ELSŐ KÖTET*

Teljes szövegű keresés

ELSŐ KÖTET*
MAGYAR TÖRTÉNETI ÉLETRAJZOK
A MAGYAR TUD. AKADÉMIA SEGÉLYEZÉSÉVEL
KIADJA
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT
SZERKESZTI
DR. DÉZSI LAJOS
BUDAPEST
AZ ATHENAEUM R.-TÁRSULAT KÖNYVNYOMDÁJA
1907
II. RÁKÓCZI FERENCZ
IRTA
DR. MÁRKI SÁNDOR
A BAY ILONA-PÁLYADÍJJAL JUTALMAZOTT MŰ
I. KÖTET
1676–1707
BUDAPEST
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADÁSA
1907

II. Rákóczi Ferencz fejedelem. Mányoki Ádám festménye*
II. Rákóczi Ferencz fejedelem színnyomatú arczképe (czímkép) eredeti felvétel Mányoki Ádámnak a szász király taschenburgi kastélyában őrzött festményéről.
A DICSŐSÉGES
II. RÁKÓCZI FERENCZ FEJEDELEM
TÖRTÉNETÍRÓJÁNAK,
DR. THALY KÁLMÁN
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐNEK,
A SZENT-ISTVÁN-REND S TÖBB KÜLFÖLDI REND VITÉZÉNEK,
TÖBB SZABAD KIRÁLYI VÁROS DÍSZPOLGÁRÁNAK,
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA OSZTÁLYELNÖKÉNEK,
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT ELSŐ ALELNÖKÉNEK,
TÖBB HAZAI ÉS KÜLFÖLDI TUDÓS TÁRSASÁG TAGJÁNAK
ÖTVENESZTENDŐS ÍRÓI MŰKÖDÉSE ÜNNEPÉN
TISZTELETTEL ÉS SZERETETTEL
AJÁNLJA
MÁRKI SÁNDOR.
Ötven esztendeje, hogy megjelent Thaly Kálmán első önálló kötete. Czíme: «Ne bántsd a magyart!» s a tizennyolcz éves ifjúnak a legnagyobb elnyomatás idején írt hazafias költeményeit tartalmazza.
Thaly neve öt esztendő mulva már egy oklevéltár élén jelent meg. Ennek a kötetnek, a Történelmi Kalászoknak elején közölte II. Rákóczi Ferencz sajátkezű levelét, mely szerint a fejedelemnek «teljes igyekezete az, hogy ezen nemes hazának hírét, nevét, szabadságát az egész keresztény világ előtt tündököltesse».
A lelkes, ifjú tudós örömmel látta, hogy Szalay László, a nemzet ihletett történetírója, az idegen uralomra következő átmeneti időkben minden eddigi történetírónál nagyobb hatással figyelmeztette a nemzetet arra a dicsőséges fejedelemre, a kiben a legélénkebb visszhangot keltette Zrínyi jelszava: «Ne bántsd a magyart!»
Úgy érezte, hogy Szalay elhunytával sem szabad elnémúlnia a kuruczvilág történetének. A hogy szerényen mondta, «kidőlt ugyan az erős oszlop s a nagy feladat kicsinyekre szállott: hagyján, – hiszen a gyenge erők munkálkodása is jobb a teljes tétlenségnél!» Ezen kicsinyek egyikének vallotta magát; de nem csüggesztette el a föladat nagysága, sőt roskadó erejének éppen az kölcsönzött szárnyakat.
Az Archivum Rákóczianumban s egyebütt ezer meg ezer kurucz oklevelet adott ki és terjedelmes, nagybecsű kötetekben, tanulmányokban ösmertette a nagy korszak főbb embereit, eseményeit. Főképen neki köszönhetjük, hogy az apróra megösmert küzdelmet most már a történelmi igazság teljes fényében láthatjuk. Az ő félszázados, fáradhatatlan kutatásainak érdeme, hogy Rákóczinak «nőttön nő tiszta fénye, a mint időben, térben távozik.» Thaly tette öntudattá, a mi a kuruczok népdalában fájó vágyakozás a bujdosó fejedelem után:
«Szeret Magyarország, óhajt Erdélyország:
Holtig szán, holtig bán –
Még a gyermekök is, tudom, visszakíván.
Mikor rég elmentem, visszaóhajtotok;
Mikor rég meghaltam, akkor is sirattok.
Haló poromból is föltámasztanátok, –
Összeszednétek még porhanyó csontimat! …»
Mit érezhetett az ősz tudós, a mikor nemzete meghagyásából ezeket a porhanyó csontokat a konstantinápolyi sírból tavaly más koporsóba ő maga rakta át, hogy valóságos diadalmenetben, a nemzet kitörő lelkesedése közt adja át a hazai föld édes nyugalmának?! Mit érezhetett, mikor a nemzet törvényben tette jóvá, a mit valaha törvényben vétett a fejedelem ellen?! «Mit rákentek a századok, lemosta a gyalázatot!»
Áldotta az isteni Gondviselést, hogy az, a miről ifjú-korában álmodozott, a minek előkészítésén férfikorában évtizedekig dolgozott, most, öreg korában, Isten kegyelméből megvalósúlhatott. S kijelentette, hogy ezzel ő, a Rákóczi-kultusz öreg szolgája, befejezte föladatát.
Azonban nem dőlt ki az erős oszlop: reá nem az emlékezetnek, hanem az élőt megillető nemzeti elismerésnek örökzöld repkénye futott föl. Minden város sietett polgárának nevezni az ősz tudóst, a lelkes magyart, ki sohasem akart egyéb lenni, mint a fejedelem íródeákja. A Gondviselés kegyelméből ő még bizonyára sokáig fogja vezetni azt a fejedelmi kanczelláriát, a melyben a félszázad óta gyűjtött anyagból mindenkinek tud munkát adni. Mert hiszen, a hogy negyvenegy éve megírta, a «gyönge erők munkálkodása is jobb a teljes tétlenségnél.» Így történt, hogy a Magyar Történelmi Társulat, éppen az ő javaslatára, én reám bízta a dicsőséges fejedelem életrajzának megírását.
Így állok oda azon öregek közé, hogy a Rákóczi irodalmi végrendeletében, emlékírataiban, meghagyott «módon megemlékezzem a multakról s lelkesítsem a fiatalságot annak elbeszélésével, a mi azelőtt történt volt.» Éreztetnem kell vele, miként Thaly tette fél századon át, hogy nemcsak a mi letünt ifjúkorunknak, hanem minden idők ifjúságának írta Petőfi: «Szép csillag a honszeretet: gyönyörűségesen ragyog.»
Thaly félszázados munkáját folytatom, mikor ebben az életrajzban ilyen csillagra mutatok. S ha rajta elmerengve, könny rengedez pilláimon: a költőnél erősebb hittel abban bízom, hogy ez nem a magyar nép alkonyának, hanem hajnalának harmatcseppje.
Ahhoz a sokhoz, a mit az élet, a haza és az emberiség követel tőle, tanúlja meg tőlem is az ifjúság a fejedelemnek azt az értelmét, hogy «nincs az a nehézség, a mit a bátorság könnyűvé nem tenne, ha erős akarat járúl hozzá.» Sohase felejtse el, hogy a fejedelem száz ifjú daliából társaságot alapított, mely a tudományokban, a katonai ösméretekben, vitézségben, lovagiasságban az ország reménye, szemefénye, büszkesége legyen. Ne felejtse el, hogy Rákóczi akarata szerint az ifjúságnak kell folytatnia az öregek hagyományait s a királynak is megmutatnia, hogy «a magyar nemzet semmiesetre sem engedi magát szolgai félelemtől vezettetni, de az atyai szeretet uralmát önként elviseli.» És minden magyar ifjúnak éreznie kell homlokán azt a csókot, a melylyel a szabadság dicső vezére illette a hűségére esketett száz nemes ifjút.
Mert bizony: «kevesen vagyunk, szeretnünk kell egymást», írta nekem közel negyven éve Thaly Kálmán, mikor a «Századok» munkatársai közé bevezetett.
A mit Thaly Kálmán ifjan mondott magáról, én az öregség küszöbén ösmerem el magamról, hogy a kicsinyek közé tartozom. Azonban a feladat nagysága engemet sem csüggeszt. Roskadozó erőmnek a lelkesedésen és a szorgalmon kívül szárnyakat éppen az a férfiú kölcsönöz, ki legmélyebben hatolt a dicsőséges fejedelem életének titkaiba, ebbe a kincses bányába, honnan a magyar szent koronához méltó drágakövek kerülnek ki.
Könyvemben az örök igazságot keresem, mint az a nagy ember, a kiről írok. S könyvemet szeretettel, tisztelettel ajánlom Thaly Kálmánnak, a Rákóczi-kultusz vezérének, a ki félszázados munka után boldogan mondhatta el, hogy föladatát befejezte.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT