III.
III.
Hadjárat a török ellen. A kenyérmezei diadal. Mátyás bosnyákországi hadjárata. Otrantó felszabadítására küldött segélyhad. II. Mohammed halála. Dsem török herczeg. II. Bajazeddel kötött fegyverszünet. Ennek megszerzése. Mátyás törekvései, hogy Dsem Magyarországba bocsáttassék.
ORSZÁGOKAT hódítva a nyugaton, Mátyás látszólag megfeledkezett a veszélyről, mely hazáját kelet felől fenyegette. Kortársai és az utókor szemeiben azon vádnak tette ki magát, hogy túlcsapongó hatalomvágynak feláldozta nemzete érdekeit, és hűtelenűl letért a dicsőséges pályáról, a mit atyja jelölt ki neki. De a valóságban, tekintete szűntelenűl oda volt irányozva az örökségkép rászállott küldetésre. Csak új útat választott a régi czélhoz. Mindenütt a hol befolyását érvényesíté, vagy fegyverének súlyát érezteté, Magyarország biztonságának föltételeit és az anyagi támogatás forrásait kereste, hogy annál szabadabban és hatályosabban szentelhesse azután életét és erejét az ozmánok elleni harcznak.
A császárral és a pápával, a német birodalom és Olaszország fejedelmeivel folytatott tárgyalásaiban mindig föl-fölmerül a török birodalomba indítandó támadó hadjárat ügye, a mely iránt azonban nem képes a kellő érdeklődést és áldozatkészséget fölébreszteni. Azt sem akadályozhatta meg, hogy Velencze, keleti birtokai és kereskedelme biztosítása végett, 1479 elején a törökökkel békét kötött. Sőt feljogosítva hitte magát azzal vádolni a köztársaság kormányát, hogy az ő biztatására indította Mohammed császár, a nevezett év folyamán seregeit Magyarországba.
77. KINIZSI PECSÉTJE.
Az Oláhország felől Erdélybe nyomúló ellenség visszaverésére Mátyás legjelesebb két vezérét küldötte: az ősrégi nemzetségből származó BÁTORI ISTVÁN erdélyi vajdát és FELFÖLDI KINIZSI PÁL-t, az egykori molnárlegényt, ki rendkívüli testi erejével vonta magára a figyelmet, utóbb pedig kivételes hadvezéri képességeket tűntetvén ki, mind magasabbra emelkedett, úgy hogy előbb Belgrád várának parancsnokságát,* és ekkor már az ország alsó részeinek főkapitányi tisztét viselte.
A milánói állami levéltárban őrzött egyik magyarországi hadi tudósításban «PAULUS FELFELDI» néven neveztetik.
Együtt vívták 1479. october 13-ikán, Szászváros közelében, a Kenyérmezőn azt a dicsőséges csatát, mely az ellenség teljes megsemmisítésével végződött, s közel harminczezer töröknek életébe kerűlt.*
Mátyás királynak 1479 oct. 22-ikén a pápához intézett levele. KATONA XVI. 241.
78. BÁTORI ISTVÁN PECSÉTJE.
A következő (1480) esztendő őszén, Mátyás értesűlvén, hogy egy török csapat a császár területere, Stiriába, Karinthiába ütött, és nagy számú fogolylyal készűl visszatérni: hirtelen egybegyűjtött kis sereget, és személyesen indúlt meg, hogy föltartóztassa, és a foglyokat kiszabadítsa. De a megáradt Dráván és Száván a hídak verése sok időt igényelvén, elkésett. Ekkor, hogy megtorolja az okozott kárt, november közepén Bosnyákországnak a törökök által bírt részébe nyomúlt, pusztítva vonúlt rajta keresztűl, és egy basával öt napig tartó véres ütközetben diadalmasan mérkőzött meg. Ezzel egyidőben Kinizsi Pált Szerbországba bocsátotta, hol az Krusováczig jutott el és a törököket szintén többször megverte.*
Mátyás királynak ezen hadjáratról 1480 november 6-, 7- és december 14-ikén kelt, a pápához intézett levelei. Dipl. Eml. IV. 337, 339. November 18-ikán egyik okmányát keltezi «in castris nostris prope oppidum Zwechay in monibus Bosnensibus». (NAGY IMRE ak. tag szíves közlése.) TELEKI (V. 107.) s után az ujabb történetírók Mátyás hadjáratát tévesen helyezik 1479-re, Kinizsiét pedig 1481-re.
Ezen hadárat alatt vette azt a megrendítő tudósítást, hogy a török hajóhad Olaszország délkeleti részében, Apuliában kikötött, és partra szállított húszezernyi sereget, mely Otranto városát (augustus 11-ikén) hatalmába ejtette, majd Brindisit is, a jelentékeny kikötővárost fenyegette.
79. A BÁTORI-CSALÁD CZIMERE.
A nápolyi király Alfons herczeget, a trónörököst küldötte oda. De ennek eredménytelenűl kellett elvonúlnia. Egész Olaszországot rettegés szállotta meg. A pápa készűleteket tett, hogy Rómából elmenekűl.
Mátyáshoz is fordúltak segélykéréssel. És ő Magyar Balázs kapitány vezérlete alatt, hatszáz válogatott vitézt küldött.
Ezen kis csapat dicsőségesen teljesítette megbízatását. Alig hogy partra szállott, azt az erősséget támadta meg, mely a várost vízzel ellátó forrás oltalmára emeltetett a törökök által. Heves küzdelem után sikerűlt hatalmába kerítenie az erősséget és a forrást is, mely azóta «magyar forrás» elnevezését nyerte.
80. MAGYAR B. PECSÉTJE.
Az őrségnek a téli és tavaszi hónapok alatt a cisternákba felfogott esővíz elegendő italt szolgáltatott. De mikor a nyári nap égető heve kiszárítá a medenczéket, az őrség majdnem naponként kisérletet tett, hogy a forrást újból megszerezze. Mivel pedig mindíg visszaveretett, augustus 10-ikén kitűzte a fehér lobogót és a következő hónap elején elhagyta az olasz földet.
Otranto felszabadításának emlékére a pápa érmet veretett. És mikor ezen esemény négyszázéves emlékezetét ünnepelte Olaszország, a késő unokák kegyeletesen emlékeztek meg a magyar szabadítókról.*
ÓVÁRI LIPÓT czikke a Századok 1881. folyamában 493.
Az otrantói kudarczot II. Mohammed nem élte meg. Fényes pályájának 1481 május 3-ikán vetett véget a halál.
Legidősebb fia II. Bajazed lépett helyébe. De azon ürügy alatt, hogy mikor ő született, atyja még nem volt császár, a nagyvezér az ifjabbik fiút Dsem herczeget, állította trónöröklésre jogosúltnak. Számos előkelő basa pártolta ügyét. Testvérharcz keletkezett, mely Bajazed pártjának győzedelmével nyert befejezést.
Dsem Egyiptomba, innen pedig Rodosz szigetére menekűlt, hol a Szent-János-lovagrend nagymesterénél barátságos fogadtatásra talált.
El volt határozva, hogy bátyjának megbuktatása végett a keresztény hatalmak közreműködését kéri ki. Első sorban Magyarországhoz csatolta reményeit. Trónra emeltetését nem várhatta mástól, mint Mátyástól. És a vérrokonság tudata is vonzotta hozzá.
Mátyás maga beszélte utóbb a pápai követnek, hogy ötven és néhány esztendő előtt, nagyanyjának nővére kalandozó törökök kezeibe jutván, fogságba hurczoltatott, II. Murad császár neje, majd II. Mohammednek anyja lett.* Dsem tehát unokatestvéréhez, Mátyáshoz kívánt eljutni. De ebben megakadályozta a velenczei köztársaság; mely barátságos viszonyban állván Bajazedhez, az ellene tervezett hadműveletet meghiusítani igyekezett; emellett Mátyás hatalma és tekintélye gyarapodásában veszélyt látott önmagára és szövetségesére a császárra nézve. Ennek következtében kieszközölte, hogy a nagymester Dsem herczeget déli Franciaországba szállította, s ott egyik várában szigorú őrizet alá helyezte.*
A pápai követnek 1489 január 30-iki jelentése.
Hogy Dsem Magyarországba készült Rodoszból és ezt Velencze akadályozta meg, tudjuk Mátyás királynak Rómában levő követéhez az egri bíbornok-püspökhöz intézett egyik leveléből (Múzeumi codex. 1656. fol. lat. 169-ik levél.)
Ezalatt Dsem titkos parthívei Törökországban nem mondottak le az ő visszahelyezésének gondolatáról. Egyik közűlök, előkelő basa – az 1483-ik év folyamán – Mátyás királyhoz jött, és a portai viszonyokat előadván, az időpontot támadó föllépésre kiválóan alkalmasnak tűntette föl.*
A pápai követnek Budáról 1483 october 24-ikén Rómába írt jelentése. KATONA. XVI. 518.
Mátyás, bár ekkor már háborúban állott a német császárral, képesnek érezte magát arra, hogy egyidőben a török birodalom ellen is támadást intézzen. E czélra hetvenezer emberből álló sereget állíthatott ki.*
Budáról 1483 april 16-ikán Florenczbe küldött jelentés. D. E. III. 22.
Ezért a basát Rómába küldötte, és lépéseket tett, hogy Dsem haladék nélkül Magyarországba bocsátassék.* Közvetlenűl hozzá is fordúlt. Levelében «szeretett testvérének és vérrokonának» nevezte őt, és megfogadta, hogy mihelyt megérkezik, «azonnal apai birodalmába visszavezeti; minden erejét, tehetségét és személyét is rendelkezésére bocsátja, hogy a trónt elfoglalhassa».*
A pápai követnek idézett jelentése.
Mátyás király dátum nélküli levele, a jelzett muzeumi codexben, 168. szám alatt.
Azon fényes diadal, a mit ez időtájt (1483 őszén) Geréb Mátyás horvátországi bán a császár területére tört török sereg fölött kivívott,* megerősíthette volna elhatározásában.
Mátyásnak a pápához és az olasz fejedelmekhez intézett tudósításai, a bánhoz és a horvát urakhoz írt dicsérő levelei jelzett múzeumi codexben.
De nem úgy történt. Az év végén Bajazed követei jelentek meg előtte, és előnyös föltételek alatt fegyverszűnetet kértek. Ő nem utasította vissza ajánlataikat, és egyik tanácsosát küldötte velök a portára, hol a fegyverszűnet öt esztendőre megköttetett. A mit Mátyás a keresztény hatalmakhoz írt leveleiben azzal igazolt, hogy magára hagyatva azoktól, kik még inkább mint ő hivatva lennének a kereszténység oltalmára fordítani erejöket, egyedűl nem folytathatja a háborút, és míg Isten a többi fejedelmek szemeit megnyitja, békekötéssel kényszerűl a maga érdekeit biztosítani.*
A német fejedelmekhez intézett levél a múzeumi codexben. 219.
Mindazáltal azon reménye, hogy kelet felől ezentúl háboríttatni nem fog, meghiúsúlt.
A következő (1484) év nyarán Bajazed elárasztotta Moldvaországot seregeivel, két fontos erősségét: Kiliát és Akiermant megvívta. Mátyás felszólalására azt válaszolta ugyan, hogy a fegyverszűnetbe Moldvaország nincs befoglalva;* de hogy elvállalt kötelezettségeivel nem gondol, szembetűnően megmutatta egy másik tény. Mentegetődzésével egyidőben hétezer fegyveresből álló török had tört Temesvár vidékére, melyet tűzzel-vassal pusztított, míg Kinizsi Pál feltartóztatta és september 13-ikán véres csatában teljesen megsemmisítette.*
Az ez ügyben váltott levelek Epistolae. IV. 4, 5. Akierman augustus 6-ikán vétetett be. A török császár válasza e szerint september közepe előtt nem érkezhetett Budára. Így tehát meg sem állhat azon föltevés, hogy ezen válasz megérkezése után, a fegyverszüneti oklevél kiállításánál elkövetett mulasztás miatt, kerűlt Váradi Péter kalocsai érsek és cancellár börtönbe. Ez ugyanis augustus vége előtt már fogságban volt.
Horvát István alvajdának 1484 september 22-ikén Brassó városához intézett jelentése. Marienburg. Kleine Siebenbürgische Geschichte. (1806.) 228.
A törökökkel kötött szerződések megbízhatatlansága, Mátyás királyban újból fölkeltette azt a vágyat, hogy Dsem herczeg fölhasználásával támadó hadjáratot intézzen a török birodalomra. A ferrarai herczeg közbenjárása mellett, az terveztetett, hogy Dsem szökve hagyja el francziaországi tartózkodási helyét, és Magyarországba jön.*
Az ez ügyben folyt levelezés ki van adva: Dipl. Eml. III. 60-110.
Ez kivihetetlennek bizonyúlván, Mátyás kísérletet tett, hogy a franczia udvart bírja rá Dsem herczeg kiszolgáltatására. XI. Lajos halála után, a kiskorú VIII. Károly lépett a trónra, kinek nevében nénje kormányzott.
Mátyás az 1487-ik év első hónapjaiban a váradi püspököt küldötte Francziaországba. Jelentékeny pénzösszegeket is bocsátott rendelkezésére, hogy a befolyásos egyéneket ajándékokkal megnyerje.*
A velenczei senatus 1487 april 9-iki nyilatkozata. D. E. III. 277.
De ismét Velencze állott útjába. A senatus rábírta a vele szövetséges viszonyban álló pápát, hogy Dsem herczegnek Rómába küldését, s a szent-szék felügyelete alá helyezését követelje. Igy történt, hogy a váradi püspök több hónapig tartó távollét után, eredménytelenűl tért vissza.*
Ezen tárgyalásokra vonatkozó számos irat van közzétéve a Dipl. Eml. III. 115. s kk. 11. Érdekes részleteket tartalmaznak Mátyás király nyilatkozatai is, miket 1489-ben az udvaránál levő pápai követ előtt tett.
Ellenben a nápolyi király mindent megtett, hogy a pápa és a signoria terveinek sikerét meggátolja. A rodoszi lovagrend nagymesterének – bizonyára Mátyás megbízásából – nagy pénzösszeget igért, ha a török herczeget neki szolgáltatja át. Majd a fanczia uralkodóház egyik nőtagjával alkudozott. Végre azon kalandos vállalkozásra is kész volt, hogy Dsemet, mikor Francziaországból Rómába szállítják, útközben erőszakkal hatalmába ejti.*
A velenczei senatusnak 1489 februar 10-ikén római követéhez intézett irata. D. E. IV. 6.
)
Mind hiába. Dsem a Provence partjairól hajón szállíttatott Olaszországba, és Rómába vitetett, hol a pápai palotában kapott lakást és rangjához illő ellátást.*
A velenczei senatusnak 1489 martius 20- és 1490 januar 19-ikén portai követéhez írt jegyzékben. D. E. IV. 10., 26.
