IV. AZ ORSZÁGGYŰLÉS ESZMÉJE. (1705.)
IV.
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ESZMÉJE.
(1705.)
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ESZMÉJE.
(1705.)
MAGYARORSZÁGBAN tizennyolcz esztendő óta nem volt országgyűlés, pedig mind a két fél elismerte, hogy a nemzet és a király közt megzavart egyetértést ott kell helyreállítani. A bécsi udvar, hogy időt nyerjen, minden kényesebb kérdést annak a számára tartogatott; Rákóczi azonban sohasem bízott a Habsburgoktól összehítt országgyűlések szabadságában és semmit sem várt végzéseiktől.* Öt esztendős gyermek volt, a mikor az 1681. évi országgyűlésre már meghítták s képviselőjét a zászlós urak és az esztergomi érsek közé ültették.* Az alkotmányt azonban csak a papiroson állították helyre s Thököly kuruczai fegyverben maradtak. Magyarország sarkalatos szabadságainak elkobzása új erővel indúlt meg az 1687. évi országgyűlésen, a melyet Rákóczi az ősi szabadság ellen intézett merénylet eszközének tekintett.* Szerinte egyik országgyűlés sem tárgyalt teljes szabadságban és az ország szabadságaira veszedelmes törvényeket alkotott; azokat tehát a szabadságért lelkesedők és harczolók törvényeseknek nem tarthatták,* 1698-ban, bár nem vett részt az urak pozsonyi értekezletén, azokkal tartott, a kik szerint országgyűlésen kívül adót, katonaságot megszavazni, döntő határozatokat hozni nem szabad.* Három esztendő múlva a börtönben is azt hirdette, hogy az ellene emelt vád az országgyűlés elé tartozik s hogy a magyar törvényeket a keresztény fejedelmek a korlátlan hatalmú országgyűléseken alkotják.* Most azonban – a hogy fölkelése kezdetén írta* – az országgyűlések aranyszabadsága egy udvari tanácsnak udvarol. Pedig a kegyetlenség útjának nevelésére az a legbizonyosabb jegy, ha a szabad országtól elvonják a közönséges országgyűlést s a helyett dicasteriumokkal igazgatják a lakosokat. Ha megszorúlnak, megígérnek mindent, a mit a törvények kívánnak; de attól kell tartaniok, hogy vagy semmit sem adnak, vagy törvénytelen országgyűlésekre, sőt esetleg éppen a miniszterekre bízzák az egyesség magyarázatát.* Ez világosan arra vonatkozik, hogy I. Lipót 1704 márczius 25-ikén megígérte az országgyülés összehívását és a sérelmek orvoslását* s hogy a titkos tanács javaslata szerint ezt az országgyűlést Pozsonyban vagy Sopronban magának a királynak kellene megnyitnia, bezárnia.*
Rákóczi emlékíratai, 104.
Thaly, Rákóczi ifjúsága, 281., 295.
Rákóczi önéletrajza, 55–56.
Rákóczi önéletrajza, 179.
U.-o. 74.
U.-o. 127., 131.
Az 1703 junius 7. manifestum 17–18. pontja.
Rákóczi 1704 május 18. Dési gymn. könyvtár (Urbarium, 1714., 85.)
U.-o., 86–91.
1704 április 9. XV. jegyzőkönyv. Tört. Tár., 1897., 387.
Rákóczi eleinte nem tartotta magát jogosúltnak, hogy Erdélyben országgyűlést híjjon egybe, mert az erdélyiek fölött nem volt semmi hatalma.* Mikor azonban június 5-ikén mégis egybehítta,* a gubernium mindenkit eltiltott a megjelenéstől, mert annak összehívására a király fölhatalmazása következtében az egész országban csak a guberniumnak van joga.* Az erdélyi példa következtében a kormány Magyarországban is azért vonakodott a fegyverszünet megadásától, hogy Rákóczi azalatt országgyűlést ne tarthasson Gyöngyösön s Erdélyben be ne iktassa magát.’* A fejedelem azonban világosan kijelentette, hogy a külföldi közbenjárás és kezesség elfogadása «az egész királyságra» tartozik* s bár sokáig vonakodott ilyen lépéstől,* október 20-ikán megmondta, hogy országgyűlést maga fog összehívni.* Ettől a biztosok nagyon féltették az uralkodó tekintélyének csökkenését s a fölkelők hírének növekedését;’* a titkos tanács tehát teljes három hónap mulva megfontolás tárgyává tette, hogyan hirdessenek olyan diétát, a melyen Rákóczi és a fölkelők is megjelenhessenek.* Azonban a kuruczok aligha bíztak volna ez időre adandó menedéklevelökben.* Mivel a két esztendeje tartó szabadságharcz új helyzetet teremtett, ha a kibékűlés nem sikerülne, az önkényuralom ellen küzdő ország nemzeti kormányát valahára szervezni kellett; Bercsényi tehát 1705 április 22-ikén Hatvanba s május 16-ikán a Rákos mezejére gyűlés összehívását ajánlotta Rákóczinak.*
Rákóczi emlékíratai, 101.
Erről alább a 453. lapon lesz szó.
1704 junius 24. Tört. Tár., 1906. 8.
Stepney 1704 szeptember 2. Simonyinál, I. 418.
Rákóczi Stepneyhez 1704 szeptember a. U. o. I. 439.
1704 május 20. Alloma hágai jelentése szerint ellenezte. U. o. I. 277.
Simonyi, I. 505.
U.-o. I. 506.
1705 januárius 23. XVI. jegyzőkönyv Tört. Tár, 1897. 387–410.
Stepney 1705 februárius 28. Simonyinál, II. 34.
Arch. R. IV. 471–475., 518. (Rendkívül érdekes fejtegetés.)
A fejedelem már április 25-ikén felszólította a vármegyéket, hogy még annak kihirdetése előtt nyilatkozzanak a kezesség dolgában és állítsák össze a sérelmek jegyzékét.* Május 15-ikén az új király, I. József is megígérte, hogy a sérelmek orvoslására országgyűlést tart, mire magyar tanácsosai két hónap mulva újból sürgették.* Azonban elkéstek vele. A fejedelem – bizonyára nem elsietve, mert fölkelésének immár harmadik esztendejében – szeptember elsejére s «a régi hajdani országgyűlésének formája szerint* összehítta a rendeket a Rákos mezejére. Meghívójában * hivatkozott pátenseire, a melyekben bőven kifejtette, hogy az Ausztriai Ház képtelen és törvénytelen uralkodása miatt megromlott régi dicsőséges szabadság helyreállítására kellett fegyvert fogniok. Idáig egyetértettek és Istentől most már nemesi szabadságuk csöndes révpartra jutását remélhetik. Az Ausztriai Háznak a törvények eltörlésére való mesterkedésében legnagyobb és legveszedelmesebb fegyvere maga az országgyűlés volt, mert a törvényekbe beiktatott záradékkal éppen ottan akarta minden szabadságuktól és törvényöktől megfosztani a magyarokat, hogy azután mindent saját kénye szerint cselekedhessék. «De lám, a szíveket vizsgáló és a rövidségeken bosszút álló Isten mit hozott ki ügyekezetéből! Mert a felséges császár halálával, Istennek csodálatos rendeléséből, ellenünk és szabadságaink kitörlésére készített fegyverével tulajdon maga kárára fordítá minden mesterkedő szándékát, hogy azon országgyűlési záradék erejével kirekesztvén magát a törvénynek hathatósságaiból, nyilvánságosan elégtelenné tette az országlásra.» Ennek jeléűl tekinti, hogy egyes külső hatalmak felajánlották közbenjárásukat s az Ausztriai Ház leküldte követeit. Őszintessége kétséges ugyan, de mivel mégis a békességre való hajlandóságát tanusítja és szabadságunk megadását igéri, ezt az egész ügyet, hogy magánérdekeinek kereséséről senki se vádolhassa, a rákosi országgyűlés elé kívánja terjeszteni. Ott egyértelemmel akármit határoznak, ki nem vonja magát a minden jóra ügyekező közakarattól. Bizonyítsák be igaz hazafiságukat azzal, hogy a csöndes békesség és régi tündöklő szabadságaink teljes gyümölcsét hagyják utódaikra. Az ország lakosainak ura, Istene virassza fel és valahára állandóan tündököltesse a nemzeti szabadságunkkal dicsőségesen egyesült csendesség napját!
Hornyik, IV. 358.
Dési gymn. könyvtár. (Urbarium, 1714. 100., 106.)
Rákóczi Thökölyhez 1705 július 10–12. MHH. XXIII. 360.
Közli Katona, XXXVII. 36–41. Szalay, VI. 262–4. Egy eredeti példánya az Erdélyi Nemzeti Múzeumban, Kemény gyüjt. L. e műben 431. l.
Meghívó a Rákosi országgyűlésbe 1705. július 1.*
Meghívó a Rákosi országgyűlésbe 1705. július 1.
MEGHÍVÓ A RÁKOSI ORSZÁGGYULÉSRE. 1705. JÚL. 1.
Ahoz keppest közönsegessen az egesz statusoknak ertesekre adni kivantuk, hogy Nemes Pest vármegyeben levö Rakos mezejen á die emanationis praesentis két holnap alatt, ugymint a következő szent Mihály Havának első napján, nem csak követtyek altal hanem ugyan személly szerint minden Egyhazi és Vilagi, Uri es Nemesi Rendek, valakik edes Hazank ügyét magokénak ismerik el múlhatatlanúl jelen legyenek, és tovább is Isten altal fel vett ügyhöz való igaz szeretetünket az dolgoknak nyilván való folyasabul meg ismervén, önnön magok hasznára s javára úgy legyen gondgyok hogy igaz Hazafiusagokat meg bizonyitván, az altal az tsendes Bekessegnek, es regi tündöklő szabadságink gyümölcsét magok után maradando Posteritassira is hagyhassák.
Egy hét mulva úgyszólván mentegető levelet írt az országgyűlés összehívása miatt XIV. Lajoshoz, minden népakarat gyűlölőjéhez.* A körűlmények kényszerítették reá, mert a római király a nemzet minden jogos kívánságának teljesítését ígérte s így tudnia kell a rendek akaratát. Bizonyára csak a király megnyugtatása végett tette hozzá, hogy vigasztalhatatlan volna, ha a rendek olyat határoznának, melynek következtében a segélypénzt nem használhatná a kitűzött czélra. Egyébiránt más leveleiben* a franczia király és a bajor választó lanyhaságában kereste a békepárt erősödését. Hiszen 50.000 tallér segítséggel nem lehet eligazítani Magyarország dolgát s XIV. Lajos nemhogy szövetséget nem kötött velök, de írásban még arról sem biztosította Rákóczit, hogy az ő és az ország megkérdezése nélkűl nem köt békét a császáriakkal. Ilyen írásos biztosítás egészen másképpen hangolhatná az országgyűlést. Ennek megnyitását hajlandó volt szeptember 7-ikéig halogatni, míg t. i. XIV. Lajos olyan írásbeli biztosítékkal felelhet, a melyet a rendek elé terjeszthet. Ebben ki kellene jelentenie, hogy Rákóczival, mint erdélyi fejedelemmel örökös védő- és daczszövetségre lép; a császárral meg nem békül, mig jogait, vagy éppen függetlenségét a nemzet ki nem vívja. Ha a hadjárat sora úgy fordúlna, hogy előbb kellene békét kötni, Erdély- és Magyarországnak akkor kurucz kézen találandó része teljes felségjoggal Rákóczinak, halála után pedig a szabadon választandó fejedelemnek igazgatása alatt maradjon. A háború ideje alatt XIV. Lajos a mostani segélyösszeget adja; ha pedig Rákóczi rabságba esnék, szabadítsa ki s bujdosásában Lengyelországban megfelelő jószággal biztosítsa saját és társai személyes szabadságát, megélhetését. Ő különben ennek az ügynek nem ura, hanem csak vezére s az fog történni, a mit a rendek határoznak. A vármegyék az angolok és a hollandok közbenjárását már is elfogadták, de a mellett a svéd és porosz királyok kezességét is kívánják.* Maga Rákóczi sohasem fogja javasolni édes hazájának, hogy csalárd ellenségének hitelt adjon. Ha a várható ütközetben az ellenség győz, felfuvalkodott szokása szerint bizonyára alábbhagy eddigi ígéreteivel; ha pedig a magyarok győznek, az országgyűlésen még a királyvásztás és az uralkodó letétele is szóba jöhet, mert alig van az országban, a ki törvényesnek tartaná az örökös királyságot.
Veresegyházról julius 8. Fiedler, II. 452–3.
Mocsonokról julius 29. Vetésyhez két levél u: o. I. 282–5.
A közbenjárás és kezesség elfogadásának nehézségeiről lásd Stepney igen érdekes, a magyar felfogáshoz nagyon közelálló nyilatkozatait 1705 május 23., 27., junius 24., július 22. jelentéseiben, Simonyinál II. 91–5., 92–102., 142–152., 172–4.
I. József névaláírása.*
I. József névaláírása, 1707. decz. 23-ikán kelt oklevelén. Eredetije a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában. Olv. Josephus m. p.
Az osztrákok azt hitték, hogy Rákóczi a pudmericzi csata után az országgyűlés megkérdezése nélkűl is kész megbékűlni. A fejedelem azonban még ezekben a válságos napokban is bízott az országgyűlés megtartásában.* Kifakadt a bécsiek ellen, kik tőle nyolcz nap alatt várnak határozatot, holott erre háromesztendei háború sem volt elegendő. Kitől várják? Hiszen a rendek hozzájárúlása nélkűl sem ő, sem más nem határozhat az ország ügyében, a melyet ő mindenesetre a rendek elé terjeszt. Ha a császár hajlandóbb megtartani a törvényeket, mint megkísérelni fegyvere szerencséjét, akkor a gyűlés ideje alatt nincs szükség a háborúra; különben sem remélhetnek sikert, ha szabadságról csak akkor akarnak alkudozni, a mikor az egyik fél már lánczba van verve.* Széchenyi érsek ennek a szép és fontos levélnek szellemében figyelmeztette a közbenjárókat, hogy a békekötés sikere a Rákosra összehívott magyar rendek egyetemétől függ.* Az uralkodó pedig megkérte a közbenjárókat, hogy azon a gyűlésen maguk is megjelenjenek és jelentsék ki, hogy ő az örökös királyság joga alatt nem korlátlan hatalmat, hanem törvényes kormányzatot ért.* De a fejedelem az örökösödés és Aranybulla záradékának eltörlése kérdésében ragaszkodott régi álláspontjához,* a melyhez az országgyűlés kétségkívűl csatlakozni fog. Az uralkodóház tehát most is abba a megalázó, sőt egyenesen aggasztó helyzetbe kerűlhetett, mint kerűlt pl. Bethlen korában Beszterezebányán, a hol a rendek úgyszólván az ő beleegyezésével tanácskoztak arról, hogyan szabadúljanak meg tőle, vagy legalább önkényes uralmától. Bécsből különben azt a hírt terjesztették, hogy könynyen megköthetnék a békét, mire az új király nagyon hajlandó és azt csak Rákóczi és Bercsényi magánérdekei gátolják.
Rákóczi Forgáchnak 1705 augusztus 15. Arch. R. I. 391.
Rákóczi Széchenyihez 1705 augusztus 17. Simonyinál, II. 499–501.
Széchenyi a közbenjárókhoz augusztus 25. U.-o. 498.
Sinzendorf a közbenjárókhoz szept. 2. U. o. 506–7.
Széchenyi a császárhoz szeptember 15. U.o. II. 512.
A békét a szerencsétlen ütközetek következtében maga a nemesség is óhajtani kezdte.* Azonban tudták Bécsben és a kuruczok táboraiban egyaránt, hogy magát a fejedelmet nem csüggesztette el sem a nagyszombati, sem a pudmericzi vereség; nem is hitték tehát, hogy egyszerűen azt akarja, a mit százesztendeje Bocskay akart a korponai országgyűlésen: törvények közé iktatott békében kellő kezesség mellett helyreállítani az alkotmányt. Szándékai iránt nem volt tisztában maga Bercsényi sem, a kit pedig általában véve az ő sugalmazójának tartottak. Szeptember elsején, a morvaországi beütés után,* már ismét Nyitrán volt. Onnan a fejedelem másnap* vele és Széchenyi érsekkel együtt lovas hadak kíséretében indúlt Érsekújvárra,* ekkora kerülőt tévén, hogy eljusson a szécsényi országgyűlésre. Ugyanis mindjárt a pudmericzi csata után úgy intézkedett, hogy a vármegyék egy része Szécsénynél, a másik pedig Lévánál gyülekezzék s ott várja további rendeletét; ezt augusztus 19-ikén adta ki. Aznap «bizonyos kiváltképpen való okokra nézve» Rákos mezejéről Szécsénybe tette át, «a nemes haza státusainak egyben való gyűlését» «az Isten által fölvett közügynek minden jobb útakon s módokon a nemes ország közakaratából való előmozdítására».* Azonban a Részekhez tartozó vármegyéket most sem hítta meg, mert «erdélyi fejedelem lévén, azokat magától nem akarta elszakítani».* Érsekújvárról a fejedelem Bercsényi, Széchenyi érsek stb. szeptember 3-ikán értek a barsi Nagyodra, 4-ikén a honti Viskre,* 5-ikén Tompára,* 6-ikán Balassagyarmatra s 7-ikén, a mikorra XIV. Lajos feleletét várták, Szécsénybe,* hol a várba szálltak.
Rákóczi emlékíratai, 147.
Arch. R. IV. 696.
Szeptember I. még ott volt, 2-án már Érsekújvártt. Arch. R. I. 402., 404.
Rákóczi levelei onnan szeptember a. U. o. 405–6.
Rákóczi augusztus tg. rendelete Katonánál, XXXVII 41–. Augusztus 26. két levele ez ügyben. Arch. R. I. 396–8.
Rákóczi Károlyihoz szeptember U.-o. I. 407.
U. o. I. 405.
Rákóczi-tár, II. 116.
Rákóczi levelei Szécsényről szept. 7. U.o. I. 407–410.
Bercsényi útközben, teljes öt napon át sokat faggatta a fejedelmet, mit akar tenni a gyűlésen, milyen alakot akar annak adni? «Csak az a szándékom, – kapta válaszúl – hogy mint egyszerű honpolgár vegyek részt benne; éljek a szavazatommal és végrehajtsam a hozott határozatokat.»* Alkalmat nyujt az uralkodó követeinek, hogy ajánlataikat egyenesen a rendek elé terjeszthessék; s beváltja Gyöngyösön a protestánsok követeinek tett esküjét, hogy kívánságaikat a rendek elé hozza s a határozat értelmében cselekszik. Bercsényi mindezt keveselte, sehogysem találta természetesnek; s mentűl nyiltabban beszélt a fejedelem, annál kevesebbet hitt neki. Panaszkodott, hogy megváltozott és bizalmatlan irányában. Mindenképen csűrte-csavarta kérdéseit, hogy az ő gondolkodásának megfelelő választ kapjon s ijesztgette, hogy rossz vége lesz a dolognak, ha terve mellett megmarad. Akármit beszélt, a fejedelem nem mondhatott egyebet, mert a valót mondta. Ezen az úton tanúlta meg legjobban, hogy az őszinteségnél nincs nagyobb ügyesség a világon.* És mi is megtanúlhatjuk, hogy olyan egyénisége volt, a melyet legjobb barátjának, Bercsényinek sem áldozott fel. Pedig még nem volt egyéb tekintélye, mint a mit maga a természet adott neki születésével és fölkelésével; sőt ő maga éppen azért gyüjtötte most egybe a rendeket, hogy bírákká tegye őket saját ügyükben.*
Rákóczi emlékíratai, 148.
Rákóczi emlékíratai, 147.
Rákóczi XIV. Lajoshoz deczember 30. Fiedler, II. 455.
