1. Utazás és megérkezés Bécsbe. – Az első év (1814.).
1. Utazás és megérkezés Bécsbe. – Az első év (1814.).
9. ZAUNER: II. JÓZSEF CSÁSZÁR LOVASSZOBRA. BÉCS.*
Zauner: ll. József császár lovasszobra. (19 l.) Löwy J. fényképe után.
1814 tavaszán Ferenczy útnak indult Bécs felé, hét napi vándorlás után oda érkezett, s másnap már munkába állt «egy emberséges fiatal meisterhez». Szüleinek csak május 13-ikán ír: «Nem igen tetszik nekem a míhely s a míhelyben lévő emberek De ne gondolkozzanak felőlem, akármint üt is dolgom, én magamra gondot viselek. Azonban már most eltökéllett feltett szándékom, hacsak azt is az idő el nem rontja, hogy otthon leszek magam koldusa vagy gazdája, s akármikor, ha nem tetszene, hazamennék; az egészségemmel pedig mind az útba, mind azólta dicsekedhetem. Ujsággal olyassal nem kedveskedhetem, hanem hogy 24-én áprilisbe itten Tedeum Laudamus tartatott, és a Koronaherczeg, a Császárné nagy parádéval a Szent István templomába menvén, látni szerencsém volt. A Császár még sincs idehaza. A mint a szagát érzem, nagy parádé lesz, midőn haza fog jönni. Láttam a levegői hajónak mivoltát. A József császár rézből kiöntetett képe lovastól együtt megbecsülhetetlen nagy kincs és nagy munka. Ezeken kívül sok aprólékos tapasztalásaim is volnának, de azokkal levelemet nyújtani nem akarván, most elhagyom. Detsi* doktor urat is 24-én áprilisbe felkerestem és velem mint idegennel vagy esmerőssel vagy hogy írjam, emberséggel beszélgetett, tudakozódott. Azóta is voltam már nála egyszer, és köszönteti kigyelmeteket általam. »
Decsi Sámuel, rimaszombati származású író, a Magyar Kurir szerkesztője.
A mint látjuk, Ferenczynek még csak iparos ambitiói vannak, hisz megérkezése után való nap rögtön munkába áll s máris a hazatérésről gondolkozik. Érdekes, hogy első benyomásai közt ott van II. József lovasszobra, Zauner kitünő műve, Bécsnek máig is tán legsikerültebb emlékszobra (9. ábra), de ezt bizonyára csak az anyag s a technikai munka szempontjából bámulta.
Bécsi útjáról, benyomásairól, munkásságáról öcscsének augusztus 14-ikén hosszabb levelet ír Sárospatakra:
«... Én tetőled és a barátomtól, annálfogva mindenektől elhagyattatván, mintegy magamon kívül, szomorú zokogó sóhajtásim között elértem Osgyánon túl való kőhidat, és a tarisznyámat letévén egy kevéssé gondoltam vissza, hogy mi történt rajtam a mai nap, és mintegy bánni kezdettem cselekedetemet és lankadni kezdett nemes indulatom bennem: de ismét józanon és egyenesen meggondolván, hogy ily habzó legyen-e egy férfi szándéka, és hogy tetőled is csakugyan meg kellene válnom és hogy te a magad leveledbe is azt irtad, hogy túrjuk orrunkkal a földet stb., ezeket így hányván-vetvén magamban, tarisznyámat felvévén, estvére gyalogúl Losonczra beértem. Innen másnapra kelvén, Balás-Gyarmatra értem. Ez a nap volt a legkeservesebb napom az utazásba, mivel kevés alkalmatosság akadt és a lábaim öszvehólyagosodtak. Itt egy emberséges embernél szállást találtam, a kinél a lábam hólyagjaiban selymet húztam. Jó vacsorát, jó hálást adott. Másnap Fűves-Gyarmaton túl Szent-Györgyre értem hálásra; az holott is minek előtte bementem volna a faluba, egy emberséges csikós megszólított, hogy van-e jó levelem, mivel a faluba nagy fogdosás vagyon; inkább maradjak nála odaki, reggel tovább mehetek. Én a leveleimhez bízván bementem. Másnap déltájba Verebélynél akadtam egy Krigskassirer feleségéhez, a ki Pozsonyba ment két kocsin és forsponton. Ennek a szekerére szerencsésen felkaptam és estvére Patára értünk. Itt a falu bírája látván, hogy én is a szekéren ülök a Krigskassirerné katonájával együtt, és katonás öltözetem nem volt, legalább is egy komordinernek vélt, tisztességes extra quartélyt, vacsorát rendelt. Vasárnap reggel a forspont várván bennünket, korán megindultam és mintegy három óra tájba Pozsonyba a «Veres ökör» vendégfogadóba beszálltunk. Itten elbucsúztam a Krigskassirernétől és a katonájától és a lakatos herberget felkeresvén, ott háltam. Ezen éjjel itt illuminátió tartatott, melyről már talán olvastál is az atyámnak írott levelemből. Másnap, mintegy nyolcz óráig még a várost járván, tovább indultam, és a gránitzon egy budai születésű puskamíves legényhez akadtam. Ezzel hol kocsin, hol gyalog kedden reggel hat óra tájba Bécsbe beérkeztem és azóta itt folytatom szép tapasztalással teljes napjaimat. Méltán első helyet érdemel ezek között az a parádé, a mely a császár hazajövetelével esett, a melyről egy kevéssé környülállásosan írok. T. i. 15-ik juniusban megérkezvén, a Sénbrunban hált, a mely a várostól mintegy másfél óra járás és ugyanezen a napon a czédulák minden szegelletekre kiragasztattak, hogy holnap. azaz 16-ik juni senki ne dolgozzon, semmiféle bor-, pálinka-, serház vagy áruló bolt nyitva ne legyen, senki ne lovagoljon vagy kocsizzon; minden gazda kapuja egész nap, egész rákövetkező éjjel nyitva legyen, hogy a megtódult nép az udvarokban is bemehessen, a melyre méltó szükség is volt, mivel a számítás szerint ekkor Bécsbe két száz ezer emberrel volt több, mint egyébkor. Másnapra kelvén (azaz 16-ik juni) korán kimentek eleibe a grófok, bárók, magistratusok, a burgerek, a német gárda, cseh gárda, lengyel gárda és egy regement dragonyos; kimentek a magyar grófok és uraságok s a magyar gárda is, a kik a szépségre s válogatott termetekre és öltözetekre mindeneket meghaladtak, és a németeknek bámuló szemeiket magukra vették. Az itt való magyar grófoknak csak az inasai olyanok voltak mint egy magyar gárdista; magokon és lovaikon az arany, ezüst, skarlát, gránát, nyuszt vesztegetése volt. Kimentek a császár testvérei, a korona örököse, egyszóval a printzek mind németesen öltözve, de a palatinus magyar hazafiságának meg akarván felelni, magyarosan felöltözött és a császár mellett ment, egyedűl maga küzködvén aranyos csikos szerszámmal, sallangokkal ékesített és az én gyanításom szerint az egész parádéba legszebb fekete vad csikajával; kiment száz férfi és száz leány, tiz s tizenkét esztendős gyermeki sereg tiszta fejérbe öltözve; a férfiaknak volt egy-egy olajág a kezekbe, a bal kezekbe pedig egy borostyán koszorú, a derekok királyszín veres pántlikával általkötve, a leányoknak egy-egy kis kosár virágokkal tele és a császár a merre jött, az útjára hányták. Ezek mind válogatottak voltak a szépségbe, az egyenlő termetbe. Ily készülettel bekisértettek a városba, az ágyúk szünet nélkül ropogtak a bástyán, s végre a császári palotába bekisértettek. Eljött végre az a sokaktól, úgy éntőlem is nehezen várt estve is, a melyre a készületek öt-hat héttel előtte elkezdődtek épülni és a melyben illuminátió tartatott. Ennek a szépségét kiírni lehetetlen, kibeszélni nehéz, hanem közönségesen ezt jegyzem róla, hogy nagy halom lenne az itt levő olajos poharakból, nagy falu lenne az csupán illuminátióra készült épületekből és állásokból, nagy könyv lenne az itt levő felyül irásokból. Csak drót ily formán hajtva: , a mely a poharakat tartotta, a lakatosok számítása szerint 40 mázsa dolgoztatott fel. Csak a herczeg Lichtnstein házán 18.000 olajos pohár volt. Nevezetesebb illuminátiók voltak az országházán, a városházán, Lichtenstein, Erdődi, Printz Albert, báró Fritz, herczeg Schwarzenberg, a Burger fegyveresház, a főteátrum a városba, a Leopold városi teátrum, a Császárné anyjának a háza, Printz Károly, Printz János és a magyar gárda ház, ezeken kívül sokak, a kiknek vagy a ház urának nevét nem esmérem, vagy ott meg nem fordultam, voltak; egyszóval oly szép és ritka dolog volt ez, a melyet még maga Bécs sem látott, és nagy idő fog belételni, míg valaha ez történik. Aprólékos tapasztalásaim ezek: láttam kétszer tűzjátékit Stuver Gáspárnak, a melyről Mátyási is emlékszik.* Láttam egy hét esztendős leányt, a melynek nehézsége 1 mázsa 51 font volt, a leány friss egészséges, nem igen magas, hanem igen kövér. Nagy feje, temérdek melle, vastag keze lába, kék szeme, gesztenyeszín göndör haja van. Láttam egy nagy ökröt, melynek nehézsége 19 mázsa 50 font, magassága 6 suk, hosszasága 9 suk 5 czol. Ezen ökör almástarka és rövid szarva, mint a Riskának. Bavarus országból hozatott ide. Láttam egy elefántot, láttam egy meglehetős nagyságú amerikai döglött kigyót, egy tengeri pókot. Láttam az anglus lovagolást. Ezeken kívül volna sok aprólékos írnivalóm, de annak olvasásával téged fárasztani nem akarlak, hanem a magam állapotjáról ezt jegyzem, hogy friss jó egészségem van, nem csömörlök meg. A rajzoskolába is bekezdtem járni, úgy a serény, mint a tiszta és regularis rajzba is senki előmbe nem hágott, a melyről hirtelen nagy esmerettségem lett mind az idegenek, mind kiváltképen a hazafiak előtt; de az itt való rajzoskola igen setét és a tiszta rajzolás mellett a szemem kezdett romlani, s tehát felhagytam véle. Mostani munkám a műhelybe szépen készült vásári kályhák, s oly lakatok, a melyek remekbe, vagy talán remekbe sem készülnek Rimaszombatban. Dets˙ Sámuel urat is felkerestem, és háromszor voltam már nála, velem mindenkor szívesen beszélget; egyiket a nagyobbik fiát (mintegy 17 esztendős) prókátorságra készíti a Kálnai jus keresésére. Utoljára a Császár illuminátiójára készült állások mind elrontattak és ujjak építtettek a muszka császárnak 15-ik szeptemberben való idejövetelére.
Mátyási József, a kecskeméti ref. collegium tanára, a Ferenczy családnak személyes ismerőse és úgy látszik, kedvencz költője volt. Az említett hely:
«Láttam tűz játékit a híres Stüvernek, Kit abban Európa tart első mesternek.»
Mátyási József Verseinek Folytatása. Vácz, 1798. 103. l.
«Ha levelet írsz, tituláld Bécsbe; a Szoltz Grisz (Salzgries) utczába levő lakatos herbergen dolgozó F. J.»
Ferenczy belső életéből keveset árulnak el e levelek. Úgy látszik, mintha munkája teljesen lekötné. Az első műhely, hova rögtön megérkezése után beállott, nem tetszett neki, csakhamar gazdát cserélt és szinte boldogan jelenté új munkái mineműségét. Budai rajztanulásának fonalát újra fölvette; valami iparosok számára való kis rajziskolába járt egy ideig, de ezt is hamar abban hagyta. Bécs nem nyújtott neki sokat; a művészetnek itt fölhalmozott kincseit még nem látta, nem vette észre, a mi természetes is egy lakatoslegénynél, ki a minden műemlék nélkül szűkölködő kis városból vetődött ide. Bécs életének ez időbeli nagyszerűségét, a congressus évének fényét csak távolról, külső nyilatkozásaiban, tűzjátékaiban és illuminatióiban élvezhette; «örülök, úgymond, hogy ilyen szép részében az időnek Bécsben lehetek, a mely állapotba még soha sem volt, hogy egyszerre annyi fejedelmek összegyűltek volna benne».* Így telik el az első bécsi év, nagy vágyak és nagy változások nélkül, kályhák és lakatok készítése közben, nap nap után, egy lakatosműhely négy fala közt.
Levél szülőihez, 1815 január 7-ikén. Szüleihez s öcscséhez intézett összes levelei a Szépművészeti Múzeumban.
