X. AZ UTRECHTI KONGRESSZUS ÉS RÁKÓCZI. – 1712. –
X.
AZ UTRECHTI KONGRESSZUS ÉS RÁKÓCZI.
– 1712. –
AZ UTRECHTI KONGRESSZUS ÉS RÁKÓCZI.
– 1712. –
III. KÁROLY.*
III. Károly (304. l.) A Tört. Képcsarnok eredeti olajfestményéről id. Weinwurm Antal eredeti fényképfelvétele.
RÁKÓCZI egy perczre sem tévesztette szem elől azt a lázas munkát, a melylyel az európai hatalmak az utrechti kongresszusra készülődtek.* Követe, Klement, már befejezte emlékiratát,* melyben a hatalmakat arra figyelmeztette, hogy európai érdek Magyarország teljes megnyugtatása; önkényes kormányzattal háborúra ingerlik, de őszintén kibékítve Ausztriát erősebbé teheti a nélkűl, hogy a szabadságot s az európai egyensúlyt veszélyeztetné. Klement útján a fejedelem a szövetséges angoloknak és hollandoknak is megizente,* hogy ha most kell alkut kezdenie a császárral, értsék meg, hogy viszont nekik és a császárnak is most kell alkuba bocsátkozniok ő vele; mert ha újból kitör a háború, a vele s a magyarokkal való kibékűlés elmúlasztása esetén meglátják, a császár megtarthatja-e ígéreteit?* A berlini udvarral egy névtelen jóakarójának (föltevés szerint önmagának) a levelét közölte.* A névtelennek tetszett, hogy a fejedelem még bukása után is megtartotta lelke erejét. Ez azt mutatja, hogy van mire támaszkodnia. De mégis jó volna, ha becsületének, érdekének, biztonságának megfelelő módon kibékülne a császárral. Becsülete megköveteli, hogy ne mondjon le Erdélyről, honnan Magyarország jogaira vigyázhat; de az új császárral szemben engedhetne követeléseiből. Kívánhatja az erdélyi fejedelmi czímet, de csak holta napjáig. Érdeke, hogy javait visszakapja. Biztonsága kívánatossá teszi, hogy ezeket pl. Radzivill hg. lithvániai uradalmaival cserélje el. Természetes, hogy a kiegyezés Rákóczi párthíveire is kiterjedne. A császár ekként nagyon megerősödnék a francziával szemben; a porosz király pedig megszerezné azt a dicsőséget, hogy Európát kibékítené; Lithvániában Rákóczi is támogatná politikáját. De a porosz miniszterek a király érdekében állónak gondolták, hogy ezt a javaslatot ne terjeszszék a bécsi udvar elé, miben utóbb Rákóczi is megnyugodott.
A kongresszus története: Feldzüge des Pr. Eugens, XIV., 19–29. Hist. du congrčs et de la paix d’Utrecht (Utrecht, 1716.) Histor. Bildersaal, VII. 620–643. stb.
Januárius 15. Szalay, 270–1.
Januárius 16. U. o. 284–5. Fiedler, II. 264–5.
Vetésy deczember 30-i és januárius 15-i levelei. Szalay, 241–244., 278–9.
Januárius 15. Kivonatban Kvacsalánál a Századokban, 1898. 585–6.
Brenner (karácsony óta Vetésy utódja) Párisban, Klement Hágában, Mányoky Mihály (nem a festő) Berlinben* jól megfigyelték Európa politikai áramlatait; de a fejedelem, kitől utasításaikat várták, már nem volt abban a helyzetben, hogy iktatókönyvet vezessen levelezéseiről* s így bizonyos ellenmondások elkerülhetetlenek voltak. A fejedelmek közűl V. Fülöp spanyol király volt az első, a ki «rokonát, a hatalmas fejedelmet» Madridból már januárius 16-ikán biztosította, hogy követeit a kongresszuson kívánságai támogatására utasította.* Ellenben a fejedelem a czártól választ sem remélt a levelére.*
Szalay 284. Manuki néven.
U. o. 279. Arch. R. VII. 93.
Fiedler, II. 265.
Szalay, 291.
Minden figyelmét Nyugatra kellett fordítnia. Januárius 16-ikán Jenő savoyai herczeg Londonba érkezett,* hol nagyszerűen fogadták, de teljesedett Vetésy kívánsága, hogy «Isten csúffá tegye ármánykodását.»* Ebben bízhattak is, mert az osztrák-barát Marlborough-minisztérium éppen akkor engedte át helyét a békére hajló Bolingbroke-minisztériumnak. Mindamellett a fejedelem nagyon hidegnek találta a magyar-barát Thomas Rabynak (most már Strafford grófjának) azt a nyilatkozatát, hogy Rákóczinak, a mély belátású embernek, nincs szüksége az ő tanácsára, külön egyezkedjék-e a császárral, vagy bevárja a kongresszus határozatát.* Hiszen ügye iránt érdeklődnie kellene mindenkinek, a kit aggaszt a Habsburg-ház erősödése és szívén viseli Európa békéjét.* Klement éppen Rákóczi levelének írása napján (januárius 27-én) érkezett Utrechtbe s másnap Strafford grófja John Robinson bristoli püspökkel együtt biztosította, hogy ők, mint angol meghatalmazottak, mindent elkövetnek a fejedelem érdekében. Hozzátette, hogy, angol felfogás szerint, Rákóczi ügye az északi államok béketárgyalására tartozik; de ha a franczia követek Utrechtben szóba hoznák is, csak a császári követek megérkezése után foglalkozhatnak vele. A kongresszus megnyitása napján, januárius 29-ikén D’Huxelles marquis franczia tábornagy, meghatalmazott társának, Ménagernak jelenlétében hidegen jelentette ki, hogy Rákóczi biztosáról, Brennerről semmit sem tudnak; de hallották, hogy Vetésy a protestánsok érdekeinek képviselésére el akar jönni a kongresszusra; mire Klement megjegyezte, hogy a fejedelem csak Brenner jelenlétét kívánja. D’Huxelles azzal fejezte be a beszélgetést, hogy még nem hozhatják, de majd szóba hozzák Rákóczi ügyét; a miből sejteni lehetett, hogy erre nézve nincsenek utasításaik.*
Jenő hg. VI. Károlyhoz. Feldzüge des Pr. Eugens. 14. kötet. Suppl. 9. Londonból januárius 19., – márczius 23. írt 48 levelében (U. o. –89.) Rákóczi szóba sem jött.
Januárius 22. Szalay, 297. Bonnet londoni porosz követ levele Klementhez U. o. 301.
U. o. 263. Fiedler, II. 259.
Rákóczi Klementhez januárius 27. Fiedler, II. 267–9.
Klement Rákóczihoz januárius 29. Fiedler, II. 269–271.
A fejedelem azonban úgy tudta,* hogy erdélyi fejedelemsége helyreállításának sürgetésére igenis van utasításuk. Ennél egyebet nem is kíván, mert a magyar szövetkezett rendek sérelmei megszűntek József császár halála és annak következtében, hogy a bécsi udvar azokat a legközelebbi országgyűlésen orvosolni igérte. Anglia egyébként sem érdeklődik a szatmári béke óta történtek iránt. Azzal, hogy csupán erdélyi fejedelemségének s korábbi javainak és méltóságainak visszaadását kéri a kongreszszustól, többet használ a szövetkezett rendek szabadságának, mint a bécsi udvarnak az országgyűlésre vonatkozó igérete. De tiltakozik azon híresztelések ellen, mintha még mindig szövetségben állna Francziaországgal s Magyarországban új fölkelésre gondolna.
Fiedler, II. 272. Megerősítette ezt februárius 2-án maga Klement is, kinek Polignac abbé, az egyik meghatalmazott, azt mondta, hogy Rákóczira nézve a gertruydenburgi harmadévi konferencia megállapodásait kell követniök. Igaz, hogy ezek Rákóczinak nem tetszettek, (Rákóczi önéletr. 204.)
86. JOHN ROBINSON, BRISTOLI ÉRSEK.*
Robinson János, bristoli érsek (307. l.) a «Die Europäische Fama» CLIII. füzetéből.
A fejedelem az angol és a franczia követek megérkezése óta Utrechtből türelmetlenűl várta a híreket.* A magyar kérdés belevonásával a hatalmak nem akarták megnehezíteni az amúgyis bajos kibontakozást s legfeljebb a protestánsok érdekében akartak tenni valamit. Klement és Vetésy hiában magyarázgatták, hogy a magyarok és a protestánsok szabadsága Erdély helyreállításától függ. Heinsius szerint Rákóczinak és a vallásnak ügye két különböző dolog és Rákóczi nem is álmodozhatik Erdélyről.* Hiszen a bécsi udvar a szatmári béke oklevelének a külső udvarokhoz küldött példányaiban Rákóczit nem is nevezte fejedelemnek, mint az eredetiben, hanem csak Ferencz úrnak, Rákóczi fejedelem fiának; a szatmári béke különben is megsemmisítette erdélyi fejedelemmé történt megválasztását.*
Klementhez februárius 6. U. o. 277.
U. o. 281.
Erre Metternich figyelmeztette Klementet. Klement levele februárius 26. U. o. 297.
Ügye hideg fogadtatását a fejedelem eleinte annak tulajdonította, hogy Klement nemcsak az angolokkal és a hollandokkal, hanem a francziákkal is érintkezett;* felhatalmazta, hogy Brenner tájékoztatása alapján ezeknek is megadja a szükséges felvilágosításokat.
Februárius 15. U. o. 282–3. Brennerrel az amsterdami Cossart Izsák és a
rotterdami Jean Cossart útján kellett leveleznie Klementnek, kinek a fejedelem
Gnaden névre írt.
rotterdami Jean Cossart útján kellett leveleznie Klementnek, kinek a fejedelem
Gnaden névre írt.
Lintelo hollandi követ* legjobbnak tartotta volna, ha a fejedelem elfogadja a szatmári békét, a míg nem késő. Ne támaszkodjék Francziaországra, mely, szokás szerint, cserben hagyja szövetségeseit. Az osztrák ház idestova kihal s akkor a független Magyar- és Erdélyország kétségkívűl volt fejedelmét választja meg királynak. Rákóczinak erre már most kellene készűlnie azzal, hogy javai visszaszerzéséről, fiai neveltetéséről gondoskodjék.
Márczius 8. és 12. Századok, 1898. 586–7.
A hollandoknál Rechteren is megőrizte iránta s a magyar protestánsok iránt a nagyszombati alkudozások óta sokszor megmutatott jóindúlatát. Strafford, Metternich, Polignac, Ruzini* – más három ország meghatalmazottjai – szintén sok szépet tudtak mondani, ha ügyesen kibújtak is a kötelező nyilatkozatok elől.* A fejedelmet azonban nagyon bántotta, hogy az erdélyi fejedelemség ügyét egészen különválasztják a vallástól, holott a lelkiösmeret szabadságát csak a nemzeti jogaiban és szabadságaiban szilárd állam őrizheti meg. Erre az erdélyi fejedelemség föladása után nem volna mód. A császár egészen anyjára, ez pedig a jezsuitákra hallgat. Neki hiában tanácsolják, hogy lemondjon Erdélyről. A törvényesen megválasztott és beiktatott erdélyi fejedelem sohasem mondhat le a választók engedelme nélkűl; a rendek pedig e végből szabad országgyűlést nem tarthatnak, míg a bitorlónak katonái köztük vannak. Szavazatukhoz teljes szabadság kell.
Ruzini velenczei követ még Bécsből ismerte Rákóczit s elődjeivel – Tiepolóval és Vittor Zaneval szemben – jóindulatot tanusított a magyarok iránt. (Fiedler, II. 350.) Ez Rákóczinak nagyon jólesett. Június 8-án figyelmeztette őt, hogy ha Ausztria megszerzi Nápolyt, az Adriai-tenger ura lesz és fenyegetni fogja Velencze hatalmát, kivált ha megalapítja önkényuralmát Magyarországban, a mi pedig megtörténik, ha Erdélyt alatta hagyják. Fiedler, II. 357.
Klement utrechti jelentései márczius 5., 8. U. o. II. 302–7. Ezeket a fejedelem csak 19-én kapta meg és 26-án felelt rájok. U. o. 315., 316–7.
Rendkívűl érdekes emlékirata* valósággal szájába adta Klementnek, mivel bizonyítsa erdélyi fejedelemségének és követeléseinek jogosságát, de azt a csalódást is, a melybe a nemzetet a szatmári béke ejtette. Egyébiránt az ő eljárása mindig különbözött attól, a mit ellenségei híreszteltek róla.* Hogyan érthették volna meg Utrechtben, ha Berlinből Jablonszky Lintelo útján még most is izengetett neki,* hogy ne törődjék a francziákkal és a szövetségesekkel, hanem béküljön ki a császárral, a hogy lehet; mert ha ezt most elszalasztja, többé sohasem teheti meg. Welderen szerint pedig Utrecht nem holland város, hanem az egész világ szent helye:* ott nem Hollandia, hanem a világ akarata szerint döntenek.
Márczius 12. U. o. 308–312.
Márczius 26. U. o. 317.
Márczius 26. U. o. 318.
Márczius 27. U. o. 319.
A fejedelem gondolatai nem kalandoztak ilyen messzire. Erdélyt akarta s éppen most jelent meg Klement emlékirata,* mely ehhez való jogát oly alaposan bizonyította, hogy – egy porosz diplomata szerint* – támogatására csak – a hadsereg hiányzik. Klement különben nem hiában emlékeztette Rákóczit a téli királyra, a kit apósán, az angol királyon kívűl, Francziaország és Hollandia is biztatott, mégis száműzetésben halt meg.* Brenner azonban április 14-ikén a franczia udvar elé terjesztette a fejedelem kívánságait, a melyeket az utrechti kongresszuson a franczia biztosoknak kellett volna előadniok.* Ebben tiltakozott a Habsburgoknak minden törvénysértése ellen. Erdélyi fejedelemsége helyreállítását kérte, Erdélynek osztrák kézben hagyását a kereszténység érdekeivel ellenkezőnek mondta, Erdély kiürítését, a várak, tűzérség, levéltárak, – Arad, Nagyvárad s a Részek átengedését és saját jószágainak, még Thököly idejében elkobzott kincseinek visszaadatását vagy kára pótlását követelte. Két nap mulva* megengedte Klementnek, hogy Erdély jogait védelmező jeles röpiratát közrebocsássa; ellenben Brenner előbbi előterjesztésének kinyomatását nem látta idején valónak. Francziaország csak akkor pártolhatja őt igazán, ha kibékűlt Angliával, a mely erre napról napra hajlandóbbnak mutatkozik. Strafford szerint, ha Francziaország Rákóczi mellé áll, ez megtöri néhány szövetséges féltékenységét s azt a hidegséget, a melylyel Rákóczi reménykedését idáig képtelenségnek tartották. Azok a szövetségesek és birodalmi fejedelmek, a kik az Ausztriai Ház szolgái, ennek rabszolgájává teszik a német birodalmat is, pedig a franczia háborúval éppen azt akarták kikerűlni. A fejedelem törhetetlenül hitte, hogy Francziaországnak mindent el kell követnie az ő lábra állítása és biztonsága érdekében, csak kellő óvatossággal és okossággal járjanak el; különösen a vallás kérdésében, a melyet a szécsényi határozatok alapján kell megoldani. Az ott megalkotott vallásszabadságot Erdély megtartása biztosítja, mert az erdélyi fejedelmet erre a törvénybe fölvett esküje kötelezi. Az utrechti kongresszus, úgy hitte, most már világosan láthat az ő ügyében.
Márczius 27. U. o. 319. Klement junius 7-i levele szerint a könyvet vásárolják; az első példányt a pápa követe, Passionne gróf vette meg. U. o. 356.
Jablonszky, április 9. U. o. 332.
Április 9. U. o. II. 334.
Közli Fiedler, Aktenstücke, II. 336–340.
Április 16. U. o. II. 340–1.
87. UTRECHT.*
Utrecht (310. l.) az «Arcadie Hollandaise» cz. mű cz. rézmetszetéről.
Dolgait nem akarta erőszakolni; mert remélte, hogy jóakarói azokat a maga idejében hozzák szőnyegre és sohasem választják el a vallás kérdésétől.* Nem sürgette ügye elővételét, mert hitte, hogy arra a franczia király maga utasítja követeit.* A kongresszusnak nyilvános űlései április 23-ika óta nem voltak, de június elsején a protestáns biztosoknak Robinson püspöknél tartott értekezlete egyesegyedűl a magyar protestánsok dolgával foglalkozott. A többség abban állapodott meg, hogy azt Francziaország és Rákóczi ügyeitől függetlenül kell tárgyalni, s beérte annyival, hogy a császárt Sinzendorf útján az 1647. évi állapotok helyreállítására intette.* Savoyai Jenő herczeg Londonból éppen Utrechten át sietett a harcztérre s június 8-ikán Quesnoy ostromával kezdte meg a háborút.* Erre az angol királyné azzal felelt, hogy tíz nap mulva a parlament elé terjesztette a békejavaslatokat, Rákóczi pedig, mint erdélyi fejedelem, az utrechti kongresszusra teljeshatalmú biztosoknak nevezte ki Brenner Domokost és Klement Mihályt.* A békekongresszust tartotta a legalkalmasabb helynek, hogy tiltakozzék az Ausztriai Háznak Magyarországban a multban elkövetett s a jövőben elkövethető törvénysértései ellen.*
Április 23. U. o. II. 345.
Április 30. U. o. II. 346–7.
Június 4. U. o. 355.
Erről szól a Feldzüge XIV. kötetének nagy része.
Június 11. U. o. 357–8. Ez ügyben aznap külön leveleket intézett Polignac és Ménager franczia biztosokhoz, Klementhez és Brennerhez. U. o. II. 359–364.
U. o. II. 362.
)
Gróf Sinzendorf Fülöp (312. l.) Rigaud festménye után Müller G. A. metszete. Cserna K. másolata.
Az utrechti urakat szívesen hagyta bizonytalanságban Lengyel- és Törökországhoz való viszonya iránt. Csupán sejteni engedte, hogy ezt jó volna komolyan megfontolniok, ha szívökön viselik Európa békéjét. Az utrechtiek azonban nem igen osztoztak Robinsonnak, a bristoli püspöknek felfogásában,* ki helyeselte, hogy a császárt Magyarország szabadságainak helyreállítására kell felszólítani s hogy valóban nem lehet a vallás ügyét különválasztani a Rákócziétól, a melyet szintén bele kellene foglalni az általános békébe. De a fejedelem nem engedte meg Klementnek, hogy – Strafford kívánsága szerint – az erdélyi ügyekben Angliába utazzék; mert ügye egészen Francziaországtól függ s ha az elhanyagolja, a többi hatalom jóakaratával semmire sem megy.* Polignac és D’Huxelles megint minden lehetőt igértek Rákóczinak, de talán a harmadik, Ménager, volt a legőszintébb, a ki el sem olvasta az erdélyi kérdésben Versaillesba küldött emlékiratot.* Ellenben Ilgen porosz miniszter az utrechti porosz megbizottakat, Rákóczi ügyének titkos pártolására utasította,* Jablonszky szuperintendens pedig Olivában vagy Danczkában július 23-ika táján találkozott a fejedelemmel, ki az előterjesztett hét magánjogi pontot el is fogadta.*
Június 17. Fiedler, II. 365–6.
Június 18. U. o. 367.
Június 24. Fiedler, II. 370.
Június 25. Századok, 1898. 588.
U. o. 589–590.
A fejedelem bámulatosnak találta, hogy a szövetségesek nem ügyelnek az Ausztriai Ház gyarapodására és a béke tervezgetésében csak mostani birtokát veszik tekintetbe. Ha azonban Francziaország olyan békét nyer, melyben az angolok előmozdítják Rákóczi ügyét, az olasz fejedelmek is szóba hozzák a maguk helyzetét. Szívesen fogadják az erdélyi fejedelemség helyreállítását, mely a császárság féltékenységét felkölti s a magyar protestánsokat védelmezi. Talán csak így kerülhetik el, hogy a Habsburgok meg ne újítsák Svájcz iránt táplált régi, de századok óta megszűnt követeléseiket.* A velenczei követ valóban czélzást tett a franczia és az angol biztosok előtt, hogy köztársaságának érdekében állna, ha Rákóczinak kedvezne; de színtelen feleletökből arról győződött meg, hogy nem érdeklődnek eléggé a fejedelem iránt.* Pedig ezt Polignac bíbornok éppen akkor biztosította, hogy nyugalma iránt senki sem érdeklődik őszintébben, mint ő; királyának utasításai is oly határozottak, hogy mindent megtesz szolgálatára. Különben is mindig élénken érdeklődött sorsa iránt, bár csak nevét ismeri és szép tetteit, melyek és ügyének igazsága jobb sorsot érdemelnének.* A fejedelem bízott benne s abban, hogy Francziaország és Anglia külön békéje használni fog neki;* de nem használt az a hír, a mit már nemcsak a lapok, hanem az utrechti császári biztosok is terjesztettek felőle, hogy kibékűl a császárral.* Ezzel s a velenczei követ bizalmas közlésével szemben a franczia biztosokat ügye melegebb fölkarolására kérte. Meg akarta győzni a velenczeit arról, hogy XIV. Lajos ugyan – természetesen – nem az ő érdekében hadakozik, de mindenesetre teljesíti adott szavát, visszahelyezi fejedelemségébe, öröklött javaiba s bizonyára szívesen veszi, ha ebben a kongresszuson a velenczei köztársaság is támogatja. A béke értelmében a Habsburgok, úgy látszik, visszakapják Nápolyt; de ha elvesztik Erdélyt, ez Velenczének többet ér, mint magának Francziaországnak. Hiszen ha az Ausztriai Ház megtartja Erdélyt, most, amikor Horvátországban már elösmerték a leányág örökösödését, a hódítás jogával úgy megzabolázza Magyarországot, hogy ez sohasem szabadúl meg uralkodásától. Ennek következtében a nápolyi királyság segítségével hatalmába keríti az Adriai-tengert, megzavarja a velenczeiek levantei kereskedését, olyanformán, mint Anglia megzavarta a hollandokét Gibraltar és Port Mahon megszállásával. Ellenben a független Erdély a Habsburgok ellen védő- és daczszövetséget kötne vele, a melyhez idővel a felszabadúló Magyarország is csatlakoznék.*
Június 29. Fiedler, Aktenstücke, II. 371.
Július 5. U. o. II. 373.
Július 5. U. o. II. 374.
Július 9. U. o. II. 375.
Július 12. Fiedler, II. 375.
Július 16. U. o. 377–9.
89. GRÓF METTERNICH ERNŐ.*
Gróf Metternich Ernő (315. l.) a «Die Europäische Fama» CL. füzetéből.
Utrechtben neki tulajdonították De la Vergne gróf tervét is, hogy franczia pénzen fizetett poroszok, góthaiak és mecklenburgiak verjék ki Pommerániából az oroszokat és a szászokat, Szaniszlót a lengyel trónra ültessék, Ágostot a góthai házzal szemben elégtétel-adásra szorítsák, a császárt háborgassák s azzal ijesztgessék, hogy Rákóczit visszakísérik Magyarországba.* Másfelől azt beszélték, hogy a török is erősíti hadállásait Magyarország felé s háborút izen a császárnak.* Hollandia nagy pensionariusa, Heinsius, kész volt ismét fölajánlani közbenjárását Rákóczi érdekében a császárnál,* mert a fejedelem ismételten kinyilatkoztatta,* hogy magánúton soha semmiféle körülmények közt nem fordúl a bécsi udvarhoz. Heinsius beszélt ügyében Sinzendorf cs. biztossal, báró Ifferthum pedig titokban 22,000 tallérért hajlandó volt, összeköttetései következtében Rákóczi kívánságainak útját egyengetni a kongresszuson és a bécsi udvarban.* De Bécsből Hamel-Bruyninx éppen most kérte Rechteren grófot, intse az Utrechtben képviselt magyar protestánsokat, hogy hódoljanak meg a császárnak s ne bízzanak a hazátlan Rákócziban; a mire azonban Birndorf nagyon keményen válaszolt neki.* A fejedelem szerint különben,* ha a hollandiak azt kívánják, hogy Erdély helyett más területet kapjon, erre nézve nekik kell javaslatot tenniök, mert nekik is érdekökben áll Magyarország megnyugtatása; de tőle kell kérdezniök, mit tart Erdélylyel fölérő területi kárpótlásnak. Klement tehát, ha feloszlik is a kongresszus, maradjon Hollandiában s folytassa azzal a tárgyalást, a melyet jó útra terelt. Ezen az úton haladt gróf Metternich is, Rákóczi lelkes híve, a ki képzelhetetlennek tartotta, hogy a császár kárpótlást adjon, ha a békében vagy erővel rá nem kényszerítik.* Strafford szerint pedig Anglia és Francziaország külön békéje nagy léptekkel közeledett. A csatatéren az angolok és a hollandok már sem támogatták a császáriakat; de Rákóczi hat kívánságáról a franczia biztosok hivatalosan még mindig nem értesítették az angolokat s nem mondták meg, a fejedelemnek milyen mértékben hajlandók elégtételt adni. Polignac bíbornok őszintén megvallotta, hogy a háborút, bizony, nem folytatják csupán az ő kedvéért s követelését a béketárgyalásnál nem állítják oda mint conditio sine qua nont; de az nem is sikerülne, mert most nincs mód Rákóczi kárpótlására; idáig még szóba sem hozhatták. Minden odamutat, hogy a császár lesz az utolsó, a ki belemegy a békekötésbe s Rákóczi tulajdonképpen csak az angolok jóakaratában bízhatik.*
Július 16. Fiedler, II. 380.
Július 19. Fiedler, Aktenstücke, II. 382.
Július 22. U. o. II. 383.
Július 20., 123. U. o. II. 382–3., 384.
Július 26. U. o. 385–7.
Augusztus 2. U. o. 388.
Augusztus 6. U. o. 389.
Augusztus 9. Fiedler, II. 391.
Augusztus 12. U. o. II. 394. Ajánlotta, hogy Brenner kérje meg a franczia udvart a londoni udvar megkeresésére, Rákóczi pedig küldjön valakit Londonba a miniszterekhez. Augusztus 24-én a fejedelem utasította is Brennert. U. o. 398.
A fejedelmet kínosan érintette az az utrechti hír, hogy az Ausztriai Háztól csak úgy remélhet kárpótlást, ha csupán örökös birtokait kéri. Meg volt győződve, hogy még ezzel is visszautasítanák, mert a végsőre akarják kényszeríteni. A sorsra bízta tehát: hadd lássa, mit hoz reá az utrechti alkudozások megszakítása.* A franczia-holland fegyverszünet híre megerősítette abban a hitében, hogy a hollandok békét kötnek s jobbra fordúl az ő sorsa is, mely az általános békétől függ.* Remélte, hogy a francziák nem keserítik el Rechterent, a ki Hollandiát könnyen rávehetné a háború folytatására. Rechteren különben csakhamar lemondott s most már bízhatott benne, hogy Francziaországgal nemcsak Anglia, hanem Hollandia is külön békét köt. Hogy ebben a fejedelem érdekeit megóvja, Klement október 25-ikén Polignac bíbornok, Ménager és Metternich tanácsára hajóra ült s negyednap mulva Londonban volt, hová Strafford gróf csak pár nap előtt érkezett.*
Augusztus 17. U. o. 397.
Szeptember 4. U. o. 403.
U. o. II. 417–420.
Ugyanakkor a fejedelem maga akart Berlinbe utazni, hogy tájékozódjék, a szövetségesek hogyan gondolkoznak ügyéről; de lemondott útjáról azon értesűlése következtében, hogy a szövetségesek már nem igen ragaszkodnak igéreteikhez, a melyek szerint őt is belefoglalják az általános békébe; sőt a császár angliai követe panaszkodott is Bolingbroke miniszternek, hogy az angolok Rákóczi ügyében tárgyalnak.* Strafford Londonban november elsején is biztosította Klementet, hogy ezt az ügyet a windsori nagy tanácsban szóba hozza; de csak 15-ikén mondta meg neki, hogy Rákóczi visszahelyezését a királyné nem kérheti egyenesen a császártól. Azt tanácsolta, emlékiratban kérje a királynét, hogy ennek s egyéb érdekeinek előmozdítása végett a francziákkal való együttes eljárásra utasítsa utrechti biztosait. Klement azonban ettől csak úgy remélt valamit, ha siker esetére Rákóczi ötvenezer tallért igér Bolingbrokenak.* Emlékiratát* azonnal benyujtotta a királynénak, de már oly időben, mikor a londoni svéd követtől maga is tudta,* hogy a fejedelem megindúlt Páris felé. A hír igaz volt. Rákóczi november 9-ikén búcsút mondott Danczkának, hol tizennegyedfél hónapig lakott s odahagyta Lengyelországot, mely a bujdosónak első ízben 19, most másodízben 21 hónapon át adott menedéket.
Október 23. Fiedler, II. 419. Rákóczi Saint Jeannak nevezi Henry St. Johnt, Bolingbroke lordját.
November 1., 4., 8., 11., 15., 18., 22., 25., deczember 4. U. o. 420–6., 428–9.
U. o. 427–8.
November 25. U. o. 427.
90. ANGLIA CZÍMERE.
