XII. RÁKÓCZI, KÁROLYI, PÁLFFY. – 1710 deczember. – | Magyar Történeti Életrajzok

XII.
RÁKÓCZI, KÁROLYI, PÁLFFY.
– 1710 deczember. –

DECZEMBER 5-én este érkezett a fejedelem a beregi Vámosatyára* s másnap ott hallotta és onnan értesítette Bercsényit és Károlyit, hogy Perényi föladta Eger várát.* Beregvármegyéből délfelé a Tisza bácsaranyosi révén kelt át Szabolcsba, hol Károlyinak előre küldött székelyei vártak reá.* Éjszakai szállásra és pár napi tartózkodásra Kisvárdára kísérték, a melyről egy hete tréfálkozva írta, hogy tökkel bombázták.* Házigazdája Károlyi volt, a ki már előbb* figyelmeztette feleségét, hogy «Várdában a bor igen is elkel, kivált ha én is, urunk is itt lehetünk».* Másnap a fejedelem onnan küldte báró Vojnovicsot II. Ágost királyhoz, hogy az ott levő Brennerrel együtt tegyen neki előterjesztést az ország szorongatott helyzetéről.* Mondja meg, hogy a császár a béke igazságos föltételeit félredobva, a nemzetet halálra keresi; de ő tábornokaival és tisztjeivel együtt inkább kibujdosik, mint hogy igába hajtsa a fejét. Némelyek a Thökölynek kijelölt kisázsiai gyarmatokba, mások Moldvába vagy Oláhországba akarnak kibujdosni, de legszívesebben nem a töröknek, hanem neki és a czárnak szeretnék felajánlani szolgálataikat. Kéri tehát, tudassa, mennyi magyart s mi módon fogadna be hadseregébe s küldjön valakit, a ki ebben az ügyben velök tárgyaljon. Ha ajánlatukat visszautasítja, a törökök a kibujdosókat kétségkívül a svédek erejének növelésére alkalmaznák. De a király tudtára adhatja a bécsi udvarnak, hogy az igáját kerűlő magyarok mégis szívesebben katonásodnak a vele barátságban élő lengyelek, mint az ellenséges törökök hadában. A követ ne titkolja a király előtt, hogy az ellenség mindenütt ura a harczmezőknek, de a várakban még tarthatják magukat. Ha kérdi, mondja meg, hogy az annyiszor fölajánlott békét azért utasítják vissza, mert a császár mindig megtagadta a béke biztosítását s egy nem elég szabad és nem független országgyűlés elé utasította a sérelemnek orvoslását; a javaikra áhítozó minisztérium most is inkább leigázni, mint megbékíteni akarja a nemzetet. Ha azt kérdi, Rákóczi és Bercsényi miként akarnak gondoskodni a maguk biztonságáról, mondja meg, csak annyit tud, hogy Bercsényi föladata az orosz-svéd béke előmozdítása; s hogy a fejedelem, mint lengyel honosított és jaraszlói földesúr, valószínűleg a király pártfogása alá kíván helyezkedni; de tudja, hogy készebb Munkács várába zárkózni s azt végső kimerűlésig védelmezni, mint kibujdosni.

Levele Esterházy Antalhoz. Arch. R. in. 317–9.

Deczember 6. Károlyi-lt. A Bercsényihez írt levelet 12-ikén említi. Arch. R. III. 264. Rákóczi szerint (Eml. 286.) az odamenekült kanonokok vesztegették meg Réthey Ferencz alkapitányt a feladásra; ennek részleteiről Perényi jelentése alapján bőven ír deczember 12-iki levelében. Arch. R. III. 205–7.

Legalább így rendelte 4-ikén U. o. 204.

November 29. U. o. 203.

November 30. Károlyi-lt.

Alkalmasint ott volt Károlyiné is, ki Szentmártonból november 23. ezt írta urának: «Ezután is én sem a fejedelem resolutiójától várok, hanem a kegyelmedétől, édesem; a mikor a’ meglesz, én is tudom magamat alkalmaztatni. A mi pedig illeti urunkkal való dolgot, ha az én nevemnek kell benne forgani, követet nem küldök, hanem mikor kegyelmed maga részéről resolválja, magam megyek. Tudom, nem lesz oly messze, hogy fel ne találhassam; s ha szóval alkalmatlan leszek is instantiánknak megbeszélésére, írásba tétetem s úgy is beadom; ha felel, én is felelek, a mit tudok». (Károlyi-lt.)

Vojnovics utasítása deczember 7-ikéről. Archiv für öst. Gesch. XLIV. 508–510.

Pálffy éppen ekkor küldte Kisvárdára Baranyi Mihályt azzal a parancscsal, hogy Károlyi válaszát is megvigye neki. «Úgy látom – írta Komáromi Csipkés György bihari alispán és debreczeni bíró* – Isten fogja szekundálni excellentiád (Károlyi) szándékát és ő excellentiájában (Pálffyban) is megforr a magyar vér». A fejedelem beleegyezésével adott válaszszal deczember 11-ikén maga Komáromi indúlt Pestre Pálffyhoz.* Károlyi kijelentette, hogy nem mások hitegető biztatására, hanem hazánk törvényeinek oltalmazására fogott fegyvert; s nem tudja, a szövetséghez letett hite megszegésével hogyan vethetné meg hazánk igaz ügyének Isten által való oltalmazását; hiszen állhatatlanságával inkább büntetést, mint tiszteletet és becsületet érdemelne. Nem akar ő maga bátorságban lenni, mikor nemzete gyászosan nyomorog; de biztosítja Pálffyt, hogy fáradhatatlanúl közreműködik hazánk óhajtott békessége érdekében. Egyik részen sincs magyar, ki azt nem óhajtaná; s kétségtelen, hogy a császár és miniszterei sem gyönyörködnek a keresztény vér ontásában.

Deczember 7. Károlyi-t.

Rákóczi eml. 285. A Kisvárdán 1710. deczember 9-én kelt levél szövege Pulaynál (Károlyi önéletírása, II. 201–205.) Komáromy deczember 21-ikén azzal indúlt, hogy bízik jó Istene kegyelmében, a kinek hatalmában van minden felsőség szíve s odahajtja, a hová akarja. (Károlyi-lt.)

49. KOMÁROMI CSIPKÉS GYÖRGY NÉVALÁÍRÁSA.*

Komáromi Csipkés György névaláírása (153. l.) az Országos Levéltár, M. Nemzeti Múzeum levéltára okleveleiről valók.

A Komárominak adott utasítás szerint* figyelmeztetni kellett Pálffyt, hogy a fejedelem elhatározása most is az, a mit Urbich útján terjesztett az udvar elé. A közönséges békét, mint a fejedelem meg is mondta, országgyűlésen, valamennyi vármegye követeinek jelenlétében kell kötni. Mivel nem tudhatta, kik vesznek részt a pozsonyi országgyűlésen és nélkülök mit határoznak ottan, természetes, hogy nem kötelezhette magát előre a végzések elfogadására. A gyönge és öreg Esterházy Pál nádor erélyében sem bízhatott. Ha Pálffy a Tiszántúl megtámadásával fenyegetőznék, a követ mondja meg neki, hogy úgy hiszik, nem az egész német hadsereg jön ellenök, annak egy részével szemben pedig bíznak Istenben, a ki ugyan sokszor megalázta, de most megint, bátorsággal töltötte el őket. A fejedelem ideérkeztével a vitézlő rend nagy kedve növekedett s mintegy megújúlt. Pálffy tudhatja Heister és Veterani példájából is, hogy nehezen nyert méltóságát könnyen elvesztheti. De ha legyőzné, széjjelverné is az egész kurucz hadat, azzal nem érne véget a támadás és nem biztosítaná vele a császár dolgait; mert az igaz magyarok nem teszik le fegyveröket, nem bujdosnak ki, hanem hazájokért, az árvákért, özvegyekért az erősségekben várják Isten kegyelmének teljesedését. Komárominak a november 29-iki névtelen röpiratot is Pálffy kezébe kellett juttatnia.

Pulaynál, u. o. II. 205–8. Egészen ezen utasítás szellemében írt Károlyi Pálffynak is egy terjedelmes levelet, a mely különben – kelet nélkül – Rákóczi 1711 februárius 21-iki leveléhez van ragasztva. (Károlyi-lt.)

Idáig a fejedelemnek meg volt az a vígasztalása, hogy Pálffy hódolatra intő parancsának a Tiszán túl «alig valaki vagy éppen senki sem engedelmeskedett».* Mialatt tehát Komáromi Pesten járt, átment Kállóra, hogy seregét rendezze, bátorítsa.

Ebergényi cs. altábornagy intőlevelei Szatmárhoz, Szabolcshoz, Debreczenhez november 30. Kecskemétről. Károlyi-lt., három példányban.

A hadak a körüllevő falvakban szállásoltak s a fejedelem jobbaknak, népesebbeknek találta őket, mint hitte. «Úgy jöhet azért Pálffy, – mondta* – hogy még egyszer szemébe nézhetünk». Ha a Tisza áradása el nem rontaná a titkos gázlókat, a távolabb elszórva henyélő hadakat is meglátogatni készült. Hada legfeljebb azokkal szaporodott, kik a feladott-várakból kivonúlva, hitöket megtartották s hozzájöttek; pl. 12-ikén Perényi száz hajdúval. «Nehezebb volt egyedül kezdenünk – vélte Skoljeban Bercsényi;* – most is rásegít Isten, csak odavezéreljen!» Örült, hogy a fejedelem lement a hadak közé és jót várt tőle. A külső ügyeket sem tartotta reménytelennek. Igaz, hogy nehéz a jó várása veszély között; de több jót várhatunk jól indúlva, mint megrekedve. Minden reménységnek csak az vetne véget, ha ő szerencsétlenűl végezné követségét, vagy csak hitelt is adnának otthon ilyen hírnek.* A fejedelem is intette Esterházy Dánielt,* ki Máriássy Dánielt küldte hozzá, hogy ne bizalmatlankodjék a kassai polgárokban. Mi következnék hazánkban, ha a bizalmatlanságra vezető okokat a fejedelem is oly hathatósan venné szívére, ahogy a látszat ösztönzi; s mi lenne, ha a hazáért nem volna kész bármely halálra feláldozni személyét? «Az idétlen kiköltözés a hazából – írta ugyanakkor a másik Esterházynak,* – csak az ellenségnek fog szívet nevelni, a hűségünkben levőknek pedig elméjöket bódítja.» Nem hitte, hogy ha ő megengedné is, hazájához való szeretete és sokszor megmutatott hűsége megengedné neki, hogy hirtelen és ok nélkül kiköltözzék Lengyelországba; holott óránkint várhatja, hogy újból alkalmazza.

Deczember 12. Arch. R. III. 204–7.

Deczember 8. U. o. VI. 624.

Deczember 10. U. o. VI. 626.

Deczember 16. U. o. III. 322. Rivičre tüzérezredes ugyanakkor Esterházy akarata ellenére jött a fejedelemhez, a ki azonban megnyugtatta, hogy visszatérni készül. U. o. 323.

Deczember 16. U. o. 324.

50. HERCZEG ESTERHÁZY PÁL NÁDOR.*

Herczeg Eszterházy Pál nádor (155. l.) a «Die Europäische Fama» CXXVII. füzetéből.

Negyednap mulva a fejedelem Károlyival Baktán értesűlt Pálffy szóbeli üzenetéről,* mely szerint az elkezdett dolgokat Pálffy a fejedelemmel is kívánja közölni. Szeretné, ha az erdélyi fejedelemséget szóba se hozná és az alkudozásokhoz ne kívánja se az országgyűlés összehívását, se a fegyvernyugvás* megadását, mert a bécsi kormány a tárgyalásokat és a fegyvernyugvást is nehezen fogja megengedni. Javasolja továbbá, hogy a fejedelem írjon alázatos levelet a császárhoz és legyen meggyőződve, hogy mind magának, mind követőinek kegyelmet nyer s még jószágaikat is visszakapják. Ne bízzék külső hatalmasságok segítségében és hitegetésében, mert azokban megcsalatkozik. Ha valamit akar, ne késlekedjék, mert a császár hadai megindúlnak; és ha ezeket kevesli, titokban megmondhatja, hogy küldhetnek ellene 40,000 németet is.* Komárominak arra a megjegyzésére, hogy a császár nagyon beteg, azt felelte, «Itt vagyon Carolus». «De nem hagyja el Hispániát érettünk!» ellenkezett Komáromi. «Mind a kettőt birhatja és gubernálhatja» felelte Pálffy, kinek belső embereitől azt is hallotta, hogy Ágost lengyel király meghalt volna.*

Pálffy levele 17-ikén kelt (Pulay– Károlyi, 217.) s Pulay szerint a fejedelem (u. o. 218.) a baktai kúriában, Károlyi jelenlétében hallgatta meg Komáromy jelentését. Károlyi még 23-ikán is Baktán volt (u. o. 219.) ellenben a fejedelem 19-ikén már nem lehetett ott, mert Károlyi levelet írt hozzá. (L. Rákóczi deczember 23-iki levelét, Arch. R. III. 207.) Károlyiné Olcsván, deczember 22-ikén d. u. 3 órakor urához irt levelében (Károlyi-lt.) még azt hitte, hogy a fejedelem Baktán van, mert ezt kérdezi: «Valjon, édesem, nem fogja-e bánni a fejedelem, hogy volanter látja a pecsétjét, mert az okos ember azt csak megösmeri, ha mesterséggel ragasztjuk is le; hát még az én ragasztásomat?!» A fejedelem azonban akkor már Munkácson volt, Komáromy fogadtatása tehát Baktán legkésőbb 19-ikén történhetett; akkorra a 17-iki levéllel Komáromy váltott lovakon elérkezhetett Pestről.

A deczember 17-iki levélhez adott szóbeli üzenetben (Pulay–Károlyi, II. 218.) amnystitium áll armistitium helyett.

Pulay–Károlyi, II. 218. Komáromy deczember 29-iki levele. Károlyi-lt.

Komáromy, deczember 29. U. o.

Károlyi terjedelmes emlékírattal* fordúlt a fejedelemhez, a kit a Bethlen Gábor s a maguk korabeli helyzetnek sok tekintetben hasonló voltára figyelmeztetett. Mint akkor, most is békével kell befejezni a küzdelmet. Fejtegette, hogy nem lehet reményünk külső segítséghez. A békét Pálffynak mostani ajánlata alapján kell keresniök. Hiszen bizonyosak már benne, hogy a maguk erejével nem boldogúlhatnak. A fejedelem tehát alázza meg magát, hogy úgy ne járjon, mint az egyiptomi király, a ki Jeremiás próféta intésére nem alázkodott meg Nabukadonozor előtt s elveszett. Irjon a császárnak az ajánlott módon, de írja meg a külföldi hatalmasságoknak is, hogy ezt nem őszintén teszi, hanem csak hogy összeszedhesse magát. A hatalmasságok tudni fogják, hogy csak a keresztény vér ontásának eltávoztatása végett alázta meg magát s a béke nem rajta, hanem a bécsi udvaron múlt. Országgyűlést ebben az ügyben nem tarthatnak, mivel a szövetkezett rendek részint meghódoltak, részint bujdosnak. A fejedelem levelét Károlyi, ha zálogot adnak érte, maga viszi föl Bécsbe. Mihelyt ott a nemzet kárát tapasztalja, kész inkább halált szenvedni, mint folytatni a dolgot. Ha őszinteséggel találkozik, minden külső, belső dolgokat összevetve, igaz jelentéseket fog küldeni. «Ha követhető, kövessük; ha nem, mutassuk meg, hogy nemcsak pompához tudtunk, hanem az alázatosságot is megismertük és végbevittük. Ha most nem boldogúlunk is, per humilitatem sub onere crescit palma nostra (alázatosság következtében a teher alatt megnő a pálmánk) s jó végét várhatjuk».

Károlyinak ez a nehezen olvasható kiadatlan emlékirata (Károlyi lt.) nevezetes adalék a tárgyalások történetéhez, Károlyi felfogásához és magatartásának igazságos megítéléséhez.

51. PONGRÁCZ JÁNOS KLÁVISOS LEVELE (1710. SZEPT 15)*

Pongrácz János klárisos levele (1710. szept. 15.) (157. l.). Olv. l. Hasonmások szöv. 720. l.

PONGRÁCZ JÁNOS FEJEDELMI TITKÁR KLÁVISOS LEVELE.

1710. SZEPT. 15.

(157. lap.)

A fejedelem deczember 19-ikén elvált Károlyitól és 22-ikén már Munkácson volt,* hol az ünnepeket a legnagyobb dologban akarta tölteni. Jövetele hírére csillapodtak a kedélyek, a melyeket Bártfa és Eperjes elvesztése fölzaklatott. Mindamellett ugy látta, még a férfiak is irtózva hallják, hogy Munkács várában akar elzárkózni s onnan néz a vihar elé. A többnyire lovas katonák sehogysem szerették a várat; de a fejedelem sem szeretett elállni föltett szándékától.* 23-ikán délután kocsit küldött Károlyi elé,* a ki reggel még Baktáról kérte Pálffyt, hogy legyen egy kis türelemmel, mert ez a nehéz és veszedelmes dolog nemcsak őt illeti.* Csak néhány órát tölthettek együtt, de mégis elég időt arra, hogy az egyre válságosabb helyzetet, a Pálffynak adandó feleletet, a fejedelem lengyelországi útjára szükséges intézkedéseket s a katonaságnak teendő javaslatot megbeszéljék; mert «jobb nekik is, nekünk is tudni, ki mit akar?»*

Arch. R. III. 207.

Deczember 23. U. o. 208.

Rövid levelét odaczímezte. (Károlyi-lt.)

Deczember 23. Károlyi, II. 219.

Deczember 26. Arch. R. III. 209.

A fejedelem magában töltötte az ünnepeket, az utolsó karácsonyt Munkács várában; Károlyi pedig hazasietett Kisvárdába. Ott írta meg feleletét Pálffy* s honvédelmi tervezetét Rákóczi számára: mind a kettőt a fejedelemmel történt megállapodások szerint. Komárominak – utasítása szerint* – figyelmeztetnie kellett Pálffyt s általa a császári udvart, hogy a fejedelem a császárhoz hittel sohasem volt köteles, hanem hű volt a haza törvényeihez, a melyeknek megsértését maga az udvar is elösmerte. A fejedelem tehát a haza megbecsülhetetlen aranygyapjának megnyeréseért fegyvert fogott; de az országba nem jött idegen haddal, hanem a kimondhatatlanúl megsértett hazafiakkal nyúlt a fegyverhez. Szövetséget kötött velük s a fegyverkezéstől meg sem szűnik, a míg munkájában nem boldogúl. De senki se higyje, hogy a kívánt levelet meg nem írta volna, vagy a császár kegyelmét nem remélné; hiszen személyesen is jól ismeri ő felségét. Pálffy gondolja meg, hogy ők nem alaptalanúl bíznak külső hatalmakban. Nemcsak ígérték azok a segítséget, hanem remélik is, hogy mellénk állanak s az Ausztriai Házat már a maguk érdekében is megtámadják. Mint magyar ember tehát Pálffy is inkább arra gondoljon, hogy a közügyeket békés úton, országgyűlésen intézzék el. Igy a császárnak nem kell külön tárgyalnia a fejedelemmel vagy a szövetkezett rendekkel. Letett hitéhez és esküjéhez képpest hirdessen a császár országgyűlést, béküljön ki a nemzettel s biztosítsa azt szabadságainak, régi jó törvényeinek, szokásainak megtartásában. Többet ér ez, mintha negyven ezredet kellene behoznia s fizetnie. Máskülönben, mint igaz magyar, Pálffy sem kívánhatja, hogy igazságosaknak ösmert jó reményeikről lemondjanak. A fejedelem jól tudja, hogy vele, mint egyes emberrel, senki sem tárgyalna.

Deczember 26. Károlyi, II. 220.

Deczember 26. Károlyi önéletírása, II. 221–8. Komáromi azonban ezt 29-ikén még aligha kapta meg Debreczenben, mert megkérdezte, a régi utasításhoz ragaszkodjék-e, vagy újat kap? (Károlyi-lt.)

De ő nem magánszemély, mert mindazok, kiknek a mostani állapotokhoz közük van, közakarattal választották erdélyi fejedelemnek és a szövetkezett magyar rendek hadi vezérének. Ez a jellege épp úgy megmarad, mint megmaradt a Szaniszló királyé. Ha ki kellene is mennie az országból, a keresztény világ már ösmeri igaz ügyét s azt semmi esetre sem hagyja abba. Tudja a fejedelem, hogy az udvar, a savoyai herczeg tanácsára, a fölkelés lecsendítése után a török ellen készűl s a törököt addig is az orosz háborúval akarja elfoglalni és gyöngíteni. Tervének minden igaz magyar örülne, ha bízhatnék törvényes szabadságai megtartásában. De ha ezt a biztosítékot az országgyűlés meg nem adhatja, akkor a törökök leverése után a császár velök is érezteti fegyvere hatalmát. Pálffyval együtt rajta kell lenniök, hogy a haza törvényeit és boldogságát biztosítsák s minden magánérdeket félre tegyenek. A fejedelemnek az a legkedvesebb ügyekezete, hogy országunkat boldoggá és szabaddá tegyük, mivel a béke örökké össze van kötve a szabadsággal. Mivel mindnyájan ösmerik a külügyeket, ne kívánja Pálffy, hogy biztos és csalhatatlan reményüket rossz reménynyel cseréljék el. A mi pedig önmagát illeti, ha Komáromi követségének nem lesz sikere, inkább a Pálffyé, mint másé legyen, Károlyinak minden jószága, míg Isten vezérléséből a szövetkezett igaz magyarok fegyvere boldogúlni fog.

Ennek elősegítésére Károlyi egész tervezetet terjesztett a fejedelem elé.* Figyelmeztette, hogy ha a Dunántúlt s Érsekújvárral a Vágon túlt, a sárospataki zavar miatt pedig Jászót, Krasznahorkát, Egert, Eperjest olyan könnyen elveszthették, mennyivel inkább tarthatnak most az egyesűlt ellenségtől, mely már a Tiszáig előrenyomúlt s Erdély felől is fenyegeti őket. Idején kell tehát gondoskodniok a maguk és hazájuk sorsáról, igaz ügyök boldogúlásáról. Hiszen ha az országnak ebből a szegletéből is széjjeloszolnak hadaik, fegyveröknek végső romlása következhetik s a még kezükön levő várak őrségei is kétségbe esnek. Mocskolják őket, hogy ha nem hitegetnének, hazudoznának, segítségök idáig Indiából is elérkezhetett volna; de nem gondolják meg, mit tesz pénz nélkűl, ellenséges földeken keresztűl, messzelevő országokkal érintkezni. Csalhatatlan segítségökben bízva, a fejedelem kötelezi magát az egész vitézlő rend előtt, hogy tulajdon személyében bevonúl Munkács várába s azokkal együtt, kik igaz hittel vannak ügyökhöz és a szövetséghez, csalhatatlan segítségöket ottan várja meg. A kik hazájok mellett szenvedni nem akarnak s inkább kibujdosnak, mint hogy hittel örökös jobbágyságra kötelezzék magukat, azokról még az ellenség támadásából származható zavarok előtt gondoskodik.

Projectum C. Alex. Karollyi Ppi transilv. Rákóczy submissum cum notationibus per eundem Principem adnexis. Kelet nélkűl, a Károlyi-levéltárban. Az itt említett utolsó vár deczember 10-én esett el, a minek híre most érkezett a fejedelemhez.

Szomszéd uralkodóknál szerez nekik tisztességes alkalmazást mindaddig, míg a szövetség fejei a külső országokból ígért segítséget kihozhatják s igaz ügyöket újból kezdhetik. Hiszen tudja a vitézlő rend, porba tapodott igaz ügyöket Isten mily kicsiny szikra által emelte föl s dicsőségesen tündöklővé nem a mások, hanem a maguk nemzeti fegyvere következtében tette. Hanyatlásukat hadi tudatlanságuknak, a szükséges hadi eszközök hiányának s annak tulajdoníthatják, hogy a külföldi uralkodóknak máshol kellett hadakozniok. De bátortalanságról, szívünk elvesztéséről ne vádoljuk magunkat s ne essünk kétségbe. Csekély kezdetű ügyökben Isten fölbátorította és egy szövetségbe vezérelte őket; csodálatosan megbüntette a hitszegőket; s ha egy morzsa szikrából így elősegítette, továbbra is megszenteli munkájokat. Ebben sokan kételkednek, hitetlenkednek, a felfuvalkodott ellenség pedig már teljesen elnyomottaknak tartja őket. Isten azonban megadja a kívánt boldogságot s oltalmával vígasztalja azokat is, a kik már az ellenség nyakába vetették magukat.*

A tervezetnek ez az első része valódi szónoki mű s hihető, hogy azt a baktai hadi szemlén (melyről Pulay emlékezik, Károlyinál, II. 218.) a fejedelem el is mondta.

Ehhez képpest a fejedelem megparancsolta, hogy a nemzetünknek többé nem használható Aranyosmedgyest, Károlyt, Sólyomkőt, Szentjobbot, Sarkadot* az őrség odahagyja, s egy része Munkácsra, a másik Ecsedbe vonúljon. Mivel a mezei had meg nem maradhat, ezen várak egy részét föl kell égetni, hogy az ellenség oda be ne fészkelhesse magát. A vitézlő rend, mely a Munkácsba vagy Ecsedbe való zárkózásra vagy kibujdosásra s ideiglenes idegen szolgálatra kötelezi magát, töltse meg a munkácsi és az ecsedi éléstárakat. A külföldre készülők Máramarosban várakozzanak, de portyázzanak és a hazában maradjanak, a míg csak lehet. A részletes rendelkezések sorában érdekes az az intézkedés, hogy a máramarosi sót még ostromzár esetében is Munkácsra kell vinni; mert a császáriak, régi szokás szerint, megint megdrágítják s így a szegény emberek titokban is odajönnek utána.

Báró Löwenburg ezt deczember 2-ikán szólította megadásra. Károlyi-lt.

A vitézlő rend ne higyje, hogy mind a hárman (Rákóczi, Bercsényi, Károlyi) elhagyják. Károlyi biztosította a fejedelmet, hogy rajta semmi sem múlik s hite szerint mindent megtesz, a mit tud.

Mindezekről különben személyesen akart szólni a fejedelemmel. «De az idő ellenség s az ellenség nem piszmog.» Azért írt levélben. «Nincs nehezebb, mint ha felségedtől kellenék elválnom; de mindezt Istenre kell hagynom és a mi hasznosabb követnem.» «Én tőlem el nem szakad kegyelmed – felelte a fejedelem* – mert in illo casu, ha kevéssel is, de jöjjön erre kegyelmed: hadd beszélhessünk ezek felől.» Tervezetét jóváhagyta; s Munkácson szívesen fogadta feleségét, gyermekeit, a kik Szilveszter napján érkeztek hozzá.* Károlyi nemcsak atyai oltalmába ajánlotta, hanem kezébe is adta családját s ezzel teljesen meggyőzte arról, hogy a tárgyalásokat s távollétében az ország ügyeit is hűségesen vezeti. 28-ikán, a külső ügyek megbeszélése végett, őt magát is magához hítta.* Másnap Kassára megírta a kassai polgároknak,* hogy kiváltságaikat a haza szolgálata fejében kapták s azokra az időkre s a körülményekre hivatkozva, nem bújhatnak ki a haza szolgálata alól. Jó példát adott nekik Esterházy Dániel várparancsnok, a ki újból fölesküdött a szövetségre; és segítségökre ment Esterházy Antal dunántúli ezrede. A dunántúli bujdosók ajkán pedig fölcsendűlt a legújabb kurucz nóta:*

A projectum 6. oldalának lapszéli jegyzete.

Deczember 31. Arch. R. III. 211.

Levele Munkácsról, deczember 28. Arch. R. III. 209.

Deczember 29. U. o. III. 325–7.

Thaly, Adalékok, II. 315.

Talán az idő megfordúl,
Katonacsillag megújúl;
Mink is indúlunk azontúl…
Urak leszünk még Dunántúl.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem