XV. NEVELŐSÉG OLASZORSZÁGBAN.
XV. NEVELŐSÉG OLASZORSZÁGBAN.
HORVÁTH Mihály édesanyját 1858-ban a főrangúak közül többen sürgették, hogy folyamodjék s fiát is vegye reá a kegyelemért való folyamodásra. Az édesanya csakugyan beadta kérését, nénje pedig már biztatta is Mihályt, hogy ne vonakodjék hazamenni azért, mivel Szegedre fogják belebbezni; testvéri szeretettel gondoskodik róla, jó helye lesz nála. Horváth hálásan köszönte testvéri gyöngéd szeretetét; de mégis arra kérte őt és testvéreit,* hogy ha édesanyjukat reménynyel kecsegtetik is végső napjaiban, hogy a jó öreg reménynyel lépjen sírjába, ő maga ne nagyon reméljen, hogy utóbb a csalódás keserűségét ne kelljen megízlelnie. Hiszen bizonyosan mondhatja, hogy ha az ő folyamodására tagadó lett a válasz, még inkább az lesz máséra, ha édesanyja is az a más. Andrássy grófné is 5–6 éven át hiába követett el mindent a fiáért; most félesztendeje megkapta ugyan, de csak azért, mert ő maga folyamodott. Márcziusban azonban a brüsseli osztrák követ is megszólította az utczán, hogy mitevő lesz? Horváth azt felelte, kész reá, ha reményt adhat, hogy jobb lesz a siker, mint a multkor; a követ azonban, természetesen, nem volt hajlandó igennel felelni.* Hiszen még az újraalakult Akadémia sem vehette vissza őt tagjának. «Mit csináltok a nefastus-tagokkal? Kérdezte Toldytól.* – Hallgatva kihagyjátok-e a névjegyzékből, vagy positive megemlítve törlitek ki, hogy legyünk a tudományos világban is élve-halottak?» «A nefastusok nincsenek már rég a tagok lajstromában – felelte Toldy,* – de helyeik, úgy hiszi, üresen maradnak.» Azonban rosszul hallotta, hogy most már remélheti megkegyelmezését. «Édes urkám!» – írta bájos, okos tanítványa, Batthyány Ilona* – sajnáljuk mind, hogy nem kapott engedelmet hazajönni és talán én értem legjobban, hogy haza lehet kívánkozni, mert mama, ámbár nagyon szereti az országot, néha mégis csak azt mondja, jobb volna külföldön lenni. De hát mit búsúlunk? Rossz dolgunk van nekünk most, de talán jó lesz később és akkor én jó urkámat bizony triumphusban fogom idehozni!»
1858 februárius 21. Figyelő, XX., 189.
Horváth Toldyhoz, 1858 márczius 13. TLT. Akad. LXX. 308.
1858 május 1. U. o. 309.
Május 5. Horváth Lajos gyűjt.
Június 12. U. o.
«Búsúlok és szívem mélyéből sajnálom önt és szegény anyját» – írta Batthyány özvegye ugyanakkor; de Toldy úgy hallotta,* hogy valaki, talán Horváth édesanyja, még ezen visszautasítás után is járt Albrecht főherczegnél vagy a főherczegnénél, a ki igen nemes érzésű asszony s némi biztatást vett volna.
Horváthhoz 1858 július 2. Horváth Lajos gyűjt.
Horváth Mihály inkább nyolczvanéves édesanyja, mint a maga csalódásán szomorkodott. Hiszen édesanyját mindenkinél jobban szerette. «S az igazi szeretet – írta nénjének* – melynélfogva alig mulik el nap, hogy róla meg ne emlékezzem, s ne kívánjak neki az égből minden jót, úgy sem szorul azon formalitásokra, melyeket csak idegenektől várunk meg inkább. Oh be szeretném már őt látni, szép öreg arczával! Mondd meg neki, hogy ezerszer csókolom őt; s hogy ha mindig csuklik, midőn róla emlékezem, úgy tán sohasem is hagyja el a csuklás.» Édesanyja azonban az újesztendőben elhúnyt s Horváth fájdalma annál súlyosabb volt, mivel azt hitte, hogy őt más gyógymóddal még meg lehetett volna menteni.*
Deczember 8. Figyelő, XX. 191.
Nénjéhez 1859 februárius 8. U. o.
71. Horváth Mihály édesanyja.*
Horváth Mihály édesanyja arczképe (201. l.) a Szentesi Múzeumban őrzött fénykép után.
Ilyen lelki gyötrelem és bánat közben hítta meg őt gróf Károlyi Györgyné Genovába tizenkétéves leányának, Pálmának nevelésére. Károlyiné testvére volt Batthyány özvegyének s 1844-ben erről a két grófnéról, a két Zichy-leányról írta Petőfi,* hogy látta a két tündérvirágot, borús hazánknak két sarkcsillagát, a kik mint égi jelenések álltak előtte s hallotta édes ajkaik zenéjét, hallotta őket halkan mondani, mit tetteik rég fennszóval beszéltek, hogy ők a honnak hű leányai. Mind a ketten híven álltak férjeik mellett a szabadságharczban is; és Batthyány kivégeztetése, gróf Károlyi György elfogatása és súlyos pénzbüntetése után amaz a számkivetés, emez pedig a rendőri zaklatás keserűségeivel is megismerkedett. Károlyiné a leghazafiasabb szellemben neveltette fiait: Gyulát, Viktort, Gábort, Tibort és Istvánt, a kik történelmi nevüket utóbb újabb érdemekkel gyarapították.* Ebben az időben már részben elvégezték, részben folytatták közép- és felsőbb tanulmányaikat. Pálma nemcsak édesanyja,* hanem mások szerint is «kedves, szép, okos, jószívű, eszes kis portéka volt, a ki szeretett tanulni és könnyen tanult.» Nagyon lelkesedett hazája iránt, a melyet azonban még nem ismert s így magyarul is hibásan beszélt. Nagy örömmel, nagy meglepetéssel hallotta azt a kedves hírt, hogy talán a Batthyány-leányok szeretett tanítója, Horváth lesz az ő nevelője is. Nyakába borult édesanyjának s végtelen örömmel mondta, hogy «Úgy már meg nem felejthetek kedves honi nyelvem.»
Batthyány és Károlyi grófnék.
Életrajzaik Szinnyei v. és Révai Nagy Lexikona XI. kötetében.
1859 februárius 6. Genovából Horváthhoz. (Horváth Lajos gyűjt.) Az alábbi részletek innen valók.
Károlyiné azonban a magyar nevelés vezetésén és bevégzésén kívül a hittanítást is Horváthra akarta bízni. Pálma – édesanyja szerint – még eddig semmiféle vallásos oktatásban nem részesült. Tanulta és jól ismeri az ó- és újszövetségi szentírást, misére is jár vasárnaponkint; de a katekizmust és a gyónást nem ismeri s talán azt sem, mi a bűn; egészen ártatlan. Nem akarta, hogy vallásra Dupupit kisasszony tanítsa, ki nagyon is túlságos és rajongó, már pedig ő Pálmát nem akarta apáczának nevelni s inkább várt; a franczia és az olasz papokban pedig nem bízott. De Horváthról tudja, hogy úgy fogja vezetni, a hogy kell; sem istentagadót nem akar belőle nevelni, sem túlságos pápistát vagy jezsuitát. Reméli, hogy jólelkű magyar hölgy, jó, hű honleány, okos asszony és anya lesz, ki családja, hazája és az emberiség iránti kötelességeit teljesíti.
A grófné attól tartott, hogy az osztrák kormány őt valami családi érdeknél fogva, vagy fiai ellen való fenyegetéssel olyan országba menni kényszeríti, hová Horváth nem követheti s így figyelmeztette is, hogy nevelői állása nem egészen biztos. Hiszen a mult nyáron sem engedték meg neki, hogy atyját meglátogassa. A nevelésért Horváthnak évenkint 2000 frankot ajánlt, ha pedig a kormány vagy más kényszerítő okok miatt oly országba kellene mennie, hová Horváth nem jöhet, egy éví díját kárpótlásul adná. Jövetele idejének meghatározását reá bízta; ha egy hónappal előbb vagy utóbb jön, nem a világ; s a politikai helyzet kialakulásával egy hónap mulva ő is határozottan megírhatja, itt maradhat-e, vagy Svájczba megy. A háborút mindenki bizonyosnak tartja; Velenczében már több ismerősét bezárták s «az idevaló nagy státusférfiú», Cavour a minap azt mondta, hogy «Egy kis türelem s megigérem, hogy nemsokára igen érdekes újságot hall».
72. Gróf Károlyi Györgyné leánykori arczképe.*
Gróf Károlyi Györgyné, gróf Zichy Karolina arczképe, mely őt 18 éves korában ábrázolja (203. l.) a család birtokában levő olajfestmény után. V. ö. az Éble Gábor «A Nagy-Károlyi gróf Károlyi család leszármazása. Budapest 1913.» cz. művében közölt arczképpel.
Horváth* bár nehezen, mégis rá szánta magát, hogy teljes szabadságát feláldozza, de jövendőjének biztosítása miatt kénytelen volt vele. Idáig megfeszített munkával csak megszerezte a mindennapi kenyeret, de érheti valami baj, minek következtében nem dolgozhatnék tovább. Párisból Teleki is biztatta;* hiszen kedves hírek járnak mindenfelé s már ő is kezd remélni. Pálma pedig kedves tanítvány lesz, mert az ég gyönyörű tehetségekkel áldotta meg s a mellett olyan jó, a milyen szép. De mielőtt Olaszországba menne, küldje el neki a Corpus Jurist, mert lehet, hogy szükség lesz rá; de mindenesetre jó készen állni, mert a háború naponkint valószínűbbé válik. Horváth ugyan kissé restelte, hogy éppen akkor kell mennie, mikor a háborús hírek mindinkább erősödnek, de mégis élni kívánt az alkalommal, hogy – a mivel már Károlyiné is kecsegtette,* Genovában a városi, az egyetemi és a Doria-könyvtárban kutasson, ha már a velenczeibe be nem juthat; mert nagy történelmének nagyon inséges alakban megjelent első kötete után* most a második kötetben Nagy Lajos korával foglalkozik, Lajos és Zsigmond pedig szövetségben éltek Genovával, ott tehát adatokat remélhet. A kis Batthyány Elemér is örömmel hallotta,* hogy kedves urkája Olaszországba megy leczkéket adni a kis Pálmának; de Ilona arra kérte Horváthot, szidja meg öcscsét rossz írása miatt. «Nagyon hamar írta levelét – mentegette mégis; – de azért tisztább lehetne.»
Levele nénjéhez 1859 februárius 8. Figyelő, XX. 192.
Februárius 22. Horváth Lajos gyűjt.
1859 februárius 6. U. o.
Toldynak februárius 24. Akad. TLT. LXX. 314. Majdnem szóról-szóra u. a. nap nénjének is, Figyelő, XX. 192.
Márczius 20. Horváth Lajos gyűjt.
Horváth 1859 márczius elsején* hagyta el Brüsselt s vele jó barátait: Jósika Miklóst és feleségét, Ludwigh Jánost stb. Francziaországon át ment Marseillebe s onnan hajón Genovába. Először tett a tengeren nagyobb utat s a hullámok a viharos időben tizenkét óra helyett harminczhat óráig tánczoltatták hajóját, mi nagyon megviselte.* Így nem a legjobb hangulatban, de mégis szerencsésen kötött ki a szép márványpaloták városában.* Könyvei csak később érkeztek meg a katonaszállítás és a miatt, hogy a határszélen darabszámra megvizsgálták.* Jósikáék, mióta Horváth elment, grabusszal mulatták magukat, szobájukat el nem hagyták és grippjük miatt senkit sem fogadtak; Ludwigh pedig a magyar ügyről politikai röpiratokat készített* s Európaszerte terjesztette; mert a ki még tollfegyverét is leteszi, azzal nem alkudoznak. Nem emberi akarat, hanem a viszonyok súlya határoz; s európai érdek, hogy az osztrák birtok-keveréknek vége legyen.*
Februárius 24-iki levelei szerint ekkor indul.
Nénjéhez április 28. Figyelő, XX. 193.
Nénjéhez április 10. U. o.
Ludwigh levele márczius 25. Horváth Lajos gyűjteményében. Ludwighnak 25 levele van, mind évszám nélkül, de ezt minden esetben könnyű volt meghatározni.
Nouvelle page de ľhistoire des Habsbourges. Bruxelles, 1859.
Ludwigh márczius 25. id. lev.
Károlyiné a kis Pálmával és Dupupit kisasszonynyal a Hôtel Federből, a hol Horváth is megszállott, csakhamar kiköltözködött S. Francesco ďAlbaro faluba,* mely kelet felé csaknem összeépült Genovával s a Nervi felé vivő országút déli oldalán a tengerig, a Golfo di Genováig szebbnél szebb villákkal terjed. «Te ott a tengerben eviczkélhetsz – írta neki Ludwigh,* – mi itt sárban pocsékolunk.» Azonban a háborús körülmények előbb kifejlődvén, mint hitték, április 29-én a Károlyi-családdal tengeren Marseillebe s onnan vasúton ment Genčvebe, hol a Rue des Paquis 43. száma alatt lakott. Megvallotta,* hogy ki sem mozdult volna Brüsselből, ha tudja, hogy csak ily rövid ideig maradhat Genovában, mert már nagyon megúnta a sok költözködést; de azt hitte, ez már utolsó állomása lesz és az osztrák háború következtében valahára hazamehet Magyarországba. «Adja Isten – írta neki Jósika is,* – hogy mielőbb kergethessék Pesten a pagátot, különösen pedig hogy olyan medve bőrére játszhassanak, melyet már meglőttek s mely – Kecskeméthy Aurél szerint – décédément föl nem kel többé.» Horváth Genčveből, hol saját telkén, a Duroveray-házban lakott, közölte vele, hogy a magyar haza felszabadításának előkészítésére Párisban Kossuth, Teleki és Klapka nemzeti igazgatósággá alakult s Kossuth Angliában népgyűléseken szónoklatokat fog tartani, hogy a már kimondott semlegesség daczára is jó hangulatot keltsen a magyar ügy iránt.* Jósika helyeselte,* hogy Horváth nem ír meg mindent (a mit ő maga bizonyára Telekitől és Klapkától hallhatott), mert eddig is az volt a főbajunk, hogy eljárt a szájunk. A tervet azonban ő is tudta s azt igen-igen jónak, sőt «az oláh közmondás alkalmazásával: tácse si fácse, – azaz hallgass és tégy! – kivihetőnek is tartotta.» «A mi jövőnk, édes barátom – folytatta hosszasabb politizálás után – koránsem oly derűs, még a legjobb esetben is, mint annyi másé, kikre hivatal, vagyon, kényelem vár. – – – Ha tehát haza is nézek s talán kergetjük a pagátot (minek már csak azért is igen-igen nagyon örülnék, mivel azt oly jó emberünkkel s barátunkkal, mint te, tehetjük), állandó maradás ránk nézve alig remélhető. Miből élnénk ott, s mi hasznunkat vehetné az a kedves-kedves haza, ha táplálati gondok között elsorvadnánk? De azért nincs ember, ki teljesebb szívből örülne, mint mi, ha a jobbakra jobb szerencse vár s a haza visszaszerzi azon méltóságos állását, a mely azt népei intelligencziájánál s multja dicsőségénél fogva megilleti, mint a szűzleányt a koszorú.»
Horváth levele nénjéhez április 10. Figyelő, XX. 193.
Márczius 25. id. levele.
Nénjének, április 28. Figyelő, XX. 193.
Május 12. Horváth Lajos gyűjt.
Kossuth, Irataim, I. 238–240. és 244–315.
Május 12. id. lev.
De míg ők hazavágyódtak, Batthyány özvegye irígyelte Horváthot, hogy a szép, regényes Genčveben lehet. «Bárcsak maradtam volna én is e szép országban», sóhajtott, midőn megírta, hogy Pesten az idén nem igen készülnek a tánczra; az idő nagyon komoly ahhoz, hogy az ország csupa tánczczal legyen elfoglalva.* Jósika is mulatott az osztrákokon, kik hadijelentéseik szerint mindig győznek, de hátramennek, míg a francziák, szárdok igazán diadalt aratnak és «Garibaldi is nekigyujtott!» Otthon pedig kisül, hogy az osztrák-párt 12 mágnásból áll, a kik közül kilencz nem is magyar s oly emberekből, kik «a multkor» rossz fát tettek a tűzre. «Kedvem derült – írta Horváthnak;* – adjon az év jót a sok rossz után!»
1859 május 24. Horváth Lajos gyűjt.
Június 1. U. o.
73. Klapka György levele Horváthhoz. 1859. aug. 1.*
Klapka Györgynek 1859 aug. 1-én Turinban kelt levelének (207. l.) eredetije Horváth Lajos gyűjteményében. Olv.:
Turin 1. August 59.
Lieber Freund, Beiliegende Briefe bitte ich Laczi u(nd) Lajos zukommen zu lassen. Ihr befindet Euch wahrscheinlich wohler als ich, den(n) ich seit vier Wochen am langsamen Feuer gebraten werde. Morgen endlich soll über die Legion entschieden werden. Die armen Leute erwarten in musterhafter Ordnung und mit wahrhaft stoischer Resignation das was das Schicksal über sie verhängen wird. Die beiden Fahnen bitte ich nicht verbrennen zu wollen, noch ist nicht aller Tage Abend u(nd) die gegenwärtigen Zustände scheinen mir keineswegs auf einen zu langen Frieden hinzudeuten.
Bitte Vaiss zu sagen dass er mir die Briefe sende. – Grüsse an alle Freunde, ganz der deine Klapka.
Klapka június 5-én sürgetve kérte Kossuthot, hogy Londonból Torinóba menjen s a magyar ügyeket a nemzeti igazgatósággal onnan intézzék;* de semmi nyoma sincs annak, hogy a mozgalomba barátját, Horváthot bevonni akarta volna.* A július 12-én megkötött villafrancai fegyverszünet különben is elvette minden reménységüket, s meg kellett kezdeni az olaszhoni magyar sereg feloszlatását.* Klapka augusztus 1-én Torinóból Horváthot kérte meg, hogy az Olaszországból Svájczba vonult Kossuthnak és Telekinek ebben az ügyben leveleket juttasson el. Valószínűleg előbb érkeznek azok – úgymond – mint ő maga, a kit négy hét óta lassú tüzön sütögetnek. Csak másnap döntenek a legió sorsáról. A szegény emberek példás rendben várakoznak s valóságos stoikus nyugalommal néznek sorsuk elé. Horváth útján kérte direktor-társait, hogy a két zászlót ne égessék el, mert még nem érkezett el a nap estéje s a mostani állapotok nem biztatnak tartós békével.* Pár nap mulva már Horváth is kérte a nénjét,* hogy ne bízzanak visszatérésében. Ez a remény, mint annyi más, ismét füstbe ment. Az újságokból látta, hogy otthon az utolsó események után nem történnek oly tetemes változások, a mik ezt a reményt igazolnák.
Kossuth, Irataim, I. 333.
A levelek u. o. I. 334–361.
U. o. I. 479–522.
Klapka Horváthhoz 1859 augusztus 1. Horváth Lajos gyűjt.
Augusztus 7. Figyelő, XX. 194. Nénje éppen előtte való nap, 6-án sürgette, hogy írjon már, mert ilyen sokáig még sohasem várakoztatta meg levelével. (Horváth Lajos gyűjt.)
Még Genčveből üdvözölte kedves volt tanítványát, Batthyány Emmy (Emanuela) grófnét, a ki Dákán szeptember 4-én kelt egybe gróf Batthyány Gézával* s azután november 11-én mostani kedves tanítványával «a fecskék s gólyák vándorútjának irányában téli tanyára utazott»* Nizzába, hová november 18-án érkezett meg, s ott a családdal a Rue Longchampon levő Loupias-házban szállt meg. Őrült, hogy ide jöttek telelni, mert örökös tavasz van itt télen is és a narancsok, czitromok javában érnek a szabad levegőn és mert így hosszabb ideig használhatja a tengeri fürdőket.*
A családi értesítés Horváth Lajos gyűjt. Géza gróf, László fia, akkor még csak 21 éves volt (szül. 1838. június 1.)
Terve szeptember 3. Toldyhoz. Akad. TLT. LXX. 315.
Nénjének november 18-án. Figyelő, XX. 194.
Ide most már hazulról is saját nevére érkeztek a levelek, a mik mindinkább tanuskodtak az osztrák kormány végső erőfeszítéseiről s a nemzeti szellem ébredéséről. Igazán megkapó pl. az esztergomi bazilika fölszenteléséről szóló névtelen hosszú levél,* mely az uralkodóról és az uralkodóházban levő meghasonlásról is tartalmaz bizalmas közléseket. Ezeket a híreket tovább adta száműzött társainak; pl. a Konstantinápolyban élő Karacsay Sándor grófnak már október 12-én írt az otthoniak hangulatáról, a Kazinczy-ünnepről stb. Azonban Karacsay úgy találta,* hogy a Kazinczy-ünnep rossz időben történt; olyan az, mikor az ember naplementekor ébred fel. Miért nem született Kazinczy májusban? Ha akkor, az olasz háború kitörésekor ünneplik, sok minden máskép történik. Most azonban már valami félesztendeig a külügyi politikában semmi sem történik az osztrák ellen. «Rád hivatkozom, ki hazai történetünkben egész életedben buvárkodál – szólt, – lehet-e józanon s őszintén föltennünk a háromszázados tapasztalás után, hogy az Osztra-ház alatt nemzetünk valaha kivergődjék alárendelt helyzetéből? Szerintem ez lehetetlen; sőt még azt is hozzáteszem, hogy ha hazai kormányunk constitutionalis rendszerbe lép és él az osztra alatt egy nemzedéken át: a szláv és oláh elem annyira ki fogja magát nőni a constitutio szárnyai alatt, hogy míg a világ világ lesz, többé ki nem tehetjük szűrüket határunkról. Erre az osztrának gondja és módja lesz.» Félt az egyoldalú kiegyezéstől s úgy hitte, az emigrácziónak is bele kell szólnia a dologba, mert az otthon fölébredt közszellemnek csak ez adhat jó irányt, mivel a bennlevők nyakán hurok van. Röpirattal vagy havi folyóirattal kellene fölvilágosítani őket s ezeket Puky Miklós genčvei nyomdájából becsempészni, mint Herzen iratait Oroszországba. «De – tünődött – ki írja meg? Mert ahhoz tudni is kell… Ezt leginkább s legjobban te tehetnéd meg. A tárgy oly komoly, hogy tolladra érdemes és belevág szakodba. Ugyanis az argumentumok legvelősbjei hazai történetünkből meríthetők; ehhez járulna az európai politika jelen helyzetének taglalása s az innen logikailag származandó fordulat a világ sorában; s mindezeknek conclusiojául az, hogy bárminemű transactio az osztrával halálunk. Világos, hogy jelenben respublicai törekvésekkel nem szabad gyanusíttatnunk magunkat; de statisztikai adatokkal lehet támogatni, hogy a magyar korona területe túlon-túl elég az európai egyensúlyban betölteni az osztra-birodalom bukásával megürülő helyet. Ilyen koronának könnyen akad gazdája. Czélunk a divortium. De az igét hirdetni kell, hogy malasztja legyen.»
November 16. Horváth Lajos gyűjt.
1859 november 23. Konstantinápoly. 8 oldalas levél, Horváth Lajos gyűjteményében.
Horváth valóban maga is akart röpiratot írni, mert éppen azok, kiknek a kormányokra valamely befolyásuk van, olyanfajta lapot, mint a genčvei Esperance, kevesen és ritkán olvasnak. A lapok, Angliát kivéve, különben sem hatnak a kormányokra; jobban lehet hatni röpirattal. De ezt azután, Karacsay tanácsa szerint,* áldozatok árán is meg kell küldeni minisztereknek, követeknek s más államférfiaknak, a mellett francziául és angolul is kiadni, a magyart pedig, talán Károlyi grófné otthoni összeköttetéseinek felhasználásával, Magyarországba beküldeni. Horváth azonban, egyéb történelmi munkákkal elfoglalva, vagy mivel még sem akart visszatérni a politikai térre, ezt a röpiratot sohasem írta meg; ellenben meghallgatta Karacsay röpiratát, melyet – kéziratból – neki Károlyi grófné olvasott fel* a végből, hogy «mivel ő az írás mesterségéhez nem ért», a szerkezeti hibákat Horváth javítsa ki, de az eszmén s modoron ne változtasson s az egészet, ha lehet, Pukynál nyomassa ki. Ez azonban, úgy látszik, szintén nem történt meg.
1860 januárius 11. Konstantinápoly. Horváth Lajos gyűjt.
Karacsay Horváthhoz februárius 14. U. o.
Mindamellett Horváth hatott a magyar olvasóközönségre politikai tekintetben is történelmi műveivel. Mikor 1858 végén történelmi zsebkönyve végre csakugyan megjelent,* a sorok között olvasni szerető magyarok, különösen Fráter Györgynek, az osztrák politika áldozatának remek életrajzában, az akkori viszonyokra is illő politikai vonatkozásokat kerestek. Ezen hatás alól még báró Kemény Zsigmond sem szabadult,* mikor regényét, a Zord Időket, szintén politikai vonatkozásokkal telve írta meg. Egyszerűbb olvasók német-gyűlölő megjegyzéseket irogattak be Horváth könyvébe. «Ezek a német urak sületlen szamarak – vélte az egyik, inkább saját korára, mint a XVI. századra gondolva – s nem voltak képesek a nagy Fráter Györgynek rejtett eszméit felfogni.» És mikor odaért, hogy Castaldo ötven társzekér harácsolt vagyonnal távozott az országból, odafirkantotta: «És jött, mint a jelenben is jönni szoknak, mint akasztófáról esett kiéhezett zsiványok». «A mostani németek egy cseppel sem jobbak»* stb. Milyenek lehettek azok a gondolatok, a miket le nem írtak!
Történelmi Zsebkönyv. Rajzok a magyar történelemből. Írta Hatvani Mihály. Pest, 1859. 8r. 588 lap. Hunfalvy János már a Pesti Napló 1858. évi 248–9-iki számában ismertette.
Irodalomtört. Közl. 1904 47–59.
A Zsebkönyv D. 60. jegyű példánya a kolozsvári egyetem magyar tört. seminariumában, 407., 455. l.
Könyvét, a mely tíz, részben művésziesen feldolgozott tanulmányt, részben csak egyszerű közlést tartalmazott, nem igen vették ugyan, de szívesen olvasták s jó hatást keltett az is, mikor az Egyetemes Magyar Encyclopaedia I. kötetének 1859 deczember 10-én kelt előszavában a szerkesztőség «Hatvani Mihály magyar tudós»-t szintén a munkatársak közt sorolta fel s Hatvanitól ebben a kötetben már olvashatták is Aba Sámuel király és Szent Adalbert prágai püspök életrajzait.* Kivált ezt az utóbbit gyönyörű leírásnak tartották.* Olyan elismerés, a milyenben azelőtt is kevés magyar lexikális czikk részesült.
A II. kötetben (1860.) Álmos, Árpád apja, és Álmos, Géza király fia; a III. (1861.) Anasztázia, (I. Endre felesége), I., II. és III. András király, András hg. (II. András fia) és egy másik András hg. (V. István fia); a IV-ben (1862.) Ágnes (III. Endre felesége) és Árpád, a honalapító életrajza van benne. Az V. kötet csak 1866-ban jelent meg s ebbe és a többiekbe már nem írt; az ő rokonszenves életrajza a IX. k. 276–8. lapján van (1871.). Némelyik czikke egész tanulmány; pl. az Árpádról szóló tizenkét hasábra (IV., 953–964.) terjed; de nem vette fel Kisebb Munkáiba.
Batthyányné Horváthhoz 1859 november 27. Horváth Lajos gyűjt.
Azonban nemcsak tudományos, hanem politikai esemény is volt, hogy Horváth Mihálytól «Magyarország Történelmének» első kötete, a melyet «újonnan Dr. Hatvani Mihály» dolgozott át, 1860 márczius idusára (a mely Csenkey és Forinyák életébe került) teljesen elkészült* s ezt még azon évben követte a második;* 1863-ban pedig az egész hatkötetes mű a közönség kezében volt,* még pedig a harmadik kötet óta, a Hatvani-név elhallgatásával, tisztán mint Horváth Mihály munkája. Horváth – enyelgett Jósika – «Heckenastot nem vádolhatja, mert előre is úgy feldícsérte és magasztalta munkáját, hogy szegény Szalayt méltán lehet sárgaságtól félteni.»
Heckenast Gusztáv tulajdona. I. kötet. A magyar nemzet Európába költözéséről 1301-ig 8r. IV+501 lap.
Az Árpádház kihaltától a mohácsi ütközetig, 736 lap. Az első két kötetet a Budapesti Szemle ismertette 1861. XI. 236.
A III. kötet (1861.) 725 lapon a linzi békéig, a IV. (1862.) 543 lapon a szatmári békéig, az V. (1863.) 455 lapon II. József haláláig, a VI. (1863.) 422 lapon a bécsi kongresszusig ment. A lapok nem ösmertethették munkáját.
74. Horváth Történelmi zsebkönyvének czímlapja.*
Horváth «Történelmi zsebkönyv»-ének czímlapja (212. l.) a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár példányáról vétetett.
De mialatt minden tanult magyar ember ezen az újra írt történelmen lelkesedett, költségéből kifogyva a száműzött író a honoráriumnak még hátralevő csekély részét kérte a kiadótól. Maga a hatóság akaratlanul is könnyített anyagi helyzetén, mert a pesti cs. kir. országos törvényszék kiküldött osztálya, mint csődbíróság, végre, majdnem 11 esztendő mulva, csődöt hirdetett «haditörvényszékileg elítélt volt csanádi püspök Horváth Mihálynak minden ingó és ingatlan vagyona ellen»; perügyelőnek Sárói Szabó Albert ügyvédet, ennek helyetteséül pdeig dr. Schmid Titust rendelte ki s felhítta mindazokat, kik a csődbe került vagyonhoz bárminemű igényt tartanak, hogy a kiküldött osztálynál 1860 július elsejéig írásban vagy szóban jelentkezzenek.* Nénje ezt igen örvendetes hírnek tartotta s az ügyet már át is adta egy Kozák nevű ügyvédnek, a ki Pesten Heckenasthoz közel lakik.* Az elkobzott tömeg különben, kincstári számadások szerint, mindössze is csak 27.317 frt 69 kr. volt; a mibe be voltak számolva az árverésen eladott ingóságok, szarvasmarhák, gazdasági eszközök (1700 frt), a Csajághy csanádi püspök által átvett hátralékokból Horváthot illető rész (3316 frt 20 kr.), a kisorsolt földtehermentesítési kötvényért készpénzben befolyt összeg (21.346 frt 50 kr.) stb. Ezzel szemben a kiadások 27.317 frt 69 krra rúgtak; és pedig a napi- és tiszteletdíjakon kívül a püspöki fundus instructus hiányzó tételeiért a fuscus 5773 frt 39 kr. követelése fejében kifizettek 4963 frt 13 krt, Lonovics érseknek mint volt csanádi püspöknek követelése kielégítéséül bírói ítélet alapján tőkében és kamatokban 12.768 frt 67 krt stb.* Feltűnő, hogy a bevett pénzeket nem kamatoztatták s hogy kamat gyanánt egy krajczárt sem vettek föl a bevételek közé. Végeredményében a bevételek és kiadások összege teljesen egy volt s így Horváthnak semmi sem maradt, azon az egy megnyugváson kívül, hogy egykori csanádi püspöksége czímén többé senkinek sem tartozott. Nénje leveléből hallotta először,* de az újságokból is olvashatta, hogy utóda, dr. Csajághy Sándor csanádi püspök 1860 februárius 7-én meghalt s az uralkodó június 7-én már Bonnaz Sándort nevezte ki utódának.* Erről Horváth csak félesztendő mulva értesült. «Ki az a Bonnaz, a kit most csanádi püspökké neveztek ki? – kérdezte nénjétől az év végén.* – Honnan jött, mi volt azelőtt? Én sohasem hallottam hírét!» Pedig hallhatta volna, mert az ő csanádi püspöksége idejében, a szabadságharcz alatt Napoleon egykori hadnagyának fia már tizedik esztendeje volt nagyőszi (triebswetteri) plébános, azután pedig «a temesi bánság és szerb vajdaság» magyar s német iskoláinak felügyelője, majd apát. Szelídlelkű, jóságos püspök lett belőle; de törvényesen kinevezett elődjének, Horváth Mihálynak nevét sohasem engedte beiktatni az egyházmegyei schematismusban a püspökök névsorába.
A 133. sz. hirdetmény a hivatalos lapból hiányosan kivágva Horváth Mari 1860 április 13-iki leveléhez mellékelten. Horváth Lajos gyűjt.
U. a. levélben.
A Nemz. Múzeum Horváth-iratai közt a kimutatás czeruza-jelzéssel 1850-ben kelt, de csak 1859-ben vagy 1860-ban kelhetett, mert a tételek 1859 október végéig szólnak.
1860 márczius 2. Horváth Lajos gyűjt. Schem. cl. dioec. Csanádiensis pro MDCCCC. 53. l.
1860 deczember 30. Figyelő, XX. 197. Bonnaz volt Csanád 85. püspöke.
Bonnaz született 1812. augusztus 11. Meghalt 1889 augusztus 9-én.
