mint a kéziratok tanúskodnak – még jóval Fekete halála után többször leiratták.
Fordításáról Fekete maga számol be «Előljáró Beszédé»-ben, melyben figyelemmel kisért szempontjait szokott velősséggel fejtegeti: «Mi birt engem szint ezen munka fordítására? a ki azt kérdezheti, talán nem is érdemli meg, tudni igaz okát fáradozásaimnak. Egyik czégéres ok az is vala, hogy ezen tréfás poemát tsak egy olly magyar fordíthatta, a ki úgy tsudna francziául, mint szinte magyarúl. De talán Voltér magyar tanítványának több ösztöne s igassága lehetett, mint akármelly más hazánk fiának ezen fordításhoz. Caetera textus habet.»
A fordítás tehát öntudatos terv szerint készült s a tehetségnek őszinte, igaz megszólalása. A mű tényleg sikerült. «Illetlen józan Authorhoz a munkájával való kérkedés, s annak érdemét csak az idő s olvasói határozhatják meg: de mégis nem hallgathatom el, hogy több tudós magyaroknak itélete alá vetvén ezen fordításomat: a kik mind a két nyelvet tökélletesen tudják, meg győzve látszottak lenni, hogy alkalmasint el találtam authorom értelmét s módját, sőt nem irhatnám ide pirulás nélkül azon dicséreteket, a mellyek hosszas pállyám futásán bátorítottak.»
A költeményben elejétől végéig a Fekete-féle alexandrinus szerepel, melyben tökéletes következetességgel áll be minden sorban a hatodik szótag után a czezura. Már ennélfogva is példás ritmusérzékkel dolgozott. Emeli a fordítás eredetiségét a már többször hangsúlyozott rímelés, mely Voltaire eredetijének mintájára mintegy szükség szerint, önkéntelenül épül föl egymásután.
Maga a fordítás, melynek főczélja volt az eredeti mű szellemének megóvásával, az eredeti zamat csorbája nélkül, az érthető magyarság, a könnyedén perdülő verselés, általában költői jellegű. Nyelve az eredetinek fogalomvilágában mozog és azt a szükséges színezéssel még erősbíteni is kivánja, hogy az eredeti mű értelme jobban kivilágosodjék. Nem Bacsányi mondása szerint «rabi munkát», hanem szabad, de mindazonáltal költői megoldást keresett. És éppen ezzel mentette meg az eredeti munka stílusának finomabb árnyalatait.
Megjegyzendő még, hogy az egyes énekek czímét nem fordítja le, hanem azok tartalmát az «Ajánló Levelek»-ben a maga csipkedő, gúnyoros modorához híven, a magyar viszonyokhoz alkalmazottan, röviden és találóan jelzi. Az eredeti szöveg megválasztásában az 1774-iki Morza-féle authentikus kiadást követte. Mellőzte a kurtító vagy nagyobbító, szemérmetlenkedő vagy nagyon is szemérmeskedő hamisítványokat. Az előforduló pikáns, sőt laszcziv helyzetek fordításánál mindenkor megóvta az illedelemnek és tisztességnek azt a határát, melyet finomabb érzülete és férfiúi szemérme elébe szabott, kiválasztotta továbbá azokat a szókat és kifejezéseket, a melyeket bármely sértő nuditást vagy erkölcstelen czélzást elkerülhetett, mi által a műnek teljes kiadását bármely időben lehetővé tette. Hogy erre nézve egyebet ne említsünk, utalunk a Sorel Ágnes szerelmes jelenetének elég pikáns, de nem obszczén és laszcziv forditására, a Hermaphrodix szerepére és a hirhedt szamárjelenetre, melyet annyira perhorreskálnak s mégis oly nagy tetszést vívott ki magának, melyet Fekete megóvott a maga naivságában, úgy hogy vele az olvasóinak szeméremérzete meg van óva. Egyszóval Voltaire maradt és Fekete is. Nem félt a kényeskedő álszemérmetesek hamis irtózatától, hanem a költeményt a maga humoros vagy czinikus modorában tárja a magyar olvasóközönség elé. –
A «Természet Törvényiről Poema» Voltaire természettudományi hitvallása: az asztronomofisikus világnézlet fejtegetése. Fekete ugyanazon eszközökkel dolgozik, mint a Pucelle-nél, csakhogy, mivel oktató költeményről van szó és Voltaire eredetijében található «mélyebb metaphysicus szókat nem tudván magyarázni, deákságokban meghagytam őket, mert minden élő nyelv így szokott velek bánni. Hogyha abban kivántam volna törni fejemet, talán nehezebben értették volna azok, a’ kiknek kedvéért reá vetettem magamat ezen munka fordítására».
