BEVEZETÉS.
BEVEZETÉS.
2. PÁRNAHAJ-VÉG SZINES SELYEMMEL HIMEZVE.
A FENYVES Kárpátok illatos bérczei közt, kies halmon emelkednek Szklabinya várának festői romjai, mintegy kiegészítő részét alkotván a kisselmeczi kastély regényes kertjének. A mit a szem itt lát, az mind a báró Révay családé, az erdők, a mezők, a hegyek, a völgyek, az omladozó várak, a viruló kastélyok, a halakkal gazdag tavak, a malmokat hajtó patakok, a cultura magas fokán álló mezei gazdaság s a boltozott kamrákban álló gazdag levéltár mind, mind az övék, még a szép Túróczvármegye főispánsága is övék volt hosszú századokon át.
A Bosniából beszármazott család csaknem oly régi, mint a magyar királyság s e hosszú élet folytán sok derék hazafit adott az országnak. Az 1163 körül élt Jakabtól kezdve az 1495 körül szerepelt Lászlóig s a család második megalapítója, a XIV. század első felében élő Révay Ferencz nádori helytartótól kezdve Révay Péter, a híres koronaőrig, vagy a másik Révay Péter, az első gróftól kezdve, a napjainkban elhúnyt nemes lelkű s felejthetetlen emlékű báró Révay Simonig, egy nemzedéke se volt a családnak, mely a haza és közérdekek szolgálatára ne adott volna tudós püspököket, hős katonákat s derék hivatalnokokat.
Hát asszonyaik?! Kevés család van az országban, melynek múltjából annyi derék nőt ismernénk. És ezt a család nagy mértékben kifejlett történelmi érzékének köszönhetjük. Mert híven megőrizték családi levéltárukat; és nemcsak amaz iratokat, melyek a jószágokra, a nemes jogokra s országos ügyekre, szóval a közügyekre vonatkoznak, hanem megőrizték főleg – és ez kiváló érdemük – társadalmi életükre vonatkozó irataikat, magánleveleiket is, melyek két szempontból kötik le figyelmünket; egyik az, hogy a Révay családnak minden férfi és női tagja tudott írni* már a XV. század végétől kezdve; másik az, hogy e leveleken át oly pillantásokat tehetünk a régi magyar családélet milyenségére, a milyent semmi más úton-módon nem tehetnénk.
Nálunk még a XVII. században is volt akárhány előkelő úrasszony, a ki nem tudott írni. Francziaországban pedig a XVI. század végéről olvastam a királyi testőrség kimutatását, hol az ország legfőbb családjainak ifjúsága szolgált s bizony tekintélyes számmal vannak, kiknek neve után van írva: irástudatlan. (Lásd: Un Mignon de la cour de Henri III. par Joubert 1884.)
A szklabinyai várat s az ahoz tartozó uradalmat; így a kisselmeczit is 1561-ben adományozta I. Ferdinánd király Révay Ferencznek, a nádori helytartónak s még most is fennállanak és használatban vannak ama szobák, melyekben a családi hagyomány szerint az öreg nádori helytartó lakott. A levéltár nem nagy, de fölötte érdekes: míg bőven fordúlnak elő benne az Árpád- és Anjoukori okiratok, addig a XV. század végétől kezdve oly közvetlen képeket nyújt és alakokat ismertet meg a család életéből, mintha csak beszélni hallanók e régi urakat és nőket, mintha éreznők testök melegét vagy látnók szemök ragyogását.
Valószínű, hogy a Révay-család levéltárát már Bél Mátyás is használta, de nem mondhatni, hogy kizsákmányolta volna. Azóta a különböző család-ágaknál és tagoknál levő iratok a kisselmeczi levéltárba egyesíttettek s az újabb időben Wenzel Gusztáv jeles történetírónk volt az első, ki e levéltárba bebocsáttatást nyert s ott huzamosan és nagy sikerrel dolgozott; a néhai Simon báró maga beszélte, hogy őtet magát Wenzel Gusztáv tette figyelmessé levéltára fontosságára, minek következtében az eddiginél még biztosabb helyre tétettek a drága iratok. Később a Történeti Társulatnak egy bizottsága nézte át a levéltárat s Nagy Imre, Nagy Iván és Véghelyi Dezső sok szép okiratját lemásolták. Nevezetes tanúlmányokat tett Fraknói Vilmos s kisebb közleményein kívül, melyek a Századokban láttak napvilágot, közzé is tett egy fölötte érdekes művet: A Révay gyerekek külföldi iskoláztatásáról.
Mikor a Wesseléyi-család eredetét kutattam, Nagy Iván figyelmeztetett engemet, hogy a Wesselényi név többször fordúl elő a Révay-levéltár régi irataiban. Oda mentem tehát s ott úgy a házi úr, néhai báró Révay Simon, valamint családjának minden tagja által a legszívesebben fogadtattam. Mikor aztán a Wesselényi-féle adatokat kijegyeztem, hozzá fogtam a régi úrasszonyok levelei másolásához,* és mikor esténként a család tagjai összegyültek, csupa gyönyörűség volt látni, hogy maga a báró és felesége, leánya az ifjú gróf Forgáchné, a vadászatról hazatérő ifjú báró és a kis unokák mily érdeklődéssel hallgatták, ha egy-egy ideig a kétháromszáz év előtt lefolyt családi eseményekről beszéltem.
Melyek a Magyar hölgyek Levelei czímű munkában a m. t. Akademia kiadásában láttak napvilágot 1879-ben.
Amaz idő alatt, melyet ezen évben Kis-Selmeczen töltöttem (15–20 nap), még egy más szerencse is talált. Ugyanazon idő alatt jött oda Ipolyi Arnold püspök is, hogy a levéltárat átvizsgálja.
Ekkor következtek valóban szép napok.
A házi úr mint szenvedélyes haltenyésztő, a halastavak körül töltötte a nap jó részét; az asszonyságok saját dolgaik és munkáikkal voltak elfoglalva, mert a báróné egyike a legkitünőbb gazdaasszonyoknak, aztán a kastély telve volt főrangú vendégekkel; az urak vadászni mentek, egy pár öregebbje sakkozott s aztán a szép kertben használták fel a pompás szeptemberi napokat. A püspök s e sorok írója együtt kutatták át a XVI. századi vallási és iskolai ügyekre vonatkozó iratokat és levelezéseket. Esténként aztán a püspök úr adta elő a mit hallgatóságára nézve érdekesnek látott. Volt a ki beszéljen s voltak a kik hallgatták, mondhatom gyönyörködve.
Két év mulva újból szerencsém volt egy kis őszi saisont tölthetni ama szép helyeken s ekkor ismerkedtem meg Forgách Zsuzsánna történetével. Már a «Corpus Juris»-ban olvastam volt e nevet; ott Kis-Selmeczen először a magánlevelekben tűnt fel a név és saját irású szép leveleit egész élvezettel olvasgattam s tettem közzé; aztán a Forgách urak s a Révayak levelei sejtetni kezdték az érdekes eseményeket, végre az egyik láda fenekén római számmal jegyzett négy csomagot (fasc.) találtam mindenikre rá írva, hogy: Forgách Zsuzsánna pöre. Egész irathalmaz állott előttem, százakra menő oklevelet olvastam át; roppant terjedelmű tanuvallatásokat, relatiókat, deliberatumokat stb. Végre kezdének kidomborúlni az alakok a jellemek, a tisztán körvonalozott egyének; néha úgy tetszik, mintha új látkör nyilnék előttünk s egy újabb levél elzárja a tért, más irányra utal, kérdések támadnak lelkünkben, melyekre soha se nyerünk feleletet, de a mint keressük e feleletet mindig újabb és újabb oldalról pillantjuk meg a főtárgyat, ki-ki fáradunk, újra neki fogunk a kutatásnak, valami kis rész kezd lelkünkhöz tapadni, elménkben kicsiráznak a gondolatok, ápoljuk napokig s néha csaknem bánatosan ki kell tépnünk gyökerestől és eldobnunk: mert csalfa képek után indultunk s hamis volt maga a csira.
Csak lassanként, nyomról-nyomra fejlődik ki a valóság, hónapok alatt aztán megbarátkoztunk vélle s miénk lesz egész lényege, gyakran bár gonosz, szívtelen is hősünk, annyira mienk lesz, oly sok időt töltünk együtt, hogy iró és tárgya közt bizonyos rokonszenv fejlődik ki. Hát ha a tárgy szép, kedves ifjú asszony, kinek ezer igénye van a részvétre és rokonszenvre s ki még az erős védelmet is elfogadja s meg is érdemli, valóban hálás dolog históriát írni!
Mondják, hogy Szklabinya várában már a régi szent királyok is mulatoztak s az alsó, közép és felső vár mind nagyon régi lehet; a hagyományok még az Árpádok korán is túl helyezik építtetése idejét; de azt már biztosan .tudjuk, hogy Mátyás és János igaz magyar királyaink kedvtelve mulattak falai közt. Bizonnyal nagy vadászatokat tartottak a vadakkal ma is bővelkedő vidéken. Azt is tudom, hogy szegény Forgách Zsuzsánna sokat szenvedett falai közt s bár nagy lelki erővel sokáig mély titokba tartotta kínjait s nem akarta, hogy a világon bárki is szemtanuja legyen nyomorának, végre reá is elkövetkezett a megváltás nagy órája.
Mintha látnám a tudós Révay Pétert, a mint feledve az ország nagy gondjait, tanakodik magában szép sógornéja szomorú helyzetén s büszke tartású felesége a keményszívű Forgách Mária megvető pillantással adja kezébe a haragos férj, Révay Ferencz legutóbb érkezett levelét.
Majd Holits várára esik tekintetem, hol fogva tartják hősnőmet, de a hűség s a szerelem hálóiba bonyolult hű cselédek vagy tán nymfák és tündérek összetörik a vas zárakat és lánczokat s elviszik az úrnőt a boldogság palotájába Detrekő várába; elröpül tekintetem a haragvó fejedelmektől s a zúgó országgyűléstől a pozsonyi székesegyházba, hol százan esküsznek, s a közvélemény megkapja a mit vár . . . de mit beszéljek tovább, hisz itt az írás forgassátok.
És most, midőn képekkel fölékesített kis könyvemet nagyvilági útjára bocsátom; nincs egyéb hátra, minthogy báró Révay Gyula ő méltóságának, a kisselmeczi levéltár jelen tulajdonosának is, ki megengedte, hogy a legfontosabb okiratokat utolsó perczig magamnál tarthassam, hálás köszönetet mondjak.
Ó régi Szklabinya vára, és te nemcsak az életben, hanem még a történelemben is sokat üldözött Forgách Zsuzsánna! a ti szellemeiteknek – s néktek jövendő olvasóim ajánlom e kis művemet. Olyan a milyen lehet. Talán néhány elveszett okirat az oka, hogy az esemény nem részletesebb, kerekebb; «tán hosszabb is lehetett volna, hogy tovább mulattasson », de legyetek elnézők, mert a mit a sorok közé gondolhatunk, azt csak fölötte ritkán Mondhatjuk el s regényt nem irhattam, mert bármi igénytelen, de történetíró vagyok.
3. KESZKENŐ SAROK HIMZÉS.
