V. A BÍRÓSÁGOK.
V.
A BÍRÓSÁGOK.
A BÍRÓSÁGOK.
A HOL az igazság helyett erőszak, az egyenes ítélet helyett csalárdság uralkodik, ott senki semmihez, még életéhez sem bízhatik és nem lehet semmiben bátorságos. Már pedig éppen ez a dolog kényszerítette édes nemzetünket, hogy az igazságtalanság, erőszak és csalárdság ellen fegyvert fogjon és magát megbosszúlja; bízván az igazságnak Istenéhez, a kinél az ítélet igazságban vagyon.* Élete vége felé Rákóczi azt a vallomást tette, hogy az országot kormányozva, igazságot szolgáltatott. Igazságos volt, mivel már természeténél fogva borzadt az igazságtalanságtól. Hitte, hogy a fejedelmeknek igazságosan kell ítélniök; de nem az ember, hanem az Isten igazsága szerint. Tisztöknek ezt a követelményét össze kell kapcsolniok Isten és felebarátaink szeretetével. Erre törekedjenek minden munkájokban, cselekedeteikben, ítéleteikben. Az igazságban mindenki az igazságot kövesse, mert egyedül ez a bizonyság tetteiről. Az ember igaztalansága egész bizonyosan tanusítja, hogy távol van az Istentől.* Saját életét is azért írta meg, hogy megnyilatkozzék benne az igazság, a melyet minden olvasójának szívébe átültetni akart.* Istent magát tekintette az örök igazságnak; utóbb azért ajánlotta neki emlékiratait.* Mert hiszen a bíró is fölmenti a töredelmesen valló vádlottat, s ha Isten irgalom nélkül ítélne, ki üdvözülne? Isten sohasem annyira igazságos, hogy egyúttal irgalmas nem volna; de nem is olyan irgalmas, hogy igazságos nem volna. Ez a kérdés sarkpontja; ez az a mélység, a melybe az ember bepillantani akar.*
A Bárczaságon levő hadak minden rendeinek manifesztuma 1704 márczius 14. a hermányi táborból. Kolozsvári unit. főgimn. könyvtár, 972. kézirat.
Önéletrajz, 78., 170., 172., 215., 221.
U. o. 283.
Emlékiratainak előszava, 15–16. Ajánló levél az Örök Igazsághoz.
Önéletrajz, 396–7.
Megírta a császárnak is,* hogy igazság és kegyelmesség a királyok székeinek gyámolai. A fejedelmek semmi esetre se siessenek a büntetéssel, különösen az emberi vér kiontásával; de ne is irgalmazzanak mindenkor, mert a ki mindig irgalmaz a gonoszoknak, árt a jóknak.* Megtanúlta Thököly fejedelemtől, hogy a mely karba és méltóságba állította őt az Isten, olyan mértékben illik hozzá az igazság kiszolgáltatása és az igazságos, helyes kívánságok pártolása.* Mert számkivettetésben van ott az igazság, a hol az elmének eleve bevett dühössége uralkodik.* Mikor szemére lobbantották, hogy megveti a fölkelés első indítóit, méltán kérdezte, ki tehet róla, ha elromlottak? A ki rosszúl viseli magát, azt épp úgy meggyűlölheti, mint a mennyire szerette azelőtt. Csak mindenben megtartsák a rendet és az igazságot!* A közigazság rendje azt hozza magával, hogy mindenkinek megadják a magáét.* Az igazság nem a pörös rész panaszában áll, hanem a bíró ítéletében; különben e világon sohasem szolgáltatnák ki.* Előtte kedves lehet az ember, hanem azért megharagudhatik rossz cselekedetére s azt bünteti benne, midőn idejét, hasznát, módját látja.* Hiszen mind az ő, mind a Bercsényi személye egyaránt hitelét vesztené az ország előtt s végtére nagyobb szerencsétlenség kerekedhetnék belőle, ha pl. Csáky Mihály tábornok rosszúl főzött dolgait a nép és az igazság kielégítésére példa nélkül hagynák. Ideje s alkalma van Bercsényinek megmutatni az ország előtt, hogy rosszúl cselekedő atyafiának sem kíván kedvezni. Tudja, hogy nem rosszakaratból, hanem elégtelenségből cselekedett; de sok példa mutatja, hogy ezzel nem tesznek eleget az országnak; azért mindenkinek elégtételére föl kell függeszteni hivatalától. Ne mondják, hogy csak a szegényeket tudják büntetni.*
1711 februárius 11. Károlyi, II. 281.
Önéletr. 172–3.
Thököly naplói, I. 355. (M. H. H. XXIII.)
1704. manifesztum, 25. l.
1706 április 9. Arch. R. I. 515.
1707 márczius 3. U. o. II. 31.
1708 márczius 28. U. o. II. 216.
1708 április 11. Arch. R. II. 237. (Károlyi Sándorhoz.)
1709 augusztus 13. U. o. II. 518.
Jogos szigorúságért az ellenséget sem kárhoztatta. Mikor Pálffy cs. tábornagy törvényt láttatott Balog Ádámon, ki hír szerint labanczságra igérkezett, megjegyezte, hogy ha úgy van, menthető a cselekedete.* Egy igazságtalanúl megkárosított kereskedő miatt keményen megdorgálta Esterházy Antalt,* s figyelmeztette, hogy «nem a kegyelmed ellenségei, avagy Pulyay vádlói, hanem az igazságnak folyása, melyre köteleztettem, okozták mindezeket». Máskor is intette, hogy mielőtt nyilvánosan vádat emelne báró Hellenbach bányagróf ellen, közölje vele bizalmasan, hogy készűlhessen feleletre; mert sok dologban bizonyára helyesen fogja magát menthetni. Némely dologról csak a fejedelem és Hellenbach tud, más vádló nem. Mindenekfölött gyanús előtte, hogy vádlói akkor állanak elő, mikor kitette őket tisztökből és nem akkor, mikor kárát látták benne az országnak. Titokban mindenesetre nyomozzák a dolgot, de nyilvánosságra ne hozzák, a míg jobb alapja nincs.* Azonban a vád útját sohasem zárta el, mert «nem lehet a panaszló félt igazságában megfojtanunk».* Nem tűrte az önbíráskodást.* Viszont azonban a hivatalos hatalmaskodást is korlátolta, mert «senki sem lehet a maga bírája».* Ezért kért saját ügyében is igazságot és elégtételt magától az országgyűléstől a turócziak sértegetései ellen; s mikor a fölindulás és harag az urakat véres bosszúra ragadta, az ügyet, a mint lehetett, a törvényes eljárás útjára terelte vissza.*
1710 deczember 12. U. o. III. 205.
1710 deczember 5. U. o. III. 319.
1707 szeptember 27. Arch. R. II. 108–9.
1710 márczius 20. Arch. R. IX. 744.
Ennek klasszikus példája, midőn a szegény Szakács Péter ügyében a kegyetlen Lővei Sámuel ellen vizsgálatot rendelt 1707 október 28. Károlyi-Okl. V. 716–8.
1710 április 20. U. o. III. 403–4.
Rákóczi eml. 221–3. Bővebben e könyvben, II. 24–26. l.
A hazai és külföldi igazságszolgáltatás lényegével és módjával még wienerneustadti rabsága idejében kezdett foglalkozni.* Tiltakozott akkor az idegen bíróság illetékessége ellen, de kijelentette, hogy ha a törvények értelmében magyar bíróság elé állítják, minden tettéről felel s aláveti magát az ítéletnek. Magatartásának jelentősége van, mert a bécsi kormányt a szabadságharcz leveretése után évtizedeken át visszatartotta annak az elvnek megsértésétől, hogy minden magyar honpolgárt csak törvényesen lehet megidézni és illetékes bírósága elé kell állítani. A bécsi kormány a szabadságharcz leverése után sem felejthette el azt a tanúlságot, hogy Rákóczi híres manifesztuma szerint a törvénytelen ítéletek és bíróságok a fölkelés legfőbb okai közé tartoztak és hogy a rendes bíróságok megszüntetésének rossz következései voltak.*
Márki, Rákóczi, I. 182–198.
A manifesztum 6., 7. és 15. pontjai.
A fölkelés megindításával Rákóczira várt a rendes bíróságok helyreállításának nagy feladata. Ebben az az elv vezette, a mit Bercsényi úgy fejezett ki,* hogy törvény s tudomány a bírák instrukcziója; nem lehet más utasításuk, mint hogy igazságosan és illetékesen ítéljenek. Középszolnok vármegye már a fölkelés kezdetén megkérdezte Sennyei tábornokot, hogy mivel Guthy Farkas egy csekély dologban nem felebbezte meg ítéletöket, egy vármegye ítéletét, törvényét hogyan akarja mégis felülvizsgáltatni, oly szokatlan és törvény ellen való dologra hogyan akarja őket kényszeríteni?* A fejedelem különben a nemesek törvénytudományát hézagosnak, a törvénytudók fölös számát a pörök kedvelőjének, a törvényszéki elnököket, bírákat, ügyvédeket haszonlesőknek tartotta.* Még a fölkelés vége felé is fölsóhajtott, hogy szánja meg az Isten bíráink értetlen és ravasz ítéletét, mert a vétkeseket nem érdemes a kerületi törvényszékekre küldeni.* Igaz, hogy nyilatkozata adott esetre (Sztrakovszki fölmentésére) vonatkozik s általánosítani nem akarhatta. De nemzetünk rossz tulajdonságának tartotta,* hogy mikor a magyar ember tanúkihallgatásra megy, mindenki elhagyja suttogását, az ember ki nem keresheti dolgát s «magában csak úgy van a dolog. Szánjon meg az Isten bennünket, mert az ilyek miatt következnek a rendetlenségek!» A személyes szabadságot egykönnyen sérteni nem engedte. Barkóczy tábornokot azzal intette a letartóztatott szíjgyártó szabadon bocsátására, hogy részrehajlatlan bíró elé kell állítani s az után igazodjék dolga törvényesen. Nem engedi, hogy törvény nélkül sanyargassa.* Oly esetben, mikor az a gyanú mutatkozott, hogy a vádlottat kínzásokkal vagy egyébként hamis vallomásra, bírták, szigorú vizsgálatot rendelt el, mert nem akarta, hogy «tökéletes hazafiúságos szívet viselő hívei efféle mocskokba való méltatlan keverés által keseríttessenek».*
1705 februárius 22. a fejedelemhez. Arch. R. IV. 377.
1703 november 26. Arch. R. I. 249.
Rákóczi eml. 76–77.
1710 június 1. Arch. R. III. 114.
1709 augusztus 6. Sárospatak. U. o. II. 510.
1705 deczember 18. Arch. R. I. 439.
1707 januárius 8. Károlyi-Okl. V. 595.
Az ítélőtáblát a fejedelem először is Erdélyben szervezte újra. Ítélőmesternek az 1707: VIII. t.-cz. értelmében* Bartha Andrást és Samarjay Pétert, kincstári igazgatónak Patkós Jánost, bíráknak Kemény Simont, Andrássy Istvánt, Kemény Boldizsárt, Jósika Isvánt, Henter Benedeket, Dániel Ferenczet, gróf Bethlen Jánost, gróf Petky Dávidot, Rhédey Pált, Thoroczkay Jánost, Henter Mihályt és Suky Mihályt tette meg. A bírák megfogadták, hogy a táblán, terminusokon, az országgyűlésen, diétákon s mindenütt igaz törvényt tesznek, azért ajándékot senkitől sem fogadnak el. A törvényben senkinek személyére nem néznek, atyafiságot, barátságot, félelmet, haragot, gyűlölséget félretesznek, az igazat hamissá, a hamisat igazzá nem teszik stb.
Tört. Tár, 1897. 589., 591–2. Az igazgató azt is megfogadta, hogy az ügy érdekében beadott leveleket nem olvassa el, a reá bízott leveleket semmi szín alatt sem teszi közzé stb. (Thaly Kálmán közlése szerint.)
51. BÍRÓSÁGHOZ MENŐ MAGYAR NEMES ASSZONY ÉS SZÁSZ HAJADON.
(Marsigli rajza. Szendrei után.)
Mindjárt ezután 1707 június elsején az ónodi országgyűlésen Magyarország számára is törvényszékek fölállítását javasolta. Az ügyek állapota nem engedte, hogy sok rendes bírót és tisztet nevezzen ki, de a törvényszékeket állandóknak akarta, hogy «a pörlő felek se most, se azután annak erejében meg ne csalatkozzanak». Idáig általános volt az a panasz, hogy nincsenek rendes bírák s így a felek nem nyerhetnek igazságot. A fejedelem tehát, a szenátus véleménye alapján, azt javasolta, hogy a pörös ügyek elintézésére a vármegyékből összesen 24 bírót válaszszanak. Ezeket tizenkettesével két ítélőtáblába oszszák be, s mindegyik tábla maga válaszsza meg elnökét. Itéletök ellen a vármegyék és királyi városok székein a szenátus elé lehessen fölebbezni.* Az országgyűlés háromnapi tárgyalás után elfogadta javaslatát. Az új rend szerint a vármegyék mindenszentek napján évenkint összesen 24 ülnököt választanak a törvénytevő táblába, mely novemberben, deczemberben, januáriusban Eperjesen, a következő évnegyedben pedig Korponán tartja üléseit. A tábla felülvizsgálja az ítélőmesterek előtt folyt pöröket; de az ő ítélete elől viszont a szenátushoz lehet felebbezni. A királyi városok a táblához s onnan a fejedelemhez és a szenátushoz felebbezhetnek; azok azonban, a melyek idáig a tárnokmester elé vitték ügyeiket, azokat egyenesen a fejedelem és a szenátushoz terjeszthetik.*
Századok, 1895. 637–8.
U. o. 739. A vitában a fejedelem nem vett részt. Beérte vele, hogy javaslatát majdnem változatlanúl fogadták el. Eperjes, hol a fejedelemnek háza volt, már a kurucz háborúkban 1687-ben szerzett érdemeivel is megérdemelte a kitüntetést; Korpona pedig azért, mert az 1681: XXVI. t.-cz.-ben meghagyott protestáns gimnáziumát 1702-ben betiltották azon a czímen, hogy többé nem véghely. Korpona a tábla felállítása miatt hálából még elfoglaltatása (1708.) után is szolgálta Rákóczi érdekeit.
A fejedelem tehát csak mint princeps senátus volt a legfőbb bíró. «Az ó-testamentumban – mondta utóbb ő maga* – a királyok és fejedelmek ítélték és bírálták a népet. Bár most is így volna! De amiótától fogvást minden ország magának törvényeket csinált s pedaneus és subalternus (segéd- és al-) bírákat és magistratusokat (hatóságokat) rendelt: ez így stricte (szorosan) nem értetődhetik.» Igazán mint princeps senatus járt el. 1709-ben tudatta a vármegyékkel, hogy a bíróságoknál megfelebbezett ügyekben a döntést magának tartván fel, június 18-ikára Sárospatakra összehítta a szenátust. Ebben az igazságos Mátyás király nyomdokain haladt.*
1710 deczember 12. Arch. R. III. 320.
Zoltán Vilmos a Független Magyarországban, 1897 márczius 15., 96. l.
Nagyon természetes, hogy a folytonos háborúk következtében sem a régi, sem az új törvényszékek nem működhettek akadálytalanúl. A dunántúli vármegyék sümegi gyűlése 1708 elején külön intézkedett, hogy az igazságot legalább a megnevezett esetekben kiszolgáltassák s az ítéleteket végre is hajtsák.* Borsod vármegye egy ízben egy önkéntes hadnagy bujdosó feleségét 200 forintban elmarasztalta, mert az ügyvéd abbahagyta védelmét, a táborban levő férj pedig nem vigyázhatott a perre. «Mivel e mostani nemzetséges hadakozásunk a törvényszékek szokott folyamatját néhányszor akadályozza és felfüggeszti» – a fejedelem utasította a vármegyét, találjon módot, hogy törvényes perujítás helyett ezt a dolgot a törvény hosszas folyamatja nélkül elintézze.* Más alkalommal Károlyinak is megírta, hogy bizonyos panaszos ügyeknek legközelebbi orvossága a törvény volna; de az a mostani hadakozásban megszűnvén, a panaszost igazságtalan volna várakoztatni.*
Tört. Tár, 1899. 213–4.
1710 februárius 8. Arch. R. III. 343–4.
1706 április 18. Arch. R. I. 531.
52. A KORPONAI RÉGI VÁROSKAPU.
A nemzet nyolcz esztendeig úgyszólván a táborban élt; a fejedelem tehát kiváló gondot fordított a hadbíróságok szervezésére. 1706 április 9-ikén már elmondhatta, hogy minden főkapitányságnak és ezrednek külön hadbírája van.* Az 1707 július 5-ikén kiadott általános katonai szabályzatban megparancsolta, hogy katonai ügyekben mindenki az egyetlen illetékes hatósághoz, a hadibírósághoz fordúljon. Az ezredek hadiszékeinek ítéleteivel szemben első folyamodású bíróságnak a kerületi hadiszéket, fölebbezési táblának pedig a táborkarhoz beosztott főhadibíróságot jelölte meg; azonban az ezredek hadiszékeinek rögtönítéletei elől a főtábornokhoz, sőt magához a fejedelemhez is lehetett fölebbezni.* A hadbíróságok az 1707-ben kiadott haditörvények szerint ítéltek,* még pedig igen szigorúan. Az ördöngöst, a templomrablót megégették, a megrögzött káromkodót lefejezték, a gyilkosokat, emberölőket, méregkeverőket karóba vonták, vagy kerékbe törték, felakasztották, az öngyilkos javait elkobozták stb.
U. o. I. 519–520. Rákóczi eml. 201.
Thaly, Tanulmányok, 294.
U. o. 297–314. A XI–XII. czímek behatóan foglalkoztak a hadbíróság intézményével és a haditörvényszéki eljárással; olyan jogászországban, mint a mienk, az eddiginél több figyelmet érdemelnének.
Kajaly Pál volt az országos főhadbíró (generalis auditor) s Révai Gáspár ügye az első, a melyet az ő bírószéke előtt vizsgáltak felül. Éppen azért maga a fejedelem hallatta intőszavát, hogy a tárgyalásban, a pör külsőségeiben valami hiba ne történjék. Rendkívül érdekesen részletezte, a pörben idáig milyen szabálytalanságok történtek s a revizióban mire kell ügyelni.* Később, Csajági János dolgának felülvizsgálatában, kiegészítette a hadi törvényes eljárás hézagait; pl. ha a haditörvények nem mondják is, a gyalogos tisztek bíráit a revizió alkalmával gyalog tisztekből rendelte összeállítani; mert nem lehet egy ezzel ellenkező egyetlen eljárásból közönséges szabályt alkotni.* Bezerédj és társai hazaárulása ügyében Kajaly Pál elnöklete alatt a bíróságban Esterházy Antal tábornagy ezredebeli tisztek néhány szenátorral együtt hoztak ítéletet.* Ez annál nevezetesebb, mert 1704-ben a fejedelemnek még nem volt elég tekintélye, hogy az árulásról gyanusított Forgách tábornok ellen nyomozást és vizsgálatot rendeljen el.*
Rákóczi Bercsényihez 1708 szeptember 24. Arch. R. I. 344.
1710 május 3. U. o. III. 419.
Beniczky naplója. Rákóczi-tár, I. 177–8. Rákóczi eml. 257.
Rákóczi eml. 103.
Régi gyakorlat szerint az országban levő végházaknak az ellenséggel való egyenetlenségeit a végházak törvényszékén vizsgálták felül s a bűnöst rendesen halállal és nem pénzváltsággal büntették. Ezt a rendek szövetsége annál inkább helybenhagyta, mert a pénzváltságra szóló ítéletek a nemes emberek megfogatására és a szegények zaklatására vezettek. Egy esetben tehát a fejedelem megsemmisítette Esterházy Dániel altábornagynak ezzel ellenkező határozatát, melyet az ő helybenhagyása nélkül különben sem lehetett volna végrehajtani. Kijelentette, hogy a fejedelem vagy a főtábornok parancsolatán kívül a haditörvényszéken senkinek sem illik a pöröket felülvizsgáltatni.* A haditörvények azért rendeltek hadbírákat, hogy megvizsgálják a törvényes állapotokat s jóváhagyás vagy megsemmisítés végett a főkapitányokhoz, főbenjáró ügyekben pedig egyenesen a fejedelemhez küldjék.*
1710 július 9. Arch. R. III. 281–2.
1710 deczember 12. U. o. 320. A katonai biráskodásra sok példa van a két Esterházy tábori és jegyzőkönyveiben.
Az udvari szolgákat és hadakat a fejedelem válogatás nélkül az ország haditörvényei alá vetette. A panaszt az udvari auditor vette föl s az udvari maréchalnak (b. Vaynak) jelentette be, a ki kisebb esetekben az udvari hadnagy elé utasította a feleket. Fontosabb esetekben saját elnöklete alatt legalább hét főbb udvari szolgarendből alakította meg a bíróságot, az ítéleteket pedig jóváhagyás végett a fejedelemhez terjesztette föl.* Az ítéletek szigorúságát bizonyította, hogy a palotásoknak külön hóhéruk volt.*
Tört. Tár, 1880. 576.
U. o. 1882. 566.
A fejedelem különös szigorúsággal büntette a szitkozódást, átkozódást, hamis esküvést, tolvajságot.* Már mint egyszerű földesúr felhatalmazta a munkácsi bírákat, hogy a káromkodókat és az istentelenség-tevőket ők maguk büntessék.* Kemény rendeleteket adott ki az említett bűnök, különösen a káromkodás ellen 1703 szeptember 7-ikén,* 1704 június 4-ikén,* 1705 augusztus 29-ikén,* 1706 június 6-ikán.* Vessző, pálcza, agyonkövezés volt a káromkodók büntetésének fokozata; mert «nemzetséges igaz ügyünket istentelenséggel semmiképpen sem akarja folytatni, a káromkodók pedig igaz ügyünket vétkes cselekedetökkel vesztegető ártalmas mételyek». A magyar haza eddig való sok nyomorúságát a több közönséges vétek mellett, különösen a káromkodás rút szokásában és abban kereste, hogy azzal koptatják Isten dicsőségére teremtett nyelvöket, abban tartják egész vitézségöket.*
U. o. 1880. 572., 577.
1700 februárius 25. Lehóczky, Munkács új monográfiája, 134.
Tört. Tár, 1904. 37.
Székely Oklevéltár, VII. 124–5.
Tört. Tár, 1904. 39–41.
Rákóczi-lt. 1239. és 1305. sz. Arch. R. I. 12., 14. Közli Hornyik, IV. 302.
Tört. Tár, 1904. 40.
53. A KORPONAI VÁRTEMPLOM.
Az otthon lézengő, erkölcstelen, tolvaj, szökött katonák ellen már 1704 november 23-ikán hadnagyságokban, kapitányságokban, ú. n. parasztvármegyékben szervezte a köznépet,* Radvánszkyt pedig már előbb Erdélybe küldte a prédálás, húzásvonás, marhahajtás és egyéb tolvajságok gátlására, büntetésére.* Mindez a rögtönítélő biróság egy nemét jelentette. De ezek után is iszonyúsággal hallotta, a Rézben mennyire elszaporodott a hegyi tolvajság s azért egy egész gyalogezredet küldött kihajtásukra.* A lólopást a tisztek maguk is megengedték.* A fejedelem a tolvajok egy részét felakasztatta,* a tolvaj biztost megvesszőztette s a többit akasztófával fenyegette.* Mikor Vay Ádám megkérdezte, mit csináljon a nyirségi tolvajjal, gúnyosan jegyezte meg, hogy talán azt hiszi, ha mindeniket föl kellene akasztani, kevés lakos maradna.* Máramarosban a tolvajok nagyon elszaporodván, meghagyta a vármegyének,* hogy az ország törvénye és a régi gyakorlat értelmében minden helységben fölállíttassa a falu botját. Szorosan vigyázzon, hogy mindenki illendő biztonságban élhessen, mert az ország törvénye azokat is bünteti, a kik kötelességökben restebb módon járnak el.* Azonban «a tolvaj sem mindjárt tolvaj azért, hogy megfogják – mondta;* – hanem akkor lesz tolvajjá, a mikor törvényesen annak bizonyítják». Jószágában, fejében elmarasztaltatni tehát s vagyonából a károsúlt feleket kielégíteni csak itélet alapján engedte; és megtiltotta, hogy a mint megfogták, mindenét széthordják.
Hornyik, IV. 338.
1704 június 13. A solti táborban. Tört. Tár, 1906. 3.
1705 május 5. Arch. R. II. 73.
1709 augusztus 6. U. o. II. 511.
1709 augusztus 13. U. o. II. 517.
1708 augusztus 11. U. o. II. 300–1.
1710 márczius 25. U. o. III. 215.
1710 május 1. U. o. III. 418.
Arch. R. III. 418.
1710 deczember 12. U. o. III. 321.
Nem kívánta vissza a szabadságharcz előtti korszakot, mikor a törvénytudók feles száma következtében elszaporodtak a pörök, a mik csak az ügyvédek és a bírák erszényét töltötték.* Leghíresebb ügyvédeknek Okolicsányi Pált és Mihályt tartotta.* Platthy Sándort, az igen hiú és vakmerő turóczi ügyvédet, az ónodi országgyűlésen megvédelmezte a lekaszabolástól.* Kora legnevezetesebb politikai pörében, a melyet a lázadó turóczi prókátorok vármegyéje ellen indított, ő maga rendelte ki a védő ügyvédeket.* Azonban későbben is kikelt az olyan ügyvéd ellen, a ki felét hamisan tájékoztatta.* Szerinte minden pör az igazságért foly. «Megesnék bele – mondta,* – ha minden országban kiki széltében foglalná, a mit a magáénak gondol lenni. Valjon abból áll-e a szabadság, hogy a magunk tekintélyével nyomjuk el ellenfelünket? Vagy azért pöröljünk, a mit a mienknek nem állítunk lenni? Ha úgy, talán ő, a fejedelem is elkezdi a pört Nagykárolyért, Károlyi pedig Munkácsért. Szép kis dolog lesz belőle.» Szinte örvendezett, hogy a mostani hadakozó idő a hosszú pöröket akadályozza, mert a pörlekedőknek, hadi kötelességök mellett, a haza szolgálatában kell foglalatoskodniok. Elmagyaráztatta a panaszosaknak a törvényes pör hosszas, galibás és költséges voltát, kétséges kimenetelét s rajta volt, hogy kibékíttesse őket.* Azonban bízott magában a bíróságban, a közönséges igazságban, az ország törvényeiben* s abban, hogy lesz foganatja, ha valaki illetékes bíró előtt fejti ki okait.*
Bővebben Rákóczi eml. 77.
U. o. 87. Thaly, Rákóczi ifj. 348., 351.
Rákóczi eml. 222.
Rákóczi-tár, I. 126.
Arch. R. III. 320.
1708 márczius 28. U. o. III. 212.
Arch. R. III. 407.
U. o. 414.
U. o. 512.
Tisztelői nem hiában óhajtották, adná meg az Isten neki Mátyás király egész birodalmát;* nem hiában hasonlították az igazságos Mátyás királyhoz. Fölismerték benne az igazság erejét, a mely a hitetéssel meg nem fér s hitték, hogy az igazság mindenkor hitelt talál az emberséges embernél.* Önmagáról viszont ő azt hitte, hogy az isteni igazság példaképének kell lennie. Azt tanította, hogy Isten föltétlenül uralkodó lény, hasonlíthatatlan és mérhetetlen szabadsága mégis korlátolt, mert az igazság határai közé van szorítva. Csupán az igazságnak van alávetve, a mely azonban nem más, mint önmaga; önmagának azonban nem lehet alávetve. A teremtménynek ellenben nincs saját lénye, külön és saját igazsága, hanem alá van vetve az Istentől nyert, veleszületett igazságnak. Józan eszünk következtében észreveszszük a természet jogát, melyből a tételes törvények erednek. A földön ezek a törvények képviselik az isteni igazságot.*
Vass György naplója. M. H. H. XXXV. 445.
Egy lengyel kir. tanácsos levele. Thaly, Kalászok, 205.
Testament politique et moral du prince Rákóczi. I. 1., 7., 11. (Ez a műve 1725-ben készült.)
