VI. AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG. (1704–5)
VI.
AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG.
(1704–5)
AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG.
(1704–5)
HERBEVILLE cs. tábornagy huszonegy ezreddel szeptember elején odahagyta csallóközi táborát; Thököly halála napján bevonúlt Nagykőrösre és Debreczenbe, a Thökölyről szóló törvény kihirdetése napján pedig Szeged alá indúlt, hogy a Tiszán és a Körösökön átkelve hatoljon Erdélyországba, a szorongatott Rabutin tábornagy segítségére. A fejedelem időközben megírta Károlyi Sándornak, az alföldi hadak vezérének, hogy ha az ellenség csakugyan Erdélynek tart, ottan őmaga vág eléje.* Erdélyi hadainak vezére, gróf Pekri Lőrincz tábornok, már előbb figyelmeztette,* hogy valóban jó volna, ha Isten behozná ebbe a szegény hazába, mely elvesz számtalan nyomorúságai közt, ha késlekedik bejönni. Nemsokára Széchenyi, Szirmay királyi békebiztosok is azt mondták, hogy mindjárt leborotváltatják magyar szakállukat, ha Rákóczi beereszti a németet Erdélybe.*
Rákóczi 1705 szeptember 23. Arch. R. I. 420.
Pekri augusztus 27. Történeti Tár 1899. 468.
Bercsényi november 7. Arch. R. IV. 731.
Pekri teljes joggal emlékeztette Rákóczit Erdély nyomorúságaira; mert – ha a fejedelem előtt először, 1704. június 3-ikán talán Torda, Kolozs és Doboka vármegyék követei vetették is fel – egész erővel ő ragadta meg az erdélyi fejedelemség helyreállítása és Rákóczi megválasztása gondolatát.* Ezt a három vármegye küldötteinek és a solti táborban levő erdélyieknek nevében beadott emlékíratban tette. A vármegyék árúlónak tartották II. Apafi Mihályt, mivel a fejedelemség jogáról I. Lipót javára lemondott. Kifejtették, hogy a Rákóczi nevében szervezetlenül hadakozó kuruczok Erdélyországot dúlják, fosztogatják. A rendetlenségek megszüntetése végett az országgyűlés összehívását kérték.* Ezek után majdnem mellékes kérdés, valóban felajánlották-e magát a fejedelemséget; másnak úgy sem ajánlhatták volna fel, mint a kit az országgyűlés összehívására kértek. Reá kellett gondolniok az 1648. évi westfáleni béke értelmében is, a mely szerint Franczia- és Svédország I. Rákóczi György minden megválasztandó utódának biztosította Erdély trónját.* Maga Rákóczi már előbb meggyőződött, hogy a szerződés reá vonatkozó részének nagyon csekély a nyomatéka.* Hadjárata kezdetén azt tartotta volna legjobbnak, ha török hadakkal Erdélyt maga Thököly foglalja el, az 1690-ben megválasztott fejedelem. Ebben a tekintetben ismételten írt a konstantinápolyi franczia követnek s magának Thökölynek;* a ki már 1703 október 30-ikán értesítette, hogy a franczia követ őt szökésre és Rákóczival való egyesűlésre intette, mert egy az ügyük, egy a czéljuk. A kuruczkirály azonban borongva figyelmeztette: okúljon az ő példáján, kit a mi állhatatlan nemzetünk közűl sokan őszinte s hamis hitökkel, a szerencsétlenségnek csak gyenge szelétől is megijedve, megcsaltak s mellőle félre állván, a sárban hagyták.* Fél esztendő mulva biztosította, hogy éppenséggel nem akar eléje vágni hadi működésének.* Később is csak arra kérte, ne felejtkezzék el róla: foglalja bele a békébe öt és bujdosó társait. Szabadítsa ki, vegye védelmébe javait. Ő, mint hazája vértanúja, édes hazájáért csöndes elmével viselte mindidáig ez idegen országban fölöttébb megfogyatkozott állapotát. De hazájában akarna meghalni és eltemettetni.*
R. Kiss István a Századokban, 1906. 2–10.
Rákóczi emlékíratai, 101.
U. o. 20.
U. o. 21., 58.
U. o. 23. Thaly; Bercsényi, II. 507
Monum, Hung. Hist. (Thököly naplói) XXIV. 519–520.
U.o. 522.
U. o. 524, 530, 534, 544, 557.
Rabutin névaláírása.*
Rabutin névaláírása, a marosvásárhelyi Teleki-levéltárban őrzött 1707. okt. 8-án kelt levelén. Olv. Rabutin.
Azonban sohasem mondott le arról a reményről, hogy valaha még visszaülhet Erdély trónjára. Ha fejedelemmé választják is Rákóczit, az ő öreges, beteges voltára nézve elérheti azt holta után is. Egy magyarországi korona forogván Rákóczi kezén, ő Erdélyből segítője lehetne; kire Isten segítse is, hogy Magyarországot ad pristinum florem indukálhassa* Rákóczi utóbb úgy nyilatkozott,* hogy Thököly ugyan mindenképpen ellene tör, de ő valóban őszintén akarta előmozdítani hazatérését. Minden intézkedése azt mutatja, hogy Thököly megválasztása mellett foglalt állást s az urakat is az ő részére hangolni ügyekezett. Ezt elvi szempontból tette; mert a már egyszer megválasztott Thököly újraválasztásával lehetett legjobban bizonyítani, hogy a szabad választástól a Habsburgok éppen olyan törvénytelenűl fosztották meg, mint Magyarországot.
Thököly Pápai Gáspárhoz 1704 szeptember 12. U. o. 560–1.
Rákóczi önéletrajza, 176–7.
Erdély másik élő fejedelme, II. Apafi Mihály, szóba sem jöhetett. Árúlónak tartották, mivel kislelkűen lemondott trónjáról, jogairól és császári kegyelemkenyéren félig-meddig rab módjára élt Bécsben.
Bethlen Miklós erdélyi kanczellár is megírta már híres röpiratát, az «Olajágat viselő Noé galambját», a melyben Erdélyt és a Részeket úgy akarta megmenteni a Habsburgoknak, hogy egy nagynémet házbeli református fejedelem Habsburg-leányt vegyen feleségül s a török szultán és a magyar király védelme alatt uralkodjék.* Mások Jenő savoyai herczeget akarták volna egy Habsburg-leánynyal összeházasítani s Erdély trónjára emelni; de a herczeg visszautasította a kalandos tervet.*
Kiadva Tört.Tár, 1891. 39–45. Kéziratban több példánya ismeretes. Jellemző, hogy mikor Bethlen Miklós 1703 július 2-ikán Rabutintól megkapta Rákóczi és Bercsényi brzani («praczinghi») május 12-iki kiáltványát, «szabados discursust indított a megírt pátens felől; ratioi – úgymond – oly helyesek és igazak, hogy egész lehetetlennek tartja, hogy ne tessék az elkeseredett népnek. Meglátja minden, generalis insurrectio leszen és hamar időn más bíró járása leszen. Minden jót édes nemzetünk javára!» (Teleki naplója 7–8. l.)
Századok, 1870. 110.
Pekri Bercsényit gyanusította, hogy erdélyi fejedelem akar lenni. Rákóczi erre nem felelhetett mást, mint azt, hogy nem áll útjába a rendek elhatározásának.* Különben az egész kérdésben Bercsényi megkérdezése nélkűl járt el s hinni látszott, hogy a főtábornok, ha talán nem is vele, de Thökölyvel szemben csakugyan Erdély trónjára vágyik.
Rákóczi emlékíratai, 102.
Bethlen Miklós névaláírása.*
Bethlen Miklós névaláírása. 1668. szept. 9-iki leveléről. Eredetije az Országos Levéltárban. Olv. Bethlen Miklós m. p.
Pekri fogadkozott, hogy a gyulafehérvári országgyűlésen magát Rákóczit választják meg, mert Erdélynek olyan okos, nagy és messzelátó fejedelemre van szüksége, a kiért hálát adhasson Istennek.* A természettől mindennel megáldott Erdélynek Rákóczi szerint sem volt egyébre szüksége, mint jó fejedelemre.* A két ország egyesítése s a katholikus vallás érdekében mindenesetre kivánatosabbnak tartotta, hogy ő legyen a fejedelem s ne Thököly, a ki félig-meddig a törökök rabja és olyan valláshoz tartozik, melynek Erdélyben csak a meg nem nyerhető szászok közt van gyökere. Thökölyt mint gyermek nem szerette; még mostan is úgy hitte, hogy minden módon ellene tör;* s egy Pekrivel szemben, a ki pedig Thököly sógora volt, érdekeit mégis ő védelmezte legjobban. Figyelmeztette, hogy Erdélybe ő egyáltalán nem küldött csapatokat; ott Thököly emberei rendetlenkednek, a kiknek ő nem parancsol. Az országgyülés összehívása jogát sem bitorolhatja.* Az emlékírat benyujtói tegyenek úgy, a hogy jónak látják. Az urak azonban figyelmeztették, hogy azok a szervezetlen hadak nem Thököly, hanem Rákóczi híveinek vallják magukat és mint ellenségeiket lekaszabolnák őket is, a rendeket is, ha a fejedelem világos megbízása nélkűl gyűlnének össze. Nyilatkoztassa ki, hogy engedelmével tartják meg a gyulafehérvári országgyűlést, sőt védelmükre fejedelmi biztost is nevezzen ki. Rákóczi mind a kettőtől vonakodott, mert tökéletesen szabad elhatározást akart biztosítani az erdélyi rendeknek, hogy még árnyéka se látszassék, mintha magát akarná megválasztatni. A mint tehát június 5-ikén július 5-ikére Gyulafehérvárra valóban összehítta az országgyűlést, közmeglepetésre fejedelmi biztosnak Radvánszky Jánost nevezte ki, az eperjesi vértanú fiát, a kit atyja halála és vallása egyaránt Thököly hűségére intett. Utasította, hogy semmiképpen se gátolja a rendek szabad elhatározását; a minek czélja nem is a fejedelemválasztás, hanem Thököly 1690. évi választásának elismerése, a hadi fegyelem és az adóügy rendezése volt.*
Pekri Vayhoz 1704 június 21. Thaly, Tanulmányok 145.
Rákóczi emlékíratai, 214.
Rákóczi önéletrajza, 176–7.
Rákóczi emlékíratai, 101.
Rákóczi emlékíratai, 102. R. Kiss István a Századokban 1906. 17–21., 97.
A meghívókat csak június 13-ika után küldték szét és a kormányzóság tilalmával nem törődve* – Thoroczkay István hadainak védelme alatt a rendek mégis feltűnö nagy számban gyűltek össze Gyulafehérvárott. Nemcsak a vármegyék és a székelyek jelentek meg, hanem Szeben, Szászsebes és Brassó kivételével a szászok is. Nem jöttek teljes önzetlenséggel. «Az elvett jószágokat s labancz urak jószágait a kuruczok felforgatván, ki-ki most kér jószágokat – írta Henter Krisztina Béldi Kelemennek.* – Most már mindenki felíratta kívánságait. A kit régen vártunk Istentől, most ő felsége megadta érnünk.* A fejedelem azt csak megadja, a ki megkeresi elvett igazsága felől!»
1704 június 24. A kormányzóság mindenkit eltiltott a megjelenéstől, mert csak neki van joga a király nevében országgyűlést hirdetni. (Erdélyi muzeum.)
1704 július 1. Mvásárhelyi Teleki-lt., Béldi-osztály.
Hogy t. i. a Béldi Páltól elvett jószágokat most visszakérjék.
Pekri mindjárt az alakúlás napján, július 7-ikén megtette javaslatát, hogy éljenek törvénytelenűl elkobzott jogukkal és válaszszanak maguknak fejedelmet.* Nemzetünk régi dicsőséges állapota, ékessége – szólt – teljességgel elenyészett, örökségünk idegenekre szállt, szabadságunk szolgálatra változott, a magunk földjén már jövevények, számkivetettek, sőt rabok lettünk. A nyomorúságok tengerén habokkal küzködő nemzetünk hajóját a szélvészek hol a napkeleti, hol a napenyészeti partra vetették és már szinte teljességgel elmerítették, midőn nemzetünk fő szabadságát, a szabad választást, a hatalmas török nemzet megrontotta, a német pedig teljességgel eltörőlte és helyette zsarnokságot állított fel szegény édes hazánkban. Oh, boldogtalan sorsa és állapota régen dicsőséggel fénylő nemzetünknek, a mely a századok forgásával ismételve mintegy körben visszatér nemzetünkre és édes hazánkra, még pedig egyre veszedelmesebb támadással! Mindazonáltal ilyen keserves állapotunkban is nagy kegyelmét és szerelmét tapasztaljuk édes jó atyánknak, Istenünknek: reménységünk felett olyan nagyelméjű, bátorszívü, bölcs férfiakat, igaz magyarokat támasztván, a kik minden veszedelmet megvetettek s Istenben való teljes bizalommal és az ő segítségével felvették nemzetünk ügyeit. Általuk Isten hatalmas karral kihozta és megszabadította nemzetünket a hegyetlenek fogságából, mint régen Izraelt Egyiptomból.
Valószínűleg az ő beszédének visszhangja az a bevezetés, a melyet nagyborosnyai Bartha András, az új ítélőmester (protonotarius), ezen országgyűlés törvényeinek élére latinúl s a második törvényczikk elé magyarúl irt.
Sok nyomorúságunkon megesett az Isten szíve. Az Ausztriai Ház sok ezer veszedelmének habjaiból, mint Mózest a fáraó dühössége elöl, kiragadta és megtartotta jobb kezének férfiát, a kit eleve nemzetünk szabadúlására rendelt. Rákóczi Ferenczet hatalmas karral és karddal, mintegy Mózes vesszejével felkészítvén, elküldte nemzetünknek az egyiptomi teherviselést sokkal meghaladó német iga alól való megszabadítására.
Másnap tehát az ország szabad választása jogán Rákóczi Ferenczet teljes szívvel és szeretettel fejedelmüknek választották s alázatosan kérték; hasonló atyai szívvel, szeretettel fogadja és ne vesse meg őket. Szívüket, szeretetüket, nemzetüket és édes hazájukat önként, nem kényszerítve; szeretetből, nem félelemből; nem idegennek, hanem mint a magukénak, régi boldog emlékezetű, nagyhírű és méltóságú fejedelmök virágának ajánlják fel neki. A választásnak bőven kifejtett föltételei röviden a következők: A négy bevett vallás szabad gyakorlatát biztosítja. Az unió föltételeit megtartja s azokra a bejövetelekor tartandó országgyűlésen vagy a törvényhatóságokban a rendeket felesketi. Jó szonszédságban él minden néppel; háborút a rendek megegyezése nélkül nem indít, a török szövetséget megújítja. Tisztségekben a hazafiakat az idegenek kedvéért nem mellőzi. A tizenkét tanácsost a három nemzet ős, örökös hazafiai közül választja s megegyezésük nélkül derekasabb országos ügyekben nem intézkedik, mert intézkedését az ország különben megsemmisítheti és száműzi azt a tanácsost, a ki őt törvénytelen vagy veszedelmes tettre indítja. Követeket a tanács megkérdezése nélkűl nem fogadhat, nem küldhet; külső országokkal pedig csak az ország akaratából szövetkezhetik. Az ország határaiból semmit sem idegeníthet el s a Bethlen Gábor korabeli határokat visszaállítani törekszik. A szabad fejedelemválasztás jogát tiszteletben tartja, fejedelemségét másra át nem ruházza. A rendek szabad szólását nem gátolja s megengedi, hogy panaszát mindenki szabadon előadhassa. A rendek kiváltságainak sérelmeit a legközelebbi országgyűlésen orvosolja. Mindenkit megtart ősi jogaiban. Igaz törvényt szolgáltat; személyében, vagyonában senkit sem bánt törvénytelenül; a törvényszékek és az országgyűlés tárgyalásaiban személyesen nem vesz részt; az eléje föllebbezett pörökben a tanács többségének ítéletét mondja ki. Az igazság keresésében mindenkinek teljes szabadságot enged s mások rovására magának és családjának jószágokat nem szerez,
Az ország törvényeit megtartja és másokkal is megtartatja. Főispánoknak, főkapitányoknak és főtiszteknek vagyonos és született igaz hazafiukat vagy honosítottakat nevez ki s őket az ország törvényeire, szabadságára és hűségére megesketi; idegen hadakat pedig az ország akarata nélkül nem tart. A székelyek tábornokait, kapitányait a székelyek közűl nevezi ki s meghagyja a főkirálybírák szabad választása jogát. A szászok ezentúl is maguk válaszszák királybíráikat s egyéb tisztjeiket, a fejedelem csak megerősítse őket. Kincstárnoknak igaz ős, örökös főrendű hazafit rendeljen. Főkomornyikja s minden egyéb udvari tisztje ős, örökös hazafi legyen. A fejedelem a haza jövedelmét magában a hazában és a haza szükségeire költse el, a fegyvereket és a hadiszereket kivitetni ne engedje. A szabad kereskedést és közlekedést ne gátolja. A hűtlenség vagy magszakadás következtében a kincstárra szállt vagy szálló javakat ne tartsa meg magának, ne adja feleségének vagy gyermekeinek, hanem érdemes hazafiaknak; s a kincstár javait csak törvényes útakon szaporítsa. A rendektől ne kívánjon térítvényt; érje be hűségesküjökkel és szabad akaratuk szerint való szolgálataikkal. A hazafiakat ne vigye hadakozni a határon túl, hanem csak a haza oltalmára használja. Ha pedig Isten boldogítja fegyverét s békéhez juttatja, maga a fejedelem is a hazában lakjék; s ha magyarországi jószágait meglátogatja, csak a tanács (szenátus) egyharmadát vigye magával s időnkint ezt is felváltassa. Végre pedig a haza sorsáról ne a fejedelem és a tanács, hanem az egész országgyűlés határozzon.*
Az 1704. évi törvényczikkeket, a miket az országgyűlés jeles monográfusa, R. Kiss István is hiába keresett, dr. Csutak Vilmos sepsiszentgyörgyi főgymnasiumi tanár találta meg a gróf Mikesek levéltárában s ő volt szíves velem közölni.
Gróf Pekri Lőrincz.*
Gróf Pekri Lőrincz. Egykorú festmény a Történelmi Képcsarnokban. Id. Weinwurm Antal új eredeti felvétele.
Július 8-ikán a fejedelem hatalmát ennyire korlátozó föltételek mellett választották meg II. Rákóczi Ferenczet. Helyette biztosát, Radvánszkyt háromszor fölemelték s Te Deummal, majd lakomával ünnepelték a szerencsés eseményt,* Hogy mentűl nagyobb illendőséggel adják tudtára megválasztását és ugyanolyan illendőséggel hozzák be, követségbe rendelték ki* a vármegyék részéről Petrovinai Pekri Lőrinczet, a székelységről Zabolai Mikes Mihályt, a szászok részéről Kolozsvári Mártont, a Részekből Somlyai Tordai Istvánt. Addig is Szárhegyi Lázár Ferenczet bízták meg, hogy a fejedelmet megválasztásáról értesítse.
Rákóczi emlékíratai, 103. Radvánszky Rákóczihoz július 9. Tört. Tár, 1906. 31. Ez ellen Zieglauer, Archiv des Vereines siebenb. Landeskunde, új folyam, VIII. 163. Czáfolata R. Kiss István, Századok, 1905. 106–7. Losárdy Zsuzsánna dicsőítő költeményt írt a választásról. Marosvásárhelyi Füzetek, 1860. I. 143–7.
1704: III. t. cz. (Csutak közlése). V. ö. Századok, 1906. 114. Erd. Múzeum, 1900. 572. A követek számára adott uta sítások eredeti fogalmazata az erdélyi nemzeti múzeum levéltárában, Kemény gyüjt., Erdély tört. 37. kötet.
Ezen a három (Bartha és Rákóczi választásáról s a követség kirendeléséről szóló) törvényczikken kívűl még hetet hoztak. Új törvényes pecsétet készítettek a három nemzetnek; a guberniumot a hozzátartozó tisztségekkel és pecsétekkel együtt eltörőlték; a havasalföldi és moldvai vajdákhoz követeket rendeltek; Pekrit Erdély főtábornokának választották meg és intézkedtek az általános felkelésről; hadbiztosságokat rendeltek; a tisztek nyomozáshoz való pecsétét törvényesítették s eltiltották azt a pénzt, a mit Rabutin Szebenben veretett.
Mind a tíz törvényczikk tanusítja, hogy ez a «hevenyészett forradalmi országgyűlés» alkotni is tudott, pedig a törvények elfogadásával (július 12-ikén) hat napi tanácskozás után már véget ért.* A rendek egy része azonban, mint valami honvédelmi bizottság, együtt maradt. A csonka országgyűlést maga Rákóczi is elismerte, mert javaslatokat terjesztett eléje; pl. július 17-ikén a só árának felemeléséről.* A gyűlés július 17-ikén tudatta mindenkivel, hogy mivel azt választotta fejedelemnek, a ki által igájuk könnyítésére Isten útat mutatott ezentúl csak Rákóczinak s ne a gubernátusnak engedelmeskedjék.* Viszont a labanczok szebeni csonka, még pedig nagyon is csonka országgyűlése augusztus 2-ikán (helyesebben 9-ikén) a gyulafehérvári országgyűlés határozatait törvényteleneknek, Rákóczi fejedelemmé választását felségsértésnek, semmisnek nyilvánította s fej- és jószágvesztés terhe alatt parancsolta meg, hogy Rákóczi «urat» senki se ismerje el fejedelemnek, a lázadók végzéseit senki se hajtsa végre.*
Radvánszky Rákóczihoz július 13. Tört. Tár, 1906. 3.
Rákóczi Radvánszkyhoz július 27. U. o. 203–4.
Századok, 1906. 223.
A manifestum szövege az Archiv des Ver. f. sieb. Landeskunde új folyamában, VIII. 269. Hermann, Das alte und neue Kronstadt I. 93. szerint a tiltakozást megújitotta az 1705 deczember 15-iki labancz országgyülés.
A kurucz rendek azonban augusztus 17-ike táján a Lázárféle követségtől már nagy örömmel értesűltek, hogy Rákóczi leküzdte aggodalmait: elfogadta az egyhangú választást, mely ősei trónjára hítta. Megígérte bemenetelét s már intézkedett is a fehérvári palota kijavításáról. Megválasztását nemcsak a vármegyékkel, hanem a barátságos hatalmakkal, a franczia, svéd és porosz királyokkal is tudatta. Megírta most már Bercsényinek is, a kivel hetek óta nem levelezett. A főtábornok örűlt, hogy az erdélyiek minden idegen követ, idegen segítség nélkül saját akaratukból, a béketárgyalások alatt, fontolgatás nélkűl, a nyakukon levő ellenség megvetésével választották meg. Mind ez a magyarság bizalmát, lelkesedését, erejét mutatja; de attól tartott, hogy a fejedelem Magyarországból bajosabban tarthatja meg Erdélyt, mint a hogy ősei Erdélyből megtartották Magyarországot és csak elforgácsolja a szabadságharcz erejét. Annyi bizonyos, hogy ennek a szabadságharcznak gyökere nem Erdélyben volt, mint a mult századbeli fejedelmek korában s Rákóczinak nem állt módjában, hogy hadműveletei alapjává Erdélyt tegye. Csak úgy tehette volna, ha töröl: pártfogásra támaszkodik, a mi ellen azonban, megválasztatása bejelentésekor, a porosz király előtt határozottan tiltakozott. És valóban késett választása bejelentésével a szultánnál, a ki pedig, még a karlóczai béke után is, egyszerű tudósítás helyett tulajdonképen hódolatot várt II. György unokájától.
Egyhangú választása azt bizonyította, hogy a törökös Thökölyt Erdély nem akarja; mást pedig, kettejökön kívül, Rákóczi sem akarhatott. Ezt, némi keserűség után, Thökölynek be kellett látnia. Most tehát Rákóczira várt az a nehéz feladat, hogy Erdély gondját is magára vegye. El is határozta, hogy bemegy oda, de nem az önként ajánlkozó Bercsényivel, nem választása eszközlőjével, Pekrivel, hanem gróf Forgách Simonnal. Maguk a még együtt levő rendek egy 6000 főnyi fizetett sereg fölállítását tartották volna legjobbnak; a mellett azonban azt kívánták, hogy Pekri katonai uralmának még látszata is megszűnjék. Valóban Erdély fölszabadítása nemcsak politikai, katonai és nemzeti, hanem, és pedig legfőképpen, társadalmi kérdés volt. Megoldása sikerétől függött az elszegényedés és a kivándorlás megakadályozása. Mintegy föltámadt a XVII. század szelleme, mikor a bekecses diplomaták biztosítani tudták Erdély európai helyzetét; példájukra most is az orosz, török, franczia, svéd, lengyel, oláh összeköttetések ápolását ajánlották. A többire, a részletekre nézve úgy vélték, hogy a fejedelem elég okos és olvasott ember lévén, ha a történt dolgokról való írásokat a mostaniakkal összeveti és őszinte felvilágosításokból megismeri Erdély szellemét, dolgai folytatásáról maga csinálhat tervet.*
Századok, 1906. 229-236. Rákóczi jól ismerte Erdély történetét, mélyre nézve Bethlen Farkas históriáját tartotta a leghitelesebbnek, (Emlékiratai, 66.)
Gróf Pekri Lőrincz névaláírása.*
Gróf Pekri Lőrincz névaláírása, 1705. márcz. 8-ikán kelt leveléről, a marosvásárhelyi Teleki-levéltárból. Olv. G(ró)f Pekri Lőrincz.
Erdély történt dolgainak emlegetése arra, az éppen nem magában álló kívánságra is akarta figyelmeztetni a fejedelmet, hogy a portára követséget küldjön megerősítése kieszközlése végett. Mentül jobban halasztja ennek a követségnek elküldését és a fejedelmi székbe való beiktatást, annál erősebb lesz az erdélyiek meggyőződése, hogy mégis jobb lett volna helyette Thökölyt, a törökök régi, kipróbált hívét fogadni vissza, a ki mindhalálig köztük élne. A fejedelem udvarában úgy tudták, hogy ennek a pártnak feje most már éppen az a Pekri tábornok, a ki imént még legjobban sürgette Rákóczi megválasztását, de már is kiábrándúlt belőle, mert késedelmesnek, határozatlannak s olyannak találta, ki az ő szolgálatait nem becsűli eléggé. Most már ő hirdetgette, hogy Rákóczi csak neve szerint fogadja el a fejedelemséget, de nem jön be lakni közéjük, hanem magyarországiakra, tehát idegenekre bízza a kormányt. Ha tovább vonakodik a bejöveteltől, csakugyan jobb volna behívniok Thökölyt, a kit a tizenhárom vármegye is szívesen fogadna. Rákóczi eleinte valóban úgy gondolkozott, hogy átveszi ugyan Erdély kormányát, de nem használja a fejedelmi czímet, mert a höchstädti csatavesztés után nem remélhette az ország megtartását.
A mikor Ipolyságon szeptember 25-ikén gróf Mikes Mihály vezetése alatt az erdélyiek népes és fényes követsége megkérte fejedelemsége elfoglalására, ezt ugyan megígérte, de akkorra halasztotta, a mikor a magyar ügyek fejlődése megengedi.* Az pedig nem engedte meg. A kibékűlés fő akadálya az erdélyi kérdés volt. A király semmiképpen sem akart lemondani Erdélyről. Viszont Rákóczi nem akart Magyar- és Erdélyországról egyszerre alkudozni, mert ezzel az erdélyi rendek nem bízták meg. Az angol közbenjáró szemébe mondta Rákóczinak, hogy túlságosan sokat és teljesíthetetlent kívánna, ha azt követelné, hogy a király elismerje őt erdélyi fejedelemnek.* Ebben a kérdésben tehát Rákóczi csak akkor adhatott határozott választ az erdélyi követségnek, mikor elég erősnek érezte magát, hogy fegyverrel biztosítsa a választásban nyert jogait.
R. Kiss István szerint (Századok, 1906. 320–341.) «a Mikes-féle követségnek nem volt olyan nagy hatása Rákóczira és az események fejlődésére, mint az Emlékíratok (107–9.) feltüntetik; nevezetesen 1. nem az bírta rá a fejedelemség elfogadására, 2. nem volt hatással Thökölyvel való viszonyára és reá vonatkozó terveire».
Stepney szeptember 29., október 1., deczember 27. jelentései. Simonyinál, I. 458., 461., 609.
Thököly Imrének visszafogadása annyi lett volna, mint Erdélyt átengedni a fejetlenségnek és a vele járó német uralomnak. Így történt, hogy Rákóczi október 12-ikén egyenesen az erdélyiekhez fordúlt. Intette őket, ne adjanak hitelt az ellenségnek, ki a francziákon és bajorokon nyert győzelmeit egyúttal a felkelők veszedelmének hirdeti s őket fegyverletétele inti. Ha kevés ideig költséggel, bajjal, teherrel jár is ez a hadakozás, nemzetünk szabadságának s boldogúlásának megszerzése (a mivel össze van kötve minden ilyen nagy s hasznos munka), azután majd teher nélkűl, állandó békességben lesz könnyebbedésök és örömük. Már személyesen bement volna, de a Felvidéken maradt, mert ott az ellenség, személyes jelenlétében oda kell a nagyobb erő s onnan kell vigyáznia mind a két hazára. Rövid nap mulva azonban, a mint az Isten megsegíti fegyverét és igyekezetét, ellenségének megzabolázására oda is bemegyen. A ki elcsügged és hitét megszegi: Isten, ura, nemzete és vére ellen vétkezik.*
Rákóczi levelei október 11. és 12. Vihnyéről. Erdélyi nemzeti múzeumi levéltár okleveleinek törzsgyüjteménye. Köntzei Károly írataiból.
Később (október 30. és november 15.) a maga bemeneteléig gróf Forgách Simon tábornokot küldte be szép rendes sereggel. Egyúttal (deczember 20.) felállította az erdélyi tanácsot, melynek a tábornokkal egyetértésben, de a polgári ügyekben függetlenül kellett működnie.* Gondoskodott a hadbiztosságról és a gazdasági ügyek igazgatásáról is; de a főbb méltóságok betöltését bemenetele idejére halasztotta.*
Rákóczi emlékíratai, 124. Századok, 1875. 86. Forgách 1705 februárius 6. már azt kívánta, hogy a tanács ne legyen független a generalatusságtól. Tört. Tár, 1906. 435.
Századok, 1906. 336.
A Mikes-féle követség deczember 13-ikán a fejedelem nélkűl érkezett vissza Erdélybe. Karácsony után négy vármegye, még mindig a csonka országgyűlés nevében, gróf Csáky István vezetése alatt, újabb követséget küldött Rákóczihoz a választási föltételek módosításával, mert értesűltek, hogy a 27 feltétel közűl néhányat nem akar elfogadni. A fejedelem válaszát 1705 május 33-ikán a négy vármegye megnyugvással fogadta s a többivel is tudatta.* Ezzel a választógyűlésnek utolsó jelenete is véget ért.* Csak az az egy vigasztalta a rendeket, hogy a fejedelem újból megígérte bejövetelét.* Szükség volt reá; mert biztosának, Radvánszkinak figyelmeztetése szerint, «ha tízezer embert küldene is ki az országból, nem tenne annyi lankadtságot az emberek szívében s az ellenséget és az árúlókat (kik már is a’ német segítséget emlegetik) nem bátorítaná annyira», mint távolléte.
Szombati György Radvánszkynak 1705 május 24. Tört. Tár, 1906. 439–440.
A gyűlés bő és jeles leírása R Kiss Istvántól a Századok és Tört. Tár 1906. évi köteteiben. A törvényczikkek megtalálásának érdeme Csutak Vilmosé.
Radvánszkyhoz 1705 május 25. Tört. Tár, 1906. 441.
