XV. AZ 1706. ÉVI ŐSZI HADJÁRAT.
XV.
AZ 1706. ÉVI ŐSZI HADJÁRAT.
AZ 1706. ÉVI ŐSZI HADJÁRAT.
STARHEMBERG és Rabutin egyesülése Magyarország leigázását jelenthette volna. Esztergom kétszeres ostroma egyik legfőbb gátja volt ennek a veszedelemnek. Kuruczok és labanczok irgalmatlanúl égették, pusztították a hadjáratuk útjába esett falvakat és pedig a kuruczok többnyire «uruk parancsolatjából».* Ez nem volt egészen helyes hivatkozás. A fejedelem még ki sem jött Lengyelországból, mikor – 1703. május 12-ikén – már eltiltotta a falvak, városok, malmok égetését, prédálását.* Volt idő, mikor gondolt reá, hogy Herbeville előtt mindent föl kell égetnie, ha vele szemben megnyerni akarja a hadjáratot; de az égetést csak a végső szükségben engedte meg.* Helyesen következtette, hogy Erdélyben zsibói veresége után sem az ő segítsége, hanem a hadakozás rendje okozta a sok égetést.* Stepney nyiltan bizonyságot tett mellette,* hogy a magyarok ausztriai égetései csak megtorlásai a császáriak magyarországi barbárságainak. A közbenjárók nevében kérte Savoyai Jenö herczeget, tiltassa meg a magyar falvak égetését, ha nem akarja, hogy a magyarok is égessék az osztrák helységeket.* A fejedelem szerint az ellenség nagyon kevés ösztönt adott reá, hogy országát kímélje,* de nem látta a módját, magyar helységeket miért kelljen fölégetni a német előtt. Hiszen vagy az egész hazát kell elpusztítanunk, de abban azután mi sem maradhatunk meg; vagy kiéheztetnünk akkora sereget, a melyet azonban – úgy látja – oda kell bocsátanunk, a hová menni akar. Lehetett volna s lehetne is égetni olyan pusztákon, a hol a sereg mértföldeket megy falu nélkül; de ezentúl sűrűbb falvakat találván, a föld népét vagy ellenünk lázítják, vagy éhhelhalóvá teszik: sok szegénynek átkát és talán Istennek is bosszúálló fegyverét hozván magunkra.* A gyujtogatást azontúl is csupán a haza legnagyobb szükségében engedte meg; csakhogy a mostani hadjáratban ezt az engedelmet elég gyakran kellett megadnia.*
Károlyi, I. 168–9.
Thaly, Bercsényi, II. 471.
Rákóczi emlékiratai 154., 177–8., 187.
Rákóczi Pekrinek 1706. januárius 9. Arch. R. I. 466.
Stepney Harleynek 1705. augusztus 19. Simonyi, II. 192.
Stepney 1706. Februárius 13. Simonyinál, II. 394. Pálffy gyönge mentsége szerint (1706. márczius 29.) nem a németek gyujtogatnak, hanem a ráczok. U. o. II. 509.
Rákóczi 1706. szeptember 5. Arch. I. R. 607.
Rákóczi Bercsényinek szeptember 7. U. a. I. 611.
Károlyi szeptember 2. «Urunk parancsolatjából» égette Szolnok várát és városát, szeptember 13. Maklárt az egri malmokat, 22-ikén Szikszó környékét, Bercsényi október 15-ikén a kassai útba eső helyeket, (Károlyi önéletírása, I. 168–172.) deczember 13-ikán Debreczent. (Arch. R. I. 655.)
Savoyai Jenő névaláírása.*
Savoyai Jenő névaláírása 1724. nov. 25-ikén kelt oklevélről. Olv. Eugenius a Sabaudia.
Rabutin égetve, pusztítva nyomúlt Szeged alól Eger alá.* A fejedelem már szeptember 7-ikén meghagyta Bercsényinek, hogy abban a várban egy ráczot és németet se hagyjon meg, «mert mindenkor mindkettőt azon helységek mételyének tartotta.»* A megtisztított őrséget Rabutin hiába szólítván megadásra, szeptember 15-ikén elszállott Eger alól, 22-ikén felégette Szikszót s 30-ikán körűlvette Kassát, a melyet másnap már lövetni kezdett.* A fejedelem szerint* az ellenség nem bízhatik a megvételben, négy ágyujával keveset árthat a bástyáknak, falaknak s Radics Endre, ki valaha oly dicsőn védelmezte Munkácsot, az őrséggel bízvást ellenállhat; de emlékírataiban* megvallja, hogy éppen az ellenkezőtől tartott. Úgy hitte, hogy a város elesik, mielőtt ő megérkezhetnék, mert Rabutin táborában voltak azok a német tisztek, kik valaha feladták neki Kassát, melynek tehát minden gyöngéjét ösmerték; a hitvány falak összetörésére pedig Rabutinnak nem 4., hanem 22 ágyúja volt. Bercsényi Torna és Károlyi Boglár mellett az ő jól begyakorolt hajdúira nem hiába várakoztak. A fejedelem már október 4-ikén gyüjteni kezdte a hajdúkat,* a kikkel 9-ikén Tornaalján* s 11–22-ikén Tornán volt velök, hol Bercsényivel egyesűlt. Sehogysem dícsérte tábornokai magatartását. Különösen hibáztatta, hogy egyszer sem tudták elfogni az ellenség takarmány- és abrakszállítmányát s nem szállták meg lovasaikkal azokat a gyönyörű réteket, a melyeket a Hernád s annak egy malomárka fog közre. Innen, a falak és a város aljában könnyen tönkre tehették volna a betegségekkel és rossz élelmezéssel küzdő ellenséget. Már meg is parancsolta Károlyinak, hogy megszállja ezt a helyet, mikor meghallottta, hogy érkezésének hírére Rabutin abbahagyta az ostromot s majdnem 2000 embere elvesztésével Tokaj felé húzódott. Teljesedett tehát a fejedelem jóslata, hogy «ha a bentlevők oltalmazni akarják magukat, Kassa alatt az ellenség meg nem várja a hideg esőt,»* Kassa megtartását a szilárd és határozott jellemű Radics Endre brigadérosnak, a parancsnoknak, október 14-ikén a városban személyesen köszönte meg, Megelégedését nyilvánította a helyőrség és a lakosság iránt is, a kik oly becsületesen megtartották A magyarok pedig nem békülnek addig, míg be nem látják, hogy fegyverrel is meghódíthatják őket.*
Wagner, Hist. Josephi, 142.
Arch. R. I. 611.
Rákóczi 28-ikán úgy értesűlt, hogy ez már «valószínűen» megtörtént 25-ikén. Arch. R. I. 632.
Rákóczi Bercsényihez szeptember 19. Arch. R. I. 622.
193. l.
Arch. R. I. 635.
Rákóczi Pekrihez október 9. Thaly Kalászok, 233–7.
Rákóczi Károlyihoz október 4. Arch. R. I. 635.
Stepney Harleyhoz, szeptember 15. U. o. 239.
A kassai Rákóczy-palota.
Rabutint, a ki Károlyit október 16-án Tokaj alól visszaszorította, a fejedelem nem háborgatta a tokaji szüretelésben; mert úgy hitte, hogy az újbor, az édes szőlő, a hideg éjjelek és a Tisza vize jobban megviselik hadait, mint az ő portyázásai. A tábornok tehát 23-ikán baj nélkűl kelhetett át a Tiszán, de Károlyi kuruczainak kapdosásai következtében csak lassan haladhatott előre. A fejedelem, Méra alól 24-ikén megindúlván, az abaúji Halmajon, a zempléni Sajókörömön s a borsodi Tibold-Daróczon át november 1-én a szintén borsodi Szíhalom alá szállt táborával.
Gróf Rabutin tábornok menedéklevele.
A kassai Rákóczi palota díszterme*.
A kassai Rákóczi-palota, eredeti fénykép után. Újabb felvételek, rajzok és metszetek után Richter Aurél rajzolta.
Helyesen gyanította, hogy Rabutin Szolnok felé ügyekszik. Károlyinak tehát meghagyta, hogy Rabutin és Starhemberg egyesűlésének meggátlása végett hadaival a Tarna mellékére, az ő táborába siessen.* November 3-ikán azonban már átkelt a Tarnán, sőt csakhamar a Benén, Gyöngyösön, Zagyván is és november 5-ikén a Zagyva-Galga közében, a pestmegyei Tótfaluban táborozott. Ott viszont Forgách Simont rendelte magához.* Elégedetlen volt mind a két tábornokával. Forgách nem hajtotta végre azt a parancsát, hogy színből Morvaország ellen nyomúlva, Bazinnál hirtelen Pozsony felé fordúljon s azt meglepetéssel elfoglalja, vagy legalább is felgyujtsa Starhembergnek ottlévő éléstárait.* A helyett – mint Károlyi a debreczenieknek – időt engedett a pozsonyiaknak a szüretre, a mivel sok időt vesztegetett. Megsarczolta Bazint, Modort, Szentgyörgyöt s az osztrák Zistersdorf alatt tönkre tett egy dragonyos ezredet; de veszni engedte Esztergomot (október 7.) s így meg nem békíthette Rákóczit az Ausztriában elfoglalt zászlókkal. Károlyit is megdorgálta,* hogy Kállóból ír neki, mikor az ellenség Derzsnél áll s 24 óra alatt Szolnoknál állhat. A rácz elűl-hátúl lézengve jár, a kurucznak jó híre sincs. Mindenki azt teszi, a mit akar. Felelőssé teszi parancsai végrehajtásáért. Nem vigasztalás, hogy az ellenség átmegy a Bácskaságba; Károlyitól idáig is oda mehetett, a hová akart; s az csak nem győzelem, ha idehagy bennünket. «Írhatnék többet is ilyeneket, – szólt végűl hogyha hazám ügyétől indíttatott szívem fájdalmait követni akarnám. A haza én reám bízá dolgainak kormányzását. Tehetségem szerint folytatom rendelkezéseimet, miknek – látom azok a követői, a kik akarják. Magam úgy járok, mint ennekelőtte vadászó időmön tapasztaltam a sok külön nyomhajtó kopók között szerencséjét vadászatomnak.» November 4-ikén tehát maga küldött kemény gyalog portyázókat az ellenségre, hogy «megitassák vele a Tisza vizét.»* Károlyi ugyan némileg megnyugtatta, de 8-ikán Szolnok és a Tiszántúl sorsa miatt folytonosan aggódva ment Hevesbe Gyöngyös alá. Onnan tudatta XIV. Lajossal, hogy az országot egyrészt az ellenség dúlta fel, másrészt maga a nép, hogy az ellenség benmaradását megnehezítse. A nemzet azonban mégis kitartóan védelmezi jogait s áldozatra való készsége és önmegtagadása nagyobb mint hitte. Ez azonban nem tarthat így örökké, Nagy ideje, hogy a nemzet valami jelét lássa a király igéretének, s bízzék benne, hogy nem hagyja el azt a népet, mely pártfogásában és a jobb jövendőben bízva, visszavetette a bécsi udvar ajánlatait. Ő maga az újabb ajánlatokat is a király pártfogásában reménykedve vetette vissza.*
Rákóczi Károlyihoz november 2.. Arch. R. I. 642.
Rákóczi Forgáchoz november 5. U.o. 643.
Rákóczi emlékíratai, 191. V. ö. 196–7.
Rákóczi Károlyihoz november 7. Arch. R. I. 645–6.
Rákóczi Esterházy Antalhoz november 5. U. o. 644.
Fiedler, II. 472–3. Horváth, VI. 456. Századok, 1895. 554.
Szolnok vára.*
Szolnok vára 1705. okt. 4. Károlyi alaprajza után. Először megjelent a Hadtörténelmi Közlemények VIII. évfolyamában.
XIV. Lajos.*
XIV. Lajos arczképét Vaillant rajza után Van Schuppen metszette.
10-ikén Gyöngyösről megindúlván, a hevesi Ecséden át* a nógrádi Lőrinczibe ért, hol egy hétig táborozott* s 20-ikán a Zagyva völgyén fölfelé indúlt Rozsnyóra, hová tanácsűlést akart hirdetni. Pásztón, Füleken és Rimaszombaton át* 26-ikán érkezett Rozsnyóra.* Ott néhány jó hír fogadta. Erdélyben Károlyi, Orosz Pál és Pekry hadai elég szerencsésen portyáztak. A Dunántúl Vasmegyében a győrvári (hibásan egervári) csatában* november 6-ikán és 7-ikén gr. Andrássy István, Bezerédj és a két Kisfaludy brigadérosok fényes diadalt arattak Heister Hannibál altábornagyon (a tábornagy testvérén), a kit az ifjú Sibrik Gábor el is fogott.* Azonban nem vigasztalták meg sem az onnan hozott, sem a Forgách ausztriai (zistersdorfi) győzedelmes csatájából küldött zászlók. Sőt Forgáchot, a kit Rozsnyóra rendelt, maga elé sem bocsátotta s a krasznahorkai várba záratta,* mert azt hitte, összejátszik a császáriakkal. «A midőn egy főispánt és generális marsalkot – írta Forgáchné Hontvármegyének* – az ország szokása ellen, a kiért leginkább a magyar nemzet most is fegyverben vagyon, oly kemény áristomba tesznek, mint az én uramat is tették, nagy okának kell lenni …» «Ha csupán haragból bántam volna így Forgáchcsal – felelt a fejedelem* – bizonyosan többször is megérdemlett volna ily bánásmódot. Azonban igen veszélyes lesz vala ily szellem ellenében félrendszabályokkal élni.» Példát akart teremteni az engedelmeskedni nem tudó vezérekkel és tisztekkel szemben, a kiknek sikertelenségeit tulajdonította.
Arch. R. IX. 319. Bezerédj levelében.
Arch. R. I. 646–9. Ráth, Rákóczi emlékiratai, 3. kiadás, 311.
Ráth, u.o. Tört. tár, 1880. 389.
Arch. R. I. 649.
Leírása Thalynál, A nagyszombati és a győrvári harcz, 114–134. (Különösen gr. Andrássy István tábornok jelentése a fejedelemhez november 15-ikéről, 121–7. l.) Thaly újabb adatai e diadalról Hadtört. Közl. 1895. 311–338.
Rákóczi emlékíratai, 202.
U. o. 197–8.
Forgáchné november 28. II. Rákóczi Ferencznek … kiadatlan eredeti leveleik, 73.
Rákóczi eml. 197.
Gr. Andrássy István névaláírása.*
Andrássy István névaláírása. 1708. febr. 5-ikén kelt leveléről. Eredetije az Országos Levéltárban. Olv. Andrasy Istva(n) m. p.
Nemcsak a nép volt elégedetlen ezévi hadjáratával, hanem önmaga is. «Elhiszem, – írta Orosz Pál tábornoknak* – van elég olyan beszéd, hogy fűtőznek az urak s fázik a rongyos katona, holott most ez, most amaz kellene. Csak elhagyának bennünket! De, legyen bár Isten ítélője dolgomnak, ha annyit nem kívánnék tűrni, szenvedni, mint a legmezítelenebb: csak szolgálhatnék hazámnak. De ha magam jelen vagyok: harczolni nem kell, mert ha megvernek, megbódúl az ország. Ha kicsiny a táborom, nem találják jónak; mert kitanúlja az ellenség, elvesztjük sokaságunknak hírét s bátran fog persequálni. Ha nagy lesz a tábor: mostani időben hol subsistál? Mezőben soknak nem lehet, egy faluban nem fér, sokba szaggatni vagy nem bátorságos, vagy közel hozzája nem lehetünk; élése honnan soknak, a hol a keveset koplalással tartjátok? Tudom, erre azt mondja: való; de kérdezi viszont: hát hol a sok generális és a felföldi had? Mi megsegítettük őket, – már távolról néznek minket. De csak azt tudnám: van-e kedve vagy nincs a formális harczhoz, nem kellene kérdezni, hol van a generális, hol van a fejedelem, hol van a had? … Engemet okoznak a szerencsétlen harczokért s némelyek mondása szerint könnyű elveszteni a népet, nem nekünk való a harcz; nem tudunk mi a kótához, okosabb ő nálunknál. Ha még egyszer confusiót szenvedünk, vége lesz hadakozásunknak. Lám, az eleink sohasem harczoltak, mégis meg tudták nyomorítani a németet; hanem csak csípdessük! Jól mondja, való nagy okok. De minek hát a csípdeséshez (guerilla-harczhoz) a sok had, a ki is se nem bújkálhat maga hírével, se nem szaladhat, hanem csak magában fárad, oszol, éhezik, morog s kárhoztatja a commandójának a lelkét. Úgy tehát mi lesz a vége? Csak így szaladjunk cselédeinkkel, gyermekeinkkel és szekér hátán lakjunk? Isten ne adja! Segítsük most magunkat, a miként lehet; bágyasztassuk az idővel az ellenséget.»
Rozsnyóról, deczember 1. Arch. R. I. 650–2.
Orosz Pál névaláírása.*
Orosz Pál névaláírása 1709. decz. 23-ikán kelt leveléről. A marosvásárhelyi Teleki-levéltárban. Olv. Orosz Pal.
Most a Tiszántúl van az ellenség, az ottani lakosság úgy sem nyugodhatik; tehát az itteninek enged egy kis időt az erőgyűjtésre. De tudja erre is a magyar ember feleletét: Az ilyenadta, ha én szenvedek, szenvedjen ő is, ő sem jobb nálam! Ha azonban háborúba viszik, kiabálni fog: Csak hurczolnak bennünket! Ihen, a lovam is odavan, magam is elbágyadtam: ennyi napja, hogy kenyeret nem láttam. Télen-nyáron rajtunk a munka! És kimorogván magát, ott hagyja fejedelmét az üres zászló mellett. Hát mit csináljunk? Hadd morogjon! … «Ugy, de ilyen nyomorúságban van a föld népe: ez lesz, az lesz! De bizony, mind más lesz: úgy lesz, mint Isten akarja. Nem drágább a nyír-víz a tokaji szüretnél, sem a szamosközi asztag a hernádmelléki kazalnál.* Hiszen úgy is az vala a vox az elmult táborozásban, hogy nem lehet erőt venni rajta; az Istennél van az órája, még el nem jött. Hadd menjen: majd magában is elvesz a mezőben, a pusztában. Sokkal nem jó próbálni rajta, mert ha confusióban reducáltatik a had, elszélyed, megrémül az ország: úgy járunk, mint a zsibói harcz után Erdélylyel; hanem csak jobb válogatott jót küldeni. No, most már előttetek van: próbáljátok! Nem lehet panaszotok, hogy ez ilyen szúnyogcsípésre elegen nem vagytok.«
Vagyis Rákóczi is vesztett annyit, mint a nyirségi és szamosközi nép.
«Én-velem pedig senki magát ne mentse; mert én sohasem mondom, hogy ne próbáljon. Soha senkitől azért számot nem veszek, ha jót cselekszik, hanem ha parancsom ellen jár. Még abban sem oly mérgesen, mint kellene; mely sok rossznak oka, megvallom, de az időt is az időhöz kell mérni.»
Keményen írt, mert nem akarta, hogy a bíztatás mellett úgy járjon, mint tavaly Zsibónál, a hol be kellett érnie vele, hogy megsiratták a hegytetőröl. «Ezek ugyan elmultak, mint a hó; de azért jó a tapasztalat a hadakozó emberben, hogy az ilyenek eszébe jussanak: annak idejében a következendő rossztól örízhesse magát.»
«Távollétemben is érzem, szánom a katona morgását; – végezte hatalmas levelét – de ha az ő eszén járok, magának sem lesz jó, nekem se. Hadd morogjon hát, szegény: hamarább megbékélek én vele, mintsem a némettel!»
Rozsnyón hallotta, hogy a német november 28-ikán megszállta Debreczent, melynek lakossága elfutott. A fejedelem olyan szín alatt, hogy a lakosok hazaszállingóznak, égetőket akart a városra küldeni, mi nagy válságba, szorúltságba hozta volna a császáriakat. Rossz néven is vette Károlyitól, hogy a várost s vele az ellenséget megkímélte.* Azonban «a nagy hideg időben s éhségben így is annyi német döglék meg, hogy egy reális szemben való harczon sem kellett volna többnek elveszniök».* A császáriak csak újesztendő napján indúltak tovább Berettyóújfalura és Szolnoknál keltek át a Tisza jegén. Teljesedett, a mire Károlyi már régebben* figyelmeztette a fejedelmet, hogy a befagyott Tisza nem bástya, hanem az ellenség hídja. Szolnok várát, a melyet a fejedelem tavaly nagyjából újraépíttetett, Rabutin felrobbantotta s januárius 21-ikén Pesten, majd Budán helyezte el téli szállásra elnyomorodott hadát.*
Rákóczi Károlyihoz deczember 13. Arch. R. I. 655. Emlékíratai, 196. Debreczen jegyzőkönyve Szűcsnél, Debr, tört. 720–2.
Cserei hist. 362–3.
Károlyi Rákóczihoz 1705. október 4. Hadtört. Közl. 1895. 310.
Rabutin, Mémoires, 153.
Emlékírataiban a fejedelem őszintén megvallotta, hogy nagyon elcsüggedt, mert a pesti út akadályozására küldött csapatai «szokás szerint» semmit sem tettek. Elcsüggedt, mivel legszebb tervei füstbe mentek; a hadviselés hibás elveiről elterjedt szerencsétlen elfogúltság annyira uralkodott az elméken.*
Rákóczi emlékíratai, 196.
Buda és Pest a XVIII. században.*
Buda és Pest a XVIII. században, az eredeti, közelkorú metszet a Történelmi Képcsarnok metszetgyűjteményében.
