IV. REÁLIS ÉS IDEÁLIS POLITIKA.
IV.
REÁLIS ÉS IDEÁLIS POLITIKA.
REÁLIS ÉS IDEÁLIS POLITIKA.
KÁROLYI május utolsó napján, Szentháromság vasárnapján a szatmári néppel körmenetben ment Gencs felé, a lyukashalmi kápolnához, a melyet a karlóczai béke örömére építtetett.* Most a szatmári békéért adott hálát a Szentháromság-egyistennek.*
1722. évi emlékirata. Károlyi-lt.
A szatmári püspöki egyházmegye emlékkönyve 1904., 162. A kápolna történetét megírta Eble Gábor. (Budapest, 1910.)
A mint Károlyi Sándor utóbb a királynak jelentette, a fölkelőket a vezetők és a fők akaratának ellenére, igérete szerint, ő vezette vissza a császári ház hűségére, s a fölvett fegyverekből kivetkőztette. Az egész országot és nemzetet a császári ház békés kormánya alá adta önmagával együtt, sőt ugyanazokat az eskü letételére kötelezte.* A saját személyére nézve tett bőséges ajánlatokat és kegyelmet nem foglaltatta be a békekötésbe, pedig ezt, mint teljes meghatalmazott, nagyobb biztonság okáért tehette volna.* Csak Rákóczi javainak visszaadását tétette külön pontba; a magáét a többiekre vonatkozó pontba olvasztotta be. A labancz Cserei szerint* a béke után sok jószágot kapván, olyan gazdag és nagyjószágú magyar nincs most az egész Magyarországban; használt neki, hogy rebellis volt. Ez azonban elsietett vád. Tizenegy esztendő mulva Károlyi elösmerte, hogy művét a király s a haza megelégedésére fejezvén be, nem lehet oka a panaszra. A kamara sokat akadékoskodott, de a király tizenhárom rendelettel örökre lekötelezte őt és családját. «Istennek áldása legyen rajta s tartsa fenn a világ végéig győzedelmesen!» Hálát adott az Istennek, hogy a király s a nemzet közt a bizalmatlanságot eloszlatta. Tűzben született, tűzben növekedett, tűzben élt. Kénytelen volt tűzbe jönni, mikor hazánk veszedelme s a királynak is számtalan milliónyi kára következett az adózás és gazdálkodás hibás rendszeréből. De lecsillapította nemzetét azonnal, a mint sérelmeik orvoslását remélhette. Pálffyra hivatkozott, hogy e közben a maga hasznát és a felajánlt kegyelmeket mellőzte.*
Folyamodása III. Károlyhoz. Horánszky, 14.
U. o. 16.
Hist. 458.
Emlékirata 1722-ből. Károlyi-lt. Erre nézve meggyőző adatokat közölt Éble különböző tanulmányokban s Takáts Sándor Barkóczy Krisztina életrajzában. (Budapest, 1910.)
Károlyi valóban nem ajándékban kapta, hanem vásárolta a jószágokat, még pedig elég nehezen és drágán; 50.000 (és nem 100.000) forint értékű birtokot csak olyképp igértek neki, hogy azt a férfiág kihaltával a családnak készpénzen kell megváltania. Politikai szolgálataival vagyonosodása nem függ egybe szorosan.* Ellenben igaz, hogy a szatmári magyar rendek megkeresésére a visszatérítés kétségtelen reményében saját pénzéből kétezer aranyat fizetett ki tiszteletdíjúl Pálffy Jánosnak, ezer aranyat Lochernek, százat-százat Pulay és Recron hadititkároknak, a főhadsegédnek s más tiszteknek szintén százat.* Háromezer háromszáz aranyának s egyéb költségeinek, a miket a rendek megbízásából tett, a megigért 50.000 forintból kellett visszatérűlnie.
Károlyi folyamodása 1711 julius 16-án III. Károlyhoz, kit ezen sérelme orvoslására kért. (Horánszky, 18–20.) A maga és fia, Ferencz, birtokszerzéseinek történetét Éble Gábor pontos levéltári adatok alapján írta meg. «Az ecsedi uradalom és Nyiregyháza» cz. nagy tanulmányában (Budapest, 1898.) megczáfolta azt a vádat, hogy Rákóczi ecsedi uradalmát Károlyi S. adományban kapta volna. Nem is élt, mikor fia becsáron megvette; sőt fia sem élt már, mikor – hosszas igényperek lebonyolítása után – a megvásárolt uradalomra az adománylevelet kiállították.
Károlyi titkárának, Varasdi Istvánnak, bizonyítványa 1711 máj. 12. (Károlyi-lt. 1711. 145. sz.) Pulay (Károlyinál, II. 500–1.) meleg szavakban védi Pálffy önzetlenségét. Ebergényi Károlyitól néhány szekér sót kapott ajándékba. Ebergényi levele május 23-ról a Károlyi-ltban, 141. sz.
Ahogy feleségének május 11-ikén írta, meghalt a császár, de mégis él. Halála nem változtat a kötött egyességen. Isten kegyelmességéből csendesség s nem bizonytalanság a sorsuk. Szánakoznak azokon, a kik élnek s meghaltak, sőt örököseiknek is a torkát kívánják metszeni. Ha a fejedelem kijött volna, Munkács a császár életében sem látott volna németet, még kevésbbé a császár halálával. De a határidő idestova lejár, a fejedelem istenes fordulatának nincs jele, sőt újabb bonyodalmak mutatkoznak. Munkács megszállásától idáig is csak ő tartóztatta a németeket,* nem a császár halála, vagy az új császár, Károly elé való vonulás. Kérte feleségét, jöjjön ki a várból, ha eresztik. Ne gondoljon vele, ha mindenét elveszik is. Neki nincs köze se kuruczhoz, se labanczhoz. Igaz magyar lévén, azokkal forgatja a törvényt. Törvény szerint való királynéját becsüli s gondolkozik hatalmas királyáról, a ki más hatalmasok ellen is megtarthassa a törvényt s a nemzetet. A kik valamit koholnak, Isten ítéletét veszik, melyben némelyik már torkig úszik.*
Ezzel szemben Ebergényi császári tábornok május 23-án azt írja, hogy «bár fogadá vala szódat, lelkem, a János úr (Pálffy), mikor Döbröczönből in flagranti akarál Munkácshoz küldeni; akkor nem konstálván előttük a halál, nálunk volna most Munkács». Károlyi-lt. 1711. 141. sz.
Károlyi-lt. XX. 155. cs. Közli Éble a Századokban, 1904. 703–704.
Károlyi tehát konzervativ magyar politikára szánta el magát s egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett. Hasonló végletek közt Sennyeiék sem tehettek egyebet s Munkácson 10-én a semlegességhez hasonló nyilatkozatot intéztek Pálffyhoz. De a kedves öreg Ebergényi cs. tábornok talán nemcsak tőlük, hanem uraöcscsétől, Károlyitól is megkérdezhette volna, hogy ha se kuruczok, se szövetkezettek, se labanczok: «hát mi az ördögök lesznek végtére belőlük?»* A szatmári békében Károlyinak az alkotmány biztosítása helyett általános igéretekkel kellett beérnie. A romokból csupán nemzetének gazdasági érdekeit remélte megmenteni. És ahhoz képpest, hogy a karlóczai és a szatmári béke közt az ország milyen gazdasági válságon ment keresztül s különösen az utolsó esztendőkben a háború, inség, pestis következtében a köznyomorúság milyen mérhetetlen lett: Károlyi valóban sokat tett a teljes anyagi tönkrejutás elhárítására. A földbirtokos és a földmíves osztályt, mondhatni az egész akkori nemzetet, csak a mérsékelt béke árán remélte megtartani a jövendő nagy feladatok számára. Mint majdnem félezer esztendeje a nemesség az aranybullában és jó száz esztendeje Bocskay a bécsi békében, egyenesen a királylyal s kezében ő is fegyverrel, de kicsorbúlt fegyverrel egyezkedett. A föltételeket nem szabhatta meg, de legalább módosította, enyhítette. A kállói értekezleten már ezekben a napokban mindent elkövetett, hogy a tiszamelléki volt haditiszteket, közrendet a vármegyék ne háborgassák, hanem ahogy visszajöttek, békében hagyják s a föltételeket teljesítsék.* «Azért semmi privatumot sem érdemelhetek, sem kívánhatok – mondta évek mulva is.* – Egyebet nem kívánok, hanem hogy Istenemnek adhassak hálát, hogy homagialis hitemnek és hűségemnek eleget tehettem s mind ő felsége s mind az ország java az Istennek vezérléséből sublata omni diffidentia (minden bizalmatlanság megszüntetésével) végbement.»
Ebergényi Károlyihoz, május 23. Károlyi-lt. 1711., 141. sz.
Ebergényi Károlyihoz május 19. Károlyi-lt. 1711. 140. sz.
Károlyi emlékírata 1722-ből. Károlyi-lt.
Az uradalmaiknak nyugodalmas művelésére vágyó nemesek olyas hálát éreztek iránta, mint őseik kétszáz esztendővel azelőtt Szapolyai János iránt, a ki a békeszerzés pillanatában szintén jobban ügyelt a nemzet gazdasági, mint általános politikai érdekeire. Károlyi koporsójánál – 32 esztendő mulva – elmondották,* hogy csendes és hosszas békességet szerzett és hirdetett egész hazánkban nemzetének, melyhez hasonlót hazánk krónikáiban ritkán olvasunk. «Csodálatos Károlyi Sándornak minden tette és cselekedete – szólt fiához Arad vármegye ünnepi szónoka.* – Mindezt, mint a haza legkedvesebb atyja, letett hitének és hűségének megmutatására, a királyi kincstár gyarapítására, azután az egész Magyarországnak is legnagyobb javára és hasznára szüntelenűl és a legnagyobb lelkesedéssel tanusította.» A nemesség tehát a harminczéves politikai béke után is különösen a gazdasági érdekek megoltalmazása miatt tartotta őt hálás emlékezetben.
Pater Modestus: Világbíró Nagy Sándor, azaz… Károlyi Sándor… országlása és boldog halála. Századok, 1905. 341.
1744 szeptember 22-én, Grassalkovics főispán beiktatásakor. Megyei jegyzőkönyv, I. kötet, 331–2. L. Márki: Károlyi életéhez. Tört. és Rég. Értesítő, 1886.
Azonban jogos volt az a másik felfogás is, mely a hadiszerencse elpártolásával sem tartotta a szabadságot puszta jelszónak. Ezt a felfogást továbbra is Rákóczi és Bercsényi képviselték.
Ki Istenben bízik, meg nem csalatkozik – sóhajtott a fejedelem, mikor május 10-ikén levelében örökre búcsút mondott Károlyinak.* A történelem azóta, hogy ez a szegény nemzet kijött Scythiából, az Istenben való bizalmat a mostaninál sohasem igazolta jobban. Isten leginkább éppen a nyolczesztendős háború végén könyörült meg a nemzeten. Egyfelől hálátlanságot, bizalmatlanságot mutatott édes nemzete önmagával és szabadon választott vezérlő fejedelmével szemben; másfelől azonban Isten megáldotta a fejedelmet állhatatos szívvel és megérnie engedte hazája törvényes szabadságának virradó napját. Magának az Istennek kegyelme semmisíti meg mindazt, a mit Károlyinak s a szövetkezett rendek veletartó tagjainak elhamarkodása végső romlást hozhattak volna a nemzetre.
Május 10. Arch. R. III. 649–651.
Ezt a nagy változást a fejedelem gondolkozásában és érzelmeiben I. József halálának a híre okozta. Az új helyzet nem találta készületlenűl. Szerencsétlen körülmények közt távozott az országból, de úgy hitte, hogy most valóban visszatért Magyarország önrendelkezésének, királyválasztásának a joga. A czár fegyveres vagy békés beavatkozása mellett ezt nemcsak Ausztriával, hanem Európával is elösmertetheti.
Ilyvóban az orosz és a lengyel urak biztatták, hogy nem hagyják el Magyarország ügyét. «Lelkem tisztaságával örvendez szívem azon, – írta titkára, Aszalay* – hogy a mely látogatását és kísértetét bocsátotta Isten reánk, azokból való kiszabadításának ajtaját már is nyitni kezdette. Bizonyos bizodalmat öntött ezek által belénk azon jó végnek hamar-időn elérésében, a melyre óhajtozva vágyódtunk.» Péter czár tudatta a fejedelemmel, hogy arra az alapra áll, a melyen a magyar haza boldogulásának reménységét kívánja építeni. Nem akarta őt a távol, Volhyniában levő Luck városába fárasztani, hol megromlott egészsége miatt pihennie kellett;* hanem Javorówba tűzte ki a találkozást, melyre ő Luckból, Rákóczi pedig Ilyvóból április 24-ikén el is indúlt.*
Április 23. Aszalay Ferencz Ráday Pálhoz. Károlyi-lt.
Rákóczi Vayhoz április 22-én. Arch. R. III. 330.
Javorów Ilyvóhoz nyugatfelé csak 40 km-re van. Igen érdekesen írja le Sz. Király Ádám, Rákóczi-tár, I. 243–4.
A fejedelem úgy tervezte, hogy ott incognito találkozik a czárral, azután késedelem nélkűl lemegy Strijbe s ha meghoszszabbítják a fegyverszünetet, Magyarországba utazik.* Ha felbomlanék is a fegyverszünet, hitte, hogy «nem lesz úgy, a mint némelyek gondolják, hanem a mint ő remélte».* A fejedelem Verbinán, majd Javorów szomszédságában Zaluzén két hétnél tovább várakozott a czárra. Onnan már 26-ikán megírta Golovkin grófnak és Safirownak, mennyire örűl, hogy a czár erre a tájra érkezik. Mivel találkozni óhajt vele, addig marad itt, míg a czár jónak látja.* Úgy gondolkozott, hogy a császár halála következtében a németekkel többé egyáltalán nem tárgyalhat. A császár helytartója a birodalomban most már Ágost király, a ki szövetségese a czárnak s így támogatni is kell azt a szövetséggel összefüggő ügyekben, tehát a magyar kérdésben is.* Nem azért jött ide, hogy a czárt a törökök ellen segítse, hanem hogy biztosabb helyen várja meg dolgai boldogulását.* Éppen a majtényi napon készítette el levelét, a melyben a czár fölszólítaná a nádort és a primást,* hogy a királyválasztás jogát, mely I. József halálával helyreállt, a nemzet számára megoltalmazzák, a keresztény vér ontását a czár, az angol királyné s a hollandi rendek közbenjárásával meggátolják és a nyugalmat tisztjökhöz képest helyreállítsák. A huszti várparancsnokot eltiltotta a Károlyinak való engedelmességtől s megjegyezte, hogy ha nyilt valaha út szabadságunk visszahozására, most a császár halálával teljes reménységünk felvirradt. Ezzel kecsegtette Sennyeit, Szentiványit s általuk a munkácsiakat is.* A nemzetnek nem lévén királya, a hadakozásnak – úgy hitte* – szünetelnie kell mindaddig, míg a törvényeket valaki újból meg nem bántja. Mindaddig, míg királyuk nem lesz, ő azt a jégen épűlt békét meg nem erősíti és senkinek sem adja át várát, jószágát. Magyarországban most nincs ellenség. Isten a császár véletlen halálával csodálatosan maga csinált békességet. Károlyinak is megírta, hogy a császár halálával megszűnt a hadakozás oka s ő a hazában senkit sem tart ellenségnek mindaddig, míg valaki hazánk törvénye és szabadsága ellen nem fordúl. De megrótta, hogy nem járt el a törvények értelmében, a midőn jövendőbeli törvényes királyunknak másokkal együtt már most letette a hitet. Ezt az esküt, a maga törvényes helyén és idejében, a törvény az összes szövetkezett rendeknek meghagyja és senki sem ellenzi. Eleinktől reánk maradt szabadságunk és törvényünk, a melynek megtartására s helyreállítására szövetkeztünk, ekként egyesítette nemzetünket. Véget vetett az egyenetlenségnek s megtompította fegyverünk élét, a melyre szükség lett volna az elnyomók ellen való védelemben. Szóval, a míg újabb elnyomást nem tapasztal, csöndesnek tartja az országot; azért őmaga Munkácsot és Husztot, Bercsényi pedig Ungvárt sajátjának tekinti s meghagyja, hogy váraik három hétig ne ellenségeskedjenek. Reméli, hogy őt sem háborgatják addig törvényes jószágaiban, míg Isten törvényes királyt adván az országnak, hadaival együtt szabad és törvényes országgyűlésen leteheti a hűségesküt. Erdélyi fejedelemségéről is a törvényesen összehivandó országgyűlésnek kell törvényesen határoznia. Ilyen országgyűlésre a maga helyén és idején örömmel bízza személyét és annak örömmel ad számot cselekedeteiről, hogy békesség legyen a jóakaratú emberekkel.*
Április 22. Vayhoz. Arch. R. III. 631.
Április 23. Károlyihoz. U. o. 634.
Április 26. U. o. III. 638–9.
Április 29. Horváth Ferenczhez. U. o. III. 640.
Ugyanakkor Pápay Gáspárhoz. U. o. 641. Csúzi Jakabhoz u. o. 643.
A czár nevében írandó levelek tervezete május 1. U. o. 644–5.
Május 1. három levele: Archiv. R. III. 645–6.
Május 10-ikén Sennyeihez. U. o. III. 647–9.
Május 10. Arch. R. III. 649–651.
A mi történt, nem tulajdonította* az egész nemzetnek; s hitte, hogy jóra fordíthat mindent, ha megmaradt kevés népe állandó marad. Az idő sokat kiderít s ki fog tűnni, hogy nem mindenki érdemel szitkot, a kit szidnak.* De ezt önmagára, immár a kisebbség vezérére értette, nem Károlyira, a «dicsőséges» békéltetőre.*
Május 11. U. o. III. 652.
Május 11. Vayhoz. U. o. 653.
Május 13. U. o. 658. Pátense u. o. 661.
Károlyihoz meglepő nyugodtsággal írt leveléből még «kikelhetett volna az engesztelődés pálmája»; Pátffynak is megírta, hogy a királyi szék megüresedése következtében az egész nemzetnek egyet kell értenie.* Ugyanakkor azonban Európához akart fordúlni, hogy bebizonyítsa, Európának is mennyire érdekében áll, hogy Magyarország végkép megszabaduljon az Ausztriai Ház uralkodásától. Május 13-ikán pedig nyílt levélben tiltakozott Károlyi illetlen béketárgyalása, az ellenséggel való titkos egyetértése és hitetlen elpártolása, valamint azon váratlan nagy boldogtalanság ellen, hogy a szatmári összejövetelen a német szövetség tagjai az ellenség hízelkedő kegyelmére s a békesség némely mézesmadzagos föltételeire vezérlő fejedelmök nélkül hanyatt-homlok rohannak, pedig az angolok és a hollandok a bécsi udvart most már a nemzet igazságos követeléseinek megadására ösztönzik. Isten azonban jóra fordította a szatmári gyülekezet hibáját, mert a meghalt császárnak letett hit alól felszabadítja és nemzeti ügyök újabb keresésére jogosítja őket. Térjenek tehát vissza a szövetségbe és Munkács alatt várjanak reá. Örökre elfeledi szatmári hirtelenkedésöket, ha Esterházy Antal vezérlete alatt újra összegyűlnek; mert akárki lesz a királyuk, maguknak ezzel semmit sem ártanak, a nemzeti ügy boldogulását pedig elősegítik.* Bercsényi azonnal a szenátus összehívását s az ország ügyeinek megbeszélését kívánta, mert meghalt az, a ki ellen a szövetség s a nemzeti hadsereg küzdött s a királyválasztás joga visszaszállt a nemzetre.* A bujdosók tehát a legszigorúbb legitimitás alapjára álltak.
Május 12. Klementhez. U. o. 656.
Május 13. Arch. R. III. 662–5. Ugyanakkor egy másik pátensben Esterházyt nevezte ki parancsnoknak a «csalárd» Károlyi kelyett. U. o. 661–2. A részére adott utasítás 657–660.
Projecta Bercsényiana Forgáchnak Przemyslben május 19. kelt megjegyzéseivel és Bercsényinek Javorówban másnap adott válaszával. (Erdélyi Nemz. Muzeum, Kemény-gyüjt.)
