I. A fölemelkedés.
I.
A fölemelkedés.
A fölemelkedés.
4. A velenczei piazzeta és a doge-palota XVI. századi képe.*
A velenczei piazzetta és a doge-palota XVI. századi képe (5. l.) Philippus Bergomensis «Supplementum supplementi chronicarum» (Velencze, 1513.) czímű munkájából vétetett.
A Gritticsalád eredete. Gritti András velenczei doge. Családi viszonyai. Gritti Lajos születése, neveltetése. Konstantinápolyi űzlete. Barátsága Ibrahim nagyvezérrel. Emelkedésének kezdete. Első találkozása Szolimán szultánnal. A begogli.
A velenczei Grittiek nemzetsége tulajdonkép nem tartozott Szent-Márk köztársaságának ősrégi családai közé. Nemességük ama régi fényes nemzetségekével, a melyek Nagy-Károly korában az egykori doge-székhelyről, Eracleából és a gazdag Jesoloból, e régi és a földről már eltűnt városokból, a Rialto melletti új székvárosba bevándoroltak, a Morosiniakkal, Badoerokkal, Sanudokkal, Falierekkel nem vehette fel a versenyt. Minden valószínűség szerint jóval később történt, hogy a Grittiek, kik előbb a Gratolani nevet viselték, nevüket, mint sok más patriczius család, megváltoztatták, és Sorioból, az utóbb Velencze birtokába jutott Vicenza tartományának egyik kis városából, Velenczébe költöztek, hogy itt mint kisebb rangú tisztviselők állami szolgálatot vállaljanak. Czímerük egy kékkel s ezüsttel osztott pajzs lett, melynek felső mezejére ezüst kereszt van helyezve. Dícsérték őket, hogy mindenkivel jó viszonyban éltek, jó katholikusok voltak és bőven osztogatták az alamizsnát. Főfoglalkozásuk azonban nem a hivataloskodás, hanem a kereskedés volt.* Ekként egyre gazdagabbak és befolyásosabbak lettek és fokonkint magasabb tisztségekbe jutottak. A Canal Grandén – a későbbi Chiesa della Salute-val szemben – családi palotát emeltek, a mely mai állapotában a velenczei gót ízlésnek mindenesetre kevésbé sikerült művei közzé tartozik.
Gritti életrajza Della Valle-től, 12. Cod. 714. cl. VII. a velenczei Sz.-Márk-könyvtárban. Lásd egyszersmind: Marco Barbaro, Famiglie nobili venete, cod. No. 6155/6. a bécsi udvari könyvtárban, 195b-196a l.
A család legkiválóbb tagja a XV. század közepén született* Gritti András, Gritti Ferencz fia volt. Egy időben a velenczei köztársaság rendkívüli követe volt a magas portánál s e kényes természetű megbízatásban jelentékeny politikai ügyességet tanúsított. Az európai hatalmak húsz éves olaszországi háborújában, mely Velenczére annyi megalázó vereséget és fényes sikert hozott, mint a velenczei hadak vezére emelkedett ki; a bresciai vereség után (1512 február 18.) mint fogoly Francziaországba került, hol valójában inkább követnek tekintették, semmint fogolynak. A háború befejezésével a tengerészet főélelmezője lett, 1523 május 20-ikán pedig az ősz Grimani Antal utódáúl dogévá választották. Alkalma volt megismerni a köztársaság két nagy ellenségét, melyek közül az egyik szárazon, a másik tengeren támadott, – a spanyol-osztrák házat és a magas portát. A belső kormányzatban erélyes és önérzetes volt; az utolsó doge, a ki kormányzatára egyénisége bélyegét rá tudta nyomni; a külfölddel való érintkezésben kétkulacsos politikus, a ki fölismerte, hogy Velencze ügyei mindaddig kedvezőleg folyhatnak, a mig a túlhatalmas ellenfeleket egymás ellen kijátszani sikerülhet. Tizenöt éves uralkodása alatt bölcsességgel és ügyességgel szabott e politikának irányt.
Marino Sanuto, Diarii, IV. k. 244. l.
5. Gritti András emlékérme.*
Gritti András emlékérmének előlapját (7. l.), mely a doge mellképét ábázolja ANDREAS · GRITTI · DVX · VENETIAR(um) · körirattal, és egy másik, Giovanni Zacchitól származó Gritti-érem hátlapját (12. l.), mely kígyó által övezett földgömbön Fortuna álló alakját ábrázolja, DEI · OPT(imi) · MAX(imi) · OPE · körirattal és a művész jegyével: IO(annes) · ZACCHVS · F(ecit). Aloiso Heiss «Les medailleurs de la renaissance» czímű munkájában megjelent reproductiója után adjuk.
Gritti András mintegy 1497 óta élt házasságban Luca-Vendraminói Benedettával, mely házasságból egyetlen fiú, Francesco, származott. Azonban e gyermek még kicsiny korában (1505) elhúnyt. Termékenyebb volt egy viszony, melyet András, még mint fiatal diplomata hosszabb időn át Konstantinápolyban folytatott. Négy fia született egy görög vagy török nőtől, ki aligha volt előkelő származású; e fiúk: Pietro, Gregorio, Lorenzo és Luigi. A Nicolo Barberigo által Gritti András fölött mondott halotti beszéd* így, valószínűleg születésük, sorrendje szerint, említi őket. Az elsőről, a nevét kivéve, nem tudunk semmit; Lorenzo, kit atyja, úgy látszik, később törvényesített, Velenczében kereskedő volt és testvérével, Lajossal folytonos élénk űzleti összeköttetésben állott; egyébként diplomácziai küldetésekben ügyességet tanúsított és többször volt ilyenekkel megbízva. 1539 ápril havában a velenczei signoria fontos ügyben a magas portára küldte s ő kieszközölte a két hatalmasság közt 1539 júniustól szeptember 20-ikáig megállapított fegyverszünetet. Ugyanebben az évben áldozatul esett a Konstantinápolyban kitört pestisnek.* Küldetésének sokáig híre volt a császári udvarnál. Gregoriót hasonlókép sokszor használtak politikai szolgálatokra, már 1527-ben találkozunk vele ilyen minőségben. Hosszabb ideig tartózkodott Konstantinápolyban mint kereskedő, hogy onnan Velenczébe telepedjék át, midőn 1533 deczemberében Lodovico állása ott megrendültnek látszott. Idősebb bátyja halálával ő is eltűnik a történelemből; még atyja halála előtt java korában elhalt.*
Alberi, Relationi venete, Serie III., 6. s köv. ll. – Romanin, Storia documentata di Venezia, V. k. 385. l.
Venetianische Depeschen vom Kaiserhofe (Dispacci di Germania). Wien, Tempsky, 1889. I. k. 312., 352. l. Alessandro Cappellari, Campidoglio Veneto. (Kézirat a velenczei Sz.-Márk könyvtárában).
Alberi, id. m. Ser. III, 3., 7. l. – Sanuto, Diarii, 44. k. 25. l.
Lajos, – Luigi, helyesebben Lodovico, mert csaknem kivétel nélkül így írja alá nevét – kit a velenczeiek Aloisenak neveznek, a mint hogy a két kifejezést előszeretettel használják Velenczében ugyanarra a névre, 1480-ban* Konstantinápolyban született. Hogy atyja 1496-ban, Velenczébe való visszatérése alkalmával magával vitte, s hogy ott és Paduában magasabb kiképeztetésben részesült, valószínű.* Atyja nem törvényesítette, mindig csak a doge «figlio naturale»-ja maradt. Így már születése kizárta őt a velenczei szolgálatban a magasabb hivatalokból. Ez okból mintegy tíz évi tartózkodás után, 1507-ben, vagy 1508-ban, 27 éves korában visszatért Konstantinápolyba, hogy ott üzletet nyisson. «Huszonhat éve, hogy itt tartózkodom,» mondá 1534-ben Schepper Kornél császári követnek.*
Életrajzát Della Valle Matteo Dandolo velenczei prokurátor számára készítette s aztán több másolatott vett róla, legutoljára a gozzoi Pisani Alajos részére. Della Valle 1531 október 11-én lépett Gritti szolgálatába, a kinek kíséretében meg is maradt. Ekkor Gritti «di etŕ d’anni cinquanta due in circa» volt. (18. l.) A «Viaggi fatti da Vinetia alla Tana, in Persia, in India et in Constantinopoli» czímű könyvben (melyet röviden Viaggi alla Tanának neveznek), Velencze, Aldo, 1543., van három fejezet «delle cose di Turchi» egy bizonyos Benedetto Rambertitől, a ki 1534-ben Konstantinápolyban járt és könyve végén behatóan foglalkozik Grittivel. Akkoriban, mondja, Gritti «di etŕ di anni cinquantaquatre in circa» volt. (157. l.) Ramberti «Viaggi»-ával azonos a Cod. LVIII. 12. a római Barberini-könyvtárban (274–306. l.) és a vatikáni könyvtár. Cod. 3922. jelzetű kéziratának (151a–160a. l.) tudósítása.
Viaggi alla Tana 155b.
Gévay, Urkunden und Actenstücke zur Geschichte der Verhältnisse zwischen Ungarn und der Pforte. Bécs, 1840–1842. II. k.
Úgy látszik, hogy, mint igazi velenczei üzletember, a város kereskedői köreiben csakhamar tiszteletreméltó helyet vívott ki magának; tudott beszélni és rábeszélni, minden lehető ügybe beártotta magát, szerencsés ötletek és merész vállalatok által ki tudta nyerni a keresztények és törökök becsülését, úgy hogy eszméit magukéivá tették. Támogatta a szegény és büntelenül tönkrejutott kereskedőket és alkalmilag elvállalta pöreikben a védőügyvéd szerepét. A tevékeny férfiú üzleti útazásaiban gyakran Velenczében is megfordúlt. Egy ily űzleti útazás alkalmával történhetett, hogy atyja azon tárgyalásoknál, melyek Veronának a köztársasághoz való visszacsatolása ügyében 1517-ben folytak, foglalkoztatta és kezesül használta az átadási feltételek megtartása fejében. Az adott helyzetek kihasználásában páratlanul ügyes volt s így a keresztényeknél és törököknél egyaránt nagy befolyásra tett szert. Jártas volt a kereskedelem minden ágában, de azért mégis a legszívesebben a legjövedelmezőbbel, az ékkőkereskedéssel foglalkozott és e téren jeles szakértővé nőtte ki magát. De jóhírűek voltak borai is. Ibrahim pasa kijelentette, hogy Gritti muskatálybora mellett még csak a velenczei követ, Pietro Zen borát lehet tekintetbe venni.*
Sanuto, Diarii XIX, 441. – Gritti életrajza Pallmanntól, Ersch és Gruber Eciklopaediájában, I. sor. 91., 432. l. – Viaggi alla Tana, 155b. l.
Ugyanazon évben, midőn Lodovico atyja, Gritti András bevonúlt a dogepalotába, barátja, a fiatal, mintegy 30 éves Ibrahim pasa, a ki eddig Görögország helytartója volt, nagyvezérré neveztetett ki és tizenhárom éven át mint mindenható miniszter gyakorolta tisztét. Hogy a benső viszony közöttük honnan származott, annak nem lehet nyomára jutni. A tudatlan és kevéssé képzett török valószínüleg azt hitte, hogy a nyugati viszonyokat jól ismerő Gritti támogatásával magas állása követelményeinek jobban megfelelhet; az is bizonyos, hogy a gazdag kereskedővel szemben pénzügyileg is le volt kötve; a nagy szolgálatokat, melyeket Gritti a volt görögországi helytartónak tett, mindenfelé emlegették.* Ibrahim fontolóra vehette, hogy a keresztény Gritti, tanácsosul fogadva, hatalomvágyára sohasem válhatik olyan veszedelmessé mint egy török; elhatározta tehát, hogy Grittit addigi köréből kiemeli. Arra is módot talált, hogy a szultánnál bevezesse. II. Szolimán, ki büszkeségben és megközelíthetlenségében a török szultán igazi tipusa volt, kedvelte az ékszereket. Ezen a téren pedig Grittinél nem volt hívatottabb és így Ibrahimnak nem volt nehéz drága barátja számára kihallgatást eszközölni ki. A mit az udvari pletyka erről elhíresztelt, valóban épületes. E szerint Gritti a szultán előtt arczra borúlt, mire a meglepett szultán, a ki a török szokás követését az idegennél föl sem tételezte, abban a hitben, hogy az elfogúlt jövevénynek valami baja esett, fölkelésre szólította; a ravasz kereskedő pedig keleties ékesszólással bizonykodott, hogy: valamint a nap visszariasztja s elkápráztatja a belé tekintőt, úgy sujtotta le s vakította meg őt a szultán tekintete. A bók tetszésre lelt; a feldicsért szultán kegyesen mosolygott. Mindezt Gritti szolgája, Della Valle egy jól értesült udvari embertől hallotta és terjengősen meséli el.*
Alberi, i. m. Ser. III. k. 1, 29. 30. l.
Della Valle, i. m. 20. l.
Hihetetlenül hangzik és mégis igaz. A föld legbüszkébb uralkodója, a ki magának és Mohamed hitének követelte az egész világot, a kétes származású ékszerkereskedővel érintkezésbe lépett. Hiszen, úgy mondják, hogy a szultán Grittit kertjeiben gyakran meglátogatta, tanácsát akárhányszor kikérte, sőt állítólag látták őket karonfogva sétálni.*
Della Valle, i. m. 18. l.
6. Ibrahim pasa.*
Ibrahim pasa arczképének (11. l.) eredeti rézmetszete Boissard «Vitae et icones Sultanorum Turcicorum» (Frankfurt, 1596.) czímű munkájában jelent meg.
Természetesen, ezek után nagyot változtak Grittinek minden gazdagsága mellett is szerénynek mondható viszonyai. A ki eddig oly csendesen és visszavonultan élt, most már megkövetelte azt a tiszteletet és becsülést, a mely egy fejedelem fiát megilleti. Azelőtt talán a fattyú Louysnak csúfolták, most kívánta, hogy «bégoglinak», «fejedelemfinek» szólítsák. A nyilvánosság előtt csak pompás ruhában, számos rabszolga kíséretében mutatta magát és a dolog természetében feküdt, hogy az oly hirtelenül magasra jutott Gritti alkalmat talált ékszerek becslése helyett politikai befolyást gyakorolni. A basáknál úgy lépett fel mint Velencze ügynöke, habár erre semmi megbízása sem volt; sikerült elhitetni az emberekkel, hogy neki, a hatalmas doge fiának, odaát semmi sem lehetetlen és így a köztársaság valóságos meghatalmazás nélküli képviselőjévé lőn, a melynek viszonyait legalább látszólag legjobban ő ítélhette meg.*
Viaggi alla Tana, 155a. l. – Jovius, XXXII, 131a. l.
És mily jelentőségteljesen összekapcsolta a sors ebben az évben Velencze viszonyát azon országéval, a mely pártokra szakadva és bomlásnak indúlva, a szerencsétlen mohácsi nap óta másfél évszázadon keresztül a Kelet és Nyugat közt vívott harczok legfontosabb színtere volt.
7. Egy gritti-érem hátlapja.
