V. A Rákóczy fiuk első szereplése.
V. A Rákóczy fiuk első szereplése.
A RÁKÓCZYAK Telkibányát időközben megszerezték,* mintegy kárpótlásúl az elvesztett Szádvárért.* Mint Szikszay Mihály, prágai ügynökük értesíté őket, ez ügyben sok jóakaratot tanúsított Pethe László, kivel Pál Forgács bíbornok udvarában ismerkedett meg. Pál 1616 nyarán jött haza,* s nem sokkal utóbb sürgetni kezdte, hogy osztozzanak meg, hogy «ki-ki tudván az övét, viselné annak úgy gondját, a mint akarná»;* de azt a háborús idők miatt elhalasztották. Zsigmond 1617 január elsején Kassán megfordúlt s közvetítésére Forgács melegen ajánlotta Györgynek, hogy a keresményeket s ősjószágukat úgy oszsza meg, hogy egymáshoz való szeretetök isten és emberek előtt tessék meg. Pál is épen ezen napokban írt neki: szeretne látogatásnak okáért jóakaróihoz felmenni, de óhajtaná, hogy azelőtt, a minek lenni kell, lenne meg.*
Szikszay Mihály 1616 szept. 28-iki s 1617 jan. 18-iki levelei Rákóczy Györgyhöz. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Győri Tört. és Rég. Füzetek. III. k. 2. l. V. ö. Tört. Tár, 1887. 271. l.
Szikszay küldött neki pénzt. Tört. Tár, 1887. évf. 270. l.
Forgács Zsigmond 1617 jan. 17-iki levele Rákóczy Györgyhöz. Orsz. ltár, Rákóczy ltár.
Rákóczy Pál, Szerencs, 1617 jan. 16-iki és jan. 20-iki levele.
György sem volt ettől idegen s el is készítette az osztozás tervét.* Maga az ország bírája készűlt hozzájuk, de neje lebetegedése miatt nem mehetett oda.* Hanem a dolog még is húzódott: hivatalos személyek, osztoztató birák s a testvérek összehozása egy meghatározott időben Kassán a judex curiae előtt, nehézségekkel járt.* Végre újabb határidőt tűztek ki, okt. 1-ét, s az osztozás akkor Kassán, magának Forgácsnak vezetése mellett végbe ment, oly formán, hogy György és Zsigmond Pált kielégítették. Adtak 600 frtot s 13 hordó bort, a városi kápolna s a zborói kápolna legyen övé. Az élésházak a sárosi kápolnának két felől való végén hármuk közt oszlottak meg. A szerencsi templomból s a várban levő kápolnából «kivette közit Pál uram». A szerencsi predikátor s a makoviczai kath. papok jövedelme a régi szokás szerént ezután is adassék meg. Az osztatlan jószágok osztassanak szét köztük. Ennek fejében Pál a diós-győri várhoz tartozó birtokokról s minden ahoz való jogáról György és Zsigmond s örököseik részére lemondott.* Ónodra nézve úgy egyeztek meg, hogy «ha Isten adná úgy, hogy az praesidium onnan kikelne» s helyökre parasztság szállna, ezeket oszszák fel egymás közt.
R. György, Barsi, 1617 ápr. 5-iki levele Zsigmondhoz. Melith Vid május 4-iki levele. U. o.
Forgács 1617 ápr. 14-iki levele Kassáról. U. o.
Rákóczy Pál 1617 aug. 16-iki levele. U. o.
Az egyesség-levél Orsz. ltár N. R. A. Fasc. 769. nro 43.
Természetes dolog, nem ez volt a Pál összes öröksége. Az uradalmakban külön bírta mindenik a maga részét, sőt még Rákóczy László örököseivel is volt közös birtokuk,* valamint kisebb részjószágokat mások, idegenek is bírhattak – anélkül azonban, hogy ez által az uradalmak egységén bármi részben is csorbát ütöttek volna. A családi összetartozás érzését még a legelkeseredettebb per sem tudta kiirtani a szívekből: összezördűlhettek birtokjogi kérdések, vallási meggyőződések felett, politikai pártfoglalások következtében: de a családi érdekkel szemben minden háttérbe szorúlt. Az öreg Zsigmond fejedelem fiainak története mutat erre példát – kik tényleg ellenséges táborokban szolgáltak.
1612-ben, ápril 22-dikén Rákóczy György és Zsigmond, az öreg Zsigmond fiai, Rákóczy Judit asszony «az vitézlő Inárcsy (és nem Anarchy) Nagy András házastársa és Rákóczy Lajosnak leánya, pár hóval ennek halála után, megtekintvén Kassán lakozó doctor Marcy Andrásnak mind az mi üdvezűlt szerelmes bátyánk, az ngos Rákóczy Lászlónak, sok rendbeli nehéz betegségében egynehány esztendők alatt való hű és hasznos szolgálatját» egy puszta házhelyet adnak Zemplén vármegyében, Zomboron. Orsz. ltár. N. R. A. Fasc. 799. nro 32.
A katholikus Pál s a protestáns György, a valláskülönbség daczára, jó rokonok voltak: igaz, hogy a türelmetlenség még ekkor nem fogta el annyira a szíveket, mint később. De jó rokonok maradtak azután is, hogy a szakadás a két vallás közt a fanatizmusig fokozódott. Zsigmond, kire nagyobb hatása volt mostoha anyjának, mint Györgyre, nem bírt ennek daczos és hajlíthatatlan természetével, bár egészen György befolyása alatt állott, szíve szerint még is Pálhoz vonzódott. Az 1608-iki kiegyezést követő években a magyar befolyás teljesen tudta érvényesítni magát, s a felső-magyarországi nemesség szívesen fogadta az udvari kegynek nyilatkozatait. Épen ezekben az években lett Rákóczy György étekfogóvá s főispánná: azon az úton volt, hogy gyorsan és biztosan emelkedjék.
Hanem ő félúton megállott. Azoknak, kik Magyarország s az uralkodóház közt létrehozták a pacificatiót, eltért az útja azokétól, kikre a prágai kormány legszívesebben hallgatott – ezekkel pedig Rákóczy György nem akart egy úton haladni. Szívvel, lélekkel ragaszkodott a nádorhoz, az országbíróhoz – ez elveivel a Bethlennél tett látogatás sem hozta ellentétbe. Ellenségei ennek daczára a prágai udvarnál megbízhatósága felől gyanút támasztottak. Ezt azonban nem éreztették sem vele, sem prágai ügynökével, Szikszay Miklóssal – s ez 1617 máj. 17-éről egész gyanútlanúl írja neki: «ha Nagyságodnak kedves tetszése volna a consiliariusságért instálni, talán nem lenne alkalmatlan dolog. Ha tavaly az nehány embernek tumultusa nem leszen vala, ugyan Nagyságod híre nélkűl is instálni akartam érette, tudom eddig immár meg is lett volna».* Az erdélyi látogatást azonban csak színleg emésztették meg, bár úgy mutatták, hogy Györgyre nincs semmi nehézség. De már néhány hóval ezután, őszre kelve, Forgács meglepetve tapasztalta, hogy Prágában gyanús szemmel nézik Rákóczyt. A nagyváradi fegyverszünet következtében Bethlennel kezdett alkudozások még élesítették a pártok viszonyát egymáshoz, s midőn a felső-magyarországi megyékben némi mozgalom volt észlelhető, inquisitió rendeltetett el, melybe Rákóczy is be volt keverve.*
Szikszay Mihály levele Rákóczy Györgyhöz. Orsz. ltár. Rákóczy-ltár.
1617 szeptember 19-ről írja Forgács Györgynek: «hogy pedig Kegyelmed is nevezetben vagyon (t. i. az inquisitióban), azt bizony csudálom, holott Prágában immár Kegyelmednek mindenekrűl jó választja lett. Ha penig más gonosz akarója akarna Kegyelmednek affélével ártani, Kegyelmed is inquirálhat az ellen és hasonló mértékkel mérhet neki; ha elvégzik az inquisitiót, ki kell az mását parancsolattal venni, hogy tudhassa ember, mit akarnak, megértvén Klmed, gondot viselhet magán; az igaz embernek nehéz ártani, sőt gyakorta az minémű vermet ásnak másnak, magok esnek belé. Klmed azon ne búsuljon, én nem remélem, hogy Kegyelmed ellen valaki hamisan valljon». Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Homonnay még később is fenyegetőzött az inquisitióval,* annak azonban semmi következménye sem lett. Nem akarták a hangulatot Felső-Magyarországon még élesebbé tenni: eléggé elmérgesítették azt az erdélyi ügyekbe való beavatkozások. Ez idő szerint csendesíteni akarták a kedélyeket s épen azért a Bethlennel 1617-ben folytatott tárgyalásokban engedékenységet tanúsítottak.
SEPSI LACZKÓ, 170. l.
Mátyás királynak nem voltak gyermekei. Öregedett, gyengűlt s szerette volna kivinni, hogy utódja még életében megválasztassék. Utódjává Ferdinánd főherczeget szemelte ki, kinek javára a spanyol király lemondott igényeiről. Most már először Csehországban akarta megválasztatni, s e czélból összehívta a cseh rendeket. Előzőleg Mátyás Ferdinándot fiává fogadta s azután, ha nem is minden ellenállás nélkűl, a cseh rendek 1617 január 9-én trónörökösűl ismerték el. Most Magyarországra kerűlt a sor. Tartottak ugyan a felső-magyarországi rendek hangulatától, de miután, legalább részben, kielégítették Bethlent, eljöttnek látták az időt Magyarországon is keresztűl vinni Ferdinánd megválasztatását, s 1617 decz. 13-ára országgyűlést hirdettek, előre felszólítván a főispánokat, hogy a kérdés szerencsés megoldására készítsék elő a nemességet.*
KOVACHICH, Vestigia Comitiorum Suppl. III. 370. l.
Könnyű volt ezt a főispánoknak megrendelni, de nem volt könnyű azoknak ezt végrehajtani, legfőkép az olyanoknak, kiknek kedvök sem volt hozzá. Ferdinánd nem volt népszerű ember Magyarországon, kivált a protestáns megyékben, s erős ellenzék képződött ellene. Így jobbnak látták elhalasztani a gyűlést, előbb jan. 6-ára, aztán márcz. 4-ére 1618-ban. Ez alatt annyira, a mennyire csak lehetett, előkészítették a talajt, a rendek is összejöttek s márcz. 23-án átvették a királyi előadásokat, melyek a rendeknek Ferdinánd megválasztását ajánlák.
Ezen az országgyűlésen a Rákóczy-fiúk közűl csak a két ifjabb, Zsigmond és Pál, volt jelen. A koronázási pompában mindkettőnek előkelő szerep jutott: azok közt voltak, kik a koronázás reggelén a nádornál összegyűltek, hogy a koronát a várból lehozzák, s a négy főúr közűl, kik a koronát a toronyból a kocsiba szállították, az egyik Zsigmond volt, s ugyan ő vitte a koronázásnál Lodomeria zászlaját. Már ekkor étekfogó volt s a díszebéden a nádor asztalánál szolgált.*
SEPSI LACZKÓ feljegyzései 181–190. ll.
Ez a gyűlés – egy tizeddel a kiegyezés után – már mutatta, hogy más idők, más viszonyok fognak előállani. Mindenki belenyugodott, hogy nádorrá Forgács Zsigmond legyen: ő még a régi emberek közé tartozott. De hogy országbíróvá Homonnay György, felső-magyarországi generálissá Dóczy András tétetett – ez nemcsak a protestáns rendekben keltett aggodalmat, hanem még azokban a katholikus főurakban is, kik az alkotmány megtámadását nem látták volna szívesen. Dóczynak és Homonnaynak felemeltetése pedig ezt jelentette.*
SEPSI LACZKÓ, 193. l.
A tárgyalásokban Rákóczy György nem vett részt: a gyűlés tartama alatt nem is fordúlt meg Pozsonyban.* A család kötelességének eleget tett két testvére részvétele, ő bátran otthon maradhatott. Különben is aránytalanúl felszaporodtak peres ügyei azokkal, melyekhez neje révén jutott: mert mind a három nővér jószágának ő volt a védelmezője. A Pethőékkel folytatott perben egyesség készült,* de annál elkeseredettebbek voltak a Zelemériekkel folytatott perek, melyek még hosszú időn át zaklatták a családot.*
Legalább azon jegyzetekben, melyek az egyes küldöttségekről fenmaradtak, nem akadtam nyomára s említve sem találtam semmit sehol, sem az Acta Diaetalia Poson. MDCXVIII. sem SEPSEY LACZKÓNÁL.
Pethő Ferencz, jászai prépost, 1618 febr. 18-ról írja: «innen rövid nap megtérvén, szépen complanálom Kegyelmetek közt és asszonyom közt minden dolgot, ki sem egy félnek, sem más félnek kárára nem leszen: én reám is hagyjon Klmetek egy kicsit az dologban, én is tudok Klmeteknek igazán szolgálni». Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Beniczky Márton levele Rákóczy Györgyhöz, Pribócz, 1619 márczius 9.: «Írtam azért Zeleméri familia uraméknak és az Ngod akaratját intimáltam ő Kegyelmeknek, ne legyenek idegenek az concordiátúl és oda való meneteltűl». U. o. Reez András márcz. 13-iki levelében írja: az mi illeti a Zeleméri familia dolgát, 4. hajus mensis Maji küldöttem lovakat és kocsit innen Thuróczba Beniczky és Tesserini uramék után, onnét ő klmeknek kellett indulniok 5. Maji és 6. die Maji az Ntok közt lett transactiót palatinus uram előtt referálni és onnét ide vártam ő klmeket, de még ez óráig sem érkeztek ő klmek.
Pethő Ferencz, a jászai prépost, nemcsak a Rákóczyakkal állott szívélyes összeköttetésben, nyílt, becsületes jelleméért mindenki tisztelte, szerette. A főpapok egy értekezletén, melyet a királyválasztó gyűlés után tartottak, s melyen szóba jött, hogy a protestánsok ellen erélyesebb eszközökhöz nyúljanak: Pethő felemelte intő szózatát.* De nem hallgattak rá: a gyűlés eloszlása után Homonnay György, Alaghy Menyhért, Dóczy hozzá fogtak az erélyesebb eszközök alkalmazásához. Most a hatalom élére állítva, azt hitték, hogy nem fognak ellentállásra találni. De csalódtak. A protestáns földesurak, példájokon indúlva, jószágaikról elűzték a kath. papokat.
SEPSI LACZKÓ, 193. l.
Az idő a lehető legrosszabbúl volt megválasztva, mert a királyválasztó országgyűlés még jó formán el sem oszlott, midőn Csehországban már kiütött a vallásháború. Hogy olyan nagy arányokat öltsön az, kezdetben senki sem hitte, de azért Mátyás mégis aggódott, hogy míg ő ezen országában oltja a tüzet, a másik Magyarország lángra ne gyuladjon: s Bethlen kielégítése végett a félév előtt kilátásba helyezett értekezlet megtartására ajánlatot tett a fejedelemnek. Az értekezlet 1619 márcziusban nyílt meg, de mire véget ért, Mátyás már (1619 márcz. 20.) megszűnt élni. Az értekezlet, a csehországi események hatása alatt, Bethlen iránt engedékenynek mutatkozott: többi közt a fejedelmi czímet is megadták neki.
Kevésbbé voltak engedékenyek a protestánsok iránt az 1619 máj. 26-ára hirdetett pozsonyi országgyűlésen, hol a katholikus és protestáns rendek ugyancsak élesen állottak egymással szemben. György maga ezen a gyűlésen sem jelent meg, hanem intézkedett, hogy Zsigmond jelen lehessen: Reéz Andrást, egyik Puchón lakó tisztjét rendelte fel oda, hogy számára szállásról gondoskodjék.*
Reez András, Puchó, 1619 május 13. s Pozsony máj. 31. írott levelei. «Én ide Posonba – írja ez utóbbiban – 26. die Maji érkeztem, remélvén azt, hogy Rákózy Zsigmond uram ő nga idején indúlt onnét alúl a gyűlésre. A szállásosztó csak az elmult vasárnap érkezett ide, mert ugyan azon voltanak az papok, hogy meg ne legyen az gyűlés; palatinus uram és Turzó Sztaniszló uramék felmentenek volt Bécsben, király urunkhoz, az mint értem, nagy nehezen vitték ki, hogy meglegyen most az gyűlés. Szállást elegendőt szerzettünk Horváth György urammal, jó szállása leszen mind Zsigmond uram ő ngának s mind az főembereknek». Orsz. ltár. Rákóczy-ltár.
Ferdinánd a gyűlésnek csak elején lehetett jelen: ő maga a császárság megszerzése végett az imperiumba sietett. A tárgyalások vezetését a nádor folytatta, de a szabad vallásgyakorlaton ejtett sérelmek megvitatása a felekezetek közt igen élessé vált. Erre a gyűlésre a cseh-morva rendek is küldtek követeket, tényleges segélyt kérve a magyar rendektől a régi (1608-iki) unio alapján. A gyűlés meglehetős ingerűlt hangulat közt aug. 13-án oszlott szét; hat nappal később Ferdinánd elvesztette a cseh koronát: királylyá helyette Pfalzi Frigyes választatott; de négy nappal utóbb ugyanezen Frigyessel szemben császárrá választatott. S most már csakugyan nem messze volt az idő, midőn Magyarország is lángba borúlt.
