II. A TÉLI HADJÁRAT; UJ-ZRÍNYIVÁR ELESTE. | Magyar Történeti Életrajzok

II.
A TÉLI HADJÁRAT; UJ-ZRÍNYIVÁR ELESTE.

9. A SZULTÁN SEREGÉNEK MEGINDULÁSA
(Egykorú metszet után.)

Zrínyi Komárom alatt értesül Érsekujvár elvesztéről. Haza kérezkedik, nem bocsátják. Montecuccoli halasztási politikája. Tanácskozás a vezérek közt. Zrínyi győzelmei a Duna és Vág mentén. A nagyvezér téli szállásra vonul, hadat küld Zrínyi birtokai elpusztítására. Hadi tanács Bécsben. Zrínyi Péter védi a délvidéket. Az ottocsáczi győzelem. A szlavoniai felkelő sereg szétoszlik. Zrínyi hazatér. Védelmi intézkedései. Ali váradi basa támadása és veresége. A gráczi hadi tanács hadi szereket küld. Lipót üdvözlő levele. Komoly előkészületek a tavaszra. A birodalmi segítő csapatok. A bányavárosok megerősítése. Felhivás a külföldi udvarokhoz. Lipót Regensburgban. A háboru ügye a birodalmi ülésen. A külföldről érkező ajánlatok. Zrínyi téli hadjáratra készül. A deczemberi varasdi gyűlésből felkelést hirdet. A szlavón rendek hadi bizottsága. Osztrák csapatok a határ védelmére Hohenlohe vezérlete alatt. A zágrábi gyűlés. A védekezés folytatása. Zrínyi táborba száll. Viszonya Hohenlohehoz. A dunántúli nemesi haderővel egyesül. A rögtönzött hadjárat. Pécs ostroma. Az eszéki híd felégetése. Az ostromló sereg Pécset felgyujtja és visszavonul. Előkészületek Kanizsa megszállására. A negyedfélhetes háboru haszna. A győzelmek hirének hatása az európai közvéleményben. Zrínyi ünneplése. A regensburgi gyűlés megállapodása a nagy háboru megindítása tárgyában. A Zrinyinek adott utasítások. Strozzit és Hohenlohet kapja vezértársakul. A hármas vezérlet hátrányai. Az áprilisi varasdi gyűlés. A horvát és szlavón rendek áldozatkészsége. Strozzi megérkezik. Kanizsa kikémlése. A gréczi tanácskozás. Hohenlohe késedelme. Kanizsa megszállása. A hadi terv. Az ostromló szerek megjönnek Bécsből, de rosszaknak bizonyulnak. Zrínyi ármányt gyanít. A nagyvezér Kanizsa védelmére közeleg. A németek gyávasága miatt az ostrommal fel kell hagyni. A kudarcz jelentősége. A török Uj-Zrínyivár alatt. A vár ostroma. Montecuccoli megérkezik. A hadak gyülekezése. A hadi tanács halogatja a támadást. Uj-Zrínyivár veszedelme. Zrínyi elkeseredve hazatér Csáktornyára.

Zrínyi Miklós Pozsonyba menet Komárom körül értesült Újvár elestéről. Rendes hada nem volt több 4000 embernél, 2000 lovas, 2000 gyalogos horvát és német a Piccolomini és Bachone-ezreddel együtt.* Mert a hadi tanács, a király szándékának ellenére, valószinűleg a Montecuccoli befolyása alatt, a mint Wesselényi kifejezi, «megfogyatkoztatta a német katonaságban».* A felkelő hada sem nőtt a szerint, a mint a haza veszélyénél s a maga népszerűségénél fogva remélnie kellett. Mert a nagy megfélemedésben és elcsüggedésben még az ő szavára sem buzdultak igazán az emberek, különösen nem ott, a hol német katonaság állt, mert nem akarták családjaikat, jószágaikat idegenek oltalmára bízni, kik ebben a nehéz időben is, a mikor az egész ország veszendőben volt, «bestiák módjára» viselkedtek: a birtokokat kifosztották, az egyházakat feltörték és a nőket meggyalázták.* S tömegesen elmaradtak, kötelességük alól húzodoztak főpapok, főrendek, hazafiak és honfiúsítottak, nemesek és idegenek egyiránt, kiknek a törvény értelmében fegyvert kell vala fogniok; sőt a kik már a táborban megjelentek is, szabadsággal eltávoztak vagy titkon megszökdöstek, vissza aztán nem tértek,* hősünk legnagyobb megütközésére és kedvetlenségére. Mint Magyarország fővezére, szigorú és kemény nyilt parancsot küldött a vármegyékre, hogy a mulasztókat kötelességük teljesitésére szorítsák; de a lelki elernyedésben és zsibbadtságban, a török és német kettős nyomása miatt nem igen lehetett foganatosítani. Összes fölkelő népe valami 10,000-re ment. S önként merült föl lelkében a kérdés, hogy a bevégzett tény után mit csináljon? Ilyen gyönge erővel, az általános levertségnek közepette, a győzedelmes roppant török sereg ellenében, még az ő katonai lángesze és vezéri leleménye sem biztosíthat fényes és tartós sikereket! Írt tehát azonnal az udvarnak, hogy miután Újvár elestével az ő feladata a török elvonására megszünt, a felség bocsássa kegyelemmel haza, a saját területének oltalmára:* de a király csak fölebb rendelte, mert a portyázó tatárok és kisebb török hadak mind jobban nyugatra fordultak, egyes csapatok a Mátyus-földén Nagy-Szombatig és a Csallóközben Vízvárig kalandoztak, könnyen Pozsony vagy épen Bécs ellen kanyarodhattak.* A veszedelemben Lipót és udvara csak az ő megjelenéséből, az ő vitézségéből merített bátorságot. És Zrínyi vonult föllebb a Csallóközbe 14,000 főnyi hadával.* Vízvár közelében, október 10-ike körül ellenségre bukkant és úgy felkonczolta, hogy csaknem a csecsszopó gyermekek is a dicsőségéről szóltak. S a betegeskedő nádor ágyában könyörögve kérte Istent, hogy az ottomán fényeskedő holdnak homályító csorbulásával hozza vidámságba a szegény, csaknem utolsó kétségbe esett magyar világot s hősünk okos vezérsége által, bátor szivével, fényes és éles kardjával ezerszámra vághassa a pogányságot.* Győzelmének természetesen mindenki örült, közel és távol; csak irigy ellenfele, Montecuccoli szisszent föl, ki június közepe óta lézengett a harcztéren a nélkül, hogy megütközött volna. Egyszer táborozott, másszor menetelt, de mindig födve; kellő biztonságban, egyiránt dicstelenül. Zrínyi kereste, ő meg kerülte az ellenséget, az karddal támadott, ő meg csak lábbal hadakozott: a két fővezér merő ellentét volt. Montecuccoli személyileg tavalyi megalázása és sérelme miatt gyűlölte, módszerénél fogva lenézte hősünket; mert az ő szemében csak a maga eljárása volt tudós hadviselés, az afféle összecsapás – csak legénykedő verekedés. Föl se tette, hogy fővezértársának tudománya van legalább annyi, mint néki; a tehetsége és bátorsága pedig több, s tapasztalása a törökkel végtelenül nagyobb; mert tudja, hogy úgy kell véle küzdeni, a mint ő harczol. Zrínyi diadalmasan nyomult fölebb, reménységet és bizalmat öntve a népbe, félelmet, sőt rémületet az ellenségbe; s a hónap 14-én találkozott Montecuccolival és Pucheimmal, az idő szerint komáromi főkapitánynyal. A pogány a Csallóköz alsó részéből, a hol hősünket érezte, takarodott vissza, s a szép és termékeny sziget itt az ellenségtől megtisztult. Mind a mellett Montecuccoliban a vállalkozásra kedvet és bátorságot nem tudott éleszteni. Négy napig folyt köztük a tanácskozás, négy napig biztatta, sürgette, s minden rábeszéléssel és érveléssel megkisértette, hogy közös cselekvésre, együttes támadásra bírja: hazafi lelkesedése és ékesszólása kárbaveszett.* Montecuccoli, mondja a német krónikás, féltette az élést, meg a szénát és abrakot, melyet máris hat mérföldnyi messzeségből kellett harácsolnia, hogy embereinek és lovainak nem jut elég,* ha az ő hadával együtt működik. Mintha bizony ennek a saját hazájában joga nem lett volna ahhoz! A sok unszolásra végre előmutatta Porcia herczeg rendeletét, mely arra utasította, hogy egyetmást ugyan vele beszéljen meg, de hozzája ne csatlakozzék.* S a négy napi tanácskozásnak eredménye az lett, hogy Zrínyi népével a Rábán keljen át és menjen Komárom felé, a hol az ellenség már mutatkozik.* 18-ikán megfordult tehát és 19-ikén már jelenthette a hadi tanácsnak, hogy a törökkel szerencsés összecsapása vo1t.* Köprili Ahmed alvezére, Ali, haragra gyúlva, össze akarta morzsolni s az aleppói és váradi basákkal egész népestül űzőbe vette: de hősünk a tetemesen túlnyomó erő elől ügyesen Komáromba siklott.* Aztán Pucheim egyetértésével és segítségével megint fölebb hatolt, s a Csallóköz felső részében több kalandozó török csapatot szétszórt; majd a Dunán és Vágon hidat verve, a főseregen ismételve sikeresen rajta ütött; s mikor az a Dunán átnyomakodott volna, előhadát meglepte és visszaűzte, a mivel a nagyvezért útjából visszatérítette és a dunántúli vidéket a pusztítástól megmentette; míg Montecuccoli szégyen-szemre tétlenül nézte, hogy a Brünnig és Olmützig száguldozó tatárok a keresztyén foglyok ezreit előtte hajtották az érsekújvári rabszolgavásárra.*

MOLIN ALAJOS jelentése október 7-ikéről.

WESSELÉNYI FERENCZ levele Zrínyi Miklóshoz, október 29-ikéről. Országos. levéltár, Wesselényi-levelek.

Történelmi Tár,1881. évf. 130., 131. l.

ZRÍNYI MIKLÓS nyilt parancsa: Magyar Történelmi Tár, VII. k. 253., 254. l.

MOLIN ALAJOS jelentése október 7-ikéről.

Törtértelmi Tár, 1881. évf. 130. l.

Ugyanott.

WESSELÉNYI FERENCZ levele Zrínyi Miklóshoz, októher 29-ikéről. HORVÁTH JENŐ szerint (Gróf Zrínyi Miklós hadtudományi munkái, 28. l.) hősünk a harcztéren való megérkezését azzal jelentette be, hogy a Nyúlak szigetén, a mostani Margitszigeten, Balogh János előadásaként pedig a Csepelszigeten (Nagy-Kanizsa városának és vidékének hadtörténelmi multja.) 169. l. táborozó török hadat rajtaütéssel felkonczolta, Mind a két változat merő képtelenség; 1-ször mert ha táborozott is ott vagy itt ekkor török had, azon rajtaütni a széles Duna miatt nem lehetett: 2-szor, mert Zrínyi e szigeteknek feléjük sem jött. MOLIN szeptember 30-áról közli, hogy külön futár indult hozzája Csáktornyára; maga október 4-ikén tudatja, hogy Vatra, a dunántúli fölkelő nemesség gyűlőhelyére, Vasmegye szombathelyi járásába ért, hogy Pozsonyba induljon; de Komáromnak fordult, 7-ikén e városnál és 10-ikén Vízvárnál, a megye csallóközi járásában állt, honnan a nádort győzelméről értesítette? Mikor lett volna akár Pest felett, a Nyúlak szigetén; akár Pest alatt, a Csepel-szigeten? Szigeten győzött: de a Csallóközben.

A császári és királyi hadi Levéltárban, 325. k. RÓNAI HORVÁTH JENŐ, Gróf Zrínyi Miklós hadtudományi munkái, 28.l.

Ortelius Redivivus, II. k. 287. l.

Ugyanaz, II. k. 287. l.

A császári és királyi hadi levéltárban, 325. k.

Ugyanott, 327. k.

Ortelius Redivivus, II. k. 287. l.

RÓNAI HORVÁTH JENŐ, Gróf Zrínyi Miklós hadtudományi munkái. 28. l.

Köprili Ahmed Újvár megerősítése s a dunai átkelés meghiúsulta után a kései idő miatt Párkányon és Esztergomon át Buda felé vonult, hogy téli szállásra térjen. Zrínyi újra felszólitotta Montecuccolit, hogy egyesülten rohanják meg: de hiában beszélt. A németek úgy féltek a töröktől, írja Molin, hogy már a nevére riadoztak; 6000 tatár megjelenésére az egész német sereget Morva és Szilézia közt páni rettegés fogta el,* s ebben a tulajdonságukban olasz létére osztozott a német fővezér. Elve sem engedte, hogy koczkáztasson, gyűlölete sem hagyta, hogy sikert a hősünkkel arasson. Zrínyi maga nyugtalanította és zaklatta hát a törököt. Így október 31-én Érsekújvár és Esztergom között, a Garam hídja közelében, mintegy 600 főnyi utócsapatot ért be, mely társzekerein gazdag rakománnyal, mindenféle drágasággal, foglyokat kisért 120 janicsár födözete alatt. A janicsárok azonnal szekérsánczot vontak, mögüle keményen védekeztek és ágyúikkal könnyű huszárjait kicsinység föl is tartották. De ezek lovaikról leugráltak s gyalog a szekérsánczon áttörtek, aztán egy szálig felkonczolták őket, a drágaságokat, foglyokat pedig Komáromba szállították.* Már ekkor az örökös portyázás és csatározás miatt olyan nyomorúságos állapotban voltak, hogy alig bírták el a fáradalmat:* de a vezérök lelkesedése összetartotta őket. Sőt Zrínyi velök az elmaradozó pogányságot egész Esztergomig, némely csapataival Budáig üldözte, zsákmányának és foglyainak nagy részét elszedte.*

MOLIN ALAJOS jelentése november 4-ikéről.

Mars Hungaricus, 39. l. S Ortelius Redivivus, II. k. 290. l.

A császári és királyi hadi Levéltárban, 325.-k.

RÓNAI HORVÁTH JENŐ, Gróf Zrínyi:Miklós hadtudományi munkái. 28. l.

A nagyvezér haraggal és boszúval telt el iránta. Hiszen a mi csorba fényes és dicsőséges fegyverén esett, mindég Zrinyi, egyedül Zrínyi okozta! S a mikor Budán megállapodott, honnan Apaffy Mihály fejedelmet kegyelemben elbocsátotta, telelésre a hadakat a végekbe, palánkokba rendelte, – Kaplán basát, a határvidék új parancsnokát l0,000 végbeli törökkel, a krimi jali agát 50,000 tatárral Pécsre küldte, oly megbízással, hogy a félelmes hősnek várát és birtokát dúlják fel.* Maga aztán Nándorfejérvárra indult pihenőre; de előbb eleibe hívatta Lipót követeit: Goes bárót szabadon eresztette Lobkovitzhoz azzal a szóbeli üzenettel, hogy a tavaszszal ellátogat Bécsbe, 100,000 török kiséretében.* S azzal a levélbeli kérdéssel, ha valjon nem látják-é be a követek a béke üdvös voltát, vagy nincs-é fölhatalmazásuk annak megkötésére? Ha a tavaszszal majd vendége lesz, megbeszélhetik egymással.* Reningert pedig magával vitte.

Hadtörténelmi Közlemények, III. k. 504, l.

FRANZ KRONES, Handbuch der Geschichte Oesterreichs, III. k. (Berlin, 1878. 594 l.

Hadtudományi Közlemények, III. k. 502., 504. ll.

A kedélyes szavakba gúny és fenyegetés vegyült, a jövőnek ijesztő jeleként. Lobkovitz, mindjárt az ellenség eltakarodásakor, hadi tanácsot hívott össze november 4-ikére a helyzet megbeszélése végett. Megjelentek azon: Montecuccoli, Zrínyi Miklós, Souches, Zrínyi Péter, Strozzi és Hohenlohe Gyula gróf, a Rajnai szövetség segélyhadának parancsnoka, ki kevéssel előbb Bécsbe érkezett, s rajtok kívül többen.* Egyesek úgy vélekedtek, hogy meg kell várni, a míg Köprili Ahmed az ázsiai törökséggel távozik, aztán Újvárt vissza kell foglalni; mások azt ajánlták, hogy Esztergomot kell megszállni és megvenni; de a többség úgy okoskodott, hogy tél közepén az ellenálló véghelyek vívása a hadat csak gyöngítené és a jövő háborúra használhatatlanná tenné; a nagyvezér Újvárt és a többi erősséget különben is éléssel és katonasággal bőven ellátta.* Ennek következtében a hadat téli szállásra helyezték. Montecuccoli a Csallóközbe vonult,* melyet fővezértársa számára megtisztított és biztosított. Védettebb helyen már csakugyan nem telelhetett! Zrínyi pedig haza indult muraközi őrállására, új küzdelemre, Kaplan basa és a jali aga fogadására.

MOLIN ALAJOS jelentése november 4-ikéről.

Ugyanaz, ugyanott.

Történelmi Tár, 1881. évf. 131. l.

A két fővezér a csatatéren bizalmatlanul jött össze és fellobogó gyűlölettel vált el. A míg egymás mellett működtek volna, Montecuccoli csak akadékoskodott, csak újjat húzott, társától félreállt, az ellenség elől kitért, a harczban nem harczolt! Zrínyi maga viaskodott, fáradt, a népben a hitet, az ellenségben a félelmet maga tartotta fenn. Társa a tehetetlenség, ő a tevékenység; az a lomha kő, mely a saját erejéből le nem üt, ő a viharos villám, mely untalan czikázva csapkod. Igaz ugyan, hogy fényes és tartós sikereket ő sem aratott; de annak nem maga az oka, hanem a ki az eszközt neki meg nem adta, a segítséget tőle megtagadta. Aztán csodálkozhatunk-e, ha nem fértek meg együtt?* Megférhetett-é egymással a methodismusba oltott öszvér és a nemes tüzétől lihegő telivér? S csodálkozhatunk-é, ha a Montecuccoli nevét elkeseredéssel emlegették, míg a Zrínyiét magasztalva hordozta meg a hír az egész országban? Egygyel több indíték arra, hogy az irígy olasz neki kaján és konok ellensége legyen örökre!

Ugyanaz, 1881. évf. 130. l.

10. LOBKOWITZ VENCZEL HERCZEG ARCZKÉPE.
(Meyssens egykorú metszete után.)

A míg hősünk oda jár vala, Péter öcscse őrködött helyette a Murától le az Adriáig. Nem is szükség nélkül. Mert alig értesült Csengics boszniai basa az ő távozásáról, a végekből 10,000 főnyi hadat vont össze s október elején megindult azzal a szándékkal, hogy Új-Zrínyivárát megtámadja:* s ha elfoglalnia sikerül, a horvát-szlavon határszéleket dúlja fel. A Lika és Korbava völgyében 1000-1000 embert állított föl hátvédül és a többi 8000-rel haladt Ottocsácz-nak, Károlyváros felé. Péter gróf foglyoktól eleve meghallotta közeledését és csöndesen, lopva 4000 végbeli horvát vitézzel és katonával elejbe ment és lesbe állt egy erdőben, melynél a basának el kellett vonulnia. Óvatosan, nyugodtan vonult, október 17-én reggel, mintha puszta volna és védtelen az ország: seregének fele már elhaladt az erdő alatt, a mikor Péter gróf hirtelen kitört belőle és két oldalról közbekapta a törököt. Nem hiában «Győzni vagy halni» volt a jelszava,* oly hevesen vágta, oly keményen kaszabolta, hogy az két óra múlva megverve, elszórva menekült vissza; 1000 embere a basa fiával és testvérével, 12 jelesebb agával és béggel borította a véráztatta földet, s harmadfélszáz esett fogságba, 8 zászló, 100 ló, 14 ezüstszerszámos paripával zsákmányul, sok egyéb drágasággal együtt. Péter gróf fényes győzelemmel, gazdagon megrakodva tért meg bátyja új erősségébe. A kanizsai szomszéd gondolt egyet: szeget-szeggel! A koppányi, pécsi és szigeti őrség nagy részét egyesítve, október végén valami 8000 törökkel rajta ütött: de csúfos kudarczczal, véres fejjel takarodott ő is várába vissza.* S azóta Péter gróf nyugton maradt. Bizony, ha maga nem biztosítja magát, semmi sem biztosította volna.

Ortelius Redivivus, II. k. 287. l.

Lásd arczképén, az Ortelius Redivivusban, II. k. 286. l.

Ortelius Redivivus, II. k. 287., 288. l.

II. AZ OTTOCSÁCZI ÜTKÖZET.
(Egykorú metszet után.)

Hát a közfölkelés? Varasdnál hónapok óta gyülekezett és táborozott ugyan; de voltakép még erre az időre, október végére sem gyűlt össze. A földesurak a fegyelmet és rendet a bánnak távollétében nem ismerték, a táborban vagy magok meg nem jelentek, vagy a füst után járó fegyvereseiket be nem küldték, s a bánnak katonai helyettese, Orehóczy Gáspár, csak november 12-ikén tartott a varasdi hévvizeknél hadi tanácsot a végre, hogy a mulasztókat megbüntessék és a jelenvalókat el ne ereszszék; de négy nap múlva, 16-ikán, már kimondták a tábor feloszlatását, mivel a szomszédos tartományokbeli és magyarországi táborok már fölszedték sátraikat, s a bán is közeleg haza. A gyűlés megbízta Orehóczy Gáspárt és Sámbor Györgyöt, hogy Zrínyinek, mihelyt Isten segítségével haza ér, terjeszszék elő a feloszlatásnak okait, hisz a tábor annyi hónap óta, annyi költséggel és fáradalommal volt együtt; gondoskodott egyszersmind a feloszlatás esetleges balkövetkezményeinek elhárításáról, a mennyiben a földesuraknak és embereiknek szigorúan meghagyta, hogy hazavonulásukban a szegény, nyomorult népet kiméljék, kenyéren és szénán kívül egyebet tőle ne szedjenek, mert minden egyéb harácsot négyszeres árral kötelesek megtéríteni; Varasd és Kőrös megyék szolgabiráinak pedig megparancsolta, hogy hirtelen veszedelemben, ha a török a Dráva felől beütne, a fenyegetett vonalnak azonnal segítségére siessenek.*

Acta et Articuli stb. 201., 202. l.

A mint Zrínyi Miklós hazaért, első dolga volt, hogy november 19-ikén Esterházy Mihályt, a győri kapitányt Veszprém várának megvédelmezésére buzdítsa,* öcscsét pedig az őrködésben felváltsa s az eloszolt fölkelés helyett a Piccolomini és Bachoneféle ezredet megint maga mellé kérje, mert magyar ember létére a bejelentett vendégeket kellő készülettel akarta várni: de mielőtt meg kapta volna, a törökök és tatárok már 27-ikén megérkeztek, nem éjszaka, titkon, hanem nyiltan, világos nappal, elbizakodva. Parancsnokuk nem Kaplan basa vagy a jali aga volt, kiket a nagyvezér hősünk birtokainak pusztítására küldött, hanem Ala; az új váradi basa,* ki a csallóközi, a duna- és vágmelléki győzedelmekért, az örökös csatározás le-lecsapó zaklatásaiért kivánt boszút állani. Valami 12,000 emberrel jött, de Kanizsánál hír szerint még 30,000 főnyi serege állt, parancsra készen, hogy a Muraközbe üssön, onnan Stiriára egész Gréczig, majd a Murán át viszszafordulva Batthyány Kristóf jószágait és végházait dúlja föl; csak az előhad vállalkozásának sikerére várakozott. Ali Kottorinak jött, hordozható hidat hozva magával, melyet a tatárok a vízen gyorsan átvetettek, hogy a had többi részének átkelésére széles hidat verjenek. Hősünk épen várán kívül a szigetet kerülte 300 lovassal, hogy a Mura sekélyeit vizsgálja és biztosítsa, honnan veszedelem érhetné, a mikor egyszerre az egyik őrszem vészmozsara megdördült, s ő arra tartott, a merről a lövés az ellenséget jelezte. Két ezer tatár már ott volt az innenső parton. Szorultságában, a mikor szigetét már megszállva, magát veszendőben látta, nem gondolhatott elvonulásra, népe összegyűjtésére hanem az erők aránytalanságával nem törődve, vitézül és elszántan, 300 föllelkesített lovasával a tatárság közé vágott, mely olyan sűrű nyilzáporral fogadta őket, hogy a levegő pillanatra elborult, de rohamukat föl nem tartóztatta. Példájára vitézei, Isten segítségéből oly erővel és bátorsággal kaszaboltak, hogy villogó száblyáik alatt a tatár halomra hullt, vagy megfélemedve a folyó felé iramlott. A hordozható hídon, ezen a gyenge és keskeny alkotványon, a menekülők azokra estek, kik segítségökül jöttek; s kavarogva, torlódva, mind a két felől szaporodva, nyomakodva gomolyogtak együtt. Mint a kicsapó ár a medrében, nem fértek meg a hídon, hanem nagy csapatonként zuhogtak a Murába, mely emberrel és lóval annyira megtölt, hogy a víz többé nem látszott. Csak kevesen vergődtek a tulsó partra, nagyobb részük elmerült vagy elvérzett; mert Zrínyi megparancsolta, hogy senkit élve ne hagyjanak. Többet ezer lónál fogtak ki a habok közül, a többi ott pusztult, s a folyó halottól, dögtől, vértől megdagadt. Ali zavartan, az ijedtségtől megigézve nézte a romlást, aztán gyalogságát támadásra rendelte: de már ekkor Zrínyinek is megérkezett 300 gyalogja, két kisebb ágyúval, s összefutott katonasága mindenfelől és egész álló napon, egész álló éjjel visszavetette minden átkelő kisérletét. Szerencse, hogy a harcz moraja Kanizsáig nem hallszott és a basa segítséget nem hozott. Bizonynyal azt hitte, hogy 12,000 emberrel utoljára is csak útat tör a szigetre. Keservesen csalódott. Hajnalban dühöngve, boszút esküve vonult vissza Kanizsára. Zrínyi pedig még aznap értesítette a hadi tanácsot szerencsés győzelméről, s megírta a felségnek, hogy Isten különös kegyelme csodálatos módon szigetét és a szomszédos tartományokat magával együtt nemcsak megtartotta, de meg is szabadította a törökök kezéből; mind a mellett az Isten szerelmére kéri, hogy rendelje el határozottan megsegítését ágyúkkal, golyókkal, más készletekkel, így csapatokkal is, mert a szükség ez idején ágyúk és katonák híjában mind az ő szigete, mind az örökös tartományok csalhatatlanul elvesznek.* A hadi tanács felsőbb jóváhagyás reményében a Piccolomini és Bachone-ezredet, valamint a Spick Lukács báró főtábormester csapatát rendelkezésére bocsátotta, Gréczből hadiszerrel ellátta, a mennyiben 8 mezei, 4 öreg ágyút, 100 puskát, 500 mázsa lőport, tetemes golyót, kanóczot és egyéb készletet küldött számára;* a királynak pedig vitézi merénye fényes sikerét magasztalva előterjesztette.* A fölszerelésre és katonaságra annyival égetőbb szüksége volt, mert a törökök és tatárok naponként mutatkoztak, körülötte rajzottak, s deczember elején ismét megütközött velük. Örömmel jelenthette, hogy keményen megverte őket; immár reméli, hogy több támadást nem tesznek, hanem Eszékre, téli szállásra vonulnak.* Jelentésével épen egyidejűleg, deczember 4-ikén kelt hozzája a király levele, melylyel előbbi győzedelmeért üdvözölte. S a mint Lipótnak a szive különös vigasztalására szolgált szerencsés ütközetének híre, úgy bizonyosan az ő szivének is elégtételére volt a felség elismerése és biztatása. «Kedves gróf Zrínyi! Nem is lehetett, irta a levél végén sajátkezűleg, az ön vitézségétől egyebet várni. Legyen Isten nekünk s az igaz ügynek segedelmünk, én maradok Ön iránt minden kegyelemmel».*

Századok, 1883. évf. 60. l.

A császári és királyi hadi levéltárban, 68. k. S ZRÍNYI MiKLÓS levele Lipóthoz november 28-ikáról.

ZRÍNYI MIKLÓS levele a királyhoz november 28-ikáról.

Ortelius Redivivus, II. k. 292. l.

A császári és királyi hadi levéltárban, 327. k.

Ugyanott, Windica, 68. k.

FORSTALL MÁRK Stemmat Ographliája, 29. l.

12. GRÁCZ A XVII. SZÁZADBAN.
(Merian Mátyás metszete után.)

A mi Zrínyinek a hadi tanács rendelkezésében és a királyi kegyelem megnyilatkozásában különösen jól esett, főleg az a komoly készülődés volt, melyet a jövendőbeli tavaszi háború szervezésében kifejtettek. L'Isola báró már augusztus 23-ikán egyességet kötött a brandenburgi választóval, hogy Montecuccoli dunai seregéhez 400 lovast és 600 vértest, Souches hadához Szilézia födözésére 1000 gyalogost fog küldeni; s az ősz végén segítő csapata a Holsteini herczeg vezetése alatt csakugyan Kremsierbe érkezett és téli szállásra a königréczi kerületbe vonult. Küldött a királynak e mellett elegendő lőport és golyót s átengedett 100,000 tallér követelést, melvlyel Spanyolország tartozott neki; a protestáns birodalmi rendeket pedig erélyesen felszólította, hogy a regensburgi gyűlésen a török ellen való segély megadásán buzogjanak. Rajta kívül a bajor választó 1000 gyalogost és 150 lovast, a szász 200 gyalogost, a mainzi 900 gyalogost indítottak meg, a salzburgi érsek szintén pár százat.* A rajnai szövetség külön hadteste meg, 7200 ember, kiknek parancsnokával, Hohenlohe Gyula gróffal hősünk a múlt hónap elején a bécsi hadi tanács ülésében találkozott, már Kremsnél áll, Stiria felé nyomulóban, hogy a télen át Pettau környékén szállásoljon. Mindez biztató jel volt, pedig sem a hadi tanács, sem a király nem érte be ennyivel. A tanács november közepén Souches fölszaporodott hadát, 1000 lovast és 8000 gyalogost Trencsénen át a bányavárosok védelmére rendelte, hol Koháry István, Horváth György és Szobonya István őrködött néhány ezer fölkelő néppel;* a király pedig a külföldi udvarokhoz, katholikusok- és protestánsokhoz követeket küldött segítség kieszközlése végett: Mattei grófot Rómába a pápához, Piccolomini Testát Itáliába az egyes fejedelmekhez és köztársaságokhoz; Strozzi Péter testőrkapitányt Francziaországba, gróf Sinzendorf Rudolfot Dániába és Hollandiába, gróf Dietrichstein Zsigmondot Angliába, Königsegg grófot Svédországba* és Petting grófot Spanyolországba; így fél Európát, az egész nyugati kereszténységet fölverni akarta, egyesíteni kivánta a pogány ellen. S maga épen úton, Amstädten városában, a honnan elismerő levele kelt, hogy Regensburgba, a birodalmi gyűlésbe siessen a megújítandó hadjárat katonai és pénzbeli biztosítékainak személves sürgetésére.*

ZWIEDENECK-SÜDENHORST, Deutsche Geschichte, I. k. 241., 242. l.

Történelmi Tár, 1881. évf. 131. l.

PRIORATO, Historia di Leopoldo, II. k. 283. l.

Ugyanaz, II. k, 271. l.

Lipót deczember 23-ikán ért Regensburgba, császári fénynyel, miniszterek és diplomaták kiséretében. A külföldi államok képviselői közül vele voltak: Carafa pápai nunczius, Archinto gróf, a spanyol követ és tanácsosa, Don Diego de Prado báró, Pallavicini marquis, a genuai köztársaság és Chieromani lovag, a toscanai nagyherczeg követe. S már a helyszinén vártak reája: Gavella lovag, XIV. Lajos meghatalmazottja, Rocus atya, a spanyol ferenczrendiek tartományi főnöke, a spanyol király megbizottja, Callori gróf és Maletti lovag, az a mantuai, ez a szárd herczeg küldötte. S a birodalmi rendek közül példájára megjelentek: a mainzi, trieri, bajor és szász választófejedelmek, a salzburgi érsek, strassburgi, speyeri, münsteri, paderborni és regensburgi püspökök, meg a fuldai apát, a württembergi herczeg, a bayreuthi és baden-durbachi grófok és még számosan. Hosszan tanakodtak és vitatkoztak az adandó katonaság számáról és a pénzbeli segély öszszegéről. A brandenburgi választó 60,000 embert ajánlott meg a megfelelő költséggel az év folyamán kiállítani; de a gyűlés sokallta, végre 9–10,000 emberben állapodott meg, a szükséges fizetéssel, Badeni Lipót őrgróf fő- és Waldeck Frigyes gyóf helyettes parancsnoksága alatt. A külföldi államok közül Anglia és Hollandia keleti kereskedelmök érdekei miatt harczba a törökkel nem elegyedtek; Dánia és Spanyolország a saját háborúikban kimerültek, s gazdaságuk romlása nélkül semmi támogatást nem nyujthattak; a svéd király csak annyi segítséget ajánlt, a mennyi a birodalomhoz való viszonyánál fogva, mint Pomeránia és Bréma urát illette. A pápa csak nagyobb, az olasz fejedelmek és királyságok csak kisebb pénzbeli áldozatot hoztak katonai erő helyett; hadat, 1000 lovast és 5000 gyalogot egyedül a franczia király igért. A háborút a pogányság ellen a keresztyénség védelmének ismerték el ugyan, azért teljes rokonszenvükkel, sőt egyes országok tehetségök szerint gyámolították is: de a keresztyénség közösségének érzeténél a kereskedelmi és gazdasági érdekek már erősebbek voltak s általában ezek uralkodtak. Mind a mellett így is jelentékeny összegekre, s a rajnai szövetség, a birodalom, XIV. Lajos és az egyes választók külön segítségében mintegy 30,000 jól felszerelt katonára lehetett számítani.*

ZWIEDENECK-SÜDENHORST, Deutsche Geschichte, I. k. 242., 243. és PRIORATO Historia di Leopoldo, II. k. 272, 286. l.

A míg a tanácskozás Regensburgban foly vala, hősünk a biztató jelek föltüntével új kedvre, új cselekvésre lobbant, nagy és merész vállalatot készített elő, egy gyors téli hadjáratot, melylyel a Dráva balpartján egyszerre végigszáguld az eszéki hídig, s a vonalába eső várakat és palánkokat megveszi vagy megfélemíti, a vidéket feldúlja, a híres hidat elfoglalja és fölégeti. Minthogy azonban az elbizakodott török mindenfelé rezgelődött, s a termékeny Pozavinát a kulpai végekkel fenyegette, előbb a szükséges belső védelmet, a részleges fölkelést szervezte, az élére öcscsét, Péter grófot állítva. E végett deczember 13-ikán Varasd városába összehívta a karokat és rendeket, kik előterjesztésére önzetlen lelkesedéssel és áldozatkészséggel egyhangúlag elhatározták, hogy a bán parancsára és szolgabirák hirdetésére egész Pozavina a földesurak alá eső oláhokkal együtt haladéktalanul keljen föl és gyűljön össze a kiszabott büntetés terhe alatt. Azon kívül, a hol nagyobb és tartósabb szükség állna elő, a többi járásokból is a Száváig a földesurak a magok részéről egy lovast, jobbágyaik részéről egy gyalogot küldjenek jól fölszerelve a Pozavinába, ők is, nemesek és mágnások, fejenként fölkelve oda siessenek. Ha pedig ugyanabban az időben vagy külön-külön a török a kulpai, petriniai vagy károlyvárosi végeket rohanná meg, a szávántúli járások Zrínyi Péter gróf megkeresésére azonnal kötelesek felülni és ama részek oltalmára gyülekezni, a mágnások a megkereső gróf, a szolgabirák és más nemesek az alispán, a kulpamelléki és nem adózó népségek pedig Patachich Péter alatt állanak, ki viszont Zrinyi Pétertől függ. Ha valahol esetleg nyomasztó és végső szükség mutatkoznék, a török az ország valamely részébe haddal nyomulna be vagy erősséget szállna meg, a Száván innen és túl eső összes járások népe tartozik a bán parancsára személyesen fölkelni és hozzája csatlakozva az ellenség ellen harczolni. Aztán hadi szerek vásárlására adót vetettek ki, minden egyes birtokos vagy jobbágyai után füstönként egy rajnai forintot jó új pénzben, melyet a közeledő vízkereszt napjára köteles minden szolgabiró a saját járásából behajtani és szoros számadás mellett Zakmárdy Jánosnak beszolgáltatni, hogy az itélőmester ólmot, puskaport vehessen rajta, még pedig apróbb és öregebb szeműt, a különböző fegyverek számára. Kimondották azt is, hogy a varasdi hévvizeknél tartott tábori tanács büntetéseit végrehajtják s a begyült összeget szintén erre a czélra fordítják. Az itélőmester pedig a beszerzett hadi készletet a varasdi vártoronyban őrizteti és az ország szükséglete szerint osztja ki. A ki akár a kivetett adó, akár a kiszabott büntetés lerovásában késedelmeskednék vagy makacskodnék, birsággal lakoljon; a ki a természetbeli segélyt eddigelő be nem szolgáltatta, Mária tisztulásának ünnepéig beszállítani köteles, különben szintén birságot fizet. Intézkedtek egyszersmind, hogy a haza oltalmazása végett német lovagok és gyalogok jöjjenek be; de a bán elnöklete alatt bizottság őrizze ellen számukat, elszállásolásukat, fegyelemben tartásukat; s a bizottság határozza meg az ellátásukra szükséges élelmiszerek árát, a széna és fa mennyiségét. A bizottság tagjai lettek: Orehóczy Gáspár al-bán, Zakmárdy János itélőmester, Patachich Miklós varasdi, Gotthall Miklós zágrábi és Majczen Ferencz körösi alispánok, Drúskóczy Kristóf és mindazok, a kiket a bánnak bevonnia tetszik. Végre gondoskodtak az ország szükségleteinek, főleg a saját katonáik fizetésének födözéséről, mert a nehéz időben az idegen katonaság kellő tartása mellett a hazai vitézlő nép szűkölködése méltán elégületlenséget kelthetett volna, – a haramiák az új adószedő ügyvivője ellen úgyis zavarogtak.*

Acta et Articzzli stb., 203–205. l.

Zrínyi Miklós a kiküldött bizottságot január 7-ikén csakugyan összehívta csáktornyai várába, mert a Mura mellől megugrasztott tatárság a Dráva két felén lejebb vonult, a jobb parton egészen Pozsega tájáig, az Orljava vizéig hatolt, minél fogva a németség behozatala a belső védekezésre szükségessé lett. A hadi tanács intézkedése megkönnyítette a dolog kivitelét, mert deczember közepén Hohenlohe grófot a stiriai határra helyezte, egyszersmind hősünket értesítette, hogy seregét, ha tetszik, igénybe veheti.* S ő legott érintkezésbe lépett és megegyezett vele mind a téli hadjárat, mind a belső védelem támogatásának módjára nézve; így most kész tervezettel állhatott a bizottság elé. Az urak elhatározták, hogy 2000 főnyi csapatot kérnek és vezetnek be az országba s a Zavarchiától (ma Zavarsje) Ludbrégig nyúló területen szállásolják el, a miben Patachich Miklós varasdi és Gotthall Miklós zágrábi alispánok Drúskóczy Kristóffal és a járásbeli szolgabirákkal működnek közre, és pedig a házakat a mezőségen előbb kijelölik, a parasztokat összeírják; a mely gyalogoknak ezen a területen nem jut helyük, Ludbrégen alól, Varasdmegye déli hegyes vidékein és Körösmegye éjszakkeleti síkságának falvaiban kapnak szállást. Minden egyes emberért generálisuk, Hohenlohe, a gazdának egy tallért, az ország pedig azonfelül a nyomasztó drágaság miatt pótlékúl fél rajnai forintot fizet.

A császári és királyi hadi levéltárban, Windica. 68. k.

Az urak a megjelent német tisztekkel is megegyeztek, és pedig abban, hogy a katona megelégszik olyan kenyérrel és eleséggel, a milyennel a gazda él; bort külön tart magának, melyet azonban szállásadója vásárol be; s megnyugodtak abbeli biztatásukban, hogy Hohenlohe igérete és biztosítása szerint a lakosságot minden egyéb tehertől és alkalmatlanságtól megvédi. Aztán elvégezték, hogy a fél rajnai forint katonatartási pótlék födözésére egyfelől a hadiszerekre kirótt egy forintos, másfelől Varasd és Körösmegyéből az országos költségekre kivetett nyolcz forintos adó fordítandó a megyei tisztviselők és itélőmester javadalmának levonásával; Zágrábmegye adójából pedig a kulpai kapitányokat és vitézlő népet, az új adószedőt és odavaló megyei tisztviselőket kell kielégiteni.*

Acta et Articuli stb., 206., 207. l.

13. HOHENLOHE FARKAS GRÓF AKCZKÉPE.
(Egykorú metszet után.)

Négy nap mulva meg, január 11-ikén Zrínyi meghagyásából az országos rendek gyűltek össze a püspök elnöklete alatt Zágrábban, hogy a kiküldött bizottság jelentését meghallgassák és a védekezés művét folytassák. Az ülés mindenekelőtt tudomásul vette és megerősítette a csáktornyai végzéseket; a katonatartási pótlék fejében a földesurakra még egy rajnai forintot vetett ki; de gondoskodott egyszersmind a hadi készletek fölözéséről is, a mennyiben e czélra a czímeres és egy-telkes nemeseket egy, városi és falusi kereskedőket, akár hazaiak, akár külföldiek, minden 100 forint után fél rajnai forint erejéig rótta meg. Azután a termésbeli segélyt szorgalmazta meg azzal az utasítással, hogy felét a földesurak, felét a jobbágyok tartoznak Mária tisztulása napjáig beszállítani; különben az ünnep után minden varasdi vagy zágrábi mérő után egy magyar forint birságot fizetnek; de termés helyett kenyeret, lisztet is adhatnak. A varasdmegyei gabonát Patachich Miklós és Drúskóczy Kristóf a meglevő tárházakba helyezi és a háború jövendőbeli szükségére fordítja, a zágrábmegyei gabona és pénzbeli birság pedig az ország későbbi intézkedéseig szeműl vagy készpénzül marad. Sőt az ülés nagyobb gabnakészlet gyűjtése végett a jövendő szükségre való tekintettel elhatározta, hogy a földesurak Varasd és Körösmegyéből Szent-Jakab napjáig újabb varasdi mérő búzát, a jobbágyok ugyanannyi búzát vagy kölest kötelesek Szent-Márton ünnepére az ország tárházába Varasdra szállítani; s ha a megjelölt időre és napra be nem vitetnék, egy magyar forint birsággal lakolnak; Zágrábmegyéből pedig ugyanazon határnapokra a földesurak másfél zágrábi mérő búzát vagy árpát, s a jobbágyok ugyanannyi kölest vagy alakort szolgáltatnak be Zágráb városába hasonló büntetés terhe alatt. A zágrábi káptalan jobbágyainak gabonája Sziszekre hordandó s annak szükségére fordítandó. Az ülés aztán intézkedett Petrinya, Svarcsa, Sredicske megerősítéséről, a pletter-berkiszevinai sánczok felásásáról, a salai árkok kitisztításáról és a bresti véghely környékének megvizsgálásáról, s ha a Mura jobb partján Új-Zrínyivár közelében valami sáncz igazításra szorul, jókarba kell hozni. S a szemlére kiküldötte Petretich Péter püspököt avagy helyettesét, gróf Erdődy Miklóst, Orehóczy Gáspár albánt, Zakmárdy János itélőmestert, Patachich Péter és Klauz Sebestyént. Szóval a gyűlés sem áldozatot, sem költséget, sem fáradságot nem sajnált, hogy a védekezést minél hathatósabban szervezze és fokozza:* de nem sajnált hősünk sem, hogy a téli hadjáratot előkészítse és szervezze.

Acta et Articuli, stb. 208–210. l.

EGYKORÚ KÉP A KÉT ZRÍNYI TÉLI HADJÁRATÁRÓL ÉS AZ ESZÉKI HÍD FÖLÉGETÉSÉRŐL.

Úgy okoskodott, a mint alig néhány nappal előbb vallásos megadással fejezte ki Csáky Istvánnak, hogy minden szerencsétlenségnél feljebbvaló az, ha látja az ember nemzetének, hazájának utolsó veszedelmét; de ha a nagy Isten arra rendelte öltőjével, legalább igyekezni kell minden jó magyarnak, kivált a nemes vérnek, hogy ellensége romlása nélkül ne legyen az ő veszedelme. «Én is a magam részéről azt írhatom kegyelmednek, folytatja búsongva, hogy szívvel-lélekkel mesterkedem minden előmenetelünkben, sem értékemet, sem életemet bizony nem szánom, s valami véget rendelt az Úr Isten az én szándékaimnak, jó szívvel elvárom. Eddig még, hála Istennek, én rajtam hatalmat az ellenség nem vett; az elmúlt esztendőben háromszor derékképen hol törökkel, hol tatárral megvonyakodtunk; de mindenkor itt hadta a körmeit».* Most is azon dolgozott, hogy hatalmat ne az, hanem ő vehessen rajta. Hohenlohével elvégezte, hogy seregének felével hozzája jő és vállalatához csatlakozik,* aztán az elvonulás megkönnyítésére Légrádnál hajóhidat veretett, melynek helyét egy bizottság élén Göller Keresztély, a gréczi kormány küldötte jelölte ki. S a míg ez a munkálat tart vala, a német parancsnok helyén maradt, ő pedig a kanizsai basát foglalkoztatta apró portyázásokkal, pajtái pusztításával,* hogy figyelmét a komoly készülődésről elterelje; s egyidejűleg intézkedéseit a hadak gyülekezésére megtette.

Századok, 1872. évf. 562., 562. l.

A császári és királyi hadi levéltárban: Windica, 68. k.

Ugyanott, Windica, 68. k.

Esterházy Pál, Batthyány Kristóf s a dunántúli felsőbb megyék urai csapataikkal január 19-ikén Szent-Grótnál találkoztak, másnap Kis-Komáromnál egyesültek Zrínyi, Hohenlohe és Draskovich hadaival.* Ide jött Witnyédy is fiával és száz katonájával;* de lelkesedése, harczi vágya nem volt kisebb a nagyokénál.* Összesen valami 20,000 vitéz jött össze: 8000 magyar, 5000 horvát, 7000 rajnai és egyéb német,* s mindnyájok szive vidult ekkora sereg láttára. A diadal reménységével kerekedtek föl és január 21-ikén érkeztek Berzencze alá. Gyönge volt a palánk, de erős az őrsége; mind a mellett harmadnapon a faltörő ágyúk megérkeztére a szabad elvonulás föltétele alatt feladta a várat. S a mikor az elvonulókat nehány garázda megrohanta és öldöste, Zrínyi kivont szablyával maga kelt védelmökre s őrizettel kisértette tovább őket. Január 24-ikén Babócsára ment. A helyet délről és keletről a Rinya folyó és mocsarai környezik; de éjszak és nyugat felől dombok szegték és a mieink ezekről lőni kezdték. A törökök hevesen viszonozták az ágyúzást, de inkább vészjelül, mint a siker reményében, hogy a környékből segedelmet kaphassanak és tömérdek élésöket, lövőszerszámukat és egyéb készletüket megmenthessék. Másnap csüggedve meghódoltak és fegyver nélkül távoztak. Barcs magától elesett, őrsége hadaink elől megszaladt, melyek a hitvány palánkot felgyújtották és elégették. Zrinyi meg Sziget felé fordult, hogy kikémlelje és megriaszsza; a mi teljesen sikerült, mert a rémült pogányság télvíz idején sebbel-lobbal költözött a belső várba és nem akadályozta meg, hogy a mieink Türbéket, a nagy Szulejmán belső részeinek temetőjét, a mozlim zarándokok e szent helyét fel ne dúlják; fényes márványemlékét szétvetették, várát elhamvasztották, úgy zúdultak tovább rohanó árjokkal Pécsnek, melyet ekkor Bécsnél nagyobbnak és ragyogóbbnak tartottak. A belső várost széles fal körítette, öt kapuval Buda, Siklós, Eszék, Sziget és a szőlőhegység felé, s födözetül négyszögletes és gömbölyű tornyokkal. Mintegy 6–7000 ház volt benne, 16 ércz fedelű, csillogó mecsettel, emlékszerű közkutakkal és márványos fürdőkkel, szóval mindennel, a mi a keleti kényelemnek és gyönyörűségnek kedves. A vár fölötte terült el a négytornyú nagy székesegyházzal, büszke biztonságban.

VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 147. l.

ESTERHÁZY PÁL, Mars Hungaricus, 40–52. l. PRIORATO, Historia di Leopoldo, II. k. 370–378. l. Ortelius Redivivus, II k. 298–305. l. ZRÍNYI MIKLÓS levele a gréczi hadi tanácshoz február 11-éről. Monumenta Slavorum Meridinalium, XIX, k. 226., 227. l. A királyhoz február 19-ikéről. Századok, 1872. évf. 563–564. l. DRASKOVICS JÁNOS levele a nádorhoz február 18-ikáról. Országos levéltár, Wesselényi-levelek; Egykorú tudósítás, Századok, 1886. évf. 253–259. l.

VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 149., 153. l.

Az egyesült sereg számát Esterházy Pál a maga Mars Hungaricusában 26,000 emberre becsüli (40. l.), és pedig szerinte 8000 volt a magyar, 10,000 a rajnai és 3000 a másféle német, 5000 a Zrínyi hadi népe és horvátja; de a németség fölvételében nyilván téved, mert Hohenlohenak, a rajnai sereg parancsnokának összesen csak 7200 embere volt; (ZWIEDENECK-SÜDENHORST, id m. I. k. 272. l.) s ebből 10,000-et nem hozhatott magával, annyival kevésbbé, mert 2000-et a horvát-tótországi belső védekezésre engedett át és a téli hadjáratot az egyezség szerint csak a fele katonaságával támogatta (Acta et articuli stb., 206., 207. l., Hadilevéltár, Windica, 680.l.). Priorato ellenben az egész sereget csak 16,000 főnek mondja ( Historia di Leopoldo, II k. 370.l.), melyben Zrínyinek 4000 magyar, horvát és szlavon vitéze volt, gyalog és lovas vegyesen; 6000-re ment a Batthyány, Esterházy, Draskovich grófok s a veszprémi püspök lovassága és körülbelül szintén 6000-re a rajnai és a királyi német katonaság. Valószinűleg leginkább megközelítjük az igazságot, ha a németséget 7000 főnek veszszük, mert a Hohenlohe hadtestének fele 3600, s a királyi katonaság Esterházy szerint 3000, a mi már 6000-nél több; Priorato is csak «körülbelől» mondja 6000-nek, így 7000-re bízvást tehető. A többi csapatok számára kétségtelenül elfogadhatjuk Esterházy adatait, mert azokról közvetlen értesülései voltak. S e számok összegezésével az egyesült seregben valami 20,000 ember lehetett.

14. PÉCS FÖLÉGETÉSE 1663-BAN
(Egykorú metszet után.)

A várostól körös-körül mélyen futó árok és vastag kőfal választotta el, tömött bástyáiról meredező ágyúival uralkodott rajta. Hadaink 27-ikén már Pellérden háltak* és másnap Pécs alá szálltak, melynek külső részeit azonnal elöntötték. A következő napon, 29-ikén, a belső várost megrohanták s egy órai heves és véres küzdelemmel elfoglalták. A törökök asszonyaikkal, gyermekeikkel, paripáikkal, arany és ezüst drágaságaikkal fölmenekültek a várba: a kik lent szorultak, ott hulltak el villogó szablyáik alatt. Tűz és vas emésztette meg őket, s meleg tetemöknek, kihült tűzhelyöknek hadi martalóczok estek, szabadon fosztogatva. Mesés volt a zsákmány, arany és ezüst, maga Draskovich János gróf 20,000 forintot talált a föld alatt; csak a bor több ezer csöbörre és az eleség olyan garmadára gyűlt, hogy 30,000 ember egész esztendeig megérte volna véle. De a hajdúság és németség pocsékolva pusztította és a borban gázolva fetrengett. Ha az ellenség a várból kiüt vala, a németek közül sok százat vághatott volna le, «mert mint a disznók, úgy hevertek részegen az utczákon».* Zrínyi a magyar hadakat a szertelen ivástól kemény fenyegetéssel visszatartotta; aztán a vár megvételét Hohenlohéra hagyta, maga 5000 könnyű lovassal száguldott tovább Szalonta, Sikló, Baranyavár alatt az eszéki Szulejmán-hídig, mely a korabeli hadi építészet remeke volt. Dárdától Eszékig egy jó mérföld hosszan, 16 lépés szélességben húzódott, minden oszlopa, gerendája, deszkája csupa tölgy, úgy összeeresztve, hogy a pénzt megolvashatták volna rajta, végig karfákkal és lámpásokkal.* Torkolata fölött a dárdai jelentékenyebb erőd, úgynevezett hídfő őrködött. S a mint hősünk 31-ikén ide érkezett, az erődöt megrohanta és védőit leöldöste; másnap a rengeteg alkotványt felül is, alul is náddal megrakta és több helyen felgyújtatta. Szép, száraz, hideg idő járt és a láng ropogva csapkodott a magasba. Két egész nap, két egész éjjel égett, s mint valami éjszaki fény, az éjszakai órákon nagy messzire csodálatosan bevilágította az eget! Borzasztó és mégis fenséges látvány! Csakhogy ez a világosság szakadatlan dörgés között jelentkezett, mert az eszékiek ágyúi egyre zúgtak és vitézeink valóságos golyózáporban dolgoztak, csodálatos módon mégis egyetlen embernél több nem sebesedett!

DRASKOVICH JÁNOS levele a nádorhoz. Országos levéltár, Wesselényi-levelek.

Századok, 1886. évf. 256. l.

Ugyanott, 1886. évf. 257. l.

15. AZ ESZÉKI HID ELPUSZTÍTÁSA.
(Egykorú metszet után.)

Zrínyi ezzel fordult vissza Siklós felé, a palánkot feldúlta, Baranyavárt, Sásdot elfoglalta és fölégette, a tatárt az egész vonalon fölverte és hajdúival a Dunán keresztül űzette, a vidéket véges-végig kipusztította és elhamvasztotta; úgy kanyarodott fel megint Pécs alá, hol a vár megvételében Hohenlohe öreg faltörő ágyúk nélkül nem haladt előbb. Katonasága többet küzködött a borral, mint az ellenséggel, s többen vesztek el belőle, valami 200-an, részegség miatt, mint golyótól. Hősünk látta, hogy további megszállása haszontalan, sőt veszedelmes is lehet, mert a hideg dermesztőre vált, két napos förgeteggel és olyan nagy havazással, hogy a tábor térdig hóban állt, minél fogva fagytól és fáradságtól rohamosan romlott;* a sebesülteken kívül naponként annyian betegedtek meg, hogyfélő volt, miként a visszavonulás nehézzé lesz: az időjárásra és egészségi állapotra való tekintettel tehát követelte a vivás félbenhagyását. S véleményén voltak a királyi és bajor tisztek. Hohenlohe egyfelől a gazdag zsákmány, másfelől az erkölcsi kudarcz miatt eleinte ellenkezett, utóbb is csak elkeseredéssel engedelmeskedett, s ettől az eseménytől engesztelhetetlen haragosa lett. De menni kellett. Zrínyi parancsot adott a táborozás és vívás fölhagyására és a város fölgyújtására. Ezer és ezer helyen vetett lobbot egyszerre a tűz és füst, mondja Esterházy, csakhamar elfedte a napot és szemhatárt, Sodoma égése nem lehetett nagyobb. Az egyesült sereg ennél a káprázatos tüzijátéknál vonult vissza és a Rinya mentén felcsapott Segesdnek, hogy elfoglalásával Kanizsát egészen körülzárja, mert Zrínyi további hadi czélja ennek az erős várnak megszállása volt. A tavaszra elő akarta készíteni. E végből útja közben Babócsát Czindery Gvörgv, Berzenczét Kiss Farkas, Segesdet Pethő László* parancsnoksága alatt megrakta magyar-német őrséggel, hogy a kellő időben háta mögött őrködjenek, mert e nélkül, a mint a gréczi hadi tanácsnak maga írja vala,* minden fáradsága dugába dől. S ezzel abban a meggyőződésben, hogy a telet nem hasztalanul töltötte,* mert a mi szándéka és kivánsága volt, az örök Istennek legyen dicséret, mind véghez vitte,* a sereget február 14-ikén hazaeresztette.*

Századok, 1886. évf. 257. l.

Ugyanott, 259. l. Draskovich János szerint e helyen Eősi vajda lön a kapitány.

Monumenta Slavorum Meridionalium, XIX. k. 227.l.

Századok, 1872. évf. 563. l.

Monumenta Slavorum Meridionalium, XIX. k. 226. l.

Ortelius Redivivus, II. k. 305. l.

Hát mi volt tulajdonkép ennek a negyedfélhetes háborújának eredménye, haszna? Berzencze, Babócsa, Segesd megvétele, Barcs, Türbék, Dárda, Baranyavár, Sásd s egy csomó kisebb palánk porba ontása, Sziget megfélemítése, Pécs elhamvasztása, az eszéki híd fölégetése, az egész vidék elpusztítása, nehány száz falu lángbaborítása;* azonfelül zsákmányban valami 50 ágyú, temérdek hadi készlet, élés és bor, 3000 ló és 30,000 barom.* De az anyagi haszonnál sokkal jelentékenyebb volt az erkölcsi siker. Zrínyi tél közepén, a korabeli hadviselésre szokatlan időben nyomult a hódoltságba, s rémületet vitt a pogányság szivébe. Mikor biztos, ha még télen sem nyughatik? S mit remélhet, ha majd tavaszszal a nagy háború megnyílik? Mert a vidék elpusztításával megnehezült az élelmezés gondja, s a híd elégetésével megsemmisült az országba áradó török seregek közlekedő főeszköze! Köprili Ahmed hónapokig be nem jöhet, segítséget nem hozhat; s a míg a híd kipéül, a hódoltság java része Kanizsával elveszhet! A keresztyénség ellenben megvidult és fölbátorodott, a jövőbe új hittel, új reménynyel tekintett: fent és alant, az udvarokban és népben csak a hősnek vállalatát csodálták és nevét magasztalták! Ő pedig a legigazabb szerénységgel jelentette február 16-ikán a hadi tanácsnak, hogy a törököt Hohenlohe gróffal megverték és csatározásukból nagy zsákmánynyal tértek meg;* s a legszárazabb rövidséggel megírta 19-ikén a királynak, hogy mit végzett és a pécsi megszállást Hohenlohe kivánsága ellenére miért oldotta fe1.* A mi részletet Lipót megtudott, csak küldöttjétől, Wassenhoventől tudta meg, kit még 11-ikén elindított Babócsáról hozzája Regensburgba, hogy vállalkozása eredményéről jelentést tegyen és Kanizsa megszállásához segítséget kérjen, miután útközben a gréczi kormány támogatását megnyerte és biztosította.* Mert ő a maga érdemével soha sem dicsekedett s a mások elismerésétől soha sem szédült meg, bár egész Európa dicsőítette is, mint most ezért a téli hadjáratért.

Ortelius Redivivus az elpusztított falvak számát ezernél többnek (II. k. 305. 1.), WITNYÉDY– épen több ezernek (II. k. 154. l.) mondja, a mi teljesen lehetetlenség, mert egész Somogyban és Baranyában se volt összesen 1000 község, pedig Zrínyi nem pusztította el az egész két vármegyét.

Ortelius Redivivus, II. k 305. l.

A császári és királyi hadi levéltárban, 358. k.

Századok, 1872. évf. 504. l.

Monumenta Slavorum Meridionalium, XIX 227. l.

Legelsőnek koronás ura köszöntötte Porcia herczeggel a birodalmi gyűlésről. «Sietek e soraimmal bizonyságát adni különös örömemnek, »mondja a herczeg,« az Ön okos és vitéz vállalkozásából a leeresztvén név föltámadását látom».* «Miután Wassenhoven mérnök,» szól a király, «az Ön derék előnyomulását, a török véghelyek megvételét, a hires eszéki hid fölégetését s katonai vitézségének egyéb páratlan fényes tetteit részletesen előadta, – érkezik február 19-ikéről az Ön levele, mely mindazt rövidebben érinti, semmint az eredmények nagyszerűsége megérdemli. Ez a diadalmas előnyomulás a hanyatló Magyarországnak erős támasztékot ad, hiveim csüggedt lelkét fölemelte, s jövendő szerencsésebb sikerek nem csekély alapja lesz. S a menynyire hasznos és kedves nekem, ép annyira az Ön nevének halhatatlanságára és emlékezetének öregbítésére szolgál. Reméllem, Isten segítségével, az Ön vitézségétől és tapasztalatától, hogy tovább is ilyen szerencsés előmenetelt teszünk és az ellenség erejét megtörjük». Végül sajátkezüleg hozzá tette: «Nem várhattam egyebet az Ön derék vállalkozásától és vitézségétől, csak hasonló diadalmas sikereket. Reméllem, hogy Isten másszor is meg fogja áldani, s én biztosítom mindenha a magam különös kegyelméről».*

FORSTALL MÁRK Stemmatographiájában, 34. l.

FORSTALL MÁRK-nál, 30., 31. l.

16. ZRÍNYI MIKLÓS TÉLI HADJÁRATÁNAK TÉRKÉPE.
(Egykorú metszet után.)

17. VII. SÁNDOR PÁPA ÉRME.

Aztán jöttek az európai fejedelmek és nagyok levelei, kitüntetései. A pápa, VII. Sándor, apostoli áldását küldötte, ragyogó vitézsége és páratlan bátorsága elismeréseként. «A keresztyénség eme nehéz napjaiban ugyanis» mondja, «nem kaphatunk hirt Németországból valami jeles cselekedeted nélkül, a mit mindenek ajka dicsér. Úgy látszik, hogy egy ember ereje önt félelmet az ottomán birodalomba, reménységet és lelket a föld keresztyén l népeibe». Aztán biztatja, hogy folytassa pályáját a jól kezdett úton igazi és örök dicsőséggel, mikép neve az egész földön elterjedjen s maga a mennyországban helyet nyerjen. És megáldja öcscsével, egész nemzetségével, majd azt kivánja neki, hogy a seregek ura segítse harczaiban mindenható jobbjával.* De az apostoli áldáson és jó kivánságon kívül lelki vigasztalására küldött egyebet is: ájtatossági emlékül 10-soros olvasót, búzavirágszinű lazúrkőbül, függő aranyérmekkel, teljes bűnbocsánattal s hat nagyobb ezüstérmet bevésett igékkel, külön diploma kiséretében «a keresztyén hit védelmezéséért, a miben napról napra inkább Krisztus vitézének bizonyúl».* A franczia király, XIV. Lajos, kinek figyelmét velenczei követe, Bonzi Péter beziersi püspök hivta fel hősünkre, még a mult esztendő április 21-ikén,* fényes hadi tényeiért, melyeket hosszú évek óta tanúsít vala a keresztyénség ellensége ellen, lelkében oly tiszteletet érzett személye, oly szeretetet vitézsége iránt, hogy a keresztyénség szolgálatában szerzett érdemei jutalmául költségei és áldozatai fejében mások serkentő példájára 10.000 aranynyal ajándékozta meg.* De ő a maga szerénységében nem tudta sem felfogni, sem megérteni, hogy a legkeresztyénebb király miképen értesülhetett nevéről; * s az ajándékot vonakodott elfogadni mindaddig, a míg a bécsi udvar kincstárnoka nem ajánlotta, mert idegen fejedelemnek, a Habsburgok vetélytársának pénze volt.* S a mikor elfogadta is, nem a maga czéljára, hanem a közjóra hozott áldozatúl fogadta el,* hogy általa a keresztyénség érdekeit annál buzgóbban mozdíthassa elő, így a végtelen nagylelkűségre annál méltóbb legyen. S a spanyol király, IV. Fülöp, kinek birodalma fölött a nap sohasem ment le, a legnagyobb kitüntetéssel, az aranygyapjas renddel tisztelte meg azokért az érdemekért, melyeket az ausztriai ház és keresztyén hit szolgálatában szerzett.* S kitüntetése annyival többet ért, irta Castel-Rodrigo marquis kisérő levelében, mert egyenesen a saját kezdeményéből adta s annyi és oly hatalmas várományos közül azzal egyedül őt ékesítette föl.* A király különben már novemberi diadalát Kottori mellett kimondhatatlan megelégedéssel hallotta s lelkesedése egész népére elterjedt. «Hihetetlen és kifejezhetetlen, jelentette Petting gróf, Lipót madridi követe Zrínyinek, az a köztetszés, melyet Excellentiád ebben az országban nyert. Mind közönségesen győzelmi jelvényeket emelnek lelkökben vitézségének, kérve Istent, hogy áldja és őrizze meg a keresztyénség közjavára».* A toscanai nagyherczeg, II. Fendinánd és testvére, Mátyás, kedveskedéssel, értékes ajándékkal halmozta el, Francesco Barberino háborús törekvésének istápolására 3000 aranynyal Bernát, a harczias münsteri püspök elismerésének jeleként négy ujonnan öntött ágyúval lepte meg. János Fülöp mainzi választó-fejedelem új Castriótának nevezte, a keresztyénség összes harczosai közül a pálmát neki nyújtotta, Sylvius württembergi herczeg szives, ragaszkodó levelekkel kereste föl, melyekben lelki hódolattal engedelmes fiának vallotta magát, ép úgy Ferdinánd, a bajor választó-fejedelem és Friedenthal Gáspár, a német lovagrend nagymestere.* A birodalmi rendek pedig téli hadjárata sikerének örömére Regensburgban hálálkodó ünnepi körmenetet tartottak, melynek élén maga Lipót haladt a választó fejedelmekkel és főpapokkal; s Németországban szerte, különösen Stiriában, megindúltak a körmenetek lobogó zászlókkal, zendülő énekekkel; mindenfelé a keresztyénség közösségének érzésével imádkoztak hősünk életéért és további diadalaiért, katholikusok és más hitűek egyiránt; s mindenfelől, a keresztyénség országaiból, városaiból, s magából a föld székvárosából, Rómából is, annyi vers, próza, óda, ének, dicsőítő dal, egyéb magasztaló irat érkezett Csáktornyára, hogy a rézmetszetekkel megtöltöttek volna két vaskos kötetet. Nevét és dicsőségét ezek a föld minden részére elvitték, gyermekek, ifjak, öregek vetekedve zengték. Valóban hire nem fért meg Európában, de Grueber hittérítő jezsuita atya állításaként túlszárnyalt az Eufratesen és Gangesen, Chinába, a nagy mogul birodalmába és Persiába. Törökországban, a fényes kapun, Goes báró bizonysága szerint jobban féltek tőle, mint Lipóttól magától, összes császári és királyi hatalmától,* mert kis csapattal gyakran roppant hadakat vert meg és szórt szélylyel.* A török harczosok, mondja Pessina, korabeli morva történetiró, nem birták tekintetét elviselni, a futásban kerestek előle menedéket,* sokszor csak az érkezésének hallatára is megszaladtak; a török anyák, jegyzi föl András, korabeli karmelita barát, siró gyermekeiket a bölcsőben nevével riasztgatták és csitították. Ez a két szó: «Jön Zrínyi!» elég volt nagyoknál és kicsinyeknél, hogy szivüket a rémület büvölje meg.* S ő a keresztyénség rajongásának és a pogányság félelmének közepette nem változott; olyan vallásosan szerény maradt, hogy soha egy hányaveti, kérkedő szót, irja Forstall, nem lehetett ajkáról hallani.* S a mikor barátai biztatták, nógatták, hogy a választó fejedelmekkel és többi rendekkel, kik irányában annyi tiszteletet és becsülést mutattak, vétesse föl magát birodalmi herczeggé, állhatatosan ellenállt unszolásaiknak, – soha sem tette meg.*

A római szentszék diplomacziai beosztása szerint Ausztria és Magyarország ide tartozott.

FORSTALL-nál.

Monumenta Slavorum Meridionalium, XIX. k. 240. l.

FORSTALL MÁRK-nál, 36. l.

Monumenta Slavorum Meridionalium, XIX. k. 227. l.

FORSTALL MÁRK-nál, 37. l.

Monumenta Slavorum Meridionalium XIX. k. 228. l.

FORSTALL MÁRK-nál, 38. l.

Ugyanott, 39. l.

FORSTALL MÁRK-nál 39. l.

Ugyanott, 40., 41. l.

FORSTALL MÁRK, id. m. 15. l.

Ugyanott, 23. l.

Századok, 1900. évf.

FORSTALL MÁRK, id. m. 43. l.

FORSTALL MÁRK, id. m. 44.1. l. Komoly irodalmi és történelmi művekbe is bejutott az az állítás, mintha Lajos hősünket franczia pairré, Lipót birodalmi herczeggé nevezte volna ki, miről azonban ő szerényen lemondott. Mind a kettő csak a szeretet túlzása, annak semmi bizonyítéka, ennek csak annyi alapja van, hogy barátai ösztönözték a birodalmi herczegi czím kérésére, de nem hallgatott rájok. «Dum enixe etiam solicitaretur ab amicis,» írjaForstall, «nut iam sibi impense faventibus, operamque spondentibus electoribus, cxterisque comitiorum Ratisbonensium proceribus, peteret in imperii principem cooptari, id constantissime detrectaret». Pedig Forstall ismerte és gondosan összeszedte összes kitüntetéseit; de a birodalmi herczegségről csak ennyit tud, a franczia pairségről ennyit sem. Valóban sem Moro és Bonzi Zrínyihez szóló leveleikben pénzen kívül más dologról nem szólnak, sem ő hozzájok válaszaiban, hálálkodásaiban egyebet nem említ. (Monumenta Slavorum Meridionalium, XIX. k.)

Nem a maga fölemelkedése, hanem nemzetének talpraállítása* volt az ő nemes és nagy lelkének nappali álmában és éjjeli álmatlanságában egyetlen gondja. Mert téli hadjárata óta hevülve hitte, hogy most avagy sohasem ronthatja vagy legalább tántoríthatja meg a felség az ottomán holdat, mert ha másfelől is hasonlatos csorba érheti, a pogány mindjárt alább hagy a maga istentelen felfuvalkodásával,* de hevülékenységében is megmondotta eleve, még február 17-ikén a nádornak: ha sokáig tanácskozunk, ezt is, a kit cselekedtünk, elvesztegetjük.* Maga lobogott a tevékenység vágyának tüzétől, Kanizsa megszállásának előkészítésétől; szerette volna hát, ha mások is fellobbannak. «Bezzeg ha nekem csak egy kis erőm és értékem volna most több, hogy sem vagyon,» irja folytatólag, «Kanizsát három hét alatt magyarévá tenném; de mindenemet, a mim volt, erre a vállalatra költöttem, magam jószágát ott kinn, Muraközt itt benn a hadakkal kimerítettem». Mert hazafias önzetlenségében leginkább a maga költségén harczolt, a megvett várak őrségét leginkább a maga erszényéből fizette, a gréczi kormánytól hozzájárulásul csak néhány száz puskást és egy pár tüzért kért teljes fölszereléssel és néhány havi előleggel: mind a mellett a roppant hadi zsákmánybúl száz forint érőt magának meg nem tartott.* Így segítségre, tetemes segítségre volt csakugyan szüksége. De mások nem igen lobbantak fel. Wassenhoven csak várt, egyre várt Regensburgban; a király a gréczi hadi tanács legerélyesebb ajánlásának és leghevesebb szorgalmazásának ellenére is késett elhatározásával, mert hősünk irigyei és ellenségei befolyásolták. Montecuccoli és társai ugyanis, kiknek fájt az ő gyors és csattanós sikere, örökös diadalát egész Európa magasztalásával szemben is kicsinyelték és fitymálták, téli hadjáratát egyszerűen cavalcadenak, sétalovaglásnak nevezték;* attól féltek, hogy Zrínyi vagy új dicsőséget arat, vagy egész kipéczézett hadi tervüket felforgatja: azért mindenképen akadályozni vagy legalább megrontani törekedtek vállalatát. Meg ugyan nem akadályozták, de alaposan megrontották, mert a regensburgi katonai megállapodás úgy illesztette be a nagy háború keretébe, hogy nem volt köszönet benne.

Hadtörténelmi Közlemények, VI. k. 133. l.

Századok, 1883. évf. 563. l.

Hadtörténelmi Közlemények, VI. k.133. l.

FORSTALL MÁRK Stemmatographiája, 18. l.

MONTECUCCOLI leveleiben, Századok, 1883. évf. 685., 688. l.

A megállapodás szerint a háborúban három vonalon kellett működni: és pedig fent éjszakon Souchesnak 9000 főnyi hadával, meg Wesselényi Ferencz, Bercsényi György, Koháry István, általában a fölvidéki urak fölkelő népével Felső-Magyarország födözésére, Nyitra, Léva és Nógrád elfoglalására; nyugaton a Duna völgyében Montecuccolinak a fősereggel, Vas, Soprony, Moson Győr, Komárom és Veszprém megyék magyar csapataival, összesen 29.000 emberrel Esztergom, Buda és Nándorfejérvár felé; végre lent Zrínyinek, Strozzinak és Hohenlohénak egyesülten, mintegy 13.000 főnyi németséggel, a Batthyányok, Draskovichok, Széchy Péter, Erdődy Sándor, Zala- és Somogy megyék, meg a társországok fölkelő népével Kanizsa ellen.*

A kivály rendelete Wesselényi nádorhoz április 26-ikáról, Regensburgból: Országos levéltár, Wesselényi-levelek. V. ö. Hadtörténelmi Közlemények, I. k. 635. l.

Így kapta meg hősünk, ezzel az utasítással az engedélyt márczius 18-ikán.*

ZRÍNYI MIKLÓS előterjesztése a királyhoz Montecuccolinak és társainak viselkedéséről Kanizsa megszállása és Új-Zrínyivár eleste ügyében, mely ma is minden magyar embernek arczába kergeti a vért. Vatikáni levéltár, Német nunciatura, 177. k. V. ö. Család Könyve, (Pest, 1856.) 35–39. l.

Zrínyi gyors határozatot kivánt, hogy Bécs és Grécz műhelyeiben a víváshoz szükséges lövő-szerszámokat mielőbb megönthessék s a meglevőket a hadi szerekkel leküldhessék; mert a mint Wassenhovennel tüzetesen kifejttette, a siker attól függött, hogy a támadás húsvét előtt kezdődjék; mert különben megeshetik, hogy a nagyvezér az erősségnek fölmentésére siet és a megszálló hadat elvonulásra kényszeríti; de teljes Negyedfél hét, 24 nap telt el a királyi válaszig; 17.000 németet kért, 13.000 gyalogot és 4.000 lovast, hogy a várvivás különféle munkájára és őrállására elég legyen; s kapott a papiron 13.000-et, a valóságban csak mintegy 8000 gyalogot és 3000 lovast; sőt eleinte annyi sem gyült össze, nem volt több mint Strozzinak 1500, Spicknek 1200, Sparrnak 1200, s a Rajnai szövetségnek Hohenlohe alatt 4000 embere, összesen 7900, a mihez csak később érkezett meg Pucher ezredessel 900 bajor és Montfort ezredessel 1700 másféle német és emelkedett a rendes katonaság száma 10.500-ra, vagyis mintegy 11.000-re; a megszállást a maga kezdeményéből tervezte, téli hadjáratának folytatásául és csattanójaként, természetesen a maga kivitelében, a maga önálló vezetésével, mert felelősséget a sikerért különben nem vállalhatott, – s Lipót melléje állította Strozzit és Hohenlohét egyenlő hatalommal.* Ha már most égen két nap, egy országban két király, egy hegyben két oroszlán, egy hadban két kapitány nem fér meg:* hogyan férhetne meg három? Hogyan működhetnék Zrínyivel közre egységesen két olyan vezér, a ki minden hadi elvére különbözik tőle? A mellett Hohenlohe Pécs elhagyása óta haragosa volt!

Ugyanaz, ugyanott.

GRÓF ZRÍNYI MIKLÓS hadtudományi munkái, 301. l.

Mintha a hosszas halogatással, kevés erővel, s hármas vezérlettel eleve a vállalat, nem, nem, – szándékosan a Zrínyi megrontására törekedtek volna! Mintha titkos kezek működtek volna ellene alattomban! Tervét megengedték, de a siker föltételeitől előre megfosztották: a nemzet büszke bálványa, Európa csodált hőse hadd hulljon alá dicsősége magasából! Bukása sebével bizonyosan menekszik a háború szinhelyéről és a német uraknak nem alkalmatlankodik többet.

Hősünk azonban egyelőre a katonaságnak sem esetleges magatartásáról, sem tényleges számáról nem tudhatott: de az engedély megkéste s háromfejű vezérlet szervezése elegendő volt, hogy a megszálláshoz kedvét, a sikerben hitét veszítse, s vissza akart vonulni. A király nem hagyta, cselekvésre sarkalta, leveleiben elismeréssel, igérettel elhalmozta. Ez erkölcsi nyomás alatt s a gréczi kormány buzgóságának láttára a támadást mégis elhatározta, s kezdetéül április 8-akát kitűzte, miről tüstént értesítette mind a magyarokat, kik lobbanó készséggel fegyverkeztek, hogy minél számosabban megjelenhessenek; mind a németeket, kik tétován, huzakodva készültek, s előre jelezték, hogy 12-ike előtt nem indulhatnak, némelyek még akkor sem. Mert a derék Pucher ezredesen kívül, sajnos, egyetlen generálisnak vagy főtisztnek őszinte részvevő szándéka nem volt. A magyarok a kijelölt napra Új-Zrínyivára előtt összegyülekeztek csakugyan; de a németek késtek, csak késtek és elmaradtak, minek következtében ők is haraggal, méltatlankodva tértek megint haza. Úgy látszott, hogy már az egész vállalat dugába dől, s hősünk bosszúság és kétség között habozott; valóban már ekkor szivesebben hagyta volna abba, mintsem erőltesse, mert a legjobb alkalom, a kellő idő elmúlt, a sikeres egyesülés meghiusult; pedig előre tudta, s mind a királynak, mind tanácsosainak előre megjelentette, hogy parányi erővel sem Kanizsát meg nem veszik, sem magokat a fölmentő sereg ellen nem védelmezhetik, ha a nagyvezér nyakukra jő:* de az események sodra magával vonta, Lipót leveleinek hangja előbb-előbb unszolta. Biztosította különös megelégedéséről, a legszerencsésebb kimenetelt és sikert kivánva vállalatának. «Kedves Gróf! Minden reményemet,» írta levele végén sajátkezűleg, «április 11-ikén, Önbe helyezem, biztosítom minden kegyelmemről és segíteni fogom minden módon…»* «Buzgósága az én szolgálatomban, hangoztatta hat nappal később, április 17-ikén, s a haza és az egész keresztyénség hasznára, nyilván megbizonyult! »*

ZRÍNYI MIKLÓS előterjesztése a királyhoz. Vaticani levélt., Német nunciatura 177. k. Család Könyve, 36. l.

FORSTALL MÁRK Stemmatographiája, 32. l.

Ugyanaz, 32 l.

Épen azon a napon, a mikor a király utóbbi levele kelt, ültek össze a horvát-tótországi karok és rendek hősünk meghagyására, de a püspök elnöklete alatt Varasd városába; s két napos gyülésükön nagy lelkesedéssel intézkedtek a vállalat minden lehető biztosításáról és segélyezéséről, valamint a jövendő minden fenyegető bajának és hiányainak elhárításáról. Szavuk és áldozatuk két forrásból, a hősünk iránt való ragaszkodásukból és hazaszeretetükből fakad: szivük őszinte, erős felbuzdulásának nemes és méltó kifejezése. Mindenekelőtt elhatározták, hogy a török feltartóztatására, felmentő sereg gyülekezése vagy érkezése esetére a Kulpa és Dráva folyók átkelőit őrséggel megerősítik és gondosan őriztetik; de a megszállásban is közreműködnek és pedig minden három füstönként egyegy válogatott és jól fölfegyverezett gyaloggal, az egytelkes nemesek harmadrészével, a czimeres nemesek és városi gyalogok felével. Ezredesül gróf Draskovich Jánost, alezredesül Fodróczy Pétert, kapitányokul és vezetőkül Pereczy Istvánt, Damianich Ferenczet, Gotthall Jánost és. Kiss Gábort választják meg, míg a többi tiszteket maga az ezredes nevezi ki. Draskovichnak havonként 50, Fodróczynak 25, a kapitányoknak 20 forint fizetés jár, melyet a gróf a saját jobbágyainak 1663-ik évi adójából von le, a gyalogoknak és az ezredes csapatainak pedig a varasdi tárházból minden hóra egy varasdi mérő gabonát adnak, melynek a táborba szállítása végett 40 szekér kirendeléséről Kiss János szolgabiró, a szükséges faedények beszerzéséről Patachich Miklós és az őrletés dolgáról Drúskóczy Kristóf gondoskodik. Azonkívül Patachich az ország adójából hat zászlót készíttet és hat trombitást fogad, Zakmárdy János itélőmester pedig az ország fölszereléséből három mázsa puskaport és hat mázsa golyót szolgáltat ki az ezredes számlájára. A szolgabirák aztán ügyelni tartoznak, hogy ezek a vitézlő népek a Mura jobb partján aprilis 27-ikére a légrádi mezőn összegyűljenek; kiki maga köteles a saját járásának fegyvereseit a jó fölszerelésre inteni, a kijelölte mezőre vezetni, s ott az ezredesnek vagy helyettesének előállítani. A kik pedig makacsságból a megszállásra nem sietnek vagy Kanizsa alól engedély nélkül távoznak, az. olyanok minden egyes gyalog után havonként 20 forint birságot fizetnek az országnak, melyet ez hadi szerek vásárlására fordít és 5 forint büntetést a szolgabirónak, ki ellenök eljár. S a kik a fizetést megtagadnák, azokon az al-bán a maga alkapitányaival és az ország haramiáival vegye meg vagy az alispánok hajtsák be, ne csak a kiszabott 25 forint erejéig, hanem az eljárási büntetéspénz kétszeresével.

18. GRÓF DRASKOVICH JÁNOS ARCZKÉPE.
(Wideman egykorú metszete után.)

Az ülés után a Kulpa szorosaira, a Petrinia, Kaproncza és Szent-György körül eső kelőkre kirendelte az őrséget a Száva melléki járásokból, oly meghagyással, hogy kisebb bajban a jobbágyok részéről füstönként egy gyalog, a földesurak részéről két füstönként egy lovas, nagyobb szükségben minden egyes füst után két gyalog vagy egy lovas küldendő; végső veszedelemben meg a jobbágyok fele és a polgárok harmada minden egyes ház után, valamint az összes mágnások és mindenféle nemesek minél tömegesebben fölkelni tartoznak az egyházi férfiakkal a törvények szerint. A szávántúli részek védelmének élére főkapitányul Zrínyi Péter után gróf Erdődy Miklóst állította, Patachich Péterrel, a megye két alispánjával, a haramiák alkapitányával és a túrmezei gróffal; egyszersmind kimondotta,. hogy a bánnak távollétében a fölkelést a szávántúli részeken Erdődy Miklós, az ország többi részében Orehóczy Gáspár hirdeti ki; s az összes fölkelők megtámadása esetében, ha a török teljes erejével egyszerre rohanná meg őket, a fenyegetetlen drávai, szávai és közbeneső szorosok valamennyi őrsége egyenként köteles segítségül sietni. Az ülés kiküldötte továbbá a német katonaság bevezetésére a felügyelő biztosokat azzal az utasítással, hogy vigyázzanak a jórend megtartására és a lakosság terhének arányos megosztására. A teher ez arányos megosztását tartotta szeme előtt maga is, a mikor elhatározta, hogy Zagóriában és mindazon vidékeken, melyeket a katonai elszállásolás és élelmezés nem érint, a földesurak minden füst után újabb forintot fizessenek pünkösd ünnepéig, a szegény jobbágyok és polgárok katonatartási pótlékának emelésére, mikép fél rajnai forint helyett egész forintot kaphassanak. Általában az áldozatot kinek-kinek viszonyához mérte, erejéhez alkalmazta, a mint a méltányosság követelte. Ezt az elvet követte, a mikor a czimeres és egy-telkes nemeseket újabb megadóztatástól kimélte; látva ugyanis, hogy az ő illetékök hadi szerek vásárlására kevés, újabb megrovások helyett elrendelte, hogy Zágráb megye egyik járásának egész kétforintos adója erre a czélra fordítandó. S ezt az elvet vallotta, a mikor az ország levelével Majczen Ferenczet a királyhoz követül küldötte, hogy a pozsonyi 1659-iki törvények értelmében a véghelyeken, különösen Petriniában a német és hazai katonaságot e nyílt háború idején az előbbi létszámra emelje föl, a báni vitézlő népeket pedig fizesse rendesen, mert évek óta tíz hónapi díjnál többet nem kaptak, azért sokan állomásaikat elhagyták, holott nem apasztani, hanem szaporítani kellene őket.

Az ülés azonban e háborús intézkedések mellett a kormányzati, jogszolgáltatási és közigazgatási bajokat sem hanyagolta el. Mivel nyilván tudta, hogy Zrínyi Miklós húzamosabb távolléte és akadályoztatása miatt nehézségek és zavarok támadnak, eleve szabályozta eligazításuk módját. Mindenekelőtt az országos ügyek vezetését az ő erős keze helyett egész bizottság kezeibe tette le, melynek tagjai lettek: az egyházi rendből a püspök, a zágrábi káptalannak és Remete-Szent-Pál rendjének egy-egy tagja, a mágnások közül Orehóczy Gáspár és Keglevich Péter, a nemesek sorából Zakmárdy János itélőmester, Patachich Miklós varasdi és Gotthall Miklós zágrábi alispán, Ivanovich Tamás, Zágráb és Körösmegyék jegyzője, s minden királyi város egy-egy polgára, kik a kanizsai megszállás alatt váltakozva Varasdon kötelesek tartózkodni és a bánnal folytonos érintkezésben maradni. Aztán gondoskodott az erőszakossági és hatalmaskodási perek rendes lejáratásáról, a közfelkelés előtt hozott itéletek végrehajtásának elhalasztásáról, s a kanizsai megszállásban részesek mindennemű pörének felfüggesztéséről; mert a míg a fölkelés és megszállás tart, óvni akarta a kedélyeket a zaklatástól és az érdekeket a koczkáztatástól, hogy a hazának kiki aggodalom nélkül, nyugodtan és hiven szolgálhasson. Ellenben annál gyorsabb és szigorúbb eljárást foganatosított a kóborlók, rablók és utonállók üldözésére és megbüntetésére, hogy a nehéz időben, a háború zavarai közt a védő nélkül maradt családok személyi és vagyoni biztosságát oltalmazza.*

Acta et Articuli stb., 208–215. l.

A mily jól esett Zrínyinek az ország e lelkes hangulata, ép oly bántó volt a németség halogató magatartása. De végre a gyűlés alatt megérkezett hozzája Strozzi gróf, Holst és Wassenhoven kiséretében, több tüzértisztjével és katonai mérnökével Kanizsa kikémlése végett.* Már most a király biztatásával, az ország lelkesedésével és Strozzi szándékával szemben nem állhatott félre. Különben könynyen úgy tűnnék föl, mintha egyedűl ő akadályozná a megszállást, a ki indítványozta. S elindult velük némi összevont katonaság födözete alatt 19-ikén, sőt elindult éledő reménységgel, minthogy az ellenség csoportosulásáról még eddig mi sem hallszott.

ZRÍNYI MIKLÓS előterjesztése a királyhoz: Vatikáni levéltár, Német nunciatura, 177. k. Család Könyve, II. k. 37. l.

A vár négyszögben, négy sarokbástyával szigeten feküdt, 1500 lépés szélességü mocsárnak közepette. A Kanizsapatak két részre szelte: keleti felén az Új- és nyugati felén az Óvárossal, melyeket széles, erős födött híd kötött össze és körös-körül a bástyaközök előtt 30 öl széles és másfél, öl mély árok övezett, színig vízzel; de a mocsár is helyenként oly mély volt, hogy az ember lovastul elsülyedt benne. Fenekét iszap borította, fölszinét nád, hinár, sás, iszalag takarta, bozóttal és bokrokkal váltakozva. A mocsaran túl a külvárosok terültek, melyekkel a várbeli közlekedést két tömött töltés tartotta fenn; s ezek a töltések a bástyákról és falakról egész hosszukban tűz alá voltak vonhatók. A mellett a keleti bejáratot az Újváros felől hídfőként palánk védelmezte, az Óváros felől a nélkül is biztos volt. Kisebb töltések lejebb is estek, de annyira gyöngék és keskenyek, hogy rajtok lövegekkel, szekerekkel mozogni nem lehetett, támadás szempontjából még egyedül a vár alatt eső malomgát jöhetett számításba.*

RÓNAI HORVÁTH JENŐ: Hadtörténelmi Közlemények, I. k. 637., 638. l.

Zrínyi és Strozzi társaikkal úgy találták, hogy az erősség nehezen közelíthető meg, de azért kelet felől megvehető, csak fölmentő sereg a megszállást meg ne zavarja. Legkönnyebb volna a rajtaütés, ha azonban ez nem alkalmazható, rendszeres vívással is megadásra lehet szorítani mert természeti fekvése teljesen elzárja minden külső élelmezéstől.* S abban egyeztek meg, hogy 21-ikén Gréczben gyűlnek össze. A tanácskozáson immár megjelent Hohenlohe is, ki a tervet kezdettől fogva nyiltan rosszalta és ellenezte, s a támadást most is «fű növéséig» elhalasztani kivánta; de a tanács az ő szava ellenére elhatározta, hogy 28-ikán megkezdi, miután Göller Keresztély, a gréczi kormány képviselője mindent megigért, a mit Holst és Wassenhoven szükségesül felsorolt. A támadás előtt, 27-ikén, Új-Zrínyivár alatt Légrádig kellett gyülekezni. S a hadak jöttek, de fogyatékos számmal, Strozzi megjelent, de Hohenlohe elmaradt; s a lövőszerszámok, éléskészletek késtek, azok nem voltak sehol. Mintha szándékosan halogatták volna leküldésöket! Zrínyi és Strozzi e miatt a megszállásról örömest lemondtak volna, de a dolgok már oda fejlődtek, hogy fegyverük becsületének koczkáztatása nélkül nem léphettek vissza.* Megelégedtek azzal, hogy hősünk a hadi tanácsot erélyesen fölkérte, mikép rendeljen Kanizsához sürgősen segélycsapatokat, mert máskép nem működhetnek sikeresen, a töröknek 20.000 embere lévén,* meg azzal, hogy Zechentner János, a belső ausztriai kamara biztosa megigérte nekik, mikép a készletek másnap megérkeznek. S 28-ikán csakugyan megszállták Kanizsát.

Ugyanaz, ugyanott, 636. l.

ZRÍNYI MIKLÓS előterjesztése a királyhoz: Vatikáni levéltár, Német nunciatura, 177. k. Család könyve, II. k. 37. l.

A császári és királyi hadi levéltárban, 326. k.

19. KANIZSA OSTROMA.
(Egykorú metszet után.)

A megszálló sereg és védő őrség egyiránt ismerte a vár fontosságát és erejét, hiszen a század elején már erős mérkőzés folyt itt, de a török megvédelmezte és megtartotta a magyarság további veszedelmére. «E hely megvétele,» irja hősünk a beziersi püspöknek aprilis 21-ikén, »ép oly kimondhatatlan könnyebbülésére szolgálna a vidéknek, mint a mily kárára a töröknek ama haszon és előny miatt, melyet belőle húz. Bizom azonban, hogy a felség fegyverei győzni fognak, főként ha a legkeresztyénebb király hadai a vívás alatt megérkeznek. Az egyetlen akadály szándékunk keresztülvitelében az lenne, ha esetleg, minthogy a nekünk legalkalmasabb idő már elmult, s az év nagyon előhaladt, az ellenség seregei megérkeznének, melyeket igen hatalmasoknak mondanak, a mieink pedig nem jöhetnének össze oly gyorsan, legfölebb kevés számmal».* Az idő jó kihasználásán fordult meg tehát leginkább a siker. Zrínyi és Strozzi kelet felől, az Újváros előtt foglaltak állást, Hohenlohe, a ki utánok jött, nyugaton, a patak jobb partján helyezkedett el, az Óvárossal szemben, a mely voltakép megvehetetlen volt.* Így az idő jó kihasználását már eleve megrontotta, mert a harczot ekként már az első naptól fogva megbénította, a sereget ketté szakította, külön működéssel két külön táborra, melyek között az egyetlen összeköttetést az egész ostrom alatt a malomgát képezte; de nem bánta, a kudarczot sem sajnálta, csakhogy társai ellenében függetlenségét megőrizze; pedig már az első napon belátta, hogy boldogulni nem fog, a miért a vívást abbahagyni kivánta, sőt Zrínyinek is ajánlta; mind a mellett táborukhoz még felszólításra sem csatlakozott. Ezek kelet felől a külvárosra azonnal reáütöttek, miután a hosszas. készülődéssel fölkeltett őrség ébersége miatt a vár meglepetéséről többé szó sem lehetett, bár hősünk 500 rohamhágcsót is hozott magával; de csak küzdelemmel, házról-házra nyomulhattak előre, mert a törökök egytől egyig külön védelmezték, aztán felgyújtották; a hidfő-palánkot is keményen tartották, végre lángba borították, úgy vonultak a várba vissza. A győzelmes magyar-német hadak most az ütegeiket elhelyezték, de még teljes kilencz napig kellett várniok, a míg a nagy ágyúk és szükséges kellékek megérkeztek;* addig közelítő töltések építésével és apró tüzeléssel telt az idő. Az ellenség pedig, melyet az első heves támadás annyira megzavart, hogy azt sem tudta, mit csináljon, lassacskán magához tért; a külső védőművek hiányának pótlására földsánczot vetett és mögüle ismételve kitört. S a megszálló sereg, bár száma gyarapodott, előbb Esterházy Pál és Széchenyi György püspök csapataival, később Pucher ezredes 900 bajorjával és Montfort ezredes 1700 másféle németjével, úgy hogy német forrás szerint* 17.000, magyar följegyzés szerint* 24.000 főre emelkedett, nem szoríthatta végkép vissza. Zrínyi és Strozzi terve az volt, hogy a derekas lövést akkor kezdik, ha a nagy ágyúkat és mozsarakat mind megkapják és felállítják, akkor egyszerre a bástyák és falak vívása közben a várat tüzes golyókkal, gránátokkal elborítják, hogy az egész Kanizsa lángot vessen és oltani ne lehessen; de szerencsétlenségre Hohenlohénak volt egy hitvány mozsara, melylyel néhány gránátot bevetett, a mi az őrséget előre figyelmeztette, hogy mi készül; s az épületek födeleit idejekorán leszedte és eltakarította.* Május 6-ikán végre megjöttek a lövő szerszámok: omlott a bomba és szakadt a gránát, de keveset ártottak. Egyik bástya ugyan ledőlt, a falak megtöredeztek, de a rombolás aztán tovább nem haladt. Mert az ágyúk, a bécsi gyártmányok, olyan kitünően készültek, hogy néhány lövés után kiégtek és megrepedeztek a támadók legnagyobb ámulatára és hüledezésére, mert a mikor eszély és szükség a legerélyesebb tüzelést parancsolta volna, tétlenül kellett vesztegelni; s a gránátok olyan csodálatosan jól sikerültek, hogy rendszerint a levegőben pattogtak szét vagy általában meg se gyúltak.* «Hogy Kanizsa mind e napig áll,» irja hősünk a beziersi püspöknek május 19-én, « nem az ellenség bátorságának, sem az erősség megvehetetlenségének tulajdonítható, hanem a hadi szerszámok fogyatkozásainak; olyan hitványak, hogy szégyenlem Excellentiádnak megírni… Csak bizalmasan mondhatom, hogy ha mi ebben a megszállásban, vagy a jövendő háborúban valami jó sikert nyerünk, Isten csodája lesz, nem a mi hadvezetésünk vagy iparkodásunk érdeme… »* S a mikor aztán jó gránátok érkeztek, nem volt minek gyúlni; s ha valami gerendázat szórványosan tüzet fogott, a várbeliek tüstént elnyomták.

Monumenta Slavorum Meridionalium, XIX. k. 228. l.

RÓNAI HORVÁTH JENŐ: Hadtörténelmi Közlemények, I. k. 639., 640. l.

ZRÍNYI MIKLÓS előterjesztése a királynak: Vatikáni levéltár, Német nunciatura, 177. k. Család Könyve, II. k. 37. l.

Hadtörténelmi Közlemények, I. k. 639.l.

Ugyanaz, VI. k, 134 l.

ZRÍNYI MIKLÓS előterjesztése a királynak: Vatikáni levéltár, Német nunciatura, 177. k. S Család Könyve, II. k. 37. l.

Ugyanaz, ugyanott.

Monumenta Slavorum Meridionalium, XIX. évf. 229. l.

ÚJSÁGLAP KANIZSA OSTROMÁRÓL.

Különös jelenségek! A megszállás előtt negyedfél hétig halogatják az engedélyt, szándékosan előre meggyöngítik a sereget, lehetetlenné teszik az egységes vezetést, három hétig megakadályozzák a támadást; megszállás után kilencz napig késleltetik a lövő szerszámokat és hadi kellékeket, s a mikor leküldik: az ágyúk szétrepedeznek, a gránátok nem gyúlnak vagy kezelhetetlenek, «mert olyan rosszul csinálták őket,» írja Lippay a nádornak, «tudatlanságból vagy gonoszságból, hogy mind a levegőben szakadoznak e1».* Gonoszságból inkább, titkos kezek utasításából, mint tudatlanságból vagy véletlenségből; mert e jelenségek közül egy-kettő lehetett véletlen vagy tudatlanság műve; de következetességükben rendszer mutatkozik, mint a Hamlet őrültségében. S e rendszerbe még a Hohenlohe különválása és elsietett gránátja is beleillik! Minden a vállalat, nem, nem, a Zrínyi megrontására játszik közre. Mintha csak most teljesülne igazán sötét panasza a rontó gyűlölségről, melyet hat évvel előbb megérzett. «Van a ki akarna segíteni, csak tudna, fejtegette akkor Ruchich János barátjának; van ki tudna, csak akarna; de a ki akarna is, tudna is, csakugyan nincs senki. Sőt még többet mondok: van, ki e romláson nem siránkozik, nem gyászol; ki a hajó farán ül, nem retteg elmerülésétől a hajó orrán ülőnek, kit gyűlöl; azt mondja, hogy aztán örömest elvész, csak a másik előzze meg; van ki e tűzvészben gyönyörködik, hogy melegedhessék nála».* S minél tovább tart a vívás, annál rosszabb a megvétel esélye, mert a törökök fölbátorodva mind sürűbben kiütnek, május 16-ikától szinte minden napon, a legsikeresebben 21-ikén és 23-ikán, a mikor Hohenlohe szárnysegéde, Bois-Renaut fogságba jut, Strozzi balkezén megsebesül, Sparr jobb karja elvesz, Esterházy és Zrínyi is nagy veszedelemben forognak, mert a golyók zápor módjára hullnak körülöttük, vitézeik egymás után esnek el, még a német puskások is védett helyükről rájok lövöldöznek, mert véletlenül ellenségnek nézik őket.* S elég közelítő töltéseik, táborszereik jelentékeny része, mert nem védekezhetnek elegendőkép; van ugyan ágyújok is, lövegük is, de a löveg a repedt ágyúkba való, s a meglevőkbe nem használható, a minő pedig a meglevőkbe illenék, olyan nincs.* Hősünk 21-ikén panaszos fölterjesztést intéz a hadi tanácshoz az ágyúk romlásáról, törökök pusztításáról, segítség szükségéről, mert a mindenféle munkára és őrállásra serege kevés; várja a francziák csapatát és Montecuccoli hadát:* mind a mellett társaiban a buzgalmat, katonáiban a serénységet és bátorságot fentartani törekszik; 23-ikán a küzdelem elültével tanácsot hiv össze, melyen elnöklete alatt részt vesznek: Hohenlohe, Strozzi és Spick, Széchenyi György püspök, Batthyány, Esterházy és Draskovich grófok, Pucher és Montfort ezredesek, Göller és Zechentner biztosok, Renner, Thaun, D'Avancourt és Leslie Jakab gróf alezredesek, Wassenhoven katonai mérnök s többen, és kifejti előttük, hogy Kanizsa megszállása olyan fontos vállalat, melyet sem a fölégetés meghiusulta, sem a lövő szerszámok hiánya, sem esetleges fölmentő segítség érkezte miatt abba hagyni nem szabad, hanem folytatni kell a hadi szabályok és eljárások szerint, mert a vár árkai nem olyan mélyek, sem nem olyan szélesek, hogy áthághatatlanok lennének;* pár nap mulva pedig levelet irt Montecuccolinak, hogy a király rendelete értelmében siessen segítségökre; mert mindannyian igazán remélik, hogy hadtestével megjő és megütközik a nagyvezérrel, ki Kanizsa fölmentésére közeleg; ha pedig más szándékai lennének, s kérésüket nem teljesíthetné, ebben az esetben küldjön némi jó lovasságot, legalább 1000 lovast és 1000 vértest, hogy az érkező ellenséggel szembe állhassanak, mert különösen lovasságuk kevés.* Azokat ugyan meg nem várhatja. Mert a nagyvezér három hónapi nehéz munkával az eszéki hidat helyreállította, május 14-ikén 20.000 főnyi fölmentő seregével átköltözött rajta, 25-ikén már Szigetnél járt és csakugyan egyre közeledett. Ennek hirére hősünk a tábor körül sánczot vonatott, az esetleges támadás ellen Strozzival együtt harczra készült, sőt Hohenlohét is közös működésre, a körsáncz közös megszállására szólította fel: de ez az egyesülést kereken megtagadta, ám jöjjenek hozzá, ha tetszik, ő nem megy a keleti táborba. Hősünk mit tehetett? Erősítésül Berzencze, Babócsa és Segesd őrségét Kanizsához rendelte, a várakat pedig felgyújtatta:* de 30-ikán, a mikor Köprili Ahmed már a babócsai mezőn állt, Strozzi is megingott, egyszerre csak csomagoltatott, s podgyászait vezértársa tudta nélkül Új-Zrínyivárra indította. Mozgás és zavar támadt. Batthyány Kristóf sátrába testvére Pál, Senynyey István püspök, Esterházy Pál és a többi főurak összefutottak és lelkesülten elhatározták, hogy a vívással semmiképen föl nem hagynak, hanem a nagyvezér közelítésének ellenére folytatni akarják és ha van bátorságuk a német uraknak, a török eleibe mennek, egyesülten ütközetbe bocsátkoznak, s a keresztyénség védelmében életüket dicsőségesen feláldozzák. Határozatukat Esterházyval és Senynyeyvel rögtön megüzenték Zrínyinek, kit Strozzinál találtak, a mint épen a maradásra kérte és beszélte. Végre kezet adott nekik, hogy a magyarokkal élni és halni fog.*

LIPPAY GYÖRGY levele Wesselényi Ferenczhez május 20-ikáról. Országos levéltár, Wesselényi-levelek.

Győri Történelmi és Régészeti Füzetek, II. k. 210., 211. l.

ESTERHÁZY PÁL, Mars Hungaricus, 61. l.

RÓNAI HORVÁTH JENŐ: Hadtörténelmi Közlemények. I. k. 640–642. l.

A császári és királyi hadi levéltárban, 328. k.

ZRÍNYI Míxtós május 23-án kelt votuma. Eredeti a császári és királyi hadi levéltárban. 1664., 5/105. «a» szám alatt.

ZRÍNYI MIKLÓS levele Montecuccolihoz május 30-ikáról. Hadi levéltár, 1664., 5/167. sz. alatt. Eredeti, mind végig sajátkezűleg.

Hadtörténelmi közlemények, I k. 642., 643. l.

Ugyanaz, VI. k. 134., 135. l.

20. UJSÁG ZRÍNYI 1663-IKI HADJÁRATÁRÓL.
(A M. N. Muzeum példányáról.)

S ezzel az izgalomnak és a podgyászok szállításának vége volt. Zrínyi új kedvvel tette meg a küzdelemre intézkedéseit. Másnap azonban, a mint Köprili Ahmed érkezésének hire kelt, Strozzi újra szedelőzködött. Hősünk hiában kérte, intette, buzdította az összes főurakkal egész napon, hogy ne szegje meg szavát, a mire kezet adott; hanem tartson velök és támadják meg együtt az ellenséget, a hosszas rábeszélésre az volt a kifakadó válasza: «Hol' mich der Teufel, ich thue es nicht».* Junius elsején, pünkösd vasárnapján, a hadi tanácsban Zrínyi még egyszer megindítványozta, hogy az egész sereg kerekedjék föl, vonuljon a nagyvezir elé, harczoljon meg véle, hisz könnyen megverheti. Indítványát Hohenlohe, Strozzi és a többi németek leszavazták, mert a sereg gyönge és kettészakadva, ágyúinak nagy része elpusztult, jó összeköttetés és lövegek hiában együtt sikeresen nem működhetik és a közeledő 60.000 török ellen meg nem állhat; sőt ha késik, menekvésének útja is el van vágva.* Fölvert rémlátással az ellenség számát megháromszorozták, gyávaságukat a saját hibáikkal födözgették; s nagy gyalázatosan elmentek Kanizsa alól, a mint Esterházy irja,* a keresztyénség magasabb érdekeinek megóvására, a mint magok mondták.*

Ugyanaz, VI. k. 136. l.

Ugyanaz, I. k. 644., 645. l.

ESTERHÁZY PÁL, Mars Hungaricus, 64. l.

Hadtörténelmi Közlemények, I. k.. 643. l.

A magyarok még helyükön maradtak és szomorúan állták körül az elborúlt, zokogó hőst,* ki mint a szárnyatörött sas hullt alá a magasból, dicsősége magasából. Aztán távoztak ők is: a Batthyány testvérek a visszavonulás födözésére Körmendhez, Esterházy, Sennyey Vattra, hová Nádasdy elég különösen, mintha csak a zavar fokozása végett, épen erre az időre szemlét hirdetett.* Maga még nem mozdult, másnap még délig lövette a várat búsan, elszántan,* úgy indult meg utolsónak kinos csalódással, háborgó lélekkel. Soha fájdalom nélkül a feloszlásra nem emlékezhetett!. «Mit tehettem? Visszatartani őket, panaszolja a királynak, nem birtam; így kénytelen-kelletlen velök szaladnom kellett, sőt még csak annyit sem érhettem el, hogy a podgyászt előre küldvén, együtt maradnánk, a zavar mindent összebonyolított és sokat elvesztett».*

Mars Hungaricus, 64. l.

LIPPAY GYÖRGY levele Wesselényi nádorhoz május 20-ikáról. Országos levéltár, Wesselényi-levelek.

Hadtörténelmi Közlemények, VI. k. 136. l.

ZRÍNYI MIKLÓS előterjesztése a királynak: Vatikáni levéltár, Német nunciatura, 177. k. Család Könyve, II. k. 38. l.

A kudarcz csúfos és szégyenletes volt. Kanizsa állt, a téli hadjárat fényes eredménye elveszett! Berzencze, Babócsa, Segesd romjai közt megint török tanyázott. Montecuccoli és társai elégültek lehettek, a mit a perspectiva* előre látott, ime bekövetkezett: a gyors és csattanós siker haszontalannak bizonyult, az egész kipéczézett hadi terv összeomlott; mert a déli hadsereg a nagyvezért magára vonta, következéskép a Duna völgyéből a fősereget is oda sodorja! Pedig «Kakuk Máté uram» irja Lippay a nádornak, «olyan, mint amaz dúsgazdagh emberek, az kik csak azt kévánják, hogy mennél több légyen a ládájokban, kivel ne éljenek, se haszonra ne fordéchák».* De ki volt mindennek az oka? Zrínyi bizonyára nem. « ajha az ő esze és terve szerint ment volna végbe az ostrom,» sóhajt fel annak egyik részese, «Kanizsa Isten segedelmével már a kezünkben volna!» Mert kémje a megszállás feloszlásakor a várat megjárta és beszélte, hogy egy tehenen kívül már nem volt benne más élő állat, az éhség miatt meg kellett volna dőlnie; a foglyok és szökevények is erősítették, hogy hat napnál tovább nem tarthatta volna magát; sőt állították, hogy a nagyvezér, ha a keresztyén tábor föl nem bomlik, nem merte volna megtámadni; valóban, a kanizsai sánczon át sem kelt, hanem Berzenczénél megállapodott…

MONTECUCCOLI gúnyneve. KRONES FERENCZ: Handbuch der Geschichte Osterreichs. III. k. 591. l.

MONTECUCCOLI 28,000 főnyi seregével állt veszteg a maga táborában, s csak gyűjtötte, egyre gyűjtötte azt a nélkül, hogy meg akart volna mozdulni, míg Nádasdy Ferencz magyar csapatai és Badeni Lipót német hadai meg nem érkeznek, melyek együtt mintegy 15–16,000 embert képviseltek; sőt ezekkel sem elégedett meg, 28,000 gyalogot, 22,000 lovast és 140 ágyút kért a királytól, hogy megharczolhasson a törökkel. Az éjszaki és déli hadsereg állományával általában nem gondolt. (Hadtörténelmi Közlemények, I. k;. 635., 633. l.)

Mindez fényesen igazolja, hogy Zrínyi jól számított, helyesen tervezett. Ha a németek 6 nappal előbb jönnek, vagy 6 nappal tovább kitartanak: a győzelem biztos. De 24 napig késtek az engedélylyel, 20 napig a támadással, 9 napig a lövőszerszámok leküldésével, a miből a hat nap kilenczszeresen kitelt volna: aztán a komoly ütközet lehetőségének első hirére megszaladtak, bár hősünk, a mint a királynak panaszolja, nem javallta, ellenezte, sőt tiltakozott ellene! A téli hadjárat epopeiaként indult, s a kanizsai kudarczczal tragédiában végződött.

Csakhogy hőse nem a vétségéért, hanem a kiválóságáért bukott, mivel nagyobb volt valamennyinél; tragédiája a fenség tragédiája volt.

A futó sereg Új-Zrínyivár alá takarodott. A török is Berzenczéről oda nyomult és szinte egy időben érkezett meg.* Hősünk apró csatározással fogadta és meg-megütötte, s indítványát társainak megismételte, hogy a terület kedvező fekvésénél fogva támadják meg: de azok a megütközésről hallani sem akartak, sőt attól az ajánlatától is ijedeztek, hogy az erősség körül eső dombokat szállják meg; nem nyugodtak, míg a Mura mögé nem menekültek:* Strozzi a várszigetre, a két folyó közé, Hohenlohe odább, Kottori felé, ő kénytelen-kelletlen tartott velük és szélről, Kottori fölött ütött tábort magyar-horvát csapataival. Helyzetöket ezzel aztán teljesen elrontották, visszavonuló útjokat feláldozták, élelmezésöket megnehezítették, mert a Mura és Dráva mocsarai közé beszorultak és egyedül Stiriával közlekedtek, míg Köprili Ahmed az elhagyott dombokról uralkodott az egész környéken, szabadon mehetett a Rábához és Dunához, szabadon vonhatta össze hadait, hogy a gyülölt hősnek gyülölt fészkét megvehesse.* Ám ez a fészek, a mint most a hivatalos német ócsárlások ellenére kitűnt, jó helyen és jó módon épült: a dombok környezete és az ágyúk megeresztett tüzelése keveset árthatott neki; azért előbb a murai átkelést akarta kierőszakolni s a keresztyén sereget leverni, hogy a várnak is könnyebben birtokába jusson: de többszörös kisérlete meghiúsult. A Kanizsapataknál Hohenlohe akadályozta meg, Kottorin fölül Zrínyi űzte vissza véres vereséggel, a szigetnél Strozzi tartotta fel; s bár hősi küzdelem után maga is elesett, a szigetet megmentette. A nagyvezir immár egészen az erősségre vetette magát rendszeres vívással, folytonos lövetéssel, közelítő árkok és sánczok ásásával; de az őrség, mintegy 1900 német, magyar és horvát gyalog D'Avancourt tábornok vezetése alatt vitézül védekezett. Védelmét a sereg hathatósan támogatta egyfelől azzal, hogy Hohenlohe a fáradt német harczosokat naponként felváltotta, másfelől azzal, hogy Zrínyi merész portyázásaival a törököt egyre zaklatta.* E portyázások közben veszett el Kiss Farkas, legvitézebb kapitánya, ki törökből lett magyarrá, mohamedánból keresztyénné, a pogány igazi ostarává, száznál többet pusztított el belőle a maga kezével. Hősünk és övéi őszintén megsiratták,* halálát busásan megboszulták s csapatosan hajtották a foglyokat táborukba.*

A császári és királyi hadi levéltárban, 328 k. Hadtörténelmi Közlemények, IV. k. 308. l.

Hadtörténelmi Közlemények, I. k. 645. l.

Ugyanott, IV. k 308., 309. l.

Hadtörténelmi Közlemények, IV. k 314. l.

Mars Hungaricus, 68. l.

Hadtörténelmi Közlemények, IV. k. 324. l.

Így telt el a hónap első fele szakadatlan csetepatéban. Junius 15-ikén megérkezett az új fővezér, Montecuccoli, a kanizsai kudarcz csorbájának kiköszörülésére, a keresztyén fegyverek becsületének megmentésére:* teljes volt az elégtétele és diadala Zrínyi fölött. De a történeti igazság fennen hirdeti, hogy erre az elégtételre és diadalra ő nem szerzett jogot és hősünk nem adott okot. Mert a történt hibában mindenki részes: a király, a hadi tanács, a német miniszterek és vezérek: csak épen Zrínyi nem. Montecuccoli megérkezett és – veszteg ült, mert a segélyhadak jöttéig nem akart semmibe kezdeni; s jöttek egymásután Batthyány Pál magyar csapata, 600 hajdú és 1400 lovas, Zrínyi Péter 4000 horvátja, Kucsenich horvát lovas, Bachone és Jaques vértes ezrede, aztán a Montecuccoli, Spork, La Corona, Schneidau és Sparr lovas ezredek, a Nassau és Kielmansegg gyalogezredek, Nádasdy Ferencz és Esterházy Pál csapatai: 1200 hajdú, 3500 magyar lovas; s jövendőben voltak a birodalmi német hadak, 9–10.000 ember Badeni Lipót őrgróf és a francziák, 6000 válogatott vitéz Coligny János gróf parancsnoksága alatt.*

Ugyanott.

Ortelius Redivivus, II. k. 327., 328. l.

ÚJ-ZRÍNYIVÁR OSTROMA.
(1664-ben megjelent metszet után.)

A török pedig a gyülekezés ez idején mind sikeresebben közeledett a várhoz: pár nap múlva már elérte a külső védőműveket, már töltögette be az árkokat, s az új fővezér, a nagy megmentő, nem tőn ellene semmit. A csatangoló portyászókat csak a magyar és horvát lovasok üldözték, főleg Zrínyi alatt, ki majd valamely csapatukat verte szét, majd valamely szállítmányukat vette el; június 20-ikán pedig, a mikor a tábor már 30.000 főre növekedett, Sparron, Badeni Lipóton és Colignyn kívül mindenki megérkezett, a hadi tanácsban Montecuccolit is támadásra hivta föl, mivel a két sereg szinte egyenlő és a harcz a keresztyénségnek kivánatosabb, mint a nyomorú tétlenség, mely az erősséget elvesztheti: de a gőgös olasz, ki fővezér létére a hősünk vára és szigete védőjének is feltolta magát, a kivánságot kereken visszautasította, míg Sparr meg nem jövend. Hát megjött ő is, a mire Zrínyi 26-ikán megújította indítványát azzal a módosítással, hogy ha a fővezér nem akarja – az ellenséget egész erejével megtámadni, engedje meg legalább neki, hogy 8000 magyarral és horváttal a török hátába csaphasson: de Montecuccoli ezt is megtagadta, a míg Badeni Lipót meg nem érkezik. A hadi tanács egyszersmind kijelentette, hogy támadást kezdeni előbb, semmint az egyesülés a birodalmi németekkel és francziákkal megtörtént, – inkább bolondság és őrültség lenne, mint bátorság és vitézség. Az egész okoskodás nem volt egyéb, mint a gyáva halogatás dadogása, a szent metodismus tökéletlen beszéde. Montecuccoli és társai nem miveltek egyebet, csak értekeztek, tereferéltek, egy-egy kirohanást elhatároztak meg visszavontak, mert majd valamely katonájok szökött meg, majd eső esett; s hősünk elborúlva, szomorúan látta, hogy komoly szándékuk sem a megütközésre, sem a vár megoltalmazására nincsen. A török pedig csak haladt, egyre közelebb haladt a várhoz; 24-ikén elérte a kiszögellő félholdat, éjjel felgyújtotta a czölöpös sánczot; másnap részleges támadást kezdett, 27-ikére általános rohamot tervezett, 28-ikán az erőd árkáig jutott. Az őrség ügyesen és keményen viaskodott, akna ellen maga is aknát, árok ellen robbanó bombát alkalmazott; a két utolsó napon azonban súlyos veszteség érte, 27-ikén véletlenül vagy gonosz kéztől levegőbe repült legnagyobb bástyája, a belehalmozott lőporral és gránáttal, a mi 20 embert megölt, Horváth Andrással, hősünk derék kapitányával; 28-ikán megsebesült D'Avancourt, a védelem buzgó vezetője, kinek helyébe Tasso alezredes lépett. De még állt a vár, mint szikla a tengerben, a török hadak özönében, melyek már legalább 40.000 főre emelkedtek.*

Hadtörténelmi Közlemények, IV. k. 327. l.

21. BADENI LIPÓT ŐRGRÓF.
(Egykorú metszet után.)

Valóban csodálatos juhakol, mely tavaly háromszor vert vissza tetemes ellenséget, s most négy hét óta daczol 40.000 ember rendszeres vívásával, folytonos lövésével.' Senki föl nem mentheti Montecuccolit a vád alól, hogy vesztét eleve eltökélte, derekasan azért nem védelmezte; a helyett hogy egész táborával födözte volna, aknákat ásatott alá, s megtöltötte őket lőporral, hogy levegőbe röpíthesse! «Nagy Isten ostora,» sóhajt Esterházy, «hogy többen vagyunk az Töröknél, még sem mernek az emberek reája menni!»*

Mars Hungaricus, 70. l.

Zrínyi Miklós lelke mindennek láttára fájdalomtól, keserűségtől, haragtól viharzott. Ez hát a király kegye, a miről annyiszor biztosította; ez a segítsége, a mivel támogatni minden módon igérte? Előbb tudatlanságból vagy gonoszságból magát megrontották, mostan várát föláldozzák, az uralkodó kijátszásával. Nem akarta végig nézni a szégyent, hogyan kerül a török kezére! Kanizsa alól hazafiságból, háborgó érzéseinek elnyomásával és a maga meggyőzésével még ide jött, még velök maradt, abban a reményben, hogy majd megtámadják és leverik a törököt, a mikor még ő is használhat nemzetének: de most már minden reménye ködbe oszolt! Fölszedte sátorát, kevés hivétől elbúcsúzva Csáktornyára ment, egyenesen azzal a szándékkal, hogy Lipótnál panaszt emeljen, elégtételt keressen!

22. TÖRÖK ÉS MAGYAR FEGYVEREK A XVII. SZÁZADBÓL.
(Rajzolta Tancsó Lajos.)

23. A ZRÍNYI-KASTÉLY CSÁKTORNYÁN
(Rajrolta Cserna Károly.)

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem