I.
I.
Corvin János születése és herczegi rangra emeltetése. Özvegy Hunyadi Jánosné. Beatrix állása és politikai szereplése. Corvin Jánosnak győri püspökké neveztetése terveztetik. Mátyás terve Corvin Jánost trónja örökösévé tenni. Beatrix törekvései, hogy férje halála esetére magának biztosítsa a trónöröklést. Váradi Péter cancellár megbukatása. Tárgyalások a milánói udvarral Bianca herczegnő és Corvin János között házasság l étesítése végett. Beatrix cselszövényei. A házasság megkötése. A nápolyi udvar közbenjárása Beatrix érdekében. Mátyás nyilatkozatai. Mátyás igyekezetei Corvin János részére sziléziai hercezgségeket szerezni. A sagani herczeg lázadása.
KIVÉTELES módon jelentkezik Mátyás pályáján a kedvező viszonyok találkozása, a melynek köszönheté, hogy lángelméje előtt méltó tér nyílt meg az érvényesűlésre. De szintúgy rendkívüli módon torlódnak össze a szerencsétlen körűlmények, a mik erőfeszítéseit és küzdelmeit sikertelenné teszik, alkotásait és vívmányait a tartóság föltételeitől fosztják meg. Ezen szerencsétlenségek sorában kétségkivül a legnagyobb volt, és a legsúlyosabban nehezedett lelkére az, hogy házasságától a Gondviselés megtagadta a gyermekek áldását.
Beatrixxal egybekelése után múltak az esztendők, de a türelmetlenűl várt örökös nem jött meg.
És a törvényes hitves magtalansága, kétszeres kínos hatást gyakorolhatott Mátyásra, mert törvénytelen frigyből fia született.
Szülői házánál a vallásosságnak és erkölcsösségnek szigorú elveiben neveltetett, és nemes példányképeit látta maga előtt. Ezen emlékek és az átélt nagy katasztrófák hatásai megkönnyítették neki, mikor ifjú korban trónra jutott, hogy miként politikai téren úgy magán életében is az önuralom és önmegtagadás tanújeleit adja. Kormányzásának ötödik esztendejében, egyik diplomatiai jelentés, azon tényezők között, a miknek válságos helyzetében uralma megszilárdulását tulajdonítja, kiemeli «tisztességes életét is».*
«Honestissime vivit.» KOVACHICH: Scriptores minores. II. 30.
Később férfikora éveiben, mikor a vér hevesebb ostromainak volt kitéve, és különben is hozzászokott erőszakos kézzel lerontani a korlátokat, mik akarata és vágyai előtt emelkedtek: az érzékiség kísértéseinek sem állott ellen. De attól, hogy annak rabjává legyen, megmentette őt ki nem elégíthető sóvár vágya hatalom és dicsőség után, mely minden egyéb indulatot és szenvedélyt háttérbe szorított. Az egykorú történetírók tanúsága szerint, különösen tartózkodott a házas élet szentségének megsértésétől* és gondosan őrködött a külső tisztesség megóvása fölött.
BONFIN írja: «Nec humanis quidem passus est sibi facile interdici voluptatibus; muliercularum quandoque obnoxius fuit amoribus; sed matronis abstinuit.»
Még a csehországi hadjárat alkalmával kivívott diadalai mámorában is távol tudja tartani udvarától a durva kicsapongásokat.*
A boroszlói tanácsjegyző a Mátyás által rendezett vigalmakról szólván, kiemeli «darinne nichts anderes als Zucht geübet ward». III. 168.
Azonban épen ekkor, Boroszlóban időzése alatt (1469 tavaszán), mikor lakomákra és tánczmulatságokra gyakran hívta meg Szilézia előkelő hölgyeit, ezek egyike mély szenvedélyt keltett a hat esztendő óta özvegy, huszonkilencz éves királyban.
A benső viszony, mely köztük létesűlt, nem maradt futólagos szerelmi kaland, hanem tartós összeköttetéssé szilárdult. A fiatal nő a hódítást, amit szépségének köszönhetett, bizonyára a szív és szellem nemesebb tulajdonságaival volt képes állandósítani.
Magyarországba kísérte a királyt, és a közelében maradt éveken át. De szerényen, elvonúlva élt, kerűlte a föltűnést és botránkoztatást. Nem találunk adománylevelet, a mit maga vagy atyafiai javára eszközölt volna ki. A diplomaták szükségtelennek tartják jelentéseikben megemlékezni róla. Az udvari történetírók elfeledték munkáikban felemlíteni őt. Azt is, hogy BORBÁLA volt keresztneve, csak egy későbbi irat, s hogy sziléziai előkelő családból származott, XVII. századbeli történetíró munkája tartotta fönn.*
Az irat, melyre czélozunk, a pápai követnek 1494 augustus 2-ikán kelt jelentése. A történetíró ISTVÁNFI (Hist. L. IV. 32.). Előadásának hitelességéhez kétség nem fér. Ezzel szemben a mölki krónika azon feljegyzése, hogy János herczeg anyja egy steini osztrák szolgálóleány volt (Pez. Scriptores. I. 270.), nem vehető tekintetbe. Miután Corvin János 1473-ban született, s ezt mellőzőleg Mátyás csak 1469-ben volt Sziléziában, joggal következetethetjük, hogy a viszony ekkor keletkezett. – Ujabb történetírók azon állítása, hogy János anyja Krebil Péter, boroszlói polgárnagy, Mária nevű leánya volt, egykorú és közel egykorú adatokban nem bír alapot. Egy 1810-ben írt színdarabra vezethető vissza. Krebil elányai közt Mária nevű nem is fordul elő. (Dr. Markgraf, boroszlói könyvtárnok, szíves közleménye.)
Viszonyuk negyedik esztendejében, 1473 april 2-ikán életet adott egy fiúnak* kit JÁNOS névre kereszteltek.
Corvin János születési esztendejét és napját fenntartotta az a csillagászati horoskop, mely tizenharmadik születésnapján készűlt. (A krakkói egyetemi könyvtárban őrzött kéziratot ismerteti CSONTOSI J. a Könyvszemle 1880. évf. 301-7.) Ezen adatoknak kétségtelen hitelesség erejét kölcsönzi a budai káptalan bizonyságlevele, melyben 1492 april 14-ikén tanuskodik arról, hogy János tizenkilenczedik esztendejét éli. (Az orsz. ltárban.)
Kétségkívül Mátyás óhajtására történt ez, kegyeletből Hunyadi János emléke iránt. Mert ő el volt tökélve, hogy gyermekét elismeri, irányában atyai kötelességét teljesíti, őt előkelő állásra emeli.
Ezen korban fejedelmek részéről törvénytelen gyermekeik elismerése és felmagasztalása napirenden volt. Nem egyszer sikerűlt örökségképen rájok szállítani koronájukat is. Épen Beatrix atyja, Ferdinand nápolyi király, törvénytelen frigyből származott. És az ő természetes fiainak egyike, Ferencz, ki az Aragoniai nevet és a herczegi czímet viselte, nővérével Magyarországra jött, s itt előkelő állást foglalt el.
Ezen példák által fölbátorítva érezte magát Mátyás, hogy az atyai szív sugallatait ő is meghallgassa.
A «Hunyadi gróf» czímét, a mit ő maga és egykor atyja is viselt, ruházta Jánosra, kit csakhamar még magasabb rangra emelt, «Liptómegye herczegének» egészen új czímét alkotván részére. És a gyermeket, mielőtt még hetedik esztendejét töltötte volna be, jószágadományokkal kezdi elhalmozni.*
Az 1479 october 21-iki adománylevél, melyben több kihalt erdélyi család birtokait adományozza neki, az első, a mit ismerünk. Ebben már «Dux Liptoviensis et Comes de Hunyad« czímet visel. (Az Országos Levéltárban.)
Gondoskodott méltó neveltetéséről is, melynek vezetését hírneves olasz humanistára, a pármai Ugoletti Tádéra bízta.* Ez adta valószínűleg növendékének a classicus hangzású Corvinus melléknevet, minthogy a humanista írók a Hunyadi-házat, hollós czímere miatt, a római Corvinus (=Hollós) családtól szerették leszármaztatni.
Erről szól a budai humanista-kör másik olasz tagja: NALDIUS, egyik munkájának előszavában, amit KATONA is közől. XVI. 741.
János az atyai szív vonzalmát hatalmasan élesztette maga iránt azzal, hogy szellemi tehetségeinek már első nyilatkozataival nagy reményeket keltett; egyúttal pedig arczvonásaiban Mátyásnak meg Hunyadi Jánosnak valóságos hasonmása volt.* Bizonyára ezzel hódította meg nagyanyjának is szívét.
Ezt BONFIN emeli ki. Dec. IV. L. VII.
Özvegy Hunyadi Jánosné nagy kort ért. Zajtalan elvonúltásgban, távol a közügyektől, töltötte napjait, részint ó-budai fényes palotájában, részint uradalmain, melyeket az ország minden vidékén szétszórva bírt. Vallásos buzgósága az áhitat gyakorlataiban és egyházi alapítványokban talált kielgítést. Tevékeny szelleme a gazdagsági ügyek vezetése mellett,* építkezésekben keresett foglalkozást.
Nagyszámú gazdasági iratai, rendeletei, utasításai az országos levéltárban őriztetnek.
Kiváló előszeretettel fáradozott Hunyadvárának férje által megkezdett kiépítésben. A középkorból fönmaradt világi épületeink ezen legnagyszerűbbje az ő nemes műízlésének is emléke. Az építkezés történetének tanúlmányozása azon eredményre vezet, hogy a várpalota tetemes része azon időben emelkedett, mikor ő volt Hunyadvárának birtokosa.*
Az 1890-ik év tavaszán CZOBOR BÉLA, akad. tag, a műemlékek országos bizottságának előadója társaságában, alaposan megvizsgálván a hunyadvári palotát, a jelzett eredményre jutottunk. Azonban ennek tüzetes indoklása nem tartozhatik e helyre.
A család-alapító büszkeségével és boldogságával gondolt arra, hogy unokáinak méltó tartózkodási helyet készít elő az üdülésre és szórakozásra. Élte alkonyán, le kellettt mondania azon reményről, hogy a nápolyi királyleány fiát vezetheti ide. Ekkor a zordonlelkű matrona erkölcsi érzésének fellázadását elnémította egyetlen unokájának nagy férjére emlékeztető tekintete. János herczegnek engedte át Hunyadvárát, és végrendeletében őt jelölte ki örököséűl.*
Mátyás már 1482 april 8-ikán állít ki adománylevelet János herczegnek Hunyadvárára. (A müncheni királyi levéltárban.) A végrendeletről Mátyás 1484 november II-iki okiratában tesz említést. TELEKI XII. 271.
Nehezebb volt a királyné helyzete. A ősi szív veleszületett sóvárgásával hatalmi érdekek állottak kapcsolatban. Anyává, és pedig a leendő király anyjává lenni, volt hő vágya. Mikor tehát ennek teljesűlése késett, fájdalommal és irígységgel kellett eltelnie, annak láttára, hogy nem az ő, hanem egy szerencsésebb vetélytárs szülöttére pazarolja Mátyás az atyai szeretet és a fejedelmi nagylelkűség kincseit. Emellett saját atyjának előzményeire emlékezve, rettegéssel tölthette el őt az a gondolat, hogy a sziléziai leány fia majdan a trónra emelkedhetik.
88. BERGAMÓI FÜLÖP MUNKÁJÁT FELAJÁNLJA BEATRIXNAK.
Beatrix nagy hatalmat gyakorolt, úgy szólván uralkodott Mátyás fölött. Házasságuk harmadik esztendejében a diplomatiai körök előtt nem volt többé titok, hogy «mindent ki tud vinni, a mit akar».* Ezt a királyi származás és a szépség varázsa mellett, kiváló szellemi tehetségeinek köszönheté. Képes volt férje irodalmi és művészeti hajlamainak kielégítésében tevékenyen közreműködni; politikai ambitióinak is szolgálni, nem egyszer irányt adni. A diplomatiai tárgyalásokban (és pedig nemcsak az olaszországiak, hanem a németországiakban is) folytonosan élénk részt.* És Mátyás egyízben a császárral folytatott tárgyalások alkalmával azt a javaslatot terjesztette elő, hogy az általa meghódított terűletek ideiglenesen Beatrix kormányára bízassanak.* Olaszországban úgy tudták, és a humanisták hirdették, hogy a hadak vezetésében, és a csaták veszélyeiben is osztozott férjével a királyné. A magyarországi királyi adomány- és kiváltság-levelekbe pedig gyakran iktatta Mátyás azon záradékot, hogy «a felséges királyaszszony jóváhagyásának és beleegyezésének hozzájárulásával» állítja ki
A flórenczi köztársaság francziaországi követe 1479 augustus 6-ikán írja rólok: «La donna puo in decto Re quanto ella vuole.»
A kiadott leveleken kívül, a drezdai levéltárban őrzött kiadatlan levelezése érdekes adalékokat nyújt.
Ezt Bonfin említi «De Symposion de virginitate et pudicitia» czímű munkájának Beatrixhoz intézett ajánlólevelében.
Beatrix eszerint tényleg az uralkodótárs állását foglalta el. És így Mátyás sem tudta elhárítani magától azon veszélyt, mely a hatalom birtokosait fenyegeti, kik rendszerint minél inkább zárkóznak el a hivatott és jogosúlt tényezők meghallgatása előtt, annál fogékonyabbak a hivatlan és jogosúlatlan sugalmazások követésére. A kíméletet és kegyeletet nem ismerő uralkodó nemcsak gyengéd apa, hanem gyenge férj is volt.
Alig csalódunk ezek után, ha Beatrix befolyásának tulajdonítjuk Mátyás azon meglepő elhatározását, hogy az egyházi pályára vezeti fiát.
Másfél század előtt, Róbert Károly király az ő törvénytelen gyermekét, Kálmánt, a győri püspökségre emelte. És épen ezt a javadalmat, mikor 1480-ban Csupor Demeter halálával megüresedett, szánta Mátyás János herczegnek. Rómába fordult, hogy kieszközölje a kettős dispensatiót, a mire jelöltjének származásánál és koránál fogva szüksége volt.
IV. Sixtus pápa megadta mindkettőt; tekintettel – mint bulljában hangsúlyozza – Mátyás érdemeire és arra is, hogy a gyermek majdan atyja pártfogásával nagy szolgálatokat tehet egyházának. Eygszersmind úgy rendelkezett, hogy János herczeg, míg a törvényes kort eléri, a «győri püspökség helyettes administratora» czímét viselje, az egyházmegye kormányozása pedig a káptalan kezeiben maradjon.*
IV. Sixtus pápa bullájának eredeti fogalmazása a velenczei állami levéltárban. Az irat nem visel dátumot. De kétségtelen, hogy 1480-ban állíttatott ki. Ezen év februar 21-ikén Csupor még életben volt. A következő év elején pedig Mátyás már Beckensloernek ajánlotta föl a győri püspökséget.
Mindazáltal néhány hónap múlva a király megváltoztatta szándékát. A győri püspökséget Beckensloernek ajánlotta föl, hogy őt az esztergomi érsekségről önkéntes lemondásra bírja; majd miután ez nem sikerűlt, kedves kincstárnokának, Dóczi Orbánnak, adományozta.
Tervéről, hogy az ország főpapjai sorában foglaljon helyet János herczeg, lemondott. Ehelyett azon gondolattal kezdett foglalkozni, hogy kísérletet tesz a trónra emelni őt, azon esetben, ha Beatrixtól nem lesz örököse.
Kényszerűségből lépett ezen útra, mert nem talált mást, mely élete főczéljához: a független magyar állam és nemzeti királyság megalapításhoz, elvezethette volna. Miután még az ő életében is a császárnak és a lengyel uralkodóház egyik sarjának sikerűlt magát tekintélyes párt által a trónra meghívatni; nem lehetett aziránt semmi kétség, hogy halála után, ha csak fiára nem hagyhatja, idegen fogja viselni a koronát.
Tisztán látta a nehézségeket, amikkel meg kell küzdenie.
A könnyelmű életfelfogás és a ledér erkölcsök kórja, mely más országokban, különösen olasz földön elhatalmasodott, Magyarországot még elkerűlte.
Az idegen diplomaták nem találnak alkalmat, hogy jelentéseiket sikamlós történetek elbeszélésével élénkítsék. És a kik irataikban vagy az egyházi szószéken az erkölcsök megromlásán feljajdúlnak: a hatalom- s bírvágy kinövéseit, az önkény és erőszak tényeit, a fényűzés és a lakomák kicsapongásait korholják, nem szólanak arról, hogy courtisane-ok az udvarnál és az előkelő társaságban szerepet játszottak, vagy hogy a családi élet tisztasága iránti pietás csökkent volna.
Így tehát előre volt látható, hogy a nemzet erkölcsi érzékre tiltakozni fog az ellen, hogy törvénytelen frigy szülötte nyerje el szent István koronáját. De másrészről abban bízhatott Mátyás, hogy a nemzeti nagy létérdekek a mérleg másik serpenyőjébe egyenlő súlyt fognak vetni. Emellett, negyven esztendőt alig meghaladó életkorban, az egészség telejsségében, arra számíthatott, hogy évtizedek állanak még előtte; így tehát ideje lesz egyengetni az útat; fiát fejedelmi hölgygyel kötendő házasság által emelni a nemzet szemében, és ezen házasságból származó unokájában a törvényesség elvén ejtette sérelmét is orvosolni.
Mindazáltal Mátyás, mikor a nehézségek súlyát mérlegelte, bizonyára nem várta azt, hogy saját családja körében fogja találni a legnagyobbat.
Beatrix királyné nem mondott le azon reménységről, hogy előbb vagy utóbb világra hozza trónörököst. És még az 1487-ik év elején nőveére, a ferrarai herczegnő, által ajánlott orvost hívott meg, kinek gyógyszereitől várta hő óhajtása teljesűlését.*
Beatrixnak 1487 januar 4-ikén Eleonorához írt válasza. De. E. III. 235.
Azonban nem hagyta számításai körén kívül azt az eshetőséget, hogy mielőtt ő a trónörökös anyjává lehet, a halál elragadhatja Mátyást. Igény tartott arra, hogy ez esetben ő uralkodjék utána.
Találkoztak lelkiismeretlen udvaronczok, kik a hatalomvágy ezen eltévedésében megerősítették. Különleges közjogi elméleteket koholtak számára: hogy ősi idők óta szentűl megtartott szokás értelmében, a magyar király neje, élethossziglan királyné marad, és férje halála után az országtanács közreműködésével uralkodik mindaddig, a míg második házasságra lép, amikor férje koronáztatik királylyá.*
Ezeket a nápolyi király üzente a milánói herczegnek, amiről a ferrarai ügyviselő 1489 martius II- és april 9-iki jelentéseiben szól.
Bizonyára jól tudták, hogy ezen felfogás alaptlan, és tisztában lehettek aziránt is, hogy Beatrix igényeinek érvényesítése a lehetetlenségek sorába tartozik. De mivel alkalmuk volt tapasztalni, hogy Beatrix iránt a legszélsőbb határokig ér Mátyás gyöngédsége, azt hitték, hogy kegyeihez biztosabb út vezet nejének, mint fiának szolgálatában.
De a király környezetében a túlnyomó többség János hercegnek trónutóddá nyilvánítását és királylyá megválasztatását óhajtotta. Némelyeket az érdek vezérelte, másokat a királyné és az idegenek iránt táplált ellenszenv; de nem egyet őszinte elkeseredés a nemzeti királyság eszméje iránt. Az utóbbiak élén Váradi Péter kalocsai érsek és királyi cancellár állott, ki néhány év óta a király legbefolyásosab tanácsadója volt.*
Erről tanuságot tesz a magyaroszágai pápai legátus 1483 december 24-iki jelentése.
Az ő személyében látta Beatrix legveszedelemsebb ellenfelét, és ezért elhatározta megbuktatását. Erre a heves véralkatú és elbizakodott főpap maga nyújtott alkalmat, meggondolatlan nyilatkozataival, amiket kizsákmányolt a királyné, hogy férje előtt gyűlöletessé tegye. Rábírta, hogy az érseket – 1484 nyarán – elfogassa, és Árva várának börtönében őrizet alá helyezze.*
Az érsek János herczeg érdekében kifejtett buzgóságát tekintette bukásának okául. «Utinam – írja kiszabadulása után (1490) János herczegnek – princeps ille sapientissimus (t. i. Mátyás) vera consilia mea suscepisset. Spero quod nec ego impreaparatus ab aemulis mihi structas in insidias incidessem, nec Tua dignatio ullo nunc modo angeretur.» (Epistolae Petri de Warda. 46.) És II. Ulászló udvaránál általán Beatrixot vádolták azzal, hogy ő okozta az érsek elfogatását. (Egy 1493-ban a szent-székhez Ulászló javára benyújtott emlékirat a prágai egyetem egykorú codexében.)
Ily módon Beatrix jelentékeny diadalt vívott ki; de ezzel csak ellenségeinek számát szaporította, anélkűl hogy saját ügyének használt volna.
Mátyás álláspontja a trónöröklés kérdésében nem módosúlt. És Váradi Péter érseknek a cancellári tisztben utóda: Proszniczi Filipecz János, – ki mint óbudai prépost építkezéseivel nyerte meg a király kegyét, 1476-ban Várad püspöki székére emeltetett, és egy ideig Szilézia helytartójának tisztét viselte, – bár származására idegen (morvaországi hussita mesterember gyermeke) volt, nagy buzgóságot tanusított uralkodója czélzatainak szolgálatában.
Az udvarnál időző külföldi humanisták és tudósok is János herczegben ismerték fel a kelő napot, az ő érdekében használták föl tollukat.
89. PROSZNICZI JÁNOS PÜSPÖK ALÁÍRÁSA.
Ekkor (1485-ben) bocsátotta közre Galeotti Martius «Máyás király jeles, bölcs, elmés mondásairól és tetteiről» írt könyvét, melyet János hercezgnek ajánlott. Ezt, a befejező sorokban, atyja példájának követésére inti, hogy így – úgymond – «a magyar fejedelemségre méltónak ítéltessék».
Azon alkalomból, mikor a herczeg (1485 april 2-ikán) tizenkettedik esztendejét betöltötte, a királyi csillagászok egyikétől két csillagászati ábra (horoskop) jelent meg. Ezek mindegyike négyszöget tűnettett föl, tizenkét háromszöggel körűlvéve, melyek a nap tizenkét óráját jelölik. A háromszögekben az állócsillagok és bolygók vannak bejegyezve. Ily módon az ábrák az égi testek állását, a herczeg születése napján és ennek tizenharmadik évfordulóján tűntették föl. János születése idején: Mars és Mercur, mikor pedig tizenharmadik évébe lépet: Jupiter és Saturnus voltak uralkodó planéták. A magyarázó szöveg az első horoskopból «a legnagyobb hatalmat, leírhatatlan uradalmakat, jeles kitűntetéseket, kimondhatatlan fölmagasztaltatást, az atyai birtokokban való örökösödést,» végre «kitűnő és hatalmas hölgygyel való házasságot» jövendöl János herczegnek. És hogy mindez immár teljesűléshez közeledik, hirdeti a második horoskóp.*
Egykorú kézirat a krakói egyetem könyvtárában. Ismerteti CSONTOSI JÁNOS. Magyar Könyvszemle. 1880. év. 381-7.
Ezen jóslatok, melyek ama korban még a legműveltebb szellemekre is nagy hatás gyakoroltak, arra valának hivatva, hogy János herczeg részére a közvéleményt megnyerjék, nemcsak Magyarországon, hanem a külföldön is. Mert Mátyás azon volt, hogy mielőbb előkelő fejedelmi családból házastársat szerezzen fiának.
Ezt Beatrix nem ellenezte; sőt előnyösnek tekintetet magára és családjára is, rokoni kapcsolatba lépni a királyfival. Ő tehát saját fivérének, Frigyes herczegnek, leányát hozta javaslatba.* De terve nem találkozott Mátyás helyeslésével; kétségkívül azért, mert János herczeg trónöröklésének támogatását az Aragoniai háztól nem várhatta. Az ő tekintette ismét Milánó felé fordúlt, a hol két évtized előtt ő maga jelentkezett volt, mint leánykrérő.
A ferrarai herczeg milánói ügyviselőjének 1485 martius 21-ikén kelt jelentése, a modenai levéltárban.
De ezen tervét titkolta Beatrix előtt, félvén, hogy meghiusítja. És Fontana Ferenczet, az egri bíbornok-püspök unokaöcscsét, mikor 1485 február havában Milánóba küldötte, utasítá, hogy küldetése czélját és tárgyalásait titkokba burkolja.
Az olasz diplomata a kiskorú fejedelem nagybátyjával, Sforza Lajos (Ludovico Moro) herczeggel, lépet érintkezésbe.
Megbízatása értelmében előterjesztette, hogy uralkodója János herczeg részére, kit törvényesíteni és trónjának örökösévé rendelni szándékozik, a fejedelem testvérét, Bianca herczegkisasszonyt kéri nőűl.
A megindúlt tárgyalások folyamán Sforza Lajos az iránt kívánt tájékoztást szerezni, hogy azon esetre, ha Mátyás királynak, akár Beatrixtól, akár ennek halála után más házasságból, fia születnék, milyen sors várakozik János herczegre?
A követ válasza úgy hangzott, hogy ha Beatrix fiúgyermeket szülne, ezt illetné meg kétségtelenűl a magyar korona; ezen esetben János herczeget atyja Csehország és Bosnyákország királyává, Ausztria herczegévé tenné. Egyúttal kifejezte azon meggyőződését, hogy Beatrix nem remélhet többé gyermeket, halála ugyán pedig a király újabb házasságot már nem köt; ezért sem, nehogy a trónörökléstől megfoszsza Jánost, kit – úgymond – annyira szeret, hogy ha lehetséges volna, még saját szemeit is oda adná néki.*
Ezen tárgyalásokat resumálja a herczeg 1485 april 13-ikán Magyarországba küldött követének adott tanusításában. Diplom. Eml. III. 39. Érdekes részleteket tartalmaz a ferrarai ügyiselőnek Milánóból 1485 martius 19-ikén írt jelentése.
Ezen közleményben a herczeg nem talált teljes megnyugvást. A magyarországi viszonyok felől alapos tudósítások szerzése végett, egyik bizalmas titkárát értékes ajándékokkal, s ezek között Leonardo da Vinci művészi ecsetétől származó Madonna-képpel, a királyi udvarhoz küldötte.
Itt elháríttattak a végső nehézségek is. És julius utolsó napján Sforza Lajos már közölheté az olasz államok milánói követeivel az örvendetés eseményt: hogy Bianca a magyar király fiának eljegyeztetett.*
A ferrarai herczeg milánói követének 1485 april 3-, majus 7-, julius 31-, augustus 3-ikán kelt jelentései.
Mátyás mindent megtett, hogy a királynét a milánói házasság és János herczeg trónöröklése ügyében kedvezően hangolja. Kétségkívül ezen tekintet szintén befolyt arra az elhatározására, hogy az esztergomi érsekséget az ő egyik unokaöcscsének adományozta, másik unokaöcscsét, Ferdinánd herczeget, pedig magához venni és fiává fogadni készült.*
A Ferdinánd herczeg ügyében folyt hosszú levélváltás a D. E. III. és IV. kötetében.
Azonban Beatrix makacs szívóssággal ragaszkodott czélzataihoz. Mátyást, hogy a milánói eljegyzés felbontására bírja, azzal kecsegtette, hogy Frigyes herczeg leánya (kinek anyja franczia herczegnő volt) jegyajándék gyanánt magával hozná a franczia királytól Dsem török herczeget.* Mivel pedig czélt nem ért, és a házassági szerződés megkötése végett a váradi püspök Milánóba küldetett, ő azon eszetlen tettre határozta el magát, hogy hamisított királyi rendeleteket küldött a püspök után, ami fölfedeztetvén, a közreműködő olasz titkárnak majdnem életébe kerűlt.*
A ferrarai herczeg milánói ügyviselőjének 1487 september 7-ikén kelt jelentése.
Ezt később a milánói herczeg magyarországi követe 1489 augustus 15-iki jelentésében beszéli el. D. E. IV. 251. (Hibásan 1490-re tevé.)
A házassági szerződés 1487 november 25-ikén iratott alá, és ugyanazon napon a váradi püspök, mint János herczeg képviselője megkötötte Biancával a házassági frigyet.*
A szerződések D. E. III. 356., 360.
És Beatrix még ekkor sem hagyott föl igyekezeteivel. A milánói udvarnál szőtte ármányait. Ügynökei azt hirdették ott, hogy János herczeg a magyar korona elnyerésére nem számíthat. Atyja által a capuai herczeg részére kérette Biancát nőül. Ehhez pedig olyan tudósításokat juttatott, melyek leendő férjét iszonytkeltő torzalaknak ecsetelték; úgy hogy az ifjú hölgy rémületében és kétségbeesésében kijelentte, hogy – kolostorba lép!*
A ferrarai herczeg milánói ügyviselőjének 1488 augustus 25-, november 4-, 1489 martius 2-, II-, april 9- és majus 25-ikén írt jelentései.
Időközben Beatrix nem szűnt meg Mátyást – miként ez maga írja – «sóhajtásaival, könnyeivel és indulatos kifakadásaival» ostromolni, hogy a saját trónöröklésére vonatkozó terveinek megnyerje.*
Mátyás alább idézendő emlékiratában.
Atyja támogatását is igénybe vette. Ferdinánd király 1488 nyarán a tudományosságánál és politikai ügyességénél fogva nagy tekintélyben álló Ranzan Péter lucerai püspököt küldötte Mátyáshoz, azon ürügy alatt, hogy János herczeg házassága alkalmából szerencsekívánatait tolmácsolja.
Ez nyilvános audientiáján tartott beszédében egekig magasztalva a királyt és fiát,* igyekezett előkészíteni tulajdonképpeni megbízatásának kedvező fogadtatását.
A nagyérdekű beszéd ki van nyomatva RANSANnak Magyarországról írt történeti műve élén.
A titkos audientián ugyanis arra kérte föl a királyt, mondjon le azon szándékáról, hogy János herczeget tudójává megválasztatja. Ezzel – úgymond – sértést követne el a királynén, ki még nincs olyan előrehaladott korban, hogy gyermekei többé ne lehetnének, és a ki különben is jogosan igényelheti, hogy férjét, halála esetén a trónon kövesse.*
A Bécsben időző milánói követ jelentése alapján írja ezt a ferrarai herczeg milánói ügyviselője, 1488 september 27-ikén. (Kétségkívül tollhiba az, hogy nocerai püspök ír lucerai helyett.)
Az uralkodás vágya, mely Beatrix lelkét betölték, szenvedélylyé fokozódott, és annyira elvakította, hogy olyan botrányokra is vitte, melyektől hasznot nem várhatott.
János herczeg irányában táplált gyűlöletét áthárítván ennek anyjára, ellene vádat emelt, hogy ő az, ki bűbájos mesterkedéssel teméketlenné teszi. És a bécsi egyetem több tanárának tanácsát is kikérte ez ügyben.*
Ezt 1494 nyarán, Ulászló király beszélte el a pápai követnek. Ennek 1494 augustus 2-ikán kelt jelentése a velenczei Szent-Márk könyvtárban.
Mátyás mindezt kimeríthetetlen türelemmel viselte el. Ismételten tett kísérletet, hogy nejét az ő vágyainak teljesíthetetlen voltáról meggyőzze. Igéreteket tett, hogy halála esetére méltó ellátásáról gondoskodik. Biztosította, hogy János herczeg őt anyja gyanánt fogja tisztelni.*
Az alábbi idézendő emlékiratban.
És miután minderről a királyné hallani sem akart, Mátyás nem tudott egyebet tenni, mint a nápolyi udvarához fordúlni. Sankfalvi Antal, pozsonyi prépostot, Beatrix testvéréhez, Alfons calabrai herczeghez küldötte, hogy őt a helyzetről felvilágosítsa.
Tudomására hozta, hogy habár minden erővel igyekeznék is ő a királyné trónöröklését biztosítani, ezt nem bírná kivívni; sőt alattvalóinak engesztelhetetlen gyűlöletét vonná magára és nejére. «A magyarok – úgymond – készek inkább magokat egytől-egyig felkoncoltatni, mint sem aszszony uralma alá adni; mert még szájukban van annak íze, hogy mikor hajdan asszony uralkodott fölöttük, milyen rossz állapotba jutott az ország.* Ehhez járúl, hogy a királyné nem nagy mértékben bírja alattvalóinak szeretetét. Talán nem is szolgáltat okot arra, hogy rokonszenvet tápláljanak iránta.»
Mária királynéra czéloz.
Továbbá kifejtette, hogy ha ő a maga életében nem viszi ki János megválasztatását, ezt halála után biztosítani nem áll hatalmában. Az ország rendeit illeti a választás joga. «Egyedűl Isten, a szivek vizsgálója, tudja, hogy mit rejt az alattvalók szíve; halandó ember a külső nyilatkozatok után ítélt. Ő sem tudhatja, hogy halála után miképen fognak eljárni alattvalói. Talán a legtöbben megfeledkeznek a jótéteményekről, mikkel őket elhalmozta, és majd épen az ő és az ország halálos ellenségét választják meg, aki azután a trónt elfoglalván, a királynét és János herczeget csúfosan kiűzi az országból; sőt ezen mozgalmakban a királyné, mivel nem igen szeretik, életét is elvesztheti.»*
Kétségkívül Frigyes császárt érti.
Mély emberismeretről tanúskodó ezen észrevételei után, méltán írhata: «Bizonyára soha senki olyan jól nem ismerte a magyarok természetét, mint én, ki kőket sok esztendő óta tartom féken!»*
A királyi utasítást kiadta KOVACHICH. Scriptores minores. I. 341-350.
Azonban erőteljes felszólalása sem tette meg a várt hatást. A nápolyi udvar és Beatrix nem hagyott föl erőfeszítéseivel. Mátyás nem volt annyira gyenge, hogy általok eltántoríttassa, de nem volt elég erős, hogy ellenállásukon túltegye magát. János herczegnek trónörökössé nyilvánítását, szintúgy mint Bianca herczegnőnek Magyaroszágba hozatalt, folytonosan halogatta.
Kevésbbé volt kíméletes másokkal szemben, mikor fia érdekeinek állottak útjába, és nem habozott emiatt a háború veszélyeit is felidézni.
Mátyás 1485 elején a milánói udvarhoz küldött üzenetében jelezte volt, hogy ha netán Beatrixtól fia születnék, János herczeget Csehország királyának méltóságára emeli. Ezt előkészítendő, és fiának állását a magyar nemzet szemeiben is emelendő: arra határozta el magát, hogy azon kis herczegségeket, amik Szilézia alkatrészeit képezik, egymásután János herczegnek megszerezi.
Az első ilyen szerzemény a troppaui herczegség volt, amit 1485 tavaszán Podjebrad György cseh király fia, Viktorin herczeg, cserében slavoniai uradalmakért engedett át.* És harmadfél évvel utóbb a milánói házasság megkötésénél János herczeg már mint a troppaui, leobschützi, ceslaui, tosti, beutheni és koseli herczegségek ura, az ölsi és sagani herczegségek örököse tűnik föl.*
PALACZKY 310., hol figyelmeztet arra, hogy a magyar történetírók a troppaui herczegséget az oppelnivel tévesztik össze.
A házassági szerződésben soroltatnak föl ezen herczegésgek.
Azonban a sziléziai herczegek csak az erőszaknak és fenyegetéseknek engedve mondottak le János herczeg javára, területeikről és rendelkezési jogukról. Az elégűletlenség, mely közöttük nőttön-nőtt, és külföldről is élesztetett, s az 1488-ik év tavaszán fegyveres lázadásra vezetett.
János, sagani herczeg, ugyanaz, kit Mátyás, mint láttuk, a glogaui herczegséggel ruházott föl, és kinek kedveért háborúba bonyolódott a Hohenzollern-házzal: most több ezer zsoldost szerezve Csehországból, a mozgalom élére állott.
Ellene Mátyás tizenkétezernyi hadat küldött, mely a glogaui herczegség városait és várait hatalmába ejtvén, a brandenburgi választófejedelmen és a szász herczegeken is, mivel a lázadókat támogatták, országaikba intézett pusztító betöréssel, bosszút állott.*
Ezen eseményeket részletesen beszéli el PALACZKY 309. és k. 11. És DROYSEN 364.
A király tudomást nyervén arról, hogy Csehország uralkodója szintén bátorította és titkon segítette a sziléziai herczegeket, el volt készűlve arra, hogy vele is háborúba bonyolódik. Ezért őt eleve a lengyel király részéről várható támogatástól meg akarta fosztani. És mivel a német lovagrendre többé nem számíthatott, Lengyelország természetes ellenségéhez, Oroszországhoz fordúlt. Az 1488-ik év második felében tárgyalásokat folytatott a hatalmas III. Iván czárral, kit hazájának történetírása Oroszország nagyságának megalapítói közé sorol. Ez készséggel ajánlkozott a lengyel király elleni szövetségre; egyúttal felhasználta az alkalmat, hogy Mátyás közreműködését nyerje meg Oroszország civilizátiójának nagy művében; felkérvén őt, hogy építészeket, ötvösöket, ágyú-öntőket és ércz-olvasztó mesetereket küldjön néki Magyarországból.*
Az erre vonatkozó levelezéseket magyar fordításban kiadta GÉRESI K. A Századok 1879-ik évf. 239-249.
92. CORVIN JÁNOS NÉV-ALÁÍRÁSA.
De habár Mátyás és Ulászló között a barátság felbomlott, és ellene Ulászló meg Kázmér között újabb szoros véd- és daczszövetség jött létre: nyílt háborúra nem kerűlt a dolog. Így tehát a sziléziai lázadás elfojtásának gyümölcseit zavartalanúl szedhette – János herczeg, ki a megódított glogaui herczegségen kívül megkapta még az ölsi herczegséget és Podjebrad Henrik herczeg csehországi uradalmait is, melyekről birtokosaik lemondani kényszerűltek.
Podjebrad Viktorin herczeget pedig és a Vitovecz testvéreket, kik Slavoniában a zágoriai grófságot birták, mivel szintén a lázadó sziléziaiakkal tartottak, Mátyás megfosztván birtokaiktól, ezeket is János herczegnek adományozta.*
Ezt az 1490 julius 31-iki farkashidai egyességből tudjuk. Az 1488-ik évi slavoniai mozgalmakról az országos levéltár nagyérdekű iratokat tartalmaz.
