I. A GYERMEKKOR.
I. A GYERMEKKOR.
Forgách Zsuzsánna szülei s neveltetése. Nevelő anyja Poltári Soos Klára. A régi várak és várélet a XVI. században. A Forgách leányok férjhez menetele. Leánynézők: Révay Péter és Révay Ferencz s az eljegyzések. A lakodalom Komjátiban. Apai jó tanácsok az új házasoknak.
A TIZENHATODIK század utolsó évében szomorún üldögélt a szklabinyai vár egyik ablakában a várnak híres szép asszonya id. Révay Ferenczné született Forgách Zsuzsánna, selyemszálakkal hímezve egy kis patyolat kendőt, olykor munkájára tekintett, de olykor a zöld erdőkre pillantva. Bár még húsz éves sem volt, oly komoran elgondolkozott, mintha negyven éves matrona lett volna, addig s addig, hogy megeredtek szemének könyei s keservesen sirdogált is egy verset. De aztán csak győzött az ifjú véralkat s össze is szedte magát, hogy sírását észre ne vegyék. «Istenem, Istenem, mit mondana az én drága jó apám, ha megtudná hogy mikor egyedül vagyok mindig sírok».
4. SZKLABINYA.
Aztán csak eszébe jutott a messzinek tetsző gyermekkor a gymesi szép kertek, a brunóczi patakok, a bitsei s a komjáti szép napok: hisz ez utóbbi várban töltöttek legtöbb időt. Zsuzsánna és kisebb testvérei édes anyjokat, a gyöngéd érzésű Zrínyi Katalint* alig ismerhették, oly korán elhalt s atyjok második nejét herczeg Lauenburg Szidoniát talán egyszer látták életükben.* Nevelésükre édesatyjok ügyelt s távoli rokonuk özvegy Zay Péterné szül. Poltári Soós Kalára asszony, kit aztán úgy megszerettek, hogy 1609-ben bekövetkezett haláláig szóval és levélben mindig édes anyjoknak neveztek.* Időtöltésük az volt, hogy lesétáltak a kertbe, vagy ki a várból a városkába, le a víz partjára, az egerfák árnyába a mindig élénk malmok mellé s aztán vissza; tisztelkedni is mentek néha a vár másik részébe, hol Forgách Mihály s neje Kerecsényi Kata asszony laktak. S aztán ha jöttek a hideg esték, behúzódtak a sötétes kis szobákba. Bizony nem volt valami zajos élet, mert atyjok bár nagyon szerette, sokszor magára hagyta őket; menni kellett más jószágokba, országgyűlésre, vármegyére, pörölni, vagy még katonáskodni is.
Lásd leveleit a Magyar hölgyek levelei (66–69. lapokon.) 1879.
Forgách Imrének első neje Zrínyi Katalin, a szigetvári hős leánya, meghalt 1585-ben. Forgách aztán 1587 elején kézfogót tartott herczeg Lauenburg Szidoniával, de már 1588 júl. 25-én azt írja Forgách Ferencz Forgách Simonnak, hogy Imre öcsénk vigasztalhatatlan, nejének Sziléziában történt halála miatt.
Lásd a levelezést szintén a Magyar hölgyék levelei közt.
Azok a régi várak épen a XVI. században korántsem voltak oly nagy kényelemmel berendezve mint azt a regényírók képzelik s mint aztán száz-, százötven évvel később. Kis lakószobák voltak azokban legtöbbször s a nagy lovagteremben háborús időkben a katonaság hált, béke idején sokszor meg gabonát tartottak; bizony leánygyermekekre nem volt valami különös tekintet. Az ajtók, ablakok rosszasága ellen még a Thurzók váraiban is hallottunk panaszokat, hát a ki mint Forgách Imre bús özvegy ember volt s három négy várban volt része, de egészen egyedűli úr seholse s épen ez időtájt készült hogy Trencsén várát magának megszerezze. Ezért űlt sokszor az egész család a tűz körül, mert a szoba vagy ház máshelyt hideg volt.
)
FORGÁCS ZSUZSANNA LEVELE SÓOS KLÁRÁHOZ 1600 FEBR.15.
(A Rékayak kis-selmeczi levéltárában lévő eredeti hasonmása.)
Megesett olykor-olykor az is, hogy Apponyiné, Pálffyné, vagy Vízkeletiné asszonyom azt izente, hogy menjenek oda egykét napra az ottvaló gyermekekkel játszani: de nem lehetett. Igaz, hogy Poltári Soós Kalára jó rendtartó, tisztaságot szerető asszony volt, jól megmosdatta, megfésülte őket, és tiszta fehér ruhát adott rájok, ám de nem volt visitába (meglátásra) menni való illendő ruhájok. Ilyenkor aztán a jó apa, mintha álomból ébredt volna, vászon, posztó, rása, tabita sőt selyem kelméket, szalagot, csipkét, csattot, kapcsot, gombot rendelt Nagyszombatból, Pozsonyból, sőt Prágából. A vándor kereskedők áruit mind össze vásárolta, ránczba szedték a varró leányokat, egy pár csavargó szabót Semptéről vagy épen Szomolyánból beparancsoltak s volt olyan sietős munka milyet a híres Komjáti is csak ritkán látott s az öt Forgách kisasszonyka – Mária Helena, Zsuzsánna, Judith és Juliánna – olyan szépen kiöltözködött mint megannyi kis herczegné.*
Volt egy hatodik is, Dorottya, de csak egy évet élt; sz. 1584, † 1585.
Ilyenkor aztán gyönyörködött bennük az édes apa s megkérte a jó Zaynét, hogy vigye a gyermekeket valamelyik szomszédságba látogatásra. Máskor, ha szelídebb idők jártak, jó nagy részét a napnak a kertekben töltötték s a szőlő vagy délig-látó lugasban leülve tanulták a varrás, a csipkeverés különböző módjait, a hímzést piros, kék és zöld fonallal, vagy sárga, kék, zöld és piros selyemszálakkal és a mindenféle üveggyöngyökkel való ékítést; és Mária meg Ilona, kik már nagyobbak voltak, még arany és ezüst szálakkal is tudtak varrni. Sőt a két nagyobb leány már azáltal is kivált, hogy a főzés, a czipó, a pogácsa és kalács sütés titkaiból is jó részt megtanultak.
Zaynénak kedvencz foglalkozása volt a kertészet: úgy a virág mint a vetemény és gyümölcstenyésztés, melyekben ő beható oktatást adott; főként Zsuzsánnát valóságos növénykedvelővé tette, úgy, hogy ez egész életében ápolta a virágokat s szerette kertekben, ligetekben tölteni az időt.
Minden másod napon jött a városi predikátor vagy a tanító és néha mások is efféle sima képű, beretvált arczu predikátorok, kik a leánykák előtt olvasták Dávid zsoltárait, Mózes könyveit, az evangeliumot, meg a kátékat s aztán beszéltek sokat e rossz világ végéről s az uj világ születéséről. De megesett az is, hogy nagyszakállú catholikus papok, szerzetesek is jöttek az udvarba, ájtatosan beszélgettek, imádságokat, kis képeket osztogattak s mind ezeket a leánykák örömest hallgatták, de aztán ha sokáig tartottak, nagyon unalmasnak találták. Az idősebbek elszunyókáltak; a gyermekek s a varró és más szolgáló leányok szerettek volna elszaladni s a tudós urakat kinevetni, de nem merték mert atyjok ha jelen volt, komolyan hallgatta a papokat, órákig elvitatkozott velök s néha megis ajándékozta őket.*
Egy kis irodalmi munkája is maradt s végrendelete 1586-ból; ezekből látszik hogy maga Forgách Imre protestáns volt.
Sokkal mulattatóbb volt az a félszemű Gyurka nevű valami túladunai származású katona, ki esténként az úr vagy a Zayné engedelméből hol a leveles szín alatt, hol az ebédlő házban, hol a leányok házában a lobogó tűz körül megjelent s vergináját ügyesen vervén, szép nótákat énekelt mellette annyira, hogy hallgatói néha tánczra is kerekedtek. Mikor aztán névnapja volt az úrnak vagy valami más innep volt, szóval ha a háznál jó kedv uralkodott, hegedőst is kerítettek sőt megésett, hogy a katonák közt néha sípos is, trombitás pedig mindig találkozott.* Ez a mulatság tetszett mindenkinek de igen különösen a kis Zsuzsánnának, ki különben minnyájoknak kedvencze vala. És gyermeki észével nem sokat ügyelve a mama kissé feszes egyenességére s Mária és egykét idősebb leány formás magatartására, lassanként mind közelebb húzódott az őszbe borult katonához s szemével majd elnyelte kezejárását, ujjai tánczát a húrokon s megtartott emlékében minden fogást, minden hangot s minden fordulatot. Néha a katona kezébe is adta azt a csodálatos szerszámot s a kicsi kezeket addig illesztette, míg szabályos fogásokat tettek s a hangszer szépen szólott s mikor Forgách uramék észre vették, a gyermek alig múlt tíz éves s a verginát* kellemesen tudta verni. A nevelő mama pedig fűnek fának dícsérte, hogy ha egy nótát egyszer meghall úgy utánna mondja mint a jó kántor.
Gyakran fordult elő, nem csak Komjátiban, hogy a várbeli őrségek tagjai közűl kerűlt ki 4–5 muzsikus.
A vergina valami guitar- vagy czimbalomféle hangszer volt.
Mikor Zsuzsánna tizedik évét elhagyta, Mária már akkor nagy leány lett;* egyszerre csak más ruhákat kezdett viselni mint Ilona és Zsuzska, nem is szólva a két kisebbről. Egy napon, mikor Brunóczon voltak, meg is látogatta a gyermekeket és Zayné asszonyomat Révay Mihályné született Bakits Anna asszony, mintha véletlenül történnék, mintha csak úgy elkésett volna a vár alatt. Ajándékot adott a leánykáknak, komolyan s hosszasan beszélgetett Zaynéval a nevelő mamával s aztán sokat foglalkozott Máriával. És harmadnap mulva nagy megelégedéssel távozott, de csak azért, hogy őszszel egész társasággal térjen vissza. Ez idő alatt az édes apa Máriának sok szép drágaságot adott kezébe, melyek a régen elhalt édes anyáról néhai Zrínyi Katalintól maradtak, drága kövekkel ékített aranyos ezüst pártát, aranylánczot, násfát, fülön függőt; gyűrűket, pigvéttel béllelt selyem subát s más szép ruhákat. Azonban otthon készült az asztalra, ágyakra, mosdásra és konyhára való sok szép fehér ruha. Az apa nagy munkában volt, szüntelen tanácskozott Zayné asszonyommal, udvarbíráival, de a mellett jó kedvű volt. Valószinű hogy a gyermekek nem igen tudták mi fog történni; maga Mária is csak sejtelemmel látszott bírni a bekövetkezendőkről s a nevelő anyja és más az udvarban forgó nőszemélyek mind csak azt hajtották, hogy Mária kisaszszony már nem gyermek, ő már nagy leány.
Forgách Mária született 1577. márcz. 31-én; Ilona 1578 február 25-én; Simon sz. 1580, † 1585. Zsuzsánna született 1582 január 1-én. (Lásd a Tört. Tár 1884-ik évi folyam 779-ik lapját.)
Abban az időben senkinek se jutott eszébe hogy a nőt is épen oly jogosult egyénnek tartsa a férjválasztásban, mint a férfit a nőválasztásban. Sőt még azt is, hogy: akarod-e, szereted-e? a legtöbb esetben csakis formalitásból kérdezték a leánytól. Hanem több kevesebb bőbeszédűséggel így szóltak a szülék, gyámok: Ime ez az ifjú úr megtisztelte házunkat, feleségül kért téged, mi alkalmasnak találjuk, ez lesz a te férjed. A szegény leányka valami szemérmes válaszfélét mondott s aztán azontul úgy nézte a kérőt mint férjét – urát. Csak akkor használták a szülék a leány ellenmondását, mikor magok restelték a kérőnek tagadó választ adni. Egyébaránt igyekeztek is, hogy a leányt jókor adják férjhez a mikor természetesen még esze ágában sem lehetett az önálló vélemény s mikor a cseperedő kis leány minden férfit szívesen elfogad ki őt úgy szólva a gyerekszobából a nagy emberek közé vezeti. És Forgách Imrének, kinek öt apró leánykája volt, annyival kevesbé juthatott eszébe a válogatás, mert Révay Péter, az illető kérő, szeretetre méltó kedves ifjú volt és már akkor nagy reményekre jogosította ismerőseit. Végre eljött az ősz s eljött a jó Anna néni két fiával Péterrel, s a még ifjabb Ferenczczel, rokonaival köztük Bakits Péterrel, ki unokaöcscse és egyszersmind nevelt fia volt. Eljöttek természetesen a Forgách rokonok is: Zsigmondék, Simonék. Mikor aztán mind együtt voltak behívták Máriát s elmondták neki, hogy Révay Péter uram megkérte kezét. Mária pedig « hozzá menni semmit ellene nem tartott». Nem is igen tarthatott, mert Révay Péter uram ha nem is épen szép ember de csinos legény volt, érdekes karcsu alak jó kedvű, nyilt szívű, gyöngéd vőlegény s olyan volt mint férj is egész életében. Mária kissé gőgös leányka lévén, örvendett hogy viszik, nem is igen nézte hogy ki, volt benne egy kis önzés, sok önérzet s némi hajlam a könyörtelenségre. Az. élet további folyamán úgy látszik kissé féltékeny is volt Zsuzsánnára, kit igaz testvérileg soha sem szeretett. Tán azért hogy szebb lett mint ő, vagy azért hogy mások annyira kitüntették, szerették, ki tudná megmondani? Annyi bizonyos, hogy a nővérek későbbi levelezéseiben míg Ilona a testvéri szeretet igaz bensőségével irogat Zsuzskánal: s szint úgy ír az 1609-ben is még élő nevelő anya is Poltári Soós Kalára: addig a Mária levelein mindig bizonyos hideg fuvallat érezhető és feltünő az is hogy a férjjel, ki sógora is volt gyakrabban levelez mint testvérével; habár általában szivtelenséggel nem lehete vádolni, hisz gyermekeit végtelenül szerető gondos édes anya lett belőle. A vőlegény öcscse Révay Ferencz kevésbé tetszetős ifjú, betegesnek látszott,* sokkal kisebb mint bátyja, hallgató de szenvedélyes ember volt; rendesen senkihez se szólt, de ha ebéd vagy vacsora vége felé eleget ivott, kész mindenkivel « össze lármázni » . Sokkal érdekesebb alak Bakits Péter: daliás termetű szép ifjú, arczán az ifjúság derűje, süvegében mindig virágbokréta. Valószínű, hogy ily nagy családi ünnepen a kis lányok is szem elé kerültek, de ki foglalkozott volna velek –? szóval: megtörtént a jegyváltás s pár hónap mulva a hazavitel is, mindkét alkalommal lévén számos vendég és víg lakodalom. Az ifjú pár aztán Szklabinya várába repült. Mária után csakhamar ment Ilona is, kit a derék Osztrosits András vitt Illavába. Nehány évig megint csendes volt Forgách Imre háztája. Ő maga általában komoly sőt kedvetlen ember volt, jó hogy a lakadalmakon kis ideig legalább fenntarthatta jó kedvét. Első neje öt apró gyermekkel hagyta el; második neje Szidonia Katalina szász herczegné is hamar elhalálozván,* azontúl csak mezei gazdasága vezetésének s leányai neveltetésének élt.
Magyar hölgyek levelei 43-dik lap.
Forgách Imre egy 1586-ban kelt végintézkedésében még csak jegyesének (sponsa) nevezi sz. 1588 júl. 25-én Forgách Ferencz (a történetíró) már írja Forgách Simonnak Bichéről, hogy Forgách Imre nejének Sziléziában történt elhalálozása miatt vigasztalhatatlan. (A nemzeti Múzeumban levő Forgách levéltárban.)
Harmadik leánya, a feltünően széppé fejlődött Zsuzsánna, nem ment oly korán férjhez, mint azon időben szokás volt s mint két nénje s e hosszasabb leánykodása alatt nem csak atyjának, nevelő anyjának, de másoknak is különös kedvenczévé lett. Ha azt a folytonos részvétet s úgy szólva pártolást tekintjük, melyet Révay Péterné Forgách Mária Révay Ferencz személye és ügye iránt a következő esztendőkben mutatott, arra a gondolatra kell jönnünk, hogy a házasság öcscse Zsuzsánna és sógora között az ő műve, valamint az is világos hogy ez összekelés nem ment oly könnyen mint például az övé. Zsuzsánna tizenhetedik évében járt midőn Révay Ferencz számára őtet megkérték. A kézfogás napjának meghatározása a leány részére bízatott, mert az apa Forgách Imre Brunóczról 1597 april 17-ről így ír Révay Ferencznek: «Az leányom kézfogását minden bizonynyal, ha az Úristen engedi 18-die Maii szolgáltatni akarom. Kd is jőjjön el, kérem Kdet, Péter uram fiammal, bátyjával és leányommal együtt. Az Kd bátyja Gábor uram és Kata asszony is ő keme Osztrosits uramhoz megyen, maga (noha), én leányom volna, szívben örömest látom ő keméket is mikor ide hozza az Úristen Keteket. Isten sokáig éltesse Kdet. Az Kd apja Forgách Imre».*
Ívrét, egészen sajátkezű, a Forgách czímerrel ellátott pecsét a b. Révay cs. kis-selmeczi levéltárából.
A levélke szavaiból úgy tetszik, mintha még más terminus is lett volna azelőtt és mint ha azt elhalasztották volna. Annyi bizonyos, hogy a kézfogás ekkor történt, de hogy az egész házassággal nem nagyon siettek, bizonyítja a körülmény, hogy a hazavitel csak egy év mulva 1598 april 25-én történt meg.
Révay Ferencz a kevés eszű emberek vak szenvedélyével szerette szép nejét. Féltékeny volt még a szellőre is, féltékeny minden férfira, cselédre, rokonra, vendégre de mint a legtöbb szenvedélyes emberrel történik, az igazi személyt, kire csakugyan féltékeny lehetett volna, legutoljára vette gyanuba.
Forgách Zsuzsánna azonban úgy látszik sohasem szerette férjét s balsejtelmekkel volt jövője iránt. Halogatta. is, a míg lehetett, a kézfogó és lakodalom megtartását, de végre is mint jó leány atyja akaratának, nénjei unszolásának és sógorai tanácsának engedelmeskedett. Elég az hozzá a szép fiatal hölgyet férje Szklabinya várába repítette, hol akkor Révay Péterék is laktak, mert a vár a Révay rokonok közt területileg több részre volt osztva. És Zsuzsánna saját szavai szerint úgy lépett férje hajlékába, hogy elméjében és szívében semmi más gondolat és érzés nem volt, mint az, hogy hű társ, hű feleség és jó gazdasszony legyen.
Mikor Komjátiból a hintók kirobogtak s már az utolsó lovas is eltünt a Forgách Imre szemei elől, komolyság fogta el a jó apát, mintha valami azt susogta volna körülötte, hogy: ez a pár nem lesz boldog!
« Előkelő családból való, ifjú ember, vagyonos és minden tekintetben ajánlatos vő – de nem talál az én felette szép, jó kedvű, de mély érzésű leányomhoz». Ily aggodalmak és gondolatok foglalkoztatták az öreget, mert a lakodalom után pár nappal egyebek után, így ír Révay Ferencznek: « Te Kdnek kedég immár, kit az úr Isten fiammá tőn írnom, mint jó akaró apád, akarék két dologról. Egyik hogy te Kd az én szerelmes Zsuzsánnámban ha mit lát, ki az Kd természetéhez nem hasonló azt atyai szeretettel javítsa et leviter ferat. Principia enim matrimonii, olyan ifjúban solent esse gravia. Tudom kedég, hogy oly nevelése, erkölcse vagyon leányomnak, csak először ismerhesse meg az Kd erkölcsét tud engedni szolgálni Kdnek. Másik hogy mind magatok Péter uramval bátyáddal mind feleségtek nagy egyességbe, szeretetbe éljetek egymáshoz, mert Deus quoque ipse charitas est. Concordia vestra res vobis una crescunt; discordia si irrupserit res vestrae vel maxime cito dilabentur. Ezeket ha Kd megtartja eris bene et beate juvens perpetuo, Deo, hominibusque amabilis, sin minus mortalium adflictissimus in hoc, illoque altero mundo. Én kedég jót hallván Kd felől orabo Deum pro vobis és mindenestől tiétek leszek bátyádval egyetembe és feleségetekvel mint szerelmes fiaimé és leányaimé. »*
Kelt Komjáti 1598 máj. 7-én. Ívrét egy ív saját kezűleg. A b. Révay cs. kisselmeczi levéltárában.
Csodálatos előre látással és alapos jövendöléssel telt levél. Forgách mint ha maga is ingadozott volna, hogy kedvencz leányát oda adja-e vagy ne s mintha e benső küzdelemben csak a külső okok jutottak volna győzelemre, hogy t. i. Révay Ferencz jó családbeli, Révay Péternek az akkori időben ritka míveltségű derék embernek testvére, ifjú legény, csendes természetűnek látszik s hogy kedves gyermeke együtt fog lakni Máriával nénjével. Pedig úgy látszik azt is tudta hogy e két leánya közt sem teljes az egyetértés, mert mint fentebbi leveléből látjuk, nagyon korán inti őket az egyességre, szeretetre. És igaza is volt: látjuk hogy, mielőtt kenyér törésre került volna is a dolog, Mária levelei Zsuzsánnához a külső formák megtartása mellett is ridegek s minden szeretet nélkül valók. Csak egy példát. Minthogy a Révay testvérek Holics várának felét is bírták s a tájon – Nyitra és Pozsony vármegyében – több birtokuk is volt, Révay Péter nejével oda utazott és Zsuzsánna Szklabinyáról vajat, sajtot, túrót, boroncsát (?) küldött nénjének s kérte, hogy mint a nagy világhoz – Pozsonyhoz, Nagyszombathoz – közelebb eső helyen válasszon ki neki egy koronkát, majd megfizeti az árát. Mária azt felelte, hogy a küldeményeket ugyan köszöni, de koronkát nem küldhet mert neki nincs készpénze.* Általában inkább kegyelt sógorával váltott leveleket, mintsem öcscsével. Mind ezt az apa jól látta s tudta, valamint előre tudta azt is, hogy leánya nagyon érzékeny és a mellett önérzetes sőt nagyon makacs természetű nő, ki csak annak fog engedelmeskedni, a kit szeret, s törhetlen daczczal fog szembe szállani azzal, kit nem szeret.
E levél kelt Holicson 1599 nov. 11-én.
« Ha egyetértés kölcsönös engedékenység lesz köztetek – mondja Révay Ferencznek a latinisáló levél – jól lesz dolgod, Isten és emberek előtt kedves leszel, boldog állapotnak fogsz örvendeni; ha nem, te leszel a legszerencsétlenebb halandó ezen a földön s túl a más világon.»
A lakodalom után tizenkét nappal, az édes apai aggodalmak szomorú jóslata, melynek rosszabb fele a következendő évek során zordon részletességgel az utolsó szóig teljesedésbe ment.
***
Szklabinya várának ifjú szép asszonya borús gondolatok közt varrogatott az ölében fekvő kis keszkenyőn, néha kitekintett a szép erdőségekre, melyeknek lombjai közt már egy-egy sárga levél mutatkozott, aztán egyet sóhajtva ismét munkáját folytatta. Férjhez menetelének még csak harmadik évében volt s már is oda jutott, hogy mindig csak gyermekkorára s első ifjúságára pillantott vissza ha enyhülni akart. A jelen oly sivár, puszta, mely semmi vigasztalót sem nyújthatott, szíve még eddig hallgató, néma volt s mégis a kötelesség érzete férje iránt már már kihalóban és a jövendő semmi bátorítással semmi reménynyel sem kecsegtette. Igyekezett eltölteni a napokat varrással, kertészkedéssel, zenével, lovaglással, leányaival mulatozott, verseket csináltak a nótákhoz s dalokat a versekhez, ó hiszen ő mindent megkisértett hogy szórakozhassék, de élete nehéz teher volt, melyet alig alig tudott már hordani.
5. KOMJÁTHI.
