8. Munkák a Thorwaldsen atelierben. – Nápolyi út (1819–20).
8. Munkák a Thorwaldsen atelierben. – Nápolyi út (1819–20).
Thorwaldsen elutaztával Ferenczy megkönnyebbült. Nem volt már, a ki szemére vesse, ha egy napot műhelyen kívül, esetleg Canovánál töltött; nem volt, a ki kezdetleges rajzait kemény birálattal illesse. A műhelyben munkája meg volt ugyan szabva, de annak terhét kevésbbé érezte.
Thorwaldsen atelierje épp egy nagyszabású vállalattal volt elfoglalva: a Nagy Sándor diadalmenetét ábrázoló dombormű márványba faragásával. E reliefet három hónap alatt mintázta Thorwaldsen 1812-ben, mikor a Quirinal termeit Stern Raphael építész Napoleon fogadására alakította át. A gipszfríz a palota egyik termét díszíti. E dombormű nagy tetszést aratott, a mint hogy csodálatosképen Thorwaldsen reliefjeit egyáltalán jobban méltányolták szobrainál. Az ok valószínűleg e reliefek világos elbeszélő módjában, a tárgyak érzelmes játsziságában rejlik, szóval inkább tartalmi, mint művészeti momentumokban. Thorwaldsen domborművein gyakran még a rajz is bizonytalan, s fő érdemük az, hogy szépen folyó vonalaik kellemesen töltik be a háttér síkját. Formai tekintetben azonban távolról sem érik el szobrait.
Sommariva gróf 1818 újévjén megrendelte a Nagy Sándor diadalmenetének egy márványpéldányát, comoparti villája számára. Ferenczynek Thorwaldsen műhelyében való öt évi napszámoskodását főleg e relief egyes részeinek kifaragása foglalja le. Dolgozott ezenkívül még néhány más márványmunkán is, ú. m. a Kis Ámor cz. szobron, a Lantpengető Ámor-on a Szüret cz. reliefen, a Ganymedes-en, az Oroszlán-on, Győzelmes Ámor-on a Pásztorfiú négy különböző példányán, a Nyilát vizsgáló Ámor-on az Aesculap és Hygieia cz. domborművön, azonban munkája ezeken leginkább jelentéktelen részletekre szorítkozott. Ellenben a Villa Carlotta márvány reliefjének számottevő része az ő keze munkája.*
Thorwaldsen üzleti könyveiből, melyeket a kopenhágai Thorwaldsen-múzeum őriz, pontosan meg lehetett állapítani, hogy Ferenczy 1819-től 1823-ig mit dolgozott műhelyében, s mennyi munkabért kapott. Ez adatok időrendben összeállítva:
1819.
|
július-november. *Mura di Babilonia. Lavora alle pecore
|
össz.:
|
14
|
scudi.
| |||||
1819.
|
november. *Bacofano. Lavora gli ornati
|
»,
|
9
|
»
| |||||
(1819
|
deczember – 1820. január. Ferenczy Nápolyban tartózkodik.)
| ||||||||
1820.
|
február-április. *Donne che spargono fiori
|
heti:
|
4
|
»
| |||||
1820.
|
április 15-ikétől június 17-ikéig. *Babilonesi sotto le mura
|
»
|
4
|
»
| |||||
1820.
|
június 16-ikától augusztus 5-ikéig. *Carro d’ Alessandro
|
»
|
4
|
»
| |||||
1820
|
augusztustól az év végéig. Amorino 20
|
4
|
»
| ||||||
1820.
|
deczember 30-ikától 1821. jan 5-ikéig. Amorino che suona la lira
|
össz.:
|
6
|
»
| |||||
1820.
|
január 7-ikétől február 10-ikéig. Vendemmia
|
heti:
|
4
|
»
| |||||
1820.
|
február. Ganimede con aquila. (Hat napig, a sason.)
| ||||||||
1820.
|
márczius 11-ikétől május 25-ikéig. Leone
|
»
|
4
|
»
| |||||
1821.
|
június 2-ikától június 23-ikáig. Amore vincitore
|
össz.:
|
23
|
»
| |||||
1821.
|
június 16-ikán. Pastore 10 (lavora la pelle.)
|
»
|
1
|
»
| |||||
1821.
|
augusztus 25-ikétől szeptember 8-ikáig. Amorino con l’arco.
(A szárnyakon.)
|
»
|
9
|
»
| |||||
1821.
|
augusztus végétől október 27-ikéig. *Officiali
|
heti:
|
4
|
»
| |||||
1821.
|
október 26. és 27. Esculapio ed Igia
|
össz.:
|
2
|
»
| |||||
1821.
|
deczember végétől 1822. június 1-éig. *Generali ed Elefante
|
»
|
71
|
»
| |||||
1821.
|
június 20-ikától augusztus 2-ikáig. Pastore terzo. (A kutyán és a fatörzsön.)
|
»
|
23.1/2
|
»
| |||||
1822.
|
július 1–20-ikáig. *Cavalleria No 2.
|
»
|
19
|
»
| |||||
1822,
|
július 20-ikától szeptember 7-ikéig. *Soldati di Fanteria
|
»
|
5.1/2
|
»
| |||||
1822.
|
július 20-ikától november 16-ikáig. *Due soldati armati di Scudo
|
»
|
51.1/2
|
»
| |||||
1822.
|
deczember 1-étől 1823. január 18-ikáig. *Scudieri di Alessandro
|
össz.:
|
19.1/2
|
scudi.
| |||||
1822.
|
deczember végétől 1823. január 11-ikéig. Pastore secondo
|
»
|
9
|
»
| |||||
1823.
|
május 17-ikétől június 21-ikéig. *Cavalleria No 2
|
»
|
22
|
»
| |||||
1823.
|
június 28. Pastore quarto. (giornate cinque al cane)
|
»
|
5
|
»
| |||||
1823.
|
augusztus 14-ikétől augusztus 30-ikáig. *Cavalleria No 2.
|
»
|
9
|
»
| |||||
1823.
|
szeptember 1-jétől szeptember 13-ikáig. *Cavalleria No 2.
|
»
|
9.1/2
|
»
| |||||
A *-gal jelzettek a Nagy Sándor bevonulása Babilonba cz. relief részletei. A dátumok a munkáért kapott fizetések napjait jelzik. Ferenczy napi bére egy scudo volt, ugyanannyi, mint a Thorwaldsen műhelyében dolgozó többi jobb szobrásznak; a segédmunkások sokkal kevesebbet kerestek. A heti 4 scudi bér úgy értendő, hogy Ferenczy a hétnek csak négy napján dolgozott mestere számára.
Ferenczy helyesen nevezte az atelierben való munkálkodását napszámoskodásnak. A gipszmodellek után való márványfaragás fejleszthette kézi ügyességét, de művészetét nem vitte előbbre. Kenyerét kereste vele, s nem is tekintette másnak, mint kenyérkereső munkának. Az atelier nem volt számára művészeti iskola. Thorwaldsent önmagától nem értette meg, az pedig nem törekedett magát legényeivel megértetni. Nem tanító mestere volt, csak kellemetlen főnöke. A munka tűrhetőbbé vált, hogy a zsörtölődő munkaadó elutazott.
Ferenczy kedélye lassankint földerűlt. És megjött a római ősz, napjának arany ragyogásával, a nyári forróság után fölfrissűlt természet izzó színpompájával, a leírhatatlan szépségű és nyugalmú római október. A campagna vidám ottobrátáiból Ferenczy is kivette részét. «25. octobris – úgymond – ünnepeltük mi (ifjú künstlerek) az ősz vagy Bacchus ünnepét». A telet szintén kellemesen töltötte; Esterházy herczeg elvitte magával Nápolyba. Útját érdekesen írja le levelében:
«Az idő kelleme és az ujságlátás kivánása engemet lehivott Neapolba, csak valami kevés időt is ezen itt és nem másutt található városba eltölteni, annyival is inkább, hogy ezen utazás egy oly fő rendű úrral, mint herczeg Eszterházy történt meg. Félretévén én a levélírás czeremóniáit, én itt rövideden leírom, imitt-amott tett tapasztalásimat, ezer egészséget küldvén mellette.
«Mi 23. decembris 1819. Rómából kiindulván 28 óra folyása alatt Neapolba értünk, amely út magába foglal 19 posta statiókat; az az út, melyen most Neapolba járnak, régenten hívták Via Tusculana, az itt közellévő városról Tusculo, Latiumnak egy főbb városa. Ezen a vidéken verekedett a carthagóbeli Hannibal a rómaiakkal. Az út melléke tele van sok régi omladékokkal és emlékoszlopokkal, úgy, hogy nem lehet itt általmenni, hogy egy mély gondolkozásba el ne merüljön az ember. A második posta Albano; ezen város fundáltatott az Eneas fiától 400 esztendővel a Róma fundálása előtt. Régenten virágzó, de most csak nyomait látni a régi fényének. Majd minden mértföldről volna itt valami megjegyzésre való, de én azt elmellőzöm, térek a czélomra, Neapolról valamit írni. – A származása ezen roppant városnak oly régi, hogy az csaknem egész homályba vagyon a mesés régiségnek. Némelyek szerint Falerno, egy a Jázon utitársai közül volt fundálója, 1300 esztendővel Krisztus születése előtt. Mások szerint Partenope egy a szirének közül, a ki itt hajótörést szenvedvén, építette ezt a várost, mások tulajdonítják Herculesnek, Eneasnak, Ulissesnek; igen lassú volt a nevelkedése ennek a városnak, úgy, hogy Krisztus születése előtt valami 30 esztendővel kezdett a históriákba forogni. Annak utána sok viszontagságokon ment által; több különböző házakból való királyai voltak, míg végre IV. Ferdinand spanyol familiából való fi 1759-ben királynak választatott. Minekutána 47 esztendeig uralkodott, Napoleon Bonaparte magáévá tette és az öcscsének Józsefnek adta; az ismét a sógorának Joachim Muratnak, a ki az utolsó háborúban a maga tulajdon generálisától megöletett. Napoleon is leesvén a trónusról, ismét a IV. Ferdinand a királyi székbe helyheztetett.
«Neápol hosszasan elnyúlik a tenger partján és a kinézése esik délre. Számlál 450 ezer lakost és ezek között 40 ezer lazzarok vagy szegények. Ezek egész esztendőt ált egy ingbe és egy kurta gatyába, egy sapkába járnak, halászatból s aprólékos szolgálatból élnek. Vagynak benn mintegy 300 templomai s több közönséges institutumjai és szegények háza.
«Neápoltól napnyugotra esik nemcsak egy felette termékeny és kellemetes vidék, kivált a régibb időkben bővelkedett sok hasznos füvekkel, meleg orvosi fürdőkkel, ugyanazért építettek itt csaknem minden Istenségnek templomokat és a mesés poétai költemények itt verték fészkeket. Itt vagyon egy büdöskő hegy, a mely helyen hitték a régiek, hogy Herkules a gigansokkal verekedett. Nem messze innen volt a Cicerónak a majorja és az akadémiája. Ehhez nem messze és két mértföldre Neápoltól volt Falernum hegye, az a régi históriákban híres falernumi bort termő hegy, de most tűzsalakkal, egygyel s mással beboríttatván, csaknem egész terméketlen. Ez alatt a hegy alatt volt egy jóforma város Tripergole, a mely város 1538-ban egy rettenetes földindulás alkalmatosságával elsűlyedt az ő szerencsétlen lakosival. Azon a helyen láng és tűz jöve ki és három nap alatt azon a helyen csupa tűzsalakból egy boglyaforma hegy termett, a kerülete egy mértföld. Nem messze vagyon egy tó, Averno, ennek a mellékin vagynak sok barlangok, a melyek közül hitték a régiek egyiket a Pluto ország kapujának, egy másikat a Sibilla jövendőmondó barlangjának. Ezen utolsóba be is hágtam, itt láttam a fürdőjét, a hol aludt, azokat a föld alatt való utakat, a melyen emez s amaz helységbe mehetett, azt az üreget, melybe magát behúzván az oraculumokat mondotta; innen valami mértföldnyire hitték lenni az Elizium mezejét, ismét innen vagy ezer lépésre van az Acherusia vagy Acheronte tava, a melyen a költemények szerint a lelkeknek által kellett hajózni az Elizium mezejére a Charon felvigyázása alatt s a t.
«Nápoltól napkeletre egy mértföldnyire esik Herculanum, ez volt egy felette pompás város, sok római gavalléroknak voltak itten mulatóházai és itt fecsérlették el pénzeket, a mint azon a helyen talált régiségek nyilván megmutatják az ő hajdani fényét, de Krisztus születése után 63 esztendővel egy erős földindulástól sokat szenvedett; felépült volna ez ismét, ha a 79-ikbe Krisztus születése után a legrettenetesebb tűzokádás el nem temette volna épen, midőn a nép a teátrumba volt és még azon két más emlékezetes városokat Pompei és Stabia. Csak kevés idő alatt úgy elveszett az emlékezete az emberek között, hogy csak némely régiséget kedvelők kezdették a körmöket rajta rágni, ugyan hol lehettek, míg 1689-ben némely lakosok egy kutat akarván ásni, némely márványdarabokat s más felülírásokat találtak, de ismét csak abba maradt az egész 1720-ig, míg felébredtek, hogy a bizonyosan a Herculanum városa és nagy költségen kezdették ásatni.
«Innen visz fel az út a Vezuv hegyére. Ez a rettenetes hegy fekszik a tenger partján, 552 sing magasságú és 6 mértföld a kerülete. Vagyon három csúcsa vagy teteje, melyek közül a legmagasabb a mostani tűzokádólyuk. Ugy hiszik hogy ez a három volt egy sokkal magasabb hegy a mostaninál, de valami rettenetes tűzokádáskor a hegyit elszakította és oly hármas csúcs formába marada. Az én felmenetelem volt estve egy jártas útmutatóval és felmentünk egész két harmad részire. Itt egy remete házába beszállottunk, reggeli három órakor felkelvén, felmentünk fáklyával egész a csúcsáig ezen borzasztó játékot éjjel szemlélni. Nagy kívánságom volt volna belenézní, de midőn hozzá közelítettem, egy sűrű büdösköves füst egészen elnyomott. Annyit mindazáltal kivehettem, hogy vagyon egy ovál formája és ennek az egyik részibe valami 3 ölnyi nagyságú lyuk, a másik részibe egy másik mint egy 1 1/2 ölnyi szélességű, ezen a lyukon jött ki minden négy vagy öt minutába tüzes kő, hamu, szikra és tüzes füst oly formába, mint mikor a kemencze jól befüllik. A köveket hányta, mintegy 10–12 ölnyi magasságra, a mely a partjára leesvén, hasonlatossága lett egy jó folyó kosárhoz. Mikor a kisebbik lyuk köpött, a föld alattunk reszkete és egy roppanással kiköpe és egy abroncsforma füst a többi füsttől elválván, magosan nagy sebességgel felemelkede és ez az abroncs a formáját egész mértföldnyire is szélmentibe repülvén megtartotta. Ezen abroncs vagy karika füstöt lehet szemlélni a pipafüstnél vagy egy jól töltött mozsárágyú elsülésekor. Itt azomba magamat még egynéhány ölnyire visszahúzván, a nap kezde emelkedni s így volt a szerencsém éjjel és nappal szemlélője lenni: a nap feljöttével másodszor is felhágván, tüzet többé nem láttam, a kövek is a levegőbe mint feketének tetszettek, végre ily tapasztalásim után vevém észre a csizmámon esett károkat, a körülöttem lehullott ökölnyi kődarabok fenyegettek, jutván az is eszembe, hogy Plinius s mások itt vesztették el életeket, a vezetőmnek is jó tanácsára hallgatván, végképen visszatértem és útunkat a szomorú város Pompei felé vettük. Valami húsz ölnyire leszállván, érzettünk rettenetes nagy hideget, úgy hogy a hajam kezdett deresedni. Szinte 40 ölnyire a csúcsától találtunk a hegy oldalába három tűzforrásra, a hol a hegy lyukat kapván, a tűzsalak kifoly, a nagyobbiknak nagysága volt mint egy három akós hordó, a hol a salak mintegy nagy méltósággal kinyomult és az hegy aljáig lefolyt.
«Rettenetes a nagy tűzokádáskor a Vesuv, mint volt a 79-ben; a hegy megnyilt egy csattanásra egy sűrű füst felemelkede, mintegy terepély fa és az ég harmadnapig homályba marada. Herculanum, Pompei és Stábia városok eltemettettek. Plinius naturalista, a római hajók kormányosa hozzá közelítvén, Stábia városánál elvesze, a mely mintegy két mértföldnyire lehet a hegytől. A magasan felrepült hamufelleget a szél elhordta Egyiptomba, Siriába, Konstantinápolba. A 79-től fogva az 1794-ig voltak 36 főbb tűzokádások, de azonközben csaknem minden esztendőben voltak kisebb s nagyobb mértékbe.
«Mi azomba Pompei városát elérvén, a Régiség a legnagyobb méltóságba megjelene; mi okozhat nagyobb érzést, mint azokon az utczákon járni, azokba a házakba forogni, a hol jártak, forogtak a hajdani világ nagyai, azokat a mesteri műveket szemlélni, melyeket követni csaknem lehetetlen, azokat a szent templomokat, oltárokat tapodni, a melyhez egy közembernek hajdan közelítni élete vesztibe került. Csaknem minden házat egyről-egyre meg lehet esmérni, ki lakott benne, melyik volt a kávéház, borkorcsma, olajáruló, lakatos, patikárus, molnár, mészárszék, tömlöcz, strázsaház, külömb-külömbféle teátrumok, ebédlőház, fürdő s a t. De közönségesen szólván, igen kevés embercsontra találtak, a melyből ki lehet húzni, mintha a lakosoknak elég idejük lett volna elfutni és hogy csak azok maradtak vissza, a kiket vagy a kincsek visszatartott, vagy az ujságlesésből visszamaradtak. Találtattak itt papirosra tett írások, kenyerek, vásznak, a melyeket a hamu egészen el nem emésztett, csupán szénné égette s mint szén rothadást nem szenvede.»*
Szüleinek, 1820 jan. 16.
Néhány nap múlva elhagyta Nápolyt s visszatért Rómába, rendes foglalatosságai közé.
